BK BH 1998/212
BK BH 1998/212
1998.05.01.
I. A kegyeletsértés vétségét az valósítja meg, aki a halottat vagy annak emlékét a becsület csorbítására alkalmas tény állításával, híresztelésével, ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával, avagy a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával meggyalázza (Btk. 181. §).
II. A napilapban egy büntetőeljárásról való olyan tájékoztatás, amely a vád alól történő felmentés okára is kitér: a becsület csorbítására nem alkalmas tényállítás (Btk. 179. §).
III. A napilapban megjelent cikkben a nem becsületsértő jellegű vélemény nyilvánítása az alkotmány által védett olyan alapjog, amely a büntetőjog eszközeivel nem korlátozható (Btk. 179. §).
A kerületi bíróság az 1996. november 29. napján kelt végzésével - a feljelentés és a személyes meghallgatás adatai alapján - a kegyeletsértés vétsége miatt az I. r. és a II. r. terhelt ellen indított büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntette. A végzését a másodfokú bíróság az 1997. február 17. napján kelt végzésével helybenhagyta. A magánvádló a napilap 1994. szeptember 22-i számában megjelent „Bűntelen tettesek - két ítélettel” című újságcikkben írtak miatt tett feljelentést az I. r. terhelttel, az újságcikk szerzőjével és a II. r. terhelttel, az újságcikkben nyilatkozó történésszel szemben.
A magánvádló - a cikkben szereplő és időközben elhunyt K. P. unokája - a feljelentésében a kegyeletsértés vétségét egyfelől abban látta megvalósultnak, hogy a cikk az 1950-es ítéleti tényállást ismerteti, azt viszont nem tartalmazza, hogy a Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozata a tényállást megalapozatlannak találta, mert nem nyert bizonyítást, hogy a nagyapja a bűncselekményt elkövette volna. Másfelől rágalmazó tartalmúnak, ezáltal kegyeletsértőnek tartotta a II. r. terheltnek a cikkben szereplő azt a kijelentését, amely szerint: „ezek a cselekmények egy kor jellegzetes bűntettei; a tetteseket a jog felmentheti, de erkölcsileg mindenképpen bűnösök maradnak”, továbbá a cikknek azt a részletét, amely szerint „ha egy háborús bűnös esetében a bíróság 30 évvel ezelőtt eljárási szabályt sértett az ítélkezéskor, de úgy, hogy a valós tényeket nem változtatta meg, tehát a bűnösök valóban elkövették a bűnt....”. Végezetül rágalmazó tartalmú tényállításként értékelte a magánvádló az újságcikk címét is.
A négy hasábbá szedett újságcikk középső részén keretbe foglalva, eltérő betűformával és betűvastagsággal, külön nem szignózott, tartalmi összefoglalás található a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsának törvényességi óvás eredményeként hozott három olyan határozatáról, amelyekkel az elnökségi tanács felmentette a korábban háborús bűntett, illetve népellenes bűntett miatt elítélt személyeket. A korábban elítélt, majd felmentett személyek családi nevét egyébként a szöveg nem tartalmazza, abban csak a családi név kezdőbetűje van feltüntetve.
A keretbe foglalt tartalmi összegezés szerint:
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnökségi tanácsa 1993. március 1-jén felmentette a háborús bűntett miatt emelt vád alól K. P.-t, akit a Sz.-i Megyei Bíróság 1950-ben, a Legfelsőbb Bíróság 1951-ben ítélt el.
K. P. főhadnagy 1941-ben századparancsnokként teljesített szolgálatot. A korabeli ítélet szerint gyakran és „túlzott mértékben” rendelte el az egyes honvédek „kikötését”. 1942. május 1-jén napján százada tisztesei elfogtak egy fiút, aki vörös anyaggal bevont kerékpáron haladt el a századparancsnokság épülete előtt. Az ismeretlen fiatalembert őrizetbe vették, két hétig tartották fogva, pedig a parancs szerint a közeli német parancsnokságra kellett volna kísérni. K. P. azonban a kerékpáros kivégzésére adott parancsot, és utasítását az egyik tisztes végre is hajtotta. K. P. ezután hamis jegyzőkönyvet készített a kivégzésről.
A törvényességi óvásnak helyt adó ítéletében a Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint az, hogy K. P. a honvédeket kiköttette, „nem ad alapot az emberek megkínzásával elkövetett háborús bűntett megállapítására, és a magatartás a fegyelmezés szabálytalanságával megvalósított fegyelmi vétségként értékelhető”. Az ismeretlen biciklista kivégzésével kapcsolatban azt állapították meg, hogy a korabeli bíróságok „a büntetőeljárás lényeges szabályait is megsértették, és fel sem derítették a szükséges bizonyítékok teljes körét”.
Az újságcikk (kereten kívüli része) a bevezető részében utalást tartalmaz a keretbe foglalt és az imént ismertetett esetre - ez az egyetlen utalás a cikknek és a bekeretezett szövegnek az összefüggésére -, mégpedig a következő mondattal: „Hagyott-e hátra valakit az az ismeretlen fiatalember, akinek azért kellett meghalnia, mert 1944-ben vörös anyaggal bevont kerékpáron közlekedett?”
Egyebekben az újságcikk bekeretezett szövegen kívüli része K. P. nevét nem említi, de a bekeretezett részben ismertetett eset egyetlen vonatkozását sem hozza fel. Kitért viszont a cikk a II. r. terhelt történészi véleményének az ismertetésére, amelyet „a bírósági iratok átvizsgálása alapján”, de „a Legfelsőbb Bíróság dokumentumait más szempontból értékelve” alakított ki.
A II. r. terheltnek tulajdonított vélemény szerint a háborús és népellenes bűncselekmények a kor jellegzetes bűncselekményei voltak; a tetteseket a jog felmentheti, de erkölcsileg mindenképpen bűnösök maradnak; nem jogi kategóriákban gondolkodva ugyanis ezekre a bűntettekre nehéz felmentést találni, mert ezek a cselekedetek „az emberi lélek eldurvulásának a jelei, igenis háborús bűntettek közé tartoznak”.
Ugyanakkor - ismerte el a történész - „a világháború után futószalagon születtek ítéletek, s az †osztályharc éleződésével‹ a volt hadsereg tisztjei közül minél többet igyekeztek elítélni, sokakat ártatlanul”.
Foglalkozott az újságcikk más személyek véleményének az ismertetésével is.
Az egyik nyilatkozónak tulajdonított vélemény szerint: „Megválaszolhatatlannak tűnő az a kérdés, ha például egy háborús bűnös esetében a bíróság 30 évvel ezelőtt eljárási szabályt sértett az ítélkezéskor, de úgy, hogy a valós tényeket nem változtatta meg, tehát a bűnösök valóban elkövették a bűnt, szabad-e évtizedek múltán hozzányúlni az ítélethez”.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a magánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt, mert - álláspontja szerint - a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével történt a büntetőeljárás megszüntetése. Lényegileg megismételte az újságcikknek az általa kegyeletsértőnek tartott részeit azzal az érveléssel, hogy azok valótlan tényállítások, amelyekből okszerűen következik a terheltek bűnössége.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A Btk. 181. §-ában meghatározott kegyeletsértés vétségét az követi el, aki halottat vagy emlékét a Btk. 179. §-ában vagy 180. §-ában meghatározott módon - azaz a becsület csorbítására alkalmas tény állításával, híresztelésével, ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával avagy becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával - mint elkövetési magatartással - meggyalázza.
Helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a büntetőeljárás alapját képező újságcikk címében, szövegében, annak a magánvádló által kifogásolt részeiben a kegyeletsértés törvényi tényállásának ezek az elemei nem ismerhetők fel.
Helyesen utalt a másodfokú bíróság végzése arra is, hogy csak a használt kifejezések objektív értelmezése, az azokkal kapcsolatban kialakult általános társadalmi felfogás alapján dönthető el: bizonyos tény vagy tények állítása alkalmas-e a becsület csorbítására. Ennek a kérdésnek a megítélése szempontjából a sértettnek a kijelentésekhez fűződő érzelmi viszonyából adódó egyéni megítélése valójában közömbös. A nem gyalázkodó hangvitelű vélemény-nyilvánítás, kritika - függetlenül annak a tartalmától - nem teszi lehetővé a rágalmazás vagy a becsületsértés megállapítását, ezáltal a kegyeletsértés vétségének a megállapítását sem.
Mindezek előrebocsátásával vizsgálta meg a Legfelsőbb Bíróság a magánvádló részéről sérelmesnek tartott újságcikk tartalmát.
1. A cikkben annyiban történt tényállítás - amelynek a vonatkozásában a becsület csorbítására alkalmasság kérdése vizsgálható -, amennyiben a szerző a cikk bekeretezett részében ismertette K. P. ügyében az 1950. és 1951. években háborús bűntettben bűnösséget megállapító ítélet lényegét, és (bár nem teljeskörűen) ebben az ítéletben megállapított tényállás lényegét, valamint ugyanebben az ügyben ismertette a Legfelsőbb Bíróság (elnökségi tanácsa) 1993. évben meghozott törvényességi határozatának a lényegét is, amely K. P.-t az 1950-es években ellene emelt vádak alól felmentette.
Ez az ismertetés a lényeges tartalmát tekintve - mind az 1951-ben befejeződött ügyet illetően, mind az 1993. évben történt felmentés tekintetében - megfelelt a Legfelsőbb Bíróság határozatainak. Helyesen állapították meg ezzel kapcsolatban az eljárt bíróságok, hogy a cikk (vonatkozó) részének a szerzője, az I. r. terhelt semmilyen olyan adatot nem közölt, amely ezekben a határozatokban nem szerepelt volna. A cikk idevonatkozó részének a tartalmából egyértelműen kitűnik: K. P. részben - a katonák „kiköttetésével” kapcsolatos tények tekintetében - bűncselekmény hiányában, másrészt pedig a korábbi jogerős ítélet megalapozatlan volta miatt, a bűncselekmény általa történt elkövetésének a bebizonyítottsága hiányában mentette fel a Legfelsőbb Bíróság 1993-ban.
Ténybelileg sincs tehát alapja a felülvizsgálati indítvány azzal kapcsolatos állításának, amely szerint a terheltek az újságcikkben azt állították, hogy K. P. elkövette a terhére rótt bűncselekményt, mert gyilkosságra adott parancsot. A cikk egyértelművé tette: a Legfelsőbb Bíróság a magánvádló nagyapját ennek a cselekménynek a vádja alól - bebizonyítottság hiányában - felmentette, és ez megfelel a tényeknek.
Az I. r. terheltnek az a magatartása pedig - ha egyáltalán ő volt a Legfelsőbb Bíróság szóban forgó döntéseit ismertető, keretbe foglalt cikkrészlet szerzője -, hogy a korábbi bűnösséget megállapító, majd az utóbb hozott felmentő határozat tartalmát az újságban tényszerűen közzétette, sem a rágalmazás, sem a becsületsértés törvényi tényállását nem meríti ki, ennélfogva kegyeletsértés bűncselekményeként sem értékelhető. A közfelfogás szerint egy büntetőeljárásról való olyan tájékoztatás, amely a vádak alól történő felmentés okára is kitér, a becsület csorbítására nem alkalmas tényállítás vagy híresztelés. Helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy az ítéletek tartalmának az újságban történt közlésével bűncselekmény nem valósult meg.
2. A Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálati indítványnak a tartalmára figyelemmel - a vizsgálata körébe vonta azt is, hogy az újságcikk címében történt-e olyan tényállítás, amely önmagában alkalmas a kegyeletsértés bűncselekményének a megállapítására.
A „két ítélettel” címrészlet kétségkívül arra is utal, hogy a cím kapcsolatban van azokkal az esetekkel, amelyeket a cikk közepén található bekeretezett rész ismertet. Önmagában ez azonban a Btk. 179. §-ában, a 180. §-ában vagy a 181. §-ában írt bűncselekmények megállapítását nem teszi lehetővé.
A cikk címében található jelzős szerkezet: „bűntelen tettesek”, rágalmazó tényállítást úgyszintén nem tartalmaz. A címrészletben a „tettesek” szó a „terheltek” jogi műszó változata. Ennélfogva a címrészlet tömörítve azt juttatja kifejezésre, hogy a bekeretezett cikkrészben leírt esetekben a terhelteket „bűntelennek”, azaz ártatlannak találták. Ez a kijelentés ugyan tényállítás, ám nélkülözi a becsület csorbítására alkalmas jelleget. Az a kérdés pedig, hogy a szerző a címben (vagy akár az újságcikkben) ugyanannak a fogalomnak melyik változatát használja, a büntetőjogi értékelés körén kívül esik, és a szerzői szabadság fogalmi körébe tartozik.
3. Az újságcikk egyéb részeiben K. P.-re vagy az általa elkövetett bármilyen cselekményre vonatkozó tényállítás nem történt. A magánvádló által kifogásolt újságcikkrészek tényállításnak nem tekinthetők. A tényállítás ugyanis a külvilágban megnyilvánult konkrét - rendszerint egyedi - események, történések, cselekvések, magatartások megtörténtére, lefolyására vagy éppen a meg nem történtére vonatkozó észleletek, ismeretek közlése. Nem vonható ez alá a fogalom alá a tények ismerete alapján kialakított és kifejtett vélemény, függetlenül annak a gondolati tartalmától.
Az adott esetben az újságcikk és annak a magánvádló által kifogásolt részei (eltekintve most az előzőleg már tárgyalt, bekeretezett résztől) K. P. nevét meg sem említik. A cikkben az a tényállás (parancs adása a kivégzésre, hamis jegyzőkönyv felvétele) sem került szóba, amellyel kapcsolatban őt korábban elmarasztalták, majd utóbb felmentették. Az állapítható meg az újságcikkből, hogy ennek a szerzője, az I. r. terhelt, illetőleg a cikkben nyilatkozó II. r. terhelt nem tényeket közölt, hanem kritikai véleményét nyilvánította a Legfelsőbb Bíróságnak a háborús és népellenes bűntettek körében a rendszerváltozást követően folytatott ítélkezési gyakorlatáról, és ennek az ítélkezési gyakorlatnak a társadalmi fogadtatásával kapcsolatban. A vélemény tehát nem egy vagy egyes konkrét ügyekre, hanem az ügyek sokaságára vonatkozott, elvonatkoztatva az ügyek egyedi sajátosságaitól. A vélemény kifejezésének a módja - amint erre az eljárt bíróságok helyesen rámutattak - nem volt gyalázkodó hangnemű, becsületsértő jellegű. Ezt egyébként a magánvádló sem állította.
A nem becsületsértő jellegű véleménynyilvánítás - függetlenül attól, hogy annak a tartalmával a Legfelsőbb Bíróság nem mindenben értett egyet - nem tilalmazott magatartás. Ellenkezőleg, a véleménynyilvánítás, a véleményközlés szabadsága az alkotmány által védett olyan alapjog, amely a büntetőjog eszközeivel nem korlátozható. Ennek a következtében az újságcikknek a magánvádló által kifogásolt részei sem alkalmasak a kegyeletsértés vétségének a megállapítására.
Miután - a fent kifejtettek szerint - az eljárt bíróságok a terheltekkel szemben a büntetőeljárást nem a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével szüntették meg, a Legfelsőbb Bíróság az indítványban támadott határozatokat hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 1076/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás