GK BH 1998/191
GK BH 1998/191
1998.04.01.
I. A váltótartozásért fennálló kötelezetti egyetemlegesség kihatása a kötelezetti kifogásokra [Ptk. 337. § (1) és (3) bek.].
II. A pénzintézeti végrehajtás (beszedési megbízás) az elévülés nyugvását legfeljebb 90 napra eredményezheti [Ptk. 324. § (1) bek., 325. § (1) bek., 326. § (2) és (3) bek.; 3/1992. (MK 34.) MNB rek. 10. § (6) bek., 24. § (2) bek. c) pont].
Az iratokból megállapítható tényállás szerint a megyei bíróság 1992. április 20-án kelt és 1992. június 4. napján jogerőre emelkedett ítéletében kötelezte a felperest és a perben nem álló - időközben felszámolásra került - Ny. Vállalatot, hogy fizessenek meg az I. r. alperes jogelődjének (a továbbiakban: I. r. alperes) váltótartozás címén egyetemlegesen 1 560 435 Ft tőkét, ennek 1992. február 4-től a kifizetés napjáig járó évi 6% váltókamatát, 4681 Ft váltódíjat és 93 626 Ft perköltséget.
Az 1990. augusztus 27-én kötött bankszámlaszerződés alapján a II. r. alperes vezette a felperes bankszámláját. Az I. r. alperes az ítéletet végrehajtás végett 1992. május 15-én megküldte a felperes számláját vezető II. r. alpereshez, de az ítélet végrehajtására ennek alapján végül is nem került sor.
Az egyetemleges adós, az Ny. Vállalat ellen csődeljárás indult; az 1992. augusztus 30-i csődegyezségi tárgyaláson a vállalat 1992. december 31-ig vállalta a perbeli váltótartozás és járulékainak kiegyenlítését. Az egyetemleges adós a tartozást a vállalt határidőre nem egyenlítette ki, ezért az I. r. alperes 1994. július 18-án azonnali beszedési megbízást nyújtott be a II. r. alpereshez a megítélt váltótartozásnak és járulékainak a felperes bankszámlájáról történő beszedése végett. A felperes az azonnali beszedési megbízás benyújtásáról tudomást szerezve közölte a II. r. alperessel, hogy a tartozása nem áll fenn, mert a követelés időközben elévült. A II. r. alperes ennek ellenére 1994. szeptember 6-án a jogerős bírósági ítélet alapján 1 902 952 Ft-ot emelt le a felperes számlájáról és azt átutalta az I. r. alperesnek. A felperes a módosított keresetében kártérítés címén 1 902 952 Ft tőkének, ennek 1994. szeptember 6-tól a kifizetés napjáig járó - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő - késedelmi kamatának és a perköltségeknek a megfizetésére kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni. Előadása szerint az I. r. alperes tudta, hogy elévült követelés végrehajtását kéri azonnali beszedési megbízással, ezért a felperes hozzájárulása nélkül végrehajtott összeget kártérítés címén köteles visszafizetni. A II. r. alperes kárfelelősségét azért kérte megállapítani, mert álláspontja szerint a II. r, alperes a pénzforgalomról szóló 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 89. pontja szerint köteles volt vizsgálni az azonnali beszedési megbízáshoz csatolt okiratok alapján a végrehajtási jog elévülését. A II. r. alperes ennek vizsgálatát elmulasztotta, sőt a felperes kifejezett tiltakozása ellenére teljesítette az azonnali beszedési megbízást. A kifogásolt cselekményével megszegte az 1990. augusztus 22-én kötött bankszámlaszerződést, a szerződésszegésért a Ptk. 318. §-a, valamint a 339. §-ának (1) bekezdése szerint kártérítési felelősséggel tartozik.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes nem vitatta, hogy a felperessel szemben csak 1994. július 18-án tett lépéseket először a perbeli követelés behajtása érdekében, az egyetemleges kötelezett ellen viszont az elévülést megszakító cselekményeket végzett, ezért az elévülés az egyetemleges fizetési kötelezettségre tekintettel a felperessel szemben sem következett be. A II. r. alperes pedig azzal védekezett, hogy a 3/1992. (MK 34.) MNB rendelet szerint csak azt volt köteles vizsgálni, hogy megvannak-e az azonnali beszedési megbízás teljesítésének az alaki feltételei, nevezetesen hogy a fél csatolta-e a követelését megalapozó jogerős bírósági ítéletet. Azt viszont, hogy időközben a követelés nem évült-e el, nem köteles vizsgálni, és az azonnali beszedési megbízás mellékleteként szereplő iratokból ezt nem is lehet megállapítani. Nem vitatta, hogy az elévülés bekövetkezéséről a felperes tájékoztatta, állítása szerint azonban az azonnali beszedési megbízás teljesítését csak akkor tagadhatta volna meg, ha a bíróság a végrehajtás megszüntetését tartalmazó határozatot hoz. Ilyen tartalmú bírósági határozat nem született, ennek hiányában a promptinkasszó teljesítését jogszerűen nem tagadhatta meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét mindkét alperessel szemben elutasította. Úgy ítélte meg, hogy a Ptk. 335. §-ának (3) bekezdése szerint az egyetemleges kötelezettek közül bármelyikkel szemben tett, az elévülés megszakítását eredményező cselekmény a többi kötelezettel szemben is megszakítja az elévülést, annak nyugvása és félbeszakadása is kihatással van valamennyi kötelezettre. Ehhez képest az elévülés valamennyi egyetemleges kötelezettel szemben kizárólag egyazon időpontban következhet be. Az Ny. Vállalat ellen indult csődeljárás egyezséggel zárult. Ebben a hitelezők megállapodtak, hogy a 100 000 és 2 000 000 Ft közötti követeléseket az Ny. Vállalat 1992. december 31-ig fizeti ki. Az 1991. évi IL. törvény 13. §-ának (2) bekezdése értelmében a csődegyezségi tárgyalás befejezéséig az adóst fizetési haladék illette meg, a moratórium időtartama alatt a pénzkövetelések végrehajtása szünetelt. A csődegyezségi tárgyalás eredménye szerint az Ny. Vállalat a perbeli tartozást 1992. december 31-ig lett volna köteles kiegyenlíteni, ez utóbbi időpontig a moratórium időtartama meghosszabbodott. Ehhez képest 1992. december 31-ig szünetelt az egyetemleges adóstárs - a felperes - fizetési kötelezettsége is, ezért az I. r. alperes az azonnali beszedési megbízást legkorábban csak 1993. január 1-jén lett volna jogosult benyújtani. A Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének az ebben az időpontban hatályos szövegezése szerint a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelések elévülési határideje egy év volt. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 57. §-ának (1) bekezdése értelmében a végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el. A fenti rendelkezések egybevetése alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperesnek a felperessel szemben fennálló perbeli követelése 1994. január 1-jén évült volna el. Időközben azonban 1993 novemberében hatályba lépett a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdését módosító, 1993. évi XCII. törvény, amely a pénzkövetelések elévülésének határidejét egységesen 5 évben határozta meg. A törvény 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja szerint az új rendelkezéseket azokra a követelésekre kell alkalmazni, amelyek a módosító törvény hatálybalépésének időpontjában még nem évültek el. Az általa kifejtettek szerint a perbeli követelés elévülésére az új jogszabályi rendelkezések az irányadóak, azaz a követelés elévülése nem egy, hanem öt év alatt következik be. A perbeli azonnali beszedési megbízással tehát el nem évült követelés beszedésére került sor, ezért azt a felperes nem követelheti vissza.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesek kereset szerinti marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a csődeljárás megindítását követő moratórium időtartamát jogszabály rendezi, azt a felek közös megállapodással nem hosszabbíthatják meg. Előadta továbbá, hogy amennyiben a követelés tárgyában jogerős bírósági határozat született, úgy az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg, a Ptk. 327. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján. Nem kétséges, hogy az I. r. alperes a felperessel szemben végrehajtást csak 1994 augusztusában kezdeményezett, amikor azonnali beszedési megbízást nyújtott be a megítélt követelés behajtása végett. Az azonnali beszedési megbízás benyújtására nyilvánvalóan az elévülési határidő bekövetkezése után került sor. Az I. r. alperes tehát elévült követelés beszedése érdekében nyújtott be azonnali beszedési megbízást, a II. r. alperes pedig a felperes tiltakozása ellenére elévült követelés behajtásáról intézkedett. Kérte az alperesek perköltségekben való marasztalását is.
A felperes a fellebbezését azzal egészítette ki, hogy az I. r. alperestől perköltséget nem igényel.
Az I. r. alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A II. r. alperes fellebbezési ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felperes fellebbezése a következők szerint részben alapos:
Tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság a Ptk. 335. §-ában foglaltakra. Ez a jogszabályhely a jogosultak egyetemlegességére tartalmaz rendelkezéseket, a kötelezettek egyetemlegességére a Ptk. 337. §-ában foglaltak az irányadóak. A Ptk. 337. §-ának (1) bekezdése szerint minden egyetemlegesen kötelezett az egész szolgáltatással tartozik mindaddig, amíg a jogosultat valamelyikük ki nem elégíti. A fentiek szerint csak azoknak a tényeknek van az egész jogviszonyt érintő - objektív - hatályuk, amelyek folytán a jogosult követelése kielégítést nyert. A Ptk. 337. §-ának (3) bekezdése szerint ezért minden kötelezett a többieket megillető kifogásokra csak annyiban hivatkozhat, amennyiben a kifogások a jogosult kielégítésével kapcsolatosak. Mindazok a tények viszont, amelyek nem kapcsolatosak a jogosult kielégítésével, szubjektív hatályúak, ezekre csupán az a kötelezett hivatkozhat a kötelezettsége alóli mentesülése érdekében, akinek a jogosulttal valójogviszonyából e tények adódnak. Ilyen szubjektív hatályú tény az elévülés. Az egyik kötelezettel szemben bekövetkezett elévülés nem hat ki a többiekre, a többi kötelezettel szemben a jogosult bírósági úton továbbra is érvényesítheti az egész követelést. Ugyanez vonatkozik az elévülés nyugvására és félbeszakadására is. Azok az akadályok, amelyek gátolják a követelésnek valamely kötelezett elleni érvényesítését, csak ezzel a kötelezettel szemben vezetnek az elévülés nyugvására. Ehhez képest a perben minden kötelezettel szemben külön-külön kell vizsgálni, hogy a követelés elévülése bekövetkezett-e.
Az elsőfokú eljárásban bizonyítást nyert, hogy az I. r. alperes kizárólag az egyetemleges adóssal - az Ny. Vállalattal - szemben végzett az elévülést megszakító cselekményeket, és az elévülés nyugvását eredményező csődeljárás is kizárólag a perben nem álló Ny. Vállalat ellen indult. A felperessel szemben viszont az I. r. alperes követelése elévült. Az iratokból megállapítható - és az I. r. alperes maga sem vitatta -, hogy a felperes bankszámlája ellen a jogerős bírósági ítélet alapján 1992. május 15-én nyújtott be a II. r. alpereshez mint a felperes számlavezető bankjához azonnali beszedési megbízást. A pénzforgalomról szóló 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 24. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint a pénzintézet a végrehajtható bírósági határozatok végrehajtására vonatkozó megbízásokat a teljesítéshez szükséges fedezet biztosításáig - legfeljebb azonban 90 napig - függőben tartja, amennyiben az azonnali beszedési megbízás a pénzügyi fedezet hiánya miatt nem teljesíthető. A (3) bekezdés szerint 90 nap elteltével az azonnali beszedési megbízást a benyújtó részére visszaküldi, avagy az ügyfél értesítése mellett a beszedési megbízást a nyilvántartásból törli. Az I. r. alperes által a felperes számlája ellen benyújtott perbeli azonnali beszedési megbízást a II. r. alperes 1992. augusztus 13-ával bezárólag volt köteles nyilvántartani, eddig az időpontig az ítélet végrehajtása folyamatban volt. A 90 nap lejártát követően 1992. augusztus 14-én a beszedési megbízást jogosult volt az I. r. alperesnek visszaküldeni, ezzel a végrehajtási eljárás megszűnt, egyidejűleg ezen a napon a követelés elévülése - a Ptk. 326. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint - újból megkezdődött. Az I. r. alperes ezt követően olyan végrehajtási cselekményt nem tudott bizonyítani, amely az elévülést megszakította volna. Az elévülés a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésének az időközben hatályon kívül helyezett, de a perben még irányadó szövegezése szerint 1993. augusztus 13-án bekövetkezett. Nem kétséges, hogy a Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének második fordulata az 1993. évi XCII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján hatályát vesztette, a fenti rendelkezés azonban 1993. november 1-jétől lépett hatályba, ebben az időpontban viszont az I. r. alperesnek a felperessel szembeni követelése már elévült, ezért az elévülésre az új rendelkezések nem alkalmazhatók.
A Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerint az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. A Ptk. 204. §-ának (2) bekezdése értelmében ha a fél a bírósági úton nem érvényesíthető követelést önként teljesíti, azt visszakövetelni nem lehet. A perbeli esetben azonban a felperes nem önként fizette ki az I. r. alperes elévült követelését, hanem azt az I. r. alperes azonnali beszedési megbízással érvényesítette. A pénzforgalomról szóló 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 10. §-ának (6) bekezdése szerint az azonnali beszedési megbízásról annak teljesítése előtt a pénzintézet nem értesíti előzetesen a kötelezettet, és annak külön rendelkezése (hozzájárulása) nélkül megterheli a bankszámláját. Ehhez képest az I. r. alperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint a Ptk. 361. §-a alapján köteles az azonnali beszedési megbízással behajtott összeget a felperesnek visszatéríteni.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét ezért a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta, és az I. r. alperest a felperes módosított keresete szerint marasztalta.
A II. r. alperes a felperes számláját a perbeli összeggel 1994. szeptember 6-án terhelte meg, annak visszafizetése ebben az időpontban esedékessé vált. A Ptk. 301. §-ának (1) és (4) bekezdése, valamint a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint kötelezte az I. r. alperest a késedelembe esés napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamat megfizetésére is.
Alaptalan volt a felperesnek a II. r. alperessel szemben előterjesztett fellebbezése. A II. r. alperes az azonnali beszedési megbízás teljesítését a már hivatkozott, a pénzforgalomról szóló 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 10. §-ának (6) bekezdése szerint nem tagadhatta meg, a teljesítéssel jogellenes magatartást nem tanúsított, ezért kártérítés fizetésére nem kötelezhető.
A II. r. alperessel szemben a keresetet elutasító ítéleti rendelkezést ezért a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint azzal hagyta helyben, hogy a felperes a II. r. alperesnek a Pp. 217. §-ának (1) bekezdésében írt teljesítési határidő - 15 nap - alatt köteles az elsőfokú ítéletben meghatározott perköltséget megfizetni. (Legf. Bír. Gf. I. 30.285/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás