BK BH 1998/1
BK BH 1998/1
1998.01.01.
I. A jogos védelem – időbelileg – a jogellenes támadás tartamáig tarthat, melynek megszűnése után elkövetett cselekmény miatt a korábban megtámadott személy büntetőjogi felelősségét meg kell állapítani; élet elleni bűncselekmény esetén vizsgálni kell, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés feltételei fennállanak-e [Btk. 29. §, 166. § (1) bek., 167. §].
II. A bűnsegéd büntetőjogilag nem felel azért a tettesi cselekményért, amelyet – az előzetes megállapodást mennyiségileg vagy minőségileg túllépve – a tettes megvalósított;
a részesség járulékos jellege folytán ilyen esetben a bűnsegéd büntetőjogi felelőssége csak a szándékosságának a terjedelmére korlátozódik [Btk. 21. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete miatt 2 évi börtönbüntetésre, valamint a Magyar Köztársaság területéről kiutasításra ítélte; a II. r. vádlottat pedig erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre ítélete, amelynek a végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az I. r. vádlott kínai állampolgár, otthon középiskolát végzett, nőtlen, gyermeke, eltartottja nincs, büntetlen előéletű. Magyarországon egy kft.-ben ügyvezető igazgatóként dolgozott. Először 1991-ben érkezett Magyarországra üzleti céllal, itt kb. 10 hónapot tartózkodott, majd 1993-ban tért vissza Magyarországra, amikor is ruházati kereskedelemmel foglalkozó céget alapított, és annak ügyvezetőjeként dolgozott.
A II. r. vádlott ugyancsak kínai állampolgár. Kínában esti egyetemet végzett, nős, egy kiskorú gyermeke van. A vádlott büntetlen előéletű, ruházati cikkek és lábbelik magyarországi kereskedelmével foglalkozott, a feleségével közösen bejegyzett kft. tulajdonosaként. 1991 júniusa óta élnek Magyarországon.
Mindkét vádlott magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkezett.
Az I. r. vádlott Magyarországról ismerte a kínai állampolgárságú L. Z. sértettet, bár sem baráti, sem üzleti kapcsolatban nem álltak, de hetente találkoztak. 1995. február 10-e körül L. Z. felhívta az I. r. vádlottat és megkérte, hogy menjen vele, mert egy kínaitól üzleti tartozást szeretne visszakérni. 1995. február 13-án a sértett az I. r. vádlott lakására ment fel, a beszélgetés során javasolta, hogy az I. r. vádlott a játékpisztolyát vigye magával, ezzel jobban lehet az illetőt fenyegetni. Útközben mondta, hogy ő kést visz magával, hogyha szükséges, "egy kicsit megvagdalja". Meg is mutatta a tőrkését.
19-20 óra körül értek a II. r. vádlott pince raktár- és üzlethelyiségéhez. Ott korábban egyikőjük sem járt. Az I. r. vádlott a II. r. vádlottat csak látásból ismerte. Az ajtó zárva volt. L. Z. kopogott, majd a II. r. vádlott beengedte őket. Amíg a II. r. vádlott és L. Z. beszélgettek, az I. r. vádlott körülnézett a pincében, és a villanyt leoltotta. Teljesen sötét azonban nem volt a helyiségben, mert az ablakokon keresztül az utcáról fény jött be. L. Z. és a II. r. vádlott pénztartozásról beszéltek, majd L. Z. odahívta az I. r. vádlottat, hogy segítsen. Ekkor a II. r. vádlott a falnál levő dobozoknak háttal állt. Az I. r. vádlott és L. Z. a II. r. vádlottal szemben helyezkedett el oly módon, hogy a II. r. vádlott jobb oldalán az I. r. vádlott állt, míg a bal oldalán véle szemben L. Z. Az I. r. vádlott jobb kézzel egy ízben ököllel a jobb szemén megütötte a II. r. vádlottat, akinek ettől a szemüvege a földre esett és eltört. Ezután az I. r. vádlott jobb kézzel megfogta a II. r. vádlott nyakát, őt hátraszorította, L. Z. felszólítására pedig elővette a pisztolyt, és azt a II. r. vádlott jobb halántékához fogta bal kézzel, miközben a másik kezével továbbra is hátranyomva tartotta a II. r. vádlottat. Az utóbbi ekkor segítségért kiáltott, erre L. Z. a 13 cm pengehosszúságú tőrkéssel jobb kézzel egy ízben a II. r. vádlottat szívtájékon szúrta jobbról balfelé, felfelé irányuló mozdulattal, közepesnél kissé nagyobb erővel, majd elengedte a kést. Ekkor az I. r. vádlott hátralépett, a II. r. vádlott és L. Z. pedig dulakodni kezdtek a II. r. vádlott mellkasából kiálló késért. L. Z. bal kézzel nyúlt a kés felé, a II. r. vádlott pedig jobb kézzel akarta kihúzni. Azt együttesen rántották ki, de a dulakodás folytán a kés a II. r. vádlottnál maradt.
L. Z. a bal kezén, a kézháton három, a bal kisujjpárna oldalsó részén egy vágásos sérülést szenvedett. Ezután az őt ért támadás következtében felindult állapotban levő II. r. vádlott a megszerzett tőrkéssel egy ízben közel szemből hason szúrta L. Z.-t, majd az elforduló sértettet a bal comb külső felszínén szúrta meg, amikor pedig a sértett megfordult, hogy meneküljön, két ízben közel egymás mellett alulról felfelé irányulóan háton szúrta. Ennek következtében L. Z. néhány lépés után a földre esett, a II. r. vádlott pedig egy ízben őt szívtájékon mellbe szúrta. Az utolsó szúrás előtt L. Z. felszólította az akkor már kifelé haladó és a lépcső tetején álló I. r. vádlottat, hogy a II. r. vádlottat lője le. Az I. r. vádlott a nála levő fegyvernek látszó tárggyal a II. r. vádlott felé lőtt is, de "a pisztoly" nem sült el, csak kattanó hangot adott. Ekkor érkezett az ajtóhoz a II. r. vádlott felesége, aki az események alatt a ház előtt parkoló és árukkal teli gépkocsiban tartózkodott.
Az I. r. vádlott a II. r. vádlott feleségére ráfogta a kezében levő fegyvernek látszó tárgyat, majd az asszonyt félrelökve elmenekült a helyszínről.
A II. r. vádlott otthagyta a földön fekvő L. Z.-t, majd felment a lépcsőn, leült a földre, és maga mellé tette a kést, a felesége pedig rendőrt hívott a helyszínre.
L. Z. az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen azonnal meghalt, a II. r. vádlottat a mentők életveszélyes állapotban a kórházba szállították, ahol megműtötték. A II. r. vádlott által elszenvedett sérülés a bal mellkasfélen a szívet, a rekeszt, valamint a gyomor savós hártyáját sértette, a szúrás jobbról balra, alulról felfelé közepesnél kissé nagyobb erővel történt. Ez a szúrt sérülés közvetlenül életveszélyes volt, a halál bekövetkeztét az időben alkalmazott szakszerű orvosi ellátás hárította el. A sérülés tényleges gyógytartama 5 hét volt, de maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás nem keletkezett.
Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére a büntetés súlyosításáért; az I. r. vádlott és a védője a büntetés enyhítéséért; a II. r. vádlott és a védője pedig a II. r. vádlott jogos védelem címén történő felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Álláspontja szerint az I. r. vádlott cselekménye bűnsegédként elkövetettnek történt jogi minősítése téves, az I. r. vádlottnak a tényállásban részletezett magatartása kiegészítette L. Z.-nek a II. r. vádlott élete kioltására irányuló tevékenységét. Miután a II. r. vádlott életének a kioltása érdekében az I. r. vádlott a társával szándék- és akarategységben volt, az emberölés bűntettének a kísérletét társtettesként követte el.
Egyetértett viszont a legfőbb ügyész a II. r. vádlott védőjének azzal a fellebbezésben kifejtett álláspontjával, hogy a II. r. vádlott időbelileg sem lépte túl a jogos védekezés kereteit azzal, hogy a kést a saját mellkasából kihúzva, több esetben és akkor is megszúrta - a hátán és a mellkasán L. Z.-t, amikor az a II. r. vádlott elől már menekülni próbált, illetve a sérülései folytán a földre esett. A II. r. vádlott azután is az élete ellen irányuló jogtalan támadás alatt állónak érezhette magát, miután L. Z.-t hason szúrta. L. Z. ugyanis a hasba szúrását követően felhívta az I. r. vádlottat arra, hogy lője le a II. r. vádlottat a kezében levő pisztolynak látszó tárggyal, és az I. r. vádlott a fegyvert elsütötte. Ebből a szempontból az közömbös, hogy a pisztolyból - vagy az annak látszó tárgyból - lövedék nem távozott el. Mindezek következtében a legfőbb ügyész a II. r. vádlottnak és a védőjének a fellebbezését támogatva, a II. r. vádlott büntethetőséget kizáró okból történő felmentését indítványozta.
Az ügyészi fellebbezés nem alapos.
I. Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak a megtartásával folytatta le az eljárást. A magyar nyelvet nem ismerő vádlottak védekezési jogát és az anyanyelv használatát tolmács alkalmazásával messzemenően biztosította. Az eljárása során részletesen meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőket az okozott sérülések jellegéről, keletkezési mechanizmusáról és a sérülések keletkezésének a sorrendjéről. Mindezeknek az eredményeként a tényállást alapvetően helyesen állapította meg az ítéletben; az összhangban van a hibátlanul értékelt bizonyítékokkal, különösképpen a boncolás adataival és az igazságügyi orvos szakértők véleményével.
A tényállás mindössze abban a tekintetben hiányos, hogy nem tartalmazza L. Z. halála bekövetkeztének az okát. Ezt a tényt az ítélet más helyütt - a bizonyítékokkal és azok értékelésével foglalkozó részben - rögzítette az igazságügyi orvos-szakértő véleményével összhangban. A Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján ezért a Legfelsőbb Bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy L. Z. sértett halálának az oka a szív és tüdő sérüléséből származó vérvesztéses sokk volt.
Ezzel a kiegészítéssel az elsőfokú bíróság ítéletének a tényállása - amelyet egyébként a fellebbezések sem támadtak - irányadó volt a másodfokú felületbírálat során is.
Az elsőfokú bíróság a megalapozottan feltárt tényekből helyesen következtetett mind a két vádlott bűnösségére. Helyesen foglalt állást akkor is, amikor a II. r. vádlottnak a javára nem állapított meg - jogos védelem címén - büntethetőséget kizáró okot.
A cselekmény részleteit elemezve nem kétséges az, hogy a II. r. vádlottat az I. r. vádlott és a társa, L. Z. részéről jogtalan és másként el nem hárítható közvetlen támadás érte, amely az élete ellen irányult. Ez ellen a támadás ellen a II. r. vádlott jogosan védekezett, mégpedig mindaddig, amíg fennállt a jogtalan támadás és ezáltal a jogos védekezés szükségessége. Azzal tehát, hogy a II. r. vádlott L. Z. hasüregébe, majd bal combjába szúrt, a jogos védelem kereteit nem lépte túl. Tévesnek tartja ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, amely szerint a kés megszerzése után a II. r. vádlottnak minden további cselekménye a jogos védelem időbeli túllépéseként értékelhető.
Ugyanakkor a L. Z. hátát ért két szúrás, valamint a legutoljára leadott, a szívet ért szúrás során L. Z. részéről a jogtalan támadás már megszűnt, így a II. r. vádlott ekkor már nem volt jogos védelmi helyzetben. Kétségtelen ugyanis, hogy L. Z. a hasát és a combját ért szúrásokat ebben a helyzetben, ellenben a szívtáji szúrást akkor szenvedte el, amikor már a földre került. A II. r. vádlott tehát a halálos eredményt előidéző háttájéki szúrások és a szívtájéki szúrás leadásakor időben már túlterjeszkedett a jogos védekezés keretein, mert ekkor a jogos védekezés szükségessége L. Z.-vel szemben nem állott fenn.
Nem tette szükségessé L. Z.-vel szemben a II. r. vádlottnak a - hastáji és a combot ért szúrásokat követő - további fellépését az sem, hogy L. Z. rászólt az I. r. vádlottra, hogy lője le a II. r. vádlottat. Ez a felszólítás, valamint az a körülmény, hogy az I. r. vádlott a kezében levő pisztolynak látszó tárgyat elcsettintette, legfeljebb az I. r. vádlottal szemben eredményezett (vélt) jogos védelmi helyzetet az eseményeknek ebben a szakaszában. Az I. r. vádlottal szemben azonban - miután ő ekkor már a helyszínről távozóban, a kijáratnál volt, és a II. r. vádlottól távol tartózkodott - a II. r. vádlottal szemben nem lépett fel. Az I. r. vádlottal szemben történő jogos védekezés lehetősége és szükségessége azonban semmiképpen nem adott alapot arra, hogy a II. r. vádlott olyan személlyel szemben lépjen fel, aki a saját korábbi támadásával - éppen az elhárító, védekező tevékenység következtében - már felhagyott.
A Legfelső Bíróság 15. számú irányelvén nyugvó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a védekező tevékenység kereteinek az időbeli túllépése kívül esik a jogos védelem körén. Nem vethető fel ezért ilyenkor a védekező tevékenység arányosságának a kérdése sem. A támadóval szemben a támadás megszűnte után történt bármilyen fellépés esetén a Btk. 29. §-ának a rendelkezései már nem alkalmazhatók. Erre tekintettel a II. r. vádlott felmentését célzó - és a legfőbb ügyész által is támogatott - védelmi fellebbezéseket a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
A II. r. vádlottban egyébként a testi épségét ért súlyos sérelem olyan - a jogos védelmi helyzet megszűnte után is fennálló - nagyfokú fiziológiás természetű indulatot váltott ki, amelynek a következtében a számára a szokásos mértékű józan megfontolás lehetetlenné vált, és a tudata elhomályosult. Ennek - a méltányolható okból származó - indulatnak a hatása alatt cselekedett, amikor az őt ért jogtalan támadás megszűnte után végbevitt késszúrásokkal kioltotta L. Z. életét. Ezzel pedig az emberölés privilegizált esetének az összes fogalmi ismérve megvalósult. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság a II. r. vádlott cselekményének a jogi értékelése során, amikor azt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
II. Az I. r. vádlott cselekményének a jogi minősítését felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az aktuális tudata mit fogott át.
Az I. r. vádlott vallomásának az elfogadásával állapította meg az elsőfokú bíróság az ítéletében azt a tényt, hogy L. Z. a cselekményt megelőzően csak azt közölte az I. r. vádlottal, azért viszi magával a kést, mert ha az szükséges, a II. r. vádlottat azzal "egy kicsit megvagdalja". Az eljárás során egyetlen arra utaló adat vagy bizonyíték sem merült fel, hogy az I. r. vádlott felismerte volna a társának, L. Z. nek az emberi élet kioltására irányuló szándékát. L. Z.-nek az előbb említett kijelentéséből az I. r. vádlott alappal csak arra következtethetett, hogy a társa a sértettnek legfeljebb életveszélyes sérülést okoz, és a közreműködést ebben vállalta. Ezt alátámasztja egyébként az is, hogy amikor az I. r. vádlott azt észlelte, hogy L. Z. mellbe szúrja a II. r. vádlottat, a közreműködő, segítő tevékenységével nyomban felhagyott, és távozott a II. r. vádlott közeléből. A bűnsegéd csak az általa előre ismert, kívánt vagy tudomásul vett következményért felel, ezért nem büntethető a tettes által megvalósított minden eredmény miatt, ha a tettes az előzetes megállapodás körét túlhaladva súlyosabb bűncselekményt valósít meg, mint amit a bűnsegéd tudata a véghezvitelt megelőzően átfogott. A részesség járulékos jellegére tekintettel a bűnsegéd a súlyosabb eredményért - sem minőségileg, sem mennyiségileg - nem büntethető (excessus mondati). A bűnsegéd büntetőjogi felelőssége tehát a szándékosságának a terjedelmére korlátozódik; a szándékosságát meghaladó többlet miatt azonban nem büntethető; ilyen esetben tehát a bűnsegéd más bűncselekmény miatt felel mint a tettes.
Miután az I. r. vádlott tudata nem fogta át, hogy L. Z. élet elleni bűncselekményt kíván megvalósítani, ő az emberölés bűntettének a kísérletéért sem társtettesként, sem bűnsegédként nem tehető felelőssé. Az I. r. vádlott legfeljebb az életveszélyes sérülés okozásában való közreműködésért vonható felelősségre, mert - a társának az előzetes kijelentéséből következően - azzal feltétlenül számolt a tényállásban részletezett közreműködése során, hogy a társa a magával vitt 13 cm pengehosszúságú késsel a sértettnek akár életveszélyes sérülést is okozhat.
Ezek után az eldöntendő kérdés az volt, hogy az I. r. vádlott az életveszélyt okozó testi sértést milyen elkövetői minőségben - társtettesként vagy bűnsegédként - valósította-e meg. Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy társtettességről csak akkor lehet szó, ha az elkövetők azonos törvényi tényállás alá eső bűncselekményt valósítanak meg. Kizárt ennek az elkövetési formának a megállapítása, ha az elkövetők cselekménye eltérő törvényi tényállásokat merít ki. Az adott esetben L. Z. emberölés bűntettének a kísérletéért lenne felelősségre vonható, ha véle kapcsolatban büntethetőséget megszüntető ok - a halála - nem következik be; L. Z. és az I. r. vádlott cselekményei tehát eltérő jogi értékelés alá esnek. Ennélfogva az I. r. vádlott az általa elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a társtettese nem lehet, következésképpen a közreműködése csak fizikai bűnsegélyként értékelhető. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott cselekményét bűnsegédként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette.
A büntetés kiszabására vonatkozó ítéleti rendelkezéseket felülbírálva az I. r. vádlott tekintetében - a cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatása folytán - a Legfelsőbb Bíróság mellőzte az enyhítő körülmények sorából azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt. Egyebekben viszont az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel - mind a két vádlott vonatkozásában - a büntetés mértékét befolyásoló körülményeket.
Tévesen mérte fel ugyanakkor az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során az I. r. vádlott cselekményének a tényleges tárgyi súlyát. Nem téveszthető szem elől, hogy az utóbbi időszakban - különösen a vállalkozói szférában - az elbírált cselekményhez hasonló leszámolás jellegű erőszakos cselekmények jelentősen elszaporodtak. A társadalom hatékony védelme ezért az ilyen cselekmények elkövetőivel szemben kellőképpen szigorú fellépést tesz szükségessé. Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az I. r. vádlott esetében a cselekménye enyhébb jogi minősítése ellenére is feltétlenül indokolt az elsőfokú bíróság által indokolatlanul enyhe mértékben kiszabott büntetés súlyosítása. Ezért - figyelembe véve az enyhítő körülményeket - a főbüntetésének a mértékét a cselekményre a törvényben előírt büntetési tétel alsó határát némileg meghaladó tartamban állapította meg, azt 3 évi börtönbüntetésre súlyosította, nem érintve az indokoltan alkalmazott kiutasítás mellékbüntetést.
A II. r. vádlott vonatkozásában viszont az elsőfokú bíróság a büntetést helyes tartamban szabta ki. Helyesen ismerte fel azt is, hogy a cselekmény jellege és az indítéka olyan különös méltánylást érdemlő körülmény, ami alapot ad a börtönbüntetés végrehajtásának a próbaidőre történő felfüggesztésére. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság figyelembe vette azt is, hogy a vele szemben fellépő két személy jogtalan támadása váltotta ki a cselekményét, és a II. r. vádlott az események egy bizonyos stádiumáig jogos védelmi helyzetben volt. Erre tekintettel a felfüggesztés próbaidejének a tartamát 3 évre mérsékelte. (Legf. Bír. Bf. III. 56/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás