37/1997. (VI. 11.) AB határozat
37/1997. (VI. 11.) AB határozat1
1997.06.11.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában – dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybírónak a határozat 3. pontjára vonatkozó különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az 1996. évi LXXXVIII. törvénnyel bevezetett egészségügyi hozzájárulás a társadalombiztosítási jogviszonyon kívül eső, olyan adó jellegű fizetési kötelezettség, amely nem érinti az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére irányuló jogosultságot.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1996. évi LXXXVIII. törvény 4. § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt e határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.
3. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1996. évi LXXXVIII. törvény egésze, illetve 2. § (1), (2) és (5) bekezdése, továbbá 4. § (3) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1996. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Eht.) alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában számos indítvány érkezett.
Az indítványozók egy része az Eht. egészének alkotmányosságát azon az alapon vitatta, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz szükséges pénzforrások hiányának ilyen módon történő pótlása sérti az Alkotmány 70/E. §-t, mivel az Eht. a társadalombiztosítás keretében nyújtott egészségügyi ellátás többletforrásaként nem a társadalombiztosítási járulék emelését, hanem az egészségügyi hozzájárulást – indítványozói vélemény szerint – mint új adónem bevezetését határozta meg. Több indítványozó szerint az egészségügyi hozzájárulás az Alkotmány közteherviselésre vonatkozó 70/I. §-ával ellentétes, mert nem illeszthető be a közterhekhez való hozzájárulás rendszerébe.
2. Szintén az Alkotmány 70/I. §-ának megsértése alapján kérték az indítványozók megsemmisíteni:
– az Eht. 4. § (1) bekezdését, mivel a személyi igazolványhoz kötött fizetési kötelezettség a jövedelemmel és vagyonnal nem rendelkező magánszemélyekre is vonatkozik. Az indítványozók szerint a személyi igazolvány nem lehet alapja a magánszemélyek adóztatásának.
– Más indítványozók azt sérelmezték, hogy az egészségügyi hozzájárulást az Eht. 2. § (1) bekezdése alapján a lakásszövetkezet ,,nyugdíjas, tiszteletdíjat nem kapó tisztségviselője'' után is fizetni kell. További indítványozók az egyesület vagy a társasház-közösség választott tisztségviselője után fennálló egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettséget vitatták, egyik indítványozó ezzel összefüggésben az egyesülési jog megsértését vélte felfedezni.
– Több indítványozó is megsemmisíteni kérte az Eht. 2. § (2) bekezdését, mivel egészségügyi hozzájárulást kell fizetni azoknak az egyéni vállalkozóknak, kiegészítő tevékenységet folytató nyugdíjas vállalkozóknak, akik csupán vállalkozó igazolvánnyal rendelkeznek, de tevékenységüket nem gyakorolják, jövedelmük nincs. Egy indítványozó úgy fogalmazott, hogy az ,,állam a vállalkozói igazolványt adóztatja''. Ugyan ilyen alapon fogalmaztak meg alkotmányossági aggályokat a nyugdíj mellett egyéni ügyvédi tevékenységet folytatók.
3. Több indítványozó felvetette – az egyidőben bevezetett társadalombiztosítási jogszabályok módosítására, illetve a vállalkozókat sújtó, már meglévő különböző adókra és járulékokra tekintettel – hogy az egészségügyi hozzájárulás sérti a vállalkozás jogát. Indítványozók egy csoportja a nyugdíjas egyéni vállalkozó fizetési kötelezettségét tartotta az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével ellentétesnek.
4. Számos indítványozó szerint az Eht. az Alkotmány 70/A. §-ával is ellentétben áll. Az indítványozók azon az alapon vitatták az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdését, hogy az alkotmányellenes különbséget tesz a nyugdíjasok között. Az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdése ugyanis a nyugdíj mellett munkát vállaló személy után, illetve a nyugdíjas egyéni vállalkozó tekintetében az egészségügyi hozzájárulás megfizetésének kötelezettségét írja elő, míg az egyéb nyugdíjasok tekintetében az Eht. 4. § (2) bekezdés a) pontja szerint egészségügyi hozzájárulást nem kell fizetni. A nyugdíjasok hátrányos megkülönböztetését látják az indítványozók abban is, hogy figyelemmel az Eht. 2. § (5) bekezdésére, a munkáltatók ellenérdekeltek a nyugdíjasok alkalmazásában. Az Eht. 2. § (5) bekezdése egyes indítványozók szerint a személyes adatok védelmére vonatkozó alkotmányos tétellel is ellentétben áll.
5. Végül az Alkotmány 70/E. §-ával tartják ellentétesnek egyes indítványozók azt, hogy az egészségügyi hozzájárulással az eddigi befizetéseik alapján jogot szerzett személyeket is fizetésre köteleznek, így például a munkát vállaló nyugdíjasokat.
Más indítványozók szerint pedig az Eht. az alacsony nyugdíjjal rendelkező, munkát vállaló nyugdíjasok szociális biztonsághoz való jogát sérti.
6. Az Alkotmánybíróság az üggyel kapcsolatban megkereste a népjóléti minisztert, a pénzügyminisztert és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját, akik írásban fejtették ki az üggyel kapcsolatos álláspontjukat.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat tartalmi összefüggéseikre tekintettel egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el.
II.
Az Eht. vizsgálni és megsemmisíteni kért rendelkezései a következőek:
A 2. § szerint: ,,(1) A T. 11/A. §-ának a) pontjában említett szerv, illetőleg személy, az általa munkavégzésre, közreműködésre, ügyellátásra vagy munkával elérhető eredmény létrehozására irányuló szerződés (megállapodás) alapján foglalkoztatott, továbbá a munkanélküli járadékban és a keresetpótló juttatásban részesülő személy után – kivéve mindkét esetben a T. 11. §-ában említett külföldi állampolgárokat – havi 1800 (napi 60) forint összegű egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni.''
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a T. 103/D. § (1) bekezdése szerinti egyéni vállalkozó havi 1800 (napi 60) forint összegű egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni, kivéve, ha a fizetési kötelezettség az (1) bekezdés alapján fennáll.
(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetni arra az időtartamra, amely alatt a foglalkoztatott
a) táppénzben, baleseti táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban részesül, vagy keresőképtelen, illetőleg 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadságon van,
b) gyermekgondozási segélyben, ápolási díjban, gyermeknevelési támogatásban részesül, kivéve, ha az ellátás folyósítása alatt munkát végez,
c) három évesnél fiatalabb gyermek gondozása vagy tíz évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása miatt engedélyezett fizetés nélküli szabadságon van,
d) sorkatonai (polgári) szolgálatot teljesít,
e) fogvatartott.
(4) Ha az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség nem áll fenn a hónap teljes időtartama alatt, a hozzájárulás összege naptári naponként 60 forint.
(5) Az után a személy után, aki egyidejűleg az (1) bekezdés hatálya alá tartozó több jogviszonyban áll, a legalább heti 36 órai munkavégzéssel járó jogviszonyát meghaladó többi foglalkoztatása esetén nem kell hozzájárulást fizetni. A heti 36 órai munkavégzéssel azonosan kell elbírálni azt a jogviszonyt, amelyben a jövedelem eléri a mindenkori minimálbért. A fizetés teljesítésének további részletes szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.''
Az Eht. 4. § a következőképpen rendelkezik:
,,(1) Az a személy, aki személyi igazolvánnyal rendelkezik, vagy azzal jogszabály alapján rendelkeznie kellene, és aki után a 2. § (1) bekezdése, illetve a 3. § szerint egészségügyi hozzájárulást nem fizetnek és nem minősül egyéni vállalkozónak, havi 1800 (napi 60) forint összegű egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetnie annak, aki
a) öregségi nyugdíjban (ideértve a korengedményes nyugdíjban, az előnyugdíjban, a bányásznyugdíjban, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól nyugdíjban, rendszeres rokkantsági segélyben, valamint a szolgálati nyugdíjban részesülő személyt), rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, ideiglenes vagy állandó özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, szülői nyugdíjban (ideértve a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól özvegyi, árva- vagy szülői ellátásban részesülő személyt is),
b) táppénzben, baleseti táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben,
c) gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben,
d) öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékban, növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékban, átmeneti járadékban, rendszeres szociális járadékban, egészségkárosodási járadékban, rokkantsági járadékban,
e) nemzeti gondozási díjban (pótlékban),
f) bányászati keresetkiegészítésben,
g) rendszeres szociális segélyben, ápolási díjban, gyermeknevelési támogatásban,
h) Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól, felekezettől nyugdíjban,
i) hadigondozotti ellátásban részesül,
j) három évesnél fiatalabb vagy tíz évesnél fiatalabb beteg gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon van,
k) után magasabb összegű családi pótlékot, házastársi pótlékot, házastárs utáni jövedelempótlékot folyósítanak, továbbá, aki után a rendszeres szociális járadékban részesülő növelést kap,
l) munkanélküliek jövedelempótló támogatásában, gyermekgondozási segélyben, rendszeres szociális segélyben, ápolási díjban, gyermeknevelési támogatásban részesülő személynek eltartott hozzátartozója [T. 15. § (3) bek.].
(3) Nem vonatkozik a hozzájárulás fizetési kötelezettség arra sem, aki
a) nevelési-oktatási intézmény és felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató magyar állampolgár,
b) sorkatonai (polgári) szolgálatot teljesít,
c) a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező kiskorú magyar állampolgár,
d) személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézményben elhelyezett személy (kivéve a külföldi állampolgárt),
e) hajléktalan és szociális rászorultságát a tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere megállapította,
f) fogvatartott (őrizetbe vett, előzetesen letartóztatott, elzárásra utalt, szabadságvesztés büntetést töltő személy).''
III.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
A (2) bekezdés értelmében a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.
Az Eht. a törvény célját következőképpen határozza meg:
,,Az egészségügyi ellátásokhoz szükséges pénzügyi források megteremtése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:''
Az 1. §-a szerint: ,,A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényben (a továbbiakban: T.) meghatározott egészségügyi szolgáltatás fedezetének kiegészítésére, illetőleg a T. 118. § (1) bekezdésének a)–r) pontjai szerint kizárólag egészségügyi szolgáltatásra jogosultak ellátásának finanszírozására egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.''
Az Alkotmány az állam feladatává teszi az intézményrendszer fenntartását és működtetését, illetve a szociális biztonság körében az ellátáshoz való jogot deklarálja. Az Alkotmányba foglalt állami kötelezettség így összefüggésben áll a törvény céljával.
A T. 5. §-a szerint: ,,A társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére járulékot kell fizetni, és a táppénz kiadásához a munkáltató hozzájárul. Az állam az e törvény szerint megállapított ellátások kifizetését (szolgáltatások teljesítését) akkor is biztosítja, ha a kiadások meghaladják a bevételeket.''
Az egészségügyi hozzájárulás – az egészségügyi szolgáltatások fedezetének kiegészítése – az e rendelkezésben megfogalmazott mögöttes állami felelősségvállalás körébe tartozik. A szociális biztonsághoz való jog alkotmányos alaptételéből, abból, hogy az államnak kötelezettsége van – az intézményrendszer működőképességének veszélyeztetettsége esetén is – a szociális biztonságot szolgáló ellátás társadalombiztosítás és a szociális ellátó rendszer keretében történő biztosításárára, nem következik, hogy az ellátások megteremtésének forrása minden esetben – amikor az ellátást a társadalombiztosítás nyújtja – a társadalombiztosítási járulék kell, hogy legyen.
Az állami feladatokhoz, kiadásokhoz szükséges pénzügyi forrásokat az állam különböző fizetési kötelezettségek előírásával teremti meg.
Az Alkotmány 70/I. §-a szerint: ,,a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.''
A közterhekhez való hozzájárulás rendszere szempontjából figyelembe kell venni az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt (a továbbiakban: Áht.). E törvény 10. § (1) bekezdése szerint: ,,A Magyar Köztársaság területén működő, illetve jövedelemmel, bevétellel, vagyonnal rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, továbbá a jövedelemmel, bevétellel vagy vagyonnal rendelkező belföldi vagy külföldi természetes személy kötelezhető arra, hogy befizetéseivel hozzájáruljon az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatokhoz.''
A (2) bekezdés szerint: ,,A fizetési kötelezettség elsősorban adó, illeték, vám, vámbiztosíték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában írható elő.''
Az Alkotmány közteherviselésre vonatkozó rendelkezése, illetve a fönti törvényi rendelkezések alapján megállapítható, hogy államnak széles jogosítványa van a tekintetben, hogy meghatározza az államot terhelő kötelezettségek pénzügyi forrásait. Hozzájárulás formájú fizetési kötelezettségeket több jogszabály is létrehoz. A hozzájárulás mint forma, lényegében adó jellegű fizetési kötelezettséget teremt. [E fizetési kötelezettségekre általában az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti eljárás az irányadó, a befolyt összeget pedig az adott Alap részére utalják át.]
Az egészségügyi hozzájárulás ettől csupán annyiban különbözik, hogy bevallására, behajtására, ellenőrzésére, végrehajtására stb. – az Eht. 5–8. §-ai szerint – a T. járulékra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. E rendelkezések az Art. 3. § (4) bekezdésén alapulnak, amely szerint ,,a törvény hatálya nem terjed ki a társadalombiztosítási alapok javára teljesítendő befizetésekre…''.
Ezen eljárási különbségek azonban nem változtatnak azon, hogy az egészségügyi hozzájárulás – mint minden más hozzájárulás – adó jellegű közteher.
Az Alkotmány 70/E. §-ának és a 70/I. §-ának fenti összefüggései alapján megállapítható, hogy az Eht. a társadalombiztosítási jogviszonyon kívül eső – adó jellegű – fizetési kötelezettséget hoz létre: az egészségügyi hozzájárulás befizetésével ellátásra való jogosultság nem keletkezik, nem jár eleve meghatározott alanyi jogokkal, esetleges elmulasztása az ellátáshoz való jogot nem érinti.
Az egészségügyi hozzájárulásnak a közteherviselés alkotmányos rendjébe történő beillesztése, illetve az Alkotmány 70/E. §-ának és a 70/I. §-ának történő megfelelőség szempontjából az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az egészségügyi hozzájárulás az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére való jogosultságra nem hat ki.
Az Alkotmánybíróság ezért az Eht. egészének megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 70/E. §-ával való ellentétre alapított – indítványokat elutasította.
2. Több indítványozó kérte vizsgálni és megsemmisíteni az Eht. 4. § (1) bekezdését, az Alkotmány 70/I. §-a és 70/A. §-a alapján. Az indítványozók e rendelkezést a közteherviselés alkotmányos elvével, illetve a diszkrimináció tilalmával lényegében azért tartották ellentétesnek, mert pusztán a személyi igazolványhoz köti az egészségügyi hozzájárulás fizetésének kötelezettségét.
Az Eht. 4. § (2) és (3) bekezdése széles körben teremt kivételeket a hozzájárulási kötelezettség fizetése alól. Az Eht. 4. § (1) bekezdésében meghatározott személyi körre vonatkoztatható továbbá az Eht. 3. §-a. Eszerint: ,,A munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülő, valamint az egészségügyi szolgáltatásra jogosító igazolvánnyal rendelkező személy után a támogatást folyósító, illetőleg az igazolványt kiállító települési önkormányzat köteles havi 1800 (napi 60) forint összegű egészségügyi hozzájárulást fizetni.'' Az egészségügyi igazolvány kiállításának a feltételeit a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvény – 1996. évi LXXXIX. törvénnyel módosított – (a továbbiakban Szt.) 54. §-a határozza meg, amelynek értelmében a – szociális rászorultság alapján is járó egészségügyi igazolvány mentesít az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1996. évi LXXXVIII. törvény 4. § (1) bekezdésében előírt egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól is.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Eht. 4. § (1) bekezdése az Alkotmány 70/I. §-ával ellentétben áll. A személyi igazolvánnyal való rendelkezés (vagy az, hogy jogszabály alapján azzal rendelkeznie kell) semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy valakinek van-e vagyona vagy jövedelme. Ebből a szempontból közömbös annak vizsgálata, hogy az Eht. 4. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott kivételek, és az Eht. 3. §-a szerint egészségügyi igazolvánnyal rendelkezők valóban megegyeznek-e azokkal, akiknek se vagyonuk, se jövedelmük nincs. Önmagában a személyi igazolvány, mint egy adott személy adatait tartalmazó okirat nem lehet alapja vélelmezett jövedelemnek.
Az Alkotmánybíróság több döntésében is hangsúlyozta, hogy a jogalkotás szabadsága az adófizetés kiindulópontjaként szolgáló gazdasági forrás kiválasztása és az adótárgynak ennek alapján történő meghatározása során nem korlátlan, a közteherviselést előíró alkotmányos szabály értelmében annak a jövedelemi és vagyoni viszonyokhoz kötöttség keretei között kell maradnia (448/B/1994. AB hat. ABH 1994. 727.).
Tekintettel arra, hogy az Eht. 4. § (1) bekezdése az egészségügyi hozzájárulás fizetési (mint adó jellegű) kötelezettséget olyan feltétel alapján írja elő, amelynek a jövedelmi és vagyoni viszonyoknak való megfelelés szempontjából nincs alkotmányjogi relevanciája, azt az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-a alapján megsemmisítette.
Mivel az Alkotmánybíróság az Eht. 4. § (1) bekezdését megsemmisítette, a kivételt meghatározó Eht. 4. § (3) bekezdés a) pontjának érdemi vizsgálata okafogyottá vált.
IV.
Számos indítvány érkezett az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdéseinek és az (5) bekezdésének megsemmisítésére. Az indítványozók az Alkotmány 70/I. §-ába foglalt arányos közteherviselés elvének sérelmét vetették fel, de érkeztek indítványok, amelyek a megsemmisítés iránti kérelmüket az Alkotmány 70/A. §-ában meghatározott diszkrimináció tilalomra, az Alkotmány 9. §-ába foglalt vállalkozáshoz való jogra, az Alkotmány 63. §-a szerinti egyesülési jogra, valamint az Alkotmány 70/E. §-ába foglalt szociális biztonság jogára alapozták.
Ezek az indítványok az alábbiak szerint megalapozatlanok:
1. Az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdése az egészségügyi hozzájárulás alapjaként a foglalkoztatásra (önfoglalkoztatásra) épít, a mértéket pedig egységesen havi 1800 (napi 60) forintban határozza meg. (Az adó alapja és mértéke tekintetében hasonló megoldást tartalmaz a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény a vállalkozók kommunális adója vonatkozásában.)
A fizetési kötelezettség a 2. § (1) bekezdés szerint a munkáltatót, foglalkoztatót terheli, a 2. § (2) bekezdés értelmében pedig az egyéni vállalkozót, vállalkozói (önfoglalkoztatói) minőségében.
Az Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott közterhekhez való hozzájárulás állampolgári kötelezettségétől különálló kérdés, hogy az állam a különböző típusú, jövedelemszerzés céljából létrejött vállalkozások működéséhez milyen adminisztratív vagy pénzügyi feltételeket, kötelezettséget ír elő, vagy a foglalkoztatáshoz milyen jogkövetkezmények kapcsolódnak. E problémakör az állami gazdaságpolitika és foglalkoztatáspolitika körébe tartozik.
Az Alkotmány 70/I-§-ából nem következik, hogy közteher formájú fizetési kötelezettségnek nem lehet alapja – a jövedelmi, vagyoni viszonyokkal összefüggést mutató – foglalkoztatás vagy a vállalkozás ténye. (Ugyanez nem mondható el a személyi igazolvánnyal való rendelkezésre a magánszemélyek körében.)
2. Az Eht. 2. § (1) bekezdése az egyik indítványozó szerint az Alkotmány 70/I. §-át és 70/A. §-át egyaránt sérti, mivel – álláspontja alapján – egészségügyi hozzájárulást a lakásszövetkezet ,,nyugdíjas, tiszteletdíjat nem kapó tisztségviselője'' után is fizetni kell. Más indítványozók az egyesület vagy a társasház-közösség választott tisztségviselője után fennálló egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettséget sérelmezik ezen az alapon.
Az indítványozói felvetések részben téves jogszabályértelmezésen alapulnak. Az Eht. 2. § (1) bekezdése értelmében a T. 11/A. § a) pontjában említett szerv vagy személy után áll fenn fizetési kötelezettség. A T. 11/A. § a) 1. pontja szerint munkáltatónak kell tekinteni a biztosítottakat [T. 10. § (1) bekezdés a)–b) és f) pont, és (3) bekezdés] foglalkoztató szervezeteket. A T. 10. § (1) bekezdés b) pontja alapján biztosított a szövetkezeti tag, ha a szövetkezet tevékenységében munkaviszony vagy vállalkozási jellegű jogviszony keretében személyesen közreműködik.
Ha a díjazásban nem részesülő lakásszövetkezeti tisztségviselő se munkaviszonyban, se vállalkozási jellegű jogviszonyban nem áll a szövetkezettel, utána egészségügyi hozzájárulást nem kell fizetni.
Az Eht. T.-re utaló rendelkezései alapján az egyesület, a társasház-közösség választott tisztségviselője által végzett tevékenység után is csak akkor kell az egyesületnek, a társasház-közösségnek egészségügyi hozzájárulást fizetnie, ha a választott tisztségviselő tevékenységéért díjazásban részesül [T. 11/A. § a) 1. pont. alapján a T. 10. § (3) bekezdése szerint]. Úgyszintén az egyesület tevékenységében közreműködő személynek az egyesület munkájában való részvétele, közreműködése csak akkor alapozza meg az egyesület hozzájárulás fizetési kötelezettségét, ha ez foglalkoztatás, és így munkájáért, közreműködéséért ellenszolgáltatást kap.
A fentiekből következően az Eht. 2. § (1) bekezdése nem áll ellentétben az Alkotmány 70/I. § és 70/A. §-ával.
Az egyik indítványozó szerint az Eht. 2. § (1) bekezdése az egyesülési jog gyakorlását lehetetlenné teszi. Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy az Eht. 2. § (1) bekezdésében meghatározott munkatevékenységek körében az egyesületi igazgatási jellegű tevékenységre (ügyellátásra, közreműködésre) megállapított közteherviselési szabályok az egyesülési jog tartalmával nincsenek összefüggésben. Az Eht. felhívott rendelkezése és az Alkotmány 63. § (1) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető kapcsolat nem áll fenn.
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel az Eht. 2. § (1) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
3. Az indítványozók által felvetett további probléma, hogy az Eht. 2. § (2) bekezdése alapján az egyéni vállalkozót arra az időszakra is terheli fizetési kötelezettség, amikor tevékenységét nem gyakorolja. E körben azonban az Eht. 2. § (3) bekezdésben meghatározott okok alapján fizetési kötelezettség nem áll fenn.
Nincs összefüggésben az Alkotmány 70/I. §-ával az a probléma, hogy ha a vállalkozó tevékenységét nem gyakorolja, akkor az egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól csak úgy mentesülhet, ha visszaadja vállalkozói igazolványát. Az egészségügyi hozzájárulás megfizetése a vállalkozás egyik költsége, és a vállalkozás keretében is így kezelendő. E kérdés a vállalkozáshoz való jog közgazdasági feltételrendszerének szempontjai közé tartozik, amelynek meghatározásában az állam nagyfokú szabadságot élvez. E feltételrendszer az Eht. alapján havi 1800 (napi 60) forint egészségügyi hozzájárulás megfizetésének kötelezettségével egészült ki.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem sérti az Alkotmány 70/I. §-át, hogy a munkáltatónak a foglalkoztatott után vagy az önfoglalkoztató egyéni vállalkozónak ebben a minőségében egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie.
4. Több indítványozó a fentiekkel is összefüggésben felvetette, hogy a vállalkozáshoz való jogot sérti az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdése, figyelemmel az egy időben bevezetett társadalombiztosítási jogszabályok módosítására, illetve a vállalkozókat sújtó, már meglévő különböző adókra és járulékokra.
Indítványozók egy csoportja a nyugdíjas egyéni vállalkozó fizetési kötelezettségét tartja az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével ellentétesnek.
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
A vállalkozás szabadságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa. A vállalkozás joga a vállalkozások számára teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását is jelenti. A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer, így például az adórendszer megfeleljen a piacgazdaság Alkotmányban rögzített követelményének, valamint hogy ne legyen diszkriminatív. [54/1993. (X. 13.) AB hat. ABH 1993, 341–343.].
Így az egészségügyi hozzájárulás, mint közteher formájú fizetési kötelezettség önmagában nem sérti a vállalkozás jogát (vagy a piacgazdaság követelményét), nem sérti azt a mindenki számára egyenlően (megkülönböztetés nélkül) biztosított jogot, hogy vállalkozóvá váljon. Így az Eht.-nak a nyugdíjas egyéni vállalkozóra vonatkozó rendelkezései sem korlátozzák önmagukban a nyugdíjasok egyéni vállalkozóvá válását, és nem különböztetnek az egyéni vállalkozók között aszerint, hogy nyugdíjasok-e vagy sem.
Az Alkotmánybíróság ezért az erre vonatkozó indítványokat is elutasította.
5. Indítványozók egy csoportja azon az alapon vitatja az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdése rendelkezéseit, hogy az alkotmányellenes különbséget tesz a nyugdíjasok között. Az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdése ugyanis a nyugdíj mellett munkát vállaló személy után, illetve a nyugdíjas egyéni vállalkozó tekintetében az egészségügyi hozzájárulás megfizetésének kötelezettségét írja elő, míg az egyéb nyugdíjasok tekintetében az Eht. 4. § (2) bekezdés a) pontja szerint egészségügyi hozzájárulást nem kell fizetni.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-ával kapcsolatosan több döntésében rámutatott, hogy sem a jogegyenlőség alkotmányos követelményéből, sem a diszkrimináció tilalmából nem következik azonban, hogy az állam célszerűségi, gazdaságossági, jogtechnikai, az eltérő jogi helyzetekre figyelemmel lévő szempontok szerint a jogok és kötelezettségek jogalkotási úton való megállapítása során a jogalanyok között ne különböztethetne, ha ezzel az alkotmányos követelményeket nem sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése nem mindenfajta különbséget tilt – az ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.; 521/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 556.].
A jelen problémával szoros rokonságot mutat a 26/1991. (V. 20.) AB határozatban elbírált indítvány. Ebben az ügyben az Alkotmánybíróság rámutatott, ha a nyugdíjas munkaviszonyt is létesít, megbízásos jogviszonyt vállal vagy vállalkozik, akkor nem tekinthető a diszkrimináció tilalmába ütközőnek, hogy ugyanolyan feltételek vonatkoznak rá, mint a nem nyugdíjasokra (ABH 1991. 71.).
Az Eht. 2. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt az a szabályozás, amely a nyugdíj mellett munkát vállaló nyugdíjasoknak az egyéb nyugdíjasokétól eltérő jogi helyzetére, az őket foglalkoztató munkáltató vagy nyugdíjas egyéni vállalkozó számára – ugyanúgy, mint a nem nyugdíjas munkavállalók után – egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettséget határoz meg, nem teremt a nyugdíjasok között alkotmányellenes diszkriminációt.
6. A nyugdíjasok hátrányos megkülönböztetését látják az indítványozók abban, hogy figyelemmel az Eht. 2. § (5) bekezdésére, a munkáltatók ellenérdekeltek a nyugdíjasok alkalmazásában.
Az indítványozók tévedtek, amikor az Eht. 2. § (5) bekezdésével összefüggésben – abból kiindulva, hogy a munkáltatók inkább érdekeltek olyan munkavállaló foglalkoztatásában, aki után 36 órát meghaladó munkaviszonya vagy minimálbért elérő jövedelme alapján már megfizették az egészségügyi hozzájárulást – arra következtettek, hogy ez egyúttal alkotmányellenes különbségtételt is jelent a nyugdíjas munkavállalók hátrányára. A nyugdíjas munkavállalók esetében is ugyanolyan szabályok szerint mentesülnek a munkáltatók az egészségügyi hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alól, mint a nem nyugdíjas munkavállalók esetében. Azzal, hogy a jogalkotó adott foglalkoztatási időhatár, illetve adott foglalkoztatási jogviszonyban elért jövedelem fölött egy újabb foglalkoztatáshoz már nem fűz egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettséget, nem teremt alkotmányellenes különbséget a nyugdíjas és nem nyugdíjas munkavállalók között.
Az egyik indítványozó szerint az Eht. 2. § (5) bekezdésébe foglalt az a szabály, hogy a több jogviszonyban álló foglalkoztatott tekintetében csak az egyik jogviszony után kell megfizetni az egészségügyi hozzájárulást – a munkáltatók közötti egyeztetés miatt – sérti a munkavállalók személyiségi jogait. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy ez – az egészségügyi hozzájárulás ugyanazon személy után történő, többszöri megfizetésének gátját képező – rendelkezés a munkavállaló személyiségi jogait nem érinti.
Az Alkotmánybíróság ezért az Eht. 2. § (5) bekezdésére vonatkozó indítványokat elutasította.
7. Egyes indítványozók azon az alapon tartják a diszkrimináció tilalmába ütközőnek a nyugdíjas egyéni vállalkozó egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségét, mert a többi munkavállaló nyugdíjas után a munkáltatójának kell a hozzájárulást megfizetnie.
Az egyéni vállalkozónak a munkavállalótól eltérő jogi helyzetéből – abból, hogy saját maga munkáltatója, hogy önfoglalkoztató – következik az eltérő szabályozás. A nyugdíjas egyéni vállalkozót terhelő egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség ezért nem ütközik az Alkotmány 70/A. §-ának rendelkezéseibe.
8. Munkát vállaló nyugdíjasok az Eht.-t az Alkotmány 70/E. §-ába foglalt szociális biztonság jogába ütköző volta miatt kérték megsemmisíteni.
Nem állapítható meg az egészségügyi hozzájárulás szabályainak az Alkotmány 70/E. §-ának rendelkezéseibe ütközése azzal összefüggésben, hogy így olyan már eddigi befizetéseik alapján jogot szerzett személyeket is fizetésre köteleznek, mint a munkát vállaló nyugdíjasokat. A munkát vállaló nyugdíjasok esetében a hozzájárulás kötelezettsége – miként a munkavállalók tekintetében is – nem a munkavállalót, hanem munkáltatót terheli. A fizetési kötelezettség teljesítése nem áll kapcsolatban a munkavállalót biztosítási jogviszonya alapján megillető egészségügyi ellátással. A fizetési kötelezettségének esetleges nem teljesítése nem eredményezi az ellátásra való jog korlátozását.
Munkát vállaló alacsony nyugdíjjal rendelkezők szerint a szociális biztonság jogát azért sérti az Eht., mert az egészségügyi hozzájárulás alapján fennálló fizetési kötelezettség lehetetlenné teszi számukra alacsony nyugdíjuk munkavállalás, vállalkozás útján történő kiegészítését.
Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése a szociális biztonság körében – többek között – a megélhetéshez szükséges ellátást biztosítja öregség esetén is. Az Alkotmány 70/E. §-ából nem következik, hogy az államnak az alacsony nyugdíjjal rendelkezők munkavállalását, vállalkozását – egyéb munkavállalókhoz, vállalkozókhoz képest kiemelten – kellene támogatni. Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdéséből az következik, hogy a nyugdíjrendszeren belül kell átfogóan megoldani a megélhetést veszélyeztető alacsony összegű nyugdíjak és nyugdíjasok problémáját.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat is elutasította.
9. Végül több indítványozó is megjegyezte, hogy az Eht. igazságtalan, célszerűtlen jogszabály. Az Alkotmánybíróság több döntésben megállapította, hogy a célszerűség hiánya a szabályozásban, illetve a rossz vagy igazságtalan jogi szabályozás önmagában nem alkotmányossági kérdés, így az Alkotmánybíróság nincs hatásköre e kérdések érdemi vizsgálatára [26/1993. (IV. 29) AB hat. ABH 1993, 203.]. Célszerűségi vagy igazságossági problémák önmagukban a törvényalkotó politikai felelősségének kérdésköréhez tartoznak.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 8/B/1997/11.
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye
Egyetértek azzal, hogy az Eht. az Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott, alapvető állampolgári kötelességre vonatkozó szabályt állapít meg; a közteher egyik formáját. Az egészségügyi hozzájárulás tehát adó jellegű fizetési kötelezettség.
Az Alkotmány az ,,Alapvető jogok és kötelességek'' című XII. fejezetében állapítja meg a közteherviselés alapvető kötelezettségét. Az Alkotmány 70/I. §-a értelmében minden állampolgár köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozata szerint ,,az Alkotmány 70/I. §-a nem rendelkezik arról, hogy az állam milyen jogcímen vethet ki adót. Az állam szabadsága igen nagy abban a kérdésben, hogy az adófizetés kiindulópontjaként mely gazdasági forrást választja ki, és ennek alapján mit választ ki adótárgynak. A 70/I. §-ból csak az következik, hogy az adókat a jövedelem és a vagyon mértékéhez viszonyítva szabad megállapítani'' (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994. 539, 541.).
Az Eht.-ben előírt fizetési kötelezettség a kötelezetteknek a vagyoni viszonyaival nincs összefüggésben, az Eht.-vel létrehozott új adó tehát nem vagyoni típusú.
Az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség tételesen meghatározott, havi 1800 forint összegű fizetési kötelezettség. Ennek alanya valamennyi, a T. 11/A. § a) 1–5. pontjában említett és munkáltatónak tekintett szerv vagy személy, illetve az egyéni vállalkozó.
Az Eht. 2. § (1) bekezdése szerint ,,a T. 11/A. §-ának a) pontjában említett szerv, illetőleg személy, az általa ... foglalkoztatott ... személy után ... egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni. A T. 11/A. § a) 1. pontja szerint ,,munkáltatónak kell tekinteni: a biztosítottakat ... foglalkoztató … magánszemélyt, … szervezeteket.''
A biztosítottakat ebben a tekintetben a T. 10. § (1) bekezdés a)–b) és f) pontja, valamint (3) bekezdése határozza meg. E szabályok értelmében a biztosítottá válásnak vagy annak, hogy a biztosítást kiterjedtnek tekintsék, nem minden esetben feltétele az, hogy a biztosított a tevékenységéért díjazásban is részesüljön.
Az Eht. 2. § (1) bekezdése alkalmazása szempontjából munkáltatónak minősül valamennyi foglalkoztatottja tekintetében az a magánszemély vagy szervezet, amelyik akár csak egyetlen egy olyan személyt is foglalkoztat, akire a T. 10. § (3) bekezdés c) pontja alapján a biztosítás kiterjed, mert tevékenységéért bármilyen mértékű díjazásban részesül.
Az Eht. 2. § (1) bekezdése a T. szerint munkáltatónak minősülők fizetési kötelezettségét a személyek puszta foglalkoztatásához kapcsolja. Az Eht. értelmében ez a foglalkoztatás alapulhat munkavégzésre, közreműködésre, ügyellátásra vagy munkával elérhető eredmény létrehozására irányuló szerződésen. Nem feltétel, hogy az ekként értelmezett foglalkoztatásért a munkáltatónak minősülő szerv, illetőleg személy ténylegesen bármiféle kifizetést teljesítsen valamennyi foglalkoztatottja részére, vagy erre egyébként a köztük lévő jogviszony alapján akárcsak elvben köteles legyen. Ha a magánszemély vagy szervezet munkáltatónak minősül, egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie akkor is, ha a közreműködésre, ügyellátásra vagy munkával elérhető eredmény létrehozására irányuló szerződésben a foglalkoztatott személy az ügy ellátását ingyenesen vállalta, vagy az ügy természetéből, illetőleg a felek közötti viszonyból erre lehet következtetni.
Az Eht. 2. § (2) bekezdése az egyéni vállalkozókat kizárólag e minőségükre tekintettel kötelezi a hozzájárulás megfizetésére. Az Eht. alkalmazásában egyéni vállalkozó a T. 103/D. § (1) bekezdés a)–d) pontja szerint egyéni vállalkozónak minősülő személy. Ennek értelmében egyéni vállalkozó egyebek között a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező személy, ideértve az egészségügyi és szociális magántevékenységet folytató személyt is.
Sem az Eht., sem a T. említett szabályai értelmében nem feltétel, hogy az egyéni vállalkozónak minősülő személy a tevékenységét gyakorolja is. A T. 103/D. § (1) bekezdés a) pontja értelmében elegendő, ha vállalkozói igazolványa van. Az Eht. szabályai szerint az egyéni vállalkozót arra az időszakra is terheli fizetési kötelezettség, amely alatt munkát az Eht. 2. § (3) bekezdésében meghatározottakon kívüli más okokból nem végez, bevétele, jövedelme egyáltalán nincs.
Az Alkotmány 70/I. §-a alapján az esetleges jövedelemszerzés puszta lehetőségéhez, vagy önmagában a jövedelemszerzési képesség elvont létéhez adófizetési kötelezettség nem kapcsolható.
Miként az Eht. 4. § (1) bekezdése, úgy a 2. § (1) és (2) bekezdése sincs semmilyen összefüggésben azzal, hogy a kötelezettnek van-e vagyona vagy jövedelme. Mindezekre figyelemmel az Eht.-t teljes egészében alkotmányellenessé kellett volna nyilvánítani.
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás