• Tartalom

1/1998. (FVM É. 19.) FVM utasítás

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

1/1998. (FVM É. 19.) FVM utasítása a Nemzeti Kataszteri Program végrehajtásában résztvevő szervezetek együttműködéséről*

1998.10.31.

A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény 24. § (1) bekezdésében biztosított jogkörben eljárva - figyelemmel a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdésére - a Nemzeti Kataszteri Program végrehajtásában résztvevő szervezetek együttműködésének szabályozására a következő utasítást adom ki:

1. §

(1) Az utasítás hatálya kiterjed a Nemzeti Kataszteri Program végrehajtása során a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztálya (a továbbiakban: FVM Földügyi és Térképészeti Főosztály) irányítása mellett a Nemzeti Kataszteri Program Közhasznú Társaság (a továbbiakban: Nemzeti Kataszteri Program Kht.), a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) és a munkavégzés helye szerint területileg illetékes megyei földhivatal (a továbbiakban: megyei földhivatal) feladat- és hatáskörére, valamint együttműködési kötelezettségére.

(2) Az utasítás célja a munkafolyamatban résztvevő szervezetek feladat- és hatáskörének szabályozása annak érdekében, hogy a Nemzeti Kataszteri Program keretében az állami földmérési alaptérképek készítése a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és szakmai szabályzatokban foglalt követelmények kielégítésével, a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényben (Kbt.), valamint a vállalkozói szerződésekben előírt határidők és egyéb feltételek betartásával, a pénzügyi források gazdaságos és hatékony felhasználásával, a résztvevő szervezetek tevékenységének összehangolt együttműködésével történjen.

(3) Az utasítás rendelkezéseit a Nemzeti Kataszteri Program keretében végzett alaptérkép-készítési munkánál kell alkalmazni.

A közbeszerzési eljárás indítása előtti feladatok

2. §

(1) A Nemzeti Kataszteri Program keretében a felmérésre kerülő településeket a Térképellátási Koordinációs Bizottság javaslatának figyelembevételével az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályával egyetértésben a földügyi miniszteri biztos jelöli ki.

(2) A kijelölt települések DAT 1 szabályzat szerinti felmérési tanulmányainak elkészíttetésére az FMV Földügyi és Térképészeti Főosztálya a FÖMI-t kéri fel. A felmérési tanulmány elkészítésére a FÖMI a 21/1997. (III. 12.) FM-HM együttes rendeletben meghatározott felsőfokú képzettséggel és ingatlanrendező földmérői minősítéssel rendelkező szakember részére ad megbízást. Az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztály meghatározhatja a felmérési tanulmányt készítő szakértő személyét. Ennek hiányában a szakértőt - a főosztály egyetértésével - a FÖMI jelöli ki. A szakértő személyének kijelölésénél fokozott figyelemmel kell lenni az összeférhetetlenség szempontjaira.

(3) A felmérési tanulmány elkészítésének határideje - figyelemmel a (7)-(8) bekezdésben foglalt határidőkre, valamint a település nagyságára is - a megbízás keltétől számítva legalább 60 nap, melyet a FÖMI a szakértői megbízásban rögzít.

(4) A megbízott szakértő személy nevét a FÖMI írásban közli a megyei földhivatallal. A megyei földhivatal a kijelölt szakértővel köteles együttműködni. A szakértő a földhivatali adatgyűjtés tervezett időpontját legalább 10 nappal korábban köteles bejelenteni a megyei földhivatalnak [DAT 1 Szabályzat 2.2.1. (2) bekezdése].

(5) A megyei földhivatal az adatszolgáltatás során a DAT 1 Szabályzat 2.2.1. (5) bekezdése szerint köteles eljárni, és 30 napon belül a szakértő által kért adatokat - a szabályzatban előírt minősítéssel ellátva - szolgáltatni [DAT 1 2.2.1. (6) bekezdése].

(6) A felmérési tanulmányok készítésének anyagi forrását az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya határozza meg.

(7) A FÖMI a felmérési tanulmány kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles annak egy-egy példányát az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályának, illetve a megyei földhivatalnak és a Nemzeti Kataszteri Program Kht.-nak megküldeni, egy példány pedig a FÖMI-nél marad. A finanszírozásban közreműködő önkormányzatnak a felmérési tanulmány egy másolati példányát a Nemzeti Kataszteri Program Kht. küldi meg.

(8) A Nemzeti Kataszteri Program Kht. a felmérési tanulmány kézhezvételétől számított 15 napon belül előkészítő megbeszélést hív össze a megyei földhivatal székházába. A megbeszélésen az alábbi szervezetek képviselői, illetve személyek vesznek részt:

•    Nemzeti Kataszteri Program Kht.,

•    FVM Földügyi és Térképészeti Főosztály,

•    megyei földhivatal (szükséges esetben a körzeti földhivatal képviselője is),

•    Földmérési és Távérzékelési Intézet,

•    önkormányzat (finanszírozásban való közreműködés esetén),

•    a felmérési tanulmányt készítő szakértő.

(9) Az előkészítő megbeszélés célja a felmérés módszerének vagy módszereinek véglegesítése és a közbeszerzési eljárás indításához szükséges adatok rögzítése. Az előkészítő megbeszélésről jegyzőkönyvet kell készíteni.

(10) A jegyzőkönyvben foglaltak figyelembevételével a FÖMI intézkedik a felmérési tanulmány készítéséért járó megbízási díj kifizetéséről.

A közbeszerzési eljárás megindítása

3. §

(1) A 2. § (9) bekezdése alapján készített jegyzőkönyvben foglaltak figyelembevételével az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya megbízást ad a Nemzeti Kataszteri Program Kht. részére a kijelölt település DATI szabályzatok előírásai szerinti állami földmérési alaptérképének elkészíttetésére. A főosztály a megbízásról tájékoztatja a megyei földhivatalt, valamint a FÖMI-t is.

(2) A kijelölt település állami földmérési alaptérképének elkészítésére vonatkozó pályázatot - figyelemmel a közbeszerzési eljárás szabályaira - településenként, a DATI Szabályzat 2.3. fejezetében foglaltakra is tekintettel, a Nemzeti Kataszteri Program Kht. írja ki.

(3) A közbeszerzés - a tárgyalásos és meghívásos közbeszerzés kivételével - nyílt előminősítéses eljárással indul. Az előminősítésre vonatkozó felhívást a 2. § (9) bekezdésében meghatározott jegyzőkönyvben foglalt tartalom figyelembevételével kell elkészíteni.

(4) A Nemzeti Kataszteri Program Kht. összeállítja a részletes ajánlati felhívást, amelyben közreműködik az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya, a FÖMI és a megyei földhivatal. A részletes ajánlati felhívásban foglalt és egyeztetett határidők (adatszolgáltatási határidők, rész- és véghatáridők) a közreműködő szervezetekre nézve kötelező érvénnyel bírnak.

(5) Az előminősítést és az ajánlatok bírálatát az Értékelő Bizottság végzi. Az Értékelő Bizottságot a 2. § (8) bekezdésben meghatározott szervezetek képviselőiből kell összeállítani. Tagja a bizottságnak a Nemzeti Kataszteri Program Kht. gazdasági igazgatóhelyettese és műszaki igazgatóhelyettese is. Az önkormányzat képviselője a finanszírozásban való együttműködés esetében tagja az Értékelő Bizottságnak. Az Értékelő Bizottság elnöke az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályának képviselője, titkára a Nemzeti Kataszteri Program Kht. témafelelőse.

(6) A kijelölő szerveknek biztosítaniuk kell a tagok részvételét. Az Értékelő Bizottság munkájában résztvevő szervezetek képviselőiket írásbeli megbízással látják el. Az Értékelő Bizottság üléseit az elnök hívja össze olyan időpontra, hogy a közbeszerzési eljárás határideje betartható legyen.

(7) Az Értékelő Bizottság ügyrendjét - az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztállyal egyetértésben - a Nemzeti Kataszteri Program Kht. igazgatója határozza meg. A bizottság köteles a munkáját ennek megfelelően végezni.

Együttműködés a felmérés ideje alatt

4. §

(1) A megyei földhivatal a felmérés ideje alatt köteles folyamatosan figyelemmel kísérni a munka előrehaladását. Ennek keretében legalább kéthavonta - a terepmunkák ideje alatt - helyszíni mérést is tartalmazó ellenőrzést végez. A vállalkozó - a szerződésben meghatározott módon - köteles lehetővé tenni, hogy a megyei földhivatal - legalább 3 munkanappal korábban tett előzetes bejelentése alapján - ellenőrzést tartson a munkavégzés telephelyén, illetve a terepen. Az ellenőrzés tényét és megállapításait a felmérési törzskönyvbe be kell jegyezni.

(2) A szerződés teljesítésére kiható körülményekről, az esetleges módosítási javaslatokról, azok indokolásával együtt - 5 munkanapon belül - a megyei földhivatal a törzskönyvi bejegyzés másolatának megküldésével tájékoztatja a Nemzeti Kataszteri Program Kht. műszaki igazgatóhelyettesét.

5. §

(1) A vállalkozó - a szerződésben foglaltak szerint - a munka felmérési törzskönyvét köteles folyamatosan és naprakészen vezetni. Földhivatali állásfoglalást, egyéb hatósági intézkedést igénylő esetben a megyei földhivatalt haladéktalanul (írásban, telefaxon stb.) értesíti.

(2) A földhivatal az értesítés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a törzskönyvi bejegyzés tárgyában állást foglal, és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott határidők betartásával az esetleges szükséges további hatósági intézkedéseket megteszi.

6. §


A FÖMI minőségbiztosításért felelős részlege a munkavégzés teljes folyamatában bármikor - legalább 3 munkanappal korábban jelzett időpontban - jogosult ellenőrzést tartani a megyei földhivatalnál és a vállalkozónál egyaránt. A megyei földhivatal, illetve a vállalkozó - a szerződésben foglaltak szerint - köteles az ellenőrzést lehetővé tenni, és a szükséges felvilágosításokat megadni, valamint a munkarészekbe és egyéb dokumentációkba a betekintést biztosítani. A felmérési törzskönyvben a FÖMI az ellenőrzések tényét és megállapításait rögzíti.

7. §


Szükséges esetben - a Nemzeti Kataszteri Program Kht. felkérése alapján, legalább 8 nappal korábban jelzett időpontban és helyen - a megyei földhivatal köteles közreműködni a munka előrehaladásának, tényleges készenléti állapota mértékének megállapításában.

A vállalkozási szerződés módosítása

8. §

(1) A technológia megváltoztatására, a készülő végtermék lényeges jellemzőinek módosítására, valamint a rész- és végteljesítési határidők megváltoztatására csak a megyei földhivatal egyetértésével, valamint a földügyi miniszteri biztos jóváhagyásával kerülhet sor.

(2) Előszállítás fogadásához a Nemzeti Kataszteri Program Kht. csak a megyei földhivatallal történt egyeztetés után járulhat hozzá.

A közbeszerzési eljárás befejezése, állami átvétel

9. §

(1) A vállalkozó köteles a felmérési munka során elkészített - önállóan leadható ütemekre bontott munka esetében a meghatározott ütemre vonatkozó - DAT adatbázist 3 példány azonos tartalmú CD lemezen a Nemzeti Kataszteri Program Kht. részére átadni. A Nemzeti Kataszteri Program Kht. részére átadni. A Nemzeti Kataszteri Program Kht. a leadott CD lemezeket besorszámozza és nyilvántartásba veszi.

(2) A leadott CD lemezek közül

a) az I. példányt eredeti, archív példánynak kell tekinteni;

b) a II. példány a belső konzisztencia-vizsgálat céljára szolgáló példány, melyet a Nemzeti Kataszteri Program Kht. az átvételtől számított 3 munkanapon belül a FÖMI részére átad;

c) a III. példány a külső konzisztencia-vizsgálat céljára szolgáló példány, melyet a Nemzeti Kataszteri Program Kht. az átvételtől számított 3 munkanapon belül a megyei földhivatal részére átad.

(3) A vállalkozó köteles a felmérési munka valamennyi - önállóan leadható ütemekre bontott munka esetében a meghatározott ütemre vonatkozó - további munkarészét a szerződésben rögzített rész-, illetve véghatáridőre a megyei földhivatalnak székhelyén átadni.

10. §

(1) A belső konzisztencia-vizsgálatot a FÖMI a kézhezvételtől számított 8 napon belül elvégzi. A vizsgálat eredményéről a Nemzeti Kataszteri Program Kht.-t és a megyei földhivatalt, a vizsgálat befejezését követő napon értesíti.

(2) A megyei földhivatal az (1) bekezdésben meghatározott értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül írásbeli nyilatkozatot ad ki a munka állami átvételi vizsgálatra való alkalmasságáról, melyet a Nemzeti Kataszteri Program Kht.-nak és a vállalkozónak küld meg.

(3) Az állami átvételi vizsgálatra való alkalmasság megállapításánál a megyei földhivatalnak azt kell vizsgálnia, hogy a vállalkozó elkészítette-e és maradéktalanul leadta-e a vállalkozási szerződés részét képező műszaki tervben, illetve a vonatkozó szabványban és szakmai szabályzatban előírt munkarészeket; továbbá azt, hogy a belső vizsgálat módja és mértéke alkalmas volt-e az előírt minőségű termék biztosítására. Ezen túlmenően betekintő vizsgálattal meg kell állapítania, hogy a leadott munkarészek megfelelnek-e az előírt alaki és tartalmi követelményeknek.

(4) Állami átvételi vizsgálatra alkalmatlannak kell minősíteni azt a munkát, amelyről egyszerű betekintő vizsgálattal meg lehet állapítani, hogy nem felel meg a (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek. Alkalmatlannak minősített munka esetén be kell nyújtani a munka folyamatában a FÖMI és a megyei földhivatal által végzett vizsgálatok dokumentumait az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályához.

(5) Az állami átvételi vizsgálatra való alkalmassággal kapcsolatos véleménykülönbség tárgyában az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya - a FÖMI minőségbiztosításért felelős részlegének véleménye alapján - dönt.

11. §

(1) Az állami átvételi vizsgálat időtartamát, illetve határidejét - az utasítás melléklete alapján - az ajánlati felhívás elkészítésekor kell megállapítani.

(2) Az állami átvételi vizsgálatot a DAT 1 szabályzat 5. fejezetében foglalt előírások alapján kell végrehajtani.

(3) Az állami átvételi vizsgálat során tett megállapításokat, észrevételeket, a feltárt hibák tételes jegyzékét vizsgálati jegyzőkönyvbe kell foglalni, és azt a felmérési törzskönyvhöz kell csatolni.

12. §


Ha a megyei földhivatal a részletes állami átvételi vizsgálat során olyan alapvető hibát észlel, amely az egész termék minőségére, későbbi felhasználhatóságára kihat - és egyedi tételes kijavítással nem szüntethető meg -, az állami átvételi vizsgálatot felfüggeszti. Erről a törzskönyvi bejegyzés másolatával a vállalkozót és a Nemzeti Kataszteri Program Kht.-t, valamint az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályát egyidejűleg értesíti.

13. §

(1) A részletes állami átvételi vizsgálat befejezése után a vállalkozó a munkarészeket a szerződésben rögzített határidőben köteles a megyei földhivatal székhelyén átvenni, és a vizsgálati jegyzőkönyvben foglalt megállapítások alapján a szükséges javításokat elvégezni.

(2) A hibajavítás maximális időtartamát az utasítás melléklete tartalmazza. A hibajavítási határidő megállapításánál a megyei földhivatal a hibák és észrevételek mennyiségétől függően - lefelé a mellékletben meghatározott időtartamtól legfeljebb 50%-ban - eltérhet.

(3) A vállalkozó köteles a kijavított munkarészeket a megadott határidőre a megyei földhivatal székhelyére visszaszállítani, illetve a 9. §-ban meghatározott módon a DAT adatbázist a Nemzeti Kataszteri Program Kht.-nak átadni, amely az ott leírt módon intézkedik.

(4) A javított DAT adatbázis vizsgálatakor a 10. § (1) bekezdés előírásai szerint kell eljárni.

(5) A megyei földhivatal a hibajavítás ellenőrzésével köteles megállapítani, hogy a vállalkozó a javítást maradéktalanul elvégezte-e, illetve a hibajavítás esetleges szakszerűtlen végrehajtása következtében nem keletkeztek-e újabb hibák.

(6) A hibajavítás ellenőrzésének és a záró jegyzőkönyv előkészítésének határideje egységesen legfeljebb 30 nap.

14. §

(1) A hibajavítás ellenőrzése után a megyei földhivatal elkészíti a munka záró jegyzőkönyvét.

(2) Az állami átvétel - a DAT Szabályzat 5.4. pontjának (2) bekezdésében leírt átvételi bizottsági eljárásban - a záró jegyzőkönyv elfogadásával fejeződik be. A bizottság összehívását a megyei földhivatal kezdeményezi a Nemzeti Kataszteri Program Kht.-nál. Az átvételi bizottság összetétele azonos a 3. § (5) bekezdése szerinti Értékelő Bizottság összetételével.

(3) A bizottság jegyzőkönyvben hitelesíti a Nemzeti Kataszteri Program Kht. tulajdonában lévő I. számú (eredeti) CD lemezen lévő DAT adatbázist, melyet a hitelesítést követően az állami földmérési alaptérkép eredeti példányának kell tekinteni.

A földhivatali közreműködés ösztönzési rendszere

15. §


Az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya a földhivatali közreműködéssel járó többletfeladatok kiadásainak fedezetére célelőirányzatot különít el, melynek mértékére - a tárgyévi források figyelembevételével - évente ad ki intézkedést, egyeztetve az FVM Költségvetési Főosztályával.

Hatálybalépés

16. §


Az utasítás a megjelenés napján lép hatályba. A hatálybalépés időpontjában folyamatban lévő munkáknál az utasítás rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a teljes vagy ütemenkénti állami átvételi vizsgálat még nem kezdődött el.

Dr. Torgyán József s. k.;

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

*

Az utasítást a 12/2014. (XII. 12.) FM utasítás 1. § 1. pontja hatályon kívül helyzete 2014. december 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére