GK BH 1997/39
GK BH 1997/39
1997.01.01.
A villamos energia túlfogyasztása esetén fizetendő felemelt díj kiszabásának szempontjai [4/1971. (VI. S.) NIM rendelet (Villamosenergia Közszolgáltatási Szabályzat) 7. § (10) bek., 19. § (2) bek. n) pont, 20. § (1) bek. b) pont, 22. § (1) bek., 38/1995. (VIII. 25.) IKM r., 11/1996. (II. 27.) IKM r.].
A felperes dolgozói 1991. november 7-én ellenőrzést tartottak Budapesten a W. u. 54. II. em. 26. szám alatt, ahol megállapították, hogy ott az N. Gmk alperes vállalkozási tevékenységet folytat. Ehhez a tevékenységhez szükséges villamos energia biztosítására azonban a felperessel közszolgáltatási szerződést nem kötött. A felperes dolgozói a szabálytalan áramvételezésről kiállították a 64 428. számú jegyzőkönyvet, amelyben a szabálytalan állapot kezdő időpontjaként 1990. szeptember 1-jét jelölték meg. A felperes a szabálytalan áramvételezés miatt felemelt árat kívánt az alperessel szemben érvényesíteni, ezért felhívta 101 929 Ft megfizetésére. Az alperes a felperes követelését elutasította, ezért a felperes keresetében a fenti összeg és kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a munkaeszközök vonatkozásában a szabálytalan áramvételezés tényét elismerte, de csak azok fogyasztásának mértékében. Azzal védekezett, hogy a lakás rendeltetésszerű használatához szükséges elektromosáram-fogyasztást a felemelt ár kiszámításakor nem lehet figyelembe venni. Hivatkozott arra, hogy az ipari tevékenység körében használt varrógép és szabászolló áramfogyasztása minimális.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. A megállapított tényállás szerint az alperes szabálytalan módon vételezte az elektromos áramot, mert az arra vonatkozó közszolgáltatási szerződés megkötése nélkül használta az ipari áramot. Az ítélet meghozatalakor a bíróság figyelembe vette a felperes által csatolt 62 428. sz. jegyzőkönyvet, amely rögzíti a szabálytalan áramvételezés tényét és kezdő időpontját. Tanúként meghallgatta Sz. K.-t, aki az alperes tagjaként a lakásban a varrógépet és a szabászollót működtette. A tanú előadta, hogy a fenti berendezéseken kívül más ipari gépet nem használt, a bérlemény fűtésére cserépkályha szolgált, amelynek akkora a fogyasztása, hogy esetenként kénytelen volt konyhai gázzal fűteni.
Az elsőfokú bíróság a bizonyított szabálytalan áramvételezésre tekintettel a Villamosenergia Közszolgáltatási Szabályzatról (VKSZ) szóló a 7/1986. (VII. 8.) IpM rendelettel módosított 4/1971. (VI. 5.) NIM rendelet* 19. §-a (2) bekezdésének n) pontjára utalással, a hivatkozott jogszabály 20. §-a (1) bekezdésének b) pontja, valamint 22. §-ának (1) bekezdése szerint a felperes keresetét - a felemelt árnak megfelelően - megalapozottnak fogadta el.
Utalt a VKSZ 7. §-ának (10) bekezdésére, amelynek megfelelően a felemelt ár kiszámításánál a fogyasztó által vételezett teljes árammennyiséget kell figyelembe venni. Erre hivatkozva a bíróság elutasította az alperes azon védekezését, amely szerint a szabálytalanság csak egyes berendezések vonatkozásában állt fenn. A felemelt ár összegét a IV/3/1985. OAÁH határozat, illetve a 10/ 1990. (ÁSZ. 1.) ÁH** ármegállapításnak megfelelően határozta meg. Az alperes fellebbezése folytán a Fővárosi Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg, hogy a perbeli W. u. 54. II/26. szám alatti lakásban - amely Sz. K. bérleményét képezi - működik a N. Gmk. A kérdéses helyiségben textilruházati ipari tevékenységet folytató társaság egy darab Interloch varrógépet és egy darab szabógépet (mindkettő elektromos árammal működik) használt.
A Villamosenergia Közszolgáltatási Szabályzatról szóló 4/1971. (VI. 5.) NIM rendelet 7. §-ának (10) bekezdése szerint "a fogyasztó igénybejelentésében kérheti az áramszolgáltatótól a háztartási és az ipari célú vételezésre egy szerződés kötését, ennek megfelelően a közös fogyasztásmérést és a háztartási árszabás alkalmazását. Az áramszolgáltató a kérést teljesítheti, ha a fogyasztási helynek összes teljesítményigénye 10 kVA-t és a 12 havi villamosenergia-igénye vagy előző évi 12 havi fogyasztása a 10 000 kWh-t nem haladja meg. Ha a fogyasztó ilyen irányú kérelmet nem terjesztett elő, vagy annak teljesítését az áramszolgáltató elutasította, és ennek ellenére közös fogyasztásmérőn keresztül vételez, a 19. § (2) bekezdésének n) pontja szerint szabálytalan vételezésnek minősül". A hivatkozott jogszabály 19. §-a (2) bekezdésének n) pontja szerint: "szerződésszegésnek (szabálytalan vételezésnek) minősül a fogyasztó részéről, ha az adott felhasználási célra megállapított árszabással (díjtétellel) vételezhető villamos energiát más árszabás, illetőleg díjtétel alá tartozó célra használja fel". Ugyanezen rendelet 22. §-ának (1) bekezdése szerint a fogyasztó által szabálytalanul vételezett villamos energiáért felemelt árat kell felszámítani, ha az a villamos energiát a 19. § (2) bekezdésének n) pontja szerint érvényes szerződés nélkül vételezte. A felperes ezért jogosan számította fel a keresetében megjelölt összegű felemelt árat.
Nem fogadta el a másodfokú bíróság az alperesnek a jogalap nélküli gazdagodásra történő hivatkozását sem, mert az adott esetben éppen az alperes gazdagodott volna jogalap nélkül, ha nem a fent hivatkozott NIM rendeletben foglaltak szerint járt el a felperes. A perbeli lakásban ugyanis, ami egyúttal műhely is, olyan villamos fogyasztási berendezéseket működtettek, amelyek kizárólag ipari célra használhatók, de emellett olyan berendezések is működtek, amelyek mind a lakás, mind az ipari tevékenység célját szolgálták. Az alacsonyabb szintű jogszabály nincs ellentétben a Ptk. 361. §-ában foglaltakkal.
A N. Gmk alperes az első- és másodfokú ítéletek ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő azzal az indokolással, hogy a jogszabálysértés abban áll, hogy az ítéletek nem a ténylegesen szabálytalanul vételezett áramfogyasztás után állapították meg a felemelt díjat, hanem az egész lakás teljes áramfogyasztása után számították a felperes javára a felemelt díjat. A 4/1971. (VI. 5.) NIM rendelet 22. §-ának (1) bekezdése szerint a fogyasztó által szabálytalanul vételezett villamos energiáért kell felemelt árat fizetni, és nem a teljes fogyasztásért.*** Ezért a felülvizsgálati kérelmében az alperes nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a lakás áramfogyasztását a fűtési mód növelte meg, ezért méltánytalan, és a felperes javára jogalap nélküli gazdagodást eredményez az ítéletek szerinti marasztalás. A megállapított 100 000 Ft-os összeget túlzottnak tartotta, figyelemmel arra, hogy az a kisvállalkozói tevékenység folytatását veszélyezteti.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a perbeli események idején hatályosuló jogszabályok rendelkezései szerint a fogyasztót bejelentési kötelezettség terhelte, amennyiben háztartási célokon túl ipari jellegű tevékenység kapcsán is felhasznált villanyáramot. A fogyasztónak választási lehetősége volt, hogy átalányban fizeti-e az ipari tevékenység után a villanyáram díját, vagy pedig konkrét mérés alapján.
Amennyiben a fogyasztó az átalánydíjas fizetést választotta, úgy be kellett jelentenie, hogy az iparszerű tevékenységéhez milyen villanyáramot felhasználó berendezéseket használ, amelyek áramfelvételi adatainak a figyelembevételével állapította meg a felperes a többletdíjat, amit a fogyasztó átalányként volt köteles havonta fizetni. Ilyen esetben tehát a fogyasztó az elektromosáram-mérő által mért és mutatott kilowatt-teljesítmény után fizette a háztartási tarifa szerint megállapított díjat, de azonfelül az átalánydíjat is, ami egyösszegű volt. E számítási módozat megbízhatóságát azonban lényegesen csökkentette, hogy az átalánydíj meghatározása kizárólag a fogyasztó által megnevezett berendezéshez, annak teljesítményéhez, áramfelvételi adataihoz kapcsolódott.
A fogyasztó másik mérési módszert is választhatott, amelynek lényege szerint kérhette, hogy a lakásban külön az ipari fogyasztásra vonatkozó árammérő órát szereljenek fel, ebben az esetben köteles volt az ipari tevékenységhez szükséges áramot ezen órán keresztül vételezni. A lakáshoz kapcsolódó háztartási óra, és az ipari tevékenységet mutató árammérő óra fogyasztási különbözete alapján volt kiszámítható a magasabb díj alá eső árammennyiség. E számítási módozatnak a hátránya abban állt, hogy a fogyasztó az ipari tevékenységhez szükséges áramot a háztartási villanyfogyasztást tanúsító órán keresztül is vételezhette, mert nem volt olyan technikai berendezés, amely ezt megakadályozhatta volna.
Megállapítható tehát, hogy a perbeli áramfelvétel időszakában - de azt megelőzően, ill. azt követően sem - nem állott rendelkezésre olyan, a két fogyasztást elhatároló technikai megoldás, amely teljesen pontosan, egyértelműen határozta volna meg a háztartási, ill. az ipari tevékenységhez felhasznált áram mennyiségét.
A per elbírálásánál egyébként, különösen a felülvizsgálati eljárás időszakában a kérdés gyakorlatilag elvesztette a jelentőségét, mert a háztartási áram és az ipari jellegű tevékenységre felhasznált áram díja csaknem egybeesik, és nyilvánvalóan erre is visszavezethetően az 1994. évi XLVIII. törvény és a 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet az áramfogyasztást a fentiekben vázolt értelemben és szempontból már nem is különbözteti meg.
Az alperes a felperes perbeli számításait és az ipari tevékenységre igénybe vett áram mennyiségét elsősorban azon az alapon kifogásolta, hogy a felperes bizonyos értelemben szakértői vizsgálatot is folytatott az ügyben, alapul véve azt a villanyárammal működő szabászollót, amit az alperes bejelentett ipari felhasználásként. E vizsgálat alapján az alperes szerint az volt megállapítható, hogy a felperes által kimutatott többletáram-fogyasztás semmivel sem támasztható alá. Az alperes álláspontjával szemben a felperes azt hangsúlyozta, hogy a számítások során azért csak a villanyárammal működő szabászolló teljesítményét és fogyasztását vették alapul, mert az alperes csupán ezt az eszközt jelentette be, mint amit az ipari tevékenység során igénybe vett, de ezt semmivel sem bizonyította. Ebből viszont következik, hogy a lakásban világításra és fűtésre felhasznált áram bizonyos hányada szükségszerűen az ipari tevékenység folytatására is szolgált.
A felek eltérő álláspontja szemléltetően mutatja, hogy a lakossági és az ipari áramfogyasztás elhatárolásának kérdései egy adott - lakás céljára használt - helyiségen belül gyakorlatilag megoldhatatlan volt. ezért a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság teljes egészében nem fogadta el egyik fél álláspontját sem a számítások adatait és körülményeit illetően, következésképpen a Pp. 275/B. §-ának felhívásával a Pp. 206. §-a (1) és (3) bekezdései alapján mérlegelés útján állapította meg az alperes által pótlólag fizetendő díj nagyságát. Kisebb mértékben ugyan, mint ahogy azt a felperes formálisan, a korábban volt jogszabályi rendelkezések alapján kiszámította, de nagyobb mértékben, mint ahogy e díj megalapozottságát az alperes állította. Az alperes nem bizonyított állításával szemben ugyanis a világítás és a fűtés részbeni ipari felhasználási vetülete mindenképpen igazolt.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel támadott első- és másodfokú ítéleteket részben megváltoztatta, és az alperest 50 000 Ft megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. III. 33.200/1994. sz.)
*A Villamosenergia Közüzemi Szabályzatról jelenleg a 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete tartalmaz hatályos rendelkezéseket. A korábban kötött szerződésekre a régi szabályozás az irányadó.
**A villamosenergia árának megállapításáról lakossági fogyasztók részére jelenleg a 38/1995. (VIII. 25.) IKM rendelet, a lakossági fogyasztókon kívüli egyéb fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia áráról pedig a 11/1996. (II. 27.) IKM rendelet rendelkezik.
***A felemelt díjfizetési kötelezettségről lakossági fogyasztón kívüli fogyasztó esetében pedig a 11/1996. (II. 27.) IKM r. 10. §-a rendelkezik.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás