• Tartalom

BK BH 1997/574

BK BH 1997/574

1997.12.01.
A tanúnak a tárgyalásról való távolmaradása miatt kiszabott rendbírsággal kapcsolatos igazolási kérelem elkésettség okából való elutasítása esetén a másodfokú bíróságnak módjában áll, hogy a rendbírság összegét megfelelően mérsékelje [Be. 108. § (1) bek., 110. § (2) bek., 111. § (3) bek. b) pont, 113. § (1) bek. b) pont].
Az emberölés bűntette miatt a vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokú bíróság a jegyzőkönyvbe foglalt végzésével az 1995. június 8. napjára kitűzött tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent tanúval szemben 30 000 forint rendbírságot szabott ki.
Az 1995. június 19. napján megtartott tárgyaláson a tanú a korábbi tárgyalásról történt távolmaradásával kapcsolatban igazolási kérelmet terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a tárgyaláson azért nem tudott megjelenni, mert útközben a gépkocsijával karambolozott.
A bíróság 1995. június 19. napján kelt végzésével az igazolási kérelmet elutasította, mert a tanú a mulasztásának a vétlenségét nem valószínűsítette. Az igazolási kérelem elutasítása miatt a tanú fellebbezést jelentett be.
A legfőbb ügyész az átiratában az igazolási kérelmet elutasító végzésnek a helybenhagyását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság érdemben helyesen, de téves indokolással utasította el a tanú igazolási kérelmét. Az nem volt vitás, hogy a tanú szabályszerű idézés ellenére maradt távol az 1995. június 8. napjára kitűzött tárgyalásról, és hogy a távolmaradását előzetesen nem mentette ki. Ez a mulasztás volt az alapja annak, hogy az elsőfokú bíróság vele szemben rendbírságot szabott ki.
A tanúnak a mulasztás igazolása érdekében előterjesztett kérelme azonban elkésett. A Be. 110. §-ának (2) bekezdése szerint az igazolási kérelmet az elmulasztott határnaptól számított nyolc napon belül lehet előterjeszteni. Az igazolási kérelemnek az 1995. június 19. napján megtartott tárgyaláson történt előterjesztése ezen a határidőn már kívül esett, ami kizárta a mulasztás vétlenségének a méltányos elbírálással történő vizsgálatát. Az elkésett igazolási kérelmet a Be. 111. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint érdemi vizsgálat nélkül kellett volna elutasítani. A Legfelsőbb Bíróság vizsgálta azt is, hogy az 1995. június 19. napján megtartott tárgyaláson a tanú által előterjesztett "igazolási kérelem" a rendbírságot kiszabó végzés ellen történt fellebbezésként elbírálható-e. Ebből a szempontból annak tulajdonított jelentőséget, hogy az 1995. június 19. napján megtartott tárgyalás időpontjában - amikor a tanú a tartalma szerint fellebbezésnek tekintendő nyilatkozatát megtette - még nyitva állt-e a rendbírságot kiszabó végzés elleni fellebbezés nyolcnapos határideje. Az 1995 június 8. napján megtartott tárgyalás jegyzőkönyvének a hátoldalán található irodai feljegyzésből az derül ki, hogy a rendbírságot kiszabó végzést a tanúnak a címére az iroda 1995. június 9. napján adta ki. A végzésnek a tanú által történt átvételéről az iratok között vétív nem található, az iratok között levő 1995. június 9. napján kelt bírói feljegyzésből pedig az állapítható meg, hogy a tanú részére az 1995. június 19. napján történt elővezetésekor csak az újabb tárgyalási határnapra szóló idézést adták át, és egyben az 1995. június 19-i határnapra szóban is megidézték. Ezeket az adatokat tekintetbe véve a Legfelsőbb Bíróság nem állapíthatta meg, hogy az 1995. június 19. napján tartott tárgyaláson előterjesztett - a tartalma szerint - a rendbírságot kiszabó végzés elleni fellebbezés elkésett volna, ezért azt fellebbezésként érdemben elbírálta.
Miután a fent írtak szerint a tanú a szabályszerűen történt idézése ellenére és a távolmaradását előzetesen ki nem mentve mulasztotta el a tárgyaláson való megjelenést, a Be. 113. §-a (1) bekezdésének b) pontjának a helyes alkalmazásával indokoltan került sor vele szemben a rendbírság kiszabására, amelynek az összegét egyébként az elsőfokú bíróság a Be. 108. §-ának (1) bekezdésében írt összeghatárok között állapította meg.
Az iratok között levő adatok szerint a felszolgáló foglalkozású tanú két kiskorú gyermeket nevel. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a rendbírságnak az elsőfokú bíróság által alkalmazott 30 000 forintos mértékét eltúlzottnak tartotta, ami már a mulasztás súlyával arányban nem álló hátrányt jelentett a tanú számára; ezért a rendbírság összegét 15 000 forintra mérsékelte.
Észlelte végül a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az elsőfokú bíróság a végzésével a rendbírság kiszabása mellett elrendelte a tanúnak az 1995. június 19. napjára történő elővezetését is. Ez nem felelt meg az idézéssel szembeni mulasztás következményeire vonatkozó, a Be. 113. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt annak a rendelkezésnek, ami a tanú esetében vagylagosan teszi lehetővé a rendbírság kiszabását, illetve a tanú elővezetését.
A kifejtettek miatt az igazolási kérelmet elutasító végzést a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta, míg a rendbírság kiszabására vonatkozó végzést a fentiek szerint megváltoztatta (Legf. Bír. Bf. III. 1792/1995. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére