• Tartalom

7/1997. (HK 4.) HM utasítás

7/1997. (HK 4.) HM utasítás

a Magyar Honvédségről szóló törvény előkészítéséről*

1997.02.28.
A honvédelemre, ezen belül a fegyveres erőkre vonatkozó teljes körű törvényi szintű kodifikációs tevékenységben kiemelt jelentőségű a Magyar Honvédségről szóló törvény tervezetének (a továbbiakban: tervezet) előkészítése és a Kormányhoz, majd az Országgyűléshez való benyújtása. A tervezet előkészítésére – a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. §-a (1) bekezdésének l) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az alábbi utasítást adom ki:

1. § A tervezetnek tartalmaznia kell a Magyar Honvédség alkotmányos rendeltetésére, az állami szervek rendszerében és működési mechanizmusában elfoglalt helyére és szerepére (jogállására), feladataira, szervezetére, létszámviszonyaira, irányítására (vezetésére), valamint a feladatai végrehajtására (működésére) vonatkozó alapvető szabályokat a 3. számú melléklet alapulvételével.

2. § (1) A tervezet kidolgozását a HM közigazgatási államtitkár vezetésével működő Kodifikációs Bizottság – melynek összetételét az 1. számú melléklet tartalmazza – irányítja, koordinálja, valamint dönt a felmerülő vitás kérdésekben. A kodifikációs Bizottság működési rendjét maga állapítja meg.

(2) A tervezetet – az érintett HM és MHP szervek javaslatai alapján – a HM jogi és igazgatási főosztályvezető irányításával működő törvényelőkészítő munkacsoport dolgozza ki. A munkacsoport tagjai a 2. számú mellékletben szereplő, valamint a felsorolt szervek vezetői által kijelölt szakértők. A szakértők személyéről a szervek vezetői a HM Jogi és Igazgatási főosztályvezetőt 1997. február 14-ig tájékoztassák.

3. § (1) A tervezet kidolgozásához a szakterületüket érintően a HM főosztály vezetői közvetlenül a HM közigazgatási államtitkárának, az MHP vezető szerveinek főnökei az MH parancsnoka, vezérkari főnök útján 1997. március 31-ig tegyenek részletes javaslatot. A javaslatokat a hatályos jogszabályok és belső rendelkezések idevonatkozó előírásaira is tekintettel, a korszerűsítés és törvényi szintre tartozó, teljes körű szabályozás igényével kell a 3. számú melléklet figyelembe vételével megtenni. A javaslatok kiterjedhetnek a tervezet szerkezeti vázlatának módosítására is.

(2) A tervezetet a 4. számú ütemtervben meghatározottak szerint kell elkészíteni.

4. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba.

Keleti György s. k.,

honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 7/1997. (HK 4.) HM utasításhoz

HM KODIFIKÁCIÓS BIZOTTSÁG

Vezetője:

Dr. Fehér József, HM KÁT

Tagjai:

HM jogi és igazgatási főosztályvezető

 

HM tervezési és koordinációs főosztályvezető

 

HM védelemgazdasági főosztályvezető

 

HM Integrációs Titkárság vezetője

 

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal főigazgatója

 

HVK hadműveleti főcsoportfőnök első helyettese

 

HVK szervezési és hadkiegészítési csoportfőnök

 

MH szárazföldi főcsoportfőnök első helyettese

 

MH repülő és légvédelmi főcsoportfőnök első helyettese

 

MH humán főcsoportfőnök első helyettese

 

MH anyagi-technikai főcsoportfőnök első helyettese

2. számú melléklet a 7/1997. (HK 4.) HM utasításhoz

TÖRVÉNY-ELŐKÉSZÍTŐ MUNKACSOPORT

Vezetője:

Dr. Székely Sándor ny. ezds.

Tagjai:

Dr. Somos József ny. ezds.

 

Dr. Pálfi Zoltán ny. alez. és

 

az alábbi HM és MH szervek szakértői:

 

HM Tervezési és Koordinációs Főosztály

 

HM Védelemgazdasági Főosztály

 

HM Nemzetközi Főosztály

 

HM Infrastrukturális Főosztály

 

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal

 

MHP Jogi és Igazgatási Iroda

 

HVK Hadműveleti Főcsoportfőnökség

 

HVK Szerv. és Hadkieg. Csoportfőnökség

 

HVK Híradó és Inform. Csoportfőnökség

 

MH Szárazföldi Főcsoportfőnökség

 

MH Repülő és Légvédelmi Főcsoportfőnökség

 

MH Humán Főcsoportfőnökség

 

MH Anyagi-technikai Főcsoportfőnökség

3. számú melléklet a 7/1997. (HK 4.) HM utasításhoz

VÁZLAT
a Magyar Honvédségről szóló törvény szerkezeti felépítésére
I.
A MAGYAR HONVÉDSÉG RENDELTETÉSE, JOGÁLLÁSA, FELADATAI
1. A Magyar Honvédség (a továbbiakban: honvédség) rendeltetése
2. A honvédség jogállása
3. A honvédség feladatai
II.
A HONVÉDSÉG SZERVEZETE
1. A honvédség ágazati tagozódása:
– haderőnemek;
– fegyvernemek;
– szakcsapatok.
2. A katonai szervezetek feladatok szerinti tagozódása:
– vezetőszervek (parancsnokságok, törzsek);
– csapatok;
– intézetek;
– katonai igazgatási szervek.
3. A katonai szervezetek alá-fölérendeltség szerinti tagozódása:
– magasabbegységek;
– egységek;
– alegységek.
4. A honvédség szervezési rendje:
– a honvédség hadrendje;
– hadsereg szervezési követelmények;
– szervezési eljárás;
– katonai szervezet létrehozása (alapítása);
– katonai szervezet átalakítása (átszervezése);
– katonai szervezet megszüntetése;
– a katonai szervezetek megnevezése;
– szervezési okmányok.
III.
A HONVÉDSÉG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA
– a személyi állomány tagozódása
– a tényleges állomány összetétele
– a létszámbiztosítás követelményei
– a létszámbiztosítás forrásai és módja
– a létszám változása (váltás, lemorzsolódás) és utánpótlása
IV.
A KATONAI SZERVEZETEK FEGYVERZETE, HADITECHNIKAI ESZKÖZEI
– a honvédség fegyverzetének és haditechnikai eszközeinek nemzetközi egyezmény szerint megengedett mértéke;
– a katonai szervezetek fegyverzettel és haditechnikai eszközökkel való felszerelésének követelményei;
– a fegyverzet és haditechnikai eszközök beszerzése, azokkal a katonai szervezetek ellátása és azok fenntartása.
V.
A KATONAI SZERVEZETEK ELHELYEZÉSE
– katonai helyőrségek;
– a katonai szervezetek elhelyezésének követelményei;
– laktanyai elhelyezés;
– tábori elhelyezés;
– elszállásolás;
– a katonai felkészítés helyei (tanintézetek, gyakorlóterek, lőterek, repülőterek, a légtér kijelölt része).
VI.
A HONVÉDSÉG IRÁNYÍTÁSA, VEZETÉSE
a) a civil kontroll a honvédség irányításában,
b) az Országgyűlés és a köztársasági elnök irányítási jogosítványai,
c) a Kormány és a honvédelmi miniszter működésirányítási hatásköre,
d) a honvédség vezetése az irányítás által szabott keretek között,
e) a Honvéd Vezérkar vezetési funkciói,
f) a katonai szervezetek vezetése, vezető szervei,
g) az irányítás és vezetés jogi eszközei.
VII.
A HONVÉDSÉG MŰKÖDÉSE
1. A honvédség harckészültsége, mozgósítása:
a) a katonai szervezetek harckészültségével kapcsolatos követelmények,
b) a honvédség mozgósítási rendszere.
2. A katonai szervezetek felkészítése:
a) katonai tanintézeti képzés,
b) parancsnoki és törzskiképzés,
c) a csapatkiképzés (alap-, szak-, kötelék),
d) gyakorlatok.
3. A logisztikai biztosítás rendje:
– fegyverzet és haditechnikai eszközök üzemeltetése és karbantartása;
– a katonai szervezetek anyagi ellátása;
– egészségügyi biztosítás;
– közlekedési biztosítás.
4. Építés, beruházás, ingatlangazdálkodás:
– építési és beruházási tevékenység;
– központi ingatlangazdálkodás;
– a katonai szervezetek ingatlanhasználata;
– lakásgazdálkodás.
5. Költségvetési és pénzgazdálkodás:
a) a honvédség költségvetési tevékenysége,
b) a katonai szervezetek pénzügyi tevékenysége.
6. Humánszolgálati tevékenység:
A. Személyügyi munka:
a) hadköteles katonai állomány,
b) hivatásos, szerződéses, hallgatói állomány,
c) közalkalmazotti állomány,
d) nyugállományúak vonatkozásában
B. Egyéb humánszolgálati tevékenység:
– humánszolgálat;
– tábori lelkészi szolgálat;
– szociális gondoskodás.
7. Igazgatási tevékenység:
a) szabályozás,
b) hatósági munka,
c) katonai rendészeti szolgálat,
d) ügyvitel,
e) egyéb.
8. Őr-, ügyeleti, készültségi és készenléti szolgálatok rendszere.
9. A katonai szervezetek napirendje.
VIII.
A HONVÉDSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE
1. A katonai szervezetek közötti együttműködés:
– a katonai szervezetek mellérendeltségi viszonyai;
– az egymásnak mellérendelt katonai szervezetek együttműködésének követelményei és rendje;
– együttműködés a honvédségnél működő érdekképviseleti szervekkel.
2. Külső együttműködés:
a) a határőrséggel,
b) a rendvédelmi szervekkel,
c) az államigazgatási és az önkormányzati szervekkel, valamint
d) a gazdálkodó szervekkel szerződéses kapcsolatokban.
3. Nemzetközi együttműködés:
a) kétoldalú katonai együttműködés,
b) többoldalú katonai együttműködés.
IX.
A HONVÉDSÉG FEGYVERHASZNÁLATA
– a honvédség fegyveres erő jellege;
– a katonák fegyverhasználata.
X.
A HONVÉDSÉG MŰKÖDÉSÉNEK KÖRNYEZETVÉDELMI KÖVETELMÉNYEI

XI.
A HONVÉDSÉG MŰKÖDÉSÉNEK MUNKAVÉDELMI KÖVETELMÉNYEI

XII.
JELKÉPEK, HAGYOMÁNYÁPOLÁS, KATONAI RENDEZVÉNYEK

XIII.
VEGYES, ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

4. számú melléklet a 7/1997. (HK 4.) HM utasításhoz

ÜTEMTERV a honvédségről szóló törvény tervezetének előkészítéséhez

1.

 

KÁT értekezlet a HM és MH vezetői számára a törvény-előkészítéssel kapcsolatos feladatokról

1997. 02. 15-ig

2.

 

Javaslatok beérkezése a törvény tartalmára vonatkozóan az érintett HM és MH szervektől

03. 31.

3.

 

A törvény téziseinek elkészítése a beérkezett javaslatok alapján

05. 31.

4.

 

A tézisek megtárgyalása HM Kollégium ülésén

06. 15.

5.

 

A tervezet kidolgozása

08. 31.

6.

 

A tervezet HM-en és honvédségen belüli egyeztetése

09. 30.

7.

 

A tervezet tárca-, politikai és tudományos egyeztetése és megtárgyalása a HOVÉT által

10. 31.

8.

 

A tervezet megtárgyalása HM Kollégium ülésén

11. 30.

9.

 

A tervezet beterjesztése:

 

 

 

– közigazgatási államtitkári értekezletre

1998. 01. 15.

 

 

– a Kormányhoz

01. 31.

10.

 

A törvényjavaslat benyújtása az Országgyűléshez (a Kormány döntésétől függően)

02. 15.

Megjegyzés:

 

A határidők a várhatóan 1997. júliusában megkezdődő NATO csatlakozási tárgyalások függvényében változhatnak.

*

Az utasítást a 69/1999. (HK 24.) HM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte 2000. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére