1015/H/1998. AB határozat
1015/H/1998. AB határozat*
2007.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet törvény- és alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének a Budavári Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 4/1994. (III. 17.) Kt. rendelete 22/A. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 99. § (2) bekezdés a) pontja alapján fordult az Alkotmánybírósághoz. Törvényességi ellenőrzési eljárása során ugyanis azt állapította meg, hogy a Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének a Budavári Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 4/1994. (III. 17.) Kt. rendeletének (a továbbiakban: Ör.) 22/A. §-a törvényellenesen szabályozott. Eljárása során felhívta a képviselő-testületet a törvényellenesség megszüntetésére, amelyet azonban a képviselő-testület elutasított.
Az indítványozó előadta, hogy eljárása során először az Ör. – már nem hatályos – 37. §-ával kapcsolatosan jelezte az önkormányzat képviselő-testületének, hogy az Alkotmány- és törvényellenes. Az Ör. e 37. §-a lehetővé tette a műemléki védettségű lakások bérlői számára, hogy bérlőt jelöljenek ki haláluk esetére, ami köti az önkormányzatot. A törvényességi észrevételt követően a képviselő-testület hatályon kívül helyezte az Ör. 37. §-át, ám azzal sok szempontból hasonló tartalommal alkotta meg a jelenleg is hatályos 22/A. §-t. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. 22/A. §-a ellentétes a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) több rendelkezésével, és így sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. 22/A. §-a bérlő-kijelölési jogot biztosít a bérlőnek annak halála esetére. Az Ltv. 19. §-a alapján azonban a felek jogai és kötelezettségei tekintetében a felek megállapodásának tartalmát csak akkor határozhatja meg az önkormányzat rendeletében, ha arra az Ltv. – II. fejezetében – kifejezetten felhatalmazást ad. Az indítványozó álláspontja szerint emellett az Ltv. 3. § (3) bekezdése alapján bérlőkijelölésre (bérlőkiválasztásra) csak meghatározott szervet jogosíthat fel jogszabály vagy megállapodás, arra tehát nincs lehetőség, hogy az önkormányzat magánszemély részére biztosítson bérlőkikijelölési jogot.
Nem egyeztethető össze továbbá az Ör. 22/A. §-a az Ötv. 8. § (1) bekezdésével sem, amely alapján az önkormányzatnak közszolgáltatási feladati körébe tartozik a lakásgazdálkodás. A törvényi szintű szabályozás erre tekintettel korlátozza az önkormányzatok tulajdonosi jogait. Az Ör. 22/A. §-a az önkormányzat lakásgazdálkodási feladatának ellátását veszélyeztetheti, mert a bérlő részére biztosított jog következtében nem érvényesülnek a feladat ellátását biztosító törvényi rendelkezések.
Az indítványozó hivatkozik arra, hogy az Ör. a vételi jog kizárásának kompenzálásaként vezette be a 22/A. §-ban foglaltakat. Az Ltv. – ma már nem hatályos – 46. §-a kizárta a vételi jogot többek között a műemléképületben lévő lakásokra, ha egyébként a vételi jog az Ltv. 45. §-a alapján gyakorolható lenne. Az önkormányzat azonban nem állapíthat meg a tulajdonában álló lakásokra eltérő szabályozást – érvel az indítványozó.
Összességében tehát az Ör. erre vonatkozó törvényi felhatalmazás nélkül szabályozott, amikor 22/A. §-át megalkotta, s ezért sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését.
Az Ör. 22/A. §-a az Alkotmány 70/A. §-át is sérti az indítványozó szerint. Ezt azzal indokolja, hogy az önkormányzat különbséget tesz a 22/A. § hatálya alá tartozó bérlők és a kerületben lévő más önkormányzati lakások bérlői, valamint azok lakásbérleti jog folytatására igényt tartó hozzátartozóik között.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
Az Ltv. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„3. § (3) Ha az önkormányzati lakás, továbbá a műteremlakás bérlőjének kijelölésére vagy kiválasztására megállapodás, illetőleg e törvény hatálybalépésekor jogszabály meghatározott szervet jogosít fel, az általa megjelölt személlyel kell szerződést kötni. A bérlőkijelölésre, valamint ilyen megállapodás esetén a bérlő kiválasztására jogosult döntése alapján a szerződés határozatlan vagy határozott időre, illetőleg feltétel bekövetkezéséig köthető. A bérlőkijelölésre jogosult a szerződés tartalmára vonatkozóan – ha erre törvény vagy megállapodás felhatalmazza – egyéb feltételeket is előírhat.”
„21. § (2) Önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülőjét.”
Az Ötv. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„8. § (1) A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás, a köztemető fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, a köztisztaság és településtisztaság biztosítása; gondoskodás a helyi tűzvédelemről, közbiztonság helyi feladatairól; közreműködés a helyi energiaszolgáltatásban, a foglalkoztatás megoldásában; az óvodáról, az alapfokú nevelésről, oktatásról, az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; a közösségi tér biztosítása; közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, sport támogatása; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása; az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése.”
Az Ör. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„22/A. § (1) Ha a műemléki védelem alatt álló lakást a bérlő jogszabály rendelkezése alapján vagy az arra jogosult hozzájáruló nyilatkozata hiányában nem vásárolhatja meg, a bérbeadó a bérlő kérelme alapján kötelezettséget vállal arra, hogy a bérlő halála esetén – amennyiben a lakásban a bérleti jogviszony folytatására jogosult nincs – a lakásra azzal a személlyel köt bérleti szerződést, akit a bérlő közjegyző előtt tett nyilatkozatában megjelöl.
(2) Az (1) bekezdésben vállalt kötelezettség alapján a bérbeadó a következő – a bérlő által megjelölt – személlyel köt bérleti szerződést:
a) gyermek, unoka, szülő, ha tv. alapján bérleti jogviszony folytatására nem jogosult,
b) a bérlő-, illetve házastársa testvére,
c) élettárs,
d) nagyszülő,
e) a gyermek házastársa.
(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglalt szabályokat kell alkalmazni a Budai Vár területén azon épületek esetén is, amelyek társasházzá alakítása az alattuk található barlangok feltárása miatt akadályozott.
(4) Az (1) bekezdés alapján megkötött bérleti szerződés feltételei nem lehetnek terhesebbek az előző bérlővel fennálló bérleti szerződés feltételeinél.”
III.
Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott.
1. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. 22/A. §-a sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, mivel az Ltv. egyes rendelkezéseivel ellentétesen, arra felhatalmazás nélkül szabályozott.
1.1. Az Ör. 22/A. §-a részben azon műemléki épületben lévő lakásokat és azok bérlőit érinti, amelyek elidegenítésére a műemléki hatóság a hozzájáruló nyilatkozatát nem adta meg, illetve azokat, akiknek lakása olyan épületben van, amely alatt barlangok feltárása zajlik. Az Ör. 22/A. §-a alá tartoztak azon műemléki önkormányzati lakások bérlői is, akiket az Ltv. 2006. március 31-ig hatályban volt 45–48. §-a zárt ki a vételi jog gyakorlásából. A feltáratlan barlangok feletti épületek nem alakulhattak társasházzá, tekintettel a föld állami tulajdonára, ami ugyancsak korlátozta a bérlők tulajdonszerzését. Ezen lakások bérlői tehát – ellentétben más önkormányzati lakások bérlőivel – a vételi jog gyakorlásából kizártak voltak. Az Ör. 22/A. §-a kifejezetten erre a körülményre tekintettel alkotott szabályt.
E lakások vonatkozásában az Ör. azt teszi lehetővé, hogy a bérlő közjegyző előtt tett nyilatkozatával megjelölje azt a személyt, aki halála esetén jogosult a bérleti jog folytatására, feltéve, hogy a bérleti jog folytatására törvény szerinti jogosult nincsen. A bérbeadó önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy ilyen nyilatkozat esetén a bérbeadó által megjelölt személlyel köt bérleti szerződést.
Az Alkotmánybíróság mindenek előtt arra mutat rá, hogy az Ör. 22/A. §-ában foglaltak a bérleti jog folytatásának speciális feltételeit határozza meg, s nem bérlőkijelölési jogot biztosít a bérlő számára.
A bérlőkijelölési jog alapján a bérlőtől és a bérbeadótól különböző harmadik szerv jogosult a bérleti jog megszűnése esetén az (újabb) bérleti szerződés tartalmát meghatározni (bérlő-kiválasztási jog esetén ez a bérlő személyére és a bérleti jogviszony időtartamára vonatkozik). A bérlő az Ltv.-ben meghatározott, a bérbeadó hozzájárulásától függően gyakorolható jogait kizárólag a bérlőkijelölési jogosult hozzájárulásával gyakorolhatja [Ltv. 3. § (3)–(4) bekezdés].
Ettől eltérő természetű az Ltv.-ben a bérleti jog folytatására való jogosultság [Ltv. 32. §]. Ennek előfeltétele, hogy a bérlő bérleti joga halál miatt szűnt meg. Ez esetben a jogalkotó elismeri a vele együttlakó hozzátartozó bérleti jog folytatásához való jogát, s kötelezi az önkormányzatot arra, hogy vele kössön bérleti szerződést. A bérleti jog folytatására való jogosultságot tartási szerződés alapján az eltartó is megszerezheti, az Ltv.-ben meghatározott feltételek teljesítése mellett.
Mindezek alapján az Ör. 22/A. §-a a bérleti jog folytatására tartalmaz speciális szabályt. A bérlő ugyanis kizárólag halála esetére (és nem általában a bérleti jog megszűnése esetére) nevezheti meg azt a személyt, akivel az önkormányzat saját kötelezettségvállalása alapján szerződést köt. A szerződés tartalmát – ellentétben a bérlőkijelölési jog jogosultjával – a bérlő nem határozhatja meg. Az Ör. azon személyek körét is meghatározza, akikre nézve a bérleti szerződéskötési kötelezettséget a bérlő nyilatkozata alapján vállalja, vagyis a bérlő nem nevezhet meg „bárkit”. A bérlő nyilatkozatában megnevezhető személyek körét az Ör. a Ptk. 685. § b) pontja szerinti hozzátartozók fogalma alapján határozta meg, figyelembe véve mindenek előtt azt a személyi kört, amely az Ltv. alapján a bérleti jog folytatására csak azért nem jogosult, mert a bérlő halálakor nem lakott életvitelszerűen a lakásban.
Az önkormányzatok bérleti jogra vonatkozó szabályozási jogosultsága tekintetében az Alkotmánybíróság azt az álláspontot alakította ki, hogy az önkormányzat képviselő-testülete általában nem rendelkezik felhatalmazással arra, hogy az Ltv.-ben meghatározottakhoz képest a bérlők jogait korlátozó, illetve kötelezettségeiket súlyosbító szabályozást alkosson. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az önkormányzat – figyelemmel a helyi sajátosságokra, az Ötv. 16. § (1) bekezdése alapján – olyan szabályozást alkosson, amely a bérlők Ltv.-ben meghatározott jogait nem korlátozza, illetve kötelezettségeiket nem súlyosbítja.
A lakásbérleti jog folytatásához való joggal kapcsolatban a következőre mutatott rá az Alkotmánybíróság: „Az Ltv. széles körben ad felhatalmazást a képviselő-testületnek arra, hogy rendeletében az önkormányzati lakások bérletére vonatkozó szabályokat állapítson meg. A lakásbérleti jog folytatásával kapcsolatosan azonban az Ltv. ilyen felhatalmazó rendelkezést nem tartalmaz. A Kr. támadott szabálya látszólag nem a lakásbérleti jogviszony folytatásához való jogosultságot szabályozza, hanem a törvény alapján ilyen jogot szerzett személlyel való bérleti szerződés megkötését köti feltételhez, a befogadás tényének bejelentéséhez. Az Ltv. 3. § (1) bekezdése feljogosítja a helyi önkormányzatot arra, hogy a bérleti szerződés feltételeit meghatározza, kimondja, hogy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakásra a tulajdonos önkormányzat – e törvény keretei között alkotott – rendeletében meghatározott feltételekkel lehet szerződést kötni. E rendelkezés alapján azonban az önkormányzat csak a törvény keretei között jogosult a lakásbérleti szerződés feltételeinek meghatározására. E felhatalmazás nem jogosítja fel az önkormányzatot arra, hogy rendeletében olyan szerződési feltételeket állapítson meg, amellyel a törvényben biztosított alanyi jog gyakorlását korlátozza. A törvény alapján a lakásbérleti jog folytatására jogosultságot szerzett személyekkel való szerződéskötés külön feltételekhez kötése a törvényben biztosított alanyi jogosultság gyakorlásának a korlátozását eredményezi. A támadott szabályozás lehetőséget ad arra, hogy befogadás törvényességének ellenőrizhetősége érdekében előírt bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt, a jogosultat törvény alapján megillető alanyi jogosultságot elvonjanak.” (1073/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1049, 1051.)
A lakásbérleti jog folytatásával kapcsolatban továbbá arra mutatott rá az Alkotmánybíróság 748/B/2001. AB határozatában, hogy „[a] jogalkotó szabadon, széles körű megfontolás alapján állapíthatja meg (módosíthatja), hogy a lakásbérleti jogviszony folytatására milyen feltételeket állapít meg. Erre a lakások és helyiségek bérletére valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény ad az önkormányzatnak törvényi felhatalmazást.” (ABH 2004, 1913, 1916.)
A lakásbérleti jog folytatására alanyi jogon jogosultak körét az Ltv. 21. § (2) bekezdésére történő visszautalással állapítja meg az Ltv. 32. § (2) bekezdése. Az Ör. 22/A. §-ában az önkormányzat a bérleti jog folytatására alanyi jogon jogosultak jogait nem sértve, kifejezetten alanyi jogosult hiánya esetére vállalja a szerződéskötési kötelezettséget a bérlő által megjelölt személlyel. Az Ör. 22/A. §-a így nem korlátozza, illetve zárja ki azt, hogy a bérleti jog folytatására törvény szerint jogosultak jogaikat érvényesíthessék. Így az nem ellentétes az Ltv. 21. § (2) bekezdéssel, amely azon személyi kört állapítja meg, akiket a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül fogadhat be; sem pedig az Ltv. 32. § (2) bekezdésével, amely a bérleti jog folytatására alanyi jogon jogosultak körét határozza meg [az Ltv. 21. § (2) bekezdésére való visszautalással].
1.2. Az Ör. 22/A. §-a emellett azt sem zárja ki, hogy az önkormányzat bérbeadói jogait és kötelességeit teljesíthesse. Az önkormányzat saját tulajdonosi jogainak gyakorlását arra tekintettel korlátozhatja, hogy az Ötv. 8. § (1) bekezdése előírja számára a tulajdonosi jogaival való sajátos gazdálkodási kötelezettségét, hiszen az önkormányzat speciális tulajdonos, aki helyi szinten alapvető közfeladatok ellátásáról köteles gondoskodni.
„A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat egyik feladata a helyi közszolgáltatások körében a lakásgazdálkodás. Az önkormányzati lakásállomány a helyi közösség vagyonát képezi, hasznosítása az önkormányzatok kötelessége. Az önkormányzatok nem a lakástulajdonosok egyikeként gyakorolják a bérbeadási feladatokat. Pozíciójuk jellemzője, hogy a helyi közügyek gazdáiként, a lakásgazdálkodási feladatok ellátására – törvényben meghatározott – jogosultságként és kötelezettként végzik a bérbeadást. Ebből az is következik, hogy az önkormányzatok a lakásvagyonnal történő gazdálkodás során számos szempontot figyelembe vesznek. (...) Mindezek olyan lakásgazdálkodást eredményeznek, amely miatt az önkormányzatok lakásgazdálkodása kikerül a piacgazdaság köréből. Az önkormányzatoknak a lakásvagyon hasznosítása során – a lakással rendelkező magántulajdonosokhoz képest – helyi közszolgáltatásként többletfeladatokat is teljesíteniük kell, helyzetük tehát nem azonosítható a magánszemély tulajdonosokéval.” (457/E/2000. AB határozat, ABH 2003. 1197, 1199–1200.)
Tulajdonosi jogai gyakorlása során tehát az önkormányzatnak különösen ügyelnie kell arra, hogy közfeladatainak ellátását tulajdonosi jogai gyakorlásának módja ne veszélyeztesse, illetve lehetőleg megfelelő eszközöket biztosítson magának általuk. Az Ör. 22/A. §-a azonban nem tekinthető olyan természetű szabálynak, amely korlátozná az önkormányzat ezen kötelezettségének teljesítését. Az Ör. 22/A. §-a ugyanis nem zárja ki azt, hogy az önkormányzat érvényesíthesse a bérlővel szemben bérbeadói jogait, illetve általában véve sem korlátozza az önkormányzat gazdálkodási feladatainak ellátását.
Az Ör. 22/A. §-ával az önkormányzat a helyi sajátos viszonyokra tekintettel, meghatározott – kizárólag a vételi jog gyakorlásából kizárt – önkormányzati bérlakások vonatkozásában alkotott speciális szabályt, amely sem a bérbeadó önkormányzat, sem a bérlők jogait nem korlátozza, kötelezettségeit nem súlyosbítja. Erre tekintettel az Ör. 22/A. §-a nem tekinthető ellentétesnek sem az Ötv. 8. § (1) bekezdésével, sem a Ltv. 3. § (3) bekezdésével, valamint 21. § (2) bekezdésével, s nem sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését sem. Így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság ezek után azt vizsgálta, hogy az Ör. 22/A. §-a megvalósít-e az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző diszkriminációt.
„Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalommal, melynek értelmezésével összefüggésben kimondta: „a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat ABH 1990, 46., 48. 27/2001. (VI. 29.) AB határozat ABH 2001, 252, 256.] Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette azt is, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése csak az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek a következtében egyes jogalanyok hátrányos megkülönböztetésre kerülnek. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége csak akkor állapítható meg, ha az sérti az emberi méltósághoz való jogot. Az Alkotmánybíróság az utóbbi körben akkor tekinti a megkülönböztetést alkotmányellenesnek, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. Ennek megítélésénél tekintettel kell lenni a szabályozás céljára is. [Pl.: 9/1990. (IV. 25.) AB határozat ABH 1990, 46, 48., 27/2001. (VI. 29.) AB határozat ABH 2001, 252, 256.] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a diszkrimináció vizsgálata szükségképpen összehasonlítást igényel a megkülönböztetés szempontjából az egyenlőnek tekinthető személyek között.” (748/B/2001. AB határozat, ABH 2004, 1913, 1915–1916.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a diszkrimináció tilalma az azonos szabályozási körbe tartozó személyek közötti önkényes, alkotmányos indok nélküli megkülönböztetésre vonatkozik. Vagyis nem minden fajta megkülönböztetés tilos.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Ör. 22/A. §-a nem eredményez alkotmányellenes különbségtételt az önkormányzati lakások bérlői között, mivel az a bérlői kör, amely jogosult a bérleti jog átvételéről rendelkezni speciális helyzetben van más bérlőkhöz képest, az ingatlan sajátosságai miatt. Az Ör. 22/A. §-a által érintett ingatlanok, a korábban kifejtettek szerint, műemléki jellegűek, illetve feltáratlan barlangok felett helyezkednek el. Ezen lakások bérlői tehát, a korábban kifejtettek szerint nem élhettek vételi jog gyakorlásával. Ezek olyan speciális tényezők, amelyekre tekintettel az érintett ingatlanok bérlői nincsenek összehasonlítható helyzetben más ingatlanok bérlőivel. Az önkormányzat képviselő-testülete éppen ezeket a speciális körülményeket értékelte az Ör. 22/A. §-a megalkotásakor.
A személyek közötti megkülönböztetés alkotmányellenessége megállapításának előfeltétele, hogy a személyek egymással összehasonlítható helyzetben legyenek. Ez a jelen esetben nem áll fenn az Ör. 22/A. §-a hatálya alá tartozó ingatlanok bérlői és más ingatlanok bérlői tekintetében.
Ennek következtében az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme nem állapítható meg. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
Budapest, 2007. június 25.
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás