GK BH 1997/450
GK BH 1997/450
1997.09.01.
I. A fokozott élet- és vagyonbiztonsági veszélyeztetettség esetén a kivitelezőnek (a javításra kötelezettnek) a tervező által javasolt kijavítási mód ellen nem elég "kifejezetten tiltakoznia", hanem ha azt aggályosnak tartja, a kijavítást meg kell tagadnia [Ptk. 392. § (3)–(4) bek.].
II. A bírák kizárására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazása szerint az elsőfokú eljárásban részt vett bíró csak ugyanazon ügy másodfokú eljárásában nem vehet részt kizártság címén. Az adott felek között folyamatban volt más per elsőfokú elintézésében való részvétel e másik perben nem idéz elő kizárást [Pp. 15. §].
III. Az indokolási kötelezettség teljesítésénél irányadó szempontok [Pp. 221. § (1) bek.].
A felperes jogelődje 1985. május 27-én fővállalkozási szerződést kötött az alperessel - a Martfű-Szentes-Szeged mikrohullámú összeköttetés beruházás keretében - a Szegedi Postaigazgatóság tetejére egy 30 m magas antennatorony felépítésére. A 40 tonna súlyú toronyszerkezet viselésére az I. r. beavatkozó által az alperes megrendelésére tervezett toronyalap vasbeton szerkezetét - az ugyancsak az alperessel kötött építési szerződés alapján - a II. r. beavatkozó kivitelezte. A két fázisban készítendő vasbeton szerkezetű toronyalapra felépítendő antennatartó torony gyártására és helyszíni összeszerelésére az alperes egy, a perben részt nem vevő vállalkozóval kötött szerződés.
A betonozási munka I. ütemének elvégzése után a betonalapon hiba jelentkezett, 3 db G. 1. jelű vb. gerenda lehajlott. A tervező a kijavításra ún. köpenyezést rendelt el, amit a kivitelező elvégzett. A hiba okának tisztázása és a további teendők megállapítása végett a beruházó megrendelésére a Budapesti Műszaki Egyetem Acélszerkezeti és a Vasbeton-szerkezeti tanszéke 1986 márciusában közös szakvéleményt készített, amely szerint a felhasznált beton rossz minőségű volt. Kivitelezési hibák is történtek, ezek miatt a beton üregessé, egyenlőtlenné vált, igen alacsony volt a szilárdsága, ezért alkalmatlan volt a teherbírási követelmények kielégítésére, és fennállt a szerkezet szétfagyásának és a betonban elhelyezett acélbetétek korrodálódásának a valószínűsége is. A szakértő három megoldást tartott lehetőségesnek, a megépített szerkezet teljes elbontását ("A" variáns), valamint a részleges bontást ("B" variánst), ezeket azonban nem javasolta. Az adott helyzetben az ún. "C" variánst találta a legegyszerűbben kivitelezhető, megbízható és olcsó megoldásnak.
Az I. r. beavatkozó által megtervezett "C" variáns szerinti kijavítást a II. r. beavatkozó megkezdte, és a felületvédelem kivételével megvalósította. A kijavítási munka átadása után újabb szakvélemény készült, amely szerint a II. r. beavatkozó a kijavítást a tervtől eltérően végezte, a hungarocell helyett ömlesztett perlitet alkalmazott, a 4-5 cm vastagságban előírt vasbeton záróréteg helyett 2-3 cm-es vas nélküli, egyenetlen felületű, vízáteresztő zárótetőt alakított ki. A vízbeszivárgás, majd a fagyás miatt az eredetileg beépített tartószerkezet műszaki állapota tovább romlott, a betonalap, a gerendák behajlása fokozódott, további repedések voltak észlelhetők, és a vasbeton szerkezet korróziós folyamata is megindult. A szakvélemény szerint a vasbeton szerkezet a kijavított állapotban nem kellően biztonságos, várhatóan felmerül a lebontás szükségessége is. A felperes a szakvélemény alapján a toronyalap lebontása és a torony más építési módon történő kivitelezése mellett döntött, majd a szakvéleményre alapítottan az alperes, illetőleg annak közreműködője hibás teljesítésével okozott kára megtérítése iránt keresetet terjesztett elő az alperes ellen. Az alperest 9 336 479 forint bontási költség, 4 107 500 forint biztosítási költség és a kijavításra biztosított 3 800 000 forint előleg, összesen 17 243 979 forint és ennek 1989. december 31. napjától járó évi 20%-os késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni.
A perbe a felperes pernyertessége érdekében a tervező, az alperes pernyertessége érdekében pedig a kivitelező beavatkozott.
Az alperes a keresettel szemben azzal védekezett, hogy a toronyalap lebontására nem volt szükség. A kijavítás választott módja ugyanis megfelelő volt, és annak kivitelezése során sem történt olyan hiba, amely nem lett volna kijavítható, illetőleg a kijavítási munka nem lett volna befejezhető. Ezzel a II. r. beavatkozó egyetértett. Arra hivatkozott, hogy a kijavítást a terveknek megfelelően végezte el, a perlitbeton alkalmazásához a tervező hozzájárult, a vasbeton záróréteg pedig a szerkezet statikai állapotát nem befolyásolja. A kijavítás módjának meghatározását követően a javítás elvégzéséig nem következtek be olyan, korábban nem ismert tények, amelyek a toronyalap elbontását szükségessé tették volna.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek kártérítésként 11 275 900 forintot és ezen összegnek 1989. december 31-től a kifizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és az alperest részperköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletét a perben kirendelt K. I. és B. T. szakértők véleményére alapította, akik a korábban keletkezett szakvéleményeket is figyelembe vették, és részletesen, a releváns műszaki tényekre és a kártérítés összegszerűségére is kiterjedően nyilatkoztak. Az egyező szakértői vélemények bizonyítják, hogy a toronyalap hibáját eredendően a II. r. beavatkozó hibás teljesítése okozta. Szakszerű kivitelezés esetén az ún. "C" megoldás ugyan alkalmas lett volna a kijavításra, ennek hiányában azonban a felperes - valamennyi szempontot mérlegelve - jogszerűen és műszakilag is indokoltan döntött a toronyalap elbontásáról. Az elsőfokú bíróság a tervező felelősségét még részben sem találta megállapíthatónak, mivel a szakértői vélemények szerint is csak elhanyagolható - mintegy 6%-os - mértékű tervezői részfelelősségnek közreható szerepére a perben nem merült fel kétséget kizáró bizonyíték.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes és a II. r. beavatkozó élt fellebbezéssel.
Az alperes a kereset teljes elutasítását, másodsorban a felperessel való kármegosztás alkalmazását kérte. Szerinte az elsőfokú bíróság a jogszabályok alapján helyesen döntött, de a mérlegelésnél az eset összes körülményét nem vette figyelembe. Méltánytalannak találta, hogy a ténylegesen szerződést szegő II. r. beavatkozó helyett az alperes legyen köteles a kárért helytállni. Szerinte kétségtelen, hogy a II. r. beavatkozó hibásan teljesített, a hiba kijavítására azonban a felperes kérte az ún. "C" variánsban kidolgozott megoldást, az elbontást pedig saját költségére és felelősségére végezte el. Az alperes ezt a megoldást ellenezte, és ma már nem bizonyítható, hogy a toronyalapot valóban indokolt volt-e lebontani. Rámutatott arra, hogy a kiegészítő szakértői vélemény 6%-os mértékben a tervező felelősségét is megállapította.
A II. r. beavatkozó a fellebbezésében azt sérelmezte, az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a javítás során alkalmazott kitöltő anyagnak és a vasbeton rétegnek a szerkezet statikai állapotára nem volt kihatása. A kijavított szerkezetben a gerendáknak már nem volt tartó funkciója, ellenkezőleg, a gerenda megtartásáról kellett gondoskodni. Ebből következően tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy - az egyébként megfelelő eredményre vezető - kijavítás kivitelezési hibák miatt hiúsult meg. Állította, hogy a toronyalap elbontását nem a hibás teljesítés tette szükségessé, mert a szakértői vélemények alapján ilyen összefüggés bizonyossággal nem állapítható meg. Az eljárás során fel kellett volna tárni, hogy a bontást indokoló okok közül melyek voltak ismertek a kijavítás elrendelésekor, és melyek következtek be a kijavítás alatt, és ehhez mérten a kárviselés megosztásáról kellett volna rendelkezni. A perben beszerzett szakvélemény szerint a bontást számos ok indokolta, amelyek közül azonban több már a kijavítás elrendelésekor is ismert volt, vagy kellő gondosság mellett felismerhető lett volna. Az elsőfokú bíróság tévesen mellőzte a tervezési hiba és ennek alapján a tervező felelősségének megállapítását is. Ennek mértékét a szakvélemények 6%-os mértékben határozták meg, ami nem tekinthető elhanyagolhatónak.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a nem fellebbezett részében nem érintette, fellebbezett részében pedig helybenhagyta. Az alperest és a II. r. beavatkozót arra kötelezte, hogy fizessenek meg az állam javára egyenként 676 550 forint fellebbezési eljárási illetéket.
Az elsőfokú bíróság által kellő mértékben feltárt tényállást a Legfelsőbb Bíróság ítélkezése alapjául elfogadta, és úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a jogszabályoknak megfelel. Indokolása szerint a lefolytatott szakértői bizonyítás eredményeként az nem volt vitatott, hogy a II. r. beavatkozó által épített toronyalap nem felelt meg a műszaki követelményeknek, és ezáltal a szerződésben előírt tulajdonságoknak [Ptk. 335. § (1) bek.]. A felperesnek a hibás teljesítés miatt szavatossági igénye keletkezett a vele szerződéses jogviszonyban álló alperessel szemben. A felperes a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése alapján kijavítási szavatossági igényt választott. A jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kijavítás lehetséges megoldásai közül a felperes melyikhez ragaszkodott, illetve végső soron a választott megoldás alkalmas volt-e a hiba kiküszöbölésére. A kötelezett vállalkozói felelőssége a szavatossági kötelezettség teljesítése során is fennáll, kizárólag a vállalkozó jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a kijavítást milyen módon végzi el. Az eredményre nem vezető kijavítás jogkövetkezményei akkor is a vállalkozót terhelik, ha a műszaki megoldást, a kijavítás módját a megrendelő "választotta".
A felperes által érvényesített kártérítési igény jogalapja szempontjából döntő kérdés az volt, hogy a hibás teljesítésre visszavezethető ok miatt vált-e szükségessé a bontás, továbbá, hogy a bontási költség, mint kár az alperes, illetőleg közreműködője hibás teljesítésével okozati összefüggésben merült-e fel. Az adott tényállás mellett annak sincs jelentősége, hogy a bontásra vezető okok ismertek voltak-e a kijavításra vonatkozó döntés meghozatalakor. A szakértői vélemények és a felülvélemények bizonyították, hogy a műszaki és az ezzel összefüggő biztonsági és kockázati tények együttes mérlegelése eredményeként a felperes indokoltan bontotta le a toronyalapot, és hogy a bontással kapcsolatos kártérítési jogkövetkezmények a felperessel szemben az alperest terhelik.
Az alperes a kártérítési felelősség alól a Ptk. 310. §-ában és a 315. §-ában foglaltak értelmében csak akkor mentesülhetne, ha azt is bizonyította volna, hogy nemcsak maga, hanem közreműködője is úgy járt el a hibátlan teljesítés érdekében, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A II. r. beavatkozó mentesülése azonban a perbeli bizonyítékok alapján kizárt. Ezért a felperessel szemben az alperes tartozik kártérítési felelősséggel.
A másodfokú bíróság a fellebbezéseket nem találta alaposnak a tervezői szerződésszegésre alapított kármegosztás iránti részükben sem. Kifejtette, hogy miután a felperes az alperessel a tervezésre is kiterjedő fővállalkozási szerződést kötött, a tervezésre szerződéses kapcsolat az alperes és - jogutódként - az I. r. beavatkozó között áll fenn. A tervező tehát - a Ptk. 315. §-a értelmében - az alperes közreműködője volt, így az esetleges tervezési hibáért a felperessel szemben ugyancsak az alperes köteles helytállni. Az alperes és a beavatkozó közötti jogvita e perben nem bírálható el, ezért a tervező szerződésszegésének elbírálására vonatkozó elsőfokú ítéleti indokolást a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
A jogerős ítélet ellen a II. r. beavatkozó terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Véleménye szerint a Ptk. 392. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal ütközik a másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, amely szerint az eredményre nem vezető kijavítás jogkövetkezményei akkor is a vállalkozót terhelik, ha a kijavítás módját a megrendelő választotta. Mivel az alperes és a II. r. beavatkozó a felperes utasítására és kockázatára végezte a kijavítást, a másodfokú bíróság tévesen találta mellőzhetőnek annak vizsgálatát, hogy a megvalósított kijavítási mód alkalmas volt-e a hiba kiküszöbölésére. Sérelmezte, hogy bár a per során soha nem volt vitatott, hogy a szakértők által kidolgozott többféle javítási mód közül a végül megvalósított "C" variáns kivitelezéséhez a felperes és az I. r. beavatkozó ragaszkodott, a II. r. beavatkozó pedig ennek kivitelezése ellen kifejezetten tiltakozott, mindkét fokú ítélet azt tartalmazza, hogy a felek a "C" variáns megvalósításában megállapodtak. A felperes a "C" variáns kijavítási költségére 3 800 000 forint előleget biztosított az alperes részére, és ezzel mintegy kikényszerítette a kijavítás általa megfelelőnek tartott módját.
Állította, hogy a jogerős ítélet azért is jogszabálysértő, mert az eljárt bíróságok a Ptk. 340. §-ában foglaltak fennállását, a felperes általi kötelező kárenyhítés megtörténtét nem vizsgálták. A felperes felelősségét a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet* 50. §-ának (1) bekezdése szerinti ellenőrzési kötelezettség elmulasztásában látná a II. r. beavatkozó megállapíthatónak.
A II. r. beavatkozó szerint a II. r. beavatkozó és a jelen perben részt nem vett D. Vállalat között folyamatban volt perben hozott jogerős ítéletben a bíróság a betongerendák nem megfelelő szilárdsága miatt az utóbbi vállalat felelősségét is megállapította. A tervező 6%-os mértékű felelősségének szakértői megállapítására is hivatkozott, amelyre tekintettel sérelmes annak ítéleti rögzítése, hogy a toronyalap lebontására kizárólag az alperes és az ő hibás teljesítése miatt került sor. Ez a megállapítás kihatással lehet az alperes által a II. r. beavatkozó ellen megindított, de a jelen per jogerős befejezéséig felfüggesztett per eldöntésére is.
A II. r. beavatkozó szerint lényeges eljárási szabálysértés is történt, dr. K. R.-né bírónak a másodfokú ügy elintézésében való részvétele a Pp. 15. §-ába ütközött, mert dr. K. R.-né az alperes által a II. r. beavatkozó ellen indult másik elsőfokú perben ítéletet hozott, majd miután a Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet "megsemmisítette", az új iktatás után hozott végzésével a pert felfüggesztette. A megtámadott ítéleteket ugyancsak megalapozatlanná teszi az az eljárási szabálysértés, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában mellőzte a tényállás ismertetését, amely nélkül a felek, de a másodfokú bíróság előtt sem lehetett ismert, hogy az elsőfokú bíróság mely bizonyítékot fogadott el, melyeket nem, és az elutasításnak mi volt az indoka. Az eljárt bíróságok ennélfogva nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek.
Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a II. r. beavatkozó felülvizsgálati kérelmét nem tekinti ellentétben állónak az alperesi állásponttal.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozva lehet kérni. Erre anyagi és eljárási szabály megsértése egyaránt alapul szolgálhat.
Tévesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében a II. r. beavatkozó arra, hogy az eljárt bíróságok lényeges eljárási szabálysértéssel hozták meg határozataikat. A Pp. 15. §-a szerinti pergátló kifogás nem alapos. E szabály szerint a per másodfokú elintézéséből ki van zárva az a bíró is, aki a per elsőfokú elintézésében részt vett. Azt a II. r. beavatkozó sem állította, hogy dr. K. R.-né bíró részt vett volna a jelen perbeni ügy elsőfokú elintézésében. Az a körülmény pedig, hogy a jelen per alperese által a II. r. alperes ellen indított másik peres ügy elintézésében a nevezett bíró eljárt, a Pp. hivatkozott rendelkezése értelmében nem teszi kizárttá, hogy a bíró a jelen ügy másodfokú elintézésében részt vegyen. A Pp. hivatkozott kizárási szabálya azt a célt szolgálja, hogy a bíró a saját eljárását, a saját határozatát ne bírálhassa felül, mert ez lehetetlenné tenné az ügy tárgyilagos elbírálását, és meghiúsíthatná a perorvoslat célját. Az előbb leírtak szerint azonban ez a kizárási ok csak az ugyanazon ügyben hozott elsőfokú ítélet felülbírálatából zárja ki a bírót, más ügyben történt eljárása nem teszi kizárttá a másodfokú elintézésből.
Alaptalan a II. r. beavatkozónak az az állítása is, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének. A Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapul. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél figyelembe vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásának 2-5. oldalán ismertette az általa megállapított, az ügy eldöntése szempontjából lényeges tényállást. Ennek keretében 1985. május 27. napjától kezdődően részletezte az ügy előzményeit, a szerződéses láncolatokat, a kivitelezési munka fázisait, a kártérítési igény alapjául szolgáló káreseményeket és az annak kapcsán tett intézkedéseket, valamint az előbbiekre vonatkozó bizonyítékokat. Utóbbiak körében részletesen ismertette a szakértői vélemények lényegét, a kijavítás érdekében végzett cselekményeket és az ezt követően szükségessé vált intézkedéseket. A jogerős ítélet megjelöli a bíróság ítéletének alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezéseket is, és azokból egyértelműen megállapítható, hogy a bíróság a bizonyítékok mérlegelésével mely körülményeket vett figyelembe, és mely okok miatt nem találta alaposnak a fellebbezésekben foglaltakat.
A II. r. beavatkozó által hivatkozott anyagi jogszabálysértés ugyancsak nem volt megállapítható. A lefolytatott szakértői bizonyítás alapján - amelynek megállapításait az elsőfokú ítélet meghozatala előtt a szakértő részvételével tartolt tárgyalásról felvett 113. sorszámú jegyzőkönyvből megállapíthatóan az alperes és a II. r. beavatkozó egyaránt elfogadta, megcáfolni nem tudta - egyértelmű, hogy szakszerű kivitelezés esetén az ún. "C" variáns szerinti kijavítás eredményes lehetett volna. Ezért annak szakszerűtlenségére a II. r. beavatkozó a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott. Téves az az állítása is, hogy az eljárt bíróságok szerint a felek a "C" variánsban megállapodtak. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban ítéletének 3. oldalán azt állapította meg, hogy a "C" variánst a II. r. beavatkozó következetesen ellenezte, az érdekeltek ennek ellenére állapodtak meg abban. A másodfokú bíróság pedig a "C" variánsban való megállapodást nem is említi. Ítéletének 4. oldalán a hiba kijavítására "választott" "C" variánsról beszél.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint egyébként az ügy elbírálására ennek a kérdésnek mikénti elbírálása nincs is kihatással. Alaptalan ugyanis a II. r. beavatkozónak az a kifogása, hogy a jogerős ítélet a Ptk. 392. §-ának (3) bekezdésébe ütközik. Amennyiben ugyanis a hibásan teljesítő kivitelező úgy ítélte meg, hogy a szakértők által javasolt és a megrendelő részéről elfogadott, majd az alperes közreműködőjeként eljárt I. r. beavatkozó (tervező) által megtervezett ún. "C" variáns nem gazdaságos és nem is biztonságos kijavítási megoldás, a felülvizsgálati kérelme szerinti "kifejezett tiltakozás" helyett a Ptk. 392. §-ának (4) bekezdése értelmében a munka elvégzését meg kellett volna tagadnia. Nem vitás ugyanis, hogy a szolgáltatás tárgyára és a fennálló körülményekre tekintettel az adott esetben valamennyi közreműködőnek fokozott élet- és vagyonbiztonsági követelményeket kellett szem előtt tartania. A II. r. beavatkozó azonban a "C" variáns szerinti kijavítás elvégzését nem tagadta meg. Ezért sem hivatkozhat eredményesen arra, hogy a megrendelő által választott kijavítási módon a munkát a megrendelő kockázatára végezte el, az eredménytelen kijavítás miatt felmerült kárát ezért a megrendelő maga tartozik viselni.
A szakértői vélemény nem támasztja alá a II. r. beavatkozónak azt a felülvizsgálati támadását, hogy a felperes mint megrendelő mulasztott a kárenyhítés terén. Ezért alaptalanul sérelmezi, hogy a bíróság - a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése megsértésével - a felperessel szemben nem alkalmazott kármegosztást. Amint azt a jogerős ítéletet hozó másodfokú bíróság helyesen megállapította, a marasztalt alperes az adott esetben fővállalkozó volt, ezért a felperessel szemben ő tartozik helytállni valamennyi közreműködőért, felelőssége tehát egyaránt fennáll a kivitelezési és tervezési hibákért is. A másodfokú bíróság erre tekintettel a fellebbezett elsőfokú ítéletből mellőzte a perben I. r. beavatkozóként részt vett tervező szerződésszegésének elbírálására vonatkozó ítéleti megállapításokat. Mivel tehát a jelen perben a tervezővel szembeni felelősség elbírálására nem került sor, a II. r. beavatkozó idevonatkozó felülvizsgálati támadása a jogerős ítéletet nem teszi megalapozatlanná. Hasonlóképpen azt sem, hogy a II. r. beavatkozó által - a jelen perben részt nem vevő közreműködőjének hibás teljesítése miatt - indított perében milyen eredmény született. A jelen per tárgyát kizárólag annak elbírálása képezte, hogy a felperes által az alperes ellen hibás teljesítés miatt indított kereset mennyiben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy az aggálytalan szakértői vélemény alapján ebben a kérdésben hozott jogerős ítélet törvényes és megalapozott, nem ütközik a felülvizsgálati kérelemben felsorolt jogszabályi rendelkezésekbe. A felülvizsgálati kérelemben előadottak - a kért további bizonyítás elrendelése végett - nem indokolják a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 31.221/1996. sz.)
* A 7/1978. (II. 1.) MT rendeletet az 1993. évi XCII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte 1993. november 1-jei hatállyal azzal, hogy a szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás