BK BH 1997/427
BK BH 1997/427
1997.09.01.
Ha az elkövető a vélt jogos védelmi helyzet folytán abban a téves feltevésben viszi véghez – az adott esetben életveszélyes sérülést okozó – testi sértési cselekményt, hogy az a társadalomra nem veszélyes: a magatartását nem a jogos védelemre, hanem a tévedésre vonatkozó rendelkezések alapján kell megítélni;
ha pedig a tévedését gondatlanság okozta, az életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége megállapításának van helye [Btk. 14. §, 27. § (2) és (3) bek., 29. §, 170. § (6) bek. 3. ford.].
A megyei bíróság az 1996. október 3-án kelt ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott és a sértett az italbolt előtt, az utcán találkozott össze, amikor is közöttük - egy korábbi lakásügy kapcsán - vita támadt. Ennek során az indulatossá vált sértett ököllel két, közepes erejű ütést mért a vádlott arcára, aki mindkét ütés után a földre esett. A második ütést követően a sértett - azért, hogy segítsen - a felállni igyekvő vádlott felé lépett, ám a vádlott úgy vélte, hogy a sértett újból bántalmazni akarja. Ezért bal kezével ellökte a sértettet, jobb kezével viszont előkapta 14 cm pengehosszúságú tőrkését, s azzal - közepes erővel - a sértettet hasba szúrta. A kés pengéje - 10 cm hosszúságú szúrcsatornát eredményezve - elérte a májat és átszelte a jobb vesét is. A sérülés közvetlen életveszéllyel járt és - mivel a jobb vesét el kellett távolítani - maradandó fogyatékosságot eredményezett.
A határozat ellen az ügyész a vádlott terhére a büntetés súlyosítása érdekében; a vádlott és védője elsődlegesen bizonyítottság hiánya, másodlagosan pedig jogos védelem címén felmentésért fellebbezett. A másodfokú tárgyaláson a védő perorvoslatát a jogos védelmi helyzet túllépésére alapozottan a büntetés enyhítése - nevezetesen a börtönbüntetés felfüggesztése - iránt is kiterjesztette.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést visszavonta, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések az alább kifejtettek szerint alaposak.
Az első fokon eljárt megyei bíróság a tényállást a perrendi szabályok megtartásával lefolytatott bizonyítás anyagával összhangban, a törvényben felsorolt hibáktól mentesen állapította meg, és indokolási kötelezettségének is eleget tett. Ennek során részletesen kifejtette, hogy a történteket a vádlott védekezésével szemben alapvetően miért a sértett előadására, az azt alátámasztó igazságügyi orvos szakértői vélemény megállapításaira, valamint az ezekkel összhangban álló egyéb bizonyítékokra alapozta. Ekként a megalapozott tényállás irányadó volt a felülbírálat során.
Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, tévedett azonban a cselekmény jogi értékelését illetően.
A megyei bíróság álláspontja szerint a vádlott tévedésben volt a tekintetben, hogy őt további jogtalan támadás fenyegeti, és e tévedésre a sértett személyének ismerete és korábbi magatartása miatt alapos oka volt. Ebből következően a vádlott vélt jogos védelmi helyzetben cselekedett, ám a védekezés szükséges mértékét ijedtségből, illetve menthető felindulásból túllépte, amikor a testi épsége elleni támadást élet kioltására alkalmas módon hárította el. Ezért lényegében a vélt jogos védelem túllépésére alapozottan a Btk. 29. § -ának (3) bekezdését alkalmazta a vádlottal szemben, amikor bűnösségét - eshetőleges szándékára vont következtetés mellett - emberölés bűntettének a kísérletében megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a megyei bíróság jogi álláspontja téves.
Az irányadó tényállást alapul véve, a vádlott cselekményének a megvalósítása időpontjában a sértett a jogtalan támadással felhagyott, így objektíve a jogos védelmet megalapozó helyzet már nem állott fenn. Ehhez képest a megyei bíróság arra helyesen következtetett, hogy az adott körülmények között a vádlott az újabb támadás veszélyét illetően tévedésben volt. A fentiekre tekintettel viszont a jogos védelemnek a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében meghatározott objektív ismérvei az adott esetben hiányoztak, így ennek alkalmazására nem kerülhet sor, ebből következően pedig annak a Btk. 29. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglalt szabályai sem értékelhetők a vádlott javára.
Amennyiben ugyanis az elkövető abban a téves feltevésben viszi véghez a tettét, hogy az a jogos védelem körébe tartozik, és ezért nem veszélyes a társadalomra, a cselekményt teljes egészében a tévedés szabályai alapján kell elbírálni. Eszerint pedig a társadalomra veszélyességben alapos okból történő tévedés büntetlenséget biztosít, ha viszont a tévedés gondatlanságra vezethető vissza, és a megvalósított cselekménynek gondatlan alakzata is van, a törvényi tényállás tárgyi oldalát átfogó szándékosság ellenére sem a szándékos, hanem a gondatlanságból elkövetett bűncselekményért tartozik az elkövető büntetőjogi felelősséggel.
A tévedés szempontjából is jelentős azonban, hogy a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogos védelemnek törvényi korlátai vannak, nevezetesen a védelmi cselekmény kizárólag akkor jogos és megengedett, következésképpen csupán akkor nélkülözi a társadalomra veszélyességet, ha az a jogtalan támadás elhárításához szükséges, és azzal arányban áll. Mindemellett túllépés esetén sem büntethető a védekező, amennyiben az elhárítás szükséges mértékét ijedtsége vagy menthető felindulása folytán képtelen volt felismerni.
A jogos védelem és a vélt (putatív) védelem abban nem különbözik, hogy a cselekvő egyaránt jogos cél elérésére törekszik, ám amíg az előbbi esetben az ennek alapjául szolgáló feltételek (a jogtalan támadás, illetve annak közvetlen veszélye) objektíve fennállnak, az utóbbi esetben ellenben nem: az elkövető a kialakult helyzet félreértéséből eredően csupán úgy véli, hogy jogszerűen cselekszik. A vélt jogos védelem kapcsán tehát a tévedés jelentkezhet egyfelől a jogos védelem előfeltételeinek téves megítélésében (amikor az elkövető a sértett mozdulatát támadásként vagy annak közvetlen veszélyeként értékeli, holott erről valójában nincs szó), másfelől abban, hogy az elhárítás bizonyos intenzitását tartja - tévesen - szükségesnek azért, mert helytelenül mérte fel a feltételezett támadás jellegét, erejét vagy veszélyességét.
Az adott ügyben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a vádlott - a sértett erőszakos személyiségéből és a megelőző ütlegelésekből kiindulva - alappal vélte úgy, hogy a felé lépő sértett őt újólag bántalmazni akarja, e tekintetben tehát tévedését nem a gondatlansága okozta.
Az adott tényállás mellett ugyanakkor a vádlottnak a tőle elvárható figyelem, körültekintés tanúsítása esetén - figyelembe véve az események nyomán keletkezett esetleges indulatát is - fel kellett volna ismernie, hogy az általa vélt - puszta kézzel indított - újabb támadás is csupán a testi épsége ellen irányulhat, így azzal szemben aránytalanul súlyos és szükségtelen az élet kioltására alkalmas késsel a tényállásban írt - és egyébként tárgyi oldalát tekintve emberölés bűntettének kísérletét megvalósító - cselekmény végrehajtása, amelynek következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.
Minthogy tehát a vádlott e tévedésében hanyag gondatlanság (Btk. 14. §-ának második fordulata) terheli, a bekövetkezett eredményhez igazodóan a Btk. 170. §-a (6) bekezdésének III. tétele szerint minősülő életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségében kellett a büntetőjogi felelősségét megállapítani. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményét e szerint minősítette. A megváltozott minősítésre tekintettel helyesbítésre szorulnak a büntetés kiszabása körében értékelt körülmények is. Így a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a kísérlet és az eshetőleges szándék enyhítő tényezőkénti figyelembevételét, és nem súlyosít az életveszély közvetlen volta sem. (Megjegyzendő, hogy az eshetőleges szándék értékelése még az ölési cselekmény mellett is téves volt.) Enyhítő hatást tulajdonított azonban a gondatlanság enyhébb formájának.
Tekintettel a bűncselekménynek - az enyhébb minősítésből következő - csekélyebb tárgyi súlyára, és az alanyi bűnösségi körülményekre, a Legfelsőbb Bíróság a vádlottal szemben indokoltnak látta a szabadságvesztés büntetés enyhítését. Ezért annak tartamát - a Btk. 44. §-ára tekintettel - 1 év 6 hónapi fogházbüntetésre mérsékelte. Egyúttal mellőzte a közügyektől eltiltást, miután a Btk. 53. §-a alapján ez a mellékbüntetés csak szándékos bűncselekmény miatt, végrehajtható szabadságvesztés mellett alkalmazható.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a büntetlen előéletű és kifogástalan életvezetésű vádlottal szemben - értékelve az elkövetés körülményeit is - lehetőséget látott a kiszabott fogházbüntetés 2 évi próbaidőre történő felfüggesztésére is, minthogy a Btk. 89. §-ának (2) bekezdésében megkívánt feltételek megállapíthatóak voltak. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a vádlottal szemben a kiszabott fogházbüntetés annak végrehajtása nélkül is kellően szolgálja az adott esetben a büntetés célját. (Legf. Bír. Bf. IV. 2406/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás