PK BH 1997/583
PK BH 1997/583
1997.12.01.
Az egyoldalú színlelés a szerződés érvénytelensége és értelmezése szempontjából közömbös [Ptk. 207. § (4) bekezdés].
A peres felek 1985-ben kötött házasságát a bíróság 1991. július 9-én - egyező akaratnyilvánításuk alapján - felbontotta. A felek egyező előadása alapján megállapította, hogy házassági életközösségük 1991. május 25-én megszűnt, és a jelen per felperese a volt házastársi közös lakásból elköltözött. A tárgyaláson kötött egyezség szerint a felek az 1986. szeptember 1-jén született Gábor és Gergő nevű gyermekeiket apjuknál, az alperesnél helyezték el, rendezték a felperes és a gyermekek közötti kapcsolattartást, és kijelentették, hogy "vagyonközösségből eredő követelésük, lakáshasználattal kapcsolatos vitájuk nincs".
Az egyezségkötést megelőzően, 1991. június 10-én a felek peren kívül teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt "házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést" kötöttek. A szerződés értelmében egyenlő arányú közös tulajdonukban lévő K.-n, Móricz Zsigmond u. 2. alatti házas ingatlanukat terhelő OTP-tartozásuk (kb. 480 000 forint), valamint jelentős összegű egyéb tartozásaik (egyebek között egy tehergépkocsi vásárlásához felvett 1 680 000 forint és kamatai) az alperest terhelik. E tartozások visszafizetését az alperes vállalja, és ennek ellenében a felperes tulajdoni hányada vétel címén külön okirattal az ő tulajdonába kerül. Az együttélés alatt szerzett ingóságokat a felek oly módon osztják meg, hogy a szerződés 4. pontjában felsorolt vagyontárgyak a felperest illetik meg. A szerződés 5. pontja értelmében a felek elszámolása akként történt, hogy a fennálló tartozások összegébe "betudták" a felperes tulajdoni hányadának, valamint a 4. pontban felsorolt ingóságoknak az értékét. A felperes kötelezettséget vállalt, hogy az ingatlant elhagyja, elhelyezéséről maga gondoskodik, lakáshasználati "díjra" nem tart igényt, ezzel szemben az alperes sem igényel gyermektartásdíjat.
Az 1991. június 20-án kelt okirat szerint a felperes az ingatlantulajdoni illetőségét az alperesnek 600 000 forint vételár ellenében eladta. Az alperes tulajdonjogát a szerződés alapján az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
A felperes az 1993. április 26-án benyújtott keresetében a perbeli egyezség, továbbá a két peren kívüli szerződés érvénytelenségének megállapítását, valamint a gyermekek nála történő elhelyezését és a házastársi közös vagyon megosztását kérte. Arra hivatkozott, hogy házastársi hűséget sértő magatartása miatt az alperes csak úgy volt hajlandó továbbra is együtt élni vele, ha "formálisan" elválnak, és az ismertetett megállapodásokat megkötik. A felperes ebbe beleegyezett, mert ténylegesen továbbra is együtt éltek, a gyermekeket is közösen nevelték. 1992-ben azonban a kapcsolatuk megromlott, és 1992. április 19-én az alperes kiutasította őt a lakásból. Az egyezség és a peren kívüli szerződések nem a felek valóságos akaratát tükrözték, ezért színleltek, és a gyermekeknek a nála (a felperesnél) történő elhelyezése, valamint a közös vagyonnak az 1993. december 8-i beadványban pontosított vagyonmérleg szerinti megosztása indokolt.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Tagadta a szerződések színlelt voltát, vitatta, hogy a házasság felbontását követően a felperessel élettársi kapcsolatban élt. Hivatkozott arra, hogy a szerződésekben foglaltakat teljesíti: fizeti a közös tartozásokat, és hajlandó a felperes ingóságait kiadni. Előadta, hogy a felperes azért hagyta el a lakást, mert a harmadik személlyel a kapcsolatát nem számolta fel.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítélettel megállapította, hogy mind az egyezség, mind a házassági közös vagyon megosztásáról rendelkező szerződés, továbbá az adásvételi szerződés érvénytelen. A közbenső ítélet indokolása szerint a feleknek az egyezséggel és a peren kívüli két szerződéssel nem az volt a célja, hogy az azokban foglaltak teljesüljenek, hanem azokat csupán a házassági bontóperben felhasználandó eszköznek szánták az egyező akaratnyilvánítással történő válásuk érdekében. Egyikük akarata sem irányult azonban arra, hogy a két kiskorú gyermekét a felperes "elveszítse", illetve a közös vagyont ténylegesen megosszák. Mindezek - a válást is beleértve - csak arra szolgáltak, hogy elégtételt nyújtsanak az alperesnek a felperes házastársi hűséget sértő magatartása miatt, és a kötelék felbontása nem is járt az életközösség megszűnésével. Ezért a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése alapján mindhárom szerződés semmis.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta: a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a peres felek a szóban levő megállapodásaikat a bontóperben felhasználandó eszköznek szánták, melynek célja az "egyszerű" bontóperi eljárás megvalósítása volt. A megállapodások megkötésénél azonban a feleket további szempontok is vezették. Az alperes célja elsősorban az volt, hogy a felperest a kialakult körülmények ellenére is maga mellett tartsa, és bízott abban, hogy a felperes a megállapodásokban foglaltak szem előtt tartásával a harmadik személlyel fennálló kapcsolatát megszünteti. A felperes célja pedig az volt, hogy házastársi hűséget sértő magatartása ne kapjon nyilvánosságot, és két kiskorú gyermekét is megtartsa. "A felek céljainak megfelelő szerződési akarat érvényesülésével a vagyonjogi szerződések és a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos egyezség létrejött, arra irányuló további megállapodással, hogy amennyiben a házasság felbontása utáni, nem házastársakként való együttélésük tartós lesz, a vagyoni viszonyaikra és a gyermekek elhelyezésére kötött megállapodásaiktól eltérő rendezést fognak alkalmazni. Ez, a későbbi magatartásoktól függő ígéret a szerződéseket semmissé nem teszi". Az pedig, hogy a gyermekeket a felek az egyezségben foglaltaktól eltérően a továbbiakban közösen gondozták, nevelték, szintén nem vezet az egyezség érvénytelenségéhez. Amennyiben az egyezségnek a gyermekelhelyezésre vonatkozó része a felek egyező akaratából hatálytalanná vált, a felperes külön perben kérhet annak tárgyában újabb bírói döntést.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét ítélettel bírálta felül. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a felperesnek az 1993. december 7-i beadványában előterjesztett keresetmódosítása, amely a házastársi közös vagyon megosztására irányult, nem került elbírálásra. A bontóperben kötött egyezség és a peren kívül kötött szerződések színleltsége kétséget kizáróan bizonyított, ezért a jogerős ítélet a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésével is ellentétes.
Az alperes ellenkérelme a felülvizsgálati kérelem "elutasítására" (helyesen: a jogerős ítélet hatályban tartására) irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítélet nem sért jogszabályt.
A Pp. 213. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege (mennyisége) tekintetében a vita elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását ítélettel előzetesen is megállapíthatja (közbenső ítélet).
A felperes a perben kettős igényt érvényesített: kérte a gyermekelhelyezés és a vagyonmegosztás tárgyában létrejött, illetve annak megvalósítását szolgáló szerződések érvénytelenségének a megállapítását, továbbá a szerződések érvénytelensége miatt a bíróság döntését mindezekben a kérdésekben. A felperes ez utóbbi követelésének jogalapja tehát az volt, hogy a szerződések - beleértve a perbeli egyezséget is - érvénytelenek, ezért a gyermekek elhelyezéséről és a közös vagyon megosztásáról a bíróságnak kell a törvény rendelkezései alapján döntenie. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, mert az utóbbi követelés jogalapját - a szerződések érvénytelenségét - megállapította. A másodfokú bíróság azonban a szerződések érvénytelenségére alapított keresetnek nem adott helyt, ezáltal a felperes gyermekelhelyezésre és a közös vagyon megosztására irányuló igényének a jogalapját elutasította. Nincs tehát olyan kérdés, amelyben a tárgyalást folytatni kellett volna. Ezért helyesen járt el a másodfokú bíróság, amikor a keresetet ítélettel utasította el, és nem közbenső ítéletet hozott.
Tévesen hivatkozik a felperes arra, hogy a bíróság az 1993. december 7-i keresetmódosítását külön - a szerződések érvényességének kérdésétől függetlenül - el kellett volna bírálnia, mert az abban feltüntetett vagyontárgyak megosztása az 1991. június 10-i szerződésben nem történt meg. A szerződés 4. pontja ugyanis rögzíti azt, hogy mely vagyontárgyak kerülnek a felperes tulajdonába. Önmagában az a körülmény, hogy a vagyon megosztásáról rendelkező szerződés tételesen nem sorol fel minden vagyontárgyat, nem jelenti azt, hogy azokat a felek nem vették figyelembe. A bontóperi egyezségben pedig a felek egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy vagyonközösségből eredő valamennyi igényüket rendezték (6. P. 20.641/1991/3. jkv. 3. old.). Nem sértett tehát jogszabályt a bíróság, amikor nem vizsgálta, hogy a felperesi vagyonmérlegben feltüntetett valamennyi tétel szerepel-e a szerződésben vagy sem.
A Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése nem hagy kétséget afelől, hogy színlelt szerződésről csak akkor lehet szó, ha egyik fél sem kíván szerződést kötni, vagy másfajta szerződésre irányul a valóságos akaratuk, mint amit megkötöttek. Az egyoldalú színlelés a szerződés érvénytelensége és értelmezése szempontjából közömbös. A bizonyítás nem támasztja alá a felperesnek azt az állítását, hogy egyikük akarata sem irányult valódi szerződéskötésre, sőt magának a felperesnek az előadásából is megállapítható, hogy az alperes szorgalmazta a szerződések létrejöttét, és azokat a maga részéről teljesítette is. A felperes által hivatkozott érvénytelenségi ok tehát nem áll fenn. Arra viszont helyesen utalt a másodfokú bíróság, hogy ha a felek a gyermekek elhelyezésére vonatkozó egyezségüktől ráutaló magatartással eltértek, vagyis az egyezségüket e részében módosították [Ptk. 240. § (1) bek.], a felperes e ráutaló magatartással létrejött szerződés teljesítése vagy - megfelelő jogszabályi feltételek megvalósulása esetén - a gyermekelhelyezése megváltoztatása iránti igény érvényesítésétől nincs elzárva.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II. 22.231/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás