PK BH 1997/74
PK BH 1997/74
1997.02.01.
I. Az ingatlant terhelő közös tartozások huzamos időn át történő egyedüli teljesítésének méltányos elszámolása volt házastársak esetén [Csjt. 31. § (5) bek.].
II. A bentlakás értékcsökkentő hatása csak részben hárítható a kiskorú gyermekkel együtt lakó volt házastársra (PK 10. sz. I. pont.).
A felek házasságát a bíróság ítéletével a felek egyező akaratnyilvánítása alapján felbontotta. A bontóperben megkötött egyezség szerint a házasságból 1979. június 17-én született R. és H. nevű gyermekek a jelen per I. r. alperesének a gondozásába kerültek, és a felek megállapodtak abban, hogy a közös tulajdonukban álló utolsó közös lakást - annak értékesítéséig - megosztva használják. Az életközösség megszűnése után a felperes a lakásból elköltözött.
A házastársi közös vagyon megosztása és a közös tulajdon megszüntetése iránt 1992. augusztus 13-án megindult perben az elsőfokú bíróság - egyéb rendelkezések mellett - a felperes és az I. r. alperes egyenlő arányú közös tulajdonaként nyilvántartott 55 m2-es, egy + két félszobás OTP értékesítésű öröklakásán fennállott közös tulajdont megszüntette. Megállapította, hogy az ingatlan 76/100 részben az I. r. alperes különvagyona, a 24/100 arányú közös tulajdon illetőségéből a felperest megillető 12/100 tulajdoni részt - 216 000 forint megváltási ár ellenében - az I. r. alperes tulajdonába adta.
A megállapított tényállás szerint a lakásingatlant a felek az 1980. július 24-én megkötött adásvételi szerződéssel 486 600 forint vételárért vásárolták meg, ebből az összegből az 51 500 forint előtörlesztést a felperes által sem vitatottan az I. r. alperes különvagyonából fizették be. A két gyermek után 80 000 forint szociálpolitikai kedvezményben részesültek, a hiányzó 355 100 forint vételár erejéig pedig OTP-hitelt vettek igénybe. Az életközösség 1986 júliusában történt megszűnéséig a kölcsöntartozást együtt törlesztették, ezt követően a részleteket az I. r. alperes egyedül fizette tovább.
Az ingatlan szakértő által megállapított forgalmi értéke a közös tulajdon megszüntetésének időpontjában beköltözhetően 1 850 000 forint, részben lakott állapotban 1 400 000 forint volt, melyet 50 000 forint OTP-tartozás terhelt. Az elsőfokú bíróság az ingatlanból a felperesnek járó illetőséget a szociálpolitikai kedvezmény és a közösen törlesztett OTP-hitel fele összegének a vételárhoz való arányában állapította meg, és a lakás beköltözhető értékéből kiindulva ennek megfelelően határozta meg az I. r. alperes által fizetendő megváltási árat.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, az ingatlan tulajdoni arányaira vonatkozó elsőfokú ítéleti megállapítást mellőzte, és az I. r. alperes részéről a felperes ingatlanilletőségének magához váltása címén fizetendő megváltási árat 295 800 forintra felemelte. Az ingóságok értékkülönbözeteként az I. r. alperes terhére elszámolt 41 550 forinttal és az I. r. alperes által térítendő lakás-többlethasználati díjjal együtt az I. r. alperest terhelő marasztalási összeget 381 350 forintban határozta meg.
A jogerős ítélet indokolása szerint az ingatlan megszerzéséhez az I. r. alperes a vételár 10,5%-át kitevő különvagyonával járult hozzá, így közös vagyon címén a felperest az ingatlan 44,7%-ának tulajdonjoga illeti meg, tehát a fennálló OTP tartozás levonása után fennmaradó 1 800 000 forint forgalmi értékből a felperesnek 804 600 forint járna. Figyelembe véve azonban azt, hogy az életközösség megszűnése után a lakást terhelő OTP-kölcsön törlesztőrészleteit - 275 000 forintot - az I. r. alperes viselte, ebből 137 500 forint a felperest terhelte volna.
A Csjt. 31. §-a (5) bekezdésének alkalmazásával a megyei bíróság ezt a megtérítési igényt az ingatlan forgalmi értékében bekövetkezett teljes, 3,7-szeres értékemelkedéssel vette figyelembe, így a felperes terhére ezen a címen 508 750 forintot számolt el úgy, hogy azt az I. r. alperes által fizetendő megváltási árból levonta, és a felperes tulajdoni illetőségét az így fennmaradó 295 800 forint megfizetése ellenében adta az I. r. alperes tulajdonába.
A jogerős ítélet fenti rendelkezése ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a bíróság jogszabálysértően járt el, amikor az általa összegszerűségében nem vitatott megtérítési követelést az ingatlan teljes forgalmi értéknövekedésével arányosan növelte annak ellenére, hogy az I. r. alperes a közös tartozást maga is 9 év alatt havi részletekben törlesztette. Kifogásolta továbbá az ingatlan forgalmi értékének az 1993-ban készült ingatlanforgalmi szakértői vélemény alapján történt megállapítását is. Erre tekintettel kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A bíróság az ingatlanon fennálló tulajdoni arányokat - az I. r. alperes különvagyonának figyelembevételével - helyesen állapította meg. Az I. r. alperes által az életközösség megszűnését követően törlesztett OTP-hitelrészletek a közös adósságot csökkentették, ez a közös tulajdon tárgyában értéknövekedést nem hozott létre, így a szerzéskor fennállott tulajdoni arányok változását sem eredményezte, csupán megtérítési igényt keletkeztetett az I. r. alperes javára.
Kétségtelen tény az is, hogy az I. r. alperes által 9 éven át kifizetett közös tartozás megtérítéskori értéke - az időközben bekövetkezett jelentős infláció miatt - nem egyenértékű az I. r. alperes réséről teljesített forintösszeggel. A bíróságnak ezért ezt a körülményt értékelési körébe kell vonnia, mert a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése értelmében gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz, illetve ne kerüljön aránytalanul hátrányos helyzetbe.
A jogerős ítélet azonban a fenti szabályt az I. r. alperes javára törvénysértően eltúlzott mértékben és az ítélkezési gyakorlattal ellentétesen alkalmazta. Az I. r. alperest megillető kötelmi követelésnek az ingatlan teljes értékemelkedésével növelt mértékben történő elszámolásával az I. r. alperes által közös adósságként kifizetett rész lényegében olyan módon került elbírálásra, mintha az I. r. alperes különvagyona lenne, így a közös tartozás egyedüli teljesítése az I. r. alperes javára többlet tulajdoni hányad elszámolásához vezetett. Az értékemelkedés ilyen módon történő számítása a felperesre nézve méltánytalan és aránytalan is, mert az I. r. alperes folyamatos, részletekben való teljesítése és a pénz értékváltozása (infláció) párhuzamosan követte egymást, tehát az nem jelentett az I. r. alperes számára olyan arányú terhet, amilyen mértékben 9 év elteltével az ingatlan forgalmi értéke növekedett.
Az I. r. alperes által a közös adósságra fordított költekezés megtérítésének az adott esetben helyes és mindkét félre méltányos módja az, ha a teljesített összeg a középarányos időponttól számított törvényes kamattal [a Ptk. 232. §-ának (2) bekezdése alapján: 20%] növelt értéken került elszámolásra, ami kis eltéréssel a felperesre jutó tartozás kétszeresének: 275 000 forintnak felel meg.
Tévedett a bíróság akkor is, amikor az elszámolás alapjául az ingatlan teljes beköltözhető értékéből indult ki. A lakásban az I. r. alperes 1987-től és a jogerős ítélet meghozatalakor is két közös kiskorú gyermek lakáshasználatát biztosította. A bentlakás értékcsökkentő hatása ezért csak részben hárítható az I. r. alperesre, aminek következménye, hogy a megváltási ár kiszámításakor a részben lakott értéket kell alapul venni (PK 10. sz. állásfoglalás I. pontja), amit a szakértő 1 400 000 forintban határozott meg.
A fenti szempontok mellett az I. r. alperes által fizetendő megváltási ár kiszámítása helyesen a következő: az ingatlan részben beköltözhető, nettó közös vagyoni értéke 1 400 000 forint, melyet a fennálló OTP-tartozás és az I. r. alperes különvagyoni hányada csökkent [1 400 000 - (50 000+141 750 forint)] = 1 208 250 forint. Ebből a felperesnek járó hányad értéke 604 125 forint, amelyből le kell vonni a felperes értéknövekedett megtérítési követelését, 275 000 forintot, így a fennmaradó érték 329 125 forint. Ez az az összeg, amelynek megfizetése ellenében az I. r. alperes a felperes tulajdoni illetőségét megválthatja, nem érintve az ingók értékkülönbözetéből és a lakás többlethasználati díjából az I. r. alperes terhére megállapított marasztalást.
Az ingatlanforgalmi szakértői véleménnyel kapcsolatos, az időmúlásra alapított felülvizsgálati kérelem alaptalan. A felperes ezt a kifogását az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésben nem érvényesítette, így azt a másodfokú bíróság nem vonta értékelési körébe, tehát a jogerős ítélet ebben a részében a Pp. 271. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint felülvizsgálati kérelemmel nem támadható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a fenti körben a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az I. r. alperest terhelő megváltási árat 329 125 forintra, ennek megfelelően az általa fizetendő teljes marasztalási összeget 414 675 forintra felemelte, és az 1972. évi 31. tvr. 14. §-ának (4) bekezdése alapján módosította a földhivatal megkeresését az I. r. alperes tulajdonjoga bejegyzésének feltételét illetően. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.796/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás