• Tartalom

1998. évi XXVI. törvény

1998. évi XXVI. törvény

a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról1

2013.09.30.

A fogyatékos emberek a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megillető jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának alakítása érdekében az Országgyűlés – összhangban az Alaptörvénnyel és a nemzetközi jog által általánosan elismert szabályaival – a következő törvényt alkotja2:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény célja

1. § E törvény célja a fogyatékos személyek jogainak, a jogok érvényesítési eszközeinek meghatározása, továbbá a fogyatékos személyek számára nyújtandó komplex rehabilitáció szabályozása, és mindezek eredményeként a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása.

Alapelvek

2. § (1) Az államnak, a társadalom szervezeteinek és tagjainak oly módon kell tevékenységüket végezni, hogy az ne okozhasson olyan károsodást, amely fogyatékosság kialakulásához vezet, illetve olyan körülményeket kell létrehozni, amelyben a fogyatékos emberek képesek lesznek teljesebb életre és a fogyatékosságukból fakadó terheik csökkenthetőek.

(2) A fogyatékos személyekkel kapcsolatos magatartás, tevékenység során úgy kell eljárni, hogy az a fogyatékos állapot rosszabbodását megelőzze, illetőleg annak következményeit enyhítse.

(3) A tervezési, döntési folyamatok során kiemelten kell kezelni a fogyatékos személyek sajátos szükségleteit, és figyelemmel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a bárki által igénybe vehető lehetőségekkel csak különleges megoldások alkalmazása esetén élhetnek.

(4) A fogyatékos személyeket érintő döntések során tekintettel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a társadalom és a helyi közösség egyenrangú tagjai, ezért meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra a társadalmi életben való részvételt.

(5) Az állam köteles gondoskodni a fogyatékos személyeket megillető jogok érvényesítéséről, a fogyatékos személyek hátrányait kompenzáló intézményrendszer működtetéséről a nemzetgazdaság mindenkori lehetőségeivel összhangban.

3. § A fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek.

Értelmező rendelkezések

4. § E törvény alkalmazásában

a)3 fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja;

b) rehabilitáció: az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, átképzési, foglalkoztatási, szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amelynek célja a fogyatékos személy képességének fejlesztése, szinten tartása a társadalmi életben való részvételének, valamint önálló életvitelének elősegítése;

c) segédeszköz: a fogyatékos személy fizikai vagy érzékszervi képessége részleges vagy teljes hiányának részleges vagy teljes pótlását szolgáló eszköz;

d) támogató szolgálat: a fogyatékos személy önálló életvitelét elősegítő, a mindennapi szükségletei kielégítését célzó – személyes közreműködés által megvalósuló – szolgáltatás;

e) lakóotthon: a fogyatékos személy önálló életvitelét elősegítő, kisközösséget befogadó lakhatási forma;

f)4 közszolgáltatás:

fa)5 minden közhatalmi tevékenység – ideértve a hatósági, kormányzati és minden egyéb közigazgatási, valamint igazságszolgáltatási tevékenységet –, továbbá az Országgyűlés, az Országgyűlésnek beszámolással tartozó szervek, az Alkotmánybíróság, az alapvető jogok biztosa, az ügyészség, valamint a honvédelmi és rendvédelmi szervek által hatáskörük gyakorlása során kifejtett tevékenység,

fb)6 az állam által fenntartott intézmény által nyújtott közszolgálati médiaszolgáltatás, továbbá oktatási, közművelődési, közgyűjteményi, kulturális, tudományos, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, sport-, ifjúsági, foglalkoztatási, közlekedési szolgáltatás, ellátás, illetve tevékenység,

fc)7 a helyi és nemzetiségi önkormányzat hatásköre gyakorlása során kifejtett minden tevékenység – ideértve különösen a hatósági és egyéb közigazgatási tevékenységet –, valamint a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a nem állami, helyi önkormányzati vagy nemzetiségi önkormányzati fenntartó és az egyházi jogi személy által fenntartott, közfinanszírozásban részesülő intézmény által nyújtott fb) alpont szerinti szolgáltatás, ellátás, tevékenység,

fd) minden ügyfélszolgálati rendszerben működtetett szolgáltató tevékenység, továbbá

fe) minden olyan hatósági engedély vagy hatósági kötelezettség alapján végzett nyilvános szolgáltató tevékenység, amely település vagy településrész közellátását szolgálja, használata nem korlátozott, illetve nem korlátozható;

g)8 akadálymentesség: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő épített környezet;

h)9 egyenlő esélyű hozzáférés:

ha) a szolgáltatás egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha igénybevétele – az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal – mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető,

hb) az épület egyenlő eséllyel hozzáférhető, ha mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára megközelíthető, a nyilvánosság számára nyitva álló része bejárható, vészhelyzetben biztonsággal elhagyható, valamint az épületben a tárgyak, berendezések mindenki számára rendeltetésszerűen használhatók,

hc) az információ egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha az mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető, az ahhoz való hozzájutás pedig az igénybe vevő számára akadálymentes.

II. Fejezet

A FOGYATÉKOS SZEMÉLYT MEGILLETŐ JOGOK

Környezet

5. § (1) A fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes, továbbá érzékelhető és biztonságos épített környezetre.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt jog vonatkozik különösen a közlekedéssel és az épített környezettel kapcsolatos tájékozódási lehetőségekre.

Kommunikáció

6. §10 A fogyatékos személy számára biztosítani kell az egyenlő esélyű hozzáférés lehetőségét a közérdekű információkhoz, továbbá azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékos személyeket megillető jogokkal, valamint a részükre nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosak.

7. § (1)11 A kommunikációban jelentősen gátolt személy számára a közszolgáltatások igénybevételekor lehetővé kell tenni a tájékozódás és a személyi segítés feltételeit.

(2)12 Az információs társadalom nyújtotta lehetőségek erősítik az esélyegyenlőséget a fogyatékos személyek számára. A fogyatékos személyt az információs esélyegyenlőség megilleti az információs társadalmi szolgáltatások igénybevételekor.

Közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés13

7/A. §14 (1) A fogyatékos személy számára az e törvényben meghatározottak szerint – figyelembe véve a különböző fogyatékossági csoportok eltérő speciális szükségleteit – biztosítani kell a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést.

(2) A közszolgáltatások engedélyezésére vonatkozó külön jogszabályok szerinti hatósági eljárás során az egyenlő esélyű hozzáférés szempontjának érvényesülését biztosítani kell.

7/B. §15 (1) A 4. § fa)–fb) alpontjában meghatározott – 2007. április 1-jén már működő – közszolgáltatások vonatkozásában az egyenlő esélyű hozzáférés megvalósításának határideje 2010. december 31.

(2) A 4. § fc) alpontja szerinti – 2007. április 1-jén már működő – közszolgáltatások esetében az egyenlő esélyű hozzáférés megvalósításának követelményét a mellékletben rögzített évenkénti ütemezés szerint kell végrehajtani.

(3)16 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján elkészített köznevelés-fejlesztési tervben meg kell határozni, hogy az állam által nyújtott közszolgáltatások esetén milyen módon kerülnek megvalósításra az egyenlő esélyű hozzáférés feltételei.

(4) A 4. § fd)–fe) alpontja szerinti – 2007. április 1-jén már működő – közszolgáltatások esetében az egyenlő esélyű hozzáférést a közszolgáltatást nyújtó épület nyilvánosság számára nyitva álló részei tekintetében 2013. december 31-éig kell biztosítani.

(5) A 4. § fa)–fc) alpontjában meghatározott közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférhetővé tételének megteremtését az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztések támogatják.

7/C. §17 A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében a fogyatékos személy az önálló életvitelét segítő kutyáját – külön jogszabályban meghatározottak szerint – beviheti a közszolgáltatást nyújtó szerv, intézmény, szolgáltató mindenki számára nyitva álló területére.

Közlekedés

8. § A közlekedési rendszereknek, továbbá a tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek – beleértve a jelző- és tájékoztató berendezéseket is – alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre.

9. § A közlekedésében jelentősen akadályozott fogyatékos személy közlekedését – az indulási helytől a célállomásig történő – szállítást végző hálózat működtetésével is lehet biztosítani.

10. § Közhasználatú parkolóban a közlekedésében akadályozott fogyatékos személyek számára – a külön jogszabály szerint – megfelelő számú és alapterületű parkolóhely kialakításáról kell gondoskodni.

Támogató szolgálat, segédeszköz

11. § A fogyatékos személy részére biztosítani kell a fogyatékossága által indokolt szükségleteinek megfelelő támogató szolgálat igénybevételét, továbbá segédeszközt. Az árhoz nyújtott támogatással beszerezhető segédeszközök körét és a támogatás módját, valamint mértékét külön jogszabály határozza meg.

III. Fejezet

AZ ESÉLYEGYENLŐSÍTÉS CÉLTERÜLETEI

Egészségügy

12. § (1) A fogyatékos személy egészségügyi ellátása során – az 1997. évi CLIV. törvénnyel összhangban – figyelemmel kell lenni a fogyatékosságából adódó szükségleteire.

(2) A fogyatékos személy számára biztosítani kell – a fogyatékosságával összefüggésben – az állapota javításához, az állapotromlása megelőzéséhez szükséges rendszeres és hatékony egészségügyi ellátást. A fogyatékos személyeket ellátók speciális képzésének és továbbképzésének lehetőségét biztosítani kell.

(3) A fogyatékos személy egészségügyi ellátása során törekedni kell arra, hogy az ellátás segítse elő a rehabilitációját, társadalmi beilleszkedését, továbbá, hogy ne erősítse a betegségtudatát.

(4)18 Az orvos – vagy az általa megbízott egyéb egészségügyi dolgozó – a kiskorú személy fogyatékosságának megállapításakor a szülőt (gyámot) haladéktalanul tájékoztatja az igénybe vehető ellátásokról és fejlesztési lehetőségekről. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató kiadásáról a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter gondoskodik.

Oktatás, képzés

13. § (1)19 A fogyatékos személynek joga, hogy állapotának megfelelően és életkorától függően korai fejlesztésben és gondozásban, óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, fejlesztő felkészítésben, szakképzésben, felnőttképzésben, továbbá felsőoktatásban vegyen részt a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint.

(2) Abban az esetben, ha az – az e célra létrehozott szakértői és rehabilitációs bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint – a fogyatékos személy képességeinek kibontakoztatása céljából előnyös, a fogyatékos személy az óvodai nevelésben és oktatásban a többi gyermekkel, tanulóval együtt – azonos óvodai csoportban, illetve iskolai osztályban – vesz részt.

(3)20 A kiskorú fogyatékos személyt megilleti az a jog, hogy fejlesztése késedelem nélkül megkezdődjön, amint fogyatékosságát megállapították.

14. § A fogyatékos személy óvodai nevelését, iskolai nevelését és oktatását ellátó óvodát és iskolát a szülő választja ki a szakértői és rehabilitációs bizottság véleménye alapján.

Foglalkoztatás

15. § (1) A fogyatékos személy lehetőség szerint integrált, ennek hiányában védett foglalkoztatásra jogosult.

(2) A foglalkoztatást biztosító munkáltató köteles biztosítani a munkavégzéshez szükséges mértékben a munkahelyi környezet, így különösen a munkaeszközök, berendezések megfelelő átalakítását. Az átalakítással kapcsolatos költségek fedezésére a központi költségvetésből támogatás igényelhető.

(3)21 A munkáltató a fogyatékos személy munkához jutásának elősegítése érdekében – a felvételi eljárás során – köteles biztosítani az egyenlő eséllyel hozzáférhető környezetet.

(4)22 A munkáltatót a (3) bekezdésben foglalt kötelezettség abban az esetben terheli, amennyiben

a) a megüresedett álláshelyet nyilvánosan meghirdette,

b) az álláshelyre a fogyatékos személy oly módon jelentkezett, hogy jelezte a meghallgatáshoz szükséges speciális igényeit, és

c) azok biztosítása a munkáltató számára nem jelent aránytalanul nagy terhet. Aránytalanul nagy tehernek minősül az, ha a kötelezettség teljesítése a munkáltató működését ellehetetleníti.

16. §23 Ha a fogyatékos személy foglalkoztatása az integrált foglalkoztatás keretében nem megvalósítható, úgy számára a munkához való jogát lehetőség szerint biztosítani kell. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató akkreditált munkáltatókat és a szociális foglalkoztatást végző foglalkoztatókat a központi költségvetés – jogszabályban meghatározottak szerint – támogatásban részesíti.

Lakóhely, közösségbe való befogadás, önálló életvitel24

17. §25 (1) A fogyatékos személynek joga van a fogyatékosságának, személyes körülményeinek megfelelő – családi, lakóotthoni, intézményi – lakhatási forma megválasztásához.

(2) A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó, 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézmények kiváltására a (3)–(5) bekezdésben foglaltak szerint kerül sor.

(3) 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltásához az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztési programok nyújtanak támogatást.

(4)26 A (3) bekezdés szerint kiváltásra nem kerülő intézményi férőhelyek kiváltására a Kormány által meghatározott rendben kerül sor.

(5) A kiváltást a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 19. cikkében meghatározottak figyelembevételével kell végrehajtani.

Kultúra, sport

18. § (1) A fogyatékos személy számára lehetővé kell tenni a művelődési, kulturális, sport- és más közösségi célú létesítmények látogatását.

(2) A fogyatékos személy számára – sportolási lehetőségeinek megteremtéséhez – a sportolási célú, szabadidős intézmények használatát hozzáférhetővé kell tenni.

(3)27 A fogyatékos személyek szabadidő- és tömegsportját a Magyar Olimpiai Bizottság támogatja, a fogyatékos személyek verseny- és élsportjának támogatása a központi költségvetésből történik.

IV. Fejezet

A REHABILITÁCIÓ

A rehabilitációhoz való jog

19. § A fogyatékos személynek joga van a rehabilitációra. E jog érvényesítését rehabilitációs szolgáltatások, ellátások biztosítják.

20. §28 A 21. §-ban megjelölt állami feladatot a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének biztosítására létrehozott, a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter szakmai felügyelete alatt álló szervezet látja el. A szervezet számára törvény vagy kormányrendelet további feladatokat állapíthat meg.

A rehabilitációs szolgáltatás, ellátás

21. §29 A 20. § szerinti szervezet a fogyatékos személyek rehabilitációjának megvalósulása érdekében az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:

a) a fogyatékos személy meglévő, illetve fejleszthető képességeinek megfelelő programtervezetek kidolgozásához olyan szempontrendszer kiadása, amely magában foglalja a rehabilitációs folyamat során elért képességfejlődés rendszeres felmérését, és lehetővé teszi a rehabilitációs program szükség szerinti módosítását, továbbfejlesztését;

b) a rehabilitációs programban megjelölt szolgáltatásokhoz, ellátásokhoz való hozzáférés megszervezése;

c) a rehabilitáció folyamatában közreműködő szervezetekkel, személyekkel való együttműködés, a rehabilitációs tevékenységük figyelemmel kísérése;

d) a segédeszköz, valamint a segédeszköz-ellátás fejlesztés irányainak kidolgozása;

e) a segítő szolgálatok, illetve azok hálózatának kialakításánál figyelembe veendő szempontok kidolgozása;

f) a rehabilitációs folyamatban összegyűjtött tapasztalatok alapján szakmai-módszertani ajánlások kidolgozása;

g) a szolgáltatást nyújtó szervezetekkel és az általuk nyújtott rehabilitációs szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok, információk gyűjtése a fogyatékos személyek, családtagjaik, segítőik tájékoztatása érdekében.

V. Fejezet

A FOGYATÉKOSSÁGI TÁMOGATÁS

22. §30 A fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás. A támogatás célja, hogy – a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez

A jogosulti kör meghatározása

23. §31 (1)32 Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos, az ellátás igénylésének időpontjában Magyarországon élő magyar állampolgár, letelepedett, valamint bevándorolt jogállású személy, továbbá a magyar hatóság által menekültként, illetve hontalanként elismert személy jogosult, akinek

a) segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható módon a látóképessége teljesen hiányzik vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes (látási fogyatékos),

b)33 hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes, feltéve, hogy

ba) halláskárosodása 25. életévének betöltését megelőzően következett be, vagy

bb) halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad (hallási fogyatékos),

c) értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű (értelmi fogyatékos),

d)34 állapota a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavara miatt, az autonómia-tesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető,

e)35 a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy a külön jogszabály szerinti mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható (mozgásszervi fogyatékos),

f)36 az a)–e) és h) pontban meghatározott súlyos fogyatékosságok közül legalább két fogyatékossága van (halmozottan fogyatékos),

g)37 hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes és az a), c)–e) és h) pontok valamelyikében megjelölt egyéb fogyatékossága is van (halmozottan fogyatékos),

h)38 állapota kromoszóma-rendellenesség miatt súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető,

és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul.

(2)39 Az (1) bekezdésben meghatározott támogatásra jogosult

a)40 a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény41 (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát Magyarország területén gyakorolja, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és az e törvényben meghatározott feltételeknek megfelel, valamint

b)42 a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek jogosulti körébe tartozó, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát Magyarország területén gyakorolja, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és az e törvényben meghatározott feltételeknek megfelel,

c)43 a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU Kék Kártyával) rendelkező harmadik országbeli állampolgár, amennyiben az e törvényben meghatározott feltételeknek megfelel és rendelkezik a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel.

(3)44 A súlyosan fogyatékos személy nem jogosult fogyatékossági támogatásra ha

a) vakok személyi járadékában részesül,

b) magasabb összegű családi pótlékban részesül, vagy

c) utána magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak.

(4)45 Megszűnik a fogyatékossági támogatásra való jogosultság, ha

a) a súlyosan fogyatékos állapot nem áll fenn;

b) a fogyatékos személy a felülvizsgálaton nem jelenik meg és a távolmaradását nem igazolja.

(5)46 Ha a jogosult három hónapot meghaladó időtartamra olyan államba távozik, amely nem

a) az Európai Unió tagállama,

b) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, vagy

c) olyan állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez,

távolléte alatt az ellátás szünetel.

(6)47 Ha a támogatásra való jogosultság a fogyatékos személy halála miatt szűnik meg, az elhalálozás hónapjára járó támogatást a vele közös háztartásban együtt élt közeli hozzátartozó, ennek hiányában az örökös veheti fel a halál napjától vagy a hagyatéki átadó végzés jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül.

A fogyatékossági támogatás mértéke

23/A. §48 (1)49 A fogyatékossági támogatás havi összege 2013. június 1-jétől

a) 19 500 forint – a b) pontban foglaltak kivételével – a 23. § (1) bekezdésének a)–e) és h) pontja szerinti esetben,

b) 24 000 forint

ba) a 23. § (1) bekezdés f) és g) pontja szerinti esetben, és

bb) a 23. § (1) bekezdés a), c)–e) és h) pontja szerinti esetben, ha a súlyosan fogyatékos személynek az önkiszolgálási képessége teljesen hiányzik.

(2) Ha a vakok személyi járadékában részesülő látási fogyatékos személy fogyatékossági támogatásra tart igényt, őt a fogyatékossági támogatás a vakok személyi járadékának megszüntetését követően

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti összegben illeti meg, ha önkiszolgálási képességének vizsgálatát nem kéri;

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti összegben illeti meg, ha önkiszolgálási képességének hiányát megállapítják.

(3)50 A fogyatékossági támogatás (1) és (2) bekezdés szerinti összegét 2014. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénynek a nyugellátások évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó szabályai szerint, azzal megegyező mértékben emelni kell, az újonnan megállapításra kerülő fogyatékossági támogatást pedig ugyanilyen emelt összegben kell megállapítani.

Hatásköri, eljárási szabályok

23/B. §51 (1)52 A fogyatékossági támogatás megállapítására irányuló eljárás kérelemre indul. A fogyatékossági támogatás megállapítása a kincstár hatáskörébe tartozik.

(2)53 A 23. § (2) bekezdésében meghatározott személy vonatkozásában a fogyatékossági támogatás megállapítása a kincstár hatáskörébe tartozik.

(3)54

(4)55 Ha a fogyatékossági támogatásra irányuló kérelmet azért utasították el, mert a kérelmező ügyfél nem súlyosan fogyatékos, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb fogyatékossági támogatás megállapítására irányuló kérelemre a bizonyítási eljárást csak abban az esetben kell lefolytatni, ha az orvos igazolja, hogy az igénylő állapota az elutasítás óta rosszabbodott; egyébként – a jogszabályváltozás esetét kivéve – a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

23/C. §56 (1)57 A súlyosan fogyatékos állapot megállapításának kérdésében az orvosszakértői szerv szakhatóságként jár el.

(2)58 A súlyosan fogyatékos állapot fennállását – ha a szakhatósági állásfoglalás eltérően nem rendelkezik – öt évenként az orvosszakértői szerv felülvizsgálja.

23/D. §59 (1)60

(2)61

(3)62 A fogyatékossági támogatásban részesülő, illetve annak gondnoka a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles értesíteni a kincstárat.

(4)63 Ha a támogatásra vonatkozó igényt jogerősen megállapítják, az ellátás a kérelem benyújtásától esedékes.

(5) A fogyatékossági támogatás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás illeték- és költségmentes.

A fogyatékossági támogatás folyósítása, finanszírozása, a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetése

23/E. §64 (1)65 A fogyatékossági támogatást a kincstár folyósítja.

(2) A bentlakásos intézményben lakó súlyosan fogyatékos cselekvőképtelen személy ellátását az intézmény vezetőjének kell folyósítani. Az intézmény vezetője a jogosult személy fogyatékossági támogatását az intézmény költségvetésétől elkülönítetten kezeli és biztosítja a személyre szóló felhasználást.

(3) A fogyatékossági támogatás teljes fedezetét a központi költségvetés biztosítja.

(4) Jogalap nélkül veszi igénybe a fogyatékossági támogatást az a személy, aki

a) arra nem jogosult, vagy

b) kevesebb összegre jogosult, mint amelyet számára folyósítottak.

(5)66 Az, aki a fogyatékossági támogatást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított 30 napon belül határozatban kötelezték.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott idő elteltével a jogalap nélkül felvett fogyatékossági támogatást attól lehet visszakövetelni, akinek az ellátás felvétele felróható, feltéve, hogy az ellátás megszűnésétől számított kevesebb mint három év telt el.

(7)67 Ha a fogyatékossági támogatást jogalap nélkül igénybe vett személy igazolja, hogy tartozásának azonnali vagy egyösszegben való megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire való tekintettel magának vagy a tartásra szoruló hozzátartozónak aránytalanul súlyos anyagi megterhelést jelentene, részére a kincstár legfeljebb tizenkét hónapi halasztást engedélyezhet, illetőleg azt, hogy a tartozást harminchat hónapon belül részletekben fizesse meg.

(8)68 Aki a jogosult halála esetén a kiutalt fogyatékossági támogatást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre határozatban kötelezték.

(9)69 A jogosult halálának hónapját követően belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára átutalt jogalap nélküli ellátásnak a fizetési számla terhére történő visszafizetésére a kincstár a pénzforgalmi szolgáltatót kötelezi, feltéve hogy a fizetési számla feletti rendelkezésre más személy nem jogosult és a visszautalás a fizetési számla terhére megtörténhet. A fizetési számla felett rendelkezésre jogosult más személy természetes személyazonosító adatait és lakcímét a pénzforgalmi szolgáltató a kincstárnak átadja. A kincstár a követelését – visszafizetésre kötelező határozat kibocsátásával – akkor is e személlyel szemben érvényesíti, ha a jogalap nélkül kiutalt ellátást az elhunyt számlájáról még nem vették fel.

A nyilvántartásra, adatvédelemre vonatkozó rendelkezések

23/F. §70 (1)71 A kincstár a fogyatékossági támogatásra való jogosultság megállapítása, az ellátás biztosítása céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

a) a jogosult természetes személyazonosító adatait;

b)72 a jogosult állampolgárságát, illetőleg bevándorolt, letelepedett vagy menekült jogállását;

c) a jogosult belföldi lakó , és/vagy tartózkodási helyét;

d) a jogosultsági feltételekre és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat;

e) a fogyatékossági támogatás megállapítására, megváltoztatására és megszüntetésére vonatkozó döntést;

f) a felülvizsgálat időpontját;

g) a jogosult Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (TAJ szám).

(1a)73 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás az (1) bekezdés e) pontja szerinti adatkör tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(2)74 A kincstár a nyilvántartásból adatot törvény alapján adatkezelésre jogosult szervnek – a felhasználás céljának és jogalapjának egyidejű megjelölésével – jogszabályban meghatározott módon szolgáltathat.

(3) A nyilvántartásból a fogyatékossági támogatásra való jogosultság megszűnésétől számított öt év elteltével törölni kell az adott személyre vonatkozó adatokat.

(4)75 Az e törvény felhatalmazása alapján nyilvántartást vezető szervek a nyilvántartásban kezelt adatokat személyes azonosító adatok nélkül statisztikai célra felhasználhatják, illetőleg azokból statisztikai célra adatot szolgáltathatnak.

(4a)76 A kincstár a fogyatékossági támogatással kapcsolatos eljárása során a fogyatékossági támogatást igénylő vagy fogyatékossági támogatásra jogosult személyre vonatkozóan – a fogyatékossági támogatásra való jogosultság elbírálása, illetve a jogosultság fennállásának ellenőrzése céljából – az (1) bekezdés c) pontja szerinti adatot kérhet a polgárok személyi adatait és lakcímét nyilvántartó szervtől és az (1) bekezdés g) pontja szerinti adatot kérhet az Egészségbiztosítási Alap kezeléséért felelős szervtől.

(5)77 Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, a kincstár által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.

VI. Fejezet78

ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI TANÁCS

24–25. §79

VII. Fejezet

ORSZÁGOS FOGYATÉKOSSÁGÜGYI PROGRAM80

26. § (1)81 Az Országgyűlés által a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében elfogadott Országos Fogyatékosságügyi Programban (a továbbiakban: Program) foglaltakat az egészségügyi, foglalkoztatási, szociálpolitikai, oktatási, közlekedési tervezésben, továbbá a településfejlesztésben, valamint az egyéb állami tervezés körébe tartozó döntés meghozatala során érvényre kell juttatni.

(2)82 A Program előkészítéséről és annak Országgyűlési határozat tervezet formájában az Országgyűlés elé történő terjesztéséről – a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter útján – a Kormány gondoskodik.

(2a)83 Az Országos Fogyatékosságügyi Tanács részt vesz a Program előkészítésében, és figyelemmel kíséri annak végrehajtását.

(3) A Program az alábbiakat tartalmazza:

a) a fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetének bemutatását;

b) a rehabilitációval kapcsolatos célok meghatározását;

c) a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú megváltoztatásához szükséges tennivalókat;

d) a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javításához szükséges feltételrendszer meghatározását;

e) a fogyatékos személyeknek a társadalom életében való aktív részvételét elősegítő terveket;

f) a fogyatékos személyek létszámához és társadalmilag elismert igényeikhez igazodva a közlekedési rendszerek (tömegközlekedési eszközök, utasforgalmi létesítmények), a szállítás, az épített környezet átalakításának, valamint a speciális oktatás és speciális foglalkoztatás célállapotban elérendő indokolt mértékének meghatározását;

g)84 a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtéséhez szükséges, az állam által biztosítandó eszközöket és intézkedéseket;

h)85 a kitűzött célok megvalósításához szükséges eszközök és intézmények meghatározását.

(4)86 A Kormány a Programban megfogalmazott célok ütemezett végrehajtása érdekében Intézkedési Tervet készít. Az Intézkedési Terv tartalmazza a célok végrehajtásához az adott időszakban szükséges intézkedéseket, az intézkedésekért felelős személy megjelölését, az egyes intézkedések megvalósításához szükséges forrást, továbbá a megvalósítás határidejét.

VIII. Fejezet

A FOGYATÉKOS SZEMÉLYEKET MEGILLETŐ JOGOK VÉDELME, TOVÁBBÁ A TÖRVÉNYBŐL FAKADÓ FELADATOK KÖTELEZETTJE87

27. § Amennyiben valakit fogyatékossága miatt jogellenesen hátrány ér, megilletik mindazok a jogok, amelyek a személyhez fűződő jogok sérelme esetén irányadók.

27/A. §88 A fogyatékos személyek jogainak előmozdítása, életminőségük javítása, önálló életvitelük támogatása és az e törvényben megfogalmazott egyéb célok, feladatok megvalósítása érdekében nyújtott, európai uniós forrásból finanszírozott, illetve hazai költségvetési támogatás esetén a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter döntése alapján a képviseletében eljáró közreműködő szervezetként a szakmai felügyelete alatt álló, a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének biztosítására létrehozott szervezet jár el.

Záró rendelkezések

28. § Ez a törvény 1999. január 1-jén lép hatályba azzal, hogy a fogyatékossági támogatásról szóló törvényi rendelkezéseket 1999. szeptember 30-ig kell megalkotni.

29. §89

29/A. §90 (1) A kincstár a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXII. törvénnyel megállapított 23/A. § alapján emelésre kerülő, 2013. június hónapra járó fogyatékossági támogatást a jogosultak számára már emelt összegben folyósítja, illetve állapítja meg.

(2) A vakok személyi járadéka 2013. június 1-jétől havi 16 160 forint összegben jár. A kincstár a 2013. június hónapra járó vakok személyi járadékát a jogosultak számára már emelt összegben folyósítja. A vakok személyi járadékát 2014. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénynek a nyugellátások évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó szabályai szerint, azzal megegyező mértékben emelni kell.

29/B. §91 Az e törvény alapján létrehozott, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXII. törvény hatálybalépésének92 napján működő Országos Fogyatékosügyi Tanács tagjainak megbízatása 2013. szeptember 30-áig szól.

30. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg

a)93 a súlyos fogyatékosság minősítésének, felülvizsgálatának részletes szabályait;94

b)95 a fogyatékossági támogatás folyósításának, elszámolásának szabályait;96

c)97

d)98

e)99 az e törvény alapján nyújtott ellátás igénylésével, megállapításával, folyósításával és ellenőrzésével, valamint az igényelbíráló szervek adatkezelésével kapcsolatos részletes szabályokat.

(2)100 Felhatalmazást kap a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter, hogy a közszolgáltatások igénybevételének és a személyi segítés feltételeinek biztosítása érdekében rendeletben állapítsa meg a fogyatékos személyt az egyenlő esélyű hozzáféréshez fűződő joga gyakorlásában és önálló életvitelében segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályait.101

Az Európai Unió jogának való megfelelés

31. §102 Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való részleges megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés d) pont és 21. cikk,

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikke,

c)103 a Tanács 2009/50/EK irányelve (2009. május 25.) a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről, 14. cikk (1) bekezdés e) pont.

32. §104 (1) E törvény 29. §-a a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló, 2006. július 5-i 1107/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(2) E törvény 15–16. §-ai a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK tanácsi irányelv 5. cikkének való megfelelést szolgálják.

(3)105 Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet az 1998. évi XXVI. törvényhez106

A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósításának ütemezése az önkormányzatok, illetőleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások esetében

Az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeinek megteremtésére kötelezett önkormányzatok

Kötelezettek
száma

2008.
december 31.

2009. december 31.

2010.
december 31.

egészségügyi
alapellátás

szociális
alapellátás

óvoda

alapfokú
iskola

középfokú
iskola

gyermek-
védelmi
alapellátás

gyermek-
védelmi
szakellátás

szociális
szakellátás

egészségügyi
szakellátás

önkormány-
zati ügyfélszol-
gálat

2 ezer fő alatti település önkormányzata

2349

1

 

 

 

 

 

 

 

 

1

2–5 ezer fő közötti település önkormányzata

509

1

1

1

1

 

 

 

 

 

1

5–10 ezer fő közötti település önkormányzata

144

1

1

1

1

 

 

 

 

 

1

10–20 ezer fő közötti település önkormányzata

80

1

1

1

1

 

1

 

 

 

1

20–30 ezer fő közötti település önkormányzata

25

1

1

1

1

 

1

 

 

 

1

30 ezer fő feletti település önkormányzata, ideértve a főváros kerületeit is

61

1

1

1

1

 

1

 

 

 

1

megyei (fővárosi) önkormányzat

20

 

 

1

1

1

 

1

1

1

1

1

A törvényt az Országgyűlés az 1998. március 16-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1998. április 1.

2

A preambulum szövege a 2011: CCI. törvény 170. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § a) pontja a 2013: LXII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 4. § f) pontját a 2007: XXIII. törvény 1. §-a iktatta be.

5

A 4. § f) pont fa) alpontja a 2011: CXI. törvény 48. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 4. § f) pont fb) alpontja a 2010: CLXXXV. törvény 226. § (7) bekezdése, a 2013: LXII. törvény 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § f) pont fc) alpontja a 2011: CLXXIX. törvény 201. §-a, a 2013: CXXXIII. törvény 78. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 4. § g) pontját a 2007: XXIII. törvény 1. §-a iktatta be.

9

A 4. § h) pontját a 2007: XXIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXXV: törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

10

A 6. § a 2009: CXXV. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

11

A 7. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2003: IV. törvény 59. §-a. A 7. § (1) bekezdése a 2007: XXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

12

A 7. § (2) bekezdését a 2003: IV. törvény 59. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

13

A 7/A. §-t megelőző alcímet a 2007: XXIII. törvény 3. §-a iktatta be.

14

A 7/A. §-t a 2007: XXIII. törvény 3. §-a iktatta be.

15

A 7/B. §-t a 2007: XXIII. törvény 3. §-a iktatta be.

16

A 7/B. § (3) bekezdése a 2012: CCX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

18

A 12. § (4) bekezdését a 2009: CXXV. törvény 17. §-a iktatta be.

19

A 13. § (1) bekezdése a 2007: XXIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

20

A 13. § (3) bekezdését a 2009: CXXV. törvény 18. §-a iktatta be.

21

A 15. § (3) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 64. §-a iktatta be.

22

A 15. § (4) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 64. §-a iktatta be.

23

A 16. § a 2013: LXII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

24

A 17. §-t megelőző alcím a 2010: XXXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

25

A 17. § a 2010: XXXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

26

A 17. § (4) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 85. §-ával megállapított szöveg.

27

A 18. § (3) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 86. §-ával megállapított, a 2013. LXII. törvény 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 20. § a 2010: CLXXI. törvény 87. §-ával megállapított szöveg.

29

A 21. § nyitó szövegrésze a 2010: CLXXI. törvény 89. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 22. § az 1999: CXXII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

31

A 23. § az 1999: CXXII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

32

A 23. § (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2007: I. törvény 116. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 23. § (1) bekezdésének b) pontja a 2003: IV. törvény 60. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 82. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. március 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

34

A 23. § (1) bekezdésének új d) pontját a 2003: IV. törvény 60. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti d)–f) pont jelölését e)–g) pontra változtatva. E módosító törvény 82. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. március 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

35

A 23. § (1) bekezdése eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2003: IV. törvény 60. § (2) bekezdése, szövegét a 60. § (3) bekezdése állapította meg. E módosító törvény 82. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. március 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

36

A 23. § (1) bekezdése eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2003: IV. törvény 60. § (2) bekezdése, szövege a 84. § (2) bekezdése e) pontjának ea) alpontja, a 2012: XXXIV. törvény 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 23. § (1) bekezdése eredeti f) pontjának jelölését g) pontra változtatta a 2003: IV. törvény 60. § (2) bekezdése, szövege a 84. § (2) bekezdése e) pontjának eb) alpontja, a 2012: XXXIV. törvény 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 23. § (1) bekezdés h) pontját a 2012: XXXIV. törvény 1. §-a iktatta be.

39

A 23. § új (2) bekezdését a 2001: LXX. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2007: I. törvény 116. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 23. § (2) bekezdésének a) pontja a 2007: CXXI. törvény 65. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 170. § b) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 23. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: XCII. törvény 10. § (1) bekezdése, a 2011: CCI. törvény 170. § b) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 23. § (2) bekezdés c) pontját a 2011: CV. törvény 47. §-a iktatta be.

44

A 23. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2001: LXX. törvény 39. § (1) bekezdése, szövege a 2010: CLXXI. törvény 88. §-ával megállapított szöveg.

45

A 23. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: LXX. törvény 39. § (1) bekezdése.

46

A 23. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2001: LXX. törvény 39. § (1) bekezdése, szövege a 2010: XCII. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 23. § (6) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 65. § (3) bekezdése iktatta be.

48

A 23/A. §-t az 1999: CXXII. törvény 49. §-a iktatta be, szövege a 2003: IV. törvény 61. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 82. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. március 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

49

A 23/A. § (1) bekezdése a 2013: LXII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 23/A. § (3) bekezdését a 2013: LXII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

51

A 23/B. §-t az 1999: CXXII. törvény 49. §-a iktatta be.

52

A 23/B. § (1) bekezdése a 2004: XXVI. törvény 20. § (1) bekezdése és a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (4) bekezdésének a) pontja, a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja és (4) bekezdésének a) pontja, a 2009: LVI. törvény 197. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

53

A 23/B. § új (2) bekezdését a 2001: LXX. törvény 40. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva, e módosító törvény 42. § (5) bekezdése alapján 2004. május 1-jén lép hatályba. A (2) bekezdést újonnan a 2004: XXVI. törvény 20. § (2) bekezdése állapította meg, szövege a 2004: CXXXVI. törvény 73. § (4) bekezdésének b) pontja, első mondata a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja és (4) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 23/B. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2001: LXX. törvény 40. §-a, a bekezdést hatályon kívül helyezte a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének a) pontja.

55

A 23/B. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: LXX. törvény 40. §-a, szövege a 2009: LVI. törvény 196. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

56

A 23/C. §-t az 1999: CXXII. törvény 49. §-a iktatta be.

57

A 23/C. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének q) pontja, a 2009: LVI. törvény 197. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

58

A 23/C. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének q) pontja, a 2009: LVI. törvény 197. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

59

A 23/D. §-t az 1999: CXXII. törvény 49. §-a iktatta be.

60

A 23/D. § (1) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 23. pontja hatályon kívül helyezte.

61

A 23/D. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 198. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

62

A 23/D. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 23/D. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 197. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

64

A 23/E. §-t az 1999: CXXII. törvény 49. §-a iktatta be.

65

A 23/E. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 23/E. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 197. §-a, a 2010: CLXXI. törvény 89. § b) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 23/E. § (7) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 23/E. § (8) bekezdését a 2007: CXXI. törvény 66. §-a iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 197. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

69

A 23/E. § (9) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 80. §-a iktatta be.

70

A 23/F. §-t az 1999: CXXII. törvény 49. §-a iktatta be.

71

A 23/F. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 23/F. § (1) bekezdésének b) pontja a 2004: XXVI. törvény 94. § (4) bekezdése c) pontjának ce) alpontja szerint módosított szöveg.

73

A 23/F. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 34. §-a iktatta be.

74

A 23/F. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 23/F. § (4) bekezdése a 2011: CXII. törvény 86. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg.

76

A 23/F. § (4a) bekezdését a 2013: XXVII. törvény 81. §-a iktatta be.

77

A 23/F. § (5) bekezdését a 2011: CLXXVI. törvény 157. §-a iktatta be.

78

A VI. fejezetet (24–25. §-t) a 2013: LXII. törvény 10. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

79

A 24–25. §-t a 2013: LXII. törvény 10. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

80

A VII. fejezet címe a 2013: LXII. törvény 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 26. § (1) bekezdése a 2013: LXII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 26. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (4) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 26. § (2a) bekezdését a 2013: LXII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

84

A 26. § (3) bekezdése g) pontja a 2013: LXII. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 26. § (3) bekezdés h) pontját a 2013: LXII. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be.

86

A 26. § (4) bekezdése a 2013: LXII. törvény 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A VIII. fejezet címe a 2013: LXII. törvény 9. § d) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 27/A. §-t a 2013: LXII. törvény 6. §-a iktatta be.

89

A 29. §-t a 2013: LXII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

90

A 29/A. §-t a 2013: LXII. törvény 7. §-a iktatta be.

91

A 29/B. §-t a 2013: LXII. törvény 8. §-a iktatta be.

92

A hatálybalépés napja: 2013. június 1.

93

A 30. § (1) bekezdésének a) pontja az 1999: CXXII. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

95

A 30. § (1) bekezdésének b) pontja az 1999: CXXII. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

97

A 30. § (1) bekezdés c) pontját a 2013: LXII. törvény 10. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

98

A 30. § (1) bekezdésének d) pontját az 1999: CXXII. törvény 50. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: LXII. törvény 10. § (2) bekezdés b) pontja.

99

A 30. § (1) bekezdés e) pontját a 2001: LXX. törvény 41. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXVII. törvény 82. §-ával megállapított szöveg.

100

A 30. § (2) bekezdése a 2009: LXXIX. törvény 43. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 31. §-t és alcímét a 2007: I. törvény 116. § (4) bekezdése iktatta be.

103

A 31. § c) pontját a 2011: CV. törvény 48. §-a iktatta be.

104

A 32. §-t a 2007: CXXI. törvény 67. §-a iktatta be.

105

A 32. § (3) bekezdését a 2011: CLXXVI. törvény 157. § (2) bekezdése iktatta be.

106

A mellékletet a 2007: XXIII. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2012: CCX. törvény 58. § d) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére