• Tartalom

1997. évi LXXX. törvény

1997. évi LXXX. törvény

a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről1

2017.11.01.
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény célja

Tbj. 1. § E törvény célja, hogy az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek és a társadalmi szolidaritás elveinek megfelelően szabályozza a társadalombiztosítás keretében létrejövő jogviszonyokat. A foglalkoztatók és a biztosítottak biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségeit: a biztosítottaknak a társadalombiztosítás rendszerében való részvételi kötelezettségét, a foglalkoztatók és a biztosítottak fizetési kötelezettségét és ennek a közteherviselésnek megfelelő teljesítését. Meghatározza a társadalombiztosítási ellátások körét és a társadalombiztosítási rendszerhez kapcsolódó magánnyugdíj keretében járó szolgáltatásokat.

Alapelvek

Tbj. 2. § (1)2 A társadalombiztosítás Magyarország állampolgárait és e törvény külön rendelkezése alapján Magyarországon munkát végző más természetes személyeket az e törvényben meghatározott szabályok szerint magába foglaló, társadalmi szintű kockázatközösség.

(2)3 A társadalombiztosításban való részvétel a törvényben meghatározott szabályok szerint kötelező.

(3)4 A kötelező társadalombiztosítás rendszerében a biztosított – e törvény vagy társadalombiztosítási ellátást megállapító törvény eltérő rendelkezése hiányában – az egyéni felelősség elvének megfelelően, az e törvényben meghatározott járulékfizetési kötelezettség alapján szerezhet jogot saját maga és törvényben meghatározott hozzátartozója javára az egyes társadalombiztosítási ellátásokra. A pénzbeli társadalombiztosítási ellátás összege – ha törvény kivételt nem tesz – arányban áll a biztosítottnak az ellátás fedezetére szolgáló járulék alapjául szolgáló jövedelmével.

(4)5

(5)6 A biztosítás az annak alapjául szolgáló jogviszonnyal egyidejűleg, a törvény erejénél fogva jön létre. Ennek érvényesítése érdekében a foglalkoztatót bejelentési, nyilvántartási, járulék-megállapítási és levonási, járulékfizetési, valamint bevallási kötelezettség terheli. E kötelezettség kiterjed arra a külföldi foglalkoztatóra is, aki Magyarország területén biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony keretében foglalkoztat munkavállalót, továbbá arra a külföldi foglalkoztatóra, aki Magyarország területén kívül foglalkoztat olyan munkavállalót, aki a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendelet alapján e törvény hatálya alá tartozik.

(6) A foglalkoztatót a társadalombiztosítás keretében nyújtott ellátások pénzügyi fedezetéhez törvényben meghatározott járulék- és hozzájárulásfizetési kötelezettségek terhelik.

(6a)7 A társadalmi szolidaritás elvének megfelelően – a szociális biztonsághoz, valamint a testi és lelki egészséghez való jog érvényesítése, valamint az egységes állami nyugdíjrendszer fenntartása érdekében – törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését egészben vagy részben megillető olyan fizetési kötelezettséget is megállapíthat, amelynek megfizetése társadalombiztosítási ellátásra való jogot nem keletkeztet.

(7) A társadalombiztosítási rendszer működésében érvényesülő közteherviselés érdekében törvény a biztosítottakat és a foglalkoztatókat mindazon adataik rendszeres vagy eseti közlésére kötelezi, amelyek társadalombiztosítási járulékfizetési és hozzájárulásfizetési kötelezettségeik megállapításához, ennek teljesítéséhez, ellenőrzéséhez és érvényesítéséhez szükségesek. A közteherviselés érvényesítéséhez és a jogosultságok megállapításához létrehozott nyilvántartások törvényben meghatározott módon egységes rendszert alkotnak.

Tbj. 3. § (1) Az állam a társadalombiztosítási rendszer működéséről és a nemzetgazdaság lehetőségeivel összhangban álló fejlesztéséről

a) a társadalombiztosítási rendszerben nyújtott egyes ellátások megállapításával,

b)8 az ellátások fedezetére szolgáló fizetési kötelezettségek meghatározásával,

c)9 az ellátások igénybevételére, a b) pont szerinti fizetési kötelezettség megállapítására, bevallására, befizetésére és beszedésére, valamint nyilvántartására vonatkozó szabályok megalkotásával,

d) az egyes ellátások és fizetési kötelezettségek teljesítését nyilvántartó és ellenőrző rendszer szabályozásával

gondoskodik.

(2) Az állam a társadalombiztosítási ellátások fedezetét akkor is biztosítja, ha a társadalombiztosítás kiadásai a bevételeket meghaladják.

II. Fejezet

FOGALMAK ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

Tbj. 4. § E törvény alkalmazásában:

a) Foglalkoztató:

1.10 bármely jogi és természetes személy, egyéni vállalkozó, egyéb szervezet, költségvetés alapján gazdálkodó szerv, bármely személyi egyesülés, ha biztosítottat foglalkoztat;

2.11 a szakképzésről szóló törvényben meghatározott tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló esetén a tanulószerződés megkötésére jogosult szervezet,

3. társas vállalkozó esetén a társas vállalkozás;

4.12 az álláskeresési járadékban, keresetpótló juttatásban, vállalkozói járadékban, valamint munkanélküli-járadékban, álláskeresést ösztönző juttatásban, nyugdíj előtti álláskeresési segélyben (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) részesülő, biztosítottnak minősülő személy esetén az ellátást folyósító szerv,

5.13 a gyermekgondozást segítő ellátásban, a gyermekgondozási segélyben, a gyermekgondozási díjban, a gyermeknevelési támogatásban, az ápolási díjban részesülő személyek esetében a segélyt, a támogatást, illetve a díjat folyósító szerv;

6.14 a kincstár számfejtési körében a helyi önkormányzatok nettó finanszírozásának hatálya alá tartozó munkáltatók esetében a járulék megállapításával, bevallásával, megfizetésével, a nyilvántartással és adatszolgáltatással, valamint a biztosítottak bejelentésével összefüggő, az e törvényben és az Art.-ben előírt kötelezettségek tekintetében a kincstár,

7.15 a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) XVI. fejezete szerinti munkavégzés esetén – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a kölcsönbeadó.

8.16 több munkáltatóval létesített munkaviszony (Mt. 195. §) esetén az Art.-ben meghatározott munkáltató.

9.17 a rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítésben vagy rendvédelmi egészségkárosodási járadékban részesülő személy esetében a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv, valamint a honvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítésben vagy honvédelmi egészségkárosodási járadékban részesülő személy esetében az ellátást megállapító honvédségi szervezet vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat,

10.18 a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti fejlesztési jogviszony keretében fejlesztési foglalkoztatási díjat folyósító fejlesztő foglalkoztatást nyújtó szolgáltató, intézmény.

b) Egyéni vállalkozó:

1.19 az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy,

2.20 a szolgáltató állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemély, a gyógyszerészi magántevékenység, falugondnoki tevékenység, tanyagondnoki tevékenység vagy szociális szolgáltató tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel rendelkező magánszemély (a továbbiakban együtt: egészségügyi vállalkozó),

3.21 az ügyvédekről szóló törvény22 hatálya alá tartozó ügyvéd, európai közösségi jogász (a továbbiakban együtt: ügyvéd),

4. az egyéni szabadalmi ügyvivő,

5.23 a nem közjegyzői iroda tagjaként tevékenykedő közjegyző,

6.24 a nem végrehajtói iroda tagjaként tevékenykedő önálló bírósági végrehajtó.

ba)25

c) Társas vállalkozás:

1.26 a közkereseti társaság,

2. a betéti társaság,

3. a korlátolt felelősségű társaság,

4.27

5.28 a közös vállalat,

6.29 az egyesülés, ideértve az európai gazdasági egyesülést is,

7. az 1–6.30 pontban felsorolt társas vállalkozások az előtársaságként történő működés időszakában is

8.31 a szabadalmi ügyvivői társaság, szabadalmi ügyvivői iroda,

9. a gépjárművezető-képző munkaközösség,

10. az oktatói munkaközösség,

11.32 az ügyvédi iroda, közjegyzői iroda,

12.33 a végrehajtói iroda,

13.34 az egyéni cég.

d) Társas vállalkozó:

1.35 a betéti társaság bel- és kültagja, a közkereseti társaság tagja, a korlátolt felelősségű társaság, a közös vállalat, az egyesülés, valamint az európai gazdasági egyesülés tagja, ha a társaság (ideértve ezen társaságok előtársaságként történő működésének időtartamát is) tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik, és ez nem munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében történik (tagsági jogviszony),

2.36 a szabadalmi ügyvivői társaság, a szabadalmi ügyvivői iroda tagja, ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködik,

3.37 az ügyvédi iroda, a közjegyzői iroda, a végrehajtói iroda, a gépjárművezető-képző munkaközösség, az oktatói munkaközösség tagja,

4.38 az egyéni cég tagja,

5.39 a betéti társaság, a közkereseti társaság és a korlátolt felelősségű társaság olyan természetes személy tagja, aki a társaság ügyvezetését nem munkaviszony alapján látja el, kivéve, ha az 1. alpont szerint társas vállalkozónak minősül.

e)40 Kiegészítő tevékenységet folytató:

az az egyéni, illetve társas vállalkozó, aki vállalkozói tevékenységet saját jogú nyugdíjasként folytat, továbbá az az özvegyi nyugdíjban részesülő személy, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.

f)41 Saját jogú nyugdíjas: az a természetes személy, aki

1.42 a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény, illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával a 14. § (3) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott saját jogú nyugellátásban, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban), egyházi jogi személytől nyugdíjban vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,

2.43 a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, illetve az EGT-állam jogszabályai alkalmazásával saját jogú öregségi nyugdíjban részesül,

3.44 az egyéni vagy társas vállalkozó e) pont szerinti jogállását nem érinti, ha az 1–2. alpontokban említett nyugdíj folyósítása szünetel.

g)45 Fogvatartott: az őrizetbe vett, házi őrizetbe rendelt, előzetesen letartóztatott, elzárásra utalt, szabadságvesztés, vagy elzárás büntetést töltő személy, a kényszergyógykezelés, ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló személy.

h)46 Megbízási jogviszony, munkaviszony: a magyar jog hatálya alá tartozó megbízási jogviszony és munkaviszony, továbbá a külföldi jog hatálya alá tartozó olyan megbízási jogviszony és munkaviszony, amely alapján a munkát Magyarország vagy a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó másik tagállam területén végzik.

i) Foglalkoztatott:

aki nem minősül egyéni, illetve társas vállalkozónak és foglalkoztatója biztosítással járó jogviszony keretében foglalkoztatja.

j)47 Külföldi: az a természetes személy, aki nem minősül belföldinek.

k) Járulékalapot képező jövedelem:

1.48 a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem, a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont (befizetett) tagdíj, a tanulószerződés alapján ténylegesen kifizetett díj, a felszolgálási díj, a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló (a továbbiakban: borravaló), az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony alapján fizetett ösztöndíj,

2.49 az 1. alpont szerinti jövedelem hiányában a munkaszerződésben meghatározott alapbér; ha a munkát munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony vagy külföldi jog hatálya alá tartozó munkaszerződés alapján végzik, a szerződésben meghatározott díj havi összege.

l)50 Járulék: az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék (a természetbeni egészségbiztosítási járulék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék és a munkaerő-piaci járulék), a nyugdíjjárulék, a táppénz-hozzájárulás, az egészségügyi szolgáltatási járulék.

m)51 A magánnyugdíjpénztár tagja:

1.52

2. a magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes döntéssel csatlakozó

személy.

n)53

o)54 Magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes döntéssel csatlakozó:

1. a tagságra kötelezett pályakezdőnek nem minősülő természetes személy, aki az 1998. január 1-je és 2005. december 31-e között hatályos rendelkezések értelmében önkéntes döntéssel taggá vált, és

2.55 az Mpt. 3. §-ában meghatározott személy.

p)56 Tanulószerződés:

a a szakképzésről szóló törvény szerinti tanulószerződés.

q)57 a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony teljes munkaidős foglalkoztatási jogviszonynak minősül.

r)58 Igazgatási szerv:

1.59 a biztosítási kötelezettség megállapításával, a bejelentési-, nyilvántartási-, adatszolgáltatási kötelezettséggel, a járulék- bevallásával, megfizetésével, e kötelezettségek megsértésével kapcsolatos jogkövetkezmények megállapításával, a tartozás beszedésével, behajtásával, a bevallás ellenőrzésével kapcsolatos hatósági ügyben – a 34–35. §, 41. § (4)–(5) bekezdés, 42–43. § kivételével – az állami adó- és vámhatóság,

2.60 a 34. § (1), (5), (8) bekezdésének, a 35. §-ának, 40. §-ának, a 41. §-ának (2) bekezdése és a 42–43. §-ainak alkalmazásánál a központi nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjfolyósító szerv és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv,

3.61 a 34. § (10) és (12) bekezdésének, a 35. §-ának, 40. §-ának, a 41. §-a (2) és (4)–(5) bekezdésének, a 42–43. §-ainak, alkalmazásánál az egészségbiztosítási szerv,

4.62 a 40. §, a 41. § (2) és (3) bekezdése és a 42–43/A. § alkalmazásánál a rehabilitációs hatóság.

s)63 Minimálbér:

1.64 a tárgyhónap első napján érvényes, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összege, és

2. a biztosított egyéni és társas vállalkozó járulékfizetéséről szóló rendelkezések alkalmazásában a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum havi összege, ha az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége vagy a társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel.

t)65

u)66 Belföldi:

1.67 Magyarország területén a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, a bevándorolt és a letelepedett jogállású, valamint a menekültként vagy oltalmazottként elismert személy,

2.68 a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy (a továbbiakban: a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy), aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik, valamint

3. a hontalan;

v)69 EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

w)70 Mezőgazdasági őstermelő: az Szja tv. 3. §-ának 18. alpontjában meghatározott személy.

x)71 Kezdő mezőgazdasági őstermelő: az a személy, aki a tárgyévet megelőző évben nem minősült mezőgazdasági őstermelőnek.

z)72 Harmadik állam:

az Európai Gazdasági Térség és Magyarország által kötött kétoldalú szociális biztonságról szóló egyezmény hatálya alá nem tartozó állam.

zs)73

III. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ELLÁTÁSAI
ÉS AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK

A biztosítottak

Tbj. 5. § (1)74 E törvény alapján biztosított

a)75 a munkaviszonyban (ideértve az országgyűlési képviselőt és a nemzetiségi szószólót is), közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, közfoglalkoztatási jogviszonyban álló személy, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja, a Független Rendészeti Panasztestület tagja, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagja, a katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik,

b)76 a szövetkezet tagja, aki a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködik, kivéve az iskolaszövetkezet nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagját – 25. életévének betöltéséig a tanulói, hallgatói jogviszonya szünetelésének időtartama alatt is –, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagját, valamint a szociális szövetkezetben tagi munkavégzés keretében munkát végző tagot,

c) a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló,

d)77 az álláskeresési támogatásban részesülő személy,

e) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó,

f) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó,

g)78 a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jogviszonyban) személyesen munkát végző személy – a külön törvényben79 meghatározott közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy kivételével –, amennyiben az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét,

h)80 az egyházi szolgálati viszonyban álló egyházi személy, kivéve a saját jogú nyugdíjast,

i)81 a mezőgazdasági őstermelő, ha a reá irányadó nyugdíjkorhatárig hátralévő idő és a már megszerzett szolgálati idő együttesen legalább 20 év, kivéve

1. az őstermelői tevékenységet közös igazolvány alapján folytató kiskorú személyt és a gazdálkodó család kiskorú tagját,

2. az egyéb jogcímen – ide nem értve a g) pont és a (2) bekezdés szerint – biztosítottat,

3. a saját jogú nyugdíjast és az özvegyi nyugdíjban részesülő személyt, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte,

j)82 a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényben meghatározottak szerint a főállású kisadózóként bejelentett személy,

k)83 az állami projektértékelői jogviszonyban álló személy.

(2)84 Az (1) bekezdés g) pontjában foglaltakon túl, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személynek kell tekinteni azt is, aki: gazdasági társaság társas vállalkozónak nem minősülő vezető tisztségviselője, alapítvány, egyesület, egyesületek szövetsége, társasház közösség, köztestület, kamara, európai részvénytársaság, egyesülés, európai gazdasági egyesülés, európai területi társulás, vízgazdálkodási társulat, erdőbirtokossági társulat, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, közös vállalat, egyéni cég, szövetkezet, lakásszövetkezet, európai szövetkezet, állami vállalat, egyes jogi személyek vállalata, vállalatcsoport, Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezeteinek, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, magánnyugdíjpénztárak tisztségviselője, vezető tisztségviselője, vagy e szervezetek felügyelőbizottságának tagja; a helyi önkormányzati választásokon választott képviselő és tisztségviselők (ideértve: a polgármestert, a főpolgármestert, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnökét, az alpolgármestert, a főpolgármester-helyettest, a megyei önkormányzat közgyűlésének alelnökét, a jegyzőt, az aljegyzőt), társadalmi megbízatású polgármester, feltéve, hogy járulékalapot képező jövedelemnek minősülő tiszteletdíja (díjazása) eléri az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott összeget.

(3)85 Biztosított az a természetes személy is, aki a munkát külföldi foglalkoztató számára Magyarország területén kívül végzi, és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendelet alapján e törvény hatálya alá tartozik.

Tbj. 6. § (1)86 A biztosítottak – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultságot szerezhetnek.

(2) Az a személy, aki az 5. § (1) bekezdés a), b), g) pontjában, valamint a (2) bekezdésében meghatározott jogviszonyban áll, és egyidejűleg saját jogú nyugdíjas, baleseti ellátásra és egészségügyi szolgáltatásra jogosult.

Tbj. 7. § (1) A biztosítás – amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn.

(2)87

Tbj. 8. §88 Szünetel a biztosítás:

a) a fizetés nélküli szabadság ideje alatt, kivéve, ha

aa)89 a fizetés nélküli szabadság idejére csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély vagy gyermeknevelési támogatás kerül folyósításra, vagy

ab) a fizetés nélküli szabadságot tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása címén veszik igénybe,

ac)90 azt önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítése céljából veszik igénybe.

b) az igazolatlan távollét időtartama alatt,

c) a munkavégzési (szolgálatteljesítési) kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt, kivéve, ha a munkavégzés alóli mentesítés idejére a munkaviszonyra vonatkozó szabály szerint átlagkereset jár, vagy munkabér (illetmény), átlagkereset (távolléti díj), táppénzfizetés történt,

d) az előzetes letartóztatás, szabadságvesztés tartama alatt, kivéve, ha a letartóztatottat az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették, továbbá, ha az elítéltet utóbb a bíróság jogerősen felmentette,

e)91 az ügyvédi tevékenység szünetelésének ideje alatt, a közjegyző, a szabadalmi ügyvivő kamarai tagságának szüneteltetése alatt,

f) az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt,

g)92 az állat-egészségügyi szolgáltató tevékenységet végző állatorvos tevékenységének szünetelése alatt,

h)93 a tanulószerződés szüneteltetésének időtartama alatt,

i)94 az a)–h) pontban nem említett olyan esetben, amikor külön jogszabály szerint a biztosítás alapjául szolgáló jogviszony szünetel.

Tbj. 9. § (1) Az egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban álló személy biztosításának fennállását mindegyik jogviszonyában külön-külön kell elbírálni.

(2) Az 5. § (1) bekezdés g) pontjában és (2) bekezdésében szabályozott munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személyek biztosítását havonta kell elbírálni, és a biztosítási kötelezettség elbírálásánál az ugyanannál a foglalkoztatónál a naptári hónapban elért járulékalapot képező jövedelmeket össze kell számítani.

(3)95 Az 5. § (1) bekezdésének g) pontjában és (2) bekezdésében említett személy biztosítása – a 7. § (1) bekezdésében említett időszakon belül – akkor is fennáll, ha

a)96 táppénzben, baleseti táppénzben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban,

b)97 gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban

részesül, továbbá

c)98

amennyiben az ellátások folyósítását közvetlenül megelőző napon biztosított volt.

Tbj. 10. § (1)99 Az egyéni vállalkozó biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége:

a)100 az egyéni vállalkozói nyilvántartásba való bejegyzés napjától az egyéni vállalkozói nyilvántartásból való törlés napjáig,

b)101 ügyvéd, egyéni szabadalmi ügyvivő esetében a kamarai tagság kezdete napjától annak megszűnése napjáig, európai közösségi jogász esetében a nyilvántartásba vétele napjától annak törlése napjáig,102

c) közjegyző, önálló bírósági végrehajtó esetén e szolgálat kezdete napjától annak megszűnése napjáig

tart.

(2) A társas vállalkozó biztosítási kötelezettsége:

a)103 a gazdasági társaság, az egyesülés, a szabadalmi ügyvivői társaság, a szabadalmi ügyvivői iroda tagja esetében a tényleges személyes közreműködési kötelezettség kezdete napjától annak megszűnése napjáig, egyéni cég tagja esetében az egyéni cég tagjává válás napjától az egyéni cégben fennálló tagság megszűnésének napjáig,

b)104 egyéb esetben a társas vállalkozásnál létesített tagsági jogviszony, illetve vezető tisztségviselői jogviszony létrejötte napjától annak megszűnése napjáig tart.

(3)105 A mezőgazdasági őstermelő biztosítási kötelezettsége

a) az őstermelői igazolványban feltüntetett időponttól az igazolvány visszaadása napjáig,

b) gazdálkodó család tagja esetében a családi gazdaság nyilvántartásba vétele napjától a nyilvántartásból való törlés napjáig, illetőleg

c) az 5. § (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott biztosítást kizáró körülmény megszűnését követő naptól a biztosítást kizáró körülmény bekövetkezésének napjáig

áll fenn. Megszűnik a biztosítás akkor is, ha a mezőgazdasági őstermelő kilép a családi gazdaságból vagy a közös őstermelésből.

Tbj. 11. §106 (1) A biztosítás nem terjed ki:

a) külföldi állam Magyarországra akkreditált diplomáciai és konzuli képviselete személyzetének külföldi állampolgárságú tagjára (a továbbiakban: képviselet tagja), a külföldi állampolgárságú háztartási alkalmazottra, aki kizárólag a képviselet tagjának alkalmazásában áll, a képviselet tagjával közös háztartásban élő külföldi állampolgárságú családtagra (házastárs, gyermek), feltéve, hogy az alkalmazottra, illetve a családtagra kiterjed a küldő állam vagy más állam társadalombiztosítási rendszere;

b) a nemzetközi szervezet nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tisztviselőjére (alkalmazottjára) és vele közös háztartásban élő családtagjára (házastárs, gyermek), feltéve hogy kiterjed rájuk a nemzetközi szervezet szociális biztonsági rendszere;

c) az európai parlamenti képviselőre;

d) az Szja törvény 1/B. § hatálya alá tartozó természetes személyre.

(2) A biztosítás nem terjed ki a következő jogviszonyokra:

a) a magyar jogszabályok szerint be nem jegyzett külföldi munkáltató által Magyarország területén foglalkoztatott, harmadik állam állampolgárságával rendelkező és külföldinek minősülő munkavállalóra, ha a munkavégzésre kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés keretében kerül sor, feltéve, hogy e munkavégzés a két évet nem haladja meg; e rendelkezés ismételten nem alkalmazható ugyanarra a munkavállalóra, ha az előző belföldi munkavégzés befejezésétől számítva három év nem telt el;

b) a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint a hallgatói munkaszerződés alapján létrejött jogviszonyra.

Tbj. 11/A. §107

Tbj. 11/B. §108 (1) A 11. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés olyan harmadik államból kiküldött személy esetében is alkalmazható, aki a harmadik államban fennálló biztosítását igazolja, függetlenül attól, hogy a kiküldött személy állampolgársága szerinti állammal Magyarországnak hatályos szociális biztonsági egyezménye áll fenn.

(2) A 11. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés olyan harmadik államból kiküldött személy esetében is alkalmazható, aki a harmadik államban fennálló biztosítását igazolja és nem tartozik a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek hatálya alá.

Tbj. 12. § A 11. §-ban meghatározott személyek társadalombiztosítási ellátására a 34–35. § rendelkezései szerint megállapodást lehet kötni.

Tbj. 13. §109 E törvény rendelkezéseit

a) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek,

b) a nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó személyre az egyezmény

szabályai szerint kell alkalmazni.

Társadalombiztosítási ellátások

Tbj. 14. § (1) A társadalombiztosítás rendszerében nyújtott ellátások az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás keretében vehetők igénybe.

(2) Egészségbiztosítási ellátások:

a) egészségügyi szolgáltatás;

b)110 pénzbeli ellátások:

ba)111 csecsemőgondozási díj,

bb) gyermekgondozási díj,

bc) táppénz;

c) baleseti ellátások:

ca) baleseti egészségügyi szolgáltatás,

cb) baleseti táppénz,

cc) baleseti járadék;

d)112 megváltozott munkaképességű személyek ellátásai:

da) rokkantsági ellátás,

db) rehabilitációs ellátás;

(3) A nyugdíjbiztosítási ellátások:

a) társadalombiztosítási saját jogú nyugellátás:

aa) öregségi nyugdíj,

ab)–ac)113

b) hozzátartozói nyugellátás:

ba) özvegyi nyugdíj,

bb) árvaellátás,

bc) szülői nyugdíj,

bd) baleseti hozzátartozói nyugellátások;

c)114 rehabilitációs járadék.

A társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultak

Baleseti ellátásra jogosultak

Tbj. 15. § (1)115 Baleseti ellátásra, baleseti hozzátartozói nyugellátásra jogosult a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban: Tny. tv.) és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben (a továbbiakban: Eb. tv.) meghatározottak szerint – a biztosítottakon túl – az, aki egyéni, illetve társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül, vagy saját jogú nyugdíjasként az 5. § (1) bekezdés a), b), g) pontjában, valamint a (2) bekezdésében meghatározott jogviszonyban áll.

(2) Baleseti egészségügyi szolgáltatásra jogosult, aki

a) nevelési-oktatási és felsőoktatási intézmény, iskola, iskolarendszeren kívüli oktatásban gyakorlati képzésben részesülő tanulója, hallgatója, ide nem értve a külföldi állampolgárt,

b) szocioterápiás intézetben gyógykezelt elmebeteg, illetőleg szenvedélybeteg,

c)116 őrizetbe vett, előzetesen letartóztatott, elzárásra utalt, szabadságvesztés büntetést töltő személy,

d) közcélú munkát végez, különösen, aki életmentés, baleset-, illetőleg katasztrófa-elhárítás vagy véradás során szenved, balesetet vagy egészségkárosodást.

e) közérdekű munkát végez,

f)117 külön törvény118 alapján közérdekű önkéntes tevékenységet végez.

Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak

Tbj. 16. §119 (1) Egészségügyi szolgáltatásra jogosult – az e törvény szerint biztosított, illetőleg a 13. § szerint egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyeken túl – az, aki

a)120 csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, baleseti táppénzben, baleseti táppénzben, baleseti járadékban,

b)121 a 14. § (3) bekezdése alapján saját jogán nyugdíjban, hozzátartozói nyugellátásban, rehabilitációs járadékban,

c)122 mezőgazdasági járadékban (öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékban, növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékban), megváltozott munkaképességű személyek ellátásában, bányászok egészségkárosodási járadékában, fogyatékossági támogatásban, rokkantsági járadékban, házastársi pótlékban, házastársi jövedelempótlékban,

d) nemzeti gondozási díjban (pótlékban), hadigondozotti ellátásban,

e)123 bányászati keresetkiegészítésben vagy átmeneti bányászjáradékban részesül,

f)124 gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben részesül,

g)125 egyházi jogi személytől nyugdíjban vagy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi vagy rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül,

h)126 az aktív korúak ellátására való jogosultság keretében megállapított pénzbeli ellátásban, időskorúak járadékában, ápolási díjban, gyermeknevelési támogatásban

részesül, továbbá

i)127 a köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerinti köznevelési intézményben, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató nagykorú magyar állampolgár, menekült, oltalmazott, valamint az a külföldi állampolgár, aki nemzetközi szerződés vagy az oktatásért felelős miniszter által adományozott ösztöndíj alapján létesített tanulói, hallgatói jogviszonyban áll, továbbá az a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében államilag támogatott, vagy magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzési formában hallgatói jogviszonyban áll,

j)128 megváltozott munkaképességű, illetve egészségkárosodást szenvedett és munkaképesség-változásának mértéke az 50 százalékot, illetve egészségkárosodásának mértéke a 40 százalékot eléri, vagy egészségi állapota 50 százalékos vagy ennél kisebb mértékű, és az illetékes hatóság erre vonatkozó igazolásával rendelkezik,

k)129 a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte és jövedelme nem éri el a minimálbér 30 százalékát,

l)130 kiskorú, magyar állampolgársággal, menekült vagy oltalmazott jogállással és Magyarország területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, továbbá az a nem magyar állampolgárságú kiskorú, aki Magyarország területén lakóhellyel rendelkezik,

m)131 személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézményben elhelyezett személy (ide nem értve a külföldi állampolgárt), a gyermekvédelmi rendszerben utógondozási ellátásban részesülő 18–24 éves fiatal felnőtt, továbbá magyar hatóság által a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett külföldi kiskorú személy,

n) fogvatartott,

o)132 a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 54. §-a alapján szociálisan rászorult,

p)133 egészségügyi szolgáltatás megszerzése érdekében kötött megállapodás alapján jogosult,

r)134 a 39. § (2) bekezdése szerint egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett,

s)135 rendvédelmi egészségkárosodási járadékban vagy honvédelmi egészségkárosodási járadékban részesül,

t)136 hajléktalan,

u)137 a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény alapján korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesül,

v)138 az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényben meghatározott táncművészeti életjáradékban részesül,

w)139 a szociális szövetkezetben tagi munkavégzési jogviszonyban áll, kivéve e jogviszony szünetelésének időtartamát.

(2) A 13. § hatálya alá tartozó külföldi személy az ugyanott hivatkozott külön jogszabály, illetőleg nemzetközi egyezmény szerint jogosult egészségügyi ellátásra.

(3)140 Az (1) bekezdés a)–k), továbbá o), s), u) és v) pontja esetében – az (1) bekezdés i) pontjában meghatározott ösztöndíjas és a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alatt álló, nappali rendszerű oktatás keretében államilag támogatott vagy magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzési formában résztvevő hallgató kivételével – az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság további feltétele, hogy az érintett személy belföldinek minősüljön.

(4)141 Az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó igényjogosultságot egyszerre csak egy jogcímre tekintettel lehet megállapítani. Amennyiben a jogosultság egyszerre több jogcím alapján is megállapítható, akkor a jogcímek (1) bekezdésben foglalt felsorolása jogosultsági sorrendet jelent azzal, hogy a (2) bekezdésben meghatározott jogcím az (1) bekezdésben felsorolt jogcímeket megelőzi.

(5)142 Az egészségügyi szolgáltatásra jogosult és az egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult személyek által a biztosítástól függetlenül térítésmentesen, valamint a biztosítás alapján térítésmentesen vagy térítés ellenében, továbbá a biztosításon felül térítés ellenében igénybe vehető ellátások körét külön törvény határozza meg.

Tbj. 16/A. §143 A 16. § (1) bekezdésének i) pontjában említett tanuló és hallgató a tanulói jogviszony, illetőleg a hallgatói jogviszony kezdetétől a diákigazolványra való jogosultság megszűnéséig jogosult egészségügyi szolgáltatásra, ideértve a tanulói, hallgatói jogviszony szünetelésének időtartamát is.

A magánnyugdíj keretében járó szolgáltatás
és kifizetés

Tbj. 17. §144 A magánnyugdíj keretében a biztosított, illetőleg a kedvezményezett

a) nyugdíjjáradékra, vagy

b) egyösszegű kifizetésre

szerezhet jogosultságot a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényben meghatározott feltételek szerint.

IV. Fejezet

AZ ELLÁTÁSOK FEDEZETE

Járulékfizetésre vonatkozó általános szabályok145

Tbj. 18. §146 (1)147 A társadalombiztosítási ellátások és a munkaerő-piaci célok fedezetére

a)148 a biztosított természetbeni egészségbiztosítási járulékot, pénzbeli egészségbiztosítási járulékot és munkaerő-piaci járulékot (a továbbiakban együtt: egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék), valamint nyugdíjjárulékot, a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozó nyugdíjjárulékot,

b)149

c) a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a 39. § (2) bekezdésében említett személy egészségügyi szolgáltatási járulékot,

d) az egészségügyi szolgáltatások fedezetére a külön törvényben meghatározott személy egészségügyi hozzájárulást

e)150

fizet.

(2)151

(3)152

(4) A foglalkoztató a táppénzkiadásokhoz hozzájárul.

(5)153 A járulékokat a járulékalapot képező jövedelem kifizetésekor irányadó járulékmértékek szerint kell megfizetni. A járulékokat a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony megszűnését követően kifizetett (kiosztott) járulékalapot képező jövedelem után is meg kell fizetni.154

(6)155

Tbj. 19. § (1)156

(2)157 A biztosított, a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozó, valamint tagi munkavégzés esetén a szociális szövetkezeti tag által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 10 százalék.

(3)158 A biztosított által fizetendő egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék mértéke 8,5 százalék. Az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékon belül a természetbeni egészségbiztosítási járulék 4 százalék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék 3 százalék, a munkaerő-piaci járulék 1,5 százalék.

(4)159 A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, tagi munkavégzés esetén a szociális szövetkezet, valamint a 39. § (2) bekezdésében meghatározott személy által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7110 forint (napi összege 237 forint).

(5)160 A foglalkoztató az 5. §-ban említett biztosított betegsége miatti keresőképtelensége, valamint a kórházi (klinikai) ápolása időtartamára folyósított táppénz egyharmadát hozzájárulás címén fizeti meg.

(6)161

(7)162

Tbj. 20. §163

Tbj. 20/A. §164

Járulékalapot nem képező jövedelem

Tbj. 21. §165 Nem képezi a nyugdíjjárulék és az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapját:

a) a foglalkoztató által megállapított és folyósított társadalombiztosítási ellátás, valamint a szociális ellátásnak nem a foglalkoztatót terhelő összege,

b)166

c)167 a jövedelmet pótló kártérítés, keresetpótló járadék (a rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés, a rendvédelmi egészségkárosodási járadék, a honvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés, honvédelmi egészségkárosodási járadék),

d)168 a szerzői jogi védelem, találmányi szabadalmi oltalom, védjegyoltalom, földrajzi árujelzők oltalma, mintaoltalom alatt álló mű, alkotás, valamint az újítás hasznosítására irányuló felhasználási, hasznosítási, használati szerződés alapján a vagyoni jog (védelem alatt álló jog, oltalmi jog) felhasználásának ellenértékeként kifizetett díj,

e)169 a késedelmes teljesítéshez kapcsolódó kamat.

Tbj. 22. §170

Tbj. 23. §171 A 5. § (1) bekezdésének a) pontjában említett szervek a hivatásos, szerződéses állományú tagjaik részére a társadalombiztosítási ellátás helyett kifizetett pénzbeli juttatásokat a társadalombiztosítási ellátásoknak megfelelő mértékben elszámolhatják.

Az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék, valamint a nyugdíjjárulék172

Tbj. 24. § (1)173 A foglalkoztatott a 19. § (2) bekezdésében meghatározott nyugdíjjárulékot, valamint a 19. § (3) bekezdésében meghatározott egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot a 4. § k) pontja szerinti jövedelme (kivéve a 21. § szerinti jövedelmét) után fizeti meg. A foglalkoztatott nem fizet

a)174 nyugdíjjárulékot, valamint egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot a felszolgálási díj és a borravaló után,

b)175 pénzbeli egészségbiztosítási járulékot a külön jogszabály szerinti prémiumévek program és a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás után.

(2)–(3)176

(4)177 Amennyiben a foglalkoztató a biztosítottól több járulékot vont le az előírtnál, a többletként jelentkező járulékot legkésőbb a biztosított kérését követő 15 napon belül vissza kell fizetni.

(5)178

(6)179

(7)180

Családi járulékkedvezmény181

Tbj. 24/A. §182 (1) Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított és – a családi kedvezményt megosztással érvényesítő – biztosított házastársa, élettársa családi járulékkedvezményre jogosult.

(2) A családi járulékkedvezmény csökkenti a biztosított által fizetendő természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék együttes összegét.

(3)183 A családi járulékkedvezmény összege a biztosítottat megillető, az Szja tv. szerinti családi kedvezmény összegéből

a) a biztosított által vagy

b) az Szja tv. szerinti családi kedvezmény közös igénybevételére jogosult biztosítottak által közösen és/vagy

c) a biztosított és a családi kedvezményt megosztással érvényesítő biztosított házastársa, élettársa által együttesen

ténylegesen érvényesített családi kedvezménnyel csökkentett összeg 15 százaléka, de legfeljebb a (2) bekezdésben meghatározott járulékok együttes összege.

(4) A családi járulékkedvezményt a (3) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott személyek döntésük szerint együtt is, de csak egyszeresen érvényesíthetik. A családi járulékkedvezmény együttes igénybevételének feltétele az érintett magánszemélyek – adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban közösen tett, egymás adóazonosító jelét is feltüntető – nyilatkozata, amely tartalmazza a kedvezmény összegének felosztására vonatkozó döntésüket.

(5) A családi járulékkedvezmény (3) bekezdés szerinti összegét a biztosított az éves bevallásában, munkáltatói adómegállapításában feltünteti.

(6) A családi járulékkedvezmény nem csökkenti azt a járulékkötelezettséget, amelyet az Szja tv. szerint adómentes vagy bevételnek nem minősülő járulékalap után kell megfizetni (ide nem értve a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére az adóévben levont, befizetett tagdíj összegét). Egyéni és társas vállalkozó esetén a családi járulékkedvezményt a kivétet, az átalányban megállapított jövedelmet vagy a személyes közreműködői díjat terhelő járulékok erejéig lehet érvényesíteni.

Tbj. 24/B. §184 A családi járulékkedvezmény érvényesítése nem érinti a biztosított társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságát és az ellátások összegét.

Tbj. 24/C. §185 Ha a biztosított a családi járulékkedvezményt havonta vagy negyedévente érvényesítette, és az éves bevallásában az összevont adóalapja után személyi jövedelemadó-kötelezettséget állapít meg, a biztosított a családi járulékkedvezmény összegét nem állapítja meg újra, nem fizeti vissza. E rendelkezés nem befolyásolja jogosulatlan igénybevétel esetére az 51/B. § (3) bekezdésében előírt fizetési kötelezettséget.

Járulékfizetésre vonatkozó különös szabályok186

Tbj. 25. §187 A saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott a járulékalapot képező jövedelme után természetbeni egészségbiztosítási járulékot és nyugdíjjárulékot fizet. Ha a nyugdíj folyósítása szünetel, a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott pénzbeli egészségbiztosítási járulékot is köteles fizetni.

Tbj. 25/A. §188 Nem fizet a 19. § (3) bekezdésében meghatározott mértékű munkaerő-piaci járulékot

a) az 5. § (1) bekezdésének b)–d), g)–i) pontjaiban és (2) bekezdésében meghatározott személy – ide nem értve az iskolaszövetkezetnek nem minősülő szövetkezet tevékenységében munkaviszony keretében közreműködő szövetkezeti tagot –,

b)189 az az egyéni és társas vállalkozó, aki közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, vagy a vállalkozói tevékenysége mellett munkaviszonnyal is rendelkezik – ide nem értve azt a munkavállalót, aki fizetés nélküli szabadságon van,

c) az a foglalkoztatott, egyéni és társas vállalkozó, aki saját jogú nyugdíjas vagy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabályban meghatározott reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.

Tbj. 26. §190 (1)191 A gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban, fejlesztési foglalkoztatási díjban, rehabilitációs járadékban, a 2012. január 1-jét követően hatósági határozattal megállapított rehabilitációs ellátásban, rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítésben, rendvédelmi egészségkárosodási járadékban, honvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítésben, honvédelmi egészségkárosodási járadékban, részesülő személy a díj, segély, támogatás, járadék, ellátás összege után nyugdíjjárulékot fizet. A saját jogú nyugdíjban, valamint a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, özvegyi nyugdíjban részesülő személy a gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, az ápolási díj, valamint a fejlesztési foglalkoztatási díj után nyugdíjjárulékot nem fizet. A reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, özvegyi nyugdíjban részesülő személy a folyósító szervhez benyújtott nyilatkozatával azonban vállalhatja a nyugdíjjárulék fizetését.

(2)192 Az álláskeresési támogatásban részesülő személy az ellátás után nyugdíjjárulékot fizet.

(3)193 Az egyházi szolgálati viszonyban álló egyházi személy után az egyházi jogi személy a minimálbér alapulvételével a 19. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott mértékű nyugdíjjárulékot, valamint természetbeni egészségbiztosítási járulékot fizet. A járulékot központilag, egy összegben az Art. szabályai szerint kell az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni.

(4)194

(5)195 A központi költségvetés a 16. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott – foglalkoztatottnak vagy kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő – személyek, a gyermekgondozási díjban részesülők, valamint a 16. § (1) bekezdés c)–f), h)–o) és s)–v) pontjában meghatározott személyek után havonta 5790 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet.

(6)196

(7)197 A külön jogszabály szerinti felszolgálási díj után a foglalkoztató – a foglalkoztatott helyett – 15%-os mértékű nyugdíjjárulékot fizet. A vendéglátó üzlet felszolgálója a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló után 15% nyugdíjjárulékot fizethet. A vendéglátó üzlet felszolgálója a borravaló után fizethető járulékot a személyi jövedelemadóról benyújtott bevallásában vallja be, a bevallás benyújtására előírt határidőig fizeti meg, továbbá a bevallásában adatot szolgáltat a 15% nyugdíjjárulék alapjáról és összegéről.

(8)198

(9)199 Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (a továbbiakban: ekho) fizetését megalapozó jogviszonyból származó jövedelem után a biztosított az e törvény szerinti nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék fizetési kötelezettségét az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvényben200 meghatározottak szerint teljesíti.

(10)201 A kisadózóként bejelentett személyek után fizetendő, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci-, valamint nyugdíjjárulék kötelezettséget is kiváltó közteherfizetést a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényben meghatározottak szerint kell teljesíteni.

(11)202

A társas vállalkozás és a társas vállalkozó
járulékfizetése

Tbj. 27. § (1)203

(2)204 A biztosított társas vállalkozó a 19. § (2) bekezdése szerinti nyugdíjjárulékot, valamint a 19. § (3) bekezdése szerinti egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot a társas vállalkozástól személyes közreműködésére tekintettel megszerzett járulékalapot képező jövedelem alapulvételével fizeti meg. A nyugdíjjárulék alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta legalább a minimálbér másfélszerese.

(3)205

(4)206 A 4. § d) pont 5. alpontja szerinti társas vállalkozó esetén a személyes közreműködés díjazásának az ügyvezetés díjazását kell tekinteni.

(5)207

Tbj. 28. §208 (1)209 A 27. §-ban meghatározott járulékalap alsó határát arányosan csökkenteni kell azon időszak figyelembevételével, amely alatt a társas vállalkozó

a) táppénzben, baleseti táppénzben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban részesül,

b) gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesül – kivéve, ha a gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, az ápolási díj fizetésének időtartama alatt vállalkozói tevékenységét személyesen folytatja –,

c) csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban és gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben egyidejűleg részesül,

d) katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona,

e) fogvatartott,

f) ügyvédként, szabadalmi ügyvivőként, közjegyzőként kamarai tagságát szünetelteti.

(2)210 Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott körülmények nem állnak fenn a naptári hónap teljes tartamán át, a járulékfizetési alsó határ kiszámításánál egy naptári napra a 27. § (2) bekezdésben meghatározott járulékalap harmincad részét kell alapul venni. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a társas vállalkozó biztosítási jogviszonya a hónap közben kezdődött vagy szűnt meg.

Az egyéni vállalkozók járulékfizetése

Tbj. 29. § (1)211

(2)212

(3)213 A biztosított egyéni vállalkozó a 19. § (2) bekezdése szerinti nyugdíjjárulékot, valamint a 19. § (3) bekezdése szerinti egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot vállalkozói jövedelem szerinti adózás esetén a vállalkozói kivét, átalányadózás esetén az átalányban megállapított jövedelem után fizeti meg. A nyugdíjjárulék alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta legalább a minimálbér másfélszerese.

(4)214 Az egyéni vállalkozó a járulékfizetési alsó határ után nem köteles nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot fizetni arra az időtartamra, amely alatt

a) táppénzben, baleseti táppénzben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban részesül,

b) gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesül – kivéve, ha a gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, az ápolási díj fizetésének időtartama alatt vállalkozói tevékenységét személyesen folytatja –,

c) csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban és gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben egyidejűleg részesül

d) katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona,

e) fogvatartott,

f) ügyvédként, szabadalmi ügyvivőként, közjegyzőként kamarai tagságát, egyéni vállalkozói tevékenységét szünetelteti.

(5)215 Amennyiben a (4) bekezdésben meghatározott körülmények a naptári hónap teljes tartamán át nem állnak fenn, a járulékfizetési alsó határ kiszámításánál egy-egy naptári napra a járulékalap harmincad részét kell alapul venni. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha az egyéni vállalkozó biztosítási jogviszonya hónap közben kezdődött vagy szűnt meg.

(6)216

(7)217

(8)218

Tbj. 29/A. §219 (1)220 Az a biztosított egyéni vállalkozó, aki az egyszerűsített vállalkozói adó alanya (a továbbiakban: eva adózó), a 19. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott járulékokat fizet. A nyugdíjjárulék alapja havonta a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta a minimálbér másfélszerese.

(2)221 Az eva adózó egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettségének megállapításánál értelemszerűen alkalmazni kell a 29. § (4)–(5) és (8) bekezdésének rendelkezéseit.

(3)222 Az eva adózó egyéni vállalkozó a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében egyoldalú nyilatkozattal vállalhatja, hogy a 19. § (2)–(3) bekezdés szerinti járulékokat az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék alapjánál magasabb járulékalap után fizeti meg. Az egyéni vállalkozó a magasabb járulékalap adóévre szóló választásáról a tárgyév első járulékbevallásában nyilatkozik az állami adóhatóságnak. A nyilatkozat az Art. szerinti végrehajtható okiratnak minősül.

(4)223 A (3) bekezdéstől eltérően a 31. § (4) bekezdésében említett eva adózó egyéni vállalkozó a munkaviszonya, illetőleg a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követő tárgyévi időszakra is választhatja a magasabb járulékalap utáni járulékfizetést.

Tbj. 30. §224

A mezőgazdasági őstermelő járulékfizetése225

Tbj. 30/A. §226 (1)227 A mezőgazdasági őstermelő – ideértve a tevékenységét a tárgyévben kezdő mezőgazdasági őstermelőt is – a minimálbérnek megfelelő összeg után fizeti meg a 19. § (3) bekezdésében meghatározott természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot.

(2)228 Az (1) bekezdéstől eltérően az a mezőgazdasági őstermelő, akinek az e tevékenységéből származó, tárgyévet megelőző évben elért bevétele nem haladja meg az Szja tv. szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatárt, az őstermelői tevékenységből származó, tárgyévet megelőző évi bevételének 20 százaléka után a 19. § (3) bekezdésében meghatározott mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékot és 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet. Az Szja tv. szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást.

(3)229 A mezőgazdasági őstermelő a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében az adóévre vonatkozóan nyilatkozattal vállalhatja, hogy a 19. § (3) bekezdésében meghatározott természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot az (1)–(2) bekezdésben meghatározott járulékalapnál magasabb összeg után fizeti meg. A mezőgazdasági őstermelő a magasabb járulékalap választásáról a negyedévre vonatkozó járulékbevallásában nyilatkozik az állami adóhatóságnak. A tárgyév első negyedévére vonatkozó járulékbevallásban megtett nyilatkozat az adóévre, az ezt követő időszakra vonatkozó járulékbevallásban megtett nyilatkozat az adóév bevallással le nem fedett, az adóévből még hátralévő időszakra szól. A nyilatkozat az Art. szerinti végrehajtható okiratnak minősül.

(4) A mezőgazdasági őstermelő járulékfizetési kötelezettségére a 29. § (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(5)230 A (3) bekezdéstől eltérően az év közben biztosítottá váló mezőgazdasági őstermelő az adóévben első ízben benyújtott járulékbevallásban nyilatkozik magasabb járulékalap választásáról. Nyilatkozata a biztosítási kötelezettség első napjától az adóévre szól és az Art. szerint végrehajtható okiratnak minősül.

Járulékfizetés több biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony egyidejű fennállása esetén231

Tbj. 31. § (1)232 Több biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony egyidejű fennállása esetén a járulékalap után mindegyik jogviszonyban meg kell fizetni a nyugdíjjárulékot és az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot.

(2)233

(3)234

(4)235 A természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a nyugdíjjárulék alapja a ténylegesen elért járulékalapot képező jövedelem, eva adózó egyéni vállalkozó esetében az Eva tv.-ben meghatározott adóalap 4 százaléka, átalányadózó egyéni vállalkozó esetében az átalányban megállapított jövedelem, ha

a)236 az egyéni vállalkozó, a társas vállalkozó legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban is áll, vagy

b)237 az egyéni vállalkozó, a társas vállalkozó a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben, az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép- vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytat tanulmányokat.

A heti 36 órás foglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokban előírt munkaidőt össze kell számítani.

(5)238 Amennyiben a társas vállalkozóként biztosított több gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja vagy ügyvezetője, a járulékfizetési alsó határ utáni járulékot – évente egy alkalommal történő választása szerint – egyszer kell figyelembe venni. A társas vállalkozó e választásáról a tárgyév január 31-éig nyilatkozik a társas vállalkozásnak.

(6)239 Annak az egyéni vállalkozónak, aki egyben társas vállalkozóként is biztosított, egyéni vállalkozói járulékfizetési kötelezettsége a 29. § (3) bekezdése, illetőleg 29/A. § (1) bekezdése szerint áll fenn. Ez esetben a társas vállalkozásnál fennálló járulékfizetési kötelezettség alapja a ténylegesen elért, járulékalapot képező jövedelem. Az egyéni vállalkozó a társas vállalkozás részére a tárgyév január 31-éig tett nyilatkozat alapján évenként az adóév egészére választhatja, hogy a járulékfizetési alsó határ után történő járulékfizetési kötelezettséget társas vállalkozóként teljesíti. E választása alapján az egyéni vállalkozásában, illetőleg a további tagsági jogviszonyában a (4) bekezdésben említett járulékalap után kell a járulékot megfizetni.

(7)240

Tbj. 32. §241

Tbj. 33. §242

Megállapodás társadalombiztosítási ellátásra

Tbj. 34. §243 (1)244 Az a belföldi nagykorú természetes személy, aki nem saját jogú nyugdíjas, és

a) az 5. § és a 13. § szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban nem áll, vagy a 11. § szerint a biztosítás nem terjed ki rá, vagy

b) a biztosítása szünetel,

nyugellátásra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából 34 százalék nyugdíjjárulék fizetésének vállalása mellett megállapodást köthet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás szolgálati időre és nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset megszerzésére külön-külön nem köthető meg.

(3)245

(4)246 Az (1) bekezdés alapján kötött megállapodás esetén a járulékfizetés alapja a megállapodást kötő személy által megjelölt jövedelem, de legalább a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér összege. Amennyiben a megállapodást a minimálbér összegének figyelembevételével kötik meg, annak változása esetén a megállapodás alapján fizetendő nyugdíjjárulékot, a változást követő hónap 12. napjáig kell a módosított összeg alapján megfizetni. Így kell eljárni akkor is, ha a megállapodást kötő személy az általa megjelölt jövedelmét módosítja. Ha a megállapodást kötő személy, kedvezményezett javára kötött megállapodás esetén a kedvezményezett a megállapodás időtartama alatt biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban áll, a megállapodás alapján történő járulékfizetési kötelezettség szünetel.

(5)247 Szolgálati idő szerzése érdekében megállapodást köthet a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér alapulvételével számított 34 százalék nyugdíjjárulék fizetésével az a nagykorú személy, aki

a) felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytatott tanulmányoknak (ideértve a doktorandusz-képzést is) a Tny. 41. §-a szerint figyelembe vehető idejét,

b) a társadalombiztosítási öregségi teljes nyugdíjhoz a Tny.-ben meghatározott húsz év szolgálati idő, vagy – az igénylőre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár 1997. december 31-e utáni betöltése esetén – az öregségi résznyugdíjhoz előírt tizenöt év szolgálati idő elérése érdekében kizárólag az öregségi résznyugdíjra vagy öregségi teljes nyugdíjra jogosultsághoz szükséges hiányzó szolgálati idejét, legfeljebb azonban öt naptári évet

kívánja szolgálati időként elismertetni.

(6)248 A (5) bekezdés szerinti esetekben a megállapodás alapján fizetendő nyugdíjjárulék alapja a szolgálati időként elismerhető időszak naptári napjainak és a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér harmincad részének szorzata. Ha az (5) bekezdés a) pontja szerinti megállapodást a minimálbér alapján kötötték és a minimálbér változik, a megállapodás alapján fizetendő nyugdíjjárulékot a változást követő hónap 12. napjáig kell a módosított összeg alapján megfizetni.

(7)249 Az (5) bekezdés b) pont szerinti esetben a megállapodás megkötése a nyugdíjigény elbírálása tárgyában hozott első fokú határozat elleni jogorvoslatra meghatározott idő lejártáig kezdeményezhető és a nyugdíjjárulékot a megállapodás megkötését követő tizenöt napon belül egy összegben kell megfizetni. A megállapodást kezdeményező személy az addig elismert szolgálati idejét a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatával igazolja. Az elismert szolgálati idő figyelembevételével az ellátás az egyéb jogosultsági feltételek megléte esetén is legkorábban a járulék megfizetésének napjától állapítható meg. A járulékfizetés határideje indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. A 2000. január 1-je előtt jogerős határozattal elbírált igények esetében újabb szolgálati idő szerzésére megállapodás nem köthető.

(8) Szolgálati idő szerzése érdekében megállapodás köthető, a megállapodás megkötése napján érvényes gyermekgondozási segély összege alapján, a 19. § (2) bekezdésében meghatározott nyugdíjjárulék megfizetésével

a) 1998. évre, a gyermekgondozási segély idejével megegyező otthoni gondozás idejére, valamint

b)250

(9)251 A (8) bekezdés a) pontja alkalmazásánál a járulékfizetést a megállapodás megkötése napján érvényes járulékmértékek figyelembevételével a megállapodás megkötését követő 30 napon belül egy összegben kell teljesíteni.

(10)252 Az e törvény szerint nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen sem jogosult természetes személy megállapodást köthet a saját, valamint a vele együtt élő gyermeke egészségügyi szolgáltatásának biztosítására.

(11)253 A (10) bekezdésben említett megállapodás alapján fizetendő járulék havi összege:

a) nagykorú állampolgár esetén a (4) bekezdés szerinti minimálbér 50 százaléka,

b) 18 évesnél fiatalabb gyermek esetén a (4) bekezdés szerinti minimálbér 30 százaléka.

(12)254 A Magyarország területén oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató külföldi állampolgár egészségügyi szolgáltatására a (4) bekezdésben meghatározott minimálbér 30 százalékának megfelelő havi összegű egészségbiztosítási járulék megfizetésének vállalása esetén köthet megállapodást.

(13)255 A nyugellátásra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem, illetőleg a szolgálati idő, valamint az egészségügyi szolgáltatás szerzése érdekében kötött megállapodást a kedvezményezett személy javára a járulékfizetés átvállalásával más személy vagy szerv is megkötheti. Az előzőekben említett megállapodások alapján fizetendő járulékokat Magyarország hivatalos pénznemében és a megállapodás megkötése utáni mértékváltozások figyelembevételével kell megállapítani és megfizetni.

(14)256 A köztársasági elnök saját jogú nyugdíjasnak nem minősülő házastársa biztosítottnak minősül arra az időre is, amelyre a fennálló biztosítással járó jogviszonyában a biztosítása szünetel, vagy nem rendelkezik az 5. § szerinti biztosítással járó jogviszonnyal.

(15)257 A járulékfizetés alapja a (14) bekezdés szerinti esetben a biztosítás szünetelésének kezdetét vagy a biztosítási jogviszony megszűnését megelőző hónapban elért járulékalapot képező jövedelem, ilyen jövedelem hiányában a minimálbér kétszerese.

Tbj. 35. § (1)258 A megállapodásnak tartalmaznia kell a szerződő felek megnevezését, címét, valamint a megállapodást kötő személynek, illetőleg a kedvezményezettnek a nyilvántartásra, adatszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések szerinti adatait, a fizetendő járulék alapját vagy összegét, a szerződés keltét, s ha a járulékfizetési kötelezettség (a szerződés hatálya) ettől eltér, ennek időpontját.

(2)259 Az egészségügyi szolgáltatásra megállapodás csak a megállapodás megkötését követő hónap első napjától kezdődő hatállyal, az első hónapra esedékes járulék egyidejű befizetése mellett köthető. Ezt követően a járulékot havonta előre, a tárgyhónapot közvetlenül megelőző hónap 12. napjáig kell megfizetni. A befizetési határidő elmulasztása esetén a megállapodás megszűnik a járulék esedékességének napját magában foglaló naptári hónap utolsó napján, kivéve, ha addig a tartozást megfizetik. Az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság a megállapodás megszűnéséig áll fenn.

(3)260 A 34. § (1) bekezdése és a (8) bekezdés b) pontja szerinti megállapodás a megkötése napján, legkorábban a tárgyhónap első napján jön létre. A tárgyhónap első napját megelőző időre megállapodás nem köthető. Ezt követően a nyugdíjjárulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell megfizetni. A befizetés elmulasztása a megállapodás megszűnését vonja maga után.

(4)261 A megállapodás alapján megszerzett jogosultságra – ha e törvény másként nem rendelkezik – a Tny.tv., illetve az Eb.tv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5)262 A (4) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a 34. § (10) és (12) bekezdése szerint kötött megállapodás alapján egészségügyi szolgáltatás – a sürgősségi ellátás kivételével – a megállapodás megkötését követő huszonnegyedik hónap első napjától jár, kivéve, ha a megállapodás megkötésével egyidejűleg az előírt járulék befizetése visszamenőleg huszonnégy hónapra megtörtént. Az utóbbi esetben az egészségügyi szolgáltatás a megállapodás megkötését követő hónap első napjától jár.

(6)263 Megállapodás alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosult külföldi részére az igazolást a vele megállapodást kötő igazgatási szerv adja ki.

(7)264

Biztosítási kötelezettséggel nem rendelkezők járulékfizetése265

Tbj. 36. §266 (1) A kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás a 19. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi szolgáltatási járulékot, a társas vállalkozó a 19. § (2) bekezdésében meghatározott nyugdíjjárulékot fizet. A nyugdíjjárulék alapja a társas vállalkozónak a személyes közreműködése, a 4. § d) pont 5. alpont szerinti társas vállalkozó esetében az ügyvezetői tevékenysége alapján kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelem.

(2) A kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó tevékenységének megszűnése után kifizetett, a személyes közreműködés vagy ügyvezetői tevékenység alapján járó járulékalapot képező jövedelem után is meg kell fizetni a járulékot.

Tbj. 37. §267 (1)268 A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó a 19. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi szolgáltatási járulékot és a 19. § (2) bekezdésében meghatározott nyugdíjjárulékot fizet. A nyugdíjjárulék alapja az e tevékenységből származó vállalkozói kivét, átalányadózó esetén az átalányban megállapított jövedelem.

(2)269 Az egyszerűsített vállalkozói adózást választó kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó a nyugdíjjárulékot – az (1) bekezdésben meghatározott járulékalaptól eltérően – az Eva tv.-ben meghatározott adóalap 10 százaléka után fizeti meg.

(3) A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó a 10. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam alatt köteles járulék fizetésére.

(4)270

Tbj. 37/A. §271 Nem kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni arra az időtartamra, amely alatt a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó

a)272 keresőképtelen, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben részesül,

b) fogvatartott,

c) állat-egészségügyi szolgáltató tevékenysége szünetel,

d) ügyvédi tevékenysége, közjegyzői vagy szabadalmi ügyvivői kamarai tagsága szünetel,

e) egyéni vállalkozói tevékenysége szünetel,

f) foglalkoztatása a munkaviszonyában vagy egyidejűleg fennálló több munkaviszonyában együttesen eléri a heti 36 órát.

Tbj. 38. §273 (1)274 Több jogviszony egyidejű fennállása esetén a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó után az egészségügyi szolgáltatási járulékot – a (2)–(5) bekezdésben meghatározottak szerint – csak egy jogviszonyban kell megfizetni.

(2) Ha az egyéni vállalkozó egyidejűleg társas vállalkozó is, az egészségügyi szolgáltatási járulékot egyéni vállalkozóként kell megfizetnie.

(3) Ha a társas vállalkozó több vállalkozásban végez munkát, a tárgyév január 31-éig az adóév egészére vonatkozóan nyilatkozik a társas vállalkozásoknak arról, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot melyik társas vállalkozás fizeti meg utána.

(4) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően az egyéni vállalkozó a tárgyév január 31-éig a társas vállalkozásnak tett nyilatkozata alapján az adóév egészére választhatja, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a társas vállalkozás – több társas vállalkozásban fennálló tagsági jogviszony esetén a választása szerinti vállalkozás – fizeti meg utána.

(5)275 Ha az egyidejűleg több társas vállalkozói jogviszonnyal rendelkező társas vállalkozó év közben válik kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozóvá, akkor – a Tbj. 38. § (1) bekezdése figyelembe vételével – az adóév fennmaradó időszakára nyilatkozik arról, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot melyik társas vállalkozás fizeti meg utána.

Tbj. 39. §276 (1)277 A központi költségvetés a 16. § (1) bekezdésének a)–o), s)–v) pontjában említett személyek egészségügyi szolgáltatásának fedezetét a 26. § (5) bekezdésében meghatározott járulékfizetéssel és az egészségügyi hozzájárulás bevételeinek átutalásával biztosítja.

(2)278 Az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra a 16. § (1) bekezdésének a)–p) és s)–w) pontja, valamint a 13. § szerint sem jogosult, köteles a 19. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni.

(3)279 A (2) bekezdésben meghatározott kötelezettség további feltétele, hogy a természetes személy a bejelentkezését megelőzően megszakítás nélkül legalább egy éve a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező hontalan személy esetén a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint bejelentett szálláshellyel rendelkezik Magyarország területén. Az egyéves időtartamba beleszámít az a legfeljebb kilencven napos időszak is, amely alatt a belföldi személy nem rendelkezett Magyarország területén bejelentett lakóhellyel. Ha az állami adóhatóság az egyéves időtartamra vonatkozóan a saját nyilvántartásában nem rendelkezik adattal, a járulékfizetési kötelezettség elbírálása céljából megkeresi a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szervet, illetve a szálláshellyel kapcsolatos idegenrendészeti nyilvántartást kezelő szervet, a lakcímre vonatkozó adatok közlése érdekében.

(4)280 A járulékfizetést a kötelezett helyett annak hozzájárulásával más személy vagy szerv is teljesítheti. A járulékfizetés átvállalása az állami adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé.

(5) A járulékfizetés átvállalásáról a (2) bekezdés szerinti kötelezett 15 napon belül bejelentést tesz az állami adóhatóságnak. Ha a járulékfizetést átvállaló személy vagy szerv nem teljesít, az egészségügyi szolgáltatási járulékot a (2) bekezdés szerinti kötelezett köteles megfizetni.

(6)281 Az állami adóhatóság a (2) bekezdés szerint egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett által az Art. 20. § (6) bekezdése szerint hozzá bejelentett adatokat a bejelentést követő 10 napon belül elektronikus úton megküldi az Egészbiztosítás Alap kezeléséért felelős szerv részére.

Tbj. 39/A. §282 (1)283 A 39. § (2) bekezdésében meghatározott járulékfizetési kötelezettség az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megszűnését követő naptól a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony első napjáig, illetőleg a 16. § (1) bekezdésének a)–p) és s)–w) pontja meghatározott jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjáig áll fenn.

(2) Ha a biztosítási kötelezettség megállapítására utólag kerül sor, a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt a 39. § alapján megfizetett járulékot a foglalkoztató által kiállított igazolás benyújtása mellett vissza lehet igényelni az állami adóhatóságtól.

Tbj. 39/B. §284 (1)285 Tagi munkavégzés esetén a szociális szövetkezet e tagja után a 19. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi szolgáltatási járulékot, a tag az e tevékenysége ellenértékeként kapott pénzbeli juttatás után a 19. § (2) bekezdésében meghatározott nyugdíjjárulékot fizet.

(2) A tagi jogviszony szünetelése alatt a szövetkezet nem fizet egészségügyi szolgáltatási járulékot. A szövetkezeti tag közfoglalkoztatási jogviszonyának fennállása alatt az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók.

(3) A szociális szövetkezet az (1) bekezdés szerinti egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alól a tagi munkavégzési jogviszony létrejöttét követő első évben mentesül, a második évben az egészségügyi szolgáltatási járulék 25 százalékának, harmadik évben 50 százalékának, negyedik évben 75 százalékának, az ötödik évtől 100 százalékának megfizetésére kötelezett. Az egészségügyi szolgáltatási járulék különbözetét a Nemzeti Foglalkoztatási Alap negyedévente megtéríti az Egészségbiztosítási Alap részére.”

(4) A (3) bekezdés szerinti kedvezményt ugyanazon személy után egy időben csak egy szociális szövetkezet, továbbá ugyanaz a szociális szövetkezet ugyanazon tagja után csak egy alkalommal veheti igénybe.

(5) Négy évnél rövidebb időtartamú jogviszony esetén a (3) bekezdés szerinti kedvezmény a négy évből fennmaradó időszakra másik jogviszonyban érvényesíthető, a kedvezmény mértékének megállapításánál azonban figyelembe kell venni a korábbi tagi jogviszonyban érvényesített kedvezmény időtartamát.

(6) A (3) bekezdés szerinti kedvezmény igénybevételéhez szükséges a tag nyilatkozata arról, hogy utána másik szociális szövetkezet nem érvényesít kedvezményt, vagy a megelőző négy év időtartamban mennyi időre érvényesítettek utána kedvezményt. A jogszerűtlen nyilatkozatból adódó adóhiány, bírság és pótlék a tagot terheli.

V. Fejezet

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI NYILVÁNTARTÁSOK

Tbj. 40. §286 A társadalombiztosítási rendszerek hatékony működésének biztosítása céljából az a)–d) pont szerinti nyilvántartások tartalmazzák a befizetések nyilvántartását, beszedését és az ellátások megállapításához szükséges e törvény szerinti adatokat

a)287 a nyugdíj-biztosítási nyilvántartás adatkezelője a központi nyugdíjbiztosítási szerv,

b) az egészségbiztosítási nyilvántartás – ide nem értve a d) pont szerinti nyilvántartást – adatkezelője az egészségbiztosítási szerv,

c) a járulék bevallását, befizetését, végrehajtását tartalmazó nyilvántartás adatkezelője az állami adóhatóság,

d) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos nyilvántartás adatkezelője a rehabilitációs hatóság.

Tbj. 40/A. §288 A nyugdíj-biztosítási nyilvántartás az egészségbiztosítási nyilvántartás és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos nyilvántartás adatkezelője a nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg kivéve, ha e korlátozás alól az adatkezelő irányítására kijelölt miniszter előterjesztésére a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényben meghatározott egyedi felmentést ad.

Tbj. 41. § (1)289 A 40. §-ban említett nyilvántartások tartalmazzák a foglalkoztatók és a biztosítottak törvényben előírt kötelezettségei teljesítésével szolgáltatott mindazon adatot, amelyből biztosítottanként megállapítható a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci, valamint nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelem, a biztosított után megfizetett, illetőleg a tőle levont egészségbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék összege, a biztosítási jogviszony időtartama, valamint a biztosítottat megillető ellátások megállapításához szükséges adat.

(1a)290 A 40. § szerinti nyilvántartások az (1) bekezdésben meghatározott adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásoknak minősülnek.

(2)291 Az állami adóhatóság a jogosulatlan társadalombiztosítási ellátások igénybevételének megakadályozása, az ellátások összegének megállapítása érdekében az e törvényben és az Art.-ben meghatározott adatokat a biztosítottak adóazonosító jelének feltüntetésével szolgáltatja. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv (a továbbiakban: társadalombiztosítási igazgatási szervek) az átadott nyilvántartás adatait a saját nyilvántartásának adataival az 1996. évi XX. törvény szabályai szerinti kapcsolati kód alkalmazásával veti egybe. A társadalombiztosítási igazgatási szervek a jogosulatlan ellátások igénybevevőiről adóazonosító jel feltüntetésével tájékoztatják az állami adóhatóságot.

(3)292 A társadalombiztosítási ellátások megállapítása és jogszerű igénybevételének ellenőrzése érdekében az állami adóhatóság az Art. 52. § (7) bekezdésében foglaltak szerint adatot szolgáltat a központi nyugdíjbiztosítási szerv, a rehabilitációs hatóság és az egészségbiztosítási szerv részére.

(4)293

(5)294

(6)295 Az állami adóhatóság a (3) bekezdésben foglaltakon túl az Art. 16. §-ának (3) bekezdése a)–i) pontjában meghatározott adatokat a társadalombiztosítási igazgatási szervnek átadja. Amennyiben a felhasználás során a felhasználó igazgatási szervnek eltérő tény, adat jut tudomására, erről köteles az állami adóhatóságot értesíteni.

(7)296

VI. Fejezet

AZ ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG TERJEDELME, ADATVÉDELMI RENDELKEZÉSEK

Tbj. 42. § (1) Az igazgatási szervek a nyilvántartási rendszerben az alábbi személyes adatokat tarthatják nyilván és kezelhetik:

a)297 személyi adatok (név, leánykori név, anyja neve, születési hely, születés éve, hónapja és napja),

b) családi állapot, állampolgárság,

c) lakóhely (tartózkodási hely),

d) foglalkozás, munkahely, munkakör, tevékenység,

e)298 az egészségkárosodás mértékére, a rehabilitálhatóságra, az egészségi állapotra, továbbá az élettársra, az eltartott hozzátartozói minőségre vonatkozó olyan adatok, amelyek a társadalombiztosítási ellátás megállapításához szükségesek,

f) jövedelemre vonatkozó adatok,

g)299 társadalombiztosítási azonosító jel (a továbbiakban: TAJ szám).

(2)300

(3) Az igazgatási szerv, valamint a társadalombiztosítási feladatokat ellátó foglalkoztatók és egyéb szervek nem társadalombiztosítási szerv és természetes személy részére adatot csak törvény, illetve törvény felhatalmazása alapján – a felhasználás céljának és jogalapjának egyidejű megjelölése mellett – jogszabályban meghatározott módon szolgáltathatnak.

(4)301 A bíróságok, az ügyészségek, a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás szervei, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása érdekében – a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célok és feltételek teljesülése esetén – e törvény felhatalmazása alapján a nyilvántartásba felvett adatok teljes körének igénylésére jogosultak.

(5)302 A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, valamint a Magyarország által kötött nemzetközi egyezmények alapján egészségbiztosítási jogosultságokat igazoló nyilvántartás – azon adat kivételével, amelyet jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

Tbj. 43. § (1) A 42. § (1) bekezdés alapján nyilvántartásba vett adatokból

a)303 állami adóhatóság, valamint a vámhatóság az ellenőrzési feladatok érdekében az a) pont szerinti adatok, a d) pontból a munkahelyre vonatkozó adatok, és az f) pont szerinti jövedelemre vonatkozó adatok, valamint a g) pont

b)304 az állami adóhatóság, az önkormányzati adóhatóság az adókötelezettség ellenőrzése és az adó-végrehajtási eljárás lefolytatása érdekében az a) pont szerinti adatok, valamint a d) pontból a munkahelyre és a foglalkoztatási jogviszony időtartamára vonatkozó adatok, támogatás megállapítása és ellenőrzése érdekében az e) pontból az egészségkárosodás mértékére vonatkozó,

c)305 a munkaügyi és szociális igazgatás szervei az ellátás megállapítása, folyósítása, munkaügyi ellenőrzés céljából az a)–d) és f)–g) pontjai,

d)306 az egészségügyi ellátást nyújtó szervek (személyek) az egészségügyi szolgáltatói feladataik ellátása érdekében az a)–e) és g) pontjai,

e)307 a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalai (a továbbiakban: járási hivatal) és a cégbíróságok külön törvényben meghatározottak,

f)308 a menekültügyi hatóság az ellátások és támogatások megállapítása, folyósítása és a jogosultság ellenőrzése céljából az a), d) és f) pontban foglalt adatokról

g)309 az egészségügyi államigazgatási szerv szervei egészségfejlesztési tevékenységük ellátása céljából az a)–e) és g) pontjai

h)310 a köztartozás behajtására törvény által felhatalmazott szervek e tevékenységük ellátása céljából az a)–d) és f) pontban foglaltak

i)311 a kincstár a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 20/C. §-a, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 139. § (2) bekezdése szerinti feladata teljesítésével, továbbá a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató, intézmény vezetője a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások, ellátások biztosításával összefüggésben a g) pont

j)312 az állami foglalkoztatási szerv rehabilitációs szolgáltatás nyújtása és a rehabilitációs célú munkaközvetítésben való közreműködés céljából az a)–g) pont

k)313 a munkavállalót munkaviszonyának fennállására tekintettel kamarai nyilvántartásba, névjegyzékbe vevő, illetve a munkavállaló munkaviszonyban töltött szakmai gyakorlatát kamarai eljárásban vizsgáló szakmai kamarák a munkaviszony fennállásának ellenőrzése érdekében az a) és d) pont

l)314 az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 35/A. §-ában meghatározott Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működtetője az a) pontban foglaltak közül a születési név, születési hely, születési éve, hónapja, napja, valamint a g) pont

szerinti adatok igénylésére jogosultak.

(2) A 42. § (1) bekezdése szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan módon – átadhatók.

(2a)315 A 42. § (1) bekezdése szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra a Központi Statisztikai Hivatal részére személyazonosításra alkalmas módon átadhatók.

(3) Az e törvényben nem szabályozott esetben adatok továbbításának csak akkor van helye, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárult.

(4) A társadalombiztosítási nyilvántartásba az érintett betekinthet, a róla nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.

(5) Az igazgatási szervek, továbbá a társadalombiztosítási feladatokat ellátó foglalkoztató, illetőleg egyéb szerv vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését.

Tbj. 43/A. §316 Az állami adóhatóság elektronikus úton átadja az 56/A. § (6) bekezdésében meghatározott adatokat

a)317 az álláskeresési támogatások megállapítása és ellenőrzése céljából az állami foglalkoztatási szerv, az egészségbiztosítási ellátások ellenőrzése céljából az egészségbiztosítási szerv, rehabilitációs hatóság részére,

b)318 a nyugdíjjogosultság és nyugdíj megállapítása céljából a központi nyugdíjbiztosítási szerv részére.

Tbj. 43/B. §319 Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, az igazgatási szervek által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.

Tbj. 43/C. §320 Az igazgatási szerv vezetője a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 28. § (5) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonsági szolgálatok kihelyezett állományának tagját érintő társadalombiztosítási adatszolgáltatás rendjét és az azzal összefüggő eljárási szabályokat – a törvényi előírások keretei között – a nemzetbiztonsági szolgálattal külön megállapodásban rögzíti.

VII. Fejezet

A JÁRULÉKKÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSÉNEK ELJÁRÁSI SZABÁLYAI

Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése

Tbj. 44. §321 (1)322 A 4. § szerinti foglalkoztató, az egyéni vállalkozó, az őstermelő, valamint az 56/A. § szerinti munkavállaló, foglalkoztatott (a továbbiakban együtt: nyilvántartásra kötelezett) kötelesek a jogszabályban meghatározott nyilvántartás vezetésére és az Art. 31. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatokról a bevallásukban adatszolgáltatás teljesítésére.

(2)323

(3)324 A foglalkoztató a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos bejelentési kötelezettségét az Art. 16. §-ában foglaltaknak megfelelően az állami adóhatóságnak teljesíti.

(4)325 A társadalombiztosítási igazgatási szervek az adatszolgáltatásra kötelezettől nem kérhetik olyan adat ismételt közlését, amely a nyilvántartásra kötelezett bejelentésében, bevallásában már szerepelt. Nem esik az előző korlátozás alá, ha az egészségbiztosítási szerv a pénzbeli ellátások megállapításához az igénylő adatait a foglalkoztatótól, illetőleg a társadalombiztosítási igazgatási szervek a járulék fizetésére kötelezett jövedelemadatait az állami adóhatóságtól kérik. A társadalombiztosítás igazgatási szervei az Art. 54. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján az ellátásokra való jogosultság megállapításával, a járulékok alapjául szolgáló jövedelemmel és a fizetési kötelezettség teljesítésével összefüggő adótitok megismerésére jogosultak.

(5)326 A foglalkoztató és az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásába való bejelentésre kötelezett más személy vagy szerv legkésőbb a bejelentést követő napon, illetve a biztosított vagy egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatásra jogosult személy kérésére három munkanapon belül köteles a bejelentésről igazolást kiadni a biztosított, illetve az egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatásra jogosult személy részére, mely tartalmazza a bejelentésben közölt adatokat és a bejelentés teljesítésének időpontját.

Tbj. 44/A. §327 (1)328 A családtámogatási igazgatási eljárásban, illetve a fogyatékossági támogatás ügyében másodfokon eljáró hatóság a 42. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott személyi adatok és a TAJ-szám megjelölésével bejelentést tesz az egészségbiztosítási szerv részére a gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, fogyatékossági támogatásban részesülő személyekről az ellátást megállapító határozat jogerőre emelkedését és az ellátás megszűnését követő 10 napon belül. Az adatok átadásának módjáról a családtámogatási igazgatási eljárásban, illetve a fogyatékossági támogatás ügyében másodfokon eljáró hatóság és az egészségbiztosítási szerv megállapodást köt.

(2)329 Az illetékes járási hivatal a 42. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott személyi adatok és a TAJ-szám megjelölésével bejelentést tesz az egészségbiztosítási szervnek az aktív korúak ellátására való jogosultság keretében megállapított pénzbeli ellátásban, az ápolási díjban, az időskorúak járadékában és a hadigondozotti pénzellátásban részesülő személyekről az ellátást megállapító határozat jogerőre emelkedését és az ellátás megszűnését követő 10 napon belül. Az illetékes járási hivatal bejelentést tesz arról a személyről is, akinek a szociális rászorultságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 54. §-a alapján megállapította. A bejelentést a szociális rászorultság megállapításáról szóló határozat jogerőre emelkedését követő 10 napon belül kell az egészségbiztosítási szerv részére teljesíteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell azt is, hogy a jogosultságot milyen időtartamra állapították meg.

(3) Az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság kezdetére és megszűnésére vonatkozó bejelentést

a)330 az egyházi nyugdíjban részesülők esetében az egyházi nyugdíjat folyósító szerv,

b) a bányászati keresetkiegészítésben részesülők esetén a keresetkiegészítést folyósító szerv,

c)331

d)332 a személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézményben és gyermekotthonban elhelyezettek esetén – az a) pontban és a (4) bekezdésben említett személyek kivételével – az intézmény, illetve a gyermekotthon vezetője, nevelőszülőnél elhelyezettek esetén a nevelőszülői hálózatot működtető, külső férőhelyen elhelyezettek esetén a külső férőhelyet működtető,

e)333 a 16. § (1) bekezdésének i) pontjában említett tanulók és hallgatók esetén a közoktatási információs rendszer, illetve a felsőoktatási információs rendszer működtetője,

f) fogvatartottak esetén a fogvatartást foganatosító szerv,

g)334 a rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban részesülők esetében az ellátást folyósító szerv

a jogosultság kezdetét és megszűnését követő 10 napon belül köteles teljesíteni az egészségbiztosítási szervnek.

(3a)335 A szociális szövetkezet tagi munkavégzési jogviszonyban álló tagja

a) jogviszonyának kezdetét legkésőbb a jogviszony első napján, a munkavégzés megkezdése előtt,

b) jogviszonyának megszűnését, szünetelésének kezdetét és befejezését 8 napon belül

jelenti be az egészségbiztosítási szervnek.

(4)336 A nyugdíj-biztosítási ellátásban (ideértve a saját jogú és a hozzátartozói nyugellátásban részesülőket), rehabilitációs járadékban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban, mezőgazdasági járadékban (öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékban, növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékban), , bányászati keresetkiegészítésben, rokkantsági járadékban, baleseti járadékban, polgármesterek közszolgálati járadékában, házastársi pótlékban, házastársi jövedelempótlékban részesülő személyekről, továbbá nemzeti gondozási díjban, pótlékban részesülők esetén, a hadigondozotti pénzellátás esetén a nyugdíjfolyósító szerv legkésőbb az ellátás folyósításának megkezdését, illetve megszüntetését követő napon bejelentést tesz az egészségbiztosítási szervnek. A nyugdíjfolyósító szerv bejelentési kötelezettségének teljesítésére a központi nyugdíjbiztosítási szerv megállapodást köt az egészségbiztosítási szervvel.

(5)337 A 16. § (1) bekezdésének j) pontjában meghatározott személy az egészségügyi szolgáltatásának biztosítására bejelentést tesz az egészségbiztosítási szervnek, ezzel egyidejűleg az orvosszakértői szerv, a rehabilitációs szakértői szerv vagy a rehabilitációs hatóság szakvéleményével, szakhatósági állásfoglalásával, hatósági bizonyítványával, határozatával igazolja, hogy munkaképessége csökkenésének mértéke az 50 százalékot, illetve az egészségkárosodásának mértéke a 40 százalékot eléri.

(6)338 A 16. § (1) bekezdésének k) pontjában említett személy az egészségügyi szolgáltatásának biztosítására bejelentést tesz az egészségbiztosítási szervnek, ezzel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy a havi jövedelme nem éri el a minimálbér 30 százalékát.

(7)339 Az egészségbiztosítási szerv a 44. § (5) bekezdésében meghatározott igazolás kiállítására kötelezettet az igazolás kiállításának elmulasztása, hibás vagy késedelmes teljesítése miatt 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.

(8)340 Ha az egészségbiztosítási szerv az egészségbiztosítási nyilvántartás adatkezelőjeként a nyilvántartás felülvizsgálata során azt állapítja meg, hogy a foglalkoztató, illetve egyéb bejelentésre kötelezett a bejelentési kötelezettségét nem, vagy nem jogszabály szerint teljesítette, 15 napos határidő kitűzésével felszólítja a bejelentésre kötelezettet, hogy igazolja a bejelentés szabályszerű teljesítését. Ha a bejelentésre kötelezett határidőben nem igazolja a bejelentés teljesítését, 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. A kiszabható bírság felső határa a be nem jelentett személyek számának és a bírság legmagasabb értékének szorzata.

(9)341 A (7)–(8) bekezdésben meghatározott mulasztási bírság kiszabásánál az egészségbiztosítási szerv mérlegeli az eset összes körülményét, a kötelezett jogellenes magatartásának vagy mulasztásának súlyát és gyakoriságát, amely alapján a mulasztás súlyához igazodó bírságot szab ki, vagy a bírság kiszabását mellőzi.

(10)342 A hajléktalan személyekről az egészségbiztosítási szervnek bejelentést tesznek az alábbi intézmények vezetői:

a) hajléktalanok otthona,

b) hajléktalanok átmeneti szállása,

c) hajléktalanok rehabilitációs intézménye,

d) hajléktalanok éjjeli menedékhelye,

e) hajléktalanok nappali melegedője.

A bejelentésről az intézmény vezetője igazolást ad ki a hajléktalan személy részére. A bejelentés és az igazolás érvényessége a bejelentés napját magában foglaló naptári hónapot követő hatodik naptári hónap utolsó napjáig tart.

(11)343 A (10) bekezdésben meghatározott intézmény a bejelentés vagy az igazolás kiállításának elmulasztása miatt nem bírságolható.

Tbj. 44/B. §344 (1) Az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő, de az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában nem szereplő személyekről a bejelentési- és járulékfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése céljából – külön megállapodásban foglaltak szerint – havonta adatot szolgáltat az állami adóhatóságnak.

(2) Az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában biztosítottként vagy egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatásra jogosultként nem szereplő személyekről a bejelentési- és járulékfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése céljából – külön megállapodásban foglaltak szerint – adatot szolgáltathat az állami adóhatóságnak.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás kiterjedhet az Art. 20. § (1) bekezdésében meghatározott természetes azonosító adatokra.

(4) Az állami adóhatóság a (1)–(2) bekezdésben, valamint a 44/C. § (3) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás alapján ellenőrzi a bejelentési- és járulékfizetési kötelezettség teljesítését.

(5)345 Ha az állami adóhatóság tudomást szerez arról, hogy a foglalkoztató megszűnt, azonban a biztosítás megszűnéséről bejelentés nem történt, akkor az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság ellenőrzése céljából a cég nevéről, székhelyéről és a foglalkoztatottak Art. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti természetes azonosító adatairól tájékoztatja az egészségbiztosítási szervet. Ha az egészségbiztosítási szerv nyilvántartása szerint a természetes személy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága a foglalkoztató megszűnése miatt már nem áll fenn, akkor az egészségbiztosítási szerv erről tájékoztatja az adóhatóságot.

(6)346 Az idegenrendészeti hatóság az állami adóhatóság kérésére a 39. § (2) bekezdésében előírt járulékfizetésre bejelentkező személyek ellenőrzése céljából adatot szolgáltat az állami adóhatóságnak azokról, akik a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott tartózkodási feltételek teljesítését más EGT-államban fennálló biztosítással (Európai Egészségbiztosítási Kártyával) igazolják. Az adatszolgáltatás az Art. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti természetes azonosító adatokra terjed ki. Az adatszolgáltatás módjáról az állami adóhatóság megállapodást köt az idegenrendészeti hatósággal.

Tbj. 44/C. §347 (1) Ha az egészségügyi szolgáltatónak az Eb. tv. rendelkezései szerinti ellenőrzése során megállapítást nyer, hogy az ellátást igénybe vevő személy nem szerepel az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában, akkor a jogosultságának tisztázása érdekében az érintett személy hatósági eljárást kezdeményezhet az egészségbiztosítási szervnél.

(2) Az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában az érintett személyt – a biztosítotti, illetve az egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatásra jogosító jogviszony fennállásának tisztázásáig – az egészségügyi szolgáltatásra jogosultként szerepelteti, ha az érintett személy okirattal valószínűsíti a jogviszony fennállását.

(3) Az egészségbiztosítási szerv a (2) bekezdésben meghatározott bejegyzést követően – az okirat másolatának megküldésével együtt – a bejelentési- és járulékfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése céljából a 44/B. § (3) bekezdésében meghatározott adatokat haladéktalanul továbbítja az állami adóhatóságnak.

Tbj. 45. §348 A kisadózó vállalkozások tételes adójának alanya a biztosítási kötelezettségének bejelentését a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényben meghatározottak szerint a főállású kisadózói státuszának bejelentésével teljesíti.

Társadalombiztosítási egyéni nyilvántartás

Tbj. 46. §349 (1) A foglalkoztató a tevékenységében személyesen közreműködő biztosított személyek adatait oly módon köteles nyilvántartásba venni és erről a magánszemélynek igazolást adni, hogy abból a törvényben előírt adatok a munkavégzés (tevékenység) megkezdésétől megállapíthatók legyenek. A nyilvántartásba vétel elmulasztása miatt a foglalkoztatót az Art. szerint megállapítható mulasztási bírság – a nyilvántartásba nem vett személyenként – terheli.

(2)350 A foglalkoztató a biztosítottakról – az egyéni vállalkozó a biztosítással összefüggő adatairól – köteles a külön törvényben meghatározottak szerint olyan nyilvántartást vezetni, amely tartalmazza a biztosított nevét és személyi adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét, a a foglalkoztató adatait, a biztosítási időre és a szolgálati időre vonatkozó adatokat, a biztosítottól levont járulékok alapját és összegét. Az Mt. XVI. fejezete alapján foglalkoztatott munkavállalót a kölcsönbeadó köteles nyilvántartásba venni.

Tbj. 47. § (1)351 A 46. § (2) bekezdése szerinti nyilvántartást a nyilvántartásra kötelezett havonta lezárja, archiválja és arról az Art. 31. §-ának (2) bekezdésében meghatározottak szerint az állami adóhatósághoz bevallást, a Tny. 97. §-a (2) bekezdésében előírtak esetén a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervhez adatszolgáltatást teljesít.

(2)352

(3)353 A foglalkoztató a jövedelemigazoláshoz csatoltan a tárgyévet követő év január 31. napjáig köteles a nyilvántartás adataival egyező igazolást kiadni a biztosított részére a tárgyévben fennállt biztosítási idő „tól–ig” tartamáról, a tárgyévre, illetve a tárgyévtől eltérő időre levont járulékok összegéről, valamint az egyes járulékokból érvényesített családi járulékkedvezményről. A biztosítással járó jogviszony év közben történő megszűnése esetén az igazolást soron kívül kell kiadni.

(4)354 Amennyiben a 47. § (1) bekezdése szerinti bevallási kötelezettség teljesítése, vagy a már teljesített adatszolgáltatás módosítása a 2008. évet megelőző időszakra, illetőleg az Art.-ben meghatározott elévülési időn túli év(ek)re vonatkozik, az adatszolgáltatást a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv részére kell teljesíteni.

Tbj. 48. §355 A szociális szövetkezet a tagi munkavégzési jogviszonyban álló tagja részére a tárgyévet követő év január 31-éig igazolást ad ki a jogviszony időtartamáról, a nyugdíjjárulék alapjáról és összegéről, valamint az egészségügyi szolgáltatási járulékról és az abból érvényesített kedvezményről. A jogviszony év közben történő megszűnése esetén az igazolást soron kívül kell kiadni.

Tbj. 49. §356

A járulék megállapítása, bevallása, megfizetése357

Tbj. 50. §358 (1)359 A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelem alapján köteles az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, a nyugdíjjárulékot megállapítani és a biztosítottat terhelő járulékot levonni. A megállapított tárgyhavi járulékot az Art. 31. §-ának (2) bekezdésében és 2. számú mellékletében meghatározottak szerint kell a tárgyhónapot követő hónap 12-éig bevallani, illetőleg megfizetni az állami adóhatóságnak. A megállapított járulékot csökkenteni kell azzal az összeggel, amelyet a foglalkoztató az adott jogviszonnyal összefüggésben a tárgyévre vonatkozó túlfizetés miatt fizetett vissza a biztosítottnak.

(2)360 Az egyéni vállalkozó az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot az Art. 31. §-ának (2) bekezdésében és 2. számú mellékletében meghatározottak szerint a tárgyhónapot követő hónap 12-éig vallja be, illetőleg fizeti meg az állami adóhatóságnak. Az eva adózó egyéni vállalkozó a járulékot az Eva tv.-ben meghatározottak szerint fizeti meg és vallja be.

(3)361

(4)362 A mezőgazdasági őstermelő a 19. § (3) bekezdésében meghatározott természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot az Art. 31. §-ának (2) bekezdése szerinti adattartalommal elektronikus úton negyedévente, a negyedévet követő hónap 12-éig vallja be és a bevallás benyújtására előírt határidőig fizeti meg az állami adóhatóságnak.

(5)363 A foglalkoztató a biztosítottat terhelő járulékot akkor is köteles bevallani és befizetni, ha annak levonása a tárgyhónapban kifizetett jövedelemből nem lehetséges. A megelőlegezett járulékot a foglalkoztató a biztosítottal szemben fennálló követelésként veszi nyilvántartásba.

(6)364 A foglalkoztató írásban tájékoztatja a biztosítottat a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg a biztosított jövedelméből levont egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékról, nyugdíjjárulékról, valamint az egyes járulékokból érvényesített családi járulékkedvezményről, illetőleg a részére túlvonás miatt visszafizetett (átutalt) járulékokról, a társas vállalkozás a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozót az egészségügyi szolgáltatási járulékról.

(7)365

(8)366

(9)367

(10)368

A családi járulékkedvezmény érvényesítése369

Tbj. 51. §370 (1)371 A foglalkoztató köteles a családi járulékkedvezmény havi összegének megállapítására, ha az Szja tv. szerint adóelőleget megállapító munkáltatónak minősül vagy olyan kifizetőnek, amely a magánszemély részére az összevont adóalapba tartozó rendszeres jövedelmet juttat.

(2)372 A családi járulékkedvezmény havi összege az Szja tv. szerinti családi kedvezmény adóelőleg-nyilatkozat szerinti havi összege és a tárgyhavi személyi jövedelemadó adóelőleg-alap különbözetének – ha az pozitív – 15 százaléka, de legfeljebb a biztosítottat a tárgyhónapban terhelő

a) természetbeni egészségbiztosítási járulék és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, és

b) nyugdíjjárulék

összege.

(3) A foglalkoztató a családi járulékkedvezmény havi összegét úgy érvényesíti, hogy az annak megfelelő összeget

a) természetbeni egészségbiztosítási járulékként, vagy

b) ha a természetbeni egészségbiztosítási járulék nem nyújt teljes fedezetet a járulékkedvezményre pénzbeli egészségbiztosítási járulékként, vagy

c) ha a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék sem nyújt teljes fedezetet a járulékkedvezményre nyugdíjjárulékként

nem vonja le, és nem fizeti meg az állami adóhatóságnak. A családi járulékkedvezmény havi összegét a foglalkoztató az Art. 31. § (2) bekezdés szerinti bevallásában vallja be.

(4) A biztosított az adóelőleg-nyilatkozatban rendelkezhet arról, hogy nem kéri a családi járulékkedvezmény havi összegének érvényesítését.

(5) Családi járulékkedvezmény havi összegét nem érvényesítheti az, aki nem minősül az Szja tv. szerint családi kedvezményre jogosultnak.

Tbj. 51/A. §373 (1) A biztosított egyéni vállalkozó és mezőgazdasági őstermelő a családi járulékkedvezmény havi, illetve negyedéves összegét saját maga állapítja meg.

(2)374 A biztosított egyéni vállalkozó által érvényesíthető családi járulékkedvezmény havi összege a családi kedvezmény havi összege (közös igénybevétel esetén a biztosított egyéni vállalkozóra jutó összege) és a vállalkozói kivét vagy az átalányban megállapított jövedelem havi összege után megállapított személyi jövedelemadó adóelőleg-alap különbözetének – ha az pozitív – 15 százaléka, de legfeljebb a biztosítottat a tárgyhónapban terhelő

a) természetbeni egészségbiztosítási járulék és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, és

b) nyugdíjjárulék

összege.

(3)375 A biztosított őstermelő által érvényesíthető családi járulékkedvezmény negyedéves összege a családi kedvezmény negyedévre eső összege (közös igénybevétel esetén a biztosított mezőgazdasági őstermelőre jutó összege) és a mezőgazdasági őstermelésből származó jövedelem vagy az átalányban megállapított jövedelem negyedéves összege után megállapított személyi jövedelemadó adóelőleg-alap különbözetének – ha az pozitív – 15 százaléka, de legfeljebb a biztosítottat a tárgyhónapban terhelő

a) természetbeni egészségbiztosítási járulék és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, és

b) nyugdíjjárulék

összege.

(4) A biztosított egyéni vállalkozó a havi, a mezőgazdasági őstermelő a negyedéves családi járulékkedvezményét úgy érvényesíti, hogy az annak megfelelő összeget

a) természetbeni egészségbiztosítási járulékként, vagy

b) ha a természetbeni egészségbiztosítási járulék nem nyújt teljes fedezetet a járulékkedvezményre pénzbeli egészségbiztosítási járulékként, vagy

c) ha a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék sem nyújt teljes fedezetet a járulékkedvezményre nyugdíjjárulékként

nem fizeti meg az állami adóhatóságnak. A biztosított egyéni vállalkozó és mezőgazdasági őstermelő a családi járulékkedvezmény havi, illetve negyedéves összegét a járulékokról szóló bevallásában vallja be.

(5) Családi járulékkedvezmény havi vagy negyedéves összegét nem érvényesítheti az, aki nem minősül az Szja tv. szerint családi kedvezményre jogosultnak.

Tbj. 51/B. §376 (1) A biztosított az év közben érvényesített családi járulékkedvezményről köteles az éves bevallásában vagy – ha munkáltatói adómegállapítás választásra jogosult és azt a munkáltató vállalja – a munkáltatói adómegállapítás során elszámolni. Az elszámolásban fel kell tüntetni a családi járulékkedvezmény 24/A. § (3) bekezdés szerint megállapított alapját, összegét, továbbá azt az összeget, amelyet a tárgyévre a családi járulékkedvezmény havi összegeként a foglalkoztató, a biztosított egyéni vállalkozó, vagy negyedéves összegeként a biztosított mezőgazdasági őstermelő érvényesített.

(2) Ha a családi járulékkedvezmény 24/A. § szerint megállapított összege több, mint amit a tárgyévre családi járulékkedvezmény havi összegeként a foglalkoztató vagy az egyéni vállalkozó, negyedéves összegeként a mezőgazdasági őstermelő érvényesített, a különbözet az adóbevallásban igényelhető, illetve munkáltatói adómegállapítás esetén az említett különbözet tekintetében a személyi jövedelemadó különbözetére vonatkozó szabályok [Szja tv. 14. § (2) bekezdés] szerint kell eljárni.

(3) Ha a biztosított a családi járulékkedvezmény havi vagy negyedéves összegét úgy érvényesítette, hogy a családi járulékkedvezményre nem volt jogosult, az igénybe vett családi járulékkedvezményt az adóbevallás benyújtására előírt határidőig vissza kell fizetnie. A biztosított a befizetési kötelezettség 12 százalékának megfelelő különbözeti bírság fizetésére köteles. Nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a befizetési kötelezettség a 10 ezer forintot nem haladja meg.

(4)377 A családi járulékkedvezmény éves elszámolásakor

a) a visszafizetési kötelezettséget személyi jövedelemadóként kell teljesíteni,

b) a még igényelhető családi járulékkedvezményt a személyi jövedelemadó terhére kell elszámolni.

Tbj. 52. § (1)378 A társadalombiztosítási kifizetőhelyet fenntartó foglalkoztató – ideértve a központosított illetményszámfejtő helyeket is – a táppénz-hozzájárulást az általa folyósított társadalombiztosítási ellátások elszámolásán tünteti fel.

(2)379 Ha a biztosított részére a (1) bekezdésben meghatározott táppénzt az egészségbiztosítási szerv állapítja meg és folyósítja, a táppénz folyósítását követően a táppénz-hozzájárulás összegét az igazgatási szerv érvényesíti.

(3)380

(4)381 A társas vállalkozás köteles a társas vállalkozó után fizetendő járulékot, a társas vállalkozó jövedelméből levont járulékkal együtt a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig befizetni. Amennyiben a tárgyhónapban a társas vállalkozó(k) részére jövedelmet nem fizettek és a tárgyév folyamán – a tárgyhónapig bezárólag – elszámolt járulék a járulékfizetési alsó határ után számított járulék összegét nem éri el, a társas vállalkozás a járulékfizetési alsó határ utáni járulékot köteles a társas vállalkozó helyett megelőlegezni, és azt a törvényben előírt határidőn belül befizetni.

(5)382

(6)383

(7)384 A foglalkoztató által levont járulék a biztosítottól akkor sem követelhető, ha azt a foglalkoztató bevallani és/vagy befizetni elmulasztotta, és a vele szemben foganatosított hatósági intézkedések nem vezettek eredményre.

(8)385

A befizetések elszámolása

Tbj. 53. §386 (1)387

(2)388

(3)389

(4)390

Tbj. 53/A. §391 (1)392 A befizetett egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékból az állami adóhatóság 81,89 százalékot az Egészségbiztosítási Alapnak, 18,11 százalékot a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak utal át.

(2)393 A Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető járulékot naponta kell átutalni a Nemzeti Foglalkoztatási Alap számlájára.

Ellenőrzés

Tbj. 54. § (1)394 Az igazgatási szervek – jogszabályban meghatározott hatáskörükben eljárva – ellenőrzik a 46. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartást, a biztosítási kötelezettség elbírálását és a 46. § (2) bekezdése szerinti nyilvántartás vezetését.

(2)395 Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során a biztosítás vagy az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság utólagos megállapítása, törlése tárgyában a határozat meghozatalára

a)396 a járulék utólagos megállapítása nélkül az egészségbiztosítási szerv,

b)397 a biztosítottat terhelő járulék, foglalkoztatottnak minősülő biztosított esetében a foglalkoztatót terhelő járulék utólagos megállapítása mellett az állami adóhatóság jogosult. A határozat elleni jogorvoslatra a Tny. tv., az Eb. tv., illetőleg az Art. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3)398 A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott igazgatási szervek – igényelbírálási eljárásuk során – ellenőrizhetik a járulékfizetési kötelezettség teljesítését és a mulasztásról értesítik az állami adóhatóságot.

Tbj. 55. §399

Késedelem, mulasztás következményei

Tbj. 56. § (1)400 Az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit az e törvényben, a Tny. és az Eb.tv.-ben, valamint az Mpt.-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni a

a)401 járulékok megállapításával, bevallásával, megfizetésével, a kötelezettség keletkezésének bejelentésével, a bejelentett adatok változásával, az ellenőrzéssel, a feltárt jogsértések jogkövetkezményeivel,

b)402 járulék kötelezettség teljesítésével kapcsolatos hatósági eljárásra, a tartozások behajtására és végrehajtására, az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásával és késedelmével, a járulékfizetési kötelezettség, a bejelentési kötelezettség elmulasztásával kapcsolatban,

c)403 Tny., az Eb. tv. és az Mpt. szerinti megtérítési és visszafizetési kötelezettség, mulasztási bírság, késedelmi kamat, korengedményes nyugdíjtartozás megfizetésére, behajtására, végrehajtására, a behajthatatlan tartozás törlésére, a végrehajtáshoz való jog elévülésére, továbbá a fizetési halasztás, részletfizetés engedélyezésére.404

(2)405

(3)406

Különös szabályok a járulékkötelezettségek teljesítésére vonatkozóan407

Tbj. 56/A. §408 (1)409 A magyar jogszabályok szerint bejegyzésre nem kötelezett külföldi foglalkoztató (a továbbiakban: külföldi vállalkozás) javára biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony keretében munkát végző foglalkoztatott részére kifizetett járulékalapot képező jövedelem alapulvételével a külföldi vállalkozás a 19. § (2)–(3) bekezdéseiben meghatározott nyugdíjjárulékot, valamint egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot állapít meg és von le.

(2) A külföldi vállalkozás a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonnyal összefüggő bejelentési, járulékfizetési és bevallási kötelezettséget az Art. 8. és 9. §-ában meghatározott képviselő útján, ennek hiányában közvetlenül saját maga teljesíti. Ha a külföldi vállalkozás a járulékkötelezettséget közvetlenül teljesíti, a biztosítás kezdetét megelőzően köteles bejelentkezni az állami adóhatóságnál, és kérelmezni, hogy az állami adóhatóság foglalkoztatói minőségében vegye nyilvántartásba.

(2a)410 Az állami adóhatóság által a külföldi vállalkozásokról vezetett (2) bekezdés szerinti nyilvántartás – azon adat kivételével, amelyet jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3) Ha a külföldi vállalkozás a járulékkötelezettségek teljesítésére nem rendelkezik Art. szerinti képviselővel, és a (2) bekezdésben foglalt bejelentkezést is elmulasztja, az általa foglalkoztatott természetes személy biztosításával összefüggő bejelentési, járulékfizetési és bevallási kötelezettséget a foglalkoztatott teljesíti, és viseli a járulékkötelezettségek elmulasztása miatti jogkövetkezményeket (ide nem értve a mulasztási bírságot és az adóbírságot).

(4) Ha a munkavállaló magyarországi foglalkoztatására

a) kirendelés alapján kerül sor, és a munkáltatók megállapodása alapján a munkavállaló munkabérét és az ezzel járó közterheket az a munkáltató fizeti, amelyhez a munkavállalót kirendelték,

b) munkaerő-kölcsönzés keretében kerül sor, és a kölcsönbeadó külföldi vállalkozás,

e foglalkoztatással összefüggésben a bejelentés és nyilvántartás, valamint a járulék megállapításának, bevallásának és megfizetésének kötelezettsége az a) pont szerinti esetben azt a munkáltatót terheli, amelyhez a munkavállalót kirendelték, a b) pont szerinti esetben a belföldön bejegyzett kölcsönvevőt terheli.

(5)411 A (2)–(3) bekezdés szerinti kötelezett a biztosítási és járulékfizetési kötelezettséggel összefüggő bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségét havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-éig – a (6) bekezdésben meghatározott adattartalommal – elektronikus úton teljesíti az állami adóhatóság részére. A (2)–(3) bekezdés szerinti kötelezettet a 44. §-ban és a 46–47. §-ban, valamint az 50. § (6) bekezdésben meghatározott nyilvántartási és igazolási kötelezettség nem terheli.

(6)412 Az (5) bekezdésben meghatározott járulékbevallás tartalmazza:

a) a külföldi vállalkozás nevét, székhelyét, adóazonosító számát,

b) a foglalkoztatott természetes személyazonosító adatait, nemét, állampolgárságát,

c) a foglalkoztatott taj-számát, adóazonosító jelét,

d)413 a járulékalapra, a járulékok összegére, a biztosítási (foglalkoztatási) idő „tól-ig” tartamára vonatkozó adatot,

e) annak az időszaknak a megjelölését, amely alatt a biztosított természetes személy járulékalapot képező jövedelemmel nem rendelkezett, és

f) a külföldi vállalkozásnak az illetősége szerinti állam hatósága által megállapított adóazonosító számát, ha a járulékkötelezettséget a (3) bekezdés szerint a foglalkoztatott teljesíti.

(7)414 Az állami adóhatóság a (2)–(3) bekezdés szerinti kötelezett által befizetett járulékokból 54,05 százalékot a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, 37,84 százalékot az Egészségbiztosítási Alapnak, 8,11 százalékot a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak utal át.

Tbj. 56/B. §415 A kincstár számfejtési körébe tartozó központi költségvetési szervek képviselőjeként a kincstár teljesíti a járulék megállapításával, bevallásával, megfizetésével, a nyilvántartással és adatszolgáltatással, valamint a biztosítottak bejelentésével összefüggő, e törvényben és az Art.-ben előírt kötelezettségeket.

Különös eljárási szabályok a magán-nyugdíjpénztári visszalépésekre és a tagdíjak elszámolására vonatkozóan416

Tbj. 56/C. §417 (1) A kincstár által vezetett, magánnyugdíjpénztáranként megnyitott tagdíjbeszedési-, késedelmi- és önellenőrzési pótlék számlákra 2011. december 1-jét megelőző időszakra vonatkozóan teljesített valós túlfizetés és téves befizetés összegét a foglalkoztató az Art. szabályai szerint az adóhatóságtól kérheti vissza. Az állami adóhatóság a téves befizetés, illetve túlfizetés kiutalását a Magyar Államkincstárnál vezetett, Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számla terhére teljesíti. A kiutalásról az adóhatóság az Art. szabályai szerint intézkedik. A tagnak visszajáró túlfizetést az állami adóhatóság a foglalkoztatón keresztül fizeti vissza.

(2) A magán-nyugdíjpénztári számlára teljesített olyan befizetést, amely nem a pénztárt illet meg, a pénztár havonta köteles átutalni közvetlenül a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi számlájára.

Tbj. 56/D. §418 Ha a biztosított pénztártagsági jogviszonya a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés miatt már nem áll fenn, a visszalépést megelőző időszakban tévesen megállapított nyugdíjjárulék és tagdíj önellenőrzését nyugdíjjárulék önellenőrzésként kell elvégezni, feltéve, hogy ennek eredményeként a nyugdíjjárulék összege az eredetileg bevallott nyugdíjjárulék és tagdíj együttes összegéhez képest változik. E rendelkezést megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a biztosítottól a foglalkoztatója tagdíj címén vonta le a járulékot, annak ellenére, hogy a magánszemély nem volt magánnyugdíjpénztár tagja, feltéve, hogy tagdíj-kiegészítés miatt nem mutatkozik különbözet.

Tbj. 56/E. §419 A foglalkoztató, vagy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett foglalkoztatott (biztosított) kezdeményezésére a tagdíj-kiegészítéssel kapcsolatos eltérések tisztázására indult eljárások lefolytatása a pénztárak feladata. Az egyeztetés eredményeképp kimutatott, a magánszemélyt jogszerűen megillető tagdíj-kiegészítés összegét a pénztár a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól e célra visszaigényelt összeg terhére teljesíti.

Tbj. 56/F. §420 (1)421

(2)422

(3)423 A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett pénztártagra vonatkozóan 2007. január 1-jét követő időszakra a foglalkoztató által benyújtott pótbevallásokat, helyesbítő bevallásokat az állami adóhatóság feldolgozza és a feldolgozott adatokat a társadalombiztosítási egyéni számla vezetéséért felelős államigazgatási szerv részére továbbítja. A fizetési kötelezettséget az állami adóhatóság felé kell teljesíteni.

Tbj. 56/G. §424 Ha a biztosított pénztártagsági jogviszonya a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépése miatt már nem áll fenn, a pénztártagsági jogviszony idejére járó, meg nem fizetett tagdíj, bírság, pótlék tekintetében az eljárást az állami adóhatóság a Nyugdíjbiztosítási Alap javára folytatja le.

Tbj. 56/H. §425 (1) A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett tagokhoz kötődő követelésérvényesítés biztosítása végett, a magánnyugdíjpénztáraknak 2011. augusztus 31. napjáig vissza kell vonniuk az állami adóhatóságnak átadott, mindazon – 2006. december 31. napja előtti biztosítási jogviszonyhoz kötődő követelésükre irányuló – végrehajtási megkereséseiket, melyekben az adott foglalkoztatóval szemben még van fennálló, végrehajtás alatti követelésük, és egyben nyilatkozatot tesznek, hogy ezen felül egyéb végrehajtási eljárás kezdeményezéshez kapcsolódó követelésük nem áll fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szemben.

(2) A magánnyugdíjpénztárak legkésőbb 2011. október 31. napjáig – foglalkoztatónkénti bontásban – átadják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak végrehajtási eljárás lefolytatása végett a szervezetük nyilvántartásába felvett hátralékos kötelezettségekre vonatkozó adatokat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz csak olyan követelések adhatók át, melyekhez kötődően az adó-végrehajtás lefolytatásához való jog még nem évült el.

(3)426 A magánnyugdíjpénztárak 2011. december 12-éig átadják az állami adóhatóságnak – foglalkoztatókra és biztosítottakra lebontva – azon még el nem évült tagdíj (bírság, pótlék) hátralékra vonatkozó adatokat, amelyek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett tagokat érintenek, és amelyekre irányuló végrehajtási megkereséseiket az (1) bekezdés alapján visszavontak. A pénztár által átadott adatok alapján az állami adóhatóság végrehajtási eljárást folytat le, és a befolyt összeget a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi számlájára utalja át.

(4)427 A felszámolási eljárás során a magánnyugdíjpénztár által érvényesített és – a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap részére teljesített vagyonátadást követően – megtérült, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett tagot érintő, 2007. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó tagdíjjal (bírság, pótlék) összefüggő követelés jogosultja a Nyugdíjbiztosítási Alap.

Tbj. 56/I. §428 Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény 251. § (9) bekezdése a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett tag esetében nem alkalmazható.

Tbj. 56/J. §429 A 2012. december 31-éig magán-nyugdíjpénztári tagdíj, önellenőrzési pótlék és késedelmi pótlék beszedési számlákra teljesített befizetéseket az állami adóhatóság a Nyugdíjbiztosítási Alap számlájára utalja.

A kiküldetés meghosszabbításának bejelentése430

Tbj. 56/K. §431 (1) A 11. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően, két évnél hosszabb munkavégzés esetén a kiküldetés meghosszabbításának bejelentésére akkor van lehetőség, ha

a) a kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés kezdetekor előre nem látható olyan körülmény következik be, ami alapján a munkavállaló magyarországi munkavégzése ténylegesen vagy várhatóan két évnél hosszabb időtartamúvá válik, és

b) az a) pontban említett körülmény a magyarországi munkavégzése kezdetét követő legalább egy év után következik be, amelyet a munkavállaló 8 napon belül bejelent az állami adóhatóságnak.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés esetében a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség a kiküldetés kezdetét követő második év végétől áll fenn.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybaléptetés

Tbj. 57. § (1)432 E törvény hatálybaléptetéséről a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény rendelkezik.433

(2)434

(3)435 Az egyszerűsített foglalkoztatásra e törvény rendelkezéseit az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló külön törvényben436 foglalt eltérések figyelembevételével kell alkalmazni.

Felhatalmazások

Tbj. 58. § (1) A Kormány felhatalmazást437 kap arra, hogy rendeletben szabályozza

a) a járulékalap megállapításához szükséges számítási módot,

b) a biztosítási jogviszony fennállásának részletes szabályait,

c) az előírt adatszolgáltatás teljesítésének módját,438

d) a biztosítottak és az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartását és bejelentését.

e)439 a 23. § szerinti elszámolás feltételeit, valamint a 18. § (3) bekezdésében, a 26. § (3)–(5) bekezdésében meghatározott járulékfizetés rendjét és az adatszolgáltatás módját;

f) a 46. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás részletes szabályait;

g)440 a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állománya tagjainak, valamint a Magyar Honvédség és a katonai nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos és szerződéses állományú tagjainak a táppénz, gyermekápolási táppénz, baleseti táppénz helyett az egészségügyi szabadság idejére kifizetett illetmény elszámolásának részletes szabályait,

h)441

i)442 a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy biztosítási jogviszonyával, járulékfizetésével, valamint adatszolgáltatásával összefüggő rendelkezéseket,

j)443 a 26. § (5) bekezdésében meghatározott kedvezményezetti kör évenkénti tájékoztatásának részletes szabályait, valamint a központi költségvetés által teljesítendő járulékfizetés összege kiszámításának módszerét,

k)444 a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendeletek és a szociális biztonságról szóló nemzetközi egyezmények alapján az alkalmazandó jogszabályokról szóló igazolás kiadásának részletes szabályait.

(2)445 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg az e törvényben előírt feladatokat ellátó igazgatási szerveket, e körben feladatokat állapítson meg , szabályozza az igazgatási szervek közötti együttműködést, a biztosítottak és az egyes ellátásra jogosultak bejelentésére vonatkozó részletes szabályokat, a társadalombiztosítás nyilvántartási rendszerének működését, módszereinek összehangolását.

Tbj. 59. §446

Tbj. 60. §447

Az Európai Unió jogának való megfelelés

Tbj. 61. §448 Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés d) pont és 21. cikk;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

Tbj. 61/A. §449 Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Átmeneti rendelkezések450

Tbj. 62. §451 (1)452 E törvénynek az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2011. január 1-jén és azt követően megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulék-fizetési kötelezettségekre kell alkalmazni, azzal, hogy e törvény 2010. december 31-én hatályos 19. § (2) és (7) bekezdését és 30/A. § (2) és (5) bekezdését kell alkalmazni a 2011. január 10-éig megszerzett és 2010. december havi járulékalapot képező olyan jövedelemre, amelyet a 2010. december hónapra vonatkozóan benyújtott bevallásban kell bevallani.

(2) Az adóellenőrzés során a Tbj. 2010. december 31-én hatályos 27., 29. és 29/A. §-a alapján járulékfizetésre kötelezett terhére utólagos adómegállapítás keretében nem állapítható meg mulasztási bírság és adóbírság a tevékenységre jellemző kereset jogellenes megállapításával összefüggésben.

Tbj. 63. §453 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIII. törvény 33. §-ával megállapított 19. § (2) bekezdés b) pontját a 2011. február 1-jén, és az azt követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

Tbj. 64. §454 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról szóló 2011. évi XXIII. törvénnyel megállapított 16. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltakat 2011. január 1-jére visszamenőlegesen alkalmazni kell.

Tbj. 65. §455 (1)456 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény 153. §-ával megállapított 11. § b) pontban foglaltak alkalmazandók 2013. július 1-je előtt megkezdett kiküldetés, kirendelés és munkaerő-kölcsönzés esetén is, azzal az eltéréssel, hogy a két éves időtartamot 2013. július 1-jétől kell számítani és a biztosítási kötelezettség legkorábban 2015. július 1-jével jön létre.

(2) E törvénynek az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2012. január 1-jén és azt követően megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulék-fizetési kötelezettségekre kell alkalmazni, azzal, hogy e törvény 2011. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni a 2012. január 10-éig megszerzett és 2011. december havi járulékalapot képező olyan jövedelemre, amelyet a 2011. december hónapra vonatkozóan benyújtott bevallásban kell bevallani.

(3)457 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel beiktatott 24/A–24/C., 51., 51/A. és 51/B. §-okat az olyan jövedelmekre kell elsőként alkalmazni, amelyeket a 2014. január hónapra vonatkozóan benyújtott bevallásban kell bevallani.

Tbj. 65/A. §458 A pénztártag 2010. november 1-jét megelőző időszakra vonatkozó tagdíjának önellenőrzése (pótbevallása) esetén a bevallási adatokat az állami adóhatóság az önellenőrzés (pótbevallás) benyújtását követő hónap utolsó napjáig – a tagok folyószámlájának vezetéséhez – továbbítja a pénztár részére. Az önellenőrzés (pótbevallás) alapján a tagdíjat közvetlenül a magán-nyugdíjpénztár részére kell megfizetni. Az esetleges tagdíjtúlfizetés visszaigénylése közvetlenül a magánnyugdíjpénztártól történik.

Tbj. 65/B. §459 Az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXIX. törvény által megállapított 39. § (2) bekezdése 2012. január 1-jétől alkalmazható.

Tbj. 65/C. §460 A nyugdíjjárulék megállapításakor e törvény 2012. december 31-én hatályos 24., 27., 28., 29., 31., 36., 37. és 56/A. § rendelkezéseit kell alkalmazni a 2013. január 10-éig megszerzett, 2012 decemberi járulékalapot képező olyan jövedelmekre, amelyeket a 2012. december hónapra vonatkozóan benyújtott bevallásban kell bevallani.

Tbj. 65/D. §461 A 43/A. §-ban meghatározott adatátadást első alkalommal a 2011. december 31-ét követő és 2013. január 1-jét megelőző időszakra benyújtott bevallások adatai tekintetében kell alkalmazni, és első alkalommal 2013. május 31-éig kell az állami adóhatóságnak teljesítenie.

Tbj. 65/E. §462 Az esedékességet követően a 2015. január 1-jét megelőző időszakra kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelmekre a 2014. december 31-én hatályos 18. § (1) bekezdés e) pontját, 19. § (6) bekezdését, 20/A. §-át, 27. § (5) bekezdését, 29. § (8) bekezdését, valamint az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény XXVII. Fejezetét kell alkalmazni.

Tbj. 65/F. §463 Ha a 2016. december 31-én hatályos 11/A. § alapján 2016. december 31-éig kiküldetés hosszabbítás történt, akkor a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alóli mentesítés legfeljebb 2017. június 30-áig állhat fenn.

Tbj. 65/G. §464 A 11/B. § a 2016. január 1-jétől megkezdett kiküldetések esetén is alkalmazható.

Tbj. 65/H. §465 Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXV. törvénnyel megállapított 31. § (4) bekezdés b) pontja az Art. szerinti elévülési időn belül visszamenőlegesen alkalmazható.

Melléklet az 1997. évi LXXX. törvényhez466

1

A törvényt az Országgyűlés 1997. július 15-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1997. július 25.

2

A Tbj. 2. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 198. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 304. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

3

A Tbj. 2. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 198. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A Tbj. 2. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 198. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A Tbj. 2. § (4) bekezdését a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A Tbj. 2. § (5) bekezdése 2010: CXXIII. törvény 147. §-ával megállapított, a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

7

A Tbj. 2. § (6a) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 198. § (2) bekezdése iktatta be.

8

A Tbj. 3. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

9

A Tbj. 3. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

10

A Tbj. 4. §-a a) pontjának 1. alpontja a 2005: LXXXII. törvény 32. §-ával megállapított, a 2010: CXXIII. törvény 169. § a) pontja, a 2013: CCLII. törvény 147. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A Tbj. 4. § a) pont 2. alpontja a 2013: CCLII. törvény 147. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A Tbj. 4. § a) pont 4. alpontja a 2011: CVI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

13

A Tbj. 4. § a) pont 5. alpontja az 1999: XCIX. törvény 92. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: CCXXIII. törvény 66. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A Tbj. 4. § a) pont 6. alpontja a 2009: LXXVII. törvény 111. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

15

A 4. § a) pontja 7. pontját a 2001: XVI. törvény 35. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A Tbj. 4. §-a a) pont 8. alpontját a 2001: LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 194. § (1) bekezdés a) pontja, újonnan a 2012: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be.

17

A Tbj. 4. § a) pont 9. alpontját újonnan a 2016: CXXV. törvény 137. § (1) bekezdése iktatta be.

18

A Tbj. 4. §-a a) pontjának 10. alpontját a 2005: CLXX. törvény 62. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXV. törvény 137. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A Tbj. 4. § b) pont 1. alpontja a 2009: CXVI. törvény 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A Tbj. 4. §-a b) pontjának 2. alpontja a 2004: XXVII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXXVII. törvény 52. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A Tbj. 4. §-a b) pontjának 3. alpontja a 2003: XCI. törvény 149. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 224. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

23

A Tbj. 4. §-a b) pontjának 5. alpontja a 2004: CI. törvény 318. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A Tbj. 4. §-a b) pontjának 6. alpontja a 2004: CI. törvény 318. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A Tbj. 4. §-a b) pont ba) alpontját a 2002: XLII. törvény 189. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 1. pontja.

26

A Tbj. 4. §-a c) pontjának 1. alpontja a 2004: CI. törvény 318. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

27

A Tbj. 4. § c) pontjának 4. alpontját a 2006: IV. törvény 367. § 19. pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 4. § c) pontjának 5–7. alpontjait az 1998: XXXIII. törvény 63. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe és egyidejűleg az eredeti 5–8. alpontok jelölését 8–11. alpontra módosította.

29

A 4. § c) pontja 6. alpontjának számozását 7. alpontra, 7. alpontjának számozását pedig 6. alpontra változtatta az 1998: LXVII. törvény 22. §-ának (2) bekezdése. A c) pont 6. alpontja a 2004: XXVII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

Az 1998: LXVII. törvény 22. §-a (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

A Tbj. 4. §-a c) pontjának 8. alpontja a 2003: XCI. törvény 149. § (3) bekezdése szerint kiegészített szöveg.

32

A Tbj. 4. §-a c) pontjának 11. alpontja a 2004: CI. törvény 318. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

33

A Tbj. 4. §-a c) pontjának 12. alpontját a 2001: LXXXIV. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

34

A Tbj. 4. § c) pont 13. alpontját a 2009: CXVI. törvény 66. § (2) bekezdése iktatta be.

35

A Tbj. 4. §-a d) pontjának 1. alpontja a 2004: XXVII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított és a 2006: IV. törvény 367. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

36

A Tbj. 4. §-a d) pontjának 2. alpontja a 2003: XCI. törvény 224. § (1) bekezdésének 1.1. pontja szerint módosított szöveg.

37

A Tbj. 4. §-a d) pontjának 3. alpontja a 2001: LXXXIV. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított és a 2004: CI. törvény 318. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

38

A Tbj. 4. § d) pont 4. alpontját a 2009: CXVI. törvény 66. § (3) bekezdése iktatta be.

39

A Tbj. 4. § d) pont 5. alpontja a 2011: CLVI. törvény 199. §-ával megállapított szöveg.

40

A 4. § e) pontja az 1998: XXXIII. törvény 63. §-ának (3) bekezdése szerint módosított szöveg. A rendelkezés e törvény 74. §-ának (3) bekezdése értelmében 1998. április 1-jén lép hatályba azzal, hogy 1998. január 1-jétől kell alkalmazni.

41

A Tbj. 4. §-ának f) pontja a 2004: XXVII. törvény 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A Tbj. 4. § f) pontjának 1. alpontja a 2011: CLXVII. törvény 61. §-ával megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 60. § a) pontja szerint módosított szöveg. A Tbj. 4. § f) pont 1. alpontjának a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „, rokkantsági, baleseti rokkantsági” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.

43

A Tbj. 4. §-a f) pontjának 2. alpontja a 2007: I. törvény 110. § (1) bekezdésével megállapított és a 2010: XCII. törvény 3. §-a, a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 30–38. §-át.

44

A Tbj. 4-a § f) pontjának 3. alpontja a 2006: LXI. törvény 251. § (3) bekezdésének a) pontja és a 2006: CXXI. törvény 31. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

45

A Tbj. 4. § g) pontját a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CC. törvény 192. §-a iktatta be.

46

A Tbj. 4. § h) pontja a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (3) bekezdésével megállapított – 200. §-ával megállapított szöveg.

47

A Tbj. 4. §-ának j) pontja a 2004: XXVII. törvény 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A Tbj. 4. § k) pont 1. alpontja a 2010: CXXIII. törvény 148. §-ával megállapított, a 2013. CC. törvény 201. § a) pontja, a 2013: CCV. törvény 64. § a) pontja szerint módosított szöveg.

49

A Tbj. 4. § k) pont 2. alpontja a 2014: LXXIV. törvény 259. §-ával megállapított szöveg.

50

A Tbj. 4. § l) pontja a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (3) bekezdésével megállapított – 200. §-ával megállapított, a 2014: XCIX. törvény 221. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

51

A Tbj. 4. §-ának m) pontja a 2002: XLII. törvény 189. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A Tbj. 4. § m) pont 1. alpontját a 2010: C. törvény 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

53

A Tbj. 4. § n) pontját a 2010: C. törvény 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 4. § o) pontja a 2007: CXXVI. törvény 218. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

55

A Tbj. 4. § o) pont 2. alpontja a 2016: LXVI. törvény 123. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A Tbj. 4. § p) pontja a 2012: CCXV. törvény 46. §-a szerint módosított szöveg.

57

A Tbj. 4. § q) pontját újonnan a 2016: LXVI. törvény 123. § (2) bekezdése iktatta be.

58

A Tbj. 4. §-ának r) pontja a 2005: LXXXV. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

59

A Tbj. 4. § r) pontjának 1. alpontja a 2006: LXI. törvény 132. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés b) pontja, a 2016: LXVI. törvény 136. § a) pontja szerint módosított szöveg.

60

A Tbj. 4. §-a r) pont 2. alpontja a 2016: CIV. törvény 38. § a) pontja szerint módosított szöveg.

61

A Tbj. 4. §-a r) pontjának 3. alpontja a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdése a) pontjának aa) alpontja és b) pontja, a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

62

A Tbj. 4. §-a r) pontjának 4. alpontját a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CXCI. törvény 93. § (1) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 30–38. §-át.

63

A Tbj. 4. §-ának s) pontját az 1999: XCIX. törvény 92. §-ának (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXXI. törvény 31. § (6) bekezdése, újonnan a 2007: CXXVI. törvény 218. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXXIII. törvény 149. §-ával megállapított szöveg.

64

A Tbj. 4. § s) pont 1. alpontja a 2012: LXXXVI. törvény 44. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

65

A Tbj. 4. §-ának t) pontját a 2001: LXX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXIII. törvény 169. § c) pontja.

66

A Tbj. 4. §-ának u) pontját a 2001: LXX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: I. törvény 110. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A Tbj. 4. §-a u) pont 2. alpontja a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

69

A Tbj. 4. §-ának v) pontját a 2001: LXX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: I. törvény 110. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A Tbj. 4. § w) pontját a 2006: LXI. törvény 132. § (3) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 251. § (7) bekezdését. E módosító törvény 251. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba.

71

A Tbj. 4. §-ának x) pontját újonnan a 2007: I. törvény 110. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 218. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

72

A Tbj. 4. § z) pontját a 2001: LXX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

73

A Tbj. 4. §-ának zs) pontját a 2006: CXXI. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXIII. törvény 169. § c) pontja.

74

A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2003: XCI. törvény 224. § (1) bekezdésének 2. pontja szerint módosított szöveg.

75

A Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: LXIV. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

76

A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének b) pontját a 2003: XCI. törvény 224. § (1) bekezdésének 2. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: XXVII. törvény 27. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: LXXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

77

Az 5. § (1) bekezdésének d) pontja a 2007: CXXVI. törvény 219. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

81

A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének i) pontját a 2006: CXXXI. törvény 82. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 219. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

82

A Tbj. 5. § (1) bekezdés j) pontját a 2016: LXVI. törvény 124. §-a iktatta be.

83

A Tbj. 5. § (1) bekezdés k) pontját a 2016: LXVI. törvény 124. §-a iktatta be.

84

A Tbj. 5. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 147. § (2) bekezdésével megállapított, a 2014: LXXV. törvény 33. §-a, a 2016: CXXV. törvény 145. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

85

A Tbj. 5. § (3) bekezdését a 2005: LXXXII. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

86

A Tbj. 6. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

87

A Tbj. 7. § (2) bekezdését az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXVI. törvény 220. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 44. § (5) bekezdése.

88

A Tbj. 8. § a 2010: CXXIII. törvény 152. §-ával megállapított szöveg.

89

A Tbj. 8. § a) pont aa) alpontja a 2012: LXXXVI. törvény 44. § (3) bekezdésével megállapított, a 2014: XCIX. törvény 220. § 2. pontja, a 2015: CCXXIII. törvény 66. § c) pontja szerint módosított szöveg.

90

A Tbj. 8. § a) pont ac) alpontját a 2013: CC. törvény 193. § (1) bekezdése iktatta be.

91

A Tbj. 8. § e) pontja a 2013: CC. törvény 193. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A Tbj. 8. § g) pontját a 2013: CC. törvény 193. § (3) bekezdése iktatta be.

93

A Tbj. 8. § h) pontját a 2013: CC. törvény 193. § (3) bekezdése iktatta be.

94

A Tbj. 8. § i) pontját a 2013: CC. törvény 193. § (3) bekezdése iktatta be.

95

A Tbj. 9. § (3) bekezdése a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdése a) pontjának aa) alpontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 251. § (7) bekezdését.

96

A Tbj. 9. §-a (3) bekezdés a) pontja az 1999: XCIX. törvény 95. §-ával megállapított, a 2014: XCIX. törvény 220. § 3. pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 443. §-a alapján ahol törvény csecsemőgondozási díjat említ, azon terhességi-gyermekágyi segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2015. január 1-jét megelőzően nyílt meg.

97

A Tbj. 9. § (3) bekezdés b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 66. § d) pontja szerint módosított szöveg.

98

A Tbj. 9. §-a (3) bekezdésének c) pontját a 2004: CV. törvény 209. § 21. pontja hatályon kívül helyezte.

99

A Tbj. 10. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: CXVI. törvény 68. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 151. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napjától megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

100

A Tbj. 10. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: CXVI. törvény 68. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 151. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napjától megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

101

A Tbj. 10. §-a (1) bekezdésének b) pontja a 2004: CI. törvény 232. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 318. § (8) bekezdése alapján a járulékot a 2005. január 1-jétől kezdődő időszakra juttatott és megszerzett jövedelmek után első ízben februárban kell megfizetni.

103

A Tbj. 10. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: CXVI. törvény 68. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 151. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napjától megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

104

A Tbj. 10. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

105

A Tbj. 10. §-ának (3) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 84. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 208. §-át.

106

A Tbj. 11. §-a a 2016: LXVI. törvény 125. §-ával megállapított szöveg.

107

A Tbj. 11/A. §-át a 2013: CC. törvény 195. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVI. törvény 137. § 1. pontja.

108

A Tbj. 11/B. §-át a 2016: LXVI. törvény 126. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXV. törvény 138. §-ával megállapított szöveg.

109

A Tbj. 13. §-a a 2010: XCII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

110

A Tbj. 14. §-a (2) bekezdésének b) pontja az 1999: XCIX. törvény 98. §-ával megállapított szöveg.

111

A Tbj. 14. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2014: XCIX. törvény 220. § 4. pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 443. §-a alapján ahol törvény csecsemőgondozási díjat említ, azon terhességi-gyermekágyi segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2015. január 1-jét megelőzően nyílt meg.

112

A Tbj. 14. § (2) bekezdés d) pontját a 2011: CXCI. törvény 93. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 30–38. §-át.

113

A Tbj. 14. § (3) bekezdés a) pont ab)–ac) alpontját a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 30–38. §-át.

114

A Tbj. 14. § (3) bekezdésének c) pontját a 2007: LXXXIV. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

115

A Tbj. 15. § (1) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 30–38. §-át.

116

A Tbj. 15. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: CC. törvény 196. §-ával megállapított szöveg.

117

A Tbj. 15. §-a (2) bekezdésének f) pontját a 2005: LXXXVIII. törvény 24. §-a iktatta be.

119

A Tbj. 16. §-a a 2001: LXX. törvény2003: XCI. törvény 224. § (1) bekezdésének 1.3. pontja szerint módosított – 28. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (5) bekezdése alapján az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

120

A Tbj. 16. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: LXXIV. törvény 267. § 1. pontja, a 2014: XCIX. törvény 220. § 5. pontja, a 2016: CXXV. törvény 145. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

121

A Tbj. 16. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: LXXXIV. törvény 17. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

122

A Tbj. 16. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: CXXVI. törvény 222. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCI. törvény 93. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 30–38. §-át.

123

A Tbj. 16. § (1) bekezdés e) pontja a 2011: CLXVII. törvény 62. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A Tbj. 16. § (1) bekezdés f) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 66. § e) pontjával megállapított szöveg.

125

A Tbj. 16. § (1) bekezdésének g) pontja a 2011: CLXVII. törvény 62. § (2) bekezdésével megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 60. § c) pontja szerint módosított szöveg.

127

A Tbj. 16. § (1) bekezdés i) pontja a 2013: XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A Tbj. 16. §-a (1) bekezdésének j) pontját a 2004: CV. törvény 209. § 21. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXI. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 222. § (3) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 30–38. §-át.

129

A Tbj. 16. §-a (1) bekezdésének k) pontja a 2006: CXXI. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított, a 2007: CXXVI. törvény 417. § f) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

130

A Tbj. 16. § (1) bekezdés l) pontja a 2013: XCIII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A Tbj. 16. § (1) bekezdés m) pontja a 2013: XCIII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A Tbj. 16. §-a (1) bekezdésének o) pontja a 2008: LXXXI. törvény 227. §-ának c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

133

A Tbj. 16. §-a (1) bekezdésének p) pontja a 2005: CXIX. törvény 130. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 202. § (5) és (7) bekezdését.

134

A Tbj. 16. §-a (1) bekezdésének r) pontja a 2005: CXIX. törvény 130. §-ával megállapított, a 2006: LXI. törvény 251. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 251. § (7) bekezdését.

135

A Tbj. 16. § (1) bekezdés s) pontját újonnan a 2016: CXXV. törvény 139. §-a iktatta be.

136

A Tbj. 16. §-a (1) bekezdésének t) pontját újonnan a 2006: CXXI. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 30. § (9) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. április 1. napját követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni.

137

A Tbj. 16. § (1) bekezdés u) pontját a 2011: CLXVII. törvény 62. § (3) bekezdése iktatta be.

138

A Tbj. 16. § (1) bekezdés v) pontját a 2011: CLXVII. törvény 62. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXIV. törvény 9. §-a szerint módosított szöveg.

139

A Tbj. 16. § (1) bekezdés w) pontját a 2013: XLI. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 147. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

140

A Tbj. 16. § (3) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított, a 2016: LXVI. törvény 137. § 2. pontja, a 2016: CXXV. törvény 145. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

141

A Tbj. 16. §-ának (4) bekezdését a 2002: XLII. törvény 191. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2004: XXVII. törvény 30. § (2) bekezdése állapította meg.

142

A Tbj. 16. §-ának (5) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 30. § (9) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. április 1. napját követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni.

143

A Tbj. 16/A. §-át a 2007: CXXVI. törvény 223. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

144

A Tbj. 17. §-a és címe a 2002: XLII. törvény 192. §-ával megállapított szöveg.

145

A Tbj. 18. §-át megelőző alcímet a 2009: LXXVII. törvény 112. § (1) bekezdése iktatta be.

146

A Tbj. 18. §-a az 1999: XCIX. törvény 99. §-ával megállapított szöveg.

147

A Tbj. 18. § (1) bekezdése a 2006: LXI. törvény 136. §-ával, bevezető szövegrésze a 2009: LXXVII. törvény 112. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

148

A Tbj. 18. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: LXXVII. törvény 112. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

149

A Tbj. 18. § (1) bekezdés b) pontját a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

150

A Tbj. 18. §-a (1) bekezdés e) pontját a 2006: CXXI. törvény 14. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014. évi XCIX. törvény 221. § (2) bekezdés 1. pontja.

151

A Tbj. 18. § (2) bekezdését a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

152

A Tbj. 18. § (3) bekezdését a 2011: CLXVI. törvény 84. § 20. pontja hatályon kívül helyezte.

153

A Tbj. 18. § (5) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 150. §-a iktatta be, második mondatát a 2003: XCI. törvény 152. §-a iktatta be, szövege a 2007: CXXVI. törvény 448. § c) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

154

A 2005: LXXXII. törvény2005: CXIX. törvény 207. § (1) bekezdésével beiktatott – 51. §-a alapján ha az értékpapírra vonatkozó vételi, jegyzési vagy eladási jog alapítása tárgyában kötött megállapodást 2005. augusztus 31-éig írásba foglalták, a magánszemély által a jog 2008. augusztus 31-éig történő gyakorlása révén megszerzett jövedelem társadalombiztosítási járulékkötelezettségét a 2005. augusztus 31-éig hatályos rendelkezések szerint kell megállapítani. A rendelkezést visszamenőlegesen 2005. szeptember 1-jétől kell alkalmazni.

155

A Tbj. 18. § (6) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXVI. törvény 84. § 20. pontja.

156

A Tbj. 19. § (1) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

157

A Tbj. 19. § (2) bekezdése a 2013: XLI. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított, a 2013: CCLII. törvény 147. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

158

A Tbj. 19. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 202. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A Tbj. 19. § (4) bekezdése a 2013: XLI. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított, a 2016: LXVI. törvény 136. § b) pontja szerint módosított szöveg.

160

A Tbj. 19. §-ának (5) bekezdése a 2004: CI. törvény 318. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

161

A Tbj. 19. §-ának (6) bekezdését újonnan a 2006: CXXI. törvény 14. § (7) bekezdése iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 2014. évi XCIX. törvény 221. § (2) bekezdés 2. pontja.

162

A 19. § (7) bekezdését a 2010: CI. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 5. pontja.

163

A Tbj. 20. §-át és az azt megelőző alcímet a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

164

A Tbj. 20/A. §-át és az azt megelőző alcímet a 2006: CXXI. törvény 14. § (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014. évi XCIX. törvény 221. § (2) bekezdés 3. pontja.

166

A Tbj. 21. § b) pontját újonnan a 2009: CLII. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: LXXIV. törvény 267. § 2. pontja.

167

A Tbj. 21. § c) pontját a 2004: CI. törvény 318. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXVI. törvény 226. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXV. törvény 140. §-ával megállapított szöveg.

168

A Tbj. 21. §-ának d) pontját a 2002: XLII. törvény 194. §-a iktatta be, e módosító törvény 312. § (1) bekezdése alapján a módosított összegű járulékokat a 2003. január 1-jétől kezdődő időszakra juttatott és megszerzett jövedelmek után első ízben február hónapban kell megfizetni.

169

A Tbj. 21. §-ának e) pontját a 2007. CXXVI. törvény 226. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

170

A Tbj. 22. §-át a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

171

A Tbj. 23. §-a az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdésének első francia bekezdése és a 2002: XLII. törvény 312. § (2) bekezdése, valamint a 2004: CV. törvény 209. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

172

A Tbj. 24. §-át megelőző alcím a 2009: LXXVII. törvény 114. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A Tbj. 24. § (1) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény2009: CLI. törvény 18. § (23) bekezdése szerint módosított – (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (4) bekezdésével megállapított – 203. §-ával megállapított szöveg.

174

A Tbj. 24. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXXIII. törvény 169. § e) pontja szerint módosított szöveg.

175

A Tbj. 24. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (4) bekezdésével megállapított – 203. §-ával megállapított szöveg.

176

A Tbj. 24. § (2)–(3) bekezdését a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

177

A Tbj. 24. §-ának (4) bekezdése a 2003: XCI. törvény 154. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

178

A Tbj. 24. § (5) bekezdését az 1998: LXVII. törvény 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdésének b) pontja.

179

A Tbj. 24. §-ának (6) bekezdését a 2002: XLII. törvény 195. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdésének b) pontja.

180

A Tbj. 24. §-ának (7) bekezdését a 2002: XLII. törvény 195. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdésének b) pontja.

181

A Tbj. 24/A. §-át megelőző alcímet a 2013: CC. törvény 197. §-a iktatta be.

182

A Tbj. 24/A. §-át a 2013: CC. törvény 197. §-a iktatta be.

183

A Tbj. 24/A. § (3) bekezdés záró szövegrésze a 2015: LXXXI. törvény 38. § b) pontja szerint módosított szöveg.

184

A Tbj. 24/B. §-át a 2013: CC. törvény 197. §-a iktatta be.

185

A Tbj. 24/C. §-át a 2013: CC. törvény 197. §-a iktatta be.

186

A Tbj. 25. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXVII. törvény 115. §-a iktatta be.

187

A Tbj. 25. §-a a 2006: CXXI. törvény 14. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (10) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. április 1. napját követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni. Lásd még e módosító törvény 30. § (10) bekezdésének további rendelkezéseit.

188

A Tbj. 25/A. §-t újonnan a 2009: LXXVII. törvény 116. §-a iktatta be, e módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

189

A Tbj. 25/A. § b) pontja a 2010: CXXIII. törvény 157. §-ával megállapított szöveg.

190

A Tbj. 26. §-a az 1999: XCIX. törvény 103. §-ával megállapított szöveg.

193

A Tbj. 26. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (5) bekezdésével megállapított – 204. ával megállapított, a 2013: CXXXIII. törvény 60. § d) pontja szerint módosított szöveg.

194

A Tbj. 26. § (4) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

195

A Tbj. 26. §-ának (5) bekezdését a 2004: CV. törvény 209. § 21. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CXIX. törvény 134. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXVIII. törvény 299. §-ával megállapított szöveg.

196

A Tbj. 26. § (6) bekezdését a 2005: LXXII. törvény 3. § (4) bekezdésének a) pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 9. pontja. A 26. § (6) bekezdésének a 2011: CLXVI. törvény 88. § (10) bekezdés a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „Munkaerőpiaci Alap” szövegrész helyébe a „Nemzeti Foglalkoztatási Alap” szöveg lép, nem vezethető át.

197

A Tbj. 26. § (7) bekezdését a 2005: LXXXII. törvény 35. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (5) bekezdésével megállapított – 204. §-ával megállapított szöveg.

198

A Tbj. 26. §-ának (8) bekezdését a 2005: LXXXII. törvény 35. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 9. pontja.

201

A Tbj. 26. § (10) bekezdését újonnan a 2015: CLXXXVII. törvény 89. §-a iktatta be.

202

A Tbj. 26. § (11) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXVI. törvény 84. § 20. pontja.

203

A Tbj. 27. § (1) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 11. pontja hatályon kívül helyzte.

204

A Tbj. 27. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (6) bekezdésével megállapított – 205. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

205

A Tbj. 27. § (3) bekezdését a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

206

A Tbj. 27. §-ának (4) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 86. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXIII. törvény 169. § g) pontja, újonnan a 2011: CLVI. törvény 205. § (2) bekezdése iktatta be.

207

A Tbj. 27. §-ának (5) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 14. § (10) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014. évi XCIX. törvény 221. § (2) bekezdés 4. pontja.

208

A Tbj. 28. §-a a 2006: LXI. törvény 143. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 251. § (7) bekezdését.

209

A Tbj. 28. § (1) bekezdése a 2016: LXVI. törvény 127. §-ával megállapított szöveg.

210

A Tbj. 28. § (2) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 6. pontja, a 2014: LXXIV. törvény 266. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

211

A Tbj. 29. § (1) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte.

212

A Tbj. 29. § (2) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 448. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

213

A Tbj. 29. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (7) bekezdésével megállapított – 206. §-ával megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

214

A Tbj. 29. § (4) bekezdése a 2016: LXVI. törvény 128. §-ával megállapított szöveg.

215

A Tbj. 29. § (5) bekezdése a 2006: LXI. törvény 144. §-ával megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

216

A Tbj. 29. § (6) bekezdését a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXXI. törvény 87. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXIII. törvény 169. § h) pontja.

217

A Tbj. 29. §-ának (7) bekezdését a 2002: XLII. törvény 196. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 12. pontja.

218

A Tbj. 29. § (8) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 14. § (11) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014. évi XCIX. törvény 221. § (2) bekezdés 5. pontja.

219

A Tbj. 29/A. §-át a 2002: XLIII. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XCI. törvény 224. § (1) bekezdésének 1.1. és 2. pontja szerint módosított szöveg.

220

A Tbj. 29/A. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (8) bekezdésével megállapított – 207. §-ával megállapított szöveg.

221

A Tbj. 29. §-ának (2) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 31. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

222

A Tbj. 29/A. § (3) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 141. §-ával megállapított szöveg.

223

A Tbj. 29/A. § (4) bekezdését a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXXVI. törvény 231. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

224

A Tbj. 30. §-át a 2010: CXXIII. törvény 169. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

225

A Tbj. 30/A. § alcímét a 2006: LXI. törvény 147. §-a iktatta be. E módosító törvény 251. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba.

226

A Tbj. 30/A. §-át a 2005: LXXXII. törvény 36. §-a iktatta be, szövege a 2006: LXI. törvény 147. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 251. § (7) bekezdését. Ez utóbbi módosító törvény 251. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés 2007. január 1. napján lép hatályba.

229

A Tbj. 30/A. § (3) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 142. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

230

A Tbj. 30/A. § (5) bekezdését újonnan a 2016: CXXV. törvény 142. § (2) bekezdése iktatta be.

231

A Tbj. 31. §-ának alcíme a 2006: LXI. törvény 148. §-ával megállapított szöveg.

233

A Tbj. 31. § (2) bekezdését a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

234

A Tbj. 31. § (3) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte.

235

A Tbj. 31. § (4) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 233. § (2) bekezdésével megállapított és a 2009: LXXVII. törvény 177. § e) és g) pontja, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés d) pontja, nyitó szövegrésze a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg. A (4) bekezdés alkalmazásánál heti 36 órás foglalkoztatásnak tekintendő munkaviszonyról lásd a 2009: LXXVII. törvény 223. § (3) bekezdését is.

236

A Tbj. 31. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: XXXVII. törvény 64. § c) pontja szerint módosított szöveg.

237

A Tbj. 31. § (4) bekezdés b) pontja a 2016: CXXV. törvény 143. §-ával megállapított szöveg.

238

A Tbj. 31. § (5) bekezdése a 2006: LXI. törvény 148. §-ával megállapított szöveg, második mondatát a 2006: CXXXI. törvény 89. § (2) bekezdése iktatta be. A Tbj. 31. § (5) bekezdése a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (11) bekezdésével megállapított – 217. § (2) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

239

A Tbj. 31. § új (6) bekezdését a 2006: LXI. törvény 148. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta. A (6) bekezdés a 2006: CXXXI. törvény 89. § (3) bekezdése, a 2007: CXXVI. törvény 417. § i) pontja, a 2009: LXXVII. törvény2009: CXVI. törvény 108. § 19. pontja, a 2010: CXXIII. törvény 169. § j) pontja, a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

240

A Tbj. 31. §-ának (6) bekezdését az 1999: XCIX. törvény 107. §-a iktatta be, számozását (7) bekezdésre változtatta a 2006: LXI. törvény 148. §-a, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXVII. törvény 64. § (1) bekezdés b) pontja.

241

A Tbj. 32. §-át a 2005: CXIX. törvény 202. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

242

A Tbj. 33. §-át és az azt megelőző alcímet a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

243

A Tbj. 34. §-a az 1999: XCIX. törvény 109. §-ával megállapított szöveg.

244

A Tbj. 34. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 300. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A Tbj. 34. §-ának (3) bekezdését a 2005: CXIX. törvény 202. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 202. § (4) bekezdése alapján a Tbj. 34. §-ának (3) bekezdése alapján megkötött megállapodások 2006. május 1-jével megszűnnek; a (3) bekezdés hatályon kívül helyezése nem érinti a folyamatban lévő ellátásokat.

247

A Tbj. 34. § (5) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 300. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A Tbj. 34. § (6) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

249

A Tbj. 34. § (7) bekezdése a 2006: CXXXI. törvény 185. §-a, a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

250

A Tbj. 34. § (8) bekezdés b) pontját a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 22. pontja hatályon kívül helyezte.

251

A Tbj. 34. § (9) bekezdése a 2015: CCXXIII. törvény 67. §-a szerint módosított szöveg.

252

A Tbj. 34. § (10) bekezdése a 2009: XXXV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 65. § (1) bekezdése alapján a 2009. július 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

253

A Tbj. 34. § (11) bekezdése a 2009: XXXV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 65. § (1) bekezdése alapján a 2009. július 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

254

A Tbj. 34. § (12) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 417. § n) pontja, a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

255

A Tbj. 34. § (13) bekezdése a 2006: LXI. törvény 149. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CLVI. törvény 217. § (2) bekezdés 17. pontja szerint módosított szöveg.

256

A Tbj. 34. § (14) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be.

257

A Tbj. 34. § (15) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 221. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

258

A Tbj. 35. §-ának (1) bekezdése a 2003: XCI. törvény 159. §-ával megállapított szöveg.

259

A Tbj. 35. §-ának (2) bekezdése az 1999: XCIX. törvény 110. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 2010: CXXIII. törvény 162. §-a szerint módosított szöveg.

260

A Tbj. 35. §-ának új (3) bekezdését az 1999: XCIX. törvény 110. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (3)-(5) bekezdés számozását (4)-(6) bekezdésre módosította. A Tbj. 35. § (3) bekezdése a 2003: XCI. törvény 224. § (1) bekezdés 1.1. pontja, a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

261

A Tbj. 35. § (4) — eredetileg (3) — bekezdése az 1998: LXVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.A bekezdés második és harmadik mondatát a 2000: CXIII. törvény 281. §-a (2) bekezdésének b) 1. pontja hatályon kívül helyezte.

262

A Tbj. 35. § (5) bekezdése a 2016: LXVI. törvény 130. §-ával megállapított szöveg.

263

A Tbj. 35. § (6) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 448. § i) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

264

A Tbj. 35. § (7) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 161. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: CXIX. törvény 202. § (2) bekezdésének b) pontja.

265

A Tbj. 36. §-ának alcíme a 2006: LXI. törvény 150. §-ával megállapított szöveg.

266

A Tbj. 36. §-a a 2014: LXXIV. törvény 261. §-ával megállapított szöveg.

267

A Tbj. 37. §-a a 2006: CXXI. törvény 14. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (10) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. április 1. napját követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni. Lásd még e módosító törvény 30. §-ának további rendelkezéseit.

268

A Tbj. 37. § (1) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 417. § p) pontja, a 2009: LXXVII. törvény 177. § e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

269

A Tbj. 37. § (2) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 417. § r) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

270

A Tbj. 37. § (4) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 235. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 13. §-a.

271

A Tbj. 37/A. §-át 2009: CXVI. törvény 69. §-a iktatta be, szövege a 2013. CC. törvény 198. §-ával megállapított szöveg.

272

A Tbj. 37/A. § a) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 66. § d) pontja szerint módosított szöveg.

273

A Tbj. 38. §-át a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: LXXXII. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 32. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

274

A Tbj. 38. § (1) bekezdése a 2017: LXXVII. törvény 126. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

275

A Tbj. 38. § (5) bekezdését a 2016: LXVI. törvény 131. §-a iktatta be.

276

A Tbj. 39. §-ának alcímét a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdése a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte. A Tbj. 39. §-a a 2006: CXXI. törvény 14. § (13) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 30. § (9) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. április 1. napját követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni.

277

A Tbj. 39. § (1) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 145. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

278

A Tbj. 39. § (2) bekezdése a 2012: LXIX. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXV. törvény 145. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

279

A Tbj. 39. § (3) bekezdését a 2007: CXXVI. törvény 448. § j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXV. törvény 27. §-a iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

280

A Tbj. 39. § (4) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 448. § k) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

281

A Tbj. 39. § (6) bekezdésének alkalmazására lásd a 2006: CXXXI. törvény 203. §2008: LXXXII. törvény 31. § (9) bekezdése szerint módosított – (1) bekezdését, valamint (2) bekezdését.

282

A Tbj. 39/A. §-át a 2007: CXXVI. törvény 237. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

283

A Tbj. 39/A. § (1) bekezdése a 2013: XLI. törvény 2. § (8) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

284

A Tbj. 39/B. §-t a 2013: XLI. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be.

285

A Tbj. 39/B. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 147. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

286

A Tbj. 40. §-a a 2012: CXVIII. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

287

A Tbj. 40. § a) pontja a 2016: CIV. törvény 38. § b) pontja szerint módosított szöveg.

288

A Tbj. 40/A. §-át a 2010: CLVII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2011: LXIX. törvény 5. §-ával megállapított, a 2012: CXVIII. törvény 64. §-a szerint módosított szöveg.

289

A Tbj. 41. §-ának (1) bekezdése a 2005: LXXXV. törvény 61. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LXXVII. törvény 177. § d) pontja, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

290

A Tbj. 41. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

292

A Tbj. 41. § (3) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 301. §-ával megállapított, a 2016: CIV. törvény 38. § b) pontja szerint módosított szöveg.

293

A Tbj. 41. § (4) bekezdését a 2011: CXII. törvény 86. § (12) bekezdése hatályon kívül helyezte. A Tbj. 41. § (4) bekezdésének a 2011: CXCI. törvény 93. § (5) bekezdés d) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv” szövegrész helyébe a „nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, a rehabilitációs hatóság” szöveg lép, nem vezethető át.

294

A Tbj. 41. § (5) bekezdését a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

295

A Tbj. 41. §-ának (6) bekezdését az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdésének első francia bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: LXXXV. törvény 61. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 83. § (5) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

296

A Tbj. 41. §-ának (7) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 91. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXVI. törvény 137. § 3. pontja.

297

A Tbj. 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja a 2002: XLII. törvény 312. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

298

A Tbj. 42. § (1) bekezdésének e) pontja a 2007: LXXXIV. törvény 17. § (6) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 30–38. §-át.

299

A Tbj. 42. §-a (1) bekezdésének g) pontját a 2002: XLII. törvény 200. §-a iktatta a szövegbe.

300

A Tbj. 42. §-ának (2) bekezdését az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdésének első francia bekezdése hatályn kívül helyezte.

301

A Tbj. 42. §-ának (4) bekezdése a 2005: CXIX. törvény 202. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 202. § (5) és (7) bekezdését.

302

A Tbj. 42. § (5) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 28. § (2) bekezdése iktatta be.

303

A Tbj. 43. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: LXXIV. törvény 262. §-ával megállapított szöveg.

304

A Tbj. 43. §-a (1) bekezdésének új b) pontját a 2005: LXXXV. törvény 62. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti b)–f) pontok jelölését c)–g) pontokra változtatva. A b) pont a 2007: LXXXIV. törvény 17. § (7) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCI. törvény 93. § (6) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 30–38. §-át.

305

A Tbj. 43. §-a (1) bekezdésének b) pontja a 2003: XCI. törvény 160. §-ával megállapított szöveg. A b) pont jelölését c) pontra változtatta a 2005: LXXXV. törvény 62. §-a, szövege a 2007: LXXXII. törvény 2. § 315. pontja szerint módosított szöveg.

306

A Tbj. 43. §-a (1) bekezdésének c) pontja a 2003: XVIII. törvény 5. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 11. §-a alapján a rendelkezést 2003. január 1-jétől kell alkalmazni. A c) pont jelölését d) pontra változtatta a 2005: LXXXV. törvény 62. §-a.

307

A Tbj. 43. § (1) bekezdésének d) pontja a 2000: LXXXIII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg, jelölését e) pontra változtatta a 2005: LXXXV. törvény 62. §-a, az e) pont szövege a 2012: XCIII. törvény 38. § a) pontja szerint módosított szöveg.

308

A Tbj. 43. §-a (1) bekezdésének e) pontját a 2001: XXXVIII. törvény 29. § (2) bekezdése iktatta be, jelölését f) pontra változtatta a 2005: LXXXV. törvény 62. §-a.

309

A Tbj. 43. §-a (1) bekezdésének f) pontját a 2002: XLII. törvény 201. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2004: XXVII. törvény 33. §-a állapította meg, jelölését g) pontra változtatta a 2005: LXXXV. törvény 62. §-a. A Tbj. 43. §-ának (1) bekezdésének g) pontja a 2006: CIX. törvény 107. § (3) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

310

A Tbj. 43. § (1) bekezdésének h) pontját a 2007: CXXVI. törvény 238. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

311

A Tbj. 43. § (1) bekezdés i) pontját a 2011: CXCI. törvény 93. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXXI. törvény 11. §-a szerint módosított szöveg.

312

A Tbj. 43. § (1) bekezdés j) pontját a 2012: CXVIII. törvény 63. §-a iktatta be.

313

A Tbj. 43. § (1) bekezdés k) pontját a 2012: CCXI. törvény 29. §-a iktatta be.

314

A Tbj. 43. § (1) bekezdés l) pontját a 2015: CCXXIV. törvény 60. §-a iktatta be.

315

A Tbj. 43. § (2a) bekezdését a 2015: CLXXXVII. törvény 90. §-a iktatta be.

316

A Tbj. 43/A. §-át a 2010: CLIII. törvény 33. § (3) bekezdése iktatta be.

318

A Tbj. 43/A. § b) pontja a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 15. pontja, a 2016: CIV. törvény 38. § b) pontja szerint módosított szöveg.

319

A 43/B. §-t a 2011: CLXXVI. törvény 155. § (1) bekezdése iktatta be.

320

A Tbj. 43/C. §-át a 2015: CCIII. törvény 38. §-a iktatta be.

321

A Tbj. 44. §-a a 2005: CXIX. törvény 138. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 202. § (5) és (7) bekezdését.

322

A Tbj. 44. § (1) bekezdése a 2006: LXI. törvény 154. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 251. § (7) bekezdését. E módosító törvény 251. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba.

323

A Tbj. 44. § (2) bekezdését a 2016: LXVI. törvény 137. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

324

A Tbj. 44. § (3) bekezdése a 2006: LXI. törvény 154. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 251. § (7) bekezdését. E módosító törvény 251. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba.

325

A Tbj. 44. §-ának (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének j) pontja és 83. § (5) bekezdésének m) pontja, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés d) pontja, a 2013. CC. törvény 202. § a) pontja szerint módosított szöveg.

326

A Tbj. 44. § (5) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 239. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

327

A Tbj. 44/A. §-át a 2007: CXXVI. törvény 240. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

328

A Tbj. 44/A. § (1) bekezdése a 2015: VIII. törvény 9. § a) pontja, a 2015: CCXXIII. törvény 66. § g) pontja szerint módosított szöveg.

330

A Tbj. 44/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 60. § e) pontja szerint módosított szöveg.

331

A Tbj. 44/A. § (3) bekezdés c) pontját a 2011: CLXVII. törvény 64. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

332

A Tbj. 44/A. §-a (3) bekezdésének d) pontja a 2008: LXXXI. törvény 141. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

333

A Tbj. 44/A. §-a (3) bekezdésének e) pontja a 2008: LXXXI. törvény 141. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

334

A Tbj. 44/A. § (3) bekezdés g) pontját a 2011: CXCI. törvény 93. § (4) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 30–38. §-át.

335

A Tbj. 44/A. § (3a) bekezdését a 2013: XLI. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2013: CCLII. törvény 147. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

337

A Tbj. 44/A. § (5) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 93. § (5) bekezdés f) pontja, a 2015: VIII. törvény 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

338

A Tbj. 44/A. § (6) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 145. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

339

A Tbj. 44/A. §-ának (7) bekezdése a 2008: LXXXI. törvény 141. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

340

A Tbj. 44/A. §-ának (8) bekezdését a 2008: LXXXI. törvény 141. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

341

A Tbj. 44/A. §-ának (9) bekezdését a 2008: LXXXI. törvény 141. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

342

A Tbj. 44/A. § (10) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 163. §-a iktatta be.

343

A Tbj. 44/A. § (11) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 163. §-a iktatta be.

344

A Tbj. 44/B. §-át a 2007: CXXVI. törvény 240. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

345

A Tbj. 44/B. §-ának (5) bekezdését a 2008: LXXXI. törvény 142. §-a iktatta be. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

346

A Tbj. 44/B. §-ának (6) bekezdését a 2008: LXXXI. törvény 142. §-a iktatta be. E módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

347

A Tbj. 44/C. §-át a 2007: CXXVI. törvény 240. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 482. § (1) bekezdését.

348

A Tbj. 45. §-át újonnan a 2015: CLXXXVII. törvény 91. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXVI. törvény 132. §-ával megállapított szöveg.

349

A Tbj. 46. §-a az 1999: XCIX. törvény 114. §-ával megállapított szöveg.

351

A Tbj. 47. §-ának (1) bekezdése a 2005: LXXXV. törvény 64. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 67. § (2) bekezdését.

352

A Tbj. 47. §-ának (2) bekezdését a 2004: CI. törvény 318. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

353

A Tbj. 47. §-ának (3) bekezdése a 2005: CXIX. törvény 139. §-ával megállapított, a 2010: CXXIII. törvény 168. § g) pontja, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés d) pontja, a 2013. CC. törvény 201. § c) pontja, a 2016: LXVI. törvény 137. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

354

A Tbj. 47. §-ának (4) bekezdését újonnan a 2005: LXXXV. törvény 64. §-a iktatta be, szövege a 2006: LXI. törvény 251. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 251. § (7) bekezdését. A Tbj. 47. §-ának (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 82. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

355

A Tbj. 48. §-át a 2005: CXIX. törvény 202. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XLI. törvény 2. § (7) bekezdése iktatta be.

356

A Tbj. 49. §-át és az előtte lévő címet az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdésének első francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

357

A Tbj. 50. §-ának alcíme a 2006: LXI. törvény 155. §-ával megállapított, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

358

A Tbj. 50. §-a a 2006: LXI. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

360

A Tbj. 50. § (2) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 177. § i) pontja, a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 24. és 26. pontja szerint módosított szöveg.

361

A Tbj. 50. § (3) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 169. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

362

A Tbj. 50. § (4) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 177. § f) pontja, a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 14. és 24. pontja szerint módosított szöveg.

363

A Tbj. 50. § (5) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 164. §-ával megállapított, a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 24. pontja szerint módosított szöveg.

364

A Tbj. 50. § (6) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 177. § j) pontja, a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 27. pontja, a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés k) pontja, a 2013. CC. törvény 201. § d) pontja szerint módosított szöveg.

365

A Tbj. 50. § (7) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 28. pontja hatályon kívül helyezte.

366

A Tbj. 50. § (8) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 28. pontja hatályon kívül helyezte.

367

A Tbj. 50. § (9) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 93. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés l) pontja.

368

A Tbj. 50. §-ának (10) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 93. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés l) pontja.

369

A Tbj. 51. §-át megelőző alcímet a 2013. CC. törvény 199. §-a iktatta be.

370

A Tbj. 51. §-át a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés m) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013. CC. törvény 199. §-a iktatta be.

371

A Tbj. 51. § (1) bekezdése a 2014: LXXIV. törvény 263. §-ával megállapított szöveg.

372

A Tbj. 51. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: LXXXI. törvény 38. § c) pontja szerint módosított szöveg.

373

A Tbj. 51/A. §-át újonnan a 2013. CC. törvény 199. §-a iktatta be.

374

A Tbj. 51/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: LXXXI. törvény 38. § d) pontja szerint módosított szöveg.

375

A Tbj. 51/A. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: LXXXI. törvény 38. § e) pontja szerint módosított szöveg.

376

A Tbj. 51/B. §-át újonnan a 2013. CC. törvény 199. §-a iktatta be.

377

A Tbj. 51/B. § (4) bekezdését a 2014: LXXIV. törvény 264. §-a iktatta be.

378

A Tbj. 52. §-ának (1) bekezdése az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdésének a) pontja és a 2001: LXXXIV. törvény 25. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

379

A Tbj. 52. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

380

A Tbj. 52. § (3) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 30. pontja hatályon kívül helyezte.

382

A Tbj. 52. § (5) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 281. §-a (2) bekezdése b) 1. pontja hatályon kívül helyezte.

383

A Tbj. 52. §-ának (6) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 185. §-a hatályon kívül helyezte.

384

A Tbj. 52. § (7) bekezdése a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

385

Az 52. § (8) bekezdését az 1998: LXVII. törvény 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXXI. törvény 249. §-ának i) pontja.

386

A Tbj. 53. §-a az 1999: XCIX. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

387

A Tbj. 53. § (1) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 31. pontja hatályon kívül helyezte.

388

A Tbj. 53. § (2) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 31. pontja hatályon kívül helyezte.

389

A Tbj. 53. §-ának (3) bekezdését a 2002: XLII. törvény 205. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 31. pontja.

390

A Tbj. 53. §-ának (4) bekezdését a 2006: CXXXI. törvény 95. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés o) pontja.

391

A Tbj. 53/A. §-t a 2009: LXXVII. törvény 120. §-a iktatta be, e módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

392

A Tbj. 53/A. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 211. §-ával megállapított, a 2013. CC. törvény 201. § e) pontja szerint módosított szöveg. A Tbj. 53/A. § (1) bekezdésének a 2011: CLXVI. törvény 88. § (10) bekezdés c) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „Munkaerőpiaci Alapnak” szövegrész helyébe a „Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak” szöveg lép, nem vezethető át.

393

A Tbj. 53/A. § (2) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 88. § (10) bekezdés a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

394

A Tbj. 54. §-a az 1999: XCIX. törvény 119. §-ával megállapított szöveg, a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2000: CXIII. törvény 167. §-a. A Tbj. 54. §-ának (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

395

A Tbj. 54. §-ának (2) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 167. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. A Tbj. 54. §-a (2) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2008: LXXXI. törvény 227. §-ának f) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 268. §-a alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

396

A Tbj. 54. §-a (2) bekezdésének a) pontja a 2004: CI. törvény 318. § (1) bekezdése, a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

397

A Tbj. 54. § (2) bekezdés b) pontja a 2016: LXVI. törvény 136. § e) pontja szerint módosított szöveg.

398

A Tbj. 54. §-ának (3) bekezdését a 2000: CXIII. törvény 167. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCI. törvény 165. §-a állapította meg.

399

A Tbj. 55. §-át és az azt megelőző alcímet a 2007: CXXVI. törvény 448. § l) pontja hatályon kívül helyezte. A Tbj. 55. §-át újonnan a 2010: CXXIII. törvény 165. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013. CC. törvény 202. § b) pontja.

400

A Tbj. 56. §-a eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta az 1998: XXXIII. törvény 65. § (4) bekezdése, szövege a 2002: XLII. törvény 206. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

401

A Tbj. 56. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

402

A Tbj. 56. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

403

A Tbj. 56. § (1) bekezdésének c) pontja a 2004: CI. törvény 239. §-ával megállapított szöveg.

404

A magánnyugdíjpénztári tagdíjtartozások behajtásával, végrehajtásával kapcsolatos magánnyugdíjpénztári eljárásokról lásd a PSZÁF elnökének 1/2003. (MK 111.) számú irányelvét.

405

A Tbj. 56. § (2) bekezdését a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés p) pontja hatályon kívül helyezte.

406

A Tbj. 56. §-ának (3) bekezdését az 1999: XCIX. törvény 120. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 251. § (5) bekezdésének b) pontja.

407

A Tbj. 56/A. §-t megelőző alcím a 2010: CXXIII. törvény 166. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

408

A Tbj. 56/A. § a 2010: CXXIII. törvény 166. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

409

A Tbj. 56/A. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 212. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

410

A Tbj. 56/A. § (2a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 28. § (3) bekezdése iktatta be.

411

A Tbj. 56/A. § (5) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 78. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

412

A Tbj. 56/A. § (6) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be.

413

A Tbj. 56/A. § (6) bekezdés d) pontja a 2011: CLVI. törvény 218. § (2) bekezdés 32. pontja, a 2012: CLXXVIII. törvény 305. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

414

A Tbj. 56/A. § (7) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény – a 2011: CXCIV. törvény 51. § (10) bekezdésével megállapított – 212. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. [A 2011: CLXVI. törvény 88. § (10) bekezdés c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a Tbj. 56/A. § (7) bekezdés c) pontjában a „Munkaerőpiaci Alapnak” szövegrész helyébe a „Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak” szöveg lép, nem vezethető át.]

415

A Tbj. 56/B. §-t a 2009: LXXVII. törvény 121. §-a iktatta be, e módosító törvény 223. § (1) bekezdése alapján a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre és keletkezett járulékfizetési kötelezettségre kell alkalmazni.

416

A Tbj. 56/C. §-át megelőző alcímet a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be.

417

A Tbj. 56/C. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 212. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

418

A Tbj. 56/D. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLVI. törvény 213. §-ával megállapított szöveg.

419

A Tbj. 56/E. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be.

420

A Tbj. 56/F. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be.

421

A Tbj. 56/F. § (1) bekezdését a 2012: LXIX. törvény 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

422

A Tbj. 56/F. § (2) bekezdését a 2012: LXIX. törvény 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

423

A Tbj. 56/F. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

424

A Tbj. 56/G. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be.

425

A Tbj. 56/H. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be.

426

A Tbj. 56/H. § (3) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 214. §-a iktatta be.

427

A Tbj. 56/H. § (4) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 214. §-a iktatta be.

428

A Tbj. 56/I. §-át a 2011: CII. törvény 28. §-a iktatta be.

429

A Tbj. 56/J. §-át a 2012: CLXXVIII. törvény 302. §-a iktatta be.

430

A Tbj. 56/K. §-át megelőző alcímet a 2016: LXVI. törvény 133. §-a iktatta be.

431

A Tbj. 56/K. §-át a – 2016: CXXV. törvény 218. § 9. pontja szerint módosított – 2016: LXVI. törvény 133. §-a iktatta be.

432

A Tbj. 57. § (1) bekezdésének második mondatát a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 315. pontja hatályon kívül helyezte.

433

Az 1997: LXXXII. törvény 132. § (1) bekezdése alapján a hatálybalépés időpontja 1998. január 1.

434

Az 57. § (2) bekezdését az 1997: CLIII. törvény 60. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 1998. február 1. napjával.

435

A Tbj. 57. § (3) bekezdése a 2009: CLII. törvény 24. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

437

Végrehajtására lásd a 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendeletet.

439

A Tbj. 58. §-a (1) bekezdésének e), f) és g) pontját az 1999: XCIX. törvény 121. §-a iktatta a szövegbe.

440

A Tbj. 58. §-a (1) bekezdésének új g) pontját a 2002: XLII. törvény 207. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti g)–h) pontok jelölését h)–i) pontokra változtatva. A Tbj. 58. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés r) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: LXXIV. törvény 265. §-a iktatta be, szövege a 2015: XLII. törvény 366. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

441

A Tbj. 58. § (1) bekezdése eredeti g) pontjának jelölését a 2002: XLII. törvény 207. §-a h) pontra változtatta, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCIV. törvény 48. § (2) bekezdés r) pontja.

442

A Tbj. 58. §-a (1) bekezdésének h) pontját a 2001: LXX. törvény 29. §-a iktatta be, jelölését i) pontra változtatta a 2002: XLII. törvény 207. §-a, szövege a 2007: I. törvény 110. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

443

A Tbj. 58. § (1) bekezdésének j) pontját a 2007: CXXVI. törvény 244. §-a iktatta be.

444

A Tbj. 58. § (1) bekezdés k) pontját a 2009: CLII. törvény 24. § (4) bekezdése iktatta be.

445

A Tbj. 58. §-ának (2) bekezdése az 1999: XCIX. törvény 207. §-a (1) bekezdésének első francia bekezdése szerint módosított szöveg.

446

A Tbj. 59. §-t és az 59. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 315. pontja hatályon kívül helyezte.

447

A Tbj. 60. §-át a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 315. pontja hatályon kívül helyezte.

448

A Tbj. 61. §-át és alcímét a 2007: I. törvény 110. § (6) bekezdése iktatta be.

449

A 61/A. §-t a 2011: CLXXVI. törvény 155. § (2) bekezdése iktatta be.

450

A Tbj. 62. §-át megelőző alcímet a 2010: CXXIII. törvény 167. §-a iktatta be.

451

A Tbj. 62. §-át a 2010: CXXIII. törvény 167. §-a iktatta be.

452

A Tbj. 62. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 78. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

453

A Tbj. 63. §-át a 2010: CLIII. törvény 33. § (4) bekezdése iktatta be.

454

A Tbj. 64. §-át a 2011: XXIII. törvény 38. § (3) bekezdése iktatta be.

455

A Tbj. 65. §-át a 2011: CLVI. törvény 216. §-a iktatta be.

456

A Tbj. 65. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 200. § (1) bekezdésével megállapított, a 2014: LXXIV. törvény 266. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

457

A Tbj. 65. § (3) bekezdését a 2013. CC. törvény 200. § (2) bekezdése iktatta be.

458

A Tbj. 65/A. §-át a 2011: CXCIV. törvény 48. § (3) bekezdése iktatta be.

459

A Tbj. 65/B. §-t a 2012: LXIX. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

460

A Tbj. 65/C. §-át a 2012: CLXXVIII. törvény 303. §-a iktatta be.

461

A Tbj. 65/D. §-át a 2012: CLXXVIII. törvény 303. §-a iktatta be.

462

A Tbj. 65/E. §-át a 2014: XCIX. törvény 219. §-a iktatta be.

463

A Tbj. 65/F. §-át a 2016: LXVI. törvény 134. §-a iktatta be.

464

A Tbj. 65/G. §-át a 2016: LXVI. törvény 135. §-a iktatta be.

465

A Tbj. 65/H. §-át a 2016: CXXV. törvény 144. §-a iktatta be.

466

A mellékletet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 315. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére