• Tartalom

51/1997. (HK 18.) HM utasítás

51/1997. (HK 18.) HM utasítás

a gyermekes és nehéz anyagi körülmények között élő családok segélyezéséről

1997.09.10.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a gyermeket nevelő és nehéz anyagi körülmények között élő családok évi egyszeri szociális segélyezésére a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra, hivatalaira és háttérintézményeire, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra, a katonai felsőoktatási intézményekre és a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek), illetőleg ezen szervezeteknél szolgálati viszonyban álló hivatásos és szerződéses katonára (a továbbiakban együtt: hivatásos katona), köztisztviselőre és közalkalmazottra, továbbá a nyugállományú katonákra és a katonai kötelmekkel összefüggő baleset következtében elhunyt hivatásos, szerződéses (továbbszolgáló) katona árvaellátásban részesülő gyermekére.

A hivatásos és nyugállományú katonák egyszeri segélye

2. § A hivatásos és nyugállományú katonák, illetőleg meghatározott hozzátartozóik évi egyszeri segélyezését a hivatásos és hadköteles katonák egyes illetményen kívüli pénzbeni járandóságairól, szociális juttatásairól, illetményelőlegéről és támogatásáról szóló 17/1996. (XII. 29.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 14–17. §-aiban foglaltak és az ezen utasításban meghatározott eljárási szabályok szerint kell végrehajtani.

A köztisztviselők és közalkalmazottak egyszeri segélye

3. § (1) A honvédelmi szervezet állományába tartozó köztisztviselőt és közalkalmazottat az R. 15. §-ában, a 16. § (1) bekezdésében és a 17. § (2) bekezdésében meghatározott szabályok alkalmazásával segélyben kell részesíteni.

(2) A határozott időre kinevezett (időszaki főfoglalkozású) köztisztviselők és közalkalmazottak az R. 16. § szerinti hozzátartozói után a segély csak akkor folyósítható, ha a köztisztviselő, illetőleg közalkalmazott – a tárgyév augusztus 15-én fennálló – szolgálati viszonyának megszakítás nélküli, szerződés szerinti időtartama legalább hat hónap.

(3) A tárgyév augusztus 15-én állományba tartozó részfoglalkozású köztisztviselő és közalkalmazott – az egyéb feltételek esetén – jogosult az egyszeri segélyre, ha a honvédelmi szervnél napi munkaideje eléri a 4 órát és más munkáltatónál nem áll munkaviszonyban (köztisztviselői, közalkalmazott jogviszonyban).

Eljárási szabályok

4. § (1) A szolgálati viszonyban állók részére az egyszeri segélyt kérelemre kell megállapítani és folyósítani. A kérelmet az állományilletékes parancsnokhoz kell benyújtani. Az 1. számú melléklet szerinti formában elkészített kérelemhez csatolni kell a jogosultsági feltételeket hitelt érdemlően igazoló bizonylatokat.

(2) Ha az arra jogosult a kérelmet a tárgyév augusztus 15-ig akadályoztatás miatt nem tudja benyújtani, a mulasztás okának megjelölésével, az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül benyújthatja.

(3) Az R. 16. § (2) bekezdés hatálya alá tartozó árvák és nyugállományú katonák részére a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság által a tárgyév augusztus 1-jéig elkészített és az illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak megküldött jegyzék alapján az egyszeri segélyt hivatalból kell folyósítani.

5. § (1) Az egyszeri segélyt a „Kimutatás a különféle pénzfelvételekről” elnevezésű nyomtatvány felhasználásával, készpénzben, vagy az illetmények (lakossági) folyószámlára történő átutalásával azonosan, illetőleg postautalványon történő kiutalásával kell folyósítani.

(2) A segélyben részesülteknek a vonatkozó jogszabályok szerint a kifizetésről igazolást kell adni.

6. § (1) A kifizetett egyszeri segélyekről a területi pénzügyi és számviteli igazgatóságok, illetőleg az önálló pénzügyi és számviteli szervezetek a tárgyév október 31-ig, a 2. számú melléklet szerinti adattartalommal kötelesek adatszolgáltatást teljesíteni a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (HM PÜSZNYI) részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatok begyűjtésére az érintett szervek saját hatáskörben intézkednek. A HM PÜSZNYI az összesített adatokat a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatalhoz a tárgyév november 15-re felterjeszti.

Vegyes és záró rendelkezések

7. § (1) Ha az igényjogosult férj és feleség (élettárs) is honvédelmi szerv állományába tartozik, csak egyikük jogán állapítható meg az egyszeri segély.

(2) Az R. 16. § rendelkezései alkalmazása esetén a segély a gyermek helyett a szülő (eltartó) részére is folyósítható.

8. § Az utasítás közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban első esetben az 1997. évi egyszeri szociális segélyezés során kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg a gyermekes és a nehéz anyagi körülmények között élő családok szociális segélyezéséről szóló 32/1994. (HK 17.) HM utasítást és az azt módosító 36/1994. (HK 19.) HM utasítást, 37/1995. (HK 22.) HM utasítást, és a 43/1996. (HK 20.) HM utasítást visszavonom.


Dr. Fodor István s. k.,

HM politikai államtitkár

1. számú melléklet az 51/1997. (HK 18.) HM utasításhoz

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

HONVÉDELMI MINISZTERE

Minta!

Katonai szervezet

Házilag kell elkészíteni



Egyszeri szociális segély
kérelem
Alulírott ....................................................... (név) ............................................ (rf) azzal a kéréssel fordulok Parancsnok (vezető) úrhoz, hogy a .........../1997. (HK...........) HM utasítás alapján az alábbi hozzátartozóim (jogán) részére (részemre) segélyt megállapítani szíveskedjen.

A segélyre jogosult

A mellékelt igazolás szerinti
rendszeres havi nettó
jövedelme (Ft)

Megjegyzés

Közös háztartában élő gyermekek neve, életkora
[R. 16. § (1) bek. a) pont]

................................................
................................................

Házastárs (élettárs) neve jövedelme
[R. 16. § (1) bek. b) pont.]

................................................
................................................

Közös háztartásban élő más hozzátartozó neve,
jövedelme családi viszonya
[R. 16. § (1) bek. c)–f) pontok]

................................................
................................................


A) A fenti adatok a valóságnak megfelelnek.

 

 

.........................................

 

a segélyt igénylő
(törvényes képviselő)

B) Javasolt szociális segély ............ fő eltartott részére összesen ................................ Ft.

 

 

.......................................................

..................................................

pü. és számv. szolg. részéről

személyügyi tiszt

 

 

C) ............................................. Ft szociális segély kifizetését engedélyezem.

................................................ 19 .......... év ...................... hó .........-n.

 

 

 

.........................................

 

parancsnok

2. számú melléklet az 51/1997. (HK 18.) HM utasításhoz

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

HONVÉDELMI MINISZTERE


KIMUTATÁS
az 19..... évben kifizetett egyszeri szociális segélyekről

Jogosultsági viszony

Állománykategória

Létszám
(fő)

A segélyezett

Mindösszesen
(Ft)

gyermek(-ek)

Egyéb eltartottak

létszáma
(fő)

részére
kifizetett
összeg (Ft)

létszáma
(fő)

részére
kifizetett
összeg (Ft)

Állományba tartozók

Tisztek

 

 

 

 

 

 

Tiszthelyettesek

 

 

 

 

 

 

Köztisztv., közalkalm.

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

Nyugállományúak

Tisztek

........ fő részére

 

Tiszthelyettesek

........ fő részére

 

Összesen:

........ fő részére

 

Árvaellátásban részesülők:

........ fő részére

 

Mindösszesen

 

......................., 19 ................. év ............................ hó .........-n.

 

......................................................

 

pénzügyi és számviteli
szolgálat részéről

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére