PK BH 1998/123
PK BH 1998/123
1998.03.01.
Az írásban kötött szerződés módosítására tett ajánlat elfogadása ráutaló magatartással [Ptk. 216. § (1) bek., 217. § (2) bek., 240. §, 423. §].
Az elsőfokú bíróság - helyt adva a felperes keresetének - kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 87 539 forint tőkét és ennek 1992. január 31-től a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 1990. április 25-én kelt szerződéssel a felperestől havi 71 300 forint bérleti díj megfizetése ellenében bérbe vette a perbeli italboltot. A szerződésben a bérleti díj összege után a felek külön áfa-fizetési kötelezettséget nem határoztak meg. A felperes írásbeli felszólítását követően azonban az alperes 1991. január 1-jétől kezdődően 1991. augusztus 31-ig a havi bérleti díjakon felül, annak 25%-át kitevő havi 17 825 forint áfát is megfizetett a felperesnek. A felek a bérleti szerződést 1992. január 31-ig (az 1991. december 12-én írásba foglalt szerződéssel) meghosszabbították, amely szerződésben már a havi 71 300 forint bérleti díjon felül áfát is meghatároztak. Az alperes 1991. szeptember 1-jétől kezdődően a havi 17 825 forint áfát nem fizette meg, így összesen 89 125 forint áfa-tartozása keletkezett, amelyből 1250 forint bérletidíj-túlfizetés levonása után 87 975 forint terheli.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a peres felek szerződése eredetileg külön áfa-kikötést valóban nem tartalmazott, de a peres felek ráutaló magatartással a Ptk. 240. §-ának megfelelően módosították a szerződést, amelynek az alperes köteles eleget tenni.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a marasztalás összegét 16 675 forintra leszállította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a peres felek az alapszerződés 14. pontjában a szerződés díjfizetésre vonatkozó 3. pontjának írásbeli módosítását kötötték ki. Ebből eredően az alperes önkéntes teljesítését, figyelemmel a felperes által kilátásba helyezett szankcióra is, nem lehet olyannak tekinteni, mint aki ráutaló magatartással kívánta a szerződést módosítani, amire egyébként a (tartalma szerint) kikötött írásbeliség miatt nem is volt lehetőség. Ebből eredően az alperes csak az 1992. januárjára, az írásbeli módosításnak megfelelően járó áfa-túlfizetéssel csökkentett összegét köteles megtéríteni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. A felperes álláspontja szerint a szerződés érvényességét sem jogszabály, sem maga a szerződés nem kötötte írásbeli alakhoz, így nem volt akadálya annak, hogy ráutaló magatartással módosítsák azt. Olyan akarathibát, amelyre az alperes hivatkozott, a perben az alperes nem bizonyított.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, annak helyes indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A jogerős ítélet a tényállást helyesen állapította meg, a szerződés módosításának hiányát, illetve annak alakszerűséghez kötöttségét és ebből eredő érvénytelenségét azonban a másodfokú bíróság tévesen állapította meg.
Amint arra a felperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott, a peres felek szerződésére már nem vonatkozott a korábban hatályban volt, a szerződéses üzemeltetésre vonatkozó 38/1980. (IX. 30.) MT, illetve 14/1980. (IX. 30.) BkM rendelet. A szerződés 18. pontja szerint a peres felek is meghatározták, hogy egyéb kérdésekben a Ptk., illetve az egyéni vállalkozókról szóló 1990. évi V. tv. rendelkezései az irányadók. Ebből eredően a peres felek között a Ptk.-ban kifejezetten nem nevesített, a Ptk. 423. §-a szerinti bérlettel is vegyes szerződés jött létre. Sem a Ptk.-nak a bérletre vonatkozó rendelkezései, sem egyéb jogszabály a perbeli szerződés érvényes létrejöttét különösebb alakszerűséghez, így írásbeliséghez sem köti. A Ptk. 217. §-ának (2) bekezdése szerint a felek által kikötött alak csak akkor feltétele a szerződés érvényességének, ha kifejezetten ebben állapodtak meg. Ilyen esetben a teljesítésnek vagy egy részének elfogadásával a szerződés akkor is érvényessé válik, ha az alakiságot mellőzték. A nem vitás tényállás szerint a peres felek szerződése a szerződés létrejöttéhez, módosításához stb. kifejezetten írásbeli alakot nem írt elő. Ebből következik, hogy a szerződést, illetve annak bármely rendelkezését a peres felek érvényesen, akár szóban, akár ráutaló magatartással [Ptk. 216. §-ának (1) bekezdése] módosíthatták. A szerződés 14. pontjának az a kitétele, amely szerint a szabályzók változása esetén „a szerződés megfelelő pontját” módosítják a felek, nem minősül kifejezett írásbeli alak meghatározásának.
Mindebből következik tehát, hogy a szerződés bérleti díjra vonatkozó rendelkezése ráutaló magatartással való módosításának nem volt akadálya. A rendelkezésre álló iratból megállapíthatóan a felperes írásban hívta fel az alperest az áfa, illetve az áfa-hátralék megfizetésére. E felhívásban a felperes kilátásba helyezte a hátralék meg nem fizetése esetére a felmondást, illetve az üzlet privatizációját. Az alperes anélkül, hogy bármilyen ellenvéleményt közölt volna a felperessel, e felhívást elfogadta, és annak megfelelően hosszú időn keresztül, 8 hónapon át a felhívásban közölt összegű, módosított bérleti díjat fizette a felperesnek. Az alperesnek ez a magatartása nem értékelhető másként, mint a felperes szerződés módosítására irányuló ajánlatának ráutaló magatartással történő elfogadását. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a peres felek között a Ptk. 240. §-ának megfelelően a szerződés módosítása érvényesen létrejött.
Az alperes jelezte ugyan a per során, hogy a felperesnek a szankcióra vonatkozó kitételét jogellenes fenyegetésnek tekintette, és erre figyelemmel tett eleget a felhívásnak. Ez azonban valósága esetén sem ad alapot a szerződés megtámadására a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdése alapján, mert a felperesnek az a magatartása, hogy a nagy összegű áfahátralék meg nem fizetése esetére kilátásba helyezte a felmondás jogának a gyakorlását, nem tekinthető jogellenes fenyegetésnek.
A fentiekből következik, hogy az alperes az érvényesen módosított szerződés szerint köteles teljesíteni, azaz köteles az áfa-különbözetet a vitatott, 1991. szeptember 1-jétől december 31-ig terjedő 4 hónapra is megfizetni.
Összegszerűségében az elsőfokú bíróság a marasztalás összegét helytállóan állapította meg, azt az alperes a per során nem is tette vitássá.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és helyette a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta (Legf. Bír. Pfv. IV. 22.502/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás