BK BH 1997/58
BK BH 1997/58
1997.02.01.
I. A rendőrség hivatásos állományú tagjai a büntető anyagi jogi rendelkezések értelmében katonák, ezért a katonai bűncselekmény alanyai lehetnek [Btk. 122. § (1) bek.].
II. Az a készenléti szolgálatot ellátó ügyeletes nyomozó, aki a rendőrkapitányság ügyeletesének a szolgálat érdekében adott utasítását nem teljesíti, nem a szolgálatban kötelességszegés, hanem a parancs iránti engedetlenség vétségét valósítja meg [Btk. 348. § (1) bek., 354. § (1) bek.].
A megyei bíróság katonai tanácsa a rendőr százados I. r. vádlottat szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt 100 napi tétel - napi tételként 100 forint - pénzbüntetésre ítélte; ugyanakkor a rendőr törzszászlós II. r. vádlottal szemben a szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette, és a vádlottat megrovásban részesítette.
A tényállás szerint a rendőr százados I. r. vádlott 1995. április 3-án 15.30 órától április 9-én 24 óráig, míg a rendőr törzszászlós II. r. vádlott 1995. április 3-án 15.30 órától április 10-én 7.30 óráig ügyeletes nyomozói készenléti szolgálatot teljesített.
A rendőrkapitányság vezetőjének intézkedése alapján az ügyeletes nyomozók a rendőrkapitányság ügyeletesének az utasítására kötelesek bevonulni, és a hatáskörükbe tartozó bejelentett eseményekben az elsődleges intézkedéseket foganatosítani.
A rendőrkapitányságon 1995. április 6-án 23.10 órakor személyesen megjelent G. A. és a felesége, akik elmondták, hogy a házuk udvarán ismeretlen személyt feltartóztattak, aki az udvaron levő baromfiólba behatolt, és megakadályozták, hogy a helyszínről eltávozzék. Az ismeretlen személy közölte, hogy hol lakik, ezután a baromfiólból egy fadarabot kidobott, amely G. A.-nak az arcát eltalálva vérző sérülést okozott. Ezt kihasználva az elkövető a helyszínről elmenekült.
A rendőrkapitányság ügyeletese utasította a rendőrjárőrt, hogy a vádlottakat értesítse ki, közölje velük, hogy vonuljanak be a rendőrkapitányságra a szükséges intézkedések megtételére. A rendőrjárőr először a II. r. vádlott lakásán jelent meg, ahol közölte vele, hogy az ügyeletes utasítására be kell vonulnia, majd kérdésre elmondta a tényállást is. A II. r. vádlott a kapitányságra nem vonult be, hanem kérte a járőrt, hogy értesítse ki az I. r. vádlottat. Ezután a járőr megjelent az I. r. vádlott lakásán, akinek jelentette, hogy az ügyeletes utasítására be kell vonulnia a rendőrkapitányságra, és ismételten jelentést tett a sértettek által elmondottakról. Az időközben odaérkező II. r. vádlott jelenlétében az I. r. vádlott kijelentette, hogy a kapitányságra nem vonulnak be, a rendőrjárőrnek pedig azt az utasítást adta, hogy a helyszínen jelenjen meg, ellenőrizze a bejelentés valódiságát, és a megállapításairól írjon jelentést. A katonai ügyész mindkét vádlottat a Btk. 354. §-ának (1) bekezdésébe ütköző parancs iránti engedetlenség vétségével vádolta.
A vádlottak és védőik felmentés végett jelentettek e fellebbezést.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a felmentésért bejelentett fellebbezések alapján bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy a katonai tanács a tényállást helyesen állapította meg. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést az I. r. vádlott bűnösségére, illetőleg nem tévedett, amikor a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségét megállapította. A felmentés érdekében bejelentett fellebbezések tehát nem alaposak.
A helyesen megállapított ítéleti tényállás szerint a vádlottak, mint ügyeletes nyomozók a rendőrkapitányság ügyeletesétől a járőr útján kaptak utasítást arra, hogy vonuljanak a rendőrkapitányságra a szükséges intézkedések megtétele végett. Az ítéleti tényállásból és annak a bizonyítékok értékelésével foglalkozó részéből, valamint az iratok tartalmából és különösen a kapitányságvezetői intézkedésből egyöntetűen az tűnik ki, hogy a készenléti szolgálatban levő vádlottak a rendőrkapitányság ügyeletétől kaptak bevonulásra vonatkozó utasítást, amely az ilyen akaratkijelentésre feljogosított szolgálati közegtől származó, félreérthetetlen parancs volt. A vádlottak a kapitányság ügyeletesének a szolgálati parancsát teljesíteni tartoztak, és e szolgálati személytől a járőr útján közvetített utasítást nem minősíthették "szakmai konzultációnak", mert sem a rendőrkapitányság vezetőjének az intézkedésével szabályozott ügyeletesi szolgálatnak, sem pedig a vádlottak által ellátott készenléti szolgálatnak nem az volt a rendeltetése, hogy a bűnüldözésre hivatott rendőrök egymással jogi kérdéseken vitatkozzanak, hanem az, hogy a bűncselekmény felderítése és a közbiztonság megóvása érdekében a szükséges és hatékony intézkedéseket haladéktalanul megtegyék.
Az ügyeleti szolgálatot ellátó rendőrtiszt és a készenléti szolgálatban levő ügyeletes nyomozók jogi helyzetét illetően nem annak volt jelentősége, hogy kinek magasabb a rendfokozata vagy a beosztása, hanem az egymáshoz viszonyított helyzetüket kizárólag az adott ügyeleti szolgálat jellege határozta meg. A rendőrkapitányság ügyletese és az ügyeletes nyomozók között függelmi viszony keletkezett, amelynél a kapitányság ügyeletese a vádlottak számára a szolgálati feladat ellátása érdekében mindaddig jogosult volt utasítást adni, ameddig ezt az ügyeleti szolgálatot ellátta, a függelmi viszony másik oldalán elhelyezkedő ügyeletes nyomozók pedig tartoztak a szolgálati közeg akaratának engedelmeskedni. A Btk. 122. §-ának (1) bekezdése alapján a rendőrség hivatásos állományú tagjai büntető anyagi jogi értelemben katonák, akik a katonai bűncselekmények alanyaivá válhatnak. A rendőr százados I. r. és a rendőr törzszászlós II. r. vádlott magatartását is ehhez mérten kellett megítélni.
Kétségtelen, hogy a kapitányságra bevonulás megtagadásával mindketten vétettek a rendőrkapitányság vezetőjének az intézkedésében előírtak ellen is, mely által a szolgálatuk ellátására előírt rendelkezést is szükségképpen megszegték, magatartásuk azonban a szolgálat irányításának alapvető eszköze - a parancs - ellen irányult, amely eszköz minden katonai függelmi viszonyok rendjében működő szervezet alapja. Amennyiben ez az eszköz nem funkcionál, úgy ez az adott szervezeti egység működését veszélyeztetheti. A vádlottak cselekménye éppen ezért függelemsértő természetű, amely egyidejűleg kötelességszegő jellegű, de a jogi minősítést illetően a függelemsértés a meghatározó.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a vádlottak magatartását - a katonai ügyészség eredeti vádindítványában foglaltakkal egyezően - a Btk. 354. §-a (1) bekezdésének 1. fordulata szerinti parancs iránti engedetlenség vétségének minősítette, és az elsőfokú ítéletet eszerint megváltoztatta.
A vádlottak a szolgálati felsőbbség akaratával helyezkedtek szembe, és függelemsértő bűncselekményt valósítottak meg, így a felmentésre irányuló fellebbezéseknek a Legfelsőbb Bíróság egyik vádlott esetében sem adott helyt. Az elsőfokú bíróság hiánytalanul sorolta fel és a jelentőségüknek megfelelő súllyal értékelte a büntetéskiszabás körében irányadó körülményeket, melyek alapulvételével az I. r. vádlottal szemben a vádlott cselekményének tárgyi súlyával és alanyi bűnössége fokával arányos büntetést szabott ki.
Nem tévedett a katonai tanács akkor sem, amikor a II. r. vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette, és megrovást alkalmazott. E vádlott alanyi bűnösségének a foka és a cselekményének a tárgyi súlya ugyanis nem indokolta a büntetés kiszabását, és elegendő volt a társadalmi rosszallást kifejező megrovás alkalmazása.
Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek és megalapozottak, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság helyes indokaiknál fogva helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 2298/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás