KK BH 1997/418
KK BH 1997/418
1997.08.01.
A teljesítési határidő meghosszabbítását elutasító közigazgatási határozat nem minősül érdemi határozatnak [1957. évi IV. tv. 72. § (1) bek.].
A felperes az illetékes elsőfokú építésügyi hatóság engedélyével 1980. évben a termelése során keletkezett klórbenzol tartalmú veszélyes hulladék tárolására ipari hulladéktárolót és kezelőházat létesített egy külterületi ingatlanon. Az építésügyi hatóság határozata a tárolás időtartamáról nem rendelkezett. A felperes ettől kezdve folyamatosan ezen hulladék-lerakóhelyen zárt vashordókban tárolta a termelése során keletkezett klórbenzol tartalmú veszélyes hulladékot.
A hulladéktároló létesítése után néhány évvel már környezetszennyezés keletkezett a kilyukadt vashordók következtében, ezért a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság, mint elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatával 1989. december 31-i határidővel kötelezte a szennyezés megszüntetésére vonatkozó tervek benyújtására a felperest, melyet 1990. április 20. napján kelt határozatával akként módosított, hogy 1990. november 15-ig kötelezte a felperest a tervek elkészítésére, azok engedélyeztetésére pedig 1991. február 28. napi határidőt szabott meg.
A hulladéktárolóban a környezetszennyezés megszüntetése érdekében érdemleges intézkedés nem történt, a környezetszennyezés tovább folytatódott, ezért a környezetvédelmi felügyelőség az 1992. október 12. napján kelt határozatával - a felperes többszöri bírságolása, illetőleg a hulladékártalmatlanítással és a környezetszennyezés megszüntetésével kapcsolatos többszöri kötelezését követően - kötelezte a veszélyeshulladék-tároló klórbenzollal szennyezett talajának ártalmatlanításával összefüggésben a műszaki megoldások kidolgozására, 1992. november 15. napi határidőt szabva meg, egyben 1997. december 31-i határidővel kötelezte a tároló kiürítésére.
Ezt követően sem történt érdemi intézkedés a környezetszennyezés megszüntetése érdekében. Ugyanakkor a környezetvédelmi és közegészségügyi hatóság folyamatos ellenőrzései során megállapította, hogy a szennyeződés tovább terjed, az a talajvíz elszennyeződése következtében már az élővizeket is veszélyezteti. Emiatt a környezetvédelmi felügyelőség az 1995. december 12. napján kelt határozatával a felperest kötelezte az ártalmatlanítás módjának és a károkozás megszüntetésének műszaki megoldását tartalmazó tervek benyújtására 1996. március 31-i határidővel, a talaj és a talajvíz ártalmatlanítására pedig 2000. május 31-i határidőt állapított meg, megismételve és megerősítve az 1990. évben hozott határozatban a talaj ártalmatlanítására és tároló megszüntetésére előírt 1997. december 31-i határidőt.
A határozat ellen a felperes fellebbezett, hivatkozva arra, hogy az ártalmatlanítást égetéssel kívánja megoldani, erre vonatkozóan a környezetvédelmi hatóságnál égetőmű építésére kért építési engedélyt, ugyanakkor arra is hivatkozott, hogy a szennyeződés felderítésére, megakadályozására, illetőleg az elszennyeződött terület megtisztítására számos - eredménytelen - kísérletet és kutatást végzett. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatában megállapított 1997. december 31-i határidőt mind műszakilag, mind a felperes gazdasági teherbíró képességét tekintve kivihetetlennek tartja.
Az alperes az 1996. április 23. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatban a veszélyes hulladékkal szennyezett talaj ártalmatlanítására kötelező rendelkezést megsemmisítette, míg a talajvízben történő károkozás megszüntetésére kötelező rendelkezést helybenhagyta. A megsemmisítést azzal indokolta, hogy az elsőfokú környezetvédelmi hatóság 1992-ben már megállapította az 1997. december 31. napi határidőt a veszélyes hulladékkal szennyezett talaj ártalmatlanítására, egyben a tároló megszüntetésére. E határidő még nem telt el, és a határozat első fokon jogerőre emelkedett, az nem volt törvénysértő, és az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint a módosítására, illetőleg a kiegészítésére vonatkozó jogszabályi feltételek nem álltak fenn. Az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit pedig - mivel a felperes olyan indokot, illetve bizonyítékot, mely az elsőfokú hatóság törvénysértését valószínűsítette volna, nem tudott felhozni - megalapozottnak találta.
A felperes keresetében az alperes határozatában megállapított - a hulladéktároló 1997. december 31. napjáig történő megszüntetésére és a szennyezett talaj ártalmatlanítására vonatkozó - határidőt azért támadta, mert álláspontja szerint reálisan csak 2005-ig terjedő időszakban képes ezek teljesítésére.
A kereset nem alapos.
A bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az alperes határozatának a veszélyes tároló megszüntetésére vonatkozó rendelkezése érdemi határozatnak minősül-e vagy sem. Az alperes helyesen hivatkozott a keresettel támadott határozatában arra, hogy az elsőfokú környezetvédelmi hatóság 1992. évben a teljesítési határidőt a veszélyeshulladék-tároló megszüntetésére megállapította, ehhez képest annak ismételt megállapítása szükségtelen, arra is figyelemmel, hogy az 1992-ben megállapított határidőt a felperes fellebbezéssel nem támadta meg, így az első fokon jogerőre emelkedett. Ehhez képest a teljesítési határidő csak az Áe.-ben [77. §-ának (5) bekezdésében] szabályozott feltételek megléte, azaz a meghatározott "indokolt eset" fennállása esetén hosszabbítható meg, illetve állapítható meg későbbi határidő. Az ennek alapján hozott határozat azonban érdeminek nem minősül, így a bíróság által felül nem vizsgálható. A bíróság az alperes határozatának a veszélyeshulladék-tároló megszüntetésére vonatkozó határidőt megállapító, az elsőfokú határozatot megsemmisítő rendelkezését azért nem vizsgálhatta felül, mert az Áe. 72. §-ának (1) bekezdése alapján csak az ügy érdemében hozott határozat vizsgálható felül. Az érdemi határozatot az elsőfokú környezetvédelmi hatóság, 1992. évben hozta, így a megtámadási határidőnek az Áe. 72. §-ának (1) bekezdésében írt határideje elmúlt, másrészt a végrehajtás körébe eső intézkedés nem minősül érdemi határozatnak.
Az alperesi határozatban érdemi rendelkezés viszont a talajvíz és élővizek szennyezésére vonatkozó felperesi kötelezés, mivel ez új tényként merült fel a felperesi hulladéktárolóval kapcsolatban. A vízügyről rendelkező 1964. évi IV. törvény 41. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a végrehajtásáról rendelkező 32/1964. (XII. 13.) Korm. rendelet 26. §-ának (1) bekezdése értelmében a vizek fertőzése vagy jelentősen káros szennyezése, illetőleg ezek bekövetkezésének esetén a környezetvédelmi hatóságnak korlátoznia kell, illetve meg kell tiltania a káros anyag kibocsátásával járó tevékenységet. Hasonlóképpen rendelkezik a veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzéséről és azok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységről rendelkező, a 27/1992. (I. 30.) Korm. rendelettel módosított 56/1981. (XI. 18.) MT rendelet 3. §-ának (2) bekezdése, mely szerint meg kell akadályozni, hogy a veszélyes hulladék gyűjtése, átmeneti tárolása, szállítása, előkezelése, ártalmatlanítása során a talajba, a felszíni, a felszín alatti vízbe, a levegőbe jusson (a veszélyes hulladék). Ezzel kapcsolatban a környezetvédelmi hatóság az 1/1990. (XI.13.) KTM rendelet 6. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében eljárni köteles.
Mivel az 1995-ben folytatott eljárás során adat merült fel a felperes által üzemeltetett hulladéktároló talajvíz és élővíz szennyezésével kapcsolatban, az alperes, illetőleg az első fokon eljárt környezetvédelmi hatóság nem sértett jogszabályt akkor, amikor hivatalból eljárás keretében a felperest ezek megszüntetésére kötelezte.
Mivel az alperes jogszabályt nem sértett, ezért a bíróság a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében a keresetet elutasította. (Pécsi Városi Bíróság 13. P. 22 215/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás