PK BH 1997/479
PK BH 1997/479
1997.10.01.
Lakáshasználati díj elbírálása volt házastársak esetén (Ptk. 141. §).
A bíróság a felek házasságát 1981-ben felbontotta, a házasságból 1973-ban született Gábort és az 1976-ban született Anitát az alperesnél helyezte el, és a felek egyenlő arányú közös tulajdonában álló 68 m2 alapterületű öröklakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel. A felperes a közös lakásból elköltözött. A felek 1984-től élettársi kapcsolatot létesítettek, és a felperes visszaköltözött a közös lakásba. A bíróság az 1989. október 26-án kelt ítéletével ismét arra kötelezte a felperest, hogy a lakásból 15 nap alatt elhelyezési igény nélkül költözzék el, és azt adja az alperes kizárólagos használatába. A felperes 1989 decemberében a lakást elhagyta, azt azóta az alperes használja úgy, hogy 1992 augusztusáig mindkét gyermek lakhatását ott biztosította, 1992 augusztusától pedig a lakást a leánygyermekkel együtt használja.
A felperes a keresetében azt kérte, hogy a bíróság 1989. december 1. napjától kötelezze az alperest a lakás fele tulajdoni illetőségének megfelelő mértékű többlethasználati díj megfizetésére, melynek összegét 141 000 forintban jelölte meg. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult: teljesítőképtelenségére, valamint arra hivatkozott, hogy a felperes elköltözése óta a lakással kapcsolatos valamennyi költséget egyedül viselte. Ezt a helyzetet azért fogadta el, mert a felperes sem igényelt tőle lakáshasználati díjat. A felperes elismerte, és összegszerűségében sem vitatta, hogy az alperes a lakás tulajdonjogával összefüggő terheket 1989 decemberétől egyedül viselte, és nem ellenezte ezeknek a kiadásoknak a javára megállapítandó többlethasználati díjba történő beszámítását.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével 1989. december 1. napjától kezdődően kötelezte az alperest lakás-többlethasználati díj megfizetésére, melynek összegét szakértői vélemény alapulvételével állapította meg, és abba az alperes által a felperes helyett a felújítási alapra befizetett, a vállalati kölcsöntartozás címén havi részletekben törlesztett, továbbá biztosítási díjként teljesített összegeket beszámította. Az elszámolás eredményeként az alperest 1989. december 1-jétől 1993. szeptember 30-ig 49 061 forint hátralékos lakáshasználati díj és annak kamatai megfizetésében marasztalta, 1993. március 1. napjától a folyamatosan esedékes lakáshasználati díjat pedig havi 3188 forintban állapította meg. A hátralék megfizetésére az alperesnek 1993. október 1. napjától havi 2000 forintos résztörlesztést engedélyezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta: az alperest terhelő használati díj fizetésének kezdő időpontját 1993. május 1. napjában, a használati díj összegét ettől kezdődően havi 3188 forintban, az 1994. március 30. napjáig felgyülemlett hátralék összegét 29 068 forintban állapította meg. Az elsőfokú bíróság által engedélyezett részletfizetést 1994. április 1. napjától biztosította az alperes részére, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes a felperes tulajdoni hányadának megfelelő mértékű használati díjat köteles fizetni a felperes részére, a perindítást megelőző időszakra előterjesztett igény azonban nem alapos, mert a felperes azzal, hogy elköltözése után használati díj iránti igényét nem jelezte az alperesnek, ugyanakkor tudomásul vette, hogy a tulajdonostársakat terhelő valamennyi költséget az alperes viseli, ráutaló magatartással ingyenes lakáshasználatot biztosított az alperes részére. Az ingyenes használat visszamenőlegesen nem vonható meg, tehát a felperes a lakás többlethasználata iránti igényét csak a kereset benyújtásától érvényesítheti.
A jogerős ítélet azon rendelkezése ellen, amellyel a másodfokú bíróság a hátralékos használati díj iránti követelést elutasította, a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Jogszabálysértésként a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva kifejtette, hogy a lakáshasználati díj iránti igényét az ötéves elévülései időn belül bármikor érvényesíthette. A lakást a jogerős bírói ítélet alapján hagyta el, az pedig, hogy a lakáshasználati díjat csak később, de az elévülési időn belül követelte, az elköltözésétől számított igényéről való lemondásként, illetve az alperes javára ráutaló magatartással ingyenes használat biztosításaként nem értékelhető.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése nem törvénysértő.
A bíróság a perbeli tényállást a bizonyítási eljárás megfelelő körben történt lefolytatása után megalapozottan állapította meg. A másodfokú bíróság döntése érdemben is helytálló, annak jogi indokolása azonban csak részben, az alábbiak szerint alapos.
A Ptk. 141. §-a szerint közös tulajdon esetén a dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik meg, de ilyen arányban terheli őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is.
A bíróság a dolog (adott esetben az ingatlan) birtoklása, használata stb. tekintetében hozott jogerős ítélettel. a tulajdonostársak használati jogát a Ptk. idézett rendelkezéseitől eltérő módon szabályozta, vagyis a lakásingatlan kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, aki azonban ezt a jogát nemcsak a saját érdekében, hanem a felperessel fennállt házasságból származó két - az ítélethozatalkor még kiskorú - gyermekével együtt gyakorolta. A felperes a lakásingatlan használat jogától való megfosztása folytán a tulajdoni hányadának megfelelő pénzbeli ellenérték megtérítésére jogszerűen tartott ugyan igényt, ez azonban nem mentesítette őt az alól, hogy a tulajdonjogával együtt járó terhekből arányos részt vállaljon, vagyis a kölcsöntartozás részleteit és a fenntartási költségeket, a rendeltetésszerű használathoz szükséges felújítás kiadásait, továbbá a hitel folyósítása miatt kötelező biztosítási díjat az alperessel megosztva viselje. Az, hogy a felperes az említett kiadásokhoz nem járult hozzá, ugyanakkor több mint három évig használati díj iránti igényét sem jelezte az alperesnek, olyan ráutaló magatartás, amely szerint a felperes a kötelezettségeket kölcsönösen kiegyenlítettnek tekintette, és azt kellő alappal az alperes is így értékelhette. A fentiekből következik, hogy a felperes a többlethasználatot az alperesnek nem ingyenesen biztosította. Az elszámolás különbözetére vonatkozó igény érvényesítését egyébként - a peres adatok szerint - a felek életkörülményeiben beállott változás, vagyis az indokolta, hogy a felperes jelentős anyagi megterhelés vállalásával lakást vásárolt, az időközben nagykorúvá vált fiúgyermek pedig a volt közös lakásból elköltözött. Ilyen tényállás alapján a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg a kereset benyújtásának időpontjától kezdődően az alperes lakáshasználatidíj-fizetési kötelezettségét, és megfelelő módon számolta el ettől az időponttól kezdődően a felek egymással szembeni, jogszabályon alapuló tartozásait is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.390/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás