58/1997. (XI. 5.) AB határozat
58/1997. (XI. 5.) AB határozat1
1997.11.05.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján – dr. Bagi István, dr. Lábady Tamás és dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 212. §-a alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság elrendeli az alkotmányellenes jogszabály alapján lefolytatott és jogerős határozattal lezárt büntetőeljárás felülvizsgálatát, ha az elítélt még nem mentesült a hátrányos következmények alól.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítványt nyújtottak be a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt módosító 1996. évi XVII. törvény 4. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az 1996. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Btk.nov.) 4. §-a 212. §-ként az egyesülési joggal visszaélés új bűncselekményi tényállásait iktatta be a Btk.-ba. A 212. §-ban a módosítást megelőzően szabályozott elkövetési magatartást – módosítva – az újonnan beiktatott 212/A. §-ban rendeli büntetni.
Ennek megfelelően az ,,Egyesülési joggal visszaélés'' cím alatt a Btk. az alábbi büntető tényállásokat tartalmazza:
,,212. § (1) Aki olyan társadalmi szervezetet vezet vagy szervez, amelynek célja bűncselekmények elkövetése, illetve amelynek tevékenysége bűncselekményt valósít meg, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
212/A. § Aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.''
Az egyik indítvány benyújtói szerint a Btk.nov. 4. §-ával megállapított 212. § (1) és (2) bekezdés sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében és 70/C. § (1) bekezdésében ,,lefektetett alkotmányos értékeket''. Az Alkotmány pontos rendelkezéseire hivatkozás nélkül a tényállásokat ellentétesnek tartják a természetes személynél irányadó bűnfelelősség elvével, továbbá az ártatlanság vélelmével; a tényállás megfogalmazásában a jogbiztonság, a büntetési tételben az arányosság követelményének sérelmét látják.
A másik indítvány a Btk. 212. § (1) bekezdéséből az ,,illetve, amelynek tevékenysége bűncselekményt valósít meg'' mondatrész, valamint a teljes (2) bekezdés ,,visszamenőleges hatályú'' megsemmisítését indítványozza. Az indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezések sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 8. § (1) és (2) bekezdését, a 62. § (1) bekezdését, valamint a 63. § (1) bekezdését.
Indokolása szerint 212. § (1) bekezdésének kifogásolt rendelkezése a kollektíva felelősségét alapozza meg valamely bűncselekményért; a törvényi tényállás önkényes, szélsőséges jogértelmezésre ad lehetőséget. A 212. § (2) bekezdés – álláspontja szerint – olyan személyt büntet, aki anyagi eszközöket szolgáltat valamely szervezetnek, amelynek bűncselekményt megvalósító tevékenységéről nem is tud. Amennyiben tud, úgy a tényállást büntetőjogi dogmatikai okokból fölöslegesnek tartja.
II.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság eljárása során elsőként azt vizsgálta, hogy megállapítható-e a vitatott rendelkezések alkotmányellenessége az Alkotmánynak az egyesülési jogot szabályozó rendelkezései alapján.
Az egyesüléshez való alapvető jogot az Alkotmány 63. §-ának (1) bekezdése szabályozza, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni. Az Alkotmány 70/C. § (1) bekezdése a gazdasági, társadalmi érdekek védelme céljából biztosítja a szervezkedés szabadságát, amikor úgy rendelkezik, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon. Ez utóbbi, az Alkotmány 70/C. §-ában megfogalmazott alapvető jog nem más mint az általános egyesülési jognak az érdekképviseleti célú szerveződésekre vonatkoztatott kifejeződése.
Az Alkotmány rendelkezései alapján az egyesüléshez való jog gyakorlása nem korlátlan. Az egyesülési szabadságot biztosító alkotmányos rendelkezések: az egyesüléshez való jognak, illetve az egyesülési jog speciális eseteként szabályozott érdekvédelmi szervezkedés szabadságának [lásd 26/1992. (IV. 30.) AB hat., ABH 1992, 135., 138.] érvényesülése szempontjából alapvető fontosságú az egyesülési jog alapján létrejövő szervezet célja. Maga az Alkotmány is tartalmaz kifejezett tilalmat: a 2. § (3) bekezdése szerint a társadalom egyetlen szervezetének a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. A 63. § (1) bekezdésének idézett rendelkezése pedig az egyesüléshez való jog gyakorlásának feltételeként szabja azt, hogy az csak törvény által nem tiltott célt szolgáló szervezet létrehozására irányulhat.
Az egyesülési jog gyakorlásának általános – alkotmányi és törvényi – korlátait részletesen az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Egytv.) 2. § (2) bekezdése határozza meg: az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdését, nem valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
Az egyesülés szabadsága, illetve az érdekvédelmi szervezkedés szabadsága tehát nem biztosít alkotmányosan védett jogot bűncselekmények elkövetését célul tűző szervezet létrehozására, illetve arra, hogy a szervezet tagjai a szervezet működéseként bűncselekményt valósítsanak meg.
Ennek megfelelően önmagában nem eredményezi az Alkotmány egyesülési jogot szabályozó rendelkezéseinek sérelmét az a norma, amely szankcionálja a törvény által tiltott célra szerveződő, illetőleg törvény által tiltott tevékenységet végző társadalmi szervezet szervezését, vezetését, valamint anyagi támogatását.
A hatályos jog – a Btk. 212. §-án kívül – több olyan rendelkezést is tartalmaz, amelynek célja az egyesülési szabadsággal való visszaélés megakadályozása.
Az Egytv. 4. § (1) bekezdése alapján a társadalmi szervezet megalakulását követően kérni kell annak bírósági nyilvántartásba vételét. A társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, ha alapítói az e törvényben előírt feltételeknek eleget tettek. A társadalmi szervezet a nyilvántartásba vétellel jön létre. E rendelkezés alapján a bíróság vizsgálni köteles, hogy a társadalmi szervezetet a törvény által nem tiltott célra alapították-e, s a bíró a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételét megtagadja, ha a társadalmi szervezet célját Egytv. 2. § (2) bekezdésében foglalt tilalomba ütköző módon határozták meg.
A társadalmi szervezet tevékenységét az ügyész felügyeli, és az Egytv. 16. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a bíróság az ügyész keresete alapján feloszlatja azt a társadalmi szervezetet, amelynek tevékenysége az Egytv. 2. § (2) bekezdésébe ütközik.
E rendelkezéseknek megfelelően tehát a bíróság megtagadja a törvényes működés lehetőségének állami elismerését attól a szervezettől, amelyet alapítói az egyesülés szabadságával visszaélve, olyan célok érdekében hoztak létre, amelyek megvalósítása bűncselekménynek minősül, illetőleg a bíróság köteles feloszlatni – többek között – azt az egyesülési jog alapján létrehozott szervezetet, amelynek tevékenysége bűncselekményt valósít meg.
Maga a büntetőjog a szervezet tevékenysége által megvalósított bűncselekmény szankcionálása során már a vitatott rendelkezés törvénybe iktatása előtt is módot adott és ma is módot ad a társadalmi szervezet vezetőjének, szervezőjének, anyagi támogatójának büntetőjogi felelősségre vonására.
Ha a büntetőjogi felelősségre vonás feltételei fennállnak a társadalmi szervezet tevékenysége által megvalósított bűncselekményért, az elkövetett bűncselekményre irányadó szabályok szerint felelősségre vonható a társadalmi szervezet tagjai közül mindenki – beleértve a szervezet vezetőjét, szervezőjét, anyagi támogatóját is – aki a bűncselekmény megvalósításában elkövetőként részt vett. A bűncselekmény elkövetését célul tűző társadalmi szervezet szervezésében résztvevők büntetőjogi felelőssége is megállapítható mindazon bűncselekmények esetén, amelynek előkészületét a Btk. büntetni rendeli.
A 212/A. §-a alapján – súlyosabb bűncselekmény hiányában – bűncselekményt, vétséget követ el az, aki a feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.
Ezekhez a jogkövetkezményekhez képest további szankciót állapít meg a Btk. 212. §-a, amennyiben sui generis bűncselekményként büntetni rendeli azon társadalmi szervezetek vezetőjét, szervezőjét, anyagi támogatóit, amelyek célja bűncselekmény elkövetése, illetőleg amelynek tevékenysége bűncselekményt valósít meg.
2. Az Alkotmánybíróság eljárása során a továbbiakban azt vizsgálta, hogy ez a további szankció, a Btk. 212. §-a az egyesülési joggal való visszaélés magatartásának büntetendővé nyilvánítása megfelel-e az alkotmányos büntetőjog – Alkotmánybíróság által kidolgozott jogállami követelményeinek.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette álláspontját az egyes magatartások bűncselekménnyé nyilvánításának alkotmányossági kérdéseiről.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában olyan esetekben foglalt állást érdemben valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának alkotmányosságáról, amikor a büntetendőség alkotmányos alapjogok korlátozását jelentette. Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásaként vizsgálta a közösség elleni izgatást [30/1992. (V. 26.) AB hat. ABH 1992, 167.], a hatóság vagy hivatalos személy megsértését [36/1994. (VI. 24.) AB hat. ABH 1994, 219.], valamint a sajtórendészeti vétséget (2269/B/1991. AB határozat ABH 1996, 380.), a lelkiismereti és a vallásszabadság korlátozásaként a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 26.]. A tulajdoni formák között a büntetőjogi védelem szempontjából történő megkülönböztetést vizsgálta a hanyag kezelés eredeti tényállásánál (6/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 40.).
A 21/1996. (V. 17.) AB határozatban megállapította, hogy a bűncselekmények megállapítása törvényhozói kompetencia, s így a demokratikus többségi vélemény érvényesülésének tere, kivételes esetekben azonban itt is érvényesülhet az alkotmánybírósági kontroll (ABH 1996, 82.).
30/1992. (V. 26.) AB határozatában kijelölte az alkotmánybírósági kontroll szempontjait is. Rámutatott arra, hogy: ,,A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.
Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges.''
Ugyanezen határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy a büntető jogszabály alkotmányosságának megítélése során vizsgálni kell, hogy a Btk. konkrét rendelkezése ,,mértéktartó és megfelelő választ ad-e a veszélyesnek, nemkívánatosnak ítélt jelenségre, azaz az alkotmányos alapjogok korlátozása esetén irányadó követelménynek megfelelően a cél eléréséhez a lehetséges legszűkebb körre szorítkozik-e. Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vigyázni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e''. (ABH 1992, 176.)
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság eljárása során arra a kérdésre kereste a választ, hogy az állam nem lépte-e túl büntetőhatalmának alkotmányos kereteit, nevezetesen: a Btk. 212. §-ának (1)–(2) bekezdésében szabályozott magatartások büntetendővé nyilvánítása során megfelelő választ adott-e a veszélyesnek, nemkívánatosnak ítélt társadalmi jelenségekre, azaz az alkotmányos alapjogok korlátozása esetén irányadó követelményeknek megfelelően, a büntetőjogi szankció a cél eléréséhez a lehetséges legszűkebb körre szorítkozik-e.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényhozónak jogában áll úgy dönteni, hogy a társadalmi szervezetek létrejöttével és működésének ellenőrzésével kapcsolatos állami jogosítványok, jogszabályban biztosított hatáskörök a társadalom védelmében már nem elegendőek, így szükség van az egyesülési joggal visszaélés területén a büntetőjogi felelősség újabb eseteinek szankcionálására. Ezt azonban csak az alkotmányos büntetőjog követelményeinek megfelelően teheti.
A Btk. 212. §-ában foglalt tényállások a szervezet által célul tűzött, illetőleg a szervezet tevékenysége által megvalósított bűncselekmény súlyára, társadalmi veszélyességére tekintet nélkül egységesen – kellő differenciálás nélkül – bűntetté minősítik az ilyen magatartásokat, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelik büntetni annak elkövetőjét.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vitatott tényállások meghatározása során a jogalkotó nem mérlegelte kellő körültekintéssel azt, hogy melyek azok a bűncselekmények, amelyek elkövetéséhez az Alkotmányban biztosított egyesülési szabadság alapján létrehozott társadalmi szervezetek törvény által védett, legális kereteinek felhasználása oly módon veszélyezteti a fennálló jogrendet, hogy a társadalom védelmére a jogban korábban megállapított szankciók már nem elegendőek, s ezért a büntetőjogi felelősség újabb eseteinek szabályozására van szükség. Ennek következtében túl szélesen határozta meg a büntetendővé nyilvánított magatartások körét, s ezzel megsértette az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában [30/1992. (V. 26.) AB határozat] részletezett alkotmányos büntetőjognak a jogállamiságból folyó azon követelményét, mely szerint az emberi jogokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszernek a cél eléréséhez a lehetséges legszűkebb körre kell szorítkoznia.
A Btk. 212. §-a – mivel nem határozza meg, hogy az általa büntetni rendelt magatartások fogalmilag mely bűncselekményekhez kapcsolódnak – magában hordozza az egyesüléshez való jog önkényes korlátozásának lehetőségét.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 212. § (1)–(2) bekezdése – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel – alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elrendelte a megsemmisített rendelkezések alapján jogerős határozattal lezárt büntetőeljárás felülvizsgálatát.
3. Indítványozóknak a vitatott rendelkezés alkotmányellenességének indokolására felhozott további érvei megalapozatlanok.
Nem megalapozott indítványozóknak az az álláspontja, mely szerint a vitatott rendelkezések alkotmányellenesen korlátozzák az Alkotmány 62. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogot. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 212. §, amely az egyesülési joggal visszaélést bünteti, nincs összefüggésben az Alkotmány 62. § (1) bekezdésével, amely elismeri a békés gyülekezéshez való jogot és biztosítja annak szabad gyakorlását.
Téves az indítványozók álláspontja, amely szerint a tényállás a jogi személy felelősségét alapozná meg, illetve a kollektívát büntetné. A büntetőjog alkotmányos alapelve a büntetőjogi felelősség személyes volta, a bűnösségen alapuló felelősség (lásd 732/B/1991/6. AB hat., ABH 1991, 632., 634.). A büntetőjogi felelősség nem válik a jogi személy vagy egy kollektíva felelősségévé azzal, hogy a tényállás a társadalmi szervezet céljára, illetve tevékenységére utal. A bűncselekmény elkövetője olyan természetes személy, akinek esetében a felelősségre vonás feltétele a bűnösség szándékos formájának megléte (Btk. 10. § és 13. §).
Nincs összefüggés a Btk. 212. §-a és az ártatlanság vélelme között sem. A tényállás megfogalmazása nem zárja ki az alkotmányos alapelv érvényesülését a felelősségre vonás konkrét folyamatában.
Alkotmánybírósági ügyszám: 674/B/1996/18.
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása
1. A többségi határozat indokaitól eltérően a Btk. 212. §-ában megfogalmazott törvényi tényállás az egyesüléshez való alapvető jognak is alkotmányellenes korlátozását jelenti.
Az Egytv. az egyesülési jog alapján létrehozható, jogi személyiséggel rendelkező szervezet alaptípusaként vezette be a ,,társadalmi szervezet'' intézményét, amelynek szabályai – néhány kivétellel – a pártokra és szakszervezetekre is vonatkoznak.
A társadalmi szervezet olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az alapszabályban meghatározott célra alakul, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét [Egytv. 3. § (1) bek.]. Alapításához az szükséges, hogy legalább tíz alapító tag a szervezet megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa, ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza [3. § (4) bek.]. A megalapított szervezet a bírósági nyilvántartásba vétellel válik jogi személlyé [4. § (1) bek.].
Az Egytv. a társadalmi szervezet alapításának szervezése körében azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a magánszemélyek, a jogi személyek, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei – tevékenységük célja és alapítóik szándéka szerint – társadalmi szervezetet hozhatnak létre és működtethetnek [2. § (1) bek.].
Az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdését (eszerint a társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására), nem valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével [Egytv. 2. § (2) bek.].
Ennek betartását a társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele előtt a bíróság hivatalból vizsgálja, a nyilvántartásba vétel után pedig – a párt kivételével – az ügyész ellenőrzi és szükség esetén kéri a bíróságtól a törvénysértően működő társadalmi szervezet feloszlatását [Egytv. 16. § (2) bek. d) pont].
2. A Btk. 212. § a rendészeti bűncselekmények között helyezkedik el. A rendelkezésében az elkövetési magatartás az ott meghatározott sajátosságoknak megfelelő társadalmi szervezet vezetése vagy szervezése, továbbá ehhez anyagi eszközök szolgáltatása.
A Btk. a ,,társadalmi szervezettel'' kapcsolatban fogalmi meghatározást nem ad.
A Btk. 212. § és az indítványban nem támadott 212/A. §-a közös cím alatt szerepel. Mindkét bűncselekmény elnevezése ,,Egyesülési joggal visszaélés''. A 212/A. § szerint ,,aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ... büntetendő.''
Ebből az következik, hogy a Btk. alkalmazásában ,,társadalmi szervezeten'' a külön törvényben, az Egytv.-ben megszabott alaki követelményeknek megfelelő szervezetet kell érteni. A Btk. 212. §-a rendelkezései tehát az egyesülési jog mint alapvető jog gyakorlására az Egytv.-ben szabályozott, jogi személy szervezetre vonatkoznak, ideértve e szervezet alapítását, az ezt megelőző szervezést és a nyilvántartásba vett szervezet működését is.
Ezt az értelmezést erősíti, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 64. §-a szerint az egyesülési jog alapján létrehozott társadalmi szervezetekre e törvény alkalmazásakor az egyesületre vonatkozó szabályok az irányadók. A Ptk. 1. § (2) bekezdése pedig kimondja, hogy a Ptk.-ban szabályozott viszonyokat szabályozó más jogszabályokat – ha eltérően nem rendelkeznek – a Ptk.-val összhangban, a Ptk. rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni.
3. A Btk. 212. §-ának a társadalmi szervezetre való vonatkozása miatt kell vizsgálni, hogy az e törvényi tényállásban megjelenő korlátozás demokratikus társadalomban szükséges és arányos-e [Alkotmány 8. § (2) bek.]. A Btk. 212. §-ában írt tényállás kizárólag olyan szervezettel – nevezetesen: a ,,társadalmi szervezettel'' – összefüggésben valósulhat meg, amely egyedül az egyesülési jog gyakorlásának folyamata (alapítás, alapszabály elfogadása, nyilvántartásba vétel stb.) során hozható létre.
Az egyesülési jog korlátozása ,,mások jogai és szabadsága'' sérelemtől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha az a másik jog érvényesülése érdekében szükséges, és a korlátozás mérve a védelem céljával arányos. E másik jognak is alkotmányos jognak vagy abból levezethető jognak kell lennie [21/1996. (V. 17.) AB hat.].
4. A hatályos magyar büntetőjog olyan önálló (sui generis) bűncselekményt nem ismer, amely miatt a törvény valamely egyesülésben való részvételt, ennek szervezését vagy vezetését pusztán azért rendeli büntetni, mert a szervezet célja általánosságban bűncselekmény(ek) elkövetése vagy amelynek a tevékenysége erre irányul (mint például a német jogban a ,,bűnöző egyesülés''), illetve amelynek a tevékenysége bármiféle bűncselekményt valósít meg.
Tevékenységével bűncselekményt megvalósító – vagy ilyeneket célul kitűző – egyesülésnek a szervezőjét vagy vezetőjét – a Btk. ismertetett módosítása óta – egyedül a ,,társadalmi szervezet'' tekintetében pönalizálja a jogalkotó. Viszont számos, meghatározott bűncselekmény esetében minősítő körülményként értékeli a csoportos, illetve a bűnszövetségben való elkövetést. Ugyancsak meghatározott és kiemelten védendő jogi tárgyak (pl. a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje) tekintetében a szervezkedést, a törvényi tényállásban tüzetesen megfogalmazott célra irányuló szervezet létrehozását, vezetését, sőt előkészületi magatartást is büntetni rendel; általában a büntetés alóli mentesülésre, enyhítésre okot adó körülmények részletezésével.
A Btk. 212. §-a nem a szervezett bűnözésre, a bűnöző egyesülésre, társulásra vonatkozik. Nem tartalmaz olyan tényálláselemeket, amelyek alkalmazási körét a szervezett bűnözéshez kötődő bűnöző társulás elleni hatékony fellépés eseteire szorítaná vagy erre tenné alkalmassá. A Btk. 212. §-a nem a konspiratív, titkos bűnöző egyesülésekre és a bűnözést hivatásul, azaz megélhetési forrásul választó személyekre vonatkozik, hanem kifejezetten az Egytv.-ben nevesített társadalmi szervezetre és ezen keresztül csakis azokra a személyekre, akik az egyesülési jogukat gyakorolják, vagy akarják gyakorolni. Nem különböztet a társadalmi szervezetek különféle típusai között sem; hatálya kiterjed a nyilvántartásba vett politikai pártokra is.
5. A Btk. 212. §-ának első fordulata szerint a kérdéses társadalmi szervezet jellemzője, hogy ,,célja bűncselekmények elkövetése''.
Az Egytv. 3. § (4) bekezdése szerint a társadalmi szervezet alapításához szükséges, hogy az alapító tagok az alapszabályt megállapítsák. Az alapításkor az alapszabályban rendelkezni kell a társadalmi szervezet céljáról is [Egytv. 6. § (2) bek.].
A társadalmi szervezet megalakulását követően kérni kell a bírósági nyilvántartásba vételt [Egytv. 4. § (1) bek.]. A bíróság ennek során vizsgálni köteles, hogy a társadalmi szervezetet a törvény által nem tiltott célra alapították-e. Ennek eldöntése esetenként gondos vizsgálatot igényelhet, és összetett alkotmányértelmezési kérdéseket is felvethet [21/1996. (V. 17.) AB hat., ABH 1996. 74.].
A nyilvántartásba vétel az egyesülési jog gyakorlásával kapcsolatban azt fejezi ki, hogy a konkrét társadalmi szervezet célját vagy céljait az állam törvényesnek ismeri el; a jogi személyiséget nyert társadalmi szervezet a törvény védelme alatt áll. Az olyan társadalmi szervezet vezetése vagy szervezése, amelynek célját az állam törvényesnek ismerte el, önálló büntetőjogi jogkövetkezményt – pusztán a cél utóbb törvényellenesnek bizonyult volta miatt – alkotmányosan nem vonhat maga után.
Az Egytv. 2. § (2) bekezdésében megfogalmazott tilalmak megsértésének elsődlegesen – az Egytv.-ben, illetve a Ptk.-ban szabályozott – egyesülési jogi következménye a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételének megtagadása, illetőleg a társadalmi szervezet bírói feloszlatása. A nyilvántartásba vétel bírósági elutasítása, illetve a társadalmi szervezet feloszlatása sem feltétlenül jelenti azt, hogy a társadalmi szervezet szervezői/vezetői bűncselekményt követtek el.
A Btk. 212. §-a megfogalmazásában jogilag nincs jelentősége annak sem, hogy ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállását a társadalmi szervezet jogi személlyé válásának folyamatában mikor, melyik szakaszban és hogyan valósítják meg, egészben vagy részben (kísérlet). Elvben a bűncselekmény kísérlete elkövethető már az alapítást megelőző szervezéskor is, vagy az alapítás után, de még a nyilvántartásba vétel előtt is. Ez – egyebek között – azt is jelenti, hogy a vizsgált önálló büntetőjogi tényállás alapján már a társadalmi szervezet alapítását megelőző tevékenység is a bűnüldöző hatóságok ellenőrzése alá kerülhet.
A társadalmi szervezet nyilvántartásba vételének megtagadásáig, vagy a társadalmi szervezet feloszlatásáig az Egytv. 2. § (2) bekezdésében meghatározott egyesülési jogi tilalmak megsértése esetén pusztán emiatt az önálló büntetőjogi szankció kilátásba helyezése – annak ultima ratio jellege miatt – alkotmánysértő.
Mindez nem zárja ki a büntetőjogi felelősséget és ennek következményeit, ha a társadalmi szervezet tevékenységével kapcsolatban más bűncselekmény valósul meg. Ha az a magatartás, amelyet törvény büntetni rendel, szervezési/vezetési tevékenységben nyilvánul meg, tehát a szervező/vezető a Btk.-ban pönalizált cselekmény – tettesként vagy részesként való – elkövetője, az adott bűncselekményre vonatkozó szabályok szerint büntetendő, esetleg a bűnszövetség minősítésével. Ha a törvény a cselekmény előkészületét, kísérletét is büntetni rendeli, a társadalmi szervezet szervezője/vezetője emiatt ugyancsak elkövetőként felelősségre vonható.
A Btk. 212. § (1) bekezdés I. fordulata szerint azonban a szervező/vezető a társadalmi szervezetnek bármiféle bűncselekmények elkövetésére irányuló célja miatt – pusztán ebből az okból – önálló (sui generis) bűncselekmény miatt felelős, ha a célkitűzéssel összefüggésben szándékos magatartása megállapítható.
Ezzel az önálló bűncselekménnyel kapcsolatban a büntetési nem – alternatíva nélkül – a legsúlyosabb: szabadságvesztés. A büntetési tétel felső határa öt évig terjed, a büntetés alól való mentesítésre vagy enyhítésre okot adó speciális körülmények nélkül, függetlenül attól is, hogy mennyire súlyosak azok a bűncselekmények, amelyeknek megvalósítását célul tűzték ki, illetve e bűncselekmény(ek)nél a csoportos vagy bűnszövetségben való elkövetés, továbbá szervezet létrehozása, vezetése eleve tényállási elem-e.
Az Alkotmánybíróságnak a többségi határozatban is hivatkozott gyakorlata szerint valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni. A Btk. 212. § (1) bekezdés I. fordulatában megfogalmazott törvényi tényállás differenciálatlan, határozatlan és túl széles voltánál fogva alkotmánysértő.
Nem felel meg az alkotmányos büntetőjog fennt idézett ama követelményeinek, amelyek a jogállamiságból [Alkotmány 2. § (1) bek.] fakadnak. A Btk. 212. § (1) bekezdés I. fordulata azzal, hogy a kifejtettek szerint általános, önálló és súlyos büntetőjogi jogkövetkezményt fűz a társadalmi szervezettel kapcsolatban olyan tevékenységhez, amely egyébként egyáltalán nem vagy nem minden esetben valósítana meg bűncselekményt, nem megfelelő és nem mértéktartó választ ad az egyesülési jog gyakorlása szempontjából veszélyesnek, nemkívánatosnak ítélt jelenségekre (az egyesülési joggal való visszaélésre); a cél eléréséhez nem a lehetséges legszűkebb körre szorítkozik.
6. A Btk. 212. § (1) bekezdésének második fordulata szerint a kérdéses társadalmi szervezet jellemzője, hogy ,,tevékenysége bűncselekményt valósít meg'', függetlenül attól, hogy ennek célul kitűzése megállapítható-e.
Ebből a szempontból nyilvánvalóan a szervezetszerű tevékenységet kell figyelembe venni, amely kötődhet közvetlenül a szervezet alapszabályban rögzített céljainak megvalósításához, de ebbe a körbe tartozhat a szervezet fenntartásával, gazdálkodásával, működésével összefüggő tevékenység is.
A második fordulatban pönalizált cselekmény megvalósul, ha a társadalmi szervezet tevékenysége akár egyetlenegy és bármilyen bűncselekményt, pontosabban annak törvényi tényállását alakilag megvalósítja.
Ettől különálló kérdés, ha a törvény már önmagában azt is büntetni rendeli, hogy valaki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy meghatározott bűncselekmény elkövetése készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről, mihelyt teheti, jelentést nem tesz (pl. az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés).
A társadalmi szervezet vezetőit vagy szervezőit viszont az általuk vezetett szervezet tevékenysége körében nem terheli olyan általános, minden bűncselekményt érintő jogi kötelesség bűncselekmény elkövetésének megelőzésére vagy jelentésére, amelynek megsértése esetén büntetőjogi felelősségre vonásuk alkotmányosan lehetséges volna.
A szervező vagy vezető személy önálló, valamennyi bűncselekményhez kötődő, az elkövetői felelősségtől független, általános büntetőjogi felelősségre vonásának kilátásba helyezése és súlyos szabadságvesztés büntetéssel fenyegetése alkotmánysértő, mert ez a szabály határozatlan, és túl széles voltánál fogva szintén nem felel meg az alkotmányos büntetőjog követelményeinek.
7. A Btk. 212. §-át megállapító törvényjavaslathoz fűzött általános indokolás szerint a törvényjavaslat a nemzeti, népi, faji, vallási csoporthoz tartozás miatt elkövetett bűncselekmények elleni hatékony fellépés és az egyezményekkel (Genocídium Egyezmény, Antidiszkriminációs Egyezmény, Apartheid-elleni Egyezmény) való összhang megteremtése érdekében meghozandó módosításokat és kiegészítéseket tartalmazza. Magához a 212. §-hoz fűzött indokolás szerint előfordulhat, hogy a társadalmi szervezet és célja, tevékenysége bűncselekmény megvalósítására, illetve bűncselekmény elkövetésére való felhívásra irányul; ezekben az esetekben indokolt a szervezőt és a vezetőt büntetőjogi szankcióval fenyegetni, függetlenül attól, hogy a szervezetet nyilvántartásba vették-e, illetve feloszlatták-e.
A Btk. 212. §-a nem a bűnöző egyesülésekre vonatkozik, hanem kifejezetten a társadalmi szervezetre: ezek közül valamennyire, nem csak az olyanokra, amelyeknek a nyilvántartásba vételét egyáltalán nem kérik vagy elutasítják; függetlenül attól is, hogy a társadalmi szervezet jogi személlyé válásának folyamatában a Btk. 212. §-ában meghatározott sui generis bűncselekményt mikor valósítják meg.
A Btk. 212. §-a alkotmányosságától különálló kérdés, hogy kellően meghatározott ismérvek szerinti bűnöző egyesülések szervezése vagy vezetése, továbbá az azokban tagként való részvétel önállóan, akár a bűnszövetség (Btk. 137. § 6. pont) kereteit meghaladóan is, büntethető-e és hogyan.
Minderre tekintettel megállapítható, hogy a Btk. 212. §-ában megfogalmazott törvényi tényállás nem csak túl széles voltánál fogva alkotmányellenes, hanem a büntetőjogi fenyegetettséggel aránytalanul és szükségtelenül, alkotmányellenesen korlátozza az egyesüléshez való alapvető jog gyakorlását.
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás