BK BH 1998/166
BK BH 1998/166
1998.04.01.
Ha a vádindítványban vád tárgyává tett cselekmény és ezzel összhangban az elsőfokú bíróság által alkalmazott jogi minősítés olyan bűntettre vonatkozik, amelyre a törvényi fenyegetettség a három évet meg nem haladó szabadságvesztés: a bírósági eljárásnak a vétségi eljárásra vonatkozó rendelkezések alapján történő lefolytatása megfelel a büntetőeljárási szabályoknak [Be. 9. § (2) bek., 90. § (2) bek., 250. § II/a. pont; Btk. 310. § (2) bek.].
A városi bíróság az 1996. október 8. napján meghozott ítéletével a terheltet 4 rb. csalás bűntette és a számviteli fegyelem megsértésének a vétsége miatt halmazati büntetésként 1 év 3 hónapi börtönbüntetésre, valamint 2 évre a közügyektől eltiltásra és 80 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
Az egyéni vállalkozó terhelt 1993. és 1994. években nem nyújtott be adóbevallást; 1993. évben 3,7 millió forintos forgalom ellenére 754 847 forint összegű áfát, illetőleg 2,7 millió forintos adóalapot képező jövedelme ellenére 1 016 979 forint személyi jövedelemadót, 1994. évben 6 millió forintos forgalma ellenére 1 219 113 forint áfát, illetőleg 4,8 millió forintos adóalapot képező jövedelme ellenére 1 838 574 forint személyi jövedelemadót nem fizetett be az adóhatóságnak.
A megyei bíróság az 1997. március 14. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság által csalás bűntettének értékelt cselekményt 4 rb. - részben folytatólagos - az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettének minősítette, a terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetést 8 hónapi tartamra enyhítette, a pénzmellékbüntetés kiszabását mellőzte, míg egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A jogerős ítélet ellen a terhelt és a védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Álláspontjuk szerint az első- és a másodfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el. Ezen túlmenően tévesen bírálta el az elsőfokú bíróság a vétségi eljárás szabályai szerint a cselekményt; a másodfokú bíróság pedig jogszabálysértően minősítette csalás bűntettének a terhelt cselekményét, aminek a következtében a kiszabott büntetés is törvénysértő. A csalás büntetési tétele ugyanis 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés; ezzel szemben az adócsalás bűntette csak 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett.
Végezetül vitássá tette a felülvizsgálati indítvány az adóbevétel csökkentésének az összegszerűségét is, kifogásolta a szakértői bizonyításra vonatkozó indítványának az elutasítását.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és az abban támadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány alaptalan:
1. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállás nem vitatható. A Be. 284. §-a a tényállás megalapozatlan vagy téves voltát még az erre vonatkozó érvek valósága esetén sem tekinti a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálatára alapot adó oknak. A felülvizsgálati eljárásban csak a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével lehet állást foglalni a bűnösség, a cselekmény helyes jogi minősítése kérdésében.
Miután a felülvizsgálati indítvány az adóbevétel csökkentésének az összegszerű megállapítását kifogásolta, ezzel a megállapított tényállás helyességét támadta. Ebben a körben az indítvány törvényben kizárt és azt a Be. 287/B. §-a alapján el kell utasítani.
2. Minden alapot nélkülöz a védőnek az a hivatkozása, amely szerint az eljárt másodfokú bíróság - adócsalás helyett - 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett csalás bűntettének minősítette a terhelt cselekményét. Az elsőfokú bíróság valóban tévesen nevezte meg az ítéletének a rendelkező részében csalás bűntetteként a terhelt cselekményeit. Az a körülmény, hogy ez esetben nem téves jogi minősítésről, hanem pusztán megnevezésbeli tévedésről volt szó, egyértelműen kitűnik az elsőfokú bíróság ítéletének az ún. jogi indokolásából, ahol a terhelt cselekménye a Btk. 310. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő adócsalás bűntetteként került értékelésre.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a téves voltát a bűncselekmény megnevezésével kapcsolatban észlelte, és minden félreértést elkerülendő, az ítéletének rendelkező részében az elsőfokú bíróság által csalás bűntettének értékelt cselekményeket - helyes megnevezéssel - az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettének minősítette, nem változtatva az indokolásban megjelölt Btk. 310. §-ának (2) bekezdése szerinti jogi minősítésen.
A másodfokú bíróság ítéletében megállapított jogi minősítésre történő téves hivatkozás ugyancsak nem teszi szükségessé a jogerős ügydöntő határozat érdemi felülbírálatát [Be. 287/B. §].
Megjegyzi egyébként a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felülvizsgálat a Be. 284. §-ának (2) bekezdése értelmében ebben a körben még abban az esetben is kizárt lenne [Be. 287/B. §], ha a másodfokú bíróság tényleg a 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, tehát a Btk. 318. §-ának (6) bekezdése szerint minősülő csalásnak értékelte volna a terhelt cselekményét. A felhívott jogszabály szerint ugyanis a minősítés támadása esetén nincs helye felülvizsgálatnak, ha a büntetést a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki. Márpedig a jelen esetben a jogerős ítélettel kiszabott büntetés 8 hónapi szabadságvesztés, amely a védő által feltételezett esetben is az általa helyesnek tartott bűncselekmény büntetési tételének a keretei közé esik.
3. Érdemi felülvizsgálatot tett szükségessé a törvényes vád hiányára és a vétségi eljárás szabályainak téves alkalmazására történő hivatkozás, mert ebben a körben a felülvizsgálati indítványt a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésének alapján - ún. feltétlen eljárási szabálysértés címén - terjesztették elő.
A Legfelsőbb Bíróság az érdemi felülvizsgálatot a Be. 289/A. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján tanácsülésen folytatta le, és megállapította, hogy a terheltnek és a védőjének a feltétlen eljárási szabálysértésekre történő hivatkozása is minden alapot nélkülöz.
a) A városi ügyészség vádindítványában a vád tárgyává tette a terheltnek azt a magatartását, amely szerint 1993. évben 754 847 forint, illetőleg 1994. évben 1 219 113 forint összegű, az általa kiállított számlák útján beszedett áfát nem fizetett be, továbbá ugyanezekben az években az adóalapot képező több mint 2,7 millió, illetve 4,8 millió forint jövedelme után személyi jövedelemadó-bevallást nem nyújtott be, ezáltal az adóbevételt több mint 1 millió, illetve 1,8 millió forinttal csökkentette. Ez a vádindítvány a törvényes vád minden fogalmi ismérvének megfelel.
Az eljárt bíróságok a vád tárgyává tett ezeket a tényeket vizsgálták az eljárásuk során, és a vádon túl nem terjeszkedve, a váddal lényegileg megegyező tényállást állapítottak meg; ebből a tényállásból vontak következtetést a terhelt bűnösségére, illetőleg ennek a tényállásnak az alapján minősítették a cselekményeket. Az eljárt bíróságok határozatai a Be. 163. §a (2) bekezdésének (a vád kimerítése) megfeleltek.
b) Az indítvány az arra történő hivatkozással, hogy az eljárt bíróságoknak az ügyet bűntetti eljárásra kellett volna utalni, lényegileg azt kifogásolta, hogy az elsőfokú eljárás során a bíróság nem volt törvényesen megalakítva [Be. 250. § II/a) pont] mert a Be. 187. §-ának (1) bekezdésében szabályozott háromtagú tanács helyett egyesbíró járt el.
Az elsőfokú bíróság valóban a vétségi eljárás szabályai szerint - tehát egyesbíróként eljárva - folytatta le a büntetőeljárást, ez azonban mindenben megfelelt a Be. 90. §-ának (2) bekezdése rendelkezésének. Eszerint: a vétségi eljárás szabályait kell alkalmazni az olyan bűntett miatt folytatott büntetőeljárásban, amelyre a törvény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel.
A cselekmény vádindítványban megjelölt jogi minősítés adócsalás bűntette [Btk. 310. § (2) bek.] volt. Az adócsalás iménti törvényhely alá eső bűntettét a törvény legfeljebb 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Az elsőfokú bíróság az ítéletben valójában a Btk. 310. § ának (2) bekezdése szerint minősülő, adóbevételt jelentősen csökkentő adócsalás bűntettében - tehát 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekményben - állapította meg a terhelt bűnösségét, bár az ítélet rendelkező részében a bűncselekményt tévesen nevezte meg csalás bűntettének. Ugyanakkor az is tény, hogy a csalás bűntette [Btk. 318. § (4) bek.] ugyancsak 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény.
A jogerős ítéletben megállapított minősítés úgyszintén a Btk. 310. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, az adóbevételt jelentősen csökkentő adócsalás bűntette volt [amely azonban ma már a Btk. 310. §-ának (3) bekezdése szerint minősül].
Mindezek alapján kétségtelen, a Be. 90. §-ának (2) bekezdése alapján helye volt a vétségi eljárásnak, és nem valósult meg a Be. 250. §-ának II/a) pontjában szabályozott feltétlen eljárási szabálysértés azzal, hogy az elsőfokú eljárást egyesbíró folytatta le.
A fentiek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 788/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás