867/B/1997. AB határozat

867/B/1997. AB határozat^*

2003.12.31.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság

a) a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 2. § (4) bekezdése, 4. § m) és n) pontja, 19. § (2) bekezdésének b) pontja;

b) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 27. § (2) bekezdése, 29. §-a, valamint ezen törvény egésze;

c) a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 7. § (3) bekezdése, 11/A. § (1) és (2) bekezdése, 41. § (1) bekezdése, 47. § (1) bekezdése, 55. § (1) bekezdése, 55. § (3) bekezdésének b) pontja;

d) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 40. § (4) bekezdése;

e) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 32/B. § (1) bekezdésének b) pontja, 37/A. § (2) bekezdésében az „és vagyona sem neki, sem családjának nincs.” mondatrész alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a magánnyugdíjakról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvénnyel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 39. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

Indokolás

Az Alkotmánybíróságtól két indítványozó kérte társadalombiztosítási, valamint szociális tárgyú törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, illetve mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását.

1. Az egyik indítványozó a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 2. § (4) bekezdését, 4. § m) és n) pontját, 19. § (2) bekezdésének b) pontját, valamint a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) egészét azért támadta, mert a Tbj. itt felsorolt szakaszai és az Mpt. együttesen azt eredményezték, hogy a 42 évesnél fiatalabb pályakezdők kötelesek magánnyugdíjpénztárba belépni és ott tagdíjat fizetni, ugyanakkor csökken velük szemben a társadalombiztosítás kockázatvállalása. Ez a nyugdíjrendszer – elégséges kiegészítő szociális védőháló nélkül – a jobb munkaerő-piaci helyzetű biztosítottakat részesíti előnyben öregségi nyugdíjba kerülésük után, ily módon növeli a gyermekvállalás szociális kockázatát a kevésbé tehetős csoportok esetében, véli az indítványozó. Álláspontja szerint a hivatkozott rendelkezések sértik az Alkotmány 70/E. §-ában szereplő szociális biztonsághoz való jogot és ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság követelményével. Egy másik indítványozó az Alkotmány 70/E. §-ára hivatkozva megsemmisíteni kérte a Tbj. 4. § m) pontját és az Mpt. egészét. Véleménye szerint a 42 évesnél fiatalabb pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagsága sérti a nyugdíjasok szociális biztonságát. A pénztártaggá vált dolgozók jövedelme után befizetett járulék a Nyugdíjbiztosítási Alap helyett a magán-nyugdíjpénztárakhoz kerül, a központi költségvetés évente növekvő összegben kényszerül az alap veszteségét pótolni. A központi költségvetés teherbíró képességét számtalan tényező befolyásolja, ezáltal bizonytalanná válik a nyugdíjak kifizetésére felhasználható összeg nagysága. A költségvetés az adókból a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányát pótolja, ahelyett, hogy a járulékokból a nyugdíjak összegét emelné.

Az indítványozók egyike támadta az Mpt.-t egyes részeiben is. Az Mpt. 29. § (1) bekezdése alapján a pénztártag a halála esetére a nyugdíjszolgáltatásra vonatkozóan kedvezményezettet jelölhet meg és ezzel megváltoztathatja a törvényes öröklés rendjét. Sérelmezi az indítványozó azt is, hogy sem az Mpt. 27. § (2) bekezdése, sem a 29. §-a nem teszi lehetővé az aktív korban elhalálozott pénztártag kiskorú örökösei részére életjáradék folyósítását nagykorúságuk eléréséig. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések sértik az Alkotmány 70/E. §-ában szereplő szociális biztonsághoz való jogot, és ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság követelményével.

2. Az egyik indítványozó megsemmisíteni kérte a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 7. § (3) bekezdését, amely az öregségi résznyugdíjra, valamint a 11/A. § (1) és (2) bekezdését [az indítvány benyújtásakor 9. § (3) bekezdését], amely a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultságot szabályozza. Sérelmezi, hogy a Tny. a nyugdíjjogosultsághoz előírt szolgálati idő számításakor legfeljebb három gyermek után járó szolgálati idő beszámítást enged meg annál a nőnél, aki gyermeket szült, illetve a saját háztartásában tíz éven át nevelt. A Tny. 39. §-a a minimálbérnél alacsonyabb kereset után nyugdíjjárulékot fizetők esetében a biztosítási időnek csak az arányos időtartamát rendeli el szolgálati időként figyelembe venni. Az indítványozó szerint a szolgálati idő kiszámításánál figyelembe vett évek esetében a gyermekszámnál magasabb, de legalább lineáris beszámításnak volna helye. A minimálbérnél alacsonyabb jövedelem után járulékot fizetők esetében pedig előállhat olyan élethelyzet, ami azt eredményezheti, hogy a járulékot fizető nyugdíjra nem, csupán szociális ellátásra lesz jogosult. Az indítványozó álláspontja az, hogy a Tny. hivatkozott rendelkezései sértik az Alkotmánynak a diszkriminációt tilalmazó 70/A. § (1) bekezdését, valamint a 70/E. §-át. A Tny. 41. § (1) bekezdésének a) pontjában a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulók tanulmányi idejének nyugdíjszerző szolgálati időként az 1998. január 1-je előtti időszakra szóló figyelembevételét az indítványozó azért sérelmezi, mert álláspontja szerint a hallgatók a tanulmányaikat abban bízva kezdték meg, hogy azoknak teljes időtartama nyugdíjszerző időnek fog számítani. Az indítvány kifejti, hogy sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményét az a rendelkezés, amely a felsőfokú oktatásban nappali tagozaton tanulók esetében ezen idő szolgálati időként való beszámítását a fenti dátumot követően szolgálati idő vásárlásához köti. Az indítványozó ellentétesnek tartja az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésével, hogy a Tny. 41. § (1) bekezdésének b) pontja a nappali tagozatos tanulmányok idejét a rokkantsági nyugdíjra jogosultság szempontjából ugyan időhatárra tekintet nélkül, de csak a képesítés megszerzéséhez szükséges időtartamban engedi figyelembe venni. A Tny. 47. § (1) bekezdését az indítványozó az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának időtartama miatt sérelmezi. Álláspontja szerint az ideiglenes özvegyi nyugdíjat rászorultságtól függően, a 47. § (1) bekezdésében megállapítottnál hosszabb időtartamban indokolt folyósítani. A rendelkezés ellentétes az Alkotmány 15. §-ával, 17. §-ával, 66. § (2) bekezdésével, 67. § (1) és (2) bekezdésével, végül a 70/E. §-ával. Az Alkotmány 67. §-a azzal sérül, hogy az özvegy a gyermekének adandó nevelést az ehhez szükséges anyagi eszközök híján nem tudja megválasztani. Az indítványozó támadta a Tny. 55. § (1) bekezdését, valamint (3) bekezdésének b) pontját, mivel e rendelkezések szerint az árvaellátás a tanulmányait folytató gyermek részére (kivéve a megrokkant gyermeket) legfeljebb huszonötödik életévének betöltéséig jár. Az indítványozó szerint a huszonötödik életévük után tanuló gyermekekre nézve e rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 16. §-ával, továbbá diszkriminatívak, az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésébe ütközőek.

3. Az indítványozók egyike megsemmisíteni kérte a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 40. § (4) bekezdését, mivel az terhességi-gyermekágyi segélyt biztosít a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vevő nőnek a nevelésbe vétel napjától a szülési szabadság még hátralévő időtartamára. Az anyja által elhagyott csecsemőt gondozó apa, egyéb rokon számára azonban ezt a kedvezményt nem biztosítja. A kifogásolt szabályozás ellentétes az Alkotmány 66. § (1) bekezdésével, 67. § (1) és (2) bekezdésével, 70/A. § (3) bekezdésével.

4. Támadta az egyik indítványozó a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) – 1998. január 1-jét követően hatályos – 32/B. § (1) bekezdésének b) pontját, amely az időskorúak járadékának folyósítási feltételeit szabályozza. Álláspontja szerint az Alkotmány 15. §-át, 17. §-át, 70/A. § (1) és (3) bekezdését, valamint 70/E. §-át sérti a hivatkozott rendelkezés, mivel annak alapján a járadékot a házasságban, élettársi kapcsolatban élő személy számára akkor kell folyósítani, ha jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át nem éri el, míg az egyedülálló számára a járadék már akkor is folyósítandó, ha a jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95%-ánál alacsonyabb. Az Szt. – 1998. január 1-jét követően hatályos – 37/A. § (2) bekezdését az indítványozó szintén az Alkotmány felsorolt rendelkezéseibe ütközőnek tartja. A 37/A. § (2) bekezdés alapján rendszeres szociális segélyt állapít meg a települési önkormányzat a rászorulónak meghatározott feltételek esetén. E feltételek egyike, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülőnek, illetve családjának nincs vagyona. Az indítványozó a vagyontalanságra vonatkozó feltétel megállapítását támadja és kéri megsemmisíteni.

5. Az egyik indítványozó arra hivatkozott, hogy a Tbj., valamint az Mpt. felsorolt szakaszai, az Mpt. egésze, és a Tny. 41. § (1) bekezdése azért is alkotmányellenes, mert sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdését.

6. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

Eljárása során az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az indítványok benyújtása óta eltelt idő alatt több – indítvánnyal támadott – törvényi rendelkezés megváltozott. A jogszabály-módosítások azonban az indítványok által felvetett problémákat lényegében nem érintették. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a támadott norma hatályon kívül helyezése esetén az indítványban megjelölt, de hatályon kívül helyezett norma helyett az annak helyébe lépő új jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg, ha az új jogszabály is tartalmazza a korábbinak az indítványozó által támadott rendelkezését. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jelen esetben a módosított jogszabályi rendelkezések a támadott normáknak megfelelő rendelkezéseket tartalmaznak, ezért az elbíráláskor hatályos szabályozás tekintetében folytatta le az érdemi alkotmányossági vizsgálatot. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.; 138/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 579, 581.; 822/B/1998. AB határozat, ABH 2002, 861, 862.; 25/2003. (V. 21.) AB határozat, ABK 2003. május 320, 327.]

Az Alkotmánybíróság az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, a pénzügyminiszter és a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára véleményét az indítványokra vonatkozóan beszerezte.

II.

1. Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott rendelkezései:

„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

„15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.”

„16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.”

„17. § A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.”

„66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.

(2) A Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.”

„67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

(2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.”

„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(…)

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”

„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.”

2. A Tbj.-nek az indítványozók által megsemmisíteni kért rendelkezései.

„2. § (4) A társadalombiztosítási rendszerhez kapcsolódó magánnyugdíj keretében járó ellátások fedezetére a biztosítottak – törvényben meghatározott mértékű – tagdíjat fizetnek.”

A Tbj. 4. § m) és n) pontjának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:

„4. § E törvény alkalmazásában:

(…)

m) A magánnyugdíjpénztár tagja:

1. a tagságra kötelezett (pályakezdő), és

2. a magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes döntéssel csatlakozó személy.

n) Tagságra kötelezett (pályakezdő): az a természetes személy, aki első ízben 1998. június 30-át követően létesít az 5. §-ban meghatározott jogviszonyt, és ebben az időpontban még nem töltötte be a 42. életévét azzal, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 72. § (4) bekezdés b) pontja szerinti munkaviszony létesítése esetén az érintett eldöntheti, hogy pályakezdőnek minősüljön-e.

(…)”

A Tbj. 4. § m) és n) pontjának az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Tvm1.) 189. § (3) bekezdésével megállapított, az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:

„4. § E törvény alkalmazásában:

(…)

m) A magánnyugdíjpénztár tagja:

1. a tagságra kötelezett pályakezdő,

2. a magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes döntéssel csatlakozó személy.

n) Tagságra kötelezett pályakezdő:

1. a természetes személy, aki első ízben 1998. július 1-je és 2001. december 31. között hatályos rendelkezések értelmében tagságra kötelezett pályakezdőnek minősült,

2. a természetes személy, aki első ízben 2002. december 31-ét követően létesít az 5. §-ban meghatározott jogviszonyt és ebben az időpontban még nem töltötte be a 42. életévét. Az alap- és középfokú nevelési-oktatási, valamint a felsőoktatási intézményben nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató a tanulói, hallgatói jogviszonyát követően első ízben létesített biztosítási jogviszonya tekintetében minősül pályakezdőnek,

3. a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező természetes személy, aki tankötelezettsége megszűnését követően az 5. § szerinti biztosítási jogviszony hiányában 2002. december 31-ét követően első ízben a 34. § (1) bekezdése szerinti megállapodás megkötésével szerez társadalombiztosítási nyugellátásra jogosultságot és a megállapodás megkötése időpontjában még nem töltötte be a 42. életévét.

(…)”

A Tbj. 19. § (2) bekezdés b) pontjának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:

„19. § (2) A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke

(…)

b) a magánnyugdíjpénztár tagja esetében 1 százalék.”

A Tbj. 19. § (2) bekezdésének a Tvm1. 193. §-ával megállapított, az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:

„19. § (2) A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke

(…)

b) a magánnyugdíjpénztár tagja esetében 2003. évben 1,5 százalék, 2004. évben 0,5 százalék.”

3. Az Mpt.-nek az indítványokban felhívott rendelkezései:

„27. § (2) A járadékszolgáltatás (szolgáltatási típus) lehet:

a) a tag számára élete végéig havonta előre folyósított járadék (életjáradék),

b) olyan életjáradék, amelyet a pénztár a nyugdíjszolgáltatás megkezdésének időpontjától számított, előre meghatározott időtartam (határozott időtartam) lejártáig a pénztártagnak, illetve kedvezményezettjének (örökösének), a meghatározott időtartam lejárata után a pénztártag élete végéig folyósít (elején határozott időtartamos életjáradék),

c) olyan életjáradék, amelyet a pénztár a pénztártag részére élethosszig folyósít, majd annak halála után kedvezményezettje részére a pénztár szolgáltatási szabályzatában előre meghatározott időtartam (határozott időtartam) lejártáig folyósít (végén határozott időtartamos életjáradék),

d) kettő vagy több életre szóló életjáradék: a pénztártag és kedvezményezettje(i) részére járó nyugdíjszolgáltatás, amelyet addig folyósítanak, ameddig legalább egyikük életben van.”

Az Mpt. 29. §-ának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:

„29. § (1) A pénztártag halála esetére egyéni számlájára, illetve nyugdíjszolgáltatásra vonatkozóan kedvezményezettet jelölhet. Ha a tag kedvezményezettet nem jelöl, a tag természetes személy törvényes örökösét kell kedvezményezettnek tekinteni. Örökös hiányában az egyéni számlán levő összeg az Alapra száll át.

(2) A tag felhalmozási időszakban bekövetkező halála esetén a kedvezményezett választhat, hogy az egyéni számlán ráeső részt

a) egy összegben felveszi,

b) a tagsági viszony folytatása mellett a pénztárban hagyja,

c) más pénztárba viszi át.

(3) A tagsági viszony folytatása a felhalmozási időszakban akkor választható, ha a pénztár SzMSz-e ezt lehetővé teszi, és a kedvezményezett más pénztárban fennálló tagsági viszonyát megszünteti, vagy számlatulajdonos marad.

(4) Egyösszegű szolgáltatásra kedvezményezett a 28. § b) pontjában meghatározott esetben a nyugdíjszolgáltatás megkezdése előtt jelölhető.”

Az Mpt. 29. §-ának több alkalommal, legutóbb a Tvm1. 277. §-ával és 325. § (3) bekezdésével módosított, az indítvány elbírálásakor hatályban lévő szövege:

(2) A tag felhalmozási időszakban bekövetkező halála esetén a kedvezményezett választhat, hogy az egyéni számlán ráeső részt

a) egy összegben felveszi,

b) a Tny. szerinti hozzátartozói nyugellátás megállapítása esetén átutaltatja a Nyugdíjbiztosítási Alap részére,

d) más pénztárba viszi át.

(3)–(4)

(5) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a hozzátartozói nyugellátás összegének a Tny. 12. § (6) bekezdésének alkalmazásával történő megállapításáról a nyugdíjbiztosítási szerv értesíti a magánnyugdíjpénztárat. A pénztár az értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül köteles átutalni a Tny. 44/C. §-ában megjelölt hozzátartozó, mint kedvezményezett jogszerű – az elhalt pénztártag egyéni számláján alapuló – követelésének megfelelő összeget a Nyugdíjbiztosítási Alapba.

(6) Az örökös, illetve kedvezményezett részére történő haláleseti kifizetés illetékmentes.”

4. A Tny.-nek az indítványozó által támadott rendelkezései:

„7. § (3) Öregségi résznyugdíjra jogosult az a nő, illetve az a férfi, aki húsz évnél kevesebb szolgálati időt szerzett, azonban

a) az ötvenötödik, illetve a hatvanadik életévét 1990. december 31-ét követően és 1993. július 1-jét megelőzően töltötte be, és eddig az időpontig legalább tízévi szolgálati időt szerzett, valamint az, aki

b) a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 1993. június 30-át követően és 2009. január 1-jét megelőzően eléri (elérte) és eddig az időpontig legalább tizenöt év szolgálati időt szerez (szerzett).”

A Tny. 9. § (3) bekezdésének az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:

„9. § (3) Az (1) bekezdésben és a 11. §-ban meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál, ha abból legfeljebb három év hiányzik, a hiányzó szolgálati időt az 1947. január 1-je előtt született nőnél el kell ismerni, amennyiben gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz éven át nevelt. Ily módon gyermekenként egy év, de legfeljebb három év pótolható. E rendelkezést kell alkalmazni a (2) bekezdésben említett 1940. január 1-je előtt született férfire is.”

A Tny. 9. § (3) bekezdését az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2003. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdésének ca) alpontja 2003. február 15 – től hatályon kívül helyezte, a Tny.-t az új 11/A. §-sal kiegészítette. A Tny. 11/A. § (1) és (2) bekezdésének az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:

„11/A. § (1) A 9. § (1)–(2) bekezdésben, illetőleg a 10. § (1) bekezdésében meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál

a) gyermekenként egy évet,

b) tartósan beteg, illetve fogyatékosnak minősülő gyermekenként másfél évet

szolgálati időként kell elismerni annál a személynél, aki gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz éven át nevelt.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti kedvezmény legfeljebb három gyermek után vehető igénybe.”

„39. § Ha a biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében – ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat – elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor 1996. december 31-ét követően a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkor érvényes minimálbér arányával.”

„41. § (1) Szolgálati időként kell figyelembe venni,

a) az öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából az 1998. január 1-je előtt,

b) a rokkantsági nyugdíjra jogosultság szempontjából az időpontra tekintet nélkül

a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott – legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges – tanulmányok idejét.”

„47. § (1) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj a házastárs halálától legalább egy évig, továbbá az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult, másfél évesnél fiatalabb gyermeket eltartó özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj azonos feltétellel a gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható.”

A Tny. 55. § (1) bekezdésének az indítvány benyújtása idején hatályos szövege:

„55. § (1) Az árvaellátás a gyermek tizenhatodik életévének a betöltéséig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.”

A Tny. 55. § (1) bekezdését módosította, első mondatának szövegét 1999. január 1-jétől kezdődő hatállyal megállapította a társadalombiztosítási nyugellátásokról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 1998. évi LXXVII. törvény 10. §-a. A Tny. 55. § (1) bekezdésének jelenleg hatályos szövege:

„55. § (1) Az árvaellátás – a jogosultsági feltételek megléte esetén – legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.”

„55. § (3) Iskolai tanulmányok címén azt a gyermeket is megilleti az árvaellátás, aki

(…)

b) huszonöt évesnél fiatalabb és a felnőttoktatás keretében folytat tanulmányokat.

5. Az Ebtv.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezése:

„40. § (4) Terhességi-gyermekágyi segély a gondozásba vétel napjától a szülési szabadság még hátralevő tartamára annak a nőnek is jár, aki a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette, ha az (1) bekezdésben foglalt feltételek a gondozásba vétel napján fennállnak.”

6. Az Szt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései:

Az Szt. 32/B. §-ának a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Tvm2.) 6. §-ával megállapított, 1998. január 1-jétől hatályos szövege:

„32/B. § (1) Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. A települési önkormányzat időskorúak járadékában részesíti azt a 62. életévét, illetőleg a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személyt, akinek

a) havi jövedelme, valamint

b) saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme

nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át, egyedülálló esetén 95%-át.”

Az Szt. 37/A. § (1) és (2) bekezdésének a Tvm2.-vel megállapított, 1998. január 1-jétől 2000. IV. 30-ig hatályban volt szövege:

„37/A. § (1) A települési önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapít meg annak a személynek, aki

a) a 18. életévét betöltötte, de aktív korú és munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve vakok személyi járadékában részesül,

c) aktív korú nem foglalkoztatott,

feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított a megélhetése

a) az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át,

b) az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70%-át, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át,

és vagyona sem neki, sem családjának nincs.”

Az Szt. 37/A. § (1) és (2) bekezdésének az egyes szociális törvények módosításáról szóló 1999. évi CXXII. törvény 29. §-ával megállapított, 2000. május 1-jétől és az indítvány elbírálásának időpontjában is hatályos szövege:

„37/A. § (1) A települési önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapít meg annak a személynek, aki

a) a 18. életévét betöltötte és aktív korú, továbbá

aa) munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, vagy

ab) vakok személyi járadékában részesül, illetőleg

ac) fogyatékossági támogatásban részesül,

b) aktív korú nem foglalkoztatott,

feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított a megélhetése

b) az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70%-át, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át

és vagyona sem neki, sem családjának nincs.”

7. A Jat.-nak az indítványozó által felhívott 12. § (2) bekezdése:

„12. § (2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.”

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság az eddigi gyakorlata során sokrétűen elemezte az Alkotmány 70/E. §-ban a magyar állampolgárok számára biztosított szociális biztonsághoz való jognak, valamint a szociális ellátás biztosítására szolgáló társadalombiztosítási és szociális intézményrendszer működésének tartalmát [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519; 11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 35; 2093/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 547; 1588/B/1991. AB határozat, ABH 1994, 511; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 162; 26/1993. (IV. 22.) AB határozat, ABH 1993, 200; 28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 140; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 191; 32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 253.; stb.].

Az Alkotmánybíróság értelmezésében a szociális biztonsághoz való jog tartalma az állami kötelezettségvállalásban megnyilvánuló „ellátáshoz való jogot” jelenti. „Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezései során több ízben rámutatott arra, hogy az állam az e §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítást és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. A szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 520.]. Mindebből következik, hogy az állam széles körű jogosítványokkal rendelkezik a szociális ellátásokon belüli változtatásokra, átcsoportosításokra és átalakításokra a gazdasági viszonyok függvényében. A változtatások joga azonban nem minden korlátozás nélkül illeti meg az államot [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 196, 199, 200.]. Az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatában hangsúlyozta, hogy a szociális ellátások törvényi megváltoztatásának alkotmányossági ismérvei részben függetlenek attól a kérdéstől, hogy az Alkotmány 70/E. § alapján milyen szolgáltatások illetnék meg a jogosultakat. Annak elbírálásánál, hogy a ténylegesen élvezett szolgáltatásokból mit és hogyan lehet alkotmányosan megvonni, a szociális jogok annyiban játszanak szerepet, hogy az elvonások folytán a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet a 70/E. § szerint megkövetelhető minimális szint alá.” [5/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 82, 84–85.]

Az Alkotmánybíróság az 5/1998. (III. 1.) AB határozatában a magánnyugdíj rendszerre való áttérés kapcsán már kifejtette, hogy „[a] társadalombiztosítás működőképességének és finanszírozásának biztosítása szükségessé tette a rendszer teljes körű reformját. 1998. január 1-jétől a nyugdíjrendszer vegyes finanszírozású: felosztó-kirovó (társadalombiztosítási nyugdíj) és tőkefedezeti (magánnyugdíj) elemből áll. A változtatás célja, hogy az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek és a társadalmi szolidaritás elveinek megfelelően szabályozza a társadalombiztosítás keretében létrejövő jogviszonyokat.

Az egyéni felelősség és az öngondoskodás lehetőségének bővítését célozza a társadalombiztosításhoz kötődő magánnyugdíjrendszer kialakítása. A biztosítottaknak lehetőségük nyílik arra, hogy a nyugdíjjárulékuk meghatározott részét kötelező magánnyugdíjpénztárakba (a továbbiakban: magánnyugdíjpénztár) fizessék be. Ezzel összefüggésben esetükben indokolt lehet a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben elérhető nyugellátások mértékszabályainak megváltoztatása.” (ABH 1998, 87.) A nyugdíjrendszer két kötelező pillére, valamint az ezeket kiegészítő öngondoskodási formák együttesen adják a – tág értelemben vett – nyugdíjrendszert. Az Mpt. indokolása szerint a kötelező pillérek közül a társadalombiztosítási nyugdíj alrendszere „a szolidaritás elvét érvényesítve járul hozzá az időskori biztonsághoz, míg a tőkefedezeti rendszer nyugdíjszolgáltatásában egyénenként érvényesül az a különbség, ami az állampolgárok eltérő életpályájából és jövedelmi viszonyaiból törvényszerűen adódik.” A tőkefedezeti elven működő nyugdíjpénztárakban a biztosított pénztártagok befizetett járulékai tőkét képeznek, a befektetett tőke hozadéka az alapja a pénztártagok számára a nyugdíj korhatár elérésétől, illetve a nyugdíj szolgáltatás megkezdésétől folyósított járadék kifizetésének.

Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer bevezetése nem sérti az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jogot. A tőkefedezeti magánnyugdíj pénztárak létrehozatala csökkenti az állam újraelosztó szerepét. A kötelező és az önként vállalt előgondoskodás fokozatos megteremtésével, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerre háruló ellátási feladatok hosszú távú csökkentésével a társadalombiztosítási reform egy hatékonyabb, az egyéni érdekeltséget jobban figyelembevevő nyugdíjrendszer működésének jogszabályi alapjait teremtette meg. A társadalombiztosítási nyugdíjban részesülők szociális biztonsága akkor veszélyeztetett, ha az állam a nyugdíjak értékállandóságát a gazdaság teljesítőképességéhez mérten szükségtelenül és aránytalanul csökkenti, vagy közérdekből ugyan, de olyan szolgáltatáscsökkentéseket vezet be, amelyek a társadalombiztosítási rendszer működőképességét veszélyeztetik, illetve a biztosítottak ellátását a minimálisan elfogadható szint alá csökkentik. Mivel jelen esetben ez nem állapítható meg, az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ával összefüggésben a Tbj. 2. § (4) bekezdése, 4. § m) és n) pontja, 19. § (2) bekezdésének b) pontja és az Mpt. egészének alkotmányellenessé nyilvánítására irányuló indítványokat elutasította.

2. A vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerre való átállást, illetőleg a magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetését az egyik indítványozó azért is támadta, mivel az sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe deklarált jogállamiság elvét, a jogbiztonság követelményét. Véleménye szerint a sérelem azzal valósult meg, hogy a Tbj.-nek az előző pontban felsorolt szakaszai, valamint az Mpt. egésze alapján a gyermeket vállaló pályakezdők részére kötelező az „előre kalkulálhatóan” hátrányos magánnyugdíj pénztárba való belépés, szerzett jogaikat anélkül vonták meg, hogy erre megfelelő felkészülési idő rendelkezésükre állt volna.

„Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált „jogállamisághoz hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása.” [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 364, 367.]. A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállnak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 154.]. A jogbiztonság – amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja – a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni.” [5/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 82, 85–86.] A 42 éven aluli pályakezdő biztosítottaknak „szerzett” szociális alapjoga lett volna a társadalombiztosítási nyugdíjra, mint kizárólagos ellátási formára, az Alkotmányból nem vezethető le. A jogosultak az új rendszerben nem válnak ellátás nélkülivé, az állam az ellátási kötelezettségének egy megváltozott intézményrendszer keretei között tesz eleget. Az sem volt megállapítható, hogy a jogalkotó nem biztosított kellő időt az új rendszerre való átállásra. Az új rendszer a különböző korosztályok és a munkavállalók különböző rétegei számára lépcsőzetes átállási lehetőséget nyújt. A tőkefedezeti nyugdíjpénztárak létrehozása nem csorbítja a már működő nyugdíjrendszerben megszerzett jogokat és kötelezettségeket, hiszen csak a pályakezdőket kötelezi a nyugdíjbiztosító pénztárakba történő belépésre. A nem pályakezdők esetében ez az ellátási forma, meghatározott feltételek teljesítése esetén, önként választható. A magánnyugdíj-pénztárak szolgáltatást a szabályozásból adódóan az Mpt. hatálybalépését követő 15 év után nyújtanak, a tömeges folyósítások a pályakezdő korosztályok nyugdíjba vonulása után kezdődnek. Mindezekre figyelemmel az új rendszerre való átállás tekintetében a kellő idő hiánya nem volt megállapítható, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben is elutasította.

3. A nyugdíjrendszer minden elemének az a rendeltetése, hogy a járulékfizető számára ellátást biztosítson a nyugdíjba vonulás utáni időre. A tőkefedezeti elven alapuló nyugdíjszolgáltatás rendszere a bevételeit és kiadásait maga finanszírozza. A tagdíjbefizetések a pénztártagok egyéni számláin szerepelnek. A felhalmozási időszak a tagsági viszony keletkezésétől a nyugdíjszolgáltatás megállapításáig, a járadékos időszak ez utóbbi időponttól a szolgáltatás igénybevételének végéig terjed. A nyugdíjszolgáltatás az egyéni számlán nyilvántartott összeg alapján megállapított életjáradék és – az Mpt. által megállapított esetekben – egy összegben történő pénzbeli kifizetés lehet. A tag elhalálozása esetén a jogosultak meghatározott módon szolgáltatásban részesülnek a pénztártól. Az Mpt. – a jogosult választása szerint – többféle lehetséges szolgáltatástípust határoz meg a pénztártag, illetve kedvezményezettje számára. Halála esetére a pénztártag egyéni számlájára és szolgáltatására vonatkozóan tetszés szerint kedvezményezettet jelölhet meg. Ha a tag nem jelöl kedvezményezettet, törvényes örökösét kell kedvezményezettnek tekinteni.

Az Mpt. rögzíti a tulajdonlás elvét, melynek értelmében a pénztártag követelése a pénztártag tulajdona. Az Alkotmánybíróság a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1995, 195–196.) fejtette ki részletesen a tulajdonvédelem és a társadalombiztosítási rendszer összefüggéseit. Megállapítása szerint a tulajdonvédelem a társadalombiztosítás terén sem veszíti el kapcsolatát a saját vagyonnal vagy értékteremtő munkával, ebből pedig az a következtetés adódik, hogy a magánnyugdíj pénztárba eszközölt befizetéseire nézve a pénztártag tulajdonjogát alapjogi védelem illeti meg. Alapjog korlátozása szükségességének okaként más alapjog vagy alkotmányos érték védelme szolgálhat. Az Alkotmánybíróság – a szociális biztonsághoz való jognak már kifejtett tartalmára figyelemmel – nem osztja az indítványozónak azt a nézetét, mely szerint a pénztártag tulajdonosnak a tulajdona feletti rendelkezési jogát (szabadságát) azért volna szükséges korlátozni, mert ennek hiányában sérül a törvényes örökösök szociális ellátásra való joga, és ez a jogállam sérelmét okozza. Az indítványozó nem hivatkozott semmilyen más alkotmányos alapjogra, amelynek alapján az általa szükségesnek vélt tulajdonjogi korlátozás hiánya miatt az Mpt. 27. § (2) bekezdésének, illetve 29. §-ának alkotmányellenessége megállapítható lett volna.

A magánnyugdíj rendszer rendeltetése – az Mpt. preambulumából is megállapíthatóan – a biztosítottról való gondoskodás idős korában és megrokkanása esetén. A pénztártagnak a felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a kedvezményezett választhat, hogy az egyéni számlán lévő összeg ráeső részét számára visszautalják és azt egy összegben felveszi, vagy a Tny. szerinti hozzátartozói nyugellátás megállapítása esetén átutaltatja a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, illetve más pénztárba viszi át. A magánnyugdíj pénztárak funkciójából nem következik egy olyan típusú szolgáltatás bevezetése, amelynek alapján a pénztár az aktív korban elhalálozott pénztártag kiskorú örökösei részére életjáradékot folyósítana nagykorúvá válásuk időpontjáig. Az Alkotmánybíróság – az indítvány alapján – az Mpt. 27. § (2) bekezdésével, valamint 29. §-ával összefüggésben az Alkotmány 70/E. §-ának, valamint 2. § (1) bekezdésének sérelmét nem állapította meg.

4. Az egyik indítványozó az öregségi résznyugdíj [Tny. 7. § (3) bekezdés] és a csökkentett összegű öregségi nyugdíj [Tny. 11/A. § (1) és (2) bekezdése] kapcsán a szolgálati idő számítását sérelmezi. Diszkriminatívnak és a szociális ellátásra való jogot sértőnek tartja, hogy a gyermekek alapján a nők javára beszámított szolgálati idő legfeljebb három gyermek után vehető figyelembe. Álláspontja szerint a gyermekszámtól függően progresszív, de legalább lineáris beszámításnak volna helye. Az öregségi nyugdíj kiszámításának és megállapításának alapjául azok az évek szolgálnak, amelyekben a biztosított munkát végzett és társadalombiztosítási járulékot fizetett. Főszabály szerint az ellátásra való igényt a járulékfizetéssel lefedett évek alapozzák meg. A jogalkotó méltányossági alapon kedvezményt nyújtott a biztosítottak meghatározott csoportjának – a gyermekes anyáknak – azzal, hogy járulékfizetés nélküli éveket rendelt elismerni a nyugdíj alapját képező szolgálati időként.

Az Alkotmánybíróság több határozatában és több szempontból értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt rendelkezést [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46–49; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73–82; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197–205; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130–146; 39 (1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325–352; stb.]. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, a megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, egyben rámutatott arra, hogy a megkülönböztetési tilalom nem jelenti a jogalanyokra vonatkozó eltérő szabályozás teljes tilalmát. Az alkotmányos indokon alapuló, az egyes társadalmi csoportok részére biztosított mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra – pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra – de érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövidtávra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. Noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák a meghatározó szerepet, s ebből eredően az esetleges helytelen, a társadalom érdekeivel ellentétes tartalmú mérlegelés is elsődlegesen politikai felelősséget von maga után. A kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, az Alkotmánybíróság nem jogosult a kedvezményeket biztosító jogalkotói mérlegelés célszerűségi felülvizsgálatára. A kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapítása szerint nem alkotmányellenes, ha a jogalkotó – gazdaságpolitikai megfontolásokból – három gyermekig teszi lehetővé a járulékfizetés nélküli évek szolgálati időbe való beszámítását. A Tny. támadott szakaszai nem ellentétesek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével és 70/E. §-ával.

Az indítványozó sérelmezi a Tny. 41. § (1) bekezdésének a) pontját is, mert az a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok időtartamát a Tny. hatálybalépésének napját, 1998. január 1-jét követően már nem engedi nyugdíjszerző szolgálati időként figyelembe venni. Az indítványozó szerint a szabályozás akkor lenne alkotmányos, ha a felsőfokú tanulmányukat 1997. szeptember 1-je előtt megkezdett hallgatók esetében a korábbi szabályozást a Tny. a teljes tanulmányi idő vonatkozásában fenntartaná. A 41. § (1) bekezdés b) pontját az indítványozó azért támadja, mert – álláspontja szerint – előállhatnak olyan élethelyzetek, amikor a nappali tagozaton tanuló megrokkant hallgató nem lesz jogosult rokkantsági nyugdíjra az elért szolgálati idő rövidsége, illetve hiánya miatt. A Tny. kihirdetésére 1997. július 25-én került sor. A nappali tagozatos tanulmányok idejének beszámítására vonatkozó kedvezmény kiiktatásáról a jogalkotó a jövőre nézve rendelkezett. A nappali tagozatos hallgatók járadékfizetés mellett szerződéses megállapodást köthetnek a Tbj. 34. § (4) bekezdésében írt feltételek alapján szolgálati idő szerzésére. A rokkantak esetében időpontra tekintet nélkül kell szolgálati időként figyelembe venni a szükséges tanulmányi időt. Mindazoknak, akik a Tny. hatálybalépése előtt már jogosultságot szereztek a felsőfokú oktatási intézményben folytatott tanulmányok időtartamának nyugdíjra jogosító szolgálati idő szempontjából való figyelembevételére, ez a joguk fennmarad. Ezért az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság, illetve a jogbiztonság sérelmét nem állapította meg. Az Alkotmánybíróság már kifejtette a kedvezmények, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése közötti összefüggéseket. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében deklarált esélyegyenlőség elvének értelmezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság már korábban rámutatott arra, hogy „a különböző társadalmi csoportok esélyeinek egyenlőségét nem egy-egy jogszabály, vagy állami intézkedés, hanem jogszabályok és állami intézkedések rendszere révén lehet biztosítani, illetve az állam ilyen módon járulhat hozzá az esélyegyenlőség megteremtéséhez, vagy legalábbis az egyenlőtlenségek csökkentéséhez.” (725/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 663, 664.) Az Alkotmánynak ezen rendelkezéséből tehát nem következik a jogalkotóra nézve olyan kötelezettség, amelynek alapján az indítványozó által igényelt kedvezményeket alkotmányos kötelessége volna biztosítani.

A Tny. 47. § (1) bekezdése az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának feltételeit szabályozza. Az egyik indítványozó a folyósítás időtartamát sérelmezi, azonban nem jelöli meg azokat az alkotmányos vizsgálat alapjául szolgáló érveket, amelyekre figyelemmel a Tny. 47. § (1) bekezdésébe foglalt rendelkezéseket az Alkotmány 15. §, 17. §, 66. § (2) bekezdés, 67. § (1) bekezdés, valamint 70/E. §-ába ütközőnek tartja. Az özvegyi nyugdíj folyósításának időtartama az Alkotmánybíróság megállapítása szerint nincs közvetlen összefüggésben az Alkotmánynak a házasság és a család intézményének védelmét deklaráló 15. §-ával, valamint az Alkotmány 17. §-ában a szociális gondoskodásra vonatkozóan megfogalmazott államcéllal. Az Alkotmánybíróság nem talált összefüggést a sérelmezett rendelkezés és az Alkotmány 66. § (2) bekezdése között, amely arról rendelkezik, hogy az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani. Az Alkotmánybíróság egy korai határozatának indokolásában már kifejtette, hogy „[a]z Alkotmány 67. §-a … a család és a gyermek, és az ifjúságvédelemmel kapcsolatos általános követelményeket és állami feladatok fennállását fogalmazza meg. Az ebbe a körbe eső kedvezmények feltételrendszerének jogi szabályozása önmagában nem alkotmányellenes azért, mert nem minden igényt elégít ki, illetőleg, mert a költségvetési időszakonként eltérő feltételek mellett nyújtja a kedvezményeket.” (254/D/1991. AB határozat, ABH 1991, 803–804.) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának időtartama az Alkotmánybíróság megállapítása szerint nem ütközik az Alkotmány 70/E. §-ába, amelyre vonatkozó álláspontját az Alkotmánybíróság már ismertette.

Ugyanezen indítványozó álláspontja szerint a Tny. 55. § (1) bekezdése, továbbá (3) bekezdés b) pontja azért ellentétes az Alkotmány 16. §-ával, valamint 70/A. § (1) és (3) bekezdésével, mert indokolatlanul korlátozza az árvaellátásra jogosultságot, amikor 25 évben maximálja azt az életkort, ameddig az árvaellátás folyósítható. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „Az Alkotmány 16. §-a állami kötelezettséget állapít meg az ifjúság létbiztonsága, oktatása és nevelése, valamint érdekeinek védelme tekintetében. Ez a rendelkezés azonban önmagában alanyi alapjogot nem tartalmaz konkrét szolgáltatásokra. A jogalkotó szervek számára széles mozgásteret biztosít az ifjúság létbiztonságát, oktatását és nevelését, valamint érdekeinek védelmét szolgáló támogatási formák meghatározásában. E kötelesség gyakorlása során a jogalkotó szerveknek természetesen tiszteletben kell tartaniuk az Alkotmány alapelveit, valamint az ifjúságot megillető alapvető jogokat.” [79/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 405.] Fentiekre tekintettel az árvaellátásra jogosító életkornak 25. életévben való maximálása miatt az Alkotmány 16. §-ának sérelme nem állapítható meg. A Tny. hivatkozott szakaszai és az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdése között nincs alkotmányos összefüggés, ilyenre az indítványozó sem hivatkozott.

5. Az Ebtv.-nek az egyik indítvánnyal támadott 40. § (4) bekezdése alapján terhességi-gyermekágyi segély jár a szülési szabadság még hátralévő tartamára annak a nőnek, aki csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vett. A terhességi-gyermekágyi segély az anya speciális állapotához kapcsolódó ellátás, amely a szülés tényéhez kötődik. Alapvető rendeltetése, hogy a terhességet, illetve a szülést követő eltérő fiziológiás állapot következményeinek elviselését megkönnyítendő az anya számára pénzbeli ellátást nyújtson, a szülési szabadság alatt kiesett jövedelem pótlására szolgál. A terhességi-gyermekágyi segély nem szociális ellátás, hanem a keresőképtelenség esetén járó ellátásnak egy speciális esete, amely az anyát a kockázat viselése miatt pozitívan diszkriminálja. A szabályozás ötvözi a társadalombiztosítás két meghatározó elvét, a biztosítási és a szolidaritási elvet. Az Ebtv. azzal, hogy a terhességi- gyermekágyi segélyt – a nevelésbe vételtől a szülési szabadság hátralévő időtartamára – annak a nőnek is biztosítja, aki csecsemőt örökbefogadási szándékkal vett gondozásba, elősegíti a gyermek mielőbbi beilleszkedését a családba, a szülő-gyermek kapcsolat mielőbbi kialakulását, szolgálva ezzel azt a társadalmi érdeket, amely a magára maradt gyermek mielőbbi családba kerüléséhez fűződik. Az indítványozó azért kérte az Ebtv. 40. § (4) bekezdésének a megsemmisítését, mert az – álláspontja szerint – hátrányosan különbözteti meg a valamilyen okból anyátlanná vált csecsemő apját, családtagjait, vagy a gondozását végző más személyt, amikor nem biztosítja részükre is a terhességi-gyermekágyi segélyt a vérszerinti anya utáni szülési szabadság még hátralévő idejére. Az Ebtv. 40. § (4) bekezdésével összefüggésben a férfiak és a nők közötti egyenjogúság sérelme nem állapítható meg. A terhességi-gyermekágyi segély a szülő nő [Ebtv. 40. § (1) bekezdés] élettani állapotára tekintettel folyósított szolgáltatás, amely – a szülés természeténél fogva – a gyermek apjához, egyéb családtagjaihoz, és a gyermeket gondozó más személyekhez nem kötődhet. Az Alkotmánybíróság utal az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésének alkotmányos tartalmával kapcsolatban már kifejtettekre, amelyek alapján az indítványt e részében is elutasítja. Az Alkotmány 67. § (1) és (2) bekezdésével való közvetlen összefüggést az Alkotmánybíróság nem állapított meg.

6. Az egyik indítványozó az Szt. 32/B. § (1) bekezdésének b) pontját azért támadta, mert az eltérően szabályozza az időskorúak járadékának folyósítási feltételeit attól függően, hogy az időskorú személy egyedülálló, vagy házasságban, élettársi kapcsolatban él. Az első csoporthoz tartozó személy számára a járadékot akkor folyósítják, ha jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95%-át, a második csoportba sorolt személyek akkor jogosultak a járadékra, ha a közös jövedelemből az egy főre jutó összeg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át nem éri el. Az Alkotmánybíróság nem osztja az indítványozónak azt az álláspontját, hogy ez a törvényi szabályozás a házasságban élőkkel szembeni diszkriminációt tartalmaz. A jogalkotó célja az egyedül élő idősek nehezebb megélhetésére figyelemmel a két csoport életfeltételei között meglévő különbségek kiegyenlítésére törekvés. A Alkotmánybíróság az Alkotmánynak a házasság és a család intézményének védelmével (15. §), a rászorulók szociális gondoskodás céljával (17. §), a diszkriminációval [70/A. § (1) és (3) bekezdés], valamint a szociális ellátással (70/E. §) kapcsolatos rendelkezéseire vonatkozó álláspontját a fentiekben már kifejtette. Az Szt. 32/B. § (1) bekezdésének b) pontjában nem lelhetők fel olyan szabályozási elemek, amelyek alapján az itt felsorolt rendelkezések sérelme a szabályozásban megállapítható volna.

A szociális ellátásnak az a feladata, hogy mindazoknak, akik nehéz helyzetbe jutottak, és más intézményrendszer (pl. társadalombiztosítás) révén nem képesek a létfenntartásukat biztosító jövedelemre szert tenni, állami segítséget nyújtson. A szociális ellátás rendszere elvben nem különböztet aszerint, hogy ki milyen okból (önhibájából vagy önhibáján kívül) szorul szociális szolgáltatásra. A szociális ellátás kisegítő, kiegészítő jellegű. Mindaddig tehát, amíg valaki megfelelő jövedelemmel rendelkezik, vagy más ellátási rendszerben szolgáltatásra jogosult, szociális ellátást nem, vagy indokolt esetben kiegészítő jelleggel kap. A szociális ellátás kiegészítő jellege nyilvánul meg abban a társadalmi elvárásban is, amely az egyén öngondoskodására számít az egyén saját, illetve az eltartásáról gondoskodni köteles család vagyona erejéig. A közösség által biztosított támogatás ott lép be a rászoruló eltartásába, ahol az öngondoskodás lehetősége már nem áll fenn. Ezen a megfontoláson alapul az Szt. 37/A. § (2) bekezdésének az a mondatrésze, amelynek alapján szociális segély – a 37/A. §-ban írt egyéb feltételek fennállta esetén – a vagyonnal nem rendelkezők rászorultaknak folyósítható. Az Szt. 4. § (1) bekezdésének b) pontja alapján az Szt. alkalmazásában vagyon – ha e törvény másként nem rendelkezik – az az ingatlan, jármű, gépi meghajtású termelő- és munkaeszköz, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek külön-külön számított forgalmi értéke, illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a húszszorosát, vagy együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének az ötvenszeresét meghaladja. A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások jogosultsági feltételeinek vizsgálatánál nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy lakik, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint nem sérti a házasság és a család intézményéről, a diszkriminációról, a rászorulók szociális ellátását megfogalmazó államcélról, végül a szociális ellátáshoz való jogról szóló alkotmányi rendelkezéseket az, hogy az Szt. 37/A. § (2) bekezdése az előbbiekben ismertetett javakat meghaladó vagyon tulajdonosa részére szociális segély folyósítását nem teszi lehetővé.

7. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, megvalósult-e mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés az Alkotmánynak a jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésére illetve a szociális biztonságról szóló 70/E. §-ára nézve amiatt, hogy a jogalkotó a sorkatonai vagy polgári szolgálat időtartamát nem rendelte el nyugdíjszerző időnek beszámítani a magánnyugdíjak tekintetében. A tőkefedezeti elven működő magánnyugdíjpénztáraknak fontos jellemzője, hogy az egyéni számlán nyilvántartott összeg elsődlegesen a tényleges befizetés révén, másodlagosan a pénztár gazdálkodásának eredményeként növekedjék. Az így keletkezett összeg képezi az alapját a szolgáltatásnak. A sorkatonai vagy polgári szolgálat időtartama alatt járulékfizetés nem történik. A magánnyugdíjaknak a társadalombiztosítási ellátásban betöltött szerepétől, rendeltetésétől idegen megoldás, hogy a biztosított teljesítés nélkül legyen jogosult ellátásra. (A magánnyugdíjpénztári rendszer nem a társadalombiztosítási nyugdíj rendszerével azonos módon ismer el egyes életviszonyokat járulékfizetés nélkül szerzett szolgálati időnek.) Ezért az Alkotmánybíróság megállapítása szerint nem tekinthető az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, illetve a 70/E. §-ában ütköző alkotmányellenes mulasztásnak, hogy a jogalkotó az Mpt-ben nem vett fel olyan rendelkezést, mely szerint a sorkatonai vagy polgári szolgálat időtartamát járulékfizetés nélkül is magánnyugdíj szerző időnek kell elismerni.

8. Az egyik indítványozó az indítványának a Tbj. szakaszaival, az Mpt. egyes szakaszaival, valamint egészével, végül a Tny. 41. § (1) bekezdésével foglakozó részeiben arra hivatkozott, hogy ezen rendelkezések azért is alkotmányellenesek, mert sértik a Jat. 12. § (2) bekezdését. Azt, hogy a Jat. megsértése milyen ok alapján állapítható meg, az indítványozó nem indokolta meg. A Jat. 12. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Az Alkotmánybíróság ezt az indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság lényeges elemét képező jogbiztonságra való hivatkozásnak tekintette és azt állapította meg, hogy a támadott jogszabályi rendelkezések nem határoznak meg a kihirdetést megelőző időre visszamenőleg kötelezettséget, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is elutasította.

9. A Tny. 39 §-át azért sérelmezte az egyik indítványozó, mert az – véleménye szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe, valamint 70/E. §-ába ütköző módon – nem ismeri el teljes egészében a megszerzett szolgálati időt nyugdíjszerző időnek. A Tny. 39. §-a a részmunkaidőben dolgozókra nézve rendelkezik úgy, hogy a minimálbérnél kisebb jövedelmű részmunkaidős foglalkoztatottaknál a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető figyelembe a nyugdíj kiszámításánál. Ilyen arányosítás nélkül a részmunkaidőben foglalkoztatottak teljes értékű szolgálati időt szereznének. Az Alkotmánybíróság a 625/B/2001. AB határozatában (ABK 2003. november, 838.) már vizsgálta a Tny. 39 §-át és megállapította, hogy az nem ellentétes az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében, valamint 70/E. §-ában foglalt rendelkezésekkel. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § c) pontja alapján az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által már érdembe elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani („ítélt dolog”). Miután a hivatkozott 31. § c) pontja alá tartozó esetről van szó, az Alkotmánybíróság a Tny. 39. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

Budapest, 2003. december 9.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,

előadó alkotmánybíró alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k., Dr. Tersztyánszkyné

alkotmánybíró dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek