BK BH 1998/161
BK BH 1998/161
1998.04.01.
A nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indított büntetőügyben a magánvádló becsületét érintő tények valóságának a bebizonyítása esetén sem kerülhet sor a Btk. 182. §-ának (1) bekezdésén alapuló felmentésre, ha a bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után arra a megállapításra jut, hogy sem közérdek, sem jogos magánérdek nem áll fenn, így a valóság bizonyítása tévesen történt [Btk. 179. § (2) bek. b) pont, 182. §].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében [Btk. 179. § (2) bek. b) pont] mondotta ki bűnösnek, ezért őt 80 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 120 forintban állapította meg. Kimondotta, hogy az ekként kiszabott 9600 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén 80 napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Kötelezte a vádlottat, hogy a magánvádló részére fizessen meg 2000 forint bűnügyi költséget, a lerótt eljárási illeték címén.
Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentés végett.
A megállapított tényállás lényege a következő.
1996. szeptember 25. napján a községben falugyűlést rendeztek, amelyen mintegy 100 fő vett részt. Jelen volt a vádlott is. A magánvádló nem volt ott a gyűlésen. A falugyűlésen egyebek mellett a községet érintő gazdasági kérdések elemzése történt. Ismertették a lefolytatott pénzügyi vizsgálat megállapításait is a község lakóival. A pénzügyi tájékoztató meghallgatását követően a vádlott felszólalt, és a következőket hozta a jelenlevők tudomására: 1976-ban úgy ismerte meg a magánvádlót, hogy részegen az árokban fetrengett. A vádlottnak ez a megnyilatkozása nem kapcsolódott szorosan a napirendi pontokhoz. Az 50 éves, jelenleg nyugdíjas magánvádló egyébként több mint 20 év óta a faluban él, a megyei közgyűlés képviselője, és az Országgyűlés emberjogi bizottságának a szakértője.
A magánvádló az őt érintő tényállításról az egyik községi. települési képviselőtől szerzett tudomást. Feljelentését a magánindítvány előterjesztésére nyitva álló időben megtette. A vádlott részéről tett kijelentés a jelenlévők egy részének a felháborodását váltotta ki. Ezek a személyek a tényközlést sértőnek érezték, és ezért 1995. október 11-i keltezéssel nyilatkozatban adtak hangot nemtetszésüknek, amelyben kifogásolták a vádlott magatartását.
Az 55 éves vádlott háztartásbeli, önálló jövedelemmel nem rendelkezik, a férje nyugdíjas, a községben egy családi háza van, büntetlen előéletű.
A megyei bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján a vádlott tevékenységére vonatkozó tényállással kapcsolatban rögzíti: hogy voltak olyan hangok a községben: helytelen az, hogy a magánvádló szélesebb körű tájékozódást szerez a falu eseményeiről, mint a többi állampolgár. Elhangzottak olyan kifogások is, hogy a falugyűlésre ő kért - szükségtelenül - rendőri biztosítást, illetve hívta meg oda a televíziót.
A városi bíróság a bizonyítékok mérlegelése során megállapította, hogy a vádlott a magánindítványban foglalt tény állítását elismerte, a bűnösségét azonban tagadta.
Előadta: abban a tudatban tette meg kijelentését, hogy annak tartalma a jelenlevők körében köztudomású. Mivel ő nem gondolta, hogy a kijelentés a sértett számára a becsületének sérelmét jelenti, elzárkózott attól is, hogy a bíróság előtt bocsánatot kérjen a magánvádlótól. Úgy vélte, hogy a társadalom védelmét szolgálta a kijelentése, mivel felhívta a figyelmet arra, hogy a község irányításában olyan személy vesz részt, akinek a múltbeli életmódja - az ő megítélése szerint - nem kifogástalan.
A városi bíróság a vádlott által előadottakra tekintettel - anélkül, hogy a valóság bizonyítását formai határozattal elrendelte volna - a széles körű bizonyítást a magánvádlónak az 1970-es évekbeli életmódjára is kiterjesztette. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy a magánvádló az 1970-es években italozó életmódot folytatott. Ennek az életmódnak betegsége vetett véget: olyan erős gyógyszereket kellett szednie, amelyek mellett szeszes italt egyáltalán nem fogyaszthatott.
A városi bíróság mindezek után arra a megállapításra jutott hogy bár a vádlottnak a sértő és megszégyenítő tényközlése tartalmát tekintve megfelel a valóságnak, de kijelentéseinek megtételét sem a közérdek, sem pedig a jogos magánérdek nem indokolta. Annak megtételére egyébként is alkalmatlan helyen és időben, nagy nyilvánosság előtt került sor. Ennélfogva az adott környezetben társadalmilag szükségtelen és oda nem illőnek minősíthető.
A közérdekre való hivatkozás a városi bíróság érvelése szerint alaptalan, mivel a magánvádló életvitele, közéleti tevékenysége gyakorlásának idejére már döntő változáson ment keresztül. Életmódja gyökeresen eltér a korábbitól. A magánvádló egyébként az elmúlt években a politikai életben elismerést vívott ki a maga számára. A vádlott tényállítása a róla a társadalomban kialakult kedvező képet és a község lakossága jelentős részének megbecsülését érintette kedvezőtlenül és szükségtelenül. Ez a becsület csorbítására mindenképp alkalmas volt.
Mindezek után az elsőfokú bíróság azt az álláspontot foglalta el, hogy bár a valóság bizonyítása sikerre vezetett, a közérdek védelmének - mint büntethetőséget kizáró oknak - a hiányában mégis megállapítandó a vád tárgyává tett bűncselekmény elkövetése. A vádlottat ezért bűnösnek mondotta ki nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében.
A megyei bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy a Btk. 179. §-ának (1) bekezdése értelmében tilos valakiről más előtt becsület csorbítására alkalmas tényt állítani vagy híresztelni, még akkor is, ha ez a valóságnak megfelel. A Btk. 179. §-ának (1) bekezdése tehát nemcsak a becsület csorbítására alkalmas valótlan tények állítását tilalmazza, a valóságnak megfelelők is csak akkor hangozhatnak el, ha a tény állítását, híresztelését, illetőleg az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolja. Ebben az esetben a 182. § (1) bekezdése értelmében az elkövető nem büntethető.
A valóság bizonyítása hivatalból is elrendelhető és annak nem feltétele az alakszerű határozat (BH 1994/17.). Az ilyen és hasonló esetekben azonban a bíróságnak mindenekelőtt a „közérdek”, illetőleg „jogos magánérdek” kérdésében kell állást foglalnia (BH 1994/296. sz.).
A Btk. 182. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a valóság bizonyításának csak akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta. Ha ez a feltétel nem áll fenn, abban az esetben e körben a bizonyítás felvételéről eleve nem lehet szó, arra nem kerülhet sor.
Ha a bíróság kellő ok nélkül rendelte el a valóság bizonyítását és utólag állapította meg - mint az adott esetben is -, hogy a tényállításokat sem a közérdek, sem a jogos egyéni érdek nem indokolta, abban az esetben a Btk. 182. §-ának (1) bekezdésében írt büntethetőséget kizáró ok nem érvényesülhet. Ha ugyanis a valóság bizonyításának minden előfeltétel nélkül, korlátlanul helye lenne, akkor a Btk. 179. §-ának (1) bekezdése csak a valótlan tényállítások stb. ellen nyújthatna védelmet, mely nyilvánvalóan ellentétes lenne a törvény intenciójával.
A felülbírált ügyben a városi bíróság - a már fentebb kifejtettek szerint - indokolatlanul rendelte el a valóság bizonyítását a magánvádló több mint 20 évvel ezelőtti életmódja tekintetében. Eleve nyilvánvaló volt, hogy az akkori italozó életvitelnek - több mint két évtizedes szeszes italtól való tartózkodás után - semmiképpen nem lehet érdemi jelentősége a magánvádló jelenlegi közszereplése tekintetében.
Ezen túlmenően: teljesen ötletszerűen és szükségtelenül - nyilvánvalóan sértegetési célzattal - hangzottak el a vádlottnak a magánvádlóval szemben tett kijelentései.
Ilyen körülmények között nem tévedett a városi bíróság, amikor - minthogy a becsületet sértő tényállítás nagy nyilvánosság előtt senki által nem vitatottan elhangzott - a vádlottnak a bűnösségét a vádbeli bűncselekményben megállapította.
A cselekmény jogi minősítése törvényes.
A büntetés kiszabása során a városi bíróság a szóba jövő súlyosító és enyhítő körülményeket felismerte és értékelte. Az általa kiszabott büntetés semmiféle vonatkozásban nem tekinthető eltúlzottnak.
Minderre tekintettel a megyei bíróság helybenhagyta a városi bíróság ítéletét. (Fejér Megyei Bíróság Bf. 307/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás