BK BH 1998/155
BK BH 1998/155
1998.04.01.
I. Az emberölés bűntettével bűnhalmazatban nem a lopás, hanem a kifosztás valósul meg, ha a bűncselekmény elkövetője az ölési cselekményt követően veszi el a megölt sértettől az értékeket, függetlenül attól, hogy a dologelvétel időpontjában a sértett életben volt-e vagy pedig már meghalt [Btk. 12. § (1) bek., 166. § (1) bek., 316. § (1) bek., 322. § (1) bek. b) pont].
II. A védekezésre képtelen, illetőleg az állapotánál vagy idős koránál fogva kiszolgáltatott helyzetben levő sértett sérelmére megvalósított élet vagy testi épség elleni bűncselekmény véghezvitele, majd a sértett értékeinek megszerzésére irányuló bűncselekmények elkövetőivel szemben a társadalomra veszélyesség reális súlyával arányban álló büntetés kiszabása indokolt [Btk. 83. §, 166. § (1) bek., 322. § (1) bek. b) pont].
Az elsőfokú bíróság az 1997. január 15. napján meghozott ítéletével a vádlottat emberölés bűntette és kifosztás bűntette miatt halmazati büntetésül 8 évi börtönbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A büntetlen előéletű, 36 éves vádlott állandó munkahellyel nem rendelkezik, megélhetését alkalmi munkavégzésből biztosítja. A vádlott elvált, előző házasságából két kiskorú gyermeke származott, egyikük tartásáról gondoskodik, valamint gondoskodik az élettársa két kiskorú gyermekének a tartásáról is.
A vádlott sem jelenleg, sem a cselekmény elkövetésekor nem szenved, illetve szenvedett az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely cselekményének társadalomra veszélyes következményei felismerésében vagy e felismerésnek megfelelő magatartás tanúsításában gátolta vagy korlátozta volna. Érzelmileg sivárabb, indulatlabil személyiségszerkezetű, akinek az eddigi életvezetése szociopathiás személyiségfejlődésre utal.
A vádlott 1991-ben ismerte meg K. T.-t, akivel a közös munkavégzés során baráti viszonyba került. A vádlott 1994-ben kölcsönkérte K. T. kb. 40 000 forint értékű videomagnóját azzal, hogy rövid időn belül visszaadja. A vádlott ezt követően a videomagnót K. T. többszöri sürgetése ellenére sem adta vissza, különböző kifogásokra hivatkozott, mely szerint kölcsönadta egy barátjának, aki külföldre távozott anélkül, hogy visszaadta volna. K. T. egy idő után felszólította a vádlottat, hogy amennyiben nem tudja visszaadni, úgy legalább fizesse ki az árát. Az utóbbi fél évben K. T. már nem is kérte a videomagnót, arról gyakorlatilag lemondott.
A vádlott 1996. március 18-án délelőtt 11 órakor telefonon felhívta K. T. nagyapját - a sértettet -, és üzenetet hagyott K. T. részére, hogy kereste. Az üzenetet a sértett egy kockás noteszlapra feljegyezte, és betette K. T. szobájába. A vádlott a délutáni órákban kb. 16 óra tájban úgy határozott, hogy felkeresi a sértettet, ezért elment a lakáshoz, ahová a 81 éves sértett beengedte.
Pontosan már meg nem határozható körülmények között a vádlott és a sértett között a videomagnó kölcsönadása kapcsán szóváltás alakult ki, majd a már távozni készülő vádlott és a sértett között az előszobában a bejárati ajtónál kölcsönös dulakodásra, lökdösődésre került sor, melynek során kölcsönösen bántalmazták egymást. A dulakodás során a sértett a szoba bejárata felé hátrált, miközben megbotlott, hanyatt esett, és ekkor magára rántotta a vádlottat. A vádlott ekkor a földön fekvő sértett nyakát bal kézzel megfogta, és nagy erővel szorította, miközben a jobb kezével ugyancsak nagy erővel - legalább 5-6 esetben - a sértett fejére ütött. Miután észlelte, hogy a sértett már nem védekezik, sebeiből és szájából vér folyik, a vádlott felhagyott a sértett bántalmazásával, és úgy látta, hogy a sértett meghalt.
A fürdőszobában ezután a vért lemosta magáról, elszívott egy cigarettát, majd a lakást értékek után átkutatta. Ennek során a vádlott magához vett egy fehér színű akkumulátoros telefonkészüléket, egy menedzserkalkulátort, egy ezüstszínű svájci zsebórát, egy zsebrádiót, a sértett autóstáskájából 740 forint készpénzt, 2 db könyvet, a konyhából 9 doboz májkrémet, míg a hűtőszekrényből egy doboz margarint. Ezt követően a vádlott a lakásból eltávozott, majd másnap a könyveket, a hétvégén pedig a műszaki cikkeket ismeretlen személynek 6800 forintért értékesítette, míg az élelmiszereket elfogyasztotta.
A sértett a vádlott bántalmazása során a bal oldali arcfél hámzúzódását, a bal oldali szemöldök repesztett bőrsérülését, a bal oldali járomív vetületében repesztett bőrsérülést, a felső ajak bal oldalán a szájnyálkahártya repesztett sérülését, a jobb oldali egyes metszőfognak a fogmeder szilánkos törésével történő kitörését, a bal oldali halántékcsont felületes törését, a bal oldali első és oldalsó hónaljvonal határán a IV-V. bordák haránt törését, a pajzsporc bal oldali nagyszarvának középső harmadában szilánkos törését és testének különböző részein kisebb-nagyobb fokú hámfosztásos, illetve vérbeszűrődéses sérülését szenvedte el.
A sértett halála a nyak megragadása és hosszabb ideig tartó szorítása folytán fellépő fulladás következtében, a helyszínen mintegy 2 perc alatt bekövetkezett.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész átiratában az ügyészi fellebbezést akként tartotta fenn, hogy a kifosztás bűntettének értékelt cselekmény lopás vétségeként történő jogi minősítését, egyebekben viszont a halmazati főbüntetés súlyosítását indítványozta.
A védő a fellebbezési tárgyaláson a cselekménynek az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntetteként történő minősítésére tett indítványt, a vádlott pedig - tartalmilag - az élet elleni bűncselekmény miatt történő felmentését kérte.
Az ügyészi fellebbezés - az alábbiak szerint - alapos.
Az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok maradéktalan megtartásával lefolytatott eljárása során - a cselekmény helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges mértékben hiánytalanul felderítette az ügyet. A tényállás megállapítása során valamennyi bizonyítékot az értékelése körébe vonta. A bizonyítékokat értékelő tevékenységéről az ítéletében részletesen számot adott - megjelölte, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el valónak, illetőleg azt is, hogy egyes bizonyítékokat miért vetett el -, és az indokolási kötelezettségének eleget tett.
A mérlegelő tevékenységének eredményeképpen helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a megállapításra, hogy a vádlott szavahihetőségéhez alapos kétség fér. A többször történt meghallgatásai során ugyanis a vádlott jelentős eltéréssel adta elő a történteket: a nyomozás során tett lényegében beismerő tartalmú vallomásait az ügyészi kihallgatása, illetőleg a tárgyaláson történt kihallgatása alkalmával - anélkül, hogy ennek az elfogadható indokát adta volna - gyökeresen megváltoztatta.
Nem kifogásolható ezért az - miután a sértett meghalt, és a cselekménynek szemtanúja sem volt -, hogy az elsőfokú bíróság a vádlottnak a különféle vallomásaiban tett előadásait csakis annyiban találta elfogadhatónak, amennyiben azokat az objektív bizonyítékok - mindenekelőtt a boncjegyzőkönyv adatai és az igazságügyi orvos szakértő véleménye - alátámasztották.
Az orvos szakértői véleményben leírt objektív adatokat tekintetbe véve pedig kizárt annak a lehetősége, hogy a cselekmény úgy ment végbe, ahogyan azt a vádlott a tárgyaláson előadta. A szakértő ugyanis egyértelműen kizárta - a halálhoz vezető okfolyamatban döntőnek bizonyult - a pajzsporctörésnek akként történő létrejöttét, hogy a vádlott kinyújtott kezével a sértett nyakára esett. Ellenkezőleg, úgy foglalt állást, hogy a pajzsporc törése az ujjak nyakon érvényesült szorítási mechanizmusát igazolják. Egyértelmű az igazságügyi orvos szakértő véleménye a tekintetben is, hogy a sértett halálának az oka nem a reflexes szívmegállás, hanem a nyaki testtájék viszonylag tartós leszorítása és a nyaki képletek sérülése következtében létrejött fulladás volt.
A megállapított tényállás egy vonatkozásban ellentétes az elfogadott igazságügyi orvos szakértői vélemény adataival. Az ítélet azt állapította meg tényként, hogy a sértett halála a nyak megragadása és hosszabb ideig tartó szorítása folytán fellépő fulladás következtében a helyszínen mintegy 2 perc alatt bekövetkezett. Ezzel szemben az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint - a fojtogatás következtében beálló - agyi vérellátási zavar 2 perc elteltével csak eszméletvesztést okoz, ám a nyak további leszorítása az oxigénhiányos állapot miatt rövid idő alatt már agybénuláshoz vezet, azaz a halál bekövetkezését eredményezi.
Megállapítható tehát, hogy iratellenes az a ténymegállapítás, amely szerint a sértett halála a fojtogatásának megkezdését követő mintegy 2 percen belül következett be. Ezt a ténymegállapítást a Legfelsőbb Bíróság az ítéleti tényállásból mellőzte, minthogy a szakértő a sértett halála bekövetkezésének a közelebbi időpontjáról nem tudott nyilatkozni, és a halál bekövetkezésének a pontosabb időpontját tényként nem állapította meg.
Ezzel a helyesbítéssel viszont a tényállás minden tekintetben megalapozott és a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
A tényállásnak a megalapozott volta a másodfokú eljárásban az eltérő tényállás megállapításának a lehetőségét, és ennek az alapján a vádlott felmentését kizárja.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg - mind az élet elleni, mind a vagyoni viszonyokat sértő cselekmény tekintetében - a vádlott bűnösségét, és a cselekményeit a büntető anyagi jogszabály rendelkezéseinek a megsértése nélkül rninősítette. Nem kétséges, hogy a vádlott - miközben a sértett nyakát nagy erővel megragadva fojtogatta - felismerte a halála bekövetkezésének a reális lehetőségét, és - a fojtogatás hosszabb időtartamából következően - a halál bekövetkezését kifejezetten kívánta is. Ennélfogva az egyenes ölési szándékának a megállapítása helyesen történt.
Nincs alapja annak a védelmi hivatkozásnak, hogy a vádlott cselekménye erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősül. A cselekményben ugyanis nem ismerhetőek fel azok az ismérvek, amelyek az emberölés privilegizált esetének a megállapítására vezetnének. Nevezetesen: nincs semmilyen adat arra, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésének az idején olyan nagyfokú fiziológiás természetű intenzív indulat hatása alatt állt volna, amely a tudatát elhomályosította. Olyan bizonyított tény sincs, amely lehetővé tenné olyan jogi következtetés levonását, amely szerint a vádlott indulata erkölcsileg - akár csak bizonyos fokig is-méltányolható okból származott. Az ölési cselekménynek a rögtönös szándékkal történt elkövetése egymagában - az iménti feltételek meglétének a hiányában - a cselekmény erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének történő minősítéséhez nem elégséges.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyésznek azzal az álláspontjával, hogy a vádlott vagyon elleni cselekménye - a sértettnek a dologelvétel időpontjában már bekövetkezett halálára tekintettel - csak a sértett örököse sérelmére elkövetett lopás vétségét [Btk. 316. § (2) bek. I. fordulat] valósítja meg, és nem a kifosztás bűntettét.
Egyfelől - a tényállásnak a helyesbítése folytán - a sértett halálának az időpontja pontosan nem állapítható meg, ennélfogva nem kizárt, hogy akkor, amikor a vádlott dolog eltulajdonítására vonatkozó szándéka kialakult, és amikor a dologelvétel ténylegesen megtörtént, a sértett még életben volt, így más bűncselekmény (emberölés) elkövetése során a személye ellen intézett erőszak hatása alatt állt.
Másfelől következetes a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata abban, hogy - az emberölés bűntettével halmazatban - a kifosztás bűntettének a megállapítását teszi szükségessé az, ha az elkövető a sértett megölését követően, nyomban a halál bekövetkezése után veszi el a sértett ingóságait [BH 1982/12-92., 1986/11-443. szám]. A kifosztás megvalósulása szempontjából ugyanis közömbös, hogy a sértett a dologelvétel időpontjában életben volt-e, avagy a halála - a személye ellen irányuló erőszak folytán - már bekövetkezett, és közömbös az is, hogy az elkövető tudata átfogta-e azt a körülményt. A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja ennek a bűncselekménynek a megvalósulását két, világosan elkülöníthető feltétel teljesüléséhez köti: egyrészt ahhoz, hogy a sértett szernélye ellen a kifosztástól eltérő, egyéb bűncselekmény elkövetése során erőszak (vagy fenyegetés) kerüljön alkalmazásra, amely erőszak (vagy fenyegetés) - nyilvánvalóan - csak élő személy ellen irányulhat; másrészt ahhoz, hogy ugyanezen személytől történjék a dologelvétel. A dologelvétel időszakában viszont a törvény előírásánál fogva a sértettet olyan állapotban levőnek kell tekinteni, aki az ellene irányuló kényszer folytán a vagyoni értékei ellen intézett támadás elhárítására nem képes. Ezért a sértett állapota - életben léte vagy halott volta - a dologelvétel időpontjában külön vizsgálatot nem igényel.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság lényegében helyesen vette számba a súlyosító és enyhítő körülményeket. Téves volt azonban a sértett esetleges közreható magatartásának az enyhítő körülményként történt figyelembevétele. Egyrészt a sértett közrehatását az eljárás során tényként nem lehetett megállapítani, másrészt annak a körülménynek, hogy a tényállásszerű ölési cselekményt kölcsönös tettlegesség előzi meg, egymagában enyhítő hatása nincs.
A vádlott büntetlen előélete az élet elleni cselekményeknél általában - amint a jelen ügyben is - súlytalan; továbbá a vádlott részbeni beismerésének sem lehet számottevő enyhítő nyomatékot tulajdonítani, minthogy a beismerés kizárólag a vagyon elleni bűncselekményre vonatkozott. A vádlott cselekményének a tárgyi súlya igen jelentős. Az a körülmény, hogy az idős korú sértettek sérelmére a lakásukon elkövetett és rendszerint az értékeik megszerzését célzó élet elleni cselekmények az utóbbi időben országszerte rendkívüli módon elszaporodtak, a társadalom hatékonyabb védekezését teszi szükségessé az ilyen cselekmények elkövetőivel szemben. Erre, valamint a helyesbített büntetéskiszabási tényezőkre tekintettel az elsőfokú bíróság által kiszabott halmazati főbüntetés nem igazodik kellően a cselekmény kimagasló tárgyi súlyához és a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokához. A büntetés enyhítésére tehát semmiféle alap nincs. Ellenkezőleg, a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a vádlott esetében a büntetés célja a főbüntetés tartamának a súlyosításával, és a törvényben írt leghosszabb tartamú közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazásával érhető el. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a halmazati főbüntetés tartamát 10 évi börtönbüntetésre súlyosította, míg az ítéletnek az egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 761/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás