561/D/1997. AB határozat
561/D/1997. AB határozat*
1998.03.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
Az Alkotmánybíróság a Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által az önkormányzati tulajdonban álló házingatlanok elidegenítéséről alkotott 12/1992. (XI. 25.) számú önkormányzati rendelet 8. § (1)–(3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása iránt benyújtott alkotmányjogi panaszt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Indítványozó a benyújtott alkotmányossági panaszában a Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által az önkormányzati tulajdonban lévő házingatlanok elidegenítéséről alkotott 12/1992. (XI. 25.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 8. § (1)–(3) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte.
Panaszában előadta, hogy az önkormányzat az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítéséről szóló, akkor még hatályos 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) alapján 1993-ban elidegenítésre jelölte ki lakását. Az indítványozó a vételre nyitvaálló határidőn belül jelezte, hogy vételi jogával élni kíván, de az ajánlatban meghatározott vételárat irreálisan magasnak és a jogszabályi előírásokkal ellentétesnek tartja. Az önkormányzat erre a levélre nem válaszolt.
Az Országgyűlés időközben elfogadta a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényt (a továbbiakban: Ltv.), amely eredeti rendelkezése szerint 1994. január 1-jén lépett volna hatályba, azonban az elidegenítésre vonatkozó rendelkezései – az Alkotmánybíróság döntésének következtében –, csak 1994. március 31-én váltak hatályossá.
Indítványozó 1994. március 18-án értesítést kapott az önkormányzat megbízottjától, amelyben tájékoztatták, hogy amennyiben élni kíván vételi jogával azt 1994. március 25-ig megteheti. Ezt követően az önkormányzat a lakást 1994. március 30-án kívülálló számára értékesítette. Ezt követően indítványozó keresetet nyújtott be a bírósághoz, amelyben kérte a lakás elidegenítésre megkötött szerződés érvénytelenségének megállapítását. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Indítványozó az első fokú bíróság ítélete ellen fellebbezett, a fellebbezés nyomán a megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A jogerős bírói ítéletet 1997. március 3-án kézbesítették számára. Indítványozó április 30-án alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Panaszában azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy az Ör. 8. (1) és (3) bekezdésében foglalt, az önkormányzati tulajdonban álló házingatlanok elidegenítése esetében a vételár megállapítására vonatkozó rendelkezések alkotmányellenesek voltak és állapítsa meg, hogy a kifogásolt rendelkezések az ügyében nem alkalmazhatók.
Az Ör. kifogásolt rendelkezései a következők :
„8. § (1) Ha a házingatlant e rendelet 3. § (1)–(3) bekezdésében említett magánszemélyek vásárolják meg, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összegének
a) többlakásos épületnél
– 25 évnél régebben épült épületnél 60%
– 25 évnél korábban, de 15 évnél régebben épült épület esetén 70%
– 15 évnél korábban épült esetén 80%
b) egylakásos házingatlannál – függetlenül az építés idejétől – 90%
(2) Ha az ingatlant kívülálló vásárolja meg beköltözhető állapotban, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összege. A vételár az 5. §-ban foglalt esetekben ennél magasabb is lehet.
(3) Ha a házingatlant kívülálló lakottan vásárolja meg, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összegének
a) többlakásos házingatlannál az 50%-a
b) egylakásos házingatlannál a 70%-a.”
Indítványozó álláspontja szerint e szabályok megalkotáskor az önkormányzat a bérlők terhére eltért, az Ör. megalkotásakor hatályban volt jogszabály – az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) végrehajtásáról szóló 16/1969. (IX. 30.) ÉVM–MÉM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.) – által megállapított vételárra vonatkozó rendelkezéseitől. Az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző módon tesz különbséget a bérlő és kívülálló vevő között a vételár megállapítása során az a szabályozás, amely a bentlakó bérlő esetében a forgalmi érték 80%-ában, a kívülálló vevő esetében pedig, ha az lakottan veszi meg a lakást a forgalmi érték 50%-ában állapítja meg a vételárat. Álláspontja alátámasztására hivatkozik az Alkotmánybíróság 64/1993. (XII. 22.) AB határozatára, valamint a 238/B/1990. AB határozatára.
II.
Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy fennállnak-e az indítvány elbírálásának az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényben (a továbbiakban: Abtv.) előírt feltételei.
Az Abtv. 48. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panasszal fordulhat – az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt – az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány megfelel az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott törvényi követelményeknek.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. az Ltv. alapján megalkotott 12/1994. (VIII. 31.) számú önkormányzati rendelet hatályba lépésével hatályát vesztette.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint – amint erre a 25/1993. (IV. 23.) AB határozat (ABH 1993., 188., 190.) is rámutatott – a testület a már hatályon kívül helyezett, vagy egyébként hatályban nem levő jogszabály alkotmányosságát is megvizsgálja az Abtv. 38. §-a szerinti bírósági előterjesztés, illetőleg az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében, amennyiben az érintett vagy sérelmezett eljárásban a hatályban már nem levő jogszabályi rendelkezést kellene alkalmazni. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a már nem hatályos Ör. vitatott rendelkezéseinek alkotmányosságát érdemben vizsgálta.
Az indítvány nem alapos.
Az Ör. megalkotására irányadó jogszabályokat a R.-t és a Vhr.-t az Ltv. 1. számú mellékletének IV. z) pontja 1993. március 31-től hatályon kívül helyezte azzal, hogy rendelkezéseiket a megkötött szerződésekre alkalmazni kell.
Az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítése esetén a vételárra vonatkozó szabályokat a Vhr. 7. §-a határozta meg:
„Vhr. 7. § (1) Ha a házingatlant az R. 5. §-ának (1)–(3) bekezdésében említett magánszemélyek (a továbbiakban együtt: a bérlő és a vele egy tekintet alá eső személyek) vásárolják meg, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összegének
a) öröklakásnál és hat lakószobásnál nem nagyobb többlakásos házingatlannál a 30%-a, ha azonban az ingatlan 15 éven belül teljes felújításban nem részesült, a 15%-a, ha pedig az ingatlan öt éven belül teljes felújításban részesült, a 40%-a;
b) egylakásos házingatlannál az 50%-a, ha azonban az ingatlan öt éven belül teljes felújításban részesült, a 60%-a;
c) a nem lakás céljára szolgáló házingatlannál a 60%-a, ha azonban az ingatlan öt éven belül teljes felújításban részesült, a 70%-a.
(2) Ha a házingatlant kívülálló vásárolja meg beköltözhető állapotban, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összege. A vételár a 10. § (7) bekezdésében foglalt esetben ennél magasabb is lehet.
(3) Ha a házingatlant kívülálló lakottan vásárolja meg, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összegének;
a) öröklakásnál és hat lakószobásnál nem nagyobb többlakásos házingatlannál a 40%-a, ha azonban az ingatlan öt éven belül teljes felújításban részesült, az 50%-a;
b) egylakásos házingatlannál a 60%-a, ha azonban az ingatlan öt éven belül teljes felújításban részesült, a 70%-a;
c) nem lakás céljára szolgáló házingatlannál a 70%-a, ha azonban az ingatlan öt éven belül teljes felújításban részesült, a 80%-a.”
Ugyanakkor a R. 7. § (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy
„(2) A tanácsi házkezelési szervek által kezelt ingatlanok esetében tanácsrendelet, egyéb állami szervek kezelésében levő házingatlanok esetében a kezelő szerv vezetője az ingatlanok vételárának megállapítására vonatkozó szabályoktól – a külön jogszabályban meghatározott keretek között – eltérhet.”
Az eltérés jogszabályi kereteit a Vhr. 7. § (9) bekezdése határozta meg, kimondta:
„(9) Az (1) és a (3) bekezdésben említett esetekben a kijelölésre jogosult szerv az R. 7. §-ának (2) bekezdése alapján a vételárat
a) magasabban is megállapíthatja, de a vételár lakás esetében az ingatlan helyi forgalmi értékét nem haladhatja meg;
b) alacsonyabban is megállapíthatja.”
E rendelkezések alapján tehát nem volt jogi akadálya annak, hogy az önkormányzat rendeletében a Vhr.-től eltérően, akár a vevőre nézve hátrányosabban állapítsa meg a vételárat.
Az Ör. megalkotásakor tehát az önkormányzat a R. 7. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján járt el és felhatalmazás korlátai között – figyelemmel a Vhr. 7. § (9) bekezdésében foglaltakra – állapította meg a házingatlanok eladási árára vonatkozó szabályokat.
Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy az Ör. vitatott szabályai tartalmaznak-e az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző hátrányos megkülönböztetést a lakását megvásárolni szándékozó bentlakó bérlő hátrányára.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint „az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes.” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197, 200.]
Az Ör. vételárra vonatkozó szabályai által a bérlő és a lakást lakottan megvásárló kívülálló között tett megkülönböztetés, a lakást lakottan megvásárló kívülállók számára megállapított alacsonyabb vételár indoka az volt, hogy a kívülálló a lakás megvásárlása során bérleti joggal terhelt, korlátozott tulajdont szerzett az ingatlanon. Így a különbségtétel nem tekinthető önkényesnek, nem tekinthető az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott jogegyenlőség elvét sértő hátrányos megkülönböztetésnek.
Nem következik a vételár azonos szabályozásának kötelezettsége az indítványozó által felhívott alkotmánybírósági határozatokból sem. A 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában (ABH 1993, 373.)az Alkotmánybíróság az Ltv. rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgálta, az e határozatában tett megállapításai nem hozhatók összefüggésbe az Ltv. hatályba lépését megelőzően a lakások elidegenítésére vonatkozó szabályokkal. A 238/B/1990. AB határozatában (ABH 1991, 698.) az Alkotmánybíróság a Vhr. 7. §-a által a bérlő javára tett megkülönböztetés alkotmányosságát vizsgálta és megállapította, hogy a Vhr. által a bérlő javára megállapított pozitív diszkrimináció nem alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság e határozatából azonban nem következik az, hogy a helyi önkormányzat is köteles a bérlővel szemben a Vhr.-hez hasonlóan pozitív diszkriminációt alkalmazni. A R. 7. §-a annak érdekében adott felhatalmazást a helyi önkormányzatnak a Vhr. vételárra vonatkozó szabályaitól való eltérésre, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően, a helyi lakásviszonyokra, a keresleti, kínálati viszonyokra tekintettel állapítsa meg az önkormányzati lakások vételárát. E felhatalmazás keretei között – a helyi viszonyok értékelése alapján – az önkormányzat dönthette el, hogy indokoltnak tartja-e a Vhr. szabályaiban tükröződő pozitív diszkrimináció alkalmazását vagy sem.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. vitatott rendelkezéseivel kapcsolatosan az indítványozó által kifejtett alkotmányellenesség nem állapítható meg, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.
Budapest, 1998. március 23.
Dr. Ádám Antal s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás