PK BH 1997/478
PK BH 1997/478
1997.10.01.
Volt házastársak közös tulajdonát képező ingatlan használatával, illetve a használati díj megítélésével kapcsolatos kérdések [Ptk. 140. § (1) bek., 141. §].
A peres felek 1960. szeptember 24-én megkötött házasságát a bíróság az 1994. november 15-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta, a bontóperben azonban a felek közös tulajdonú ingatlanában lévő lakásának használatáról nem döntött. A felperes az utolsó közös lakásból 1991. május 24-én elköltözött. A bontóperben a bíróság széles körű bizonyítást folytatott le, melynek alapján megállapította, hogy a házasság megromlása a felek eltérő személyiségére, fokozatos elhidegülésükre vezethető vissza, melyben egyik fél magatartása sem volt kifejezetten meghatározó.
A felperes az általa házastársi közös vagyon megosztása iránt indított perben 1991. május 24-től kezdődően havi 4000 forint lakás-többlethasználati díjat követelt az alperestől.
Az elsőfokú bíróság a felperes lakáshasználati díj iránti kereseti kérelmét elutasította. Indokolása szerint a rendelkezésre álló tényekből az következik, hogy az alperes a felperest nem zárta el az ingatlan hasznosításának lehetőségétől, a felperes oda az alperessel szembeni szubjektív ellenérzései, félelmei miatt nem volt hajlandó beköltözni. Ugyanakkor a felperes azt sem bizonyította, hogy az alperes ténylegesen a tulajdoni hányadánál nagyobb részt használ az ingatlanból. Erre tekintettel lakáshasználati díj megállapítására nem látott lehetőséget.
Az elsőfokú ítéletnek a lakáshasználattal kapcsolatos rendelkezése ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezését megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 97 515 forint használati díjat, valamint ennek az összegnek 1993. január 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Indokolásában az ezzel kapcsolatos tényállást módosította, illetve kiegészítette. Megállapította, hogy a felek házastársi életközösségének fennállása alatt az alperes viselkedésére jellemző volt, hogy ittas állapotban nagyobb mértékben agresszívvé vált. Előfordult, hogy indulatában tányért vagy ollót dobott a felperes felé, és nem az alperesen múlott, hogy a felperesnek ezzel nem okozott sérülést.
A felek között tettleges bántalmazásra ugyan nem került sor, többször előfordult azonban, hogy a tettleges bántalmazást úgy sikerült megelőznie a felperesnek, hogy a lakásból eltávozott; előfordult az is, hogy a szomszédban lakó N. I.-hez ment át, és ott töltötte az éjszakát. A peres felek már 1974-ben rövid ideig külön éltek az alperes italozása miatt. A család tajgait a bontóper folyamatban léte alatt az alperes azzal fenyegette, hogy "családi tragédiát csinál", ha ellene fognak tanúskodni. Ilyen körülmények között a felperes okkal félhetett az alperes agresszivitásától, számára nem volt lehetséges az alperessel való együttlakás. A megyei bíróság álláspontja szerint a lakás megosztott használata az alperes magatartása miatt vált lehetetlenné, ezért a felperest tulajdoni illetősége után használati díj megilleti. A használati díj mértékét a bíróság szakértői vélemény alapján állapította meg.
A jogerős ítélet fenti rendelkezése ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú ítélet vonatkozó rendelkezésének a helybenhagyását. Törvénysértésként a jogerős ítélet megalapozatlanságára hivatkozott, utalt arra, hogy a házasságban tanúsított agresszivitását a perbeli adatok nem támasztották alá, és a bontóperi tényállás sem tartalmaz olyan adatot, amelyből megállapítható lenne, hogy az együttélés alatt az alperes magatartása lehetetlenné tette az együtt lakást. A felperes a felülvizsgálati kérelemre nem tett észrevételt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Amint arra indokolásában az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott, a Ptk. 140. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 141. §-ában foglaltak alkalmazása körében az ítélkezési gyakorlat következetes abban, hogy a tulajdonostársnak elsődlegesen az ingatlan birtoklására és használatára van joga, pénzbeni térítést csak akkor igényelhet, ha a tulajdoni hányadának megfelelő használatra - a felek megállapodása vagy a bíróság döntése következtében - nincs módja, vagy tulajdonostársa attól jogellenesen elzárja (BH 1992/5/313.). A használattól történő jogellenes elzárásnak minősül az is, ha a tulajdonostárs felróható magatartásával a közös használatot lehetetlenné teszi. Ezeket a körülményeket az adott esetben a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperesnek kellett volna bizonyítania.
A jelen perben a bíróság az alperesnek az életközösség fennállása alatti, illetve az életközösség megszűnése utáni magatartására nézve felperesi indítvány hiányában nem folytatott le bizonyítást, a házassági bontóperben jogerős ítélettel megállapított tényállást pedig jogszabálysértően mérlegelte felül. A felek házasságának megromlásához vezető okokat a bíróság a korábbi perben igen széles körű bizonyítás alapján állapította meg, eszerint pedig nem nyert bizonyítást az alperes "zoofília" megbetegedése, illetve az, hogy az alperes agresszív magatartása kényszerítette a felperest a lakásból való elköltözésre. Az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése iránt indult jelen perben a felperes a kereseti kérelmét vagylagosan terjesztette elő úgy, hogy amennyiben a közös tulajdon megszüntetése egyik fél magához váltásával sem lehetséges, abban az esetben a lakás, a mellékhelyiségek és a kert megosztott használatát kérte. Ebből nyilvánvalóan következtethető, hogy az alperessel történő együttlakásra a felperes reális és elfogadható lehetőséget látott. Az a felperesi állítás tehát, hogy a közös ingatlanból való elköltözését az alperes magatartása kényszerítette ki, nem fogadható el, elköltözésének valós indokát az elsőfokú ítélet indokolása helyesen tartalmazza.
A felperes azt sem bizonyította, hogy távozása után az alperes a teljes ingatlant birtokba vette. Ennek alátámasztására a 8. sorszám alatt csatolt ingatlanforgalmi szakértői véleménynek az a kitétele, hogy az ingatlant az alperes használja, csupán arra utal, hogy ott az alperes él, de nem elegendő annak megállapításához, hogy az alperes az ingatlan valamennyi helyiségét használja. Ez azért sem állapítható meg, mert a lakás berendezési tárgyainak jelentős részét a felperes korábban elszállította.
Mindezekből a körülményekből a jogerős ítéletben foglaltakkal szemben az a következtetés vonható le, hogy a felperes az ingatlan használatára és birtoklására vonatkozó jogát saját elhatározása alapján nem gyakorolta, az alperes a felperes illetőségéhez tartozó részt nem vette használatba, így a felperes a használattal való felhagyásának anyagi következményeit jogszerűen nem háríthatja az alperesre, tőle használati díjat nem követelhet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a megalapozott tényállást és helyes jogi következtetést tartalmazó elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.998/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás