• Tartalom

BK BH 1998/214

BK BH 1998/214

1998.05.01.
Az erőszakos közösülés bűntettének az alapesete magánindítvány hiányában csak akkor büntethető, ha azzal szoros időbeli és tárgyi összefüggésben valósította meg az elkövető a nem magánindítványra üldözendő bűncselekményt [Btk. 197. § (1) bek., 209. § (1) bek.; Be. 170. § (1) bek. c) pont].
A megyei bíróság a tárgyalás előkészítése során hozott végzésével a II. r. vádlottal szemben a folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt folyamatba tett büntetőeljárást megszüntette.
A végzés első fokon jogerőre emelkedett.
A megyei főügyészség a II. r. vádlottal szemben a Btk. 197. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette, valamint a Btk. 244. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző és a (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat.
A vádiratban vád tárgyává tett tények szerint a II. r. vádlott az elvált feleségével - az I. r. vádlottal - a házasság 1990-ben történt felbontását követően, 1995. év végéig több alkalommal a volt feleség „akarata ellenére ..... tiltakozása ellenére .... erőszakos módon .... fenyegetéssel” közösült. E tények körében megállapította azt is, hogy a volt feleség a vádlott fenyegetései miatt ezt senkinek sem merte elmondani. Az I. r. vádlott e cselekmények miatt a volt férje - a II. r. vádlott - ellen magánindítványt egyetlen alkalommal sem terjesztett elő.
A Be. 209. §-ában foglalt rendelkezésekből kitűnően a vád tárgyává tett erőszakos közösülés bűntettének alapesete csak magánindítványra büntethető. E szabály alól csak akkor van kivétel, ha a vád tárgyává tett ilyen bűncselekménnyel összefüggően az elkövető nem magánindítványra büntetendő bűncselekményt is elkövet.
A II. r. vádlott terhére rótt másik - bűnpártolásnak minősített - cselekmény lényege az, hogy a vádlott 1995. novemberében a kukába dobta a volt felesége által a szülés után megölt újszülöttet, és a volt feleségét fenyegetéssel arra szólította fel, hogy a következő alkalommal is hasonló módon járjon el.
A törvény hivatkozott rendelkezése az erőszakos közösülés bűntettének az alapesetét csak abban az esetben teszi hivatalból üldözendővé, ha az elkövető azzal összefüggően nem magánindítványra büntetendő bűncselekményt is elkövet. A kivétel megállapíthatósága során a több törvényi tényállást megvalósító bűncselekményeknél szoros térbeli és időbeli kapcsolatra van szükség. A megyei bíróság e törvényi feltételt vizsgálta, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a két bűncselekmény között hiányzik az időbeli egybeesés, illetőleg kapcsolódás, mivel hosszú hónapok teltek el az elkövetési idők között. Ebből következik, hogy a bűnpártolás miatti vádemelés az általános rendelkezés alkalmazhatóságát nem zárja ki, így az erőszakos közösülés bűntette miatti felelősségre vonásnak kizárólag magánindítvány előterjesztése esetén van helye.
A Be. 123. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekből kitűnően a magánindítványt attól a naptól számított 30 napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének a kilétéről tudomást szerzett, és a határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.
A magánindítvány előterjesztésére a sértettnek minden esetben a cselekmény elkövetésétől számított 30 napos határidő állt rendelkezésére, ezzel a jogosítvánnyal azonban a sértett egyetlen alkalommal sem élt, a jelen időszakban pedig joghatályos magánindítványt nem terjesztett elő.
Ezért a megyei bíróság a Be. 167. §-a szerinti előkészítő eljárás keretében eljárva, a Btk. 22. §-ának h) pontjában foglalt okból, a Be. 170. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a II. r. vádlottal szemben a folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette tekintetében a büntetőeljárást - büntethetőséget kizáró okból - megszüntette. (Veszprém Megyei Bíróság B. 695/7997. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére