PK BH 1997/579
PK BH 1997/579
1997.12.01.
I. Ha a személyhez fűződő jog sajtó útján való megsértése munkaviszonnyal összefüggésben történt, a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglalt kártérítést a polgári jogi felelősség szabályaiból következően a munkáltató kiadóval szemben lehet érvényesíteni [Ptk. 84. § (1) bek. e) pont, 339. § (1) bek., 348. § (1) bek.; 1986. évi II. tv. (Stv.) 18–19. §].
II. A Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban felsorolt polgári jogi igényeket nemcsak a napilap kiadójával, hanem a munkaviszonyban álló főszerkesztővel szemben is érvényesíteni lehet [Ptk. 75. § (1) bek., 78. § (1) bek., 84. § (1) bek.; 1986. évi II. tv. (Stv.) 11. § (1) bek. c) pont, 18–19. §].
A IV. r. alperes volt a főszerkesztője a II. r. alperes kiadásában megjelenő B. K. című napilapnak. A IV. r. alperes a II. r. alperessel fennálló munkaviszonya alapján látta el a főszerkesztői tevékenységet.
A jogerős ítélet megállapította, hogy a B. K. című napilap 1993. június 8-án megjelent számában közzétett sajtóközleménnyel a II. és IV. r. alperesek megsértették a felperes jó hímévhez való jogát. A II. és IV. r. alpereseket a további jogsértéstől eltiltotta és kötelezte őket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 100 000 forintot, valamint 10 000 forint kártérítést.
A jogerős ítélet megállapította, hogy az alperesek a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése, illetve a Ptk. 78. §-ának (1) bekezdése alapján sértették meg a felperes személyhez fűződő jogát. A sajtóról szóló 1986. évi II. tv. (továbbiakban: Stv.) 11. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján megállapította, hogy más személyhez fűződő jogának megsértése miatt a főszerkesztő is közvetlen felelősséggel tartozik, és e speciális felelősségi szabály alapján nem fogadta el a IV. r. alperesnek a kártérítő felelősséggel kapcsolatos kimentését, mert álláspontja szerint a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése az Stv. szabályain alapuló felelősségre tekintettel nem alkalmazható.
A jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében a IV. r. alperes a jogerős ítélet kártérítésre kötelező rendelkezésének hatályon kívül helyezését és a kereset vele szemben történő elutasítását kérte, mert álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdését sértette.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A IV. r. alperesnek a kártérítésre kötelezést sérelmező felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
Akinek személyhez fűződő jogát megsértik, az eset körülményeihez képest a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének a)-e) pontjaiban írt objektív és szubjektív szankciók alkalmazását igényelheti. Személyhez fűződő jog megsértése esetén az e) pont alapján a sérelmet szenvedett személy kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A polgári jogi felelősség szabályait a Ptk. XXIX-XXXI. fejezetei (Ptk. 339-360. §-ai) tartalmazzák. A szubjektív kártérítési szankció alkalmazására tehát vonatkozik a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése, amely szerint, ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A perbeli esetben nem kétséges, hogy a IV. r. alperes munkaviszonyával összefüggésben járt el, amikor a főszerkesztésében megjelent lapban közzétette a felperes személyhez fűződő jogát sértő sajtóközleményt.
Az Stv. 18. §-a alapján a IV. r. alperes felelőssége a személyhez fűződő jog megsértésének objektív [Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjai] szankciói vonatkozásában megállapítható, mert az objektív szankciók alkalmazása nem a kárfelelősség szabályai szerint történik, azt a sérelmet szenvedett személy minden elkövetővel és felelős személlyel szemben igényelheti. Az Stv. 19. §-ának (1) bekezdése alapján, aki a sajtótörvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben foglalt rendelkezéseket megszegi, a külön jogszabályban meghatározott büntetőjogi, szabálysértési, polgári jogi, fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik.
A személyhez fűződő jog megsértése miatt a jogsértővel szemben igényelt kártérítés polgári jogi felelősségre alapított követelés. E polgári jogi felelősség anyagi jogi szabályait azonban kizárólag a fentiekben meghatározott Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja révén alkalmazandó 339. §-ának (1) bekezdése, illetve - ha a jogsértés elkövetése a munkaviszonnyal összefüggésben történt - 348. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Az Stv. idézett rendelkezései tehát a sajtó felelőseinek kártérítő felelősségére vonatkozóan a Ptk. szabályaival ellentétes rendelkezéseket nem tartalmaznak, így tévesen jutott arra a következtetésre a jogerős ítélet, hogy a IV. r. alperes kártérítő felelőssége tekintetében a sajtótörvény speciális szabályai miatt a Ptk.-nak az alkalmazott felelősségét kizáró 348. §-a rendelkezései nem alkalmazhatók.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperesnek a IV. r. alperessel szemben kártérítés megfizetésére irányuló keresetét elutasította, a IV. r. alperessel szembeni, a jogsértést megállapító ítéleti rendelkezést nem érintette. (Legf. Bír. Pfv. IV. 21.798/1996. sz.)

- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás