GK BH 1997/87
GK BH 1997/87
1997.02.01.
Ha a pénzintézet a vele bankszámla-szerződéses jogviszonyban lévő gazdálkodó szervezet részére tévedésből kétszeres átutalást (jóváírást) teljesít, a visszakövetelésének jogcíme nem tulajdonigény-érvényesítésnek, hanem jogalap nélküli gazdagodás visszafizetésére irányuló követelésnek minősül. Ez – mint pénzkövetelés – a pénzkövetelésre (kártérítésre) irányadó szabályok szerint évül el [Ptk. 94. § (1)–(2) bek., 115. § (1) és (3) bek., 117. § (1)–(2) bek., 119. §, 195. § (3) bek., 324. § (1) bek., 361. § (1) bek., 364. §, 529. § (1) bek., GK 45.].
A felek közötti bankszámlaszerződés alapján a felperes vezette az alperes bankszámláját. A felperesnek a G. osztrák pénzintézetnél vezetett nostro számláján 1990. június 18-án jóváírásra került 19 millió ATS a londoni székhelyű N. Ltd. rendelkezése alapján, mely összeg kedvezményezettje az alperes volt. Az összeg forintellenértéke, 104 321 400 Ft 1990. június 21-én került jóváírásra az alperesnek a felperesnél vezetett folyószámláján.
A felperes 1990. október 29-én újból intézkedett a 19 millió ATS-nek az alperesnek a B. Bank Rt.-nél vezetett devizaszámláján történő jóváírására, így 1990. október 31-én már másodszor került jóváírásra az alperes számláján a jelzett forintösszeg. A felperes 1992. január 21-én észlelte a kétszeres terhelést, amely miatt 1992 szeptemberében felszólította az alperest a jogalap nélkül birtokába került összeg visszafizetésére. Az alperes a kétszeres átutalás tényét nem vitatta, a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése alapján azonban a felperesi igény elévülésére, valamint arra hivatkozott, hogy az átutalt összeg kikerült a birtokából, mert azt 1990. november 22-én átutalta a londoni székhelyű NUK Ltd. számlavezető bankjához.
A felperes 1993. augusztus 6. napján 109 018 200 Ft-nak és törvényes kamatainak visszafizetése és a perköltségek megfizetése iránt előterjesztett keresetében a Ptk. 115. §-ára hivatkozva állította, hogy - a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint - a pénzre is alkalmazandó, el nem évülő tulajdoni igénye áll fenn az alperessel szemben, amelyre tekintettel az alperes nem hivatkozhat a Ptk.-nak a gazdálkodó szervezetek között fennálló pénzkövetelések érvényesítésére vonatkozó egyéves speciális elévülési idejére. Ennek igazolására hivatkozott a BH 1991. évi számában közzétett 322. sz. jogeseti döntésre, amely szerint a pénzintézet az általa kötött bankszámlaszerződésben foglaltak szerint, a saját tévedésén alapuló jóváírás vagy terhelés esetén is az elévülésre vonatkozó szabályoktól függetlenül és a számlatulajdonos rendelkezése hiányában is helyesbítheti a tévedését. Álláspontja szerint ebből kiindulva, ha a helyesbítésre nincs módja, ugyanilyen korlátozás nélkül joga van igényét peres úton érvényesíteni. A felperes keresetét másodsorban a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a jogalap nélküli gazdagodás szabályaira alapította, melynek érvényesítésére szerinte az általános elévülési időn belül lehetősége van, ugyanis a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt speciális elévülési szabály csak egy adott jogviszony - szerződés - alapján fennálló pénzkövetelés érvényesítésének szab időbeni határt. A jelen esetben a két ellenérdekű fél között ilyen jellegű kötelmi viszony nem keletkezett. Harmadsorban kártérítés címén kérte az alperes marasztalását.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felek között a bankszámla-szerződés mindvégig fennállt, ezért a jogvita elbírálására sem a Ptk. 115. §-ában, sem a 361. §-ában foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók. Az alkalmazható speciális szabály a Ptk. 531. §-ának (3) bekezdésében írt rendelkezés, amely szerint az egyes számlatételek helyébe a folyószámla-egyenleg lép. Az elévülési idő számításánál csupán a kifogásolási határidőt kell figyelmen kívül hagyni. Az elévülés a kifogásolási határidő lejártával kezdődik, és a számlaegyenleg tekintetében a követelés - a Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének a perben irányadó szövegezése szerint - egy év alatt elévül. A számlaegyenleget egyik fél sem támadta meg, ezért a kifogásolási határidő lejártát követő egy éven belül a követelés elévülése bekövetkezett.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozatlannak találta, ezért azt elutasította, és a felperest az alperes részére 300 000 Ft elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolása szerint a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerinti speciális rendelkezés értelmében - amely a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdéséhez képest eltérő szabályozást tartalmaz a pénzkövetelésekre - a gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonylatában a pénzkövetelés elévülési ideje egy év, és miután a felperes 1990 októbere és 1992. január 21. napja között semmit nem tett a tévesen átutalt összeg visszaszerzése érdekében, követelése elévült. Ez vonatkozik a jogalap nélküli gazdagodás címén érvényesített keresetre is.
Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes az alperes kereset szerinti marasztalását kérte azzal, hogy a kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1990. november 5. napjában kérte megállapítani.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Korábbi védekezésén túlmenően arra is hivatkozott, hogy a perbeli pénzösszeg tulajdonjogát a Ptk. 119. §-a szerint az átutalást követően megszerezte.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperes részére 109 018 200 Ft tőkét és ennek évi 30% kamatát, valamint 1 850 000 Ft együttes első- és másodfokú perköltséget.
A másodfokú határozat indokolása szerint a Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének második fordulatában szabályozott elévülési idő a pénz fizetésére irányuló kötelmi viszonyból származó követelésekre alkalmazható, a perbeli esetben azonban a felperes "pénzkövetelése" nem szerződéses jogviszonyból eredt. A felek között a Ptk. 529. §-ának (1) bekezdésében szabályozott bankszámlaszerződés volt hatályban, amely nem azonos az alperes által hivatkozott - a Ptk. 531-532. §-aiban szabályozott - folyószámla-szerződéssel. Bankszámla szerződés esetén a pénzintézet és a számlatulajdonos között létesült jogviszony, a folyószámla-szerződést viszont a számlatulajdonosok kötik egymással, bár a folyószámlát rendszerint a pénzintézet vezeti. A perbeli átutalással viszont a felperes nem a bankszámla szerződésből eredő kötelezettségét teljesítette, ennek az átutalásnak jogcíme nem volt, mert az összeg tévedésből került az alperes számlájára, illetve birtokába. Ez a helyzet egy jogilag indokolatlan vagyoneltolódást eredményezett. Ennek a vagyoneltolódásnak a megszüntetése több jogcímen is igényelhető. A Ptk. 94. §-ának (1) bekezdése szerint minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. A pénz, tehát mint birtokba vehető dolog a tulajdonjog tárgya. A (2) bekezdés értelmében: ha a törvény kivételt nem tesz, a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni a pénzre és az értékpapírokra is. A téves átutalás folytán az alperes a felperes tulajdonát képező meghatározott pénzmennyiség birtokába jutott. A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése értelmében a tulajdonjogi igények nem évülnek el, a Ptk. 115. §-ának (3) bekezdése szerint pedig a tulajdonos követelheti a birtokából kikerült dolog visszaadását. A tulajdoni igények szempontjából a törvény nem tesz különbséget a tulajdonjog tárgyai között, ezért a felperes a pénznek, mint a tulajdonjog tárgyának kiadását ugyanúgy követelheti, mintha nem pénz, hanem bármely más, a tulajdonában álló - akár helyettesíthető - dolog (vagyontárgy) került volna ki a birtokából. Nem tesz különbséget a Ptk. például a találás jogkövetkezményei tekintetében sem a pénz vagy más dolog találása között. A pénzét elvesztő személy követelése a találóval szemben nem tekinthető pénzfizetésre irányuló követelésnek.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az alperes jogi álláspontjával, amely szerint a Ptk. 119. §-a alapján a perbeli összegen tulajdonjogot szerzett. Kifejtette, hogy a Ptk. 119. §-a szerint, akire pénzt vagy bemutatóra szóló értékpapírt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A fenti jogszabályi rendelkezés a Ptk. 117. §-ának (1) bekezdésében írt azon generális szabály alól tartalmaz kivételt, amely szerint átruházással csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A szerzésnek viszont átruházással kell megtörténnie, ehhez képest pénzen vagy bemutatóra szóló értékpapíron a szerző nem tulajdonostól csak akkor szerez tulajdonjogot, ha a Ptk. 117. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek megvalósulnak, nevezetesen ha az átruházás érvényes szerződésen vagy más érvényes jogcímen alapul. A nem tulajdonostól való tulajdonszerzéshez is szükséges ezért az átruházó részéről a dolog átruházására irányuló akarat, annak valamilyen formában történő kifejezése és az átruházás jogcíme. A perbeli esetben a felperes oldaláról az átruházás szándéka és annak jogcíme is hiányzott, ezért az alperes a tévesen átutalt pénzösszegen a Ptk. 119. §-a szerint nyilvánvalóan nem szerezhetett tulajdonjogot.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság álláspontja szerint nincs jogi relevanciája annak a körülménynek, hogy a felperes által tévesen átutalt összeg más gazdálkodó szervezethez került. Kétségtelen, hogy a téves átutalással a perbeli összeg jogcím nélkül került az alperes birtokába. Az alperesnek az átutalás időpontjában már fel kellett ismernie, hogy a 109 018 200 Ft összeget kétszeresen kapta meg a felperestől, továbbá hogy a másodszor átutalt összeg birtoklásához nincs jogcíme, tehát a birtoklása jogtalan. Ehhez képest rosszhiszemű birtokosnak minősül, aki a Ptk. 195. §-ának (3) bekezdése szerint felelős a dologban bekövetkezett kárért, azaz a dolog visszaszolgáltatásának lehetetlenné válásáért. Minthogy a pénz helyettesíthető dolog, az alperes köteles a jogalap nélkül birtokába került pénzmennyiséggel azonos összeget a felperesnek megfizetni. Az alperes, mint rosszhiszemű birtokos a Ptk. 195. §-ának (3) bekezdése szerint tartozik felelősséggel a dolognak a birtoklás ideje alatt keletkezett hasznaiért. A Legfelsőbb Bíróságnak más perek adataiból nyert ismeretei szerint az 1990-es években a bankok által felszámított ügyleti kamat mértéke mintegy 30% volt, amit ugyancsak köteles az alperes a felperesnek megfizetni.
A jogerős másodfokú ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet arra alapítva, hogy a másodfokú bíróság a korábban hatályos Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének, valamint a Ptk. 119. és 115. §-ának megsértésével hozta meg határozatát. Kérte a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését. (Ezt a Legfelsőbb Bíróság a 3. sorszámú végzésével elrendelte).
Az alperes szerint az a körülmény, hogy a felperes tévedése folytán őt meg nem illető összeg került a birtokába, nem teszi rosszhiszemű birtokossá, hiszen semmi tevőlegeset nem tett annak megszerzése érdekében. A pénz későbbi felhasználása sem minősítheti a korábbi passzív magatartást rosszhiszeművé. Az alperes szerint a másodfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a felperes téves átutalása folytán az alperes javára indokolatlan vagyoneltolódás keletkezett, azt azonban nem, hogy a tévesen átutalt összegre nem szerzett tulajdonjogot. Szerinte a fenti két megállapítás egymással ellentétes. A pénz birtokbavétele annak a számlaegyenlegen való megjelenésével megtörténik, az adott bankhiba esetében pedig az érvényes szerződés maga a bankszámla szerződés. Az alperes szerint törvénysértő a jogerős ítélet 5. oldalán kezdődő és a 6. oldalra áthúzódó indokolása, a Ptk. 117. §-a (2) bekezdésének értelmezése, valamint az elvesztett vagy ellopott pénz, és a tévesen átutalt pénz visszakövetelhetősége közötti analógia.
Utalt az alperes arra is, hogy a banki számlamozgások mindegyikének külön-külön történő vizsgálata lehetetlen helyzetet teremtene, mint ahogyan az is, hogy ennek elmulasztása vagy a nem kellően alapos vizsgálat automatikusan a rosszhiszemű szerzés jogkövetkezményével járna. Az előbbi vizsgálat elvégzése azért sem lehetséges, mert a szerzés jóval megelőzi a számlaegyenleg-értesítő kézhezvételét, amelyből pedig a téves utalás megállapítható lenne. A felperes a téves utalás folytán bekövetkezett indokolatlan vagyoneltolódást a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint egy éven belül törvényes módon kiküszöbölhette volna. Mivel ezt elmulasztotta, és pénzkövetelését nem érvényesítette, igénye elévült.
Az alperes hivatkozott az elévülés intézményére, a jogbiztonság követelményére és arra, hogy a felek a bizonylatokat csak az elévülési időn belül kötelesek megőrizni.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását indítványozta. Álláspontja szerint a jogerős ítélettel szemben a Ptk. 115., a 119. és 324. §-ának (1) bekezdésére alapított alperesi felülvizsgálati támadás alaptalan. Szerinte a másodfokú bíróság indokoltan vetette el az alperesnek a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerinti elévülésre való hivatkozását, és helyes, a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, amikor a felperes keresetét - a tulajdoni szabályok alkalmazásával - a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével alaposnak találta. Arra az esetre, ha a felülvizsgálati bíróság a kereseti jogcímet a kötelmi jog keretén belül bírálná el, hivatkozott a Ptk. 364. §-ában és 360. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra, valamint arra, hogy az adott esetben a megjelölt jogeseti döntésre is figyelemmel a jogalap nélkül gazdagodás jogcíme mellett is fennáll az alperes visszatérítési kötelezettsége. Az alperes magatartását a Btk. 325. §-ára és az ahhoz fűzött törvényi indokolásra is hivatkozva kérte figyelembe venni. Részletesen, pontokba szedve kifejtette az alperes felülvizsgálati kérelmében felhozottakkal szembeni érveit az alperes rosszhiszemű magatartásának alátámasztására, és kérte az általa hivatkozott jogkövetkezmények alkalmazását.
A felülvizsgált jogerős ítélet az alábbi okokból törvénysértő.
Helyesen állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság, hogy a perbeli (másodszori) átutalással a felperes nem a felek közötti bankszámlaszerződésből eredő kötelezettségét teljesítette, és hogy ennek az átutalásnak nem volt jogcíme, mert az átutalt összeg tévedésből került az alperes számlájára, illetve birtokába, ami egy jogilag indokolatlan vagyoneltolódást eredményezett. Mivel a felperes a másodszori - tehát téves - átutalás folytán az alperes birtokába került pénzt követelte keresetében, a bíróságnak - az ebben a kérdésben kialakult eltérő jogi álláspontra tekintettel - a következő kérdésben kellett állást foglalnia: a tartozatlanul fizetett pénz megfizetése, illetve visszafizetése iránti igény tulajdoni igény-e, amely az elévülésre vonatkozó szabályoktól függetlenül, vagyis időbeli korlát nélkül érvényesíthető, avagy olyan - kártérítés vagy jogalap nélküli gazdagodás jogcímére alapított - pénzkövetelés, amely csak a törvény által meghatározott elévülési időn belül érvényesíthető. Az utóbbi esetben a jelen perbeli követelésre az általános vagy a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelések érvényesítésére vonatkozó, a Ptk.-nak a jelen ügy elbírálásánál még irányadó - az 1993. évi XCIII. törvénnyel történt szövegmódosítás előtti - 324. §-ának (1) bekezdése szerinti speciális elévülési idő az irányadó-e.
A másodfokú bíróság ebben a kérdésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az előbb hivatkozott egyéves elévülési határidő károkozás avagy jogalap nélküli gazdagodás, mint jogi tény folytán keletkező jogviszony esetén is alkalmazandó. Úgy ítélte meg azonban, hogy a perbeli követelésre - miután az nem szerződéses jogviszonyból eredt - a fenti elévülési idő nem alkalmazható. A felperes perbeli pénzkövetelését a keresetben elsődleges jogcímként megjelölt tulajdoni szabályok alapján találta megalapozottnak, ebben a körben pedig érvényesül a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályozás.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint olyan esetben, amikor egy gazdálkodó szervezet egy másik gazdálkodó szervezetnek tévedésből, tehát tartozatlanul fizet, utal át valamilyen pénzösszeget, a másik fél birtokába nem szerződéses teljesítésként, hanem jogcím nélkül került pénzösszeg folytán bekövetkezett indokolatlan vagyoneltolódás nem a tulajdonjogi szabályozás útján szüntethető meg, hanem a Ptk.-nak a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályai szerint érvényesíthető a követelés. Ennek értelmében, aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni [Ptk. 361. § (1) bekezdése]. Erre a követelésre - amely az esetek túlnyomó részében nem szerződéses kapcsolatból ered - a Ptk.-nak a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyából eredő pénzkövetelésére vonatkozó speciális rendelkezéseit, így elévülési szabályait kell alkalmazni. Ez következik a Ptk. 364. §-ának abból a rendelkezéséből, amely szerint a jogalap nélküli gazdagodásra egyébként a kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az állandóan követett bírói gyakorlat értelmében a gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában a csak pénzben érvényesíthető kártérítési igény elévülési ideje a Ptk. korábban érvényes elévülési szabálya szerint egy év volt. (BH 1986/3. sz., GK 45.) A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a perbeli követelés elévülésére nem alkalmazható a Ptk. 360. §-ának (4) bekezdése szerinti ötéves elévülési határidő sem. A felperes kára ugyanis a saját téves átutalása folytán keletkezett. A kár az átutalás időpontjában következett be, vált esedékessé. Ennek megvalósulásában az alperesnek közrehatása, így szándékos károkozása sem állapítható meg. A téves átutalás folytán az alpereshez jogcím nélkül került összeg önkéntes visszafizetésének elmulasztása, illetve ennek a pénzösszegnek a kár bekövetkezése utáni felhasználása olyan, valóban rosszhiszemű magatartás, amely azonban a polgári jogi visszakövetelési igény elévülési ideje szempontjából szándékos károkozásnak nem minősíthető. A bírói gyakorlat szerint a jogalap nélkül gazdagodó fél fentiekben megnyilvánuló rosszhiszemű magatartása még az elévülési határidő menthető okból történt elmulasztása indokaként sem vehető figyelembe (BH 1985/11. sz. 438.). A felperes hivatkozásával szemben tehát a tartozatlanul fizetett összeg visszakövetelése csak a már említett egyéves elévülési határidőn belül lett volna lehetséges. Ehhez képest pedig a felperes követelésének elévülése az általa sem vitatott tényállás szerint - a visszakövetelési igény esedékességére, a tartozatlan fizetés felismerésének és a kereset benyújtásának időpontjára figyelemmel - a kereset benyújtásakor már bekövetkezett.
A Legfelsőbb bíróság, mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a felperesnek a BH 1991. évi 322. sz. jogesetére való hivatkozása nem alapos. A jelen ügy tárgya ugyanis a felperes által az alperes részére, de annak más banknál vezetett számlájára történt, pénzösszeg téves átutalása volt, nem pedig az alperesnek a felek közötti bankszámlaszerződés alapján a felperesnél vezetett számláján való téves átvezetés korrigálása, amit a pénzintézet által kiadott Általános Üzleti Feltételek időbeli korlátozás nélkül lehetővé tett.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a fentiek alapján a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a Fővárosi Bíróság ítéletét, amellyel a felperes keresetét elévülés okából elutasította - a felülvizsgálati eljárásban felmerült kérdésekre tekintettel részben kiegészített indokolással - helybenhagyta. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.717/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás