PK BH 1998/280
PK BH 1998/280
1998.06.01.
A házastárs törvényes öröklésből való kiesésének elhatárolása a végrendeleti öröklésből való kieséstől [Ptk. 601. § (1)-(2) bek.].
F. F. örökhagyó - aki Romániában ismerkedett meg a felperessel - 1978. május 5-én írásbeli magánvégrendeletet készített, amelyben általános örököséül a felperest nevezte meg, akivel a közeljövőben házasságot kíván kötni. Leányát: az I. rendű alperest és unokáit: a II. és III. rendű alpereseket kitagadta, mert évek óta nem látta őket, tőlük szeretet, törődést nem kapott.
Az örökhagyó és a felperes 1979. március 1-jén Romániában házasságot kötöttek; a felperes 1984. június 24-én települt át Magyarországra, és az örökhagyó Baross utca 45. szám alatti lakásába költözött; ingóságai egy részét az örökhagyó rákoscsabai házas ingatlanában helyezte el.
Az örökhagyó 1984. augusztus 21-én újabb írásbeli magánvégrendeletet készített, amelyben általános örököséül ismét a felperest - most már mint házastársát - nevezte meg. Egyben az I. rendű alperest kötelesrészre szorította, kiesése esetére pedig a II. és III. rendű alpereseket kizárta az öröklésből.
1984 őszén azonban az örökhagyó és a felperes között az életközösség megszakadt és a felperes a Baross utca 45. szám alatti lakásból elköltözött. Az örökhagyó 1985 tavaszán kórházba került. Az 1985. március 23-án felvett ügyvédi tényvázlat szerint megbízást adott a házassági bontóper megindítására, majd 1985. március 28-án újabb írásbeli magánvégrendeletet írt alá, amelyben egymás között egyenlő arányban az alpereseket nevezte meg örököseiül.
Ennek indokául azt jelölte meg, hogy az alperesek gondozzák, ápolják, mert a felperes ezt a kötelezettségét nem teljesíti, 1984 októberében elköltözött tőle rákoscsabai házába, és az életközösség megszűnt közöttük, ezért bontópert is indított.
A bontóperi keresetlevél alapján kitűzött első tárgyaláson: 1985. július 26-án az örökhagyó egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni; a felperes (abban a perben alperes) a tárgyaláson olyan előadást tett, hogy az örökhagyó az albérlőjét: T. J.-t küldte hozzá azzal, hogy nem kíván a tárgyaláson részt venni, szándéka békülésre irányul, s hívta őt haza; ezért kérte a tárgyalás elhalasztását. Az 1985. szeptember 26-ára kitűzött újabb tárgyaláson a felek egyike sem jelent meg személyesen; a felperes (abban a perben alperes) jogi képviselője az örökhagyó elmeorvosi vizsgálatának elrendelését kérte, mert állítása szerint az örökhagyó nem rendelkezik perbeli cselekvőképességgel.
A bíróság az örökhagyó személyes meghallgatása céljából helyszíni tárgyalásra tűzött határnapot, azt megelőzően azonban 1985. október 22-én az örökhagyó meghalt.
A hagyatéki eljárásban a közjegyző az örökhagyó hagyatékát az 1985. március 8-i végrendelet alapján az alpereseknek adta át.
A felperes keresetlevelében elsődlegesen a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte. Több érvénytelenségi okra hivatkozott, így állította, hogy az örökhagyó a végrendelkezéskor cselekvőképtelen volt, az alperesek tisztességtelen befolyásolására végrendelkezett, az alperesek közreműködtek a végrendelet elkészítésében, illetőleg a végrendelet aláírásakor a két végrendeleti tanú együttesen nem volt jelen. Másodlagos kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy a végrendelet érvényessége esetén a kötelesrész megilleti.
A jogi képviselővel eljáró alperesek kifogásként arra hivatkoztak, hogy a felperes a Ptk. 653. §-a értelmében a megtámadásra nem jogosult, mert a házastársi életközösség közte és az örökhagyó között nem állt fenn.
Az elsőfokú bíróság első ízben meghozott ítéletével mindkét kereseti kérelmet elutasította. Álláspontja szerint a felperes a végrendelet érvénytelenségét nem tudta bizonyítani, de kötelesrész sem illeti meg, mert a Ptk. 606. §-a és a Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése értelmében az öröklésből kiesett: az életközösség nem állt fenn közte és az örökhagyó között, és visszaállítására sem volt kilátás.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. Iránymutatása szerint elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a felperes a Ptk. 653. §-a értelmében a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt jogosult-e keresetet előterjeszteni. Ha ugyanis a másodlagos kereseti kérelemre a bíróság azt állapította meg, hogy kötelesrész nem illeti meg a felperest, mert az öröklésből kiesett és ez a megállapítás megalapozott, akkor a felperes a végrendeletet sem támadhatja meg. Fel kell tehát hívni az alperesek figyelmét viszonkereset előterjesztésére.
Az újabb eljárásban az alperesek viszonkeresetet terjesztettek elő és annak megállapítását kérték, hogy a Ptk. 653. §-a értelmében a felperes nem jogosult a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kémi, mert az életközösség nem állt fenn, az öröklésből kiesett.
Az elsőfokú bíróság az 1994. november 7-i tárgyaláson „a Pp. 146. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel felhívta.... az alperesi képviselőt a viszonkereset pontos előterjesztésére, ugyanis a perben előterjesztett viszonkereset jelenlegi tartalma szerint annak megállapítására irányul, hogy a felperes nem jogosult a végrendelet megtámadására, vagyis nem jogosult a perlésre.” (22. P. 88.120/1990/35. számú jegyzőkönyv)
E felhívásra az I. rendű alperes (jogi képviselő útján) viszonkeresetét a következőképpen fogalmazta meg: állapítsa meg a bíróság, hogy az örökhagyó és a felperes között az életközösség nem állt fenn, ezért az örökhagyó a végrendeletben szereplő rendelkezéseket megalapozottan és érvényesen tehette meg (36. sorszámú beadvány).
Az 1995. február 16-i tárgyaláson az alperesek jogi képviselője viszonkeresetét akként pontosította, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint az életközösség nem állt fenn, ezért a felperest nem illeti meg haszonélvezeti jog, mert őt az örökhagyó kizárta az öröklésből, az öröklésből kiesett (22. P. 88.120/1990/37. számú jegyzőkönyv).
Az elsőfokú bíróság újabb ítéletével a keresetet elutasította, és megállapította, hogy a felperes az örökhagyó után való öröklésből kiesett. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek 37 270 forint perköltséget és az államnak külön felhívásra 25 440 forint le nem rótt illetéket. Az ítélet indokolásában elsődlegesen az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelenségének kérdésével foglalkozott és megállapította, hogy egyik érvénytelenségi ok fennállása sem bizonyított. Ezután azt vizsgálta, hogy a felperes másodlagos kereseti kérelme megalapozott-e, azaz a felperest a törvényes öröklés rendje szerint megilleti-e korlátozott haszonélvezet mint kötelesrész. Megállapította, hogy a Ptk. 606. §-a értelmében alkalmazni kell a Ptk. 601. §-a (1) bekezdésének az öröklésből való kiesésre vonatkozó rendelkezését. E körben pedig elsősorban az örökhagyó által a bontóper megindítására adott megbízást tartalmazó tényvázlat, a bontóperi keresetlevél, valamint a végrendelet tartalma és a felperes bontóperi nyilatkozata alapján bizonyítottnak találta, hogy a felperes és az örökhagyó között az életközösség nem állt fenn, és visszaállítására sem volt kilátás. Ezeket az okirati bizonyítékokat a meghallgatott tanúk vallomása sem tudta megdönteni. Kiemelte az elsőfokú bíróság az örökhagyó betegtársa és a kórházi, illetőleg ápoló személyzet tanúvallomását, akik mint érdektelen tanúk úgy nyilatkoztak, hogy a felperes a kórházban nem látogatta az örökhagyót. A Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése szerinti kiesés tehát megvalósult. Az alperesi viszonkereset kapcsán az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy „a felperes - aki elsődlegesen végrendelet alapján kívánt örökölni - jogosult volt megtámadni az 1985. március 28-i végrendeletet, hiszen, amennyiben keresetének a bíróság helyt adott volna, az 1984. augusztus 21-i végrendelet alapján a felperes örökölt volna.” A másodlagos kereseti kérelemmel összefüggésben került sor a módosított viszonkereset előterjesztésére, e körben kellett tehát vizsgálni a módosított viszonkereset megalapozottságát vagy alaptalanságát: arra az esetre ugyanis, ha az elsődleges kereseti kérelemnek a bíróság nem adna helyt, a felperes kötelesrész iránti igényt érvényesített; erre vonatkozó igénye azonban nem áll fenn, mert a törvényes öröklésből kiesett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az örökhagyó 1985. március 28-i írásbeli végrendelete a felek viszonylatában érvénytelen. A felperes kiesésére vonatkozó rendelkezést azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy kiesése csak a törvényes öröklésre vonatkozik. Kötelezte az alpereseket, hogy az államnak külön felhívásra fizessenek meg egyetemlegesen 22 950 forint kereseti illetéket és 15 300 forint fellebbezési illetéket, a felperes pedig ugyanezen a módon és címen ugyancsak 15 300 forintot köteles megfizetni. Kötelezte továbbá a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek 9000 forint együttes első- és másodfokú részperköltséget. A másodfokú bíróság álláspontja szerint elsősorban a végrendelet érvénytelenségét kellett vizsgálni, és a végrendelet érvénytelenségét abból az okból megállapíthatónak látta, hogy a végrendeleti tanúk az aláíráskor együttesen nem voltak jelen. A viszonkereset alapján meghozott döntéssel annak indokai alapján egyetértett, azt azonban a Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése szerint pontosította.
A jogerős ítélet ellen az alperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével a másodfokú bíróságot kérték új eljárásra és új határozat hozatalára utasítani, melynek eredményeként a kereset elutasítását és viszonkeresetüknek való helyt adást kértek. Sérelmezték, hogy a másodfokú bíróság „pontosítása” csak a Ptk. 601. §-ának (1) bekezdését hívta fel a felperes öröklésből való kiesésének megállapításánál és figyelmen kívül hagyta a Ptk. 653. §-ának rendelkezését. A felperes nem hivatkozhatott volna az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelenségére, mert nemcsak a törvény alapján, hanem a korábbi: 1984. augusztus 21-i végrendelet alapján sem örökölhet a Ptk. 601. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt, a viszontkeresetre vonatkozó jogerős rendelkezés megváltoztatását és az öröklésből való kiesésére vonatkozó rendelkezés mellőzését kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg, hogy közte és az örökhagyó között az életközösség nem állt fenn és visszaállítására sem volt kilátás: ugyanis mindvégig együtt éltek az örökhagyó Baross utcai lakásában. Sérelmezte a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezést is, amely nincs arányban a pernyertesség és pervesztesség mértékével.
Az alperesek felülvizsgálati kérelme az alábbi körben megalapozott, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Pp. 275. §-a (2) bekezdésének fő szabálya szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
Az adott esetben a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem valójában két oldalról közelítve, de egy alapvető jogkérdésben: a felperes kereshetőségi jogával kapcsolatban támadta a jogerős döntést: vagyis, hogy fennállt-e az örökhagyó és a felperes között a házastársi életközösség, ehhez képest a felperes jogosult volt-e az 1985. március 28-i végrendelet megtámadására.
A Legfelsőbb Bíróság ezért csak ebben a körben vizsgálhatta meg a jogerős ítéletet és az 1985. március 28-i végrendelet érvényességének vagy érvénytelenségének a kérdésével közvetlenül nem foglalkozhatott.
A Ptk. 653. §-a szerint a végrendelet érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg a hatálytalanság megállapítása esetén maga örököl vagy tehertől mentesül.
Elsődlegesen tehát abban a kérdésben kell állást foglalni hogy a felperes az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelensége esetében örökölne-e az örökhagyó után, vagy a jogszabály valamely rendelkezése megfosztja az öröklés lehetőségétől. Ez előkérdése annak, hogy a felperes akár elsődleges: a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti, akár másodlagos: kötelesrész iránti kereseti kérelmével érdemben foglalkozni lehessen.
Az adott esetben a felperes két jogcímen is jogosult lenne az örökhagyó után az öröklésre: elsősorban az 1984. augusztus 21-i végrendelet alapján, mint végrendeleti örökös megörökölné a hagyatéki vagyon állagát, de végrendelet nem létében mint házastárs a törvényes öröklés rendje szerint özvegyi haszonélvezeti jogra lenne jogosult.
Mindkét örökösi minőségében megilletné tehát az a jog, hogy az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt pert indítson - feltéve, hogy az öröklésből nem esett ki.
A házastárs kiesésének különös szabályait tartalmazó Ptk. 601. §-a külön kiesési okként szabályozza a törvényes öröklésből való kiesést [601. § (1) bek.] és a végrendeleti öröklésből való kiesést [601. § (2) bek], és a kiesés e két esetének a feltételei sem azonosak.
Nem elég tehát általánosságban, egymagában, csak az életközösség megszakadása okából a házastárs kiesésére hivatkozni, hanem az erre vonatkozó igényt mind a két jogcímen való öröklésből kiesésre elő kell terjeszteni, és az életközösség megszakadásán túlmenően - amely mindkét esetben a kiesés elsődleges feltétele - az (1) bekezdésben, illetőleg a (2) bekezdésben meghatározott további feltételek fennállását is bizonyítani kell; így a törvényes öröklésből való kieséshez azt, hogy az életközösség visszaállítására ne legyen kilátás, a végintézkedés alapján való öröklésből kieséshez pedig azt, hogy az örökhagyónak nem volt szándékában az életközösség megszakadása esetére juttatásban részesíteni házastársát.
A bíróság ugyanis a házastárs kiesését hivatalból nem vizsgálhatja.
A Ptk. 601. §-ának (3) bekezdése szerint a kiesésre csak az hivatkozhat, aki a házastárs kiesése esetén maga örökölne vagy végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől, illetőleg más tehertől mentesülne. Ez a jogosultság tehát - az érdemtelenségre [602. § (3) bek.] és a végrendelet érvénytelenségre, illetőleg hatálytalanságára (653. §) vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan - csak az öröklésben közvetlenül érdekeltet illeti meg.
Ez a hivatkozás történhet úgy, hogy az érdekelt a házastárs kiesésének megállapítása iránt pert indít, vagy úgy. hogy a házastárs által örökösi minősége alapján ellene indított perben a kiesésre védekezésként hivatkozik.
A másodfokú bíróság korábbi hatályon kívül helyező végzésében adott iránymutatás abban mindenképpen helytálló volt, hogy ha bizonyítást nyer, miszerint az örökhagyó és a felperes között a házastársi életközösség nem állt fenn. és visszaállítására sem volt kilátás, ennek nemcsak a másodlagos kereseti kérelem szempontjából van jelentősége. hanem a felperes - a további feltétel megléte esetén - az alperesek javára szóló végrendelet megtámadására sem jogosult, és erre - a Pp. akkor még hatályos 146. §-ának (3) bekezdése értelmében - az alperesek figyelmét fel kell hívni.
Az újabb eljárásban azonban az alperesek a felperes kiesésére való hivatkozásukat (most már viszontkeresetben) továbbra is hiányosan és pontatlanul, általánosságban a Ptk. 653. §-ára hivatkozva terjesztették elő, sőt azt az 1995. február 16-i tárgyaláson kifejezetten a haszonélvezeti jogból (vagyis a törvényes öröklésből) való kiesésre korlátozták. De a viszonkereset hiányosságát az elsőfokú bíróság sem ismerte fel, és ebből következik, hogy az alperesek részére adott tájékoztatás hiányos és pontatlan volt (lásd az 1994. november 7-i tárgyalási jegyzőkönyv tartalmát). Ennek további következménye volt az is, hogy az elsőfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzés iránymutatását figyelmen kívül hagyva, a kereshetőségi jog kérdésében való döntés helyett elsődlegesen ismét az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelenségének kérdésével foglalkozott, és csak a másodlagos kereseti kérelemmel összefüggésben - vagyis értelemszerűen a törvényes öröklésből való kiesés kérdésében - döntött. Az elsőfokú bíróságnak ez az eljárása olyan súlyos eljárási szabálysértésnek minősül, amely miatt a rendelkező részhez képest indokolásában is ellentmondásos elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének lett volna helye.
A másodfokú bíróság azonban ezt az eljárási szabálysértést nem észlelte, és az elsőfokú bíróság jogi álláspontját elfogadva a felperes öröklésből való kiesését csak a törvényes öröklés tekintetében vizsgálta és ennek megfelelően módosította az elsőfokú ítélet rendelkező részét is. A másodfokú bíróság tehát maga is megsértette a Pp. 146. §-ának (3) bekezdését, a felperes kereshetőségi joga kérdésében döntése nem felelt meg a jogszabályoknak és ezáltal ítéletének az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelenségét megállapító rendelkezése is elvesztette jogi alapját.
A fent kifejtettek jogi jelentősége abban van, hogy ugyanakkor a jogerős ítélet megállapította, miszerint az örökhagyó és a felperes között az életközösség nem állt fenn és visszaállítására sem volt kilátás. E ténymegállapítást - és a felperesnek a törvényes öröklésből való kiesését megállapító érdemi döntést - a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében támadta, és megalapozatlanságra, a bizonyítékok jogszabályba ütköző módon való értékelésére hivatkozott. Ez az állítása azonban alaptalan.
Az eljárt bíróságok a tényállást a Pp. 206. §-ában írtak szerint a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapították meg. Ennek során értékelték a rendelkezésre álló adatokat, különösen a bontóperi iratok tartalmát és a felperesnek a bontóperben tett személyes nyilatkozatát. A bizonyítékok mérlegelése nem volt jogszabálysértő, a megállapított tényállás nem iratellenes, nem tartalmaz logikai ellentmondást vagy kirívó okszerűtlenséget. Az okszerű mérlegelés felülbírálatára: a felülmérlegelésre pedig a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban nincs jogi lehetőség. Helytálló volt tehát a jogerős ítéletnek az a rendelkezése, amely megállapította, hogy a felperes a törvényes öröklésből kiesett.
Az eljárási szabálysértés orvoslásához és a jogvita teljes lezárásához azonban az szükséges, hogy az új eljárásban az alperesek a felperesnek a végrendeleti öröklésből való kiesése iránt viszontkeresetben érvényesített igényüket a fent kifejtetteknek megfelelően - a kiesés további feltételére is hivatkozva - előterjesszék. Csak ekkor lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy az esetleg még szükséges bizonyítás lefolytatása után a felperes kereshetőségi joga kérdésében megalapozott döntést hozzon és ehhez képest döntsön a felperes által előterjesztett kereseti kérelmek tárgyában.
A Legfelsőbb Bíróság ezért részítéletet hozott, a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a felperes törvényes öröklésből való kiesését megállapító rendelkezését hatályában fenntartotta, egyéb rendelkezéseit azonban hatályon kívül helyeztet és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság részítéletével a felperes törvényes öröklésből való kiesése kérdésében a jogvita lezárult, ez a további eljárásban már nem vitatható. Ez a döntés azonban - részben - a jogi alapja a felek által a perben érvényesített további igényeknek; célszerűnek látszik ezért, hogy a perköltség viseléséről és a le nem rótt illeték megtérítéséről a bíróság együttesen, a pert befejező határozatában döntsön. (Legf. Bír. Pfv. V. 22.937/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás