BK BH 1998/111
BK BH 1998/111
1998.03.01.
Az emberölés elkövetője részéről nyomban az ölési cselekmény végrehajtása után annak a kilátásba helyezése, hogy az ölési cselekménynél jelen levő fiatalkorú személyt is megöli, ha az a bűncselekmény nyomait nem tünteti el: olyan fenyegetés, amely kizárja a fiatalkorú büntethetőségét az emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntette vonatkozásában [Btk. 26. § (1) és (2) bek., 244. § (1) bek. b) pont, (3) bek. a) pont].
A megyei bíróság az I. r. vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt mint többszörös visszaesőt 15 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte;
a fk. II. r. vádlottat pedig emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntette miatt 2 évre próbára bocsátotta. A tényállás szerint a 29 éves, erőteljes testalkatú I. r. vádlott a 82 éves sértett unokája. Az I. r. vádlott a sértettel - a nagyanyjával - a kapcsolatot rendszertelenül tartotta. Látogatásaikor a sértett kisebb-nagyobb pénzösszeget adott neki. Az I. r. vádlottnak tudomása volt arról, hogy a nagyanyjának van kb. 200 000 forint megtakarított pénze.
Az I. r. vádlott felkereste a sértettet, aki a látogatás alkalmával 1000 forintot adott át neki.
Ezt követően néhány nap múlva járt az I. r. vádlott a nagyanyjánál, az éjszakai órákban azonban a sértett nem nyitott ajtót. Az I. r. vádlott másnap, 1996. szeptember 22-én arra kérte II. r. fk. vádlottat, hogy menjen el vele a nagyanyjához, ahol őt mint élettársát, illetve feleségét fogja bemutatni azzal a céllal, hogy így a sértett inkább fog részére pénzt adni. Ekkor az I. r. vádlott közölte a fk. II. r. vádlottal, hogy neki nincs pénze, és a látogatásnak az a célja, hogy a nagyanyjától pénzt szerezzenek.
A fk. II. r. vádlott ebbe beleegyezett.
Az I. r. vádlott és a fk. II. r. vádlott kb. 13 óra körül érkeztek a sértett házához, ahol a sértett mindkettőjüket a lakásba beengedte. Még az utazás előtt a vádlottak megbeszélték, hogy úgy fog az I. r. vádlott pénzt kérni a nagyanyjától, hogy ekkor a fk. II. r. vádlott ne legyen jelen; ezt az I. r. vádlott jelezni fogja, és ekkor a fk. II. r. vádlott kimegy a lakásból. A lakásba érve beszélgetni kezdtek, az I. r. vádlott több esetben jelzett a II. r. fk. vádlottnak, aki ekkor kiment cigarettázni. Mivel a sértett nem volt hajlandó pénzt adni az I. r. vádlottnak, ezért a II. r. fk. vádlott javasolta, hogy menjenek haza.
Az I. r. vádlott ekkor azt közölte a fk. II. r. vádlottal, hogy még egyszer próbálják meg.
Ekkor mindketten újra a konyhába mentek, és a sértett ágyára leültek úgy, hogy a II. r. fk. vádlott a sértett bal oldalán, míg az I. r. vádlott a sértett jobb oldalán ült. Ekkor az I. r. vádlott a nagyanyját a könyökével nyakon ütötte, amitől a sértett az ágyon hanyatt esett. Az I. r. vádlott ezt követően a sértett hasára térdelve, a párnát a fejére szorítva megfojtotta. Ekkor a II. r. fk. félelmében az előszobába szaladt, miközben az I. r. vádlott a lakásban kutatni kezdett. A sértett közben a lábát megmozdította, amit észlelve a II. r. fk. sikított egyet. Erre az I. r. vádlott ismét odament a sértetthez, és a párnát ismételten a fejére szorította. Ezt követően felszólította a fk. II. r. vádlottat, hogy a földön talált zoknival az ujjlenyomatokat törölje le. Mivel erre a II. r. vádlott nem volt hajlandó, az I. r. vádlott az előszobából a konyhába rángatta, és közölte vele „Ne rinyálj, öltem már embert, te is így járhatsz”.
A fk. II. r. vádlott félelmében a nyomokat a lakásban letörölgette. Az I. r. vádlott a kisszobában levő ágy matracából magához vett 40 000 forintot, amely egy borítékban volt elhelyezve, a sértettet az ágyra visszafektette, kezeit a mellkasán összekulcsolva betakarta, és az otthonkájából kivett kiskapu kulcsával a lakásból eltávoztak úgy, hogy a kiskaput ismételten kulcsra zárta. A kulcsot az I. r. vádlott egy közeli bozótos részen eldobta.
Ezek után autóbusszal mindketten Gy.-re utaztak. Útközben megálltak, és az I. r. vádlott cigarettát és italt vásárolt. A fk. II. r. vádlott azon kérdésére, hogy miért csinálta az I. r. vádlott, azt válaszolta, hogy „nem adott pénzt a vén kurva, meg kellett halnia”.
Az I. r. vádlott közben megfenyegette a fk. II. r. vádlottat, hogy a dologról senkinek ne szóljon.
Másnap, 1996. szeptember 23. napján B. I. - a II. r. vádlott édesapja - tudomást szerzett a lányától a történtekről, és ezt másoknak is elmondta.
Ezt követően az I. r. vádlott egy beszélgetés alkalmával megkérdezte B. I.-t, hogy „tudsz mindent?”, amire nevezett felelősségre vonta őt, az I. r. vádlott azonban erre úgy nyilatkozott: „Úgyis öreg volt már”.
A 82 éves sértett halálának az oka fulladás volt, amely fulladást a nyelvcsont törésén kívül a párnával történt rászorítással a légutak elzárása okozta.
A megyei bíróság megállapította, hogy az I. r. vádlott által alkalmazott fenyegetés a fk. II. r. vádlott büntetőjogi beszámítási képességét korlátozta [Btk. 26. § (2) bek.]. Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére súlyosítás, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása végett, az I. r. vádlott és védője, valamint a fk. II. r. vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.
A Legfelsőbb Bíróság az ítélet felülvizsgálata során megállapította, hogy a megalapozott tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság az I. r. vádlott bűnösségére, és a cselekmény jogi minősítése is törvényes. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a fk. II. r. vádlott büntetőjogi felelősségét az emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettében [Btk. 244. § (3) bek. a) pont] megállapította.
A tényállásból kitűnően az ölési cselekmény végrehajtását követően az I. r. vádlott felszólította a fk. II. r. vádlottat, hogy a földön talált zoknival az ujjlenyomatokat törölje le. Mivel erre a II. r. vádlott nem volt hajlandó, az I. r. vádlott az előszobából a konyhába rángatta, megfenyegette „Ne rinyálj, öltem már embert, te is így járhatsz”. A fk. II. r. vádlott ezt követően félelmében az I. r. vádlott után a nyomokat a lakásban letörölte. Az I. r. vádlott még a lakásból távozás után is megfenyegette a fiatalkorút, hogy a dologról senkinek ne szóljon.
Az elsőfokú bíróság vizsgálta a fenyegetést mint büntethetőséget kizáró okot. Arra a következtetésre jutott azonban, hogy a fenyegetés a beszámítási képességét csupán korlátozta [Btk. 26. § (2) bek.]. Ezért a fk. II. r. vádlottnak a bűnpártolás bűntettében büntetőjogi felelőssége fennáll. Az elsőfokú bíróságnak ez az álláspontja téves.
A kényszer és a fenyegetés mint büntethetőséget kizáró ok, az elkövető felismerési és értékelési képességét nem érinti, hanem az akarati képesség (az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására vonatkozó képesség) bénítása útján zárja ki vagy korlátozza a beszámítási képességet. Az adott esetben közvetlenül az ölési cselekmény után az I. r. vádlott megragadta a fiatalkorú leányt, aki menekülni igyekezett, és tiltakozott, de az I. r. vádlott erőszakkal visszarántotta a bűncselekmény helyszínére, majd megöléssel fenyegette. Helyesen idézte az elsőfokú bíróság jogi indokolása a fenyegetés fogalmát, amely olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetés intenzitásából, valamint annak hatása alá került személy tulajdonságaitól függően lehet a beszámítási képesség kizárt vagy korlátozott.
Az adott esetben egy gyenge fizikumú, a 16. életévét néhány hónappal betöltött fiatalkorú leány jelenlétében megvalósított emberölési cselekmény helyszínén történt az I. r. vádlott részéről a fenyegetés. Ez a fenyegetés az ő életének kioltását is kilátásba helyezte, és erre a fiatalkorú reálisan gondolhatott is. Ilyen körülmények mellett megalapozottan vonható le az a következtetés, hogy a fiatalkorú a bűncselekmény nyomainak eltüntetése során olyan fenyegetés hatása alatt volt, amely nem csupán korlátozta, hanem ki is zárta, hogy az akaratának megfelelő magatartást tanúsítson. Nem volt más választási lehetősége, mint hogy teljesítse az őt fenyegető tettes kívánságát, és ebben a helyzetben valósította meg a bűnpártolást. A tényállásból kitűnően a cselekményt követően is alkalmazott az I. r. vádlott a fiatalkorúval szemben fenyegető kijelentést. Jellemző a megfenyegetettség mértékére és fokára, hogy a fiatalkorú mindaddig, amíg az édesapja haza nem tért - a lelkifurdalás mellett, mely magatartásán érezhető volt -, nem mert senkinek sem szólni. Az apja jelenléte és védelme mellett azonban a nyomasztó élményt elmesélte, és így derült fény a kiemelkedő tárgyi súlyú élet elleni bűncselekményre.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a fk. II. r. vádlottal szemben a Btk. 26. §-ának (1) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró fenyegetést állapított meg, amely a Btk. 22. §-ának c) pontja értelmében büntetlenséget biztosít számára, ezért a II. r. vádlottat az ellene emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettének vádja alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján felmentette.
Az I. r. vádlottal szemben az elsőfokú bíróság az alanyi és tárgyi bűnösségi tényezőket felderítette, megfelelő súllyal értékelte, ezért a cselekmény tárgyi súlyával arányos és a büntetett vádlott bűnösségi fokához is kellően igazodó tartamú fő- és mellékbüntetést szabott ki. Helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottal szemben a határozott tartamú szabadságvesztés maximumában kiszabott 15 évi fegyházbüntetés alkalmas a büntetési cél biztosítására. Nem tartotta a 29 éves vádlottat büntetettsége ellenére sem olyan fokban társadalomra veszélyes személynek, akivel szemben a társadalomban történő végleges elszigetelést jelentő életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása lenne indokolt. Ezért a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezésnek nem adott helyt, ugyanakkor a büntetés mérséklésére sem látott lehetőséget. Ezért a megyei bíróság ítéletét az I. r. vádlott vonatkozásában helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 1354/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás