BK BH 1997/432
BK BH 1997/432
1997.09.01.
I. A védő a nyomozás során a sértett-tanú kihallgatásánál jelen lehet, jelenléte azonban nem kötelező; a sértett-tanúnak a védő távollétében tett vallomása bizonyítékként értékelhető [Be. 52. § (2) bek., 134. § (1) bek.].
II. A gyanúsított beismerő vallomása bizonyítékként akkor nem vehető figyelembe, ha azt a Be. rendelkezéseivel ellentétes bizonyítás során szerezték be [Be. 60. § (2) és (3) bek.].
III. Ha a külföldön lakó és a külföldi állampolgárságú tanú a bíróság által közvetlenül átadott és a tanú által szabályszerűen átvett idézésre a következő tárgyaláson nem jelenik meg, a nyomozás során tett vallomása felolvasható [Be. 83. § (3) bek.].
IV. Bizonyítékként figyelembe vehető a nyomozás során jegyzőkönyvbe foglalt tanúvallomás, amelyet a tolmács közreműködésével rögzítettek, de a tolmács a jegyzőkönyv valamennyi oldalát nem írta alá;
a gyanúsítottnak a helyszínelés során tett vallomása bizonyíték lehet akkor is, ha a Be. 87. §-ának (2) bekezdésében írt figyelmeztetésről szóló jegyzőkönyvet ezen a helyen külön nem írta alá, de a nyomozás során korábban a törvénynek megfelelő kioktatása megtörtént, és ezt az aláírásával is igazolta [Be. 60. § (2) bek., 76. § (1) bek., 80. § (3) bek., 87. § (2) bek., 133. § (2) és (3) bek., 261. § (1) bek.].
A városi bíróság, illetőleg a megyei bíróság jogerős ítéletével az I. r. vádlottat többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette és garázdaság bűntette miatt - mint társtettest - halmazati büntetésül 7 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre; a II. r. vádlottat többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt 7 évi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre;
a III. r. vádlottat többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 7 évi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre;
a IV. r. vádlottat többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt 7 évi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre; míg
az V. r. vádlottat többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésül 5 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőik felmentés végett jelentettek be fellebbezést, melyet a másodfokú tárgyaláson a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatározott okokra alapították, és az ítéletet lényegesen befolyásoló eljárási szabálysértésekre is hivatkozva az ítélet hatályon kívül helyezését indítványozták.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette.
A megyei bíróság a védelmi fellebbezéseket alaptalannak találta.
A védők fellebbezésében hivatkozott eljárási szabálysértések tekintetében a megyei bíróság az alábbiak szerint foglalt állást:
Nem sértett eljárási szabályt a nyomozó hatóság, amikor nem tartott hangról történő felismerésre bemutatást a sértett részvételével, illetve elmulasztotta a sértett szembesítését a vádlottakkal. A vádlottak a nyomozás során részletes és döntően egybehangzó nyilatkozatokat tettek a saját, illetve társaik cselekményeire vonatkozóan. Ezek a vallomások összhangban álltak a sértett vallomásával, a sértett és a vádlottak vallomásai között mutatkozó ellentétek hiányában nem volt ok és szükség a sértett és a vádlottak szembesítésére.
A felismerésre bemutatás a bizonyítási kísérlet egyik sajátos esete, amelynek a célja a bizonyítandó tényre vonatkozó állításoknak kísérleti módon való ellenőrzése. A sértett nyomozati vallomásából megállapítható, hogy az elkövetőket az elkövetés idejének napszakára tekintettel nem ismerte volna fel, legfeljebb a hangjukról. A hangra történő hivatkozás nem tekinthető olyan személyes ismertető jelnek, amelynek alapján - figyelembe véve az elkövetés körülményeit és a sértett pszichés állapotát - a sértett ki tudta volna választani a gyanúsítható személyek közül a támadókat. A bűncselekményben részt vevő személyek felismerésének a szükségessége azonban fel sem merült, mivel a nyomozás kezdeti szakaszában már ismertté vált az elkövetők köre.
Nem kifogásolható az sem, hogy a nyomozó hatóság elmulasztotta a sértettnek más tanúkkal történő szembesítését, a vallomásaik között fellelhető ellentmondások feloldásának megkísérlését arra nézve, hogy az elkövetői kör hány személyből állt. A gyanúsítottak egyetlen nyilatkozata sem utalt arra, hogy rajtuk kívül más is részt vett volna a cselekmény elkövetésében.
A vádlottak gyanúsítottként mindannyian elmondták a cselekményben való részvételüket, megjelölve a társaik személyét. Ilyen körülmények között nincs jelentősége annak, hogy a sértett nem tudta pontosan megjelölni az elkövetők számát. Az elkövetéskori pszichés állapot, amely mindenképpen fellép az ilyen jellegű erőszakos, nemi erkölcs elleni bűncselekmény során a sértettnél, korlátozta az objektív észlelhetőséget, mint ahogy erre az elsőfokú bíróság is helyesen utalt.
A másodfokú eljárásban felolvasással bizonyítás anyagává tett tanú vallomása erre nézve is szolgáltatott adatokat.
I. A védők által kifogásolt további eljárási szabálysértésként merült fel, hogy a sértett meghallgatásánál a nyomozati szakban védő nem vett részt, ezért - álláspontjuk szerint - a sértetti vallomás bizonyítékként nem értékelhető. A Be. 52. §-ának (2) bekezdése, illetve 134. §-ának (1) bekezdése értelmében a védő jelen lehet a sértett-tanú kihallgatásánál, és a kihallgatotthoz kérdéseket intézhet. A védelem jelenléte azonban nem kötelező, az eljárási cselekmény enélkül is foganatosítható. Nem vitatható azonban, hogy a nyomozó hatóság a sértett-tanú kihallgatásáról e1mulasztotta értesíteni a védőt, ezzel eljárási szabályt sértett, de ez még nem alapozza meg, hogy a megyei bíróság a sértett vallomását a bizonyítékok köréből kirekessze.
II. A tényállás megalapozottságát érinti a védőknek az a hivatkozása, amely szerint a gyanúsítottak beismerő vallomásait törvényellenesen szerezték be, így azok bizonyítékként nem értékelhetőek. Előadták a védők azt is, hogy amennyiben a gyanúsítottak vallomásai bizonyítékként értékelhetők, akkor sem elégségesek a bűnösség megállapításához.
Az elsőfokú bíróság a tényállást döntően a vádlottak gyanúsítottként tett beismerő vallomására alapította, melyek tartalmazták a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó elhatározásukat, az elkövetés helyszínének megközelítését, a román állampolgárok megfélemlítését, a sértettel szemben alkalmazott erőszak módját és a közösülések sorrendjét. Ezek a vallomások mindenben azonosak az elsőfokú bíróság által megállapított tényekkel. A beismerő vallomások hiteltérdemlősége, annak elfogadása vagy elvetése azon alapulhat, hogy azok beszerzésére az eljárási törvény rendelkezéseivel ellentétesen került-e sor, a vallomásra kényszerítés erőszakkal, fenyegetéssel vagy ehhez hasonló egyéb módon történt-e.
A Be. 60. §-ának (3) bekezdése szerint nem vehető figyelembe annak a bizonyításnak az eredménye, amelyet a Be. rendelkezéseivel - és itt a Be. 60. §-ának (2) bekezdését kell érteni - ellentétesen folytattak le. Az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen számot adott arról, hogy a vádlottakkal szemben a vallomások felvételekor a nyomozó hatóság kényszert nem alkalmazott, a vádlottaknak erre vonatkozó védekezése nem volt elfogadható.
Feltárt valamennyi olyan bizonyítékot, amelyek a vádlottak ez irányú védekezését kizárták. Megállapítható a nyomozati iratokból, hogy a gyanúsítottak ügyészi meghallgatására is sor került, az ügyész személyén kívül jelen volt a kirendelt védő is, melynek során a gyanúsítottak változatlan tartalommal tették meg a beismerő vallomásaikat. Az előzetes letartóztatással kapcsolatos bírósági meghallgatáson felvett jegyzőkönyvből is kitűnik, hogy a gyanúsítottak a korábbi vallomásaikat - amelyeket a nyomozás során, illetve az ügyészségi meghallgatáson tettek - változatlanul fenntartották, utalva arra is, hogy azokat kényszer és fenyegetés nélkül tették meg.
A fentiekre tekintettel a megyei bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a gyanúsítottak beismerő vallomásai bizonyítékként történt értékelésének nem volt akadálya.
III. A külföldi állampolgárságú tanúk közvetlenül történt idézése a bírósági eljárásban ugyancsak nem kifogásolható, mert nem sérti az eljárási törvény rendelkezéseit. Az idézés az elsőfokú bíróság által is hivatkozott, az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatójában foglaltaknak kétségtelenül nem felelt meg, közömbös azonban, hogy a tájékoztatóban írtak szerint teljesített idézésre vagy pedig a bíróság által közvetlenül a tanú részére küldött idézésre nem jelenik meg a külföldön lakó tanú, mivel a tanú kihallgathatóságának a hiányában a nyomozás során tett vallomása felolvasható. A sértett és férje az 1995. november 28. napján tartott bírósági tárgyaláson kijelentette, hogy amennyiben meghallgatásukra aznap nem kerül sor, úgy a továbbiakban nem kívánnak megjelenni. A tanúk ekkor személyesen átvették az 1996. április 9. napjára kitűzött tárgyalásra szóló idézéseket, ennek ellenére nem jelentek meg. A külföldön lakó és tárgyalásra meg nem jelenő tanúval szemben a bíróságnak nincs lehetősége szankciót alkalmazni a megjelenés kikényszerítése érdekében. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárás anyagává tette a sértett és a férje által írt beadványt, amelyből kitűnik, hogy a tárgyalás határnapjáról tudtak, a részükre közvetlenül megküldött idézést átvették. Ennek a román nyelven írt levélnek - melyet a tanács elnöke az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodával lefordíttatott - bizonyítékként történő értékelése a másodfokú eljárásban nem ütközött törvényes akadályba. A megyei bíróság a Be. 240. §-a alapján rendelte el az okirati bizonyítást, az okiratot a tárgyalás anyagává tette, a fellebbezési tárgyalásra a Be. 253. §-ának (1) bekezdése értelmében a vádlottakat és a védőket megidézte, akik meg is jelentek.
Amikor fennáll a tanú kihallgatásának a lehetősége, a bíróság köteles a tanút - a külföldön lakót is - megidézni, meg kell tehát kísérelni, hogy a tanú tárgyaláson való meghallgatására sor kerüljön, és ez csak úgy biztosítható, ha a megidézése megtörténik. A sértett és a férje szabályszerű idézésre jelent meg az 1995. november 28-i tárgyaláson, ahol rajtuk kívülálló okból nem kerülhetett sor a meghallgatásukra. Az ekkor tett nyilatkozatukra tekintettel, közvetlen idézés nélkül is felolvasható lett volna a nyomozati vallomásuk. Miután pedig a sértett és férje a tárgyalás határnapjáról értesültek, és mégsem jelentek meg, a Be. 83. §-a (3) bekezdésének az alkalmazása folytán a nyomozás során tett vallomásuk felolvasása törvényes volt.
IV. A külföldön lakó tanúk kihallgatásának az eredményét tartalmazó és a nyomozás során felvett jegyzőkönyvekkel kapcsolatban a megyei bíróság eljárási szabálytalanságokat észlelt. Ezek a hiányosságok azáltal valósultak meg, hogy egyrészt nem történt meg a tolmács figyelmeztetése a hamis tolmácsolás törvényes következményeire, másrészt elmaradt a tolmács részéről a kihallgatási jegyzőkönyv minden oldalának aláírása [Be. 80. § (3) bek., 76. § (1) bek., 133. § (2) bek.].
A helyszínelések során a nyomozó hatóság által készített jegyzőkönyvek vizsgálatából megállapítható, hogy az 1994. augusztus 2. napján felvett jegyzőkönyvet a II. r. és az V. r. vádlottak aláírták, azok a Be. előírásainak megfelelnek. Az 1994. augusztus 3. napján készült jegyzőkönyvet a hatóság tagjain túl az ügyész, a védő, a hatósági tanúk is aláírták, de elmaradt az I. r., a III. r. és a IV. r. gyanúsítottak által történő aláírása.
Az elsőfokú bíróság azzal az indokkal, hogy a gyanúsítottak vallomás jellegű kijelentéseket is tettek az említett eljárási cselekmények foganatosítása során, és a kihallgatási jegyzőkönyvet a gyanúsítottaknak is alá kell írniuk, a jegyzőkönyv tartalmát csak részben tartotta értékelhetőnek; álláspontja szerint nem értékelhetők azok a jegyzőkönyvben szereplő gyanúsítotti vallomásjellegű nyilatkozatok, amelyek túlterjednek a Be. 84/A. §-ában megjelölt hely, cselekmény, tárgyi bizonyítási eszköz bemutatásán.
A megyei bíróság a tolmácsolás szabályainak a megsértésével, valamint a helyszínelési jegyzőkönyvben fellelhető vallomásjellegű nyilatkozatok értékelésével kapcsolatban az alábbiakra mutatott rá:
Az eljárási törvény a gyanúsítottak kihallgatásával kapcsolatban két olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek megsértése esetén vallomásuk nem értékelhető bizonyítékként. A Be. 60. §-ának (2) bekezdése, illetőleg a Be. 87. §-ának (2) bekezdése szerint az erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon kényszerített vallomás nem vehető figyelembe, illetve a vallomástétel megtagadására történő figyelmeztetés elmaradása akadálya a vallomás bizonyítási eszközként történő értékelésének. Ezekben az esetekben a törvény kifejezetten rendelkezik a bizonyítás megsértésének a jogkövetkezményeiről.
A Be. 133. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglalt szabályok megsértésének azonban nincs ilyen hatása: ha a gyanúsított, vagy a tolmács nem írja alá a jegyzőkönyv minden oldalát, vagy ha a gyanúsított a Be. 87. §-ának (2) bekezdésében írt figyelmeztetésének megtörténtét külön nem írja alá, ezek a vallomások még bizonyítékként értékelhetők. Utal a megyei bíróság arra is, hogy a büntetőeljárás különböző szakaszaiban, így a nyomozás során, az első- és másodfokú eljárásban elégséges csupán az első alkalommal figyelmeztetni a terheltet a vallomástétel megtagadásának a lehetőségére és annak a következményeire. A helyszínelésnél alkalmazott hatósági tanúk igazolták a jegyzőkönyvben foglaltak helyességét, közöttük az I. r. és a III. r. vádlott vallomás jellegű nyilatkozatainak a megtételét is. A Be. 87. §-ának (2) bekezdésében írt figyelmeztetés egyébként is azt tartalmazza, hogy a gyanúsított "amit mond, az bizonyítékként felhasználható". Miután tehát a gyanúsítottak első ízben történt meghallgatásakor a törvényes figyelmeztetésük megtörtént, és ezt alá is írták, nem tehető különbség a helyszínelési jegyzőkönyvben tett nyilatkozatok között a tekintetben, hogy egy részük vallomás jellegű, más részük pedig csupán a helyszíneléshez szükségképpen hozzá tartozó.
A tolmács esetében a Be. 76. §-ának (1) bekezdésében írt figyelmeztetés elmaradása - figyelemmel a Be. 80. §-ának (3) bekezdésére - szintén nem zárja ki a román állampolgárságú tanúk vallomásának az értékelhetőségét. A figyelmeztetés elmaradásának csak abban az esetben lehetne jelentősége, ha a tolmács büntetőjogi felelősségének a vizsgálata lenne az eljárás tárgya. A tanúvallomásokkal kapcsolatban csak a Be. 60. §-ának (2) bekezdése és a Be. 65-66. §-ának a megsértése eredményezhetné azt, hogy ezek a vallomások nem értékelhetők bizonyítékként.
Összességében tehát az eljárási szabálysértések nem eredményezhették a Be. 261. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését. Az eljárási szabálysértések ugyanis nem vonhatók abba a körbe, amelyek az ítéletet lényegesen befolyásolták. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 3. Bf. 565/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás