BK BH 1997/565
BK BH 1997/565
1997.12.01.
Ha az elkövető az emberölés kísérletét meg valósító cselekményét az önhibájából eredő ittas állapotban követi el, a szándékosság egyenes vagy eshetőleges formája tekintetében a cselekmény tárgyi oldalának a jellemzői alapján kell állást foglalni (Btk. 13. §, 25. §, III. sz. BED).
Az elsőfokú bíróság az 1996. május 23. napján meghozott ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének a kísérlete miatt 3 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, és elrendelte a kényszergyógyítását.
A 41. éves vádlott, mint elvált asszony kb. 4 évvel korábban ismerkedett meg a 75 éves sértettel, aki mint svájci üzletember rendszeresen jár Magyarországra. Szerelmi kapcsolat alakult ki közöttük, és a sértett részéről több ízben szóba került a házasság is, de ezeket az ajánlatokat a vádlott elhárította. A sértett rendszeresen anyagilag is támogatta a vádlottat, legutóbb a vádbeli eset előtt 3-4 nappal 100 000 forint körüli összegű valutát fizetett be a vádlott bankszámlájára. Ettől eltekintve, több esetben került sor közöttük nézeteltérésre és veszekedésre is. Egyrészt a sértett kifogásolta a vádlott italozó életvezetését - mivel azzal nem hagyott fel -, másrészt féltékenykedett és gyanakodott rá, mert a vádlott hosszasan szokott telefonálgatni, és így a telefonvonala gyakran jelzett foglaltat.
A vádbeli napon a vádlott napközben és délután konyakot fogyasztott, pontosan nem tisztázható mennyiségben. Este már súlyos fokban volt szeszes italtól befolyásolt állapotban (2,99-3,17 ezrelék). Már az előző napon is volt vita és kölcsönös tettlegesség közöttük, és ez másnap is folytatódott. A sértett délután kifogásolta a vádlott ittas állapotát valamint hosszas, ismételt telefonbeszélgetéseit. A vádlott és a sértett kölcsönösen sértegették és pofozták egymást, majd szóba került a házasság és a szexuális kapcsolat is. A vádlott "vén szar"-nak nevezte a sértettet, és letépte parókáját is, mire a sértett ismét 1-2 pofont adott neki, utána eltávozott a lakásból, majd a vádlott telefonhívására ismét visszament, de a veszekedés tovább folytatódott kb. éjfélig, amikor a sértett elhatározta, hogy végleg eltávozik. Összecsomagolta bőröndjét, kiment az előszobába, és közölte a vádlottal, hogy elhagyja. Ki is akarta nyitni a bejárati ajtót, de a vádlott beszaladt a konyhába, felkapott egy 16 cm pengehosszúságú, éles, hegyes konyhakést, majd odaszaladt a sértetthez és a közepesnél nagyobb erővel, felülről lefelé hátba szúrta.
A kés a hát bal oldalán, a hátsó hónalj vonalban kb. 15-16 cm mélyen hatolt be a sértett testébe, megnyitotta a mellüreget és a rekeszen keresztül a hasüregbe hatolt, sértve a bal tüdő alsó lebenyét, a mellhártyát, a vastagbelet és a hashártyát. A tüdőn 8 cm-es folytonosság-megszakítás, a rekeszizmon 6 cm-es keletkezett, és a nyíláson át a gyomor egy része a mellüregbe türemkedett. Mivel megnyílt a has- és a mellüreg, és a tüdősérülés heveny mellűri vérzést okozott, a sérülés közvetlenül életveszélyes volt. Tényleges gyógytartama 6-8 hétre tehető.
A szúrás után a sértett kitámolygott a folyosóra, összeesett, és segítségért kiabált. A szomszédban lakó személyekkel a sértett közölte, hogy a vádlott megszúrta, és kérte őket, hogy hívjanak mentőt. Kijött a vádlott is, és visszahúzta a sértettet a lakásba, közölve, hogy semmi különös nem történt. A szomszédok többször hiába telefonáltak, végül is a vádlott hívta ki a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították.
Gyors orvosi segítség hiányában a sértett halála szükségszerűen bekövetkezett volna.
Az ítélet ellen az ügyész - a vádlott terhére - a büntetés súlyosításáért, a vádlott és a védője pedig annak az enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Az ügyészi fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak a lényegi megtartásával folytatta le az eljárást. A rendelkezésre álló bizonyítékok hibátlan mérlegelésével rekonstruálta a tényeket. A megállapított tényállás lényegét tekintve összhangban áll az iratok tartalmával. Az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekményét a büntető anyagi jogszabály rendelkezéseinek megfelelően minősítette emberölés bűntette kísérletének. A rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján nem kétséges, hogy a vádlott a sértett sérüléseit nem véletlenszerűen - késsel a kezében megbotolva és a sértettre ráesve - okozta. Az aggálytalan igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a szúrást határozott mozdulattal okozták, ezáltal természettudományos bizonyossággal kizárható a vádlottnak az a védekezése, hogy az elesése közben, véletlenszerűen keletkezett ez a sérülés. Ilyen mechanizmus esetén ugyanis az adott mélységű és súlyosságú - tehát az életfontosságú belső szervet is sértő - sérülések semmiképpen sem jöhettek volna létre. Kellő alappal vetette el, tehát az elsőfokú bíróság a vádlottnak - tartalmilag - a bűnössége hiányára hivatkozó védekezését.
Tévedett viszont az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottnak az emberi élet kioltására irányuló szándékát csak eshetőlegesnek értékelte. A tényállásból megállapítható, a vádlott a cselekménye elkövetésekor alkoholtól súlyos fokban befolyásolt állapotban volt, és minthogy az ebből eredő tudatzavart állapota az önhibájából eredt, a javára a Btk. 24. §-ának a büntethetőséget kizáró vagy a büntetés korlátlan enyhítésre okot adó rendelkezései nem alkalmazhatók (Btk. 25. §). A cselekményének a jogi értékelése ezért a Legfelsőbb Bíróság III. számú Büntető Elvi Döntésében kifejtett szempontok figyelembevételével történhet. Az elvi döntésben írt szempontok szerint az önhibából eredő ittas állapotban valamely bűncselekmény tényállását megvalósító személyt olyannak kell tekinteni, mintha a beszámítási képessége teljes lenne. Ennek az érdekében a bűncselekmény külső megjelenése alapján azt kell vizsgálni, hogy az alanyi oldal teljessége esetén a cselekmény szándékos vagy gondatlan magatartásként lenne-e értékelhető. Ezek a szempontok azonban nemcsak a gondatlanság és a szándékosság elhatárolása körében, hanem a szándékosság megállapítása esetén - értelemszerűen - annak a kétfajta alakzata (az eshetőleges és az egyenes szándék) közötti elhatárolás tekintetében is jelentősek. A tudatzavart állapotban levő, önhibájából ittas elkövető cselekményének a külső képe, az ahhoz kapcsolódó tárgyi körülmények alapján kell állást foglalni, tehát abban a kérdésben is, hogy az elkövető szándékossága - az alanyi oldal teljessége esetén - annak az eshetőleges vagy az egyenes formájában áll-e fenn.
Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság a vádlott egyenes ölési szándékát állapította meg. A cselekmény külső képe ugyanis arra utal, hogy az alanyi oldal teljessége mellett - tehát ha a szokványos ittas állapotból eredő tudatzavart állapot nem állott volna fenn - a vádlott a cselekménye következményét, azaz a sértett halálának a bekövetkeztét kívánta. A szúrásnál használt eszköz fizikai jellemzői, a szúrás intenzitása és iránya, a szúrcsatorna mélysége, a célba vett testtájék életfontos szerveket fedő volta és végül a sérülés közvetlenül életveszélyes jellege - amelynek folytán a halál beálltát csak a gyors és a szakszerű orvosi beavatkozás akadályozta meg - nem hagynak kétséget afelől, hogy ha a vádlott ezt a cselekményt nem önhibából eredő ittas állapotban viszi véghez, akkor nem egyszerűen közömbösséggel viseltetik annak reálisan várható eredményével kapcsolatban, hanem emocionálisan kívánja ennek az eredménynek a bekövetkeztét.
Egyetértett viszont a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak azokkal az érveivel, amelyek arra vonatkoztak, hogy a vádlott javára az önkéntes eredményelhárítás [Btk. 17. § (3) bek.] nem állapítható meg.
A büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseket felülbírálva, mindenekelőtt az volt megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság több vonatkozásban is tévesen értékelte a helyes büntetés mértéke szempontjából jelentős körülményeket. Mellőzni kellett az enyhítő körülmények sorából a cselekménynek az alkalomszerű, szerelmi jellegű konfliktushelyzettel összefüggő voltát. A tényállásból ugyanis az derül ki, hogy a vádlott részéről nem a szerelemféltés motiválta a cselekményt. Ilyen motívum legfeljebb a sértett magatartásában volt felismerhető. A cselekmény valójában abból fakadt, hogy a sértett - aki a vádlottat anyagilag rendszeresen támogatta - kijelentette: a vádlottat elhagyja. A vádlottnak az emiatt és az ittassága miatt ébredt indulata motiválta tehát a cselekményt, aminek viszont büntetést enyhítő hatása nincs.
Tévesen tulajdonított súlyosító hatást az elsőfokú bíróság az okozott sérülések súlyának. Ez a körülmény ugyanis a cselekmény jogi minősítésében már értékelésre került. A saját jogi álláspontjához képest akkor is tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott eshetőleges szándékának nem tulajdonított enyhítő hatást. A jogi álláspont ebben a tekintetben történő átértékelése következtében azonban ennek a tévedésének a büntetés kiszabásával kapcsolatban nincs jelentősége.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság által figyelembe vettnél lényegesen kisebb enyhítő nyomaték tulajdonítható annak a körülménynek, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt. A kísérlet ugyanis egyfelől befejezett kísérlet volt, másfelől a cselekménnyel célba vett eredmény bekövetkezte szempontjából meglehetőségen közeli volt, és annak az elmaradása a vádlott szemszögéből csak a véletlenen múlott. A büntetés mértékét meghatározó tényezőknek az átértékelése folytán a Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottal szemben a főbüntetést az enyhítő rendelkezés [Btk. 87. § (2) bek. b) pont] csaknem kimerítő alkalmazásával szabta ki. Az enyhítő rendelkezés alkalmazását a jelen esetben a cselekmény tárgyi súlya és a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség viszonylag magas foka kizárja. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - nem érintve a közügyektől eltiltás mellékbüntetés helyes mértékét, valamint a törvény rendelkezéseivel összhangban alkalmazott kényszergyógyítást - a főbüntetést 6 évi börtönbüntetésre súlyosította, mert a büntetés célja a vádlott esetében csak a Büntető Törvénykönyv Különös Részében meghatározott büntetési tétel legkisebb mértékét némileg meghaladó büntetés kiszabása mellett érhető el. (Legf. Bír. Bf. III. 1512/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás