GK BH 1998/240
GK BH 1998/240
1998.05.01.
I. Az áramszolgáltató által közcélra - pl. transzformátorház céljára - igénybe vett helyiségek után a gazdálkodó szerv tulajdonost (kezelőt) sem bérleti, sem használati díj nem illeti meg, hanem a tulajdonjog (a kezelői jog) korlátozása miatt a részére kártalanítás jár [1994. évi XLVIII. tv. 8. § (2) bek., 32. §; Ptk. 108. § (1) és (3) bek., 171. § (1)-(2) bek.].
II. A kártalanítás mértékének megállapítása során a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó speciális jogszabály rendelkezéseiből és nem a Ptk. általános szabályaiból kell kiindulni [1993. évi LXXVIII. tv. 1. § (1) bek., 3. § (1) bek.; 2. számú melléklet 12. és 16/c) pontja; Ptk. 108. § (1) bek.].
Az alapperben megállapított tényállás szerint az alperes a felperes tulajdonában lévő, V.-ben a B.-i út 6. szám alatt fekvő ingatlanban transzformátorállomás céljára három helyiségből álló, összesen 56 m2 alapterületű ingatlanrészt használ. A felperes az ingatlant, amely természetben a Hotel V. szállodának felel meg, 1993. december 27-én vásárolta meg. Ezt követően a felek között tárgyalások kezdődtek a transzformátorállomásként hasznosított helyiségek használati díjával kapcsolatban. Ennek során a felek megállapodtak abban, hogy a díj mértékének megállapítása érdekében közösen szakértőt kérnek fel. A felek által felkért igazságügyi szakértő a használati díjat 6000 Ft/m2/év összegben állapította meg. A felek között a díj mértékére vonatkozóan megállapodás nem jött létre, ezért a felperes keresetet indított használati díj megállapítása iránt. A keresetében annak a megállapítását kérte, hogy a perbeli helyiség használati díja 1994. január 1-jétől 6000 Ft/m2/év + áfa. Követelése után késedelmikamat-igényt is érvényesített, melynek mértékét a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresében jelölte meg.
Az alperes a kereset jogalapját nem vitatta. A per felfüggesztését kérte arra tekintettel, hogy a felek között a használat tekintetében nincs megállapodás, így a pert - a használat engedélyezésére irányuló - közigazgatási eljárásnak kell megelőznie. Vitatta a keresethez csatolt szakvéleményt a megállapított díjmérték tekintetében, mivel megítélése szerint a szakértő a szakvéleményében nem használati, hanem bérleti díjat határozott meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek a perbeli helyiségek után - az alperesi használat idejére - évi 6000 Ft/m2/év kártalanítást. Kötelezte továbbá az alperest hogy a felperesnek az 1994. január 1-jétől 1995. november 30-ig terjedő időre 644 000 Ft-ot kártalanítás jogcímén, és ezen összeg után 1994. december 15-től a kifizetésig évi, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kamatot, továbbá 30 000 Ft perköltséget fizessen meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felek között a használat ténye, illetőleg engedélyezése kérdésében nem volt vita, ezért a pert a jegyző eljárásának nem kellett megelőznie. Jogi indokai szerint a felperes keresetében megjelölt jogalappal szemben a felperesnek nem használati díj, hanem kártalanítás jár. Ez az elmaradt haszna, amely a nem jogszerűtlen károkozásnak a bekövetkezett kárban megnyilvánuló polgári jogi jogkövetkezménye. A kártalanítás mértékével kapcsolatban elfogadta a becsatolt magánszakértői vélemény vizsgálati szempontjait és végkövetkeztetését, arra utalva, hogy az alperes által használt ingatlan egyéb célú hasznosítása, pl. bérbeadása esetén a felperes a piaci viszonyoknak megfelelő hasznot realizálhatna. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mindkét peres fél fellebbezett. A felperes fellebbezésében a késedelmikamat-fizetés kezdő időpontjának a keresetében megjelölt kezdő időpontra való megváltoztatását és a javára megítélt perköltség felemelését kérte. Egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a használati díj összegének 1000 Ft/m2/év összegre történő leszállítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. Előadta, hogy a használati jog tárgyában a felek között megállapodás nem született, ezért a közigazgatási eljárást megindította. A kereset jogalapja tekintetében állította, hogy a felperesnek nem kártalanítás, hanem használati díj jár, amely áfa-köteles; az elsőfokú bíróságnak a díj összegére vonatkozó döntése már ez okból is jogszabálysértő. Azért is vitatta az elsőfokú bíróságnak az összegszerűségre vonatkozó rendelkezését, mert megítélése szerint a bérlet és a használat két különböző jogintézmény, az utóbbi díjának megállapítása során a bérleti díjat nem lehet kiindulási alapnak tekinteni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes az elsőfokú ítéletben meghatározott összegű használati díjat köteles a felperesnek fizetni, amelyet 25% áfa-fizetési kötelezettség terhel. Megállapította, hogy a késedelmi kamat mértéke 1996. január 1-jétől évi 56%. Az alperes által fizetendő elsőfokú perköltség összegét 57 000 Ft-ra emelte. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek fizessen meg 18 000 Ft másodfokú perköltséget, és viselje a fellebbezéssel kapcsolatban felmerült saját költségeit. A másodfokú bíróság a villamos energiáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: VET) 32. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy a peres felek között a használati jog kérdésében nem jött létre megállapodás. Ennek megfelelően az alperes használati (térítési) díj fizetésére nem kötelezhető a VET rendelkezései alapján, az ezzel ellentétes elsőfokú ítéleti indokokat tévesnek találta. Ugyanakkor megállapította, hogy a felek megállapodásának hiányában a felperest a polgári jog általános szabályai szerint az idegen ingatlan használatáért használatidíj-fizetési kötelezettség terheli, különös tekintettel arra, hogy a használatra vonatkozó megállapodás hiányában csak a szolgáltatók kérhetik a közigazgatási hatóságtól a használati jog létesítését. A használati díj mértéke tekintetében elfogadta az elsőfokú bíróságnak az ebben a körben kifejtett álláspontját. Eszerint a díj mértékének megállapításánál alapvetően azt kell figyelembe venni, hogy a helyiség szabadon történő hasznosítása esetén a tulajdonos milyen bevételhez jutna, illetve ennek kényszerű hiányában milyen jövedelemtől esik el. Egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával arra vonatkozóan is, hogy az alperes szolgáltatásának jellege a díjösszeg megállapításánál közömbös, azt alapvetően a piaci viszonyok határozzák meg. Okfejtése alátámasztására a kisajátítási jogszabályokra, illetőleg a 4/1963. (X. 12.) NIM rendelet hatályon kívül helyezésére utalt. A jogalap változtatásra alapítottan rendelkezett a kereseti kérelemnek megfelelően az alperes áfa-fizetési kötelezettségéről. A felperes fellebbezését a perköltség tekintetében alaposnak, a kamatfizetés kezdő időpontját illetően alaptalannak találta. Ez utóbbival kapcsolatban arra utalt, hogy a járadékszerű fizetés kezdő időpontját az elsőfokú bíróság helyesen a középarányos időpontban határozta meg.
A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatásával a térítési díj összegének 1000 Ft/m2/év + áfa összegre, a késedelmi kamat mértékének pedig 20%-ra történő leszállítását, illetőleg a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresében történő meghatározását indítványozta. Másodlagos kérelme szerint a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az első- vagy a másodfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte. Vitatta, hogy a perben az 1994. évi XLVIII. törvény és végrehajtási rendeletei alkalmazhatóak lennének, mivel az épület 1976-ban épült. A tulajdonos és kezelő hozzájárulásával létesítette akkor az alperes a perbeli transzformátorházat. Az alperes álláspontja szerint a bíróság jogszabálysértő módon eljárva nem döntött arról a kérdésről, hogy a létesítéskor hatályos jogszabályok alapján az alperes szerzett-e használati jogot az ingatlanra. Ha azonban a VET rendelkezései a felek jogviszonyában mégis alkalmazhatók lennének, akkor is mindenképpen jogszabálysértőnek állította, hogy a hivatkozott törvény 1994. augusztus 7-i hatálybalépését figyelmen kívül hagyva, a bíróság - a felperes keresetével egyezően - 1994. január 1. napjától kezdődően rendelkezett a használati díj fizetéséről. Kifejtett jogi álláspontja szerint a VET 7-8. §-ára, a Vhr. 27-29. §-ára és a Ptk. 216. §-ára figyelemmel a kezelővel kötött megállapodás alapján a használati joga létrejött. A VET 8. §-ának (2) bekezdése értelmében ennek érvényes létrejöttét nem érinti, hogy annak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése elmaradt. Állította, hogy a felperes az ingatlant ezzel az ingatlanteherrel vásárolta meg 1993-ban. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a használati joga létrejöttére vonatkozó álláspontját nem fogadná el, hivatkozott a Pp. 152. §-ának (1) bekezdésére abban az értelemben, hogy megfelelő határidő tűzésével a pert fel kellett volna függeszteni a közigazgatási eljárásjogerős befejezéséig. Jogi álláspontja szerint a használati díj mértékére is a régi, már nem hatályos jogszabályok az irányadóak. Az azokat hatályon kívül helyező 1994. évi XLVIII. törvény és végrehajtási rendelete egyébként ugyancsak azt mondja ki, hogy a használati jogért az engedélyes az ingatlan tulajdonosának térítést köteles fizetni. A térítésfizetési kötelezettség jogi tartalmában azonban merőben eltér a bérletidíj-fizetési kötelezettségtől, ezért az alapperben eljárt bíróság jogszabálysértéssel állapította meg azt a bérleti díjaknak megfelelő mértékben. Ugyanezen okból nem fogadható el a periratokhoz csatolt magánszakértői vélemény sem, amelyet az alperes kezdettől fogva vitatott. Az alperes megítélése szerint a bíróságnak igazságügyi szakértőt kellett volna kirendelni a használati díj megállapítása érdekében.
Az alperes sérelmezte, hogy az alapperben eljárt bíróság az eljárási szabályok megsértésével nem foglalkozott az általa a per során becsatolt okiratokkal, melyekből megállapítható, hogy az 1995-1996. években V.-ben a használati díj összege 1000-1800 Ft/m2 + áfa között mozgott, a korábbi években pedig arányosan kevesebb volt. A fentiekkel a másodfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésének és a 221. §-ának (1) bekezdésének rendelkezéseit is megsértette.
Az alperes jogszabálysértőnek állította a másodfokú ítéletben foglalt azon ítéleti rendelkezést is, mely szerint a késedelmi kamat mértéke 1996. január 1-jétől kezdődően évi 56%. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az ezzel kapcsolatos indokolási kötelezettségének nem tett eleget, továbbá, hogy rendelkezésével a fellebbezési kérelem korlátain túlterjeszkedett. A vonatkozó anyagi jogi jogszabálysértést a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet téves alkalmazásában jelölte meg. Ebben a körben előterjesztett elsődleges felülvizsgálati indítványát arra alapozta, hogy a kormányrendeletet az 1995. évi CXXI. törvény 1996. január 1. napjától kezdődő hatállyal hatályon kívül helyezte. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta. Ismételten előadta, hogy a peres felek között a használati jogviszony fennállása nem vitás, a használati díj mértéke tekintetében pedig az alapperi bíróság jogszabálysértés nélkül alapította ítéletét a felek által közösen felkért szakértő véleményére.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében és a 275. §-ának (2) bekezdésében meghatározott keretei között eljárva túlnyomórészt alaposnak találta az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára vonatkozóan előterjesztett indokait. Az alperes kellő alappal kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság az 1994. évi XLVIII. tv. alapján nemlegesen foglalt állást a használati jog létrejötte kérdésében. A törvény 1994. augusztus 7-i hatálybalépésére tekintettel elsősorban az volt a vizsgálandó kérdés, hogy a korábban hatályos jogszabályi rendelkezések alapján az alperes a perbeli helyiségekre nem szerzett-e már használati jogot. A villamos energia fejlesztéséről, átvételéről és elosztásáról szóló, a fentiekre irányadó 1962. évi IV. tv. 7. §-ának (2) bekezdése szerint a használati jog állami tulajdonban álló ingatlan esetében a kezelő szerv hozzájárulásával, egyéb ingatlan esetében a tulajdonossal létesített megegyezés alapján keletkezett. A (3) bekezdés szerint csak a hozzájárulás, illetve megegyezés hiányában kellett az illetékes államigazgatási szervhez fordulni, aki határozatával engedélyezte a használati jogot a villamosmű üzemben tartója részére. (A használati jog keletkezésének ugyanezt a két módját határozza meg egyébként az 1994. évi XLVIII. tv. 32. §-a is.) A peradatok alapján nem kétséges, hogy az alperes a használati jogot az ingatlan létesítésével egyidejűleg, már 1976-ban megszerezte. A transzformátorállomás létesítése a perbeli épület tervezésével és kivitelezésével egyidejűleg történt. Az elhelyezésben való megállapodást követően a kezelő az alperes számára zavartalan használatot biztosított. A használati jog fennállása tekintetében sem a korábbi kezelővel, sem a jelenlegi tulajdonosokkal vita nem merült fel. A keresetlevélhez csatolt, 1994. május 17-i emlékeztetőből kitűnik, hogy a felperes kizárólag a használat ellenértékének megfizetése iránti igénnyel lépett fel az alperessel szemben, perbeli jogvitájuk is erre korlátozódott. A fenti peradatok egybevetésével megállapítható, hogy a perbeli helyiségekre 1976-ban az alperesnek használati joga keletkezett, mely a VET 8. §-ának (2) bekezdése értelmében a mindenkori üzembentartót a jogi megszűnéséig - az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéstől függetlenül - megillette. A másodfokú bíróság téves jogi álláspontot foglalt el annak megállapításával, hogy az alperesnek a használati joga nem áll fenn, és ez okból használati, illetőleg térítési díj fizetésére nem kötelezhető.
A továbbiakban tévesen következtetett arra is, hogy - a keresetben megjelölt jogalaptól eltérve - a tulajdonos az idegen ingatlan használatáért a polgári jog általános szabályai szerint követelhet használati díjat.
A kereseti követelés jogalapja ugyanis a Ptk. 108. §-ában meghatározott tulajdonkorlátozó rendelkezésekre vezethető vissza. Az (1) bekezdés értelmében az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az erre külön jogszabályban feljogosított szervek - a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben - az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonjogát egyébként korlátozzák. A használati jog tekintetében kiegészítő rendelkezést tartalmaz a Ptk. 171. §-ának (1) bekezdése arra az esetre, ha a használati jogot az államigazgatási szerv határozata alapítja. A Ptk. 108. §-ának (3) bekezdése, illetőleg 171. §-ának (2) bekezdése utal a fentiek részletes szabályait tartalmazó ágazati, illetőleg külön jogszabályokra. Jelen esetben a Ptk. 108. §-a (3) bekezdésének utaló szabálya folytán alkalmazandóak a villamos energiáról szóló, a perben is hivatkozott jogszabályok. A korábban hatályos 1962. évi IV. tv. és a jelenleg hatályos 1994. évi XLVIII. tv. rendelkezéseiből egyaránt kitűnik, hogy a használati jog létesítése ellenében térítés jár. A polgári jog ismertetett rendszeréből következik, hogy ez kártalanítás jellegű, továbbá más ellenérték az ingatlan korlátozása okából a tulajdonost nem illetheti meg. A polgári jognak a másodfokú bíróság által hivatkozott általános szabályaival szemben az adott esetben tehát a polgári jog ismertetett speciális rendelkezései a mérvadóak. Tévesen érvelt a másodfokú bíróság ebben a körben azzal, hogy a használati jog alapítása megállapodás hiányában az üzemben tartó belátásától, ti. attól függ, hogy a közigazgatási hatósághoz fordul-e ilyen kérelemmel. A késedelmeskedő üzembentartó e magatartása sem alapozza meg a tulajdonosnak a polgári jog általános szabályaira alapított használati díj iránti igényét. A tulajdonos megfelelő tényállás esetén az együttműködési kötelezettségből, illetőleg annak részleges hiányából eredő kárai megtérítését igényelheti az üzembentartóval szemben. A kártérítés mértéke is ahhoz a térítéshez igazodik azonban az adott esetben, amely a tulajdonost a hivatkozott jogszabályok alapján megilletné, és amelytől az üzembentartó jogellenes és vétkes magatartása miatt elesett.
A használat ellenértékének meghatározása a fentiek szerint mind az első-, mind a másodfokú bíróság ítéletében jogszabályt sért. Tévedett az alapperi bíróság abban is, hogy a magánszakértő véleményére alapította az ítéletét. Helytálló jogi indokok alapján vitatta az alperes a per során és felülvizsgálati kérelmében is a magánszakértői véleményben foglalt összehasonlító adatokat, a magánszakértő vizsgálati szempontjait és végkövetkeztetését a díj mértékére vonatkozóan. Alapvető fogyatékossága a szakértői véleménynek, hogy a perbeli jogvita jogalapjától eltekintve a bármilyen célra felhasználható, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjából indult ki. A jogvitára már alkalmazandó, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról rendelkező 1993. évi LXXVIII. tv. 1. §-ának (1) bekezdése és 2. számú mellékletének 12. pontja. Ezek szerint ugyanis a perbeli helyiségek a törvény hatálya alá tartoznak. Ugyanakkor a helyiséghasználat már ismertetett speciális, tulajdont korlátozó jellege, illetőleg az a körülmény, hogy a helyiség kizárólag a 2. számú melléklet 16/c) pontjában meghatározott elektromos vezetéket foglalja magában, [L. VET 3. § l) pontja], maga után vonja, hogy a térítési díj mértékére sem az általános rendeltetésű, hanem a speciális, közszolgáltatást biztosító helyiségek piaci viszonyai az irányadók. E más helyiségekre nem jellemző helyiséghasználat jellegzetességét éppen az adja, hogy a használat közcélú szolgáltatást biztosít, amely nélkül magának az ingatlannak a rendeltetésszerű használata, de a további helyiségeinek a piaci hasznosítása sem lenne biztosított. Helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a közüzemi célú helyiséghasználatnak a piacon már kialakult ellenértéke van. Az alperes által csatolt iratokból az is megállapítható, hogy a helyiséghasználat ellenértékét a piac jóval alacsonyabb díjakkal honorálja, melyekkel az ilyen helyiséghasználatnak a fenti jellegzetességeit ismeri el.
Helytálló indokokkal sérelmezte az alperes, hogy az „ellenérték” megállapítása érdekében az általa becsatolt okiratokat a bíróság ítélkezése során nem vette figyelembe, és a mellőzéssel kapcsolatos indokolási kötelezettségének sem tett eleget. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperesnek azzal a felülvizsgálati kérelemben előadott álláspontjával is, hogy a használati jog „ellenértékének” megállapítása érdekében a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján igazságügyi szakértő kirendelése szükséges. A szakértőnek arra vonatkozóan kell véleményt nyilvánítania, hogy a hasonló adottságú és rendeltetésű helyiségek használata fejében milyen térítési díjak alakultak ki V.-ben az 1994., az 1995. és az 1996. években. A használat ellenértékének megállapítása során a mértéket szabályozó egyetlen jogszabályi rendelkezésből, a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdéséből kell kiindulni. Eszerint az ingatlan tulajdonosát az akadályoztatás (korlátozás) mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg. A jogszabálynak megfelelő térítési díj megállapítására a szakértői vélemény és az egyéb bizonyítékok együttes értékelése után kerülhet sor.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében írottakkal szemben a rendelkezésre álló peradatok alapján a jogszerűen járó térítési díj összege nem állapítható meg, és a Pp. hivatkozott rendelkezése szerint az csak szakértői vélemény beszerzése útján tisztázható, ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Döntésének megfelelően a felülvizsgálati kérelemmel ugyancsak támadott késedelmikamat-rendelkezések tárgyában nem rendelkezett. Iránymutatásként azonban utal arra, hogy a másodfokú ítéletben 1996. január 1-jétől kezdődően megállapított késedelmikamat-rendelkezésével a másodfokú bíróság a kereseti és a fellebbezési kérelmeken egyaránt túlterjeszkedett. Az alperesnek az e körben előterjesztett elsődleges kérelmével kapcsolatban pedig utal az 1995. évi CXXI. tv. 108. §-ának (4) bekezdésére, mely szerint a Ptk. módosított rendelkezéseit csak a hatálybalépése után keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelésekre lehet alkalmazni. (Legf. Bír. Gfv. IV. 32.360/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás