PK BH 1997/76
PK BH 1997/76
1997.02.01.
A volt házastársnak a szükséglakás bérleti jogáról történt lemondása nem értékelhető különös méltánylást érdemlő okként, ha a lakásügyi hatóság a lemondás ellenére a lakáshasználati jog ellenértékét nem állapította meg [Csjt. 31/C. § (3) bek.].
A peres felek egyévi együttélés után 1986. december 16-án kötöttek házasságot. A házastársi közös lakás a felperes korábbi különvagyoni lakásingatlanának cseréje folytán a felek életközösségét megelőzően (1984-ben) kizárólag a felperes részére kiutalt másfél szobás, komfortos bérlakás - vagyis a felperes önálló bérlete - volt. Az alperes 1989-ben a részére korábban szükséglakásként kiutalt alagsori lakásának bérleti jogáról használatbavételi díj megállapítása nélkül lemondott.
A felek életközössége 1991. november 19-én szűnt meg. Ennek közvetlen oka az volt, hogy egy szóváltás során az alperes súlyosan bántalmazta a felperest, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság ezért az alperest súlyos testi sértés miatt büntetőjogi felelősségre vonta.
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontotta, a lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, az alperest elhelyezési igény nélkül a lakás 60 napon belüli elhagyására, a felperest pedig - egyidejű teljesítési határidővel - a lakáshasználati jog 110 000 forint ellenértékének megfizetésére kötelezte. Egyben a közös vagyoni ingóságokat túlnyomórészt a birtokállapot szerint természetben megosztotta, és a feleket néhány vagyontárgy egymás számára való kiadására kötelezte. Ennek alapján a felperes tulajdonába 41 600 forint, az alperes tulajdonába 43 200 forint értékű vagyontárgy került. Az értékkülönbözetbe beszámította a közös adósságból az alperest terhelő 3600 forintot, a felperes által térítendő lakásfenntartási költségből pedig 7407 forintot. Az elszámolás eredményeként a felperest az alperes javára 3007 forint 15 nap alatti megfizetésére kötelezte. Végül döntött a le nem rótt illeték arányos megfizetéséről, az elsőfokú eljárás költségei tekintetében pedig úgy határozott, hogy azokat a felek maguk viselik.
Ítéletének indokolása szerint a házasság megromlását a felperesnek is felróható okok mellett döntően az alperes agresszív, tettleges magatartása idézte elő. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapítását azzal indokolta, hogy a felek a perbeli lakás bérleti jogáról való lemondás esetén 276 000 forint térítésben részesülnének. A felperes a házasságkötés előtt a lakás önálló bérlője volt ugyan, ezért az alperest a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése alapján a lakáshasználati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb összeg illetné meg, az ettől való eltérés azonban azért indokolt, mert az alperes a saját szükséglakása bérleti jogáról a házasság fennállására tekintettel mondott le. A közös vagyoni ingóságok megosztását, illetőleg egyes vagyontárgyak közös, illetve különvagyoni jellegének megállapítását a bizonyítékok mérlegelésével indokolta.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a per főtárgya tekintetében - az elsőfokú ítélet helyes indokaira utalva - helybenhagyta, a perköltségre vonatkozó rendelkezést pedig akként változtatta meg, hogy az alperest a felperes javára 5000 forint elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Sérelmezte, hogy a bíróság őt az alperes javára a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére kötelezte. Az alperes a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseinek hatályban tartását kérte, mert álláspontja szerint a határozat jogszabályt nem sért.
A felülvizsgálati kérelem a lakáshasználati jog ellenértékének összegszerűsége tekintetében részben alapos, egyébként alaptalan.
A nem vitás tényállás szerint a házastársi volt közös lakás a felperes önálló bérlete, a házasság felbontása után tehát annak kizárólagos használatára - a távozó alperest a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése alapján illető lakáshasználati jog ellenértékének megfizetése ellenében - a felperes jogosult. Tévedett a bíróság, amikor az ellenérték összegét a hivatkozott törvényhely harmadik mondatának figyelmen kívül hagyásával állapította meg. Eszerint ugyanis a jogosultnak járó összeg különös méltánylást érdemlő esetet kivéve a használati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet, kivéve - egyebek mellett - akkor, ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt. A bíróság kellő alap nélkül értékelte az alperes javára különös méltánylást érdemlő okként azt a tényt, hogy az önálló bérleményű szükséglakás bérleti jogáról a házassági életközösség fennállása alatt ellenérték nélkül lemondott. A lemondás oka, miként azt az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában a vonatkozó jogszabály megjelölése nélkül kifejti - a felek házassági életközösségének időszakában hatályos 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 15. §-ának (3) bekezdése, vagyis az a rendelkezés volt, amelynek értelmében a házastársakat csak egy ún. tanácsi (állami) bérlakás bérleti joga illette meg. Minthogy az alperes a házasságkötéssel a felperesi bérlemény bérlőtársává vált, szükséglakásának bérleti joga már nem illette meg, arról tehát a felperessel közös bejelentéssel a hivatkozott lakásügyi jogszabályra figyelemmel mondott le. Az alagsori szükséglakásnak -elhanyagolt, leromlott és nedves állapota miatt - használati értéke nem volt, a lakásügyi hatóság ezért az alperes javára használati jog ellenértéket nem állapított meg, hanem annak megfelelő műszaki állapotban való átadásának (rendbetételének) kötelezettségét és a felmerülő költségek viselését is a peres felekre hárította. Ilyen tényállás alapján az alperesnek a szükséglakás bérleti jogáról való lemondása a Csjt. 31/C. §-a (3) bekezdése harmadik mondata alkalmazásának mellőzésére kellő alapot nem ad. A bíróság tehát akkor járt volna el megfelelően, ha a lakáshasználati jog ellenértékének összegét a Csjt. hivatkozott rendelkezése értelmében a használati jog ellenértékének egyharmadánál alacsonyabb mértéken állapította volna meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet ebben a részében a 275/B. §-a szerint alkalmazott 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és az ellenérték összegét a Csjt. 31/C. §-a (3) bekezdésének harmadik mondata alapján a rendelkező rész szerinti mértékre, vagyis 60 000 forintra leszállította. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.813/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás