BK BH 1997/378
BK BH 1997/378
1997.08.01.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének a megállapításánál az elkövetés módján, az eszköz jellegén, a sérülés célba vett helyén túlmenően azt is vizsgálni kell, hogy az életveszélyes sérülés bekövetkezése reális lehetőségét az elkövető tudata átfogta-e, és az ilyen sérülés bekövetkezésébe belenyugodva cselekedett-e [Btk. 13. §, 16. §, 170. § (1)–(2) bek., (5) bek. l. ford.].
A megyei bíróság az I. r. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében; és 2 rb. - ebből egy esetben társtettesként elkövetett - súlyos testi sértés bűntettének kísérletében;
a II. r. vádlottat társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, és társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében;
a III. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.
Ezekért halmazati büntetésül az I. r. vádlottat 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat, mint többszörös visszaesőt 2 év 4 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra; a III. r. vádlottat, pedig mint többszörös visszaesőt 2 évi fegyházbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a vádlottak egymással rokoni kapcsolatban állnak, az I. r. és a II. r. testvérek, a III. r. pedig az unokaöccsük.
A vádlottak igen nagy létszámú, szorosan összetartó, és különösen erőszakos jellegű vagyon elleni bűncselekményeknek a sorozatos, többes elkövetéséről H.-n és környékén hírhedt bűnöző családnak a tagjai. A nagy család többségében H.-n a szülői háznál, külön-külön élettársukkal, gyermekeikkel, utólag házilagosan toldott melléképületekben él és az ettől kb. 3 kilométernyire egy másik hasonló településen. A környékbeli helységekben és a tanyavilágban követik el bűncselekményeiket, a helybeliek többsége ismeri őket, rettegnek tőlük, szórakozó-, italmérő nyilvános helyeken, utcán, piacon általában többedmagukkal járva, erőszakos, garázda magatartást tanúsítanak, és a hatósági intézkedésekkel szembeszegülnek. Jellemző, hogy a férfiak többsége többször is volt szabadságvesztésre ítélve, a felelősségre vonás végrehajtása alól magukat kivonják, elfogatóparancsot kell velük szemben kibocsátani.
Az idős családfő a jelen eljárás ideje alatt, 1994. novemberben halt meg, 11 gyermekük született - jelenleg tízen élnek -, meghatározó, irányító szerepű édesanyjuk köré telepedtek élettársaikkal, gyermekeikkel, és ha börtönbe kerültek, gondoskodott eltartásukról, volt olyan időszak, amikor egyidejűleg fogva tartásban voltak a fiai, azért vásároltak gépkocsit, hogy őket látogathassák az ország különböző részein. Jelenleg is számos családtag ellen több büntetőeljárás van folyamatban.
1993. december 3. napján 18 óra körül a vádlottak elmentek a bisztróba, és szeszes italt fogyasztottak. A szórakozóhelyen 19 óra körül megjelent C. J. helyi lakos, akinek törzshelye volt ez a lakásához közeli bisztró. A II. r. vádlott odament C. J.-hez, és felszólította, hogy fizessen neki egy italt. C. J. nem teljesítette a II. r. vádlott kérését, és miután elfogyasztotta a saját részére kért italt, eltávozott a helyiségből. A vádlottak eközben sértő, fenyegető kifejezésekkel illették C. J.-t.
C. J. 20 óra körül visszatért a bisztróba a testvérével, a jelen ügyben szereplő másik sértettel, C. I.-vel együtt. A C. testvérek a bisztróban egy asztal mellett megállva 1-1 üveg sört fogyasztottak el. A vádlottak, alkoholos befolyásoltság állapotában elhagyták a vendéglőt, agresszív indulattal, verekedési szándékkal előre felkészültek arra, hogy együttesen, váratlanul megtámadják a C. testvéreket, amint azok az ajtón kilépnek. Az I. r. vádlott a bisztrótól jobb oldalra levő üres telekről két db ütőeszközt vett magához, egy akácfarudat és egy cseréptetőlécet. Az egyik eszközt átadta a III. r. vádlottnak, majd együttes erővel rátámadtak C. I.-re.
A III. r. vádlott elölről támadt, a társával szándékegységben hadonászott a fadarabbal, leütötte, és elvonta C. I. figyelmét, eközben az I. r. vádlott hátulról nagy erővel, ugyanezen sértett bal oldali tarkótájékára sújtott a fenyőfadeszkával. C. J.-t a II. r. vádlott támadta, lekerültek a földre, birkóztak. A vendéglőből ekkorra már többen kiszaladtak, közbeavatkoztak, a földre került C. I.-t felsegítették, az I. r. és a III. r. vádlottak ekkor hagyták abba a bántalmazást, és a kezükben lévő eszközökkel C. J.-re támadtak, több ütést mértek a feje irányába. C. J. karjainak felemelésével próbálta a fejét védeni, a vádlottak együttesen leteperték, a földön tovább ütlegelték, rugdosták. A bisztróban tartózkodó személyek, az ott dolgozók és a vendégek egyaránt felháborodtak a vádlottak cselekményén, C. M. segíteni próbált, C. J.-t a karjánál megragadta igyekezett kimenekíteni a vádlottak által alkotott gyűrűből, eközben az I. r. vádlott egy alkalommal kis-közepes erővel a bal csuklójára, illetve a hátára vágott a nála levő eszközzel. Riadalmat is kiváltott a bisztróból kijött mintegy 20 főben a vádlottak erőszakos fellépése, többen elszaladtak rendőri, orvosi segítségért.
C. I. a bántalmazás következtében a bal oldali tarkótájék bőrfolytonossága repesztett megszakítását, a középső koponyagödör bal oldalára lokalizálódó koponyaalapi törést szenvedett. A koponyaalapi törés szövődményeként a sértettnél a bal oldali dobüreg bevérzése is létrejött, mely maradványtünettel, mérsékelt fokú halláscsökkenéssel gyógyult. A koponyaalapi törés gyógytartama 6 hétre tehető, ennek kapcsán életveszélyes állapot nem jött létre, de figyelembe véve az elkövetés eszközét és a sértett testtájékot, az nagy valószínűséggel bekövetkezhetett volna.
C. J. a három vádlott együttes bántalmazása következtében mindkét kézszár hámhorzsolásos sérülését, a bal mellkasfal zúzódását szenvedte el, sérülései 8 napon belül gyógyultak. Az elkövetés eszközét és a sértett testtájékot figyelembe véve a súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezésének a reális lehetősége nála is fennállt.
C. M. az I. r. vádlott ütése következtében a bal kéz zúzódását szenvedte el, 8 napon belüli gyógytartammal.
A Legfelsőbb Bíróság a bejelentett fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy a megyei bíróság a tényállást megalapozottan állapította meg. Az irányadó tényállás alapján a megyei bíróság okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, de cselekményeik jogi minősítését illetően részben tévedett. A megyei bíróság az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét állapította meg az I. r. vádlott terhére, melyben a III. r. vádlott bűnsegédi felelősségét is megállapította. A jogi minősítés alapja az ítélet indokolása szerint az az orvosszakértői vélemény volt, amely szerint "a bűnjelként lefoglalt eszközzel az adott testtájékon nagyobb erővel súlyosabb, akár életveszélyes sérülést is előidézhetett volna".
Helyesen mutatott rá a III. r. vádlott védője, hogy az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a kísérlete csak akkor lett volna megállapítható, ha bizonyítható, hogy az I. r. vádlottat az életveszéllyel járó eredmény tekintetében legalább az eshetőleges szándék terhelte. Az eljárás során nem merült fel azonban olyan bizonyíték, amelyből teljes bizonyossággal levonható lett volna az a következtetés, hogy az I. r. vádlott tudata C. I. bántalmazásakor átfogta annak lehetőségét, hogy a sértettnek életveszélyes sérülése keletkezhet, és ebbe belenyugodott. Ilyen következtetés levonására önmagában a használt eszköz veszélyessége és a sértett testtájék nem adtak alapot. Az életveszélyt okozó testi sértés kísérletének megállapíthatóságához az eszköz jellegén, az elkövetés módján és a sérülés célba vett helyén túlmenően azt is vizsgálni kell, hogy az életveszélyes sérülés bekövetkezésének a reális lehetőségét a vádlott tudata átfogta-e, és az ilyen sérülés bekövetkezésébe belenyugodva cselekedett-e, feltéve, hogy rajta kívül álló okok folytán nem következett be az eredmény. Minden más esetben kizárt az életveszélyt okozó testi sértés kísérletének a megállapítása. Az a feltétel, hogy az eredmény a vádlotton kívül álló okok folytán ne következzék be, azt jelenti, hogy az eredmény elmaradása a sértett vagy harmadik személy elhárító magatartásának, esetleg az alkalmazott eszköz valamely más akadályba ütközésének stb. a következménye.
Az adott ügyben az orvosszakértő azt véleményezte, hogy a lefoglalt eszköz "nagyobb erővel, akár életveszélyes sérülést is előidézhetett volna". Ebből az következik, hogy az életveszélyt okozó sérülés elmaradása kizárólag az alkalmazott erőn múlott, az erőkifejtés mértéke pedig nyilvánvalóan a vádlott akaratától függött. A súlyosabb eredmény tehát nem valamely külső okból - más személy elhárító magatartása vagy akadály miatt - maradt el, hanem kizárólag azért, mert a vádlott kisebb erővel ütött annál, mint amely az életveszéllyel járó sérüléshez vezethetett volna. Ezáltal az életveszélyes eredmény nem a vádlotton kívül álló ok folytán nem következett be, hanem éppen rajta múlott, hogy az ilyen súlyosabb eredmény elmaradt. Nem lehet tehát alappal olyan következtetésre jutni, hogy a vádlott szándéka az életveszély okozására kiterjedt. Ennek hiányában pedig a cselekményt kizárólag az okozott sérülés igazolt tényleges gyógytartama szerint lehetett minősíteni, amely 6 hónap volt. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott terhére az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete helyett a súlyos testi sértés bűntettét - mint befejezett bűncselekményt - állapította meg.
E minősítésváltoztatás szükségszerű következménye volt az is, hogy meg kellett állapítani az I. r. vádlott terhére a társtettesként elkövetett garázdaság bűntettét is. A Legfelsőbb Bíróság BK 93. sz. állásfoglalásban kifejtettek szerint bűnhalmazat létesül ugyanis, ha az elkövető egy cselekménnyel a garázdaság, valamint a testi sértés (vagy a rongálás) törvényi tényállását is megvalósítja, feltéve, hogy a testi sértés (vagy a rongálás) törvényi büntetési tétele nem súlyosabb, mint a garázdaságé. Mivel az adott ügyben megvalósított (csoportosan elkövetett) garázdaság büntette és a súlyos testi sértés bűntette azonos büntetési tétellel fenyegetett, a két bűncselekményt halmazatban kellett megállapítani az I. r. vádlott terhére.
A tettesi cselekmény minősítésének megváltoztatása értelemszerűen kihatott a részesi magatartást megvalósító III. r. vádlott cselekményeinek a jogi megítélésére is, melyeket a Legfelsőbb Bíróság ennek megfelelően bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének és társtettesként elkövetett garázdaság bűntettének minősített.
A megyei bíróság megállapította, hogy C. J. és C. M. 8 napot meg nem haladó gyógytartamú sérüléseket szenvedett, de az elkövetés eszközét és a sértett testtájékot figyelembe véve "a súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezésének a reális lehetősége is fennállt". C. J. és C. M. sértett tekintetében azonban még annyi következtetési alap sem volt az okozottnál súlyosabb bűncselekmény kísérletének a megállapítására, mint C. I. sérülésével kapcsolatban. A cselekmények téves jogi minősítése arra vezethető vissza, hogy a megyei bíróság a vádlottak tudattartalmát egyáltalán nem vizsgálta, és kellő megalapozottság nélkül vont le helytelen jogi következtetést az elkövetői szándékra nézve. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja - e két sértett sérelmére megvalósított cselekményekkel kapcsolatban - az ügyben feltárt tények ismeretében azért is helytelen, mert e felfogás szerint a könnyű testi sértés vétsége a gyakorlatban soha nem lenne megállapítható. Az eszközös bántalmazások rendszerinti jellemzője az, hogy az ütésre használt botokkal, lécekkel stb. általában előidézhető 8 napon túl gyógyuló vagy akár életveszéllyel járó sérülés is, de az ilyen absztrakt veszély fennállása a súlyosabb eredmény kísérletéért történő büntetőjogi felelősséget nem alapozza meg.
Az előzőekben részletezettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a vádlottaknak C. J. és C. M. sérelmére megvalósított cselekményeit az okozott - és ténylegesen megállapítható - eredmény szerint minősítette, és ezért e vádlottak terhére a súlyos testi sértés kísérletét nem állapította meg.
A maradékcselekmény a könnyű testi sértés vétsége lett volna, amelynek megállapítását a magánindítvány hiánya kizárta. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott ellen 2 rb., míg a II. r. és a III. r. vádlottakkal szemben 1-1 rb. könnyű testi sértés vétsége miatt indított eljárást a Be. 213. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján megszüntette.
Mivel a bűnösség köre valamennyi vádlott tekintetében szűkült, illetőleg az I. r. és a III. r. vádlottak - C. I. sérelmére megvalósított - cselekménye enyhébb megítélés alá esett, változtatni kellett a kiszabott büntetéseket is. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság mindhárom vádlott fő- és mellékbüntetését enyhítette. Az I. r. vádlott esetében 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlott esetében 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra; a III. r. vádlott esetében pedig 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra enyhítette a fő- és mellékbüntetéseket.
Észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a megyei bíróság törvényi előfeltételek hiányában alkalmazta a Btk. 45. §-ának (2) bekezdését a többszörös visszaesőnek minősülő II. r. vádlott javára. Az eggyel enyhébb végrehajtási fokozat meghatározásának előfeltétele az, hogy az elkövető a személyiségére és a bűncselekmény indítékára figyelemmel érdemes legyen erre a kedvezményre. Ennek eldöntéséhez tekintettel kell lenni a büntetéskiszabás körében irányadó körülményekre is. A II. r. vádlott javára e törvényi előfeltételek nem valósultak meg, mert az elkövetés útonálló módja, valamint a vádlott többszörös büntetettsége kimondottan e törvényi kedvezmény alkalmazása ellen szóltak. A büntetéskiszabás körében feltárt körülmények sem alapozták meg a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazását. Az elsőfokú bíróság tehát helytelenül járt el, amikor a II. r. vádlottal szemben - az általa kiszabott szabadságvesztéshez képest - fegyház helyett börtönt állapított meg. A Legfelsőbb Bíróság a büntetés enyhítése folytán a II. r. vádlottal szemben a törvényes büntetés-végrehajtási fokozat, a Btk. 43. §-ának a) pontja szerinti börtönt állapította meg. A II. r. vádlott védőjének ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban kifejtett álláspontjához a Legfelsőbb Bíróság annyit fűz még hozzá, hogy a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének törvénysértő alkalmazását másodfokon helyreigazító rendelkezés nem sérti a súlyosítási tilalmat.
Az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor az erőszakos, testi épség elleni bűncselekményt elkövető vádlottakkal szemben közügyektől eltiltás mellékbüntetést alkalmazott, mert cselekményeik folytán a közügyekben részvételre méltatlanokká váltak. A főbüntetések tartamának enyhítése mellett a Legfelsőbb Bíróság e mellékbüntetést arányos mértékben csökkentette mindhárom vádlott tekintetében.
A III. r. vádlott a jelen eljárás alapjául szolgáló bűncselekményeket a korábbi végrehajtandó szabadságvesztés büntetéséből történt feltételes szabadságra bocsátás ideje alatt követte el, ezért ez a vádlott a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében nem részesülhet. (Legf. Bír. Bf. V. 1816/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás