GK BH 1997/86
GK BH 1997/86
1997.02.01.
Ha nagy mennyiségű élelmiszer a bankkölcsönt biztosító zálogtárgy, és ez a kölcsönt nyújtó pénzintézet birtokába kerül, maga dönti el, hogy a zálogtárgyból bírósági eljárás nélkül – például saját értékesítés útján – elégíti ki a követelését, vagy bírósági végrehajtás útján keres kielégítést [39/1984. (XI. 5.) MT r. 9. § (2) bek., 10. § (2) bek., 11. § (1)–(2) bek. 1979. évi 18. tvr., 14/1979. (IX. 17.) IM r. 37. § (1)–(2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 497 874 Ft tőkét, ennek évi 40%, valamint 11 000 000 Ft tőkét és ennek évi 42% késedelmi kamatát és 829 874 Ft perköltséget, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a peres felek 1991. augusztus 1-jén kölcsönszerződést kötöttek, amelyben a felperes 11 000 000 Ft rövid lejáratú hitelt nyújtott az alperesnek. A hitel fedezetéül a felek bankhitelt biztosító zálogszerződést kötöttek az alperesnek a b.-i hűtőházban tárolt, a szerződés mellékletében részletesen felsorolt, 23 091 633 Ft értékű készletére. Arra az esetre, ha az alperes a bankkölcsön-tartozást az esedékességkor nem egyenlíti ki, a zálogszerződés szerint a hitelező jogosult a hűtőházi készletet birtokba venni, azt értékesíteni és a befolyt vételárból a követelését kiegyenlíteni.
A felek 1991. augusztus 2-án likviditási hitelkeret-szerződést kötöttek, ebben a felperes 1991. augusztus hónapra 500 000 Ft hitelkeret rendelkezésére tartását vállalta az alperes részére. A felek e követelés biztosítására az alperes hűtőházi készletén, a korábbi szerződésben meghatározott azonos feltételek mellett is zálogjogot alapítottak.
A felperes 1991. december 4-én mindkét szerződést azonnali hatállyal felmondta, és tájékoztatta az alperest a hűtőházi készlet birtokbavételéről. A felperes 1991. december 13-án a készletből 3600 kg-ot a szavatossági határidő közelgő lejártára hivatkozva, 180 000 Ft vételárért az R. Kft.-nek értékesített. Az alperes 1991. december 18-án az alkalmazott alacsony árak miatt tiltakozott, ezért a felperes 1991. december 20-án közölte, hogy az értékesítést felfüggeszti, és lehetőséget biztosított az alperesnek az áru értékesítésére, kizárólag azzal a kikötéssel, hogy a vevő által adott vételi ajánlatot meg kívánja ismerni. A megyei állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás 1992. február 4-én megvizsgálta az alperes hűtőházi készletét, és megállapította, hogy az ott még tárolt 45 153 kg áruból 10 000 kg-ra tehető a máj mennyisége, a különbözetként mutatkozó 35 153 kg-ot pedig különböző libahús-féleségek teszik ki. A baromfi hús maximális tárolási ideje 1 év, a májé 6 hónap, és mert valamennyi áruféleség betárolása 1990 novemberét megelőzően történt, 1991 novemberében az utoljára betárolt húsféleségeknek is lejárt a szavatossági ideje, ezért az egész készlet csökkent értékű. Az alperes és az R. Kft. között 1992. június 30-án adásvételi szerződés jött létre, amely szerint a libamájat a vevő 200 Ft/kg átlagáron megvásárolta, 1992 őszén pedig a nyilvántartási ár 30%-áért megvásárolta a még a hűtőházban tárolt húsféleségeket is.
A felperes a keresetében 11 497 874 Ft kölcsön és kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a keresetet sem a kölcsön összege, sem a kamat tekintetében nem vitatta, a felperessel szemben viszont beszámítási kifogást terjesztett elő arra hivatkozva, hogy a felperes a zálogjoga gyakorlása során neki 13 000 000 Ft kárt okozott, mert a lefoglalt árut maga nem értékesítette, de az alperes által történő értékesítést is megakadályozta. A felperes az általa eladott mennyiséget mélyen a piaci ár alatt értékesítette.
Az elsőfokú bíróság a becsatolt okiratokra, valamint az alperes elismerésére is figyelemmel teljes egészében megalapozottnak találta a felperes keresetét, az alperes beszámítási kifogását azonban alaptalannak ítélte. Álláspontja szerint nem volt jogellenesnek tekinthető a felperes magatartása, amely szerint a hűtőházi készletet zárolta, tekintve, hogy erre az alperessel kötött érvényes zálogszerződés jogosította fel. Nem találta alaposnak az alperes arra irányuló kifogását sem, hogy a felperes részéről a zárolt áru értékesítésére a piaci árnál lényegesen alacsonyabb áron került sor. Megállapította, hogy a felperes részéről az adott helyzetben általában elvárható magatartás az volt, hogy az áru értékesítése az ésszerűség keretein belül meghatározott árakon történjék, ami nem feltétlenül esik egybe a piaci árakkal. Az áru értékesítése mindkét félnek közös érdeke volt, ezért már erre tekintettel is együttműködésre voltak kötelesek. A felperes ennek a kötelezettségének eleget tett azáltal, hogy egyfelől az alperes által megjelölt vevőnek próbálta eladni az árut, másfelől a zárlatot követően is lehetővé tette az alperes részére az áru értékesítését. Az alperes egyedüli vevőként az R. Kft.-t jelölte meg, utóbb viszont maga tiltakozott a megkötött ügylet ellen. Arra vonatkozóan az eljárás folyamán nem merült fel értékelhető adat, hogy az alperes ezenkívül javaslatot tett volna más konkrét vevő személyére, vagy hogy más vevő ezen áru vonatkozásában a vételi szándékát jelezte volna. Az a körülmény, hogy a készletet már több mint egy éve a hűtőházban tárolták, maga is arra mutatott, hogy a termék iránt különösebb kereslet nem mutatkozott. Tekintve, hogy a perbeli áruból - a 3600 kg-ot meghaladó - további értékesítések nem történtek, az elsőfokú bíróság azt az alperesi előadást sem találta bizonyítottnak, hogy a felperes az árut lényegesen magasabb áron értékesíthette volna.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a beszámítási kifogására tekintettel a felperes keresetének elutasítását és az első-, másodfokú perköltségének megállapítását kérte. Nem vitatta az elsőfokú bíróság ítéletének a fennálló kölcsönnel és kamatával kapcsolatos ténymegállapításait. A fellebbezésében kizárólag a bíróságnak a beszámítási kifogással kapcsolatos ténymegállapításait és az abból levont jogi következtetését sérelmezte. A felperes magatartásának jogellenes voltát abban látta megállapíthatónak, hogy az az áru értékesítését leállította, noha a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 9. §-ának (2) bekezdése lehetőséget biztosít a pénzintézetnek arra, hogy a zálogtárgyból bírósági eljárás nélkül is kielégíthesse a követelését. Jogellenes volt az értékesítési tevékenysége is, mert az általa eladott árumennyiséget indokolatlanul mélyen a piaci ár alatt adta el. Álláspontja szerint a zálogszerződés megszegésével a felperes neki 13 000 000 Ft összegű kárt okozott, amely a felperes követelésével szemben a Ptk. 296. §-a szerint beszámításra alkalmas. A beszámításra tekintettel kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltségekben való marasztalását.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és másodfokú perköltségei megítélését kérte.
A fellebbezés nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság is egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával az alperes beszámítási kifogása tekintetében. Az alperes fellebbezési állításával szemben az elsőfokú bíróság a tényállást a feltárt bizonyítékok alapján helytállóan állapította meg.
Az elsőfokú bíróságnak az érdemi döntése helytálló. Az iratoknál fellelhető bankhitel-szerződést a felek bankhitelt biztosító zálogjoggal biztosították, ennek speciális szabályait a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet (a továbbiakban: rendelet) tartalmazza. A rendelet 9. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a bankkölcsön biztosítékául lekötött zálogtárgy a pénzintézet birtokába jut, a kölcsönnyújtásból eredő követelését a pénzintézet a zálogtárgyból bírósági eljárás nélkül is kielégítheti. A rendelet 10. §-ának (2) bekezdése szerint a kölcsönt nyújtó bank maga döntheti el, hogy él-e a rendelet 9. §-ának (2) bekezdésében biztosított jogával, és a zálogtárgyból bírósági eljárás nélkül elégíti ki a követelését, avagy az okirat végrehajtási záradékkal való ellátásával bírósági végrehajtás útján keres kielégítést. A perbeli esetben a felperes a rendelet 9. §-ának (2) bekezdésében foglalt lehetőséggel élve bírósági út igénybevétele nélkül kívánta a követelését érvényesíteni. Ez esetben a rendelet 11. §-a (1) bekezdésének utolsó fordulata szerint a pénzintézet a bírósági végrehajtóra bízott feladatkört látja el.
A bírósági végrehajtásról szóló - a jelen perben még irányadó - 1979. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Vht.)*, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) rendelkezései az irányadóak. A Vhr. 37. §-ának (1) bekezdése szerint a végrehajtó a lefoglalt és forgalomba hozatalra (közfogyasztásra) alkalmas élelmiszert értesítés végett az élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységet végző helyi gazdálkodó szervezetnek adja át. Az értékesítő az árut bizományi értékesítés keretében veszi át, és kísérli meg értékesíteni. A perbeli esetben nyilvánvaló, hogy az áru nagy mennyiségére, annak minőségére, a szavatossági idő lejártára figyelemmel nem volt olyan élelmiszer értékesítésével foglalkozó gazdálkodó szervezet, aki az értékesítést elvégezhette volna. A többvagonnyi áru haladéktalan értékesítése ilyen módon nyilvánvalóan nem volt megoldható. A rendelet 11. §-ának (2) bekezdése szerint a felperesnek ezért jogában állt a zálog tárgyát képező élelmiszert szabad kézből értékesíteni. Ehhez képest a bíróságnak a perben azt kellett eldöntenie, hogy az értékesítés, majd pedig annak leállítása során a felperes felróható módon járt-e el. Ebben a körben tényként állapítható meg, hogy a felperes vevőként az alperes által ajánlott R. Kft.-t kereste meg, és értékesített is a részére a készletből 3600 kg-ot. Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a vevőként jelentkező gazdálkodó szervezet tőle a készletet az 1991. november 22-én kelt árajánlat szerint - a nyilvántartási értékből biztosított 15%-os árcsökkentés mellett - teljes egészében megvásárolta volna. Az alperes a felperessel a fenti árajánlatot a 14. sorszám alatt becsatolt előkészítő irata szerint nem közölte, mert nem kívánta a készletet 15%-os árengedménnyel értékesíteni, az ajánlat ismeretének hiányát ezért a felperesnek nem róhatja fel. Az áru nagy mennyiségére, a szavatossági idő lejártára és az árunak a szakértői véleményben írt minőségére figyelemmel az alkalmazott ár egyébként sem volt aránytalan. A libamájat az alperes korábban maga is 350 Ft/kg-os egységáron értékesítette, ugyanolyan árért adta el, mint a végrehajtási eljárás során a felperes. Az alperes semmivel nem bizonyította, hogy az árukészlet a felperes által elért eladási árnál magasabb áron értékesíthető lett volna.
Jogszerűen járt el a felperes a készletnek az értékesítés alóli feloldása és az alperes rendelkezésére bocsátása tekintetében. A Vhr. 37. §-ának (2) bekezdése szerint jogában állt az élelmiszer-készletet a foglalás alól feloldani és az adós rendelkezésére bocsátani. Arra, hogy a romlás veszélyének kitett élelmiszer értékesítését maga végezze el, a felperes nem kötelezhető. A fentiek szerint a felperes a készlet lefoglalásával, egy részének értékesítésével, az értékesített mennyiség árának megállapításával, a további értékesítés beszüntetésével és a készletnek a foglalás hatálya alól történő feloldásával jogellenes magatartást nem tanúsított, ezáltal az alperesnek kárt nem okozott, ehhez képest az alperesnek a perbeli ügyletből nem keletkezett a felperessel szemben a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint beszámítható ellenkövetelése. Az alperes beszámítási kifogását tehát az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül utasította el, ezért - a kifejtettekre figyelemmel - a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 33.356/1994. sz.)
*Az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet, valamint a 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet az 1994. évi LIII. törvény 308. §-a hatályon kívül helyezte, az új szabályozás mellett is irányadók azonban a Vhr. 37. §-ában megfogalmazottak.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás