BK BH 1997/511
BK BH 1997/511
1997.11.01.
I. A vádlott cselekménye emberölés helyett halált okozó testi sértés bűntetteként minősül, ha a sértettet olyan testrészén szúrja meg, amely bár közvetlen életveszélyt eredményezett, de a kórházi ellátás – az érsérülés észlelésének és ellátásának a hiánya miatt történt diagnosztikai tévedés – hatott közre a sértett halálának a bekövetkezésében [Btk. 13. §, 14. §, 166. § (1) bek, 170. § (5) bek 2. ford.].
II. Ha az elkövető magatartása indítja el azt az okfolyamatot, amely végsőleg a sértett halálához vezetett, de az orvosi (diagnosztikai) tévedésnek – mint közreható oknak (concausa) – is hatása volt a sértett halála bekövetkezésében: ez nem zárja ki az elkövető büntetőjogi felelősségét [Btk. 13. §, 14. §, 166. § (1) bek, 170. § (5) bek 2. ford.]
Az elsőfokú bíróság ítéletével a vádlottat emberölés bűntette miatt 6 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A 45 éves vádlott az általános iskola elvégzése után különböző munkahelyeken dolgozott, mint hivatásos gépkocsivezető. Büntetve nem volt.
A vádlott 1986-ban életközösségre lépett a sértettel. A sértett elvált volt, az akkor 16 éves fia a volt férje eltartásában nevelkedett. A vádlott lakásában laktak, de a melegebb hónapokat a sértett hétvégi házában töltötték.
A sértett évek óta nagymértékben italozott, alkoholista volt, 1984-ben, majd 1989-ben alkoholelvonó kezelésben részesült. Utóbbi után fél évig nem ivott, de később visszaesett. A vádlott is italozott, a munka befejezése után rendszeresen betért a kocsmába, és az esti órákban ment haza. Kettőjük közül a sértett italozása volt a nagyobb mértékű. A sértett az alkoholizálása miatt elhanyagolta a háztartást, ezért és az ittas állapota miatt is gyakoriak voltak a veszekedések. A veszekedések során a vádlott gyakran megpofozta, bántalmazta a sértettet, ez történt a cselekmény elkövetésének a napján is, amikor a vádlott a munka befejezése után a kocsmába ment, és erősen ittas állapotban ért haza. A vádlott hazaérkezésekor már a sértett is ittas volt, a konyhában tartózkodott. A vádlott, mivel látta, hogy a lakás nem volt kitakarítva, kérdőre vonta a sértettet, hogy mit csinált egész nap. Elkezdődött közöttük a hangos veszekedés és egymás szidalmazása. A veszekedés során a vádlott 1-2 pofont adott a sértettnek, majd úgy ütötte fejbe, hogy attól a sértett az ajtónak esett, és a földre került, arcán vérző sérülést szenvedett.
A sértett folytatta a vacsorakészítést, míg a vádlott állva evett a jobb kezében tartott 22 cm pengehosszúságú késsel. A hangos veszekedés folytatódott, mire a vádlott a késsel bökő mozdulattal, a neki bal oldalával álló sértettet a bal oldalán közepes erővel megszúrta. A sértett elfordult, ekkor ismét szúrt felé, a szúrás közepes erővel a hátát érte a bal oldalán.
A sértett kiszaladt a lépcsőházba, majd a szomszédok telefonáltak a rendőrségre. A kiérkező rendőrök értesítették a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították.
A sértett a vádlott szúrása következtében a bal hátsó hónaljvonalban, a hónaljárok hátsó részében Y alakban elágazó, 7 cm hosszú szúrcsatornájú szúrást szenvedett, amely 2/3 részben átmetszette a hónalji verőeret, és a hát bal oldalán, a váll síkja alatt 15 cm-re szúrt sérülést okozott. Ez a szúrás az izomzat rostjai között a VI. háti csigolya tövisnyúlványáig haladt, de a testüreget nem nyitotta meg. A sértett kivérzett, sokkos állapotban került a kórházba. A hónalji sérüléssel megműtötték, de az élete már nem volt megmenthető, és másnap 4.45 órakor meghalt. A sértett halála a bal hónaljároki szúrás nyomán megsérült hónaljároki verőér részéből származó heveny külső elvérzés, heveny vérvesztéses sokk következtében állott be. Az elszenvedett sérülés és a halál között közvetett okozati összefüggés állt fenn. A háton levő szúrás gyógytartama 8 napon belüli volt.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést a másodfokú eljárásban történő bizonyítás felvétele útján - más igazságügyi orvos-szakértő kirendelésével - kiküszöbölhető megalapozatlansága miatt tartotta fenn. A legfőbb ügyész a másodfokú tárgyaláson a lefolytatott bizonyítás eredményére tekintettel az ügyészi fellebbezést a vádlott javára, a cselekmény téves jogi minősítése miatt és a büntetés enyhítése végett tartotta fenn. Álláspontja szerint a vádlott ölési szándéka nem bizonyított. A halálos eredményhez vezető oki folyamatot viszont - a hónalj alatti szúrt sérülés okozásával - a vádlott indította el, a bekövetkezett eredményért pedig hanyag gondatlanság terheli, függetlenül attól, hogy a sértett halála bekövetkezésében a sérülés ellátása során történt diagnosztikai tévedés is közrehatott. Erre tekintettel a vádlott cselekményének halált okozó testi sértés bűntetteként történő minősítését indítványozta.
A védelem a másodfokú tárgyaláson életveszélyt okozó testi sértés bűntettében látta megállapíthatónak a vádlott büntethetőségi felelősségét. A büntetés enyhítésére irányuló fellebbezését ezzel a kiegészítéssel tartotta fenn.
Az ügyészi fellebbezés a legfőbb ügyész által fenntartott tartalommal, a védelmi fellebbezések pedig csak az alábbiak szerint alaposak.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak a megtartásával folytatta le az eljárást. Ennek során a rendelkezésre álló bizonyítási eszközök igénybevételével az alapvetően egyértelmű bizonyítási anyag helyes értékelésével a lényeges részeiben hibátlanul állapította meg a vádlott cselekményének a lefolyásával összefüggő történeti tényeket.
A megállapított tényállás azonban az iratok tartalma alapján [Be. 258. § (1) bek. a) pont] néhány vonatkozásban helyesbítésre szorul.
Az igazságügyi orvos-szakértők mindvégig következetes véleménye az volt - amelyet egyébként az elsőfokú bíróság az ítélkezése során elfogadott -, hogy a sértettnek az őt a bal hónaljárokban ért szúrásból eredő sérülése és a később bekövetkezett halála között közvetlen okozati összefüggés állott fenn. Ehhez képest téves - és az orvos-szakértők véleményének megfelelően helyesbítésre szorul - az ítéletben foglalt az a ténymegállapítás, mely a sérülés és a bekövetkezett halál között fennállt okozati összefüggés közvetett voltára utal.
Egyetértve a legfőbb ügyész indítványával, a vádlott cselekményének a helyes ténybeli és jogi megítéléséhez a Legfelsőbb Bíróság szükségesnek látta azt, hogy más orvos szakértő bevonásával tisztázza a sértett halálához vezető és az oki folyamat alakulását befolyásoló körülményeket. Az elsőfokú bíróság tárgyalásán is meghallgatott igazságügyi orvos szakértő véleményét a Legfelsőbb Bíróság aggályosnak találta abban a tekintetben, hogy a sértett a kivérzése miatt olyan sokkos állapotban került a kórházba, hogy az életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha észlelik, és azonnal ellátják a hónalját ért szúrásból származó verőérátmetszést. A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a sértett a kórházba szállítása során a saját lábán ment le a lépcsőn. Bár sokkos állapotban érkezett a kórházba, a vérátömlesztés és az infúziós folyadékpótlás hatására a keringése rendeződött, és csak - miután a verőér sérülését nem tárták fel - órákkal később következett be a külső elvérzés miatt már visszafordíthatatlanul a halála.
A másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás - más orvos szakértőnek a másodfokú tárgyaláson is fenntartott és kiegészített írásbeli szakvéleménye - alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a tényállását a következőkben egészítette ki:
A sértettet a bal hátsó hónaljvonalban ért, Y alakban elágazó, 7 cm hosszú szúrcsatornát előidéző és a hónalji verőeret is átmetsző közepes erejű szúrás a test hossztengelyével párhuzamosan felfelé irányult, és ezért nem hatolt be a mellüregbe;
a sértett hátát ért szúrás nem merőlegesen vagy azt megközelítő szögben érte a testfelszínt (a szúrás pillanatában a testfelszín és a szúróeszköz 40-45 fokos szöget zárhatott be);
a hónaljárok területén történt szúrás a verőér átmetszése folytán közvetlen életveszélyes állapot kialakulásával járt (az Országos Igazságügyi Orvosszakértői Intézet 2. számú módszertani levelében írtak szerint az erek heveny vérvesztéssel járó sérülése közvetlen életveszélyt eredményez);
a sértett halálának a bekövetkezéséhez hozzájárult az is, hogy a sérüléseinek a kórházi ellátása során diagnosztikai tévedés miatt az intenzív vérzés forrását - a verőér átmetszését - nem észlelték, jóllehet azt észlelniük kellett és lehetett volna.
A fenti helyesbítésekkel és kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás minden szempontból megalapozottá vált, és irányadó volt a fellebbezési eljárásban.
Az irányadó tényállás alapján is helyesnek bizonyult az elsőfokú bíróság következtetése a vádlott bűnösségére, tévedett azonban, amikor a vádlott cselekményét emberölés bűntettének minősítette. A sértett halálával végződő cselekmény akkor minősíthető emberölés bűntettének, ha az elkövető szándéka akár eshetőleges formájában kiterjed a halálos eredmény előidézésére is. Az ölési szándék alapvető feltétele, hogy az elkövető aktuális tudatában ténylegesen felmerül annak lehetősége, hogy az elkövetési magatartás következményeként a sértett meghal. Az elkövető aktuális tudattartalmára pedig mindenekelőtt a cselekményének a külső megjelenéséből, a tárgyi ismérveiből kiindulva lehet következtetéseket levonni.
Az adott esetben a vádlottnak a sértettet a hónaljárok területén ért első szúrása a test hossztengelyével párhuzamosan, felfelé irányult. Ennek a következtében a szúrás során használt kés még akkor sem hatolt volna be a sértett mellüregébe, ha a szúrás intenzitása a ténylegesnél - a közepes erejűnél - nagyobb lett volna. A hát területét ért szúrás - a testfelülettel bezárt szögéből megállapíthatóan - csapkodó mozdulattal történt, és önmagában is nyolc napon belüli tényleges gyógytartamú sérülést okozott.
Jóllehet a vádlott által a szúrásoknál használt 22 cm pengehosszúságú kés a méreteinél fogva az emberi élet kioltására feltétlenül alkalmas volt és a szúrások közepes erő kifejtésével történtek, a szúrások iránya nem teszi lehetővé annak kétséget kizáró bizonyossággal történő megállapítását, hogy a vádlott tudatában a szúrások leadásakor felmerült a sértett halálának a képzete. Az a körülmény pedig, hogy nem vonható egyértelmű következtetés a vádlottnak az emberi élet kioltására vonatkozó szándékára, kizárja a cselekményének az emberölésként történő minősítését.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság azzal a védelmi állásponttal, hogy a vádlott cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősül, mert a szúrása csak közvetett életveszélyt eredményezett, a sértett halála pedig a kórházi ellátása során történt diagnosztikai tévedés következménye volt. Az kétségtelen, hogy a vádlott (egyenes) szándéka testi sérülés okozására irányult, és a hónaljtájéki szúrás a verőér átmetszése miatt közvetlen életveszéllyel járt. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy ezzel a szúrással a vádlott magatartása indította el azt az oki folyamatot, ami végül a sértett halálához vezetett. Ebbe az okfolyamatba csak közreható okként (concausa) kapcsolódott be a sérülések kórházi ellátása során vétett diagnosztikai tévedés, amely - az átmetszett verőér összevarrásának elmaradása folytán - azt eredményezte, hogy a halálhoz vezető okfolyamat nem szakadt meg.
A vádlott cselekménye életveszélyt okozó testi sértésként csak abban az esetben lenne értékelhető, ha a sértett sérüléseinek az ellátását célzó orvosi beavatkozás a halál bekövetkezését elhárította volna, vagy pedig abban az esetben, ha a sértett halálát a vádlott által elindított okfolyamattól teljes mértékben független, attól teljesen eltérő, más okfolyamat idézte volna elő. Erről azonban az adott esetben szó sincs. A vádlott cselekményének a helyes jogi minősítésénél abból kell kiindulni, hogy a sértettet ért szúrások feltétlenül testi sértés okozását célzó szándékkal történtek, a hónaljárok területére leadott szúrással egyenes és közvetlen oki összefüggésben következett be a sértett halála, ugyanakkor a halálos eredmény tekintetében a vádlott (ölési) szándéka nem állapítható meg.
Az vizsgálandó tehát, hogy az okozatosan bekövetkezett halálos eredmény tekintetében megállapítható-e a vádlott gondatlansága, annak bármelyik formájában. A gondatlanság hiánya a cselekmény súlyos testi sértés bűntetteként történő értékelését, a súlyosabb (a halálos) eredmény tekintetében mutatkozó gondatlanság a cselekménynek a halált okozó testi sértés bűntetteként történő minősítését teszi szükségessé. A sértett halálával kapcsolatban pedig a vádlott gondatlansága megállapítható akkor is, ha elvárható volt tőle, hogy felismerje, a szúrása eredményeként akár a sértett halála is bekövetkezhet. A gondatlanság fennállásának vagy a hiányának a megítélésénél - a szándék vizsgálatához hasonlóan - az elkövetési magatartás tárgyi ismérveiből kell kiindulni. Az kétségtelen, a vádlott mind a két szúrást egy emberi élet kioltására alkalmas - 22 cm pengehosszúságú - késsel vitte végbe. A szúrásokkal célba vett testtájék mindkét esetben mellkasi, illetve mellkas közeli testtájék volt, amelyek köztudottan életfontos szerveket rejtenek magukban. Közismert az is, hogy a test hónalji területén olyan vérerek húzódnak, amelyek - egyebek közt - az agy vérellátását hivatottak biztosítani. Mindemellett a vádlott azt is felismerte, hogy a sértett súlyos fokban ittas. Ebből következően, de egyébként is számolhatott azzal, hogy a szúrások leadásakor a sértett is elmozdulhat, ennélfogva a szúrások nem az eredetileg célba vett testtájékon érhetik a testét.
Mindezek következtében az állapítható meg, hogy a vádlottnak a tőle elvárható gondosság esetén fel kellett volna ismernie, a szúrásai akár a sértett halálát is eredményezhetik. A halálos eredmény tekintetében a gondatlansága tehát a hanyagság (negligencia) szintjén megállapítható. Ennélfogva a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményét a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének II. fordulatában meghatározott halált okozó testi sértés bűntettének minősítette.
A cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatása szükségessé teszi a büntetés kiszabásával összefüggő ítéleti rendelkezések átértékelését. Az irányadó tényállás szerint a sértett halálának a bekövetkezéséhez az is hozzájárult, hogy a kórházi ellátása során elmaradt a verőérsérülés észlelése és összevarrása. Ez az igazságügyi orvos szakértő véleményében diagnosztikai tévedésnek megjelölt körülmény kétségkívül közreható okként (concausa) kapcsolódott a halálhoz vezető okfolyamatba. Kérdéses lehet, hogy ennek a körülménynek van-e enyhítő hatása. Az nem vitás, hogy az emberölés megállapítása esetén a közreható oknak enyhítő hatást kell tulajdonítani, mert ilyenkor a szándék szerinti eredmény csak a közreható ok együtthatásaként következik be. Más a helyzet azonban a halált okozó testi sértés esetében. Ebben az esetben a szándék a halálos eredmény előidézésére nem terjed ki. Ugyanakkor az adott esetben az elkövetési magatartás befejezése után a halálos eredmény akkor is feltétlenül bekövetkezett volna - sőt jóval korábbi időpontban -, ha a sértett orvosi ellátására egyáltalán nem kerül sor. Közömbös körülmény tehát, hogy a későbbi orvosi ellátás során történt-e diagnosztikai tévedés. Ennélfogva az alkalmazott minősítés mellett a diagnosztikai tévedésnek - mint közreható oknak - enyhítő hatása nincs.
A cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatása következtében nyilvánvalóan mellőzni kellett az enyhítő körülmények sorából a cselekmény eshetőleges szándékkal történt elkövetését. Ehelyett annak van enyhítő hatása, hogy a vádlottat a halálos eredmény vonatkozásában csak a gondatlanság enyhébb formája, a negligencia terheli. Ugyanakkor a minősítés megváltozása azzal a következménnyel is jár - a ténybeli beismerésen túl -, hogy a vádlottnak a bűnösség elismerésére is kiterjedő beismerő vallomását kell a javára értékelni. A vádlott ugyanis a testi épséget sértő cselekményben az eljárás során mindvégig elismerte a bűnösségét, csak az emberölésben nem érezte bűnösnek magát.
Nyilvánvalóan téves volt továbbá annak a körülménynek súlyosító hatást tulajdonítani, hogy a vádlott a cselekményt több késszúrással valósította meg. Enyhítő körülmény ezzel szemben a számottevő időmúlás.
A büntetés mértékét befolyásoló tényezők átértékelése folytán a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetés eltúlzottan súlyos. A vádlott cselekményének a tárgyi súlya - a cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatása következtében - jelentősen csökkent, ez a körülmény pedig a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb tényezők mellett lehetővé teszi a főbüntetésnek és a mellékbüntetés enyhítését, ezért a Legfelsőbb Bíróság a börtönbüntetés tartamát 4 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 3 évre enyhítette. (Legf. Bír. Bf. III. 2l8/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás