PK BH 1997/488
PK BH 1997/488
1997.10.01.
A választottbírósági ítélet érvénytelenítésére irányuló perben vizsgálandó körülmények (1991. évi LXXI. tv. 27. §, 32. és 34. §-ok, valamint az 54–55. §-ok).
A jelen per alperese, mint haszonbérbe vevő és a felperes, mint haszonbérbe adó között 1994. május 31. napján 24 hónapra szóló fix határidős szerződés jött létre egy pótkocsi használatára.
A felek a szerződésben kikötötték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választottbíróság hatáskörét.
1994 decemberében egy közúti ellenőrzés során a pótkocsit Ausztriában a közúti forgalomból kivonták.
A felperes az esedékes haszonbérleti díj nem fizetésére hivatkozva felmondta a szerződést.
Az alperes a szerződés felperesi hibából bekövetkezett lehetetlenülése miatt a választottbíróság előtt elszámolási és kártérítési igénnyel élt. Az érvényesített kár 5 200 000 forint volt.
A választottbíróság az elszámolási tételek rendezése mellett az alperes kárigényének 1 180 000 forint erejéig adott helyt, a keresetet ezt meghaladóan elutasította.
A felperes a választottbírósági ítélet érvénytelenné nyilvánítása iránt terjesztett elő az alperessel szemben keresetet. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, mert megállapította, hogy az érvénytelenné nyilvánításnak a felperes keresetében hivatkozott jogszabályi feltételei nem valósultak meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést az ítélet megváltoztatása és a keresetének történő helytadás iránt.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítási anyag okszerű, részleteiben is indokolt helytálló mérlegelésével állapította meg, így ezt döntése alapjául a másodfokú bíróság is elfogadta.
A megállapított tényálláson alapuló jogi döntést a másodfokú bíróság teljes egészében helytállónak fogadta el, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az alábbiak kiemelésével.
I. Az 1991. évi LXXI. törvény 24. §-ának (1) bekezdése a választottbíróság saját hatásköréről történő döntésénél a jogvita alapjául szolgáló szerződésben foglalt választottbírósági kikötést a szerződés egyéb rendelkezéseitől független, önálló megállapodásnak tekinti. A 24. § (2) bekezdése egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a szerződésnek még a semmis volta sem eredményezi önmagában az attól elkülönülten kezelendő választottbírósági kikötés érvénytelenségét. Ehhez képest tehát a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti igény a választottbíráskodásról szóló törvény 54. §-a alapján az 55. § (1) bekezdésének b) pontjára alapítottan csak akkor tekinthető eredményesnek, ha a felek szerződése a választottbírósági kikötést tartalmazó részében érvénytelen, függetlenül a szerződés egyéb rendelkezéseinek az érvényes vagy érvénytelen voltától. A választottbírósági kikötés önálló elbírálás alá esik, ennek esetleges érvénytelensége a szerződés további rendelkezéseire ugyanúgy nem hat ki, mint ahogyan a kikötés jogi sorsa sem osztja a szerződés egyéb rendelkezéseinek jogi megítélését.
A választottbírósági kikötés hatályos létrejötte devizahatósági engedélyhez nem kötött, így a kikötést magában foglaló szerződés ezt meghaladó részére a Ptk. 215. §-ának (3) bekezdése szerinti jogkövetkezmények alkalmazásának esetleg jogszerű igénye a választottbírósági kikötés érvénytelenségét nem eredményezi, azt fel sem veti. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban kifejtett álláspontja tehát helyes volt.
II. A választottbírósági kikötés a felek olyan kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítása, amellyel a jogvitájuk rendezését az egyébként hatáskörrel rendelkező illetékes bíróság helyett az általuk elfogadott "választott" bíróság döntésének vetik alá. Ez az alávetés egyben azt is jelenti, hogy az eljárás lefolytatására a választottbíróság eljárására irányadó szabályokat fogadják el kötelező érvényűnek, illetve maguk állapodnak meg olyan eljárási rendben, amely nem ellentétes a választottbírósági törvény rendelkezéseivel. A választottbíróság ezeket az eljárási szabályokat jogosult és köteles betartani, az eljárási szabályok sérelmére történő hivatkozás kiterjesztően - a Pp. szabályainak analóg alkalmazására alapítottan - nem érvényesíthető.
A választottbírósági törvény 55. §-a (1) bekezdésének e) pontjára alapított, a törvény 34. §-ának (2) és (3) bekezdésére visszautaló eljárási szabálysértés megállapítására az a felperesi hivatkozás nem alkalmas, hogy a bíróság által bizonyítékként elfogadott egyik nyugta sem eredeti, sem hiteles másolatban nem nyert az iratokhoz csatolást. A 34. § (2) és (3) bekezdése ugyanis csupán a bizonyítékként hivatkozott okirat közlését teszi a választottbíróság kötelezettségévé, ez pedig a tárgyaláson (a jegyzőkönyv tanúsága szerint) a felperes elé tárással megtörtént.
Kártérítési igény tekintetében az elfogadott kár megállapítása bírói mérlegelés kérdése, ha ez a jogosult által megjelölt összegszerűségen nem lép túl, a kereseten való túlterjeszkedés nem állapítható meg. Ilyen túlterjeszkedés az adott ügyben nem történt.
III. Az anyagi jog alkalmazása olyan jogértelmezési kérdéseket vethet fel, amelyeknek az egyik vagy másik félre sérelmes eredménye önmagában nem teszi lehetővé az ítélet érvénytelenítését, mert ez a felek által választottbíróság kompetenciájába tartozó olyan kérdés, amelynek döntési kockázatát a felek az alávetéssel vállalták.
Az esetleges téves jogértelmezés a felek belső jogviszonyára tartozó kérdésként - többlettényállás nélkül - nem jelent közrendsérelmet, ami a köz érdekét sértő rendelkezést feltételez. Ilyen közérdeksérelem az adott esetben nem volt megállapítható, a devizahatósági engedély egyébként pótolható hiánya ilyennek nem tekinthető.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján helyes indokai szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. I. 20.397/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás