PK BH 1998/224
PK BH 1998/224
1998.05.01.
I. A vevő önmagában azáltal még nem vált rosszhiszeművé, hogy elmulasztotta az eladó személyazonosságának a tisztázását [Ptk. 118. § (2) bek.].
II. A rendőrség nyomozási tevékenysége a közhatalom gyakorlását, olyan szervező-intézkedő eljárás folytatását jelenti, amely miatt kárfelelősségének megállapítása csak a Ptk. 349. §-ában szabályozott különös feltételek fennállása esetén lehetséges [Ptk. 348. § (1) bek., 349. §, 474. § (1) bek.; Be. 16. § (2) bek.].
A felperes államigazgatási jogkörben okozott kár címén 397 371 forint megfizetésére kérte a rendőr-főkapitányság alperest kötelezni. Hivatkozása szerint azért károsodott, mert az alperes jogellenesen másnak adta ki a foglalás alól mentesített személygépkocsiját.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes nem szerezte meg a személygépkocsi tulajdonjogát, így nem is károsodott.
Az elsőfokú bíróság 360 994 forint és kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A megállapított tényállás szerint P. S. a Mazda 626 típusú személygépkocsiját a letartóztatása előtt megőrzés céljából a barátjára, Sz. Gy.-re bízta. A rá bízott gépjárművet Sz. Gy. 1993. januárjában 215 000 forintért U. I.-nek adta át, aki azon kisebb javítási munkákat végzett. Sz. Gy. egy blanketta-szerződést és egy meghatalmazást adott át U. I.-nek, amelyeken aláhamisította P. S. nevét. Ezek felhasználásával Sz. Gy. néhány nap múlva 300 000 forintért a személygépkocsit a felperesnek adta el, akinek a tulajdonjogát a forgalmi engedélybe a rendőrhatóság be is jegyezte. A P. S. feljelentésére indult nyomozás során a személygépkocsit 1993. március 17-én a felperesnél lefoglalták. A városi bíróság az 1994. október 25-én hozott ítéletével a gépkocsival kapcsolatos eljárása miatt Sz. Gy.-t egy rendbeli sikkasztás bűntettében és két rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében mondotta ki bűnösnek. Ögy rendelkezett, hogy a bűnjelként kezelt perbeli személygépkocsi lefoglalását meg kell szüntetni, és azt P. S.-nek kell kiadni. A nem jogerős ítélet alapján az alperes irányítása alá tartozó illetékes városi rendőrkapitányság 1995. január 26-án a személygépkocsit P. S.-nek adta ki. A cselekmény minősítését és a gépkocsi kiadását érintően az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség fellebbezett. A másodfokú büntetőbíróság az 1995. április 12-én hozott döntésével annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a személygépkocsit és annak forgalmi engedélyét a felperesnek rendelte kiadni. A forgalmi engedélyt a felperes a másodfokú tárgyaláson kapta meg a bíróságtól. Az ítéleti rendelkezést a megyei bíróság Gazdasági Hivatala - a gépkocsi korábbi kiadása miatt - nem tudta végrehajtani.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint U. I. a Ptk. 118. §-ának (2) bekezdése értelmében a személygépkocsi tulajdonosává vált, ebből következően a tőle ugyancsak jóhiszeműen és ellenérték fejében vásárló felperes is megszerezte annak tulajdonjogát. Az alperes jogellenes és felróható magatartása miatt ezért a felperes tulajdonosként károsodott, és ezáltal az alperes a kár megtérítésére köteles. Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes annak megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását kérte. A peradatokra hivatkozással állította, hogy a felperes nem volt tulajdonos, mert U. I.-tól csak mint közvetítőtől szerezte meg a gépkocsit. Rosszhiszeműnek is tekintendő, hiszen maga ismerte el azt a hibáját, hogy az eladótól nem kérte el a személyi igazolványát. Véleménye szerint az adott esetben a Ptk. 349. §-a nem is alkalmazható, mert a rendőrség nem államigazgatási, hanem büntetőeljárás keretében adta ki a lefoglalt gépkocsit.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás részben kiegészítésre és részben módosításra szorul. Az alperes nyilatkozata szerint P. S. 1995 februárjában a rendőrségtől új forgalmi engedélyt kapott, és ennek felhasználásával a büntetőbíróság ítéletének jogerőre emelkedése előtt a személygépkocsit egy magánszemélynek eladta. A nyomozás során tanúként meghallgatott U. I. úgy nyilatkozott, hogy „....én el tudnám közvetíteni a kocsit”. Sz. Gy. vallomása szerint 1993. január 10-én a vásárban U. I. olyan ajánlatot tett, hogy „...ő megcsinálja az autót, kijavítja a hibákat és tud vevőt is a kocsira”. Ehhez képest tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy U. I. Sz. Gy.-től megvásárolta a személygépkocsit. A peradatok csupán azt támasztják alá, hogy U. I. Sz. Gy. megbízásából értékesítette a személygépkocsit a felperes részére. Az ilyenképpen módosított tényállás sem zárja ki azonban a felperes tulajdonszerzését.
A Ptk. 474. §-ának (1) bekezdése szerint megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a rá bízott ügyet ellátni. Amennyiben a megbízási szerződés alapján a megbízottnak adásvételi jogügyletet kell kötnie, úgy azt a megbízó nevében, a megbízó javára teszi. A törvényi rendelkezésre figyelemmel az adott esetben a felperes a személygépkocsit nem az adásvétellel megbízott U. I.-tól, hanem Sz. Gy.-től vásárolta meg, akire azt a tulajdonos bízta rá. A felperes ugyan gondatlanul járt el, amikor U. I. személyazonosságát nem tisztázta, ezáltal azonban semmiképpen nem vált rosszhiszeművé. Következésképpen a Ptk. 118. §-ának (2) bekezdése értelmében tulajdonjogot szerzett. Az alperes maga sem vitatta, hogy jogellenesen járt el, amikor a még jogerőre nem emelkedett ítélet alapján intézkedett. Alkalmazottainak eljárása [Ptk. 348. § (1) bek.] egyúttal olyan mértékben felróható is, amely a kárfelelősségét megalapozza. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperes kárfelelősségét a Ptk. 349. §-ában szabályozott különös és a 339. §-ának (1) bekezdésében foglalt általános feltételek fennállására figyelemmel állapította meg. A perbeli személygépkocsit büntetőeljárás során foglalta le és adta ki az alperes. Tény, hogy nem államigazgatási és természetesen nem bírósági vagy ügyészségi jogkörben járt el. A rendőrség nyomozati jogkörében okozott kárért fennálló felelősségét a Ptk. 349. §-a valóban nem nevesíti, amiből azonban nem következik, hogy e törvényhely ne lenne alkalmazható. A rendőrség nyomozati jog- és hatásköre az állam büntetőhatalmán alapul, szabályait a Be. és más jogszabályok tartalmazzák. A Be. 16. §-ának (2) bekezdése szerint a rendőrség nyomozó hatóság. A nyomozási tevékenysége a közhatalom gyakorlását, a büntetőeljárás részét képező olyan szervező-intézkedő tevékenység folytatását jelenti, amely miatt kárfelelősségének megállapítása csak a Ptk. 349. §-ában szabályozott különös feltételek fennállása esetén lehetséges.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 23.342/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás