BK BH 1997/387
BK BH 1997/387
1997.08.01.
A pótnyomozás tárgyaláson való elrendelésének helye van, ha a terhelt a tárgyaláson megjelöli azt a személyt, aki őt a testi sértési cselekmény elkövetésére felbujtotta, de annak a kilétét a tárgyaláson nem lehet felderíteni [Be. 206. § (3) bek.].
II. A vádelv sérelmét jelenti, ha a tárgyaláson hozott pótnyomozást elrendelő végzésben a bíróság a pótnyomozás eredményéhez képest a terhelten kívül más személy büntetőjogi felelősségre vonására hívja fel az ügyészséget [Be. 9. § (2) bek., 206. § (3) bek.].
Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a terhelt ellen folyamatban levő ügyben az elsőfokú bíróság az 1996. október 1. napján tartott folytatólagos tárgyaláson meghozott végzéssel elrendelte a bizonyításnak pótnyomozás lefolytatása útján történő kiegészítését, tekintettel arra, hogy a vádlott a tárgyaláson megjelölte azt a személyt, aki őt felbujtotta a cselekmény elkövetésére. A végzés indokolása a foganatosítandó nyomozati cselekményekkel kapcsolatosan előírta, hogy fel kell deríteni - a vádlott által megjelölt - K. E. személyét, akit szembesíteni kell a vádlottal, terhelő vallomás esetén gyanúsítottként; alapos gyanú hiányában pedig tanúként kell kihallgatni, fel kell deríteni az esetleges további felbujtókat, akiket ugyancsak ki kell hallgatni és szembesíteni kell.
A végzés ellen az ügyész fellebbezett. Álláspontja szerint a pótnyomozás elrendelése a vádelv sérelmével történt.
A legfőbb ügyész átiratában az ügyészi fellebbezést megváltoztatott tartalommal, a vádlott által felbujtóként megjelölt személy büntetőjogi felelősségének a tisztázása érdekében tartotta fenn. A pótnyomozás elrendelését - a végzéstől eltérő indokolással - maga is szükségesnek látta, mert az eredetileg meg nem vádolt személlyel szemben bármely nyomozási cselekmény csak pótnyomozás keretében foganatosítható, és csak az nyújthat esélyt a felbujtóként szóba jöhető személy(ek) büntetőjogi felelősségre vonására. Ezért az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását indítványozta.
Az ügyészi fellebbezés - a legfőbb ügyész által fenntartott tartalommal - az alábbiak szerint alapos.
Nem kétséges, a vádelv sérelmét jelentené a pótnyomozásnak kizárólag abból a célból történő elrendelése, hogy az eredetileg meg nem vádolt elkövetővel szemben emelendő vád alapjául szolgáló tények kerüljenek felderítésre. Az elsőfokú bíróság azonban nem ilyen okból és célból rendelte el a pótnyomozást. Már a vádbeli tények között is szerepel annak a feltevése, hogy a vádlott cselekménye felbujtás eredményeként történt. A vádbeli tények is tartalmazzák: a vádlott ".....egy ismeretlen személy felhívására.... 100 000 forintért vállalta, hogy.... a számára ismeretlen sértettet megveri és megrugdossa". Ez a tény a vádlottnak a nyomozás során tett előadásán alapult, amelyet a vádlott - következetesen - a tárgyaláson is fenntartott. Ennélfogva nem lépett túl a vádbeli tények vizsgálatának a keretein az elsőfokú bíróság, amikor kérdéseket intézett a vádlotthoz arra vonatkozóan, hogy ki volt az a személy, aki őt felbujtotta.
Miután a vádlott a folytatólagos tárgyaláson - a korábbi előadásával ellentétben - végül is megjelölte azt a személyt, aki őt 100 000 forint kifizetése ellenében felkérte a bűncselekmény elkövetésére, a vád kereteit, és magát a vádelvet nem sérti az a törekvés az elsőfokú bíróság részéről, hogy a vádlottnak ezt az előadását ellenőrizni kívánja, és ez okból - tekintve, hogy ennek a személynek a felderítése a tárgyaláson nem lehetséges - a bizonyítás kiegészítéseként pótnyomozást rendelt el. A vádlott büntetőjogi felelősségének a tisztázása körébe tartozik ugyanis az a kérdés, hogy a cselekménynek ténylegesen ki volt a felbujtója, enélkül ugyanis a cselekmény háttere, célja és indítéka nincs felderítve. Nem jelenti tehát a vádelv sérelmét - és a Be. 206. §-ának (3) bekezdése rendelkezésével sem ellentétes - az, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott által felbujtónak állított személyt felderítse, esetleges más felbujtók felderítése és meghallgatása és más, ezzel összefüggő nyomozati cselekmények lefolytatása céljából pótnyomozást rendelt el.
Az már nem a bíróság kompetenciájába tartozó kérdés - ennélfogva a pótnyomozás indokoltságának a megítélésénél nincs is jelentősége -, hogy a vádlott által felbujtónak megjelölt személy felkutatása, meghallgatása esetleg módot adhat az ügyésznek arra, hogy ugyanazon bűncselekmény miatt a vádlotton kívül más személyt (személyeket) mint bűnrészest utóbb megvádoljon.
Nem ért egyet ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyésznek azzal az indítványával, hogy a pótnyomozás elrendelésének a vádlott által felbujtóként megjelölt személy büntetőjogi felelősségének a tisztázása érdekében kell történnie. Az ilyen indokokkal történő pótnyomozás elrendelésének az a tartalma, hogy a bíróság szorgalmazza az eredetileg meg nem vádolt személy gyanúsítottkénti felelősségre vonását, adott esetben a vele szemben történő vádemelést is. Ez pedig - az előbb kifejtett állásponttal ellentétben - már a vádelv sérelmét jelenti.
Az elsőfokú bíróság mindössze annyiban tévedett a pótnyomozás elrendelése során, hogy a végzésében utalást tett - a szembesítés eredményétől függően - a vádlott által megjelölt személy gyanúsítottként történő kihallgatásának a szükségességére. Az ilyen útmutatás valóban ellentétes a vádelv tartalmával. Ugyanakkor ez az álláspont következetlen is annyiban, hogy nem jelöli meg: a vádlott által felbujtóként megjelölt személyt milyen eljárási minőségben kell a vádlottal szembesíteni.
A helyes megoldáshoz abból kell kiindulni, hogy a bíróság a pótnyomozás elrendelése során az ügyésznek küldi vissza az iratokat. Szükség esetén az ügyész ad nyomozati utasítást a pótnyomozást foganatosító nyomozó hatóság részére. A vádról kizárólagosan rendelkezni jogosult ügyész széles körű nyomozati utasítási joga lehetővé teszi, hogy döntsön arról: a vádlott által felbujtóként megjelölt személyt és esetleg a vallomása tartalmához képest további személyeket gyanúsítottként vagy - a Be. 66. §-ában írt garanciák megtartásával - tanúként kell-e a pótnyomozás során kihallgatni. A pótnyomozásnak a fentebb írt, a vádelvet nem sértő elrendeléséhez elégséges tehát annak az előírása a bíróság részéről, hogy K. E. - amennyiben létező személy - és a vallomása tartalmához képest esetleg az általa felbujtóként megjelölt személyt is meg kell hallgatni, a vádlottal, a sértettel történt szembesítését (szembesítésüket) szükség esetén el kell végezni.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 2109/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás