PK BH 1998/288
PK BH 1998/288
1998.06.01.
I. Magánút közúttá minősítése államigazgatási jogkörbe tartozó intézkedés, ennek megtételére a bíróság nem jogosult (Pp. XX. fejezet; Ptk. 349. §).
II. A perben nem érvényesített igény tekintetében a felülvizsgálati eljárásban jogszabálysértés megállapítására nem kerülhet sor [Pp. 215. §, 270. § (1) bek.].
Az I. rendű felperes 1981. évben vétel jogcímén szerezte meg az sz.-i 2815. számú tulajdoni lapon 123/2. hrsz. alatt felvett kertingatlan tulajdonjogát. Az ingatlan a közútként kiépített H. úttal határos, a hátsó telekhatár pedig a 122/7. hrsz.-ú saját használatú magánúttal - az un. „földes úttal” - érintkezik, amelyet tulajdonosai az 1975. december 9-i szerződéssel az akkori városi tanács vb által jóváhagyott megosztási vázrajz alapján a közös tulajdonukban álló ingatlanuk megosztásával egyidejűleg alakítottak ki.
A felperesek az 1982. április 19-én kiadott építési engedély alapján hétvégi ház építését kezdték meg; az építési engedély szerint az épületet a földes út felőli telekhatártól 3 méterre voltak kötelesek létesíteni.
1986-ban az Sz.-i űdülőövezet villamosítására 64 tagú építőközösség alakult, amelynek tagja volt a I. rend felperes is. Az építőközösség tagjai személyenként 14 000 forintot fizettek be, míg az alperes jogelődje 500 000 forinttal járult hozzá a költségekhez. A villamosvezeték és a közvilágítás kiépítése mind a H. úton, mind a magánúton megtörtént. Időközben azonban a magánút tulajdonosai a magánutat lezárták, és nem járultak hozzá, hogy a felperesek, illetőleg a szomszédos ingatlanok tulajdonosai a villamos vezetéket a magánúton megépített kisfeszültségű hálózatról vezessék be az ingatlanukra. Az I. rend felperes és pertársai ezért pert indítottak a magánút tulajdonosai ellen a hozzájáruló nyilatkozat pótlása, illetőleg szolgalmi jog alapítása iránt. Kereseti kérelmüket azzal indokolták, hogy ingatlanaikon a lakóépületet az építési engedélynek megfelelően a magánúttól 3 méterre építették fel, ezért célszerű, hogy a villamos vezeték csatlakozása a magánútról és ne jóval nagyobb távolságról - és ehhez képest jelentős többletköltséggel - a H. útról történjék.
A megyei bíróság ítéletével a keresetet jogerősen elutasította. Indokolása szerint sem az építőközösségi szerződés, sem a terület villamos hálózatának létesítésére vonatkozó tervek nem tartalmaznak rendelkezést arra nézve, hogy a felperesek melyik útról jogosultak a villamos vezetékre való csatlakozásra. Különös méltánylást érdemlő magánérdek pedig nem volt megállapítható, mert a felperesi ingatlan áramellátása a H. útról is biztosítható.
A felperesek ezután az alpereshez fordultak és kérték a magánút kisajátítását és közút céljára való biztosítását, az alperes azonban az 1993. szeptember 23-án meghozott határozatával e kérelmet elutasította. A felperesek által a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított keresetet a helyi bíróság elkésettség okából elutasította.
Ezt követően indították a felperesek a jelen pert az alperes ellen. Többirányú kereseti kérelmet terjesztettek elő: így birtokháborítás megállapítását kérték a magánút elzárása miatt; hivatkoztak továbbá arra, hogy az építőközösségi szerződéssel közös tulajdon keletkezett, amelyben tulajdonostárs az alperes is, ezért kérték arra kötelezni, hogy a magánúton lévő vezetékoszlopokról lecsatlakozásukat biztosítsa. Kérték továbbá annak megállapítását, hogy az alperesi jogelőd a villamosvezeték kiépítéséhez adott területfelhasználási engedély megadásánál megsértette az akkor hatályos 1/1968. (I. 11.) ÉTM rendelet előírásait. A rendelet 9. §-a (3) bekezdés-ének d) pontja és a 12. §-a (1) és (2) bekezdésének egybevetéséből ugyanis az következik, hogy az alperesnek a magánút tekintetében kisajátítási eljárást kellett volna kezdeményeznie, illetőleg ennek hiányában meg kellett volna tagadnia a területfelhasználási engedély kiadását. E jogszabálysértő eljárással a felpereseknek okozott kár címén a Ptk. 349. §-a alapján 50 000 000 forintra tartottak igényt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy a felpereseknek birtoksérelmet okozott volna. Az építőközösségi jogviszony pedig tulajdonjogot nem keletkeztet, a felpereseknek e címen érvényesített igénye tehát alaptalan. Végül a kártérítési igény tekintetében a jogalap hiányára, illetőleg elévülésre hivatkozva kérte a kereset elutasítását. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a magánút tulajdonjoga egyértelműen tisztázott, ennélfogva „a magánút tekintetében ezen magánszemélyek jogosultak az intézkedések megtételére, az alperes nem”. Így az alperes birtoksérelmet sem okozott. Kifejtette továbbá, hogy a hálózat kiépítésére létrejött építőközösségi szerződéssel nem jött létre közös tulajdon az alperes és az építőközösség tagjai között; a vezeték kiépítésével pedig a vezeték az Elektromos Művek tulajdonába került. Rámutatott arra, hogy az alperes eljárása nem volt jogellenes akkor sem, amikor elzárkózott a magánút kisajátításának kezdeményezése elől. Ehhez képest a kártérítési igény megalapozatlan.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, és annak megváltoztatását kérték. Fellebbezési kérelmük arra irányult, hogy az alperes a 122/7. hrsz.-ú magánútként kezelt út lezárását szüntesse meg, mert az az építési engedélyek kiadásának időszakában közút volt, amit később önkényesen minősítettek magánútnak. Biztosítsa továbbá, hogy a felperesek ezen a magánúton elhelyezett oszlopról köthessék be ingatlanukra az elektromos vezetéket.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélet indokolásában a másodfokú bíróság elsősorban kiemelte, hogy a felperesek az elsőfokú eljárásban jogi képviselő nélkül jártak el, és az általuk előterjesztett kereseti kérelem nem volt teljesen egyértelmű. Az azonban megállapítható volt: hogy azt sérelmezték, hogy nem biztosították részükre a magánúton lévő elektromos vezetékre való csatlakozásukat. E sérelem orvoslására kérték kötelezni az alperest. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az elsőfokú bíróság helyesen utalt az ítélete indokolásában arra, hogy az alperes részéről birtoksértés nem történt, de az sem volt megállapítható, hogy az alperes jogellenesen járt volna el akkor, amikor nem tett lépéseket a magánút kisajátítása érdekében, illetőleg nem lépett fel a magánút tulajdonosaival szemben aziránt, hogy a felperesek az ott lévő elektromos vezeték oszlopáról biztosítsák csatlakozásukat. Az alperes ugyanis erre nem volt jogosult, a kért intézkedés kívül esik az alperes hatáskörén. A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be és az ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kérték utasítani. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet megalapozatlan, iratellenes és ellentmondásos. Kereseti kérelmük mindvégig arra irányult, hogy az alperes azt a közutat, amelyre frontálisan a hétvégi ház építését az építési engedély elrendelte, és amelyet 1986-ban önkényesen és nyilvánvalóan az alperes tudomásával lezártak, majd azóta magánútként kezelik, újra nyissák meg, hogy a felperesek ingatlanukat meg tudják közelíteni, építkezésüket be tudják fejezni, és rácsatlakozhassanak a közművek itt kiépített gerincvezetékére. A H. út felől ugyanis a megközelítést 2-5 méter mélységű bevágás (rézsű) akadályozza. Ez pedig - ellentétben a helyi bíróság előtt folyó perben meghozott ítéletben írtakkal - nem jelentéktelen akadály, hanem az ingatlan megközelítését lehetetlenné teszi. Minden más igényük csak másodlagos, kiegészítő igényként jelentkezik. Ebből következik, hogy az általuk kezdeményezett per nem elsősorban kártérítés iránti perként indult, és törvénysértő volt a helyi bíróság eljárása, amikor az oda benyújtott keresetlevelüket a megyei bírósághoz tette át. A megyei bíróság pedig kizárólag a kiegészítő igényként szereplő 50 000 000 forintos kártérítési igénnyel foglalkozott az elsődleges kereseti kérelem helyett. Összefoglalva tehát álláspontjuk az, hogy az alperesnek vagy ismét közúttá kellett volna nyilvánítania a 122/7. hrsz.-ú magánutat, vagy a Ptk. 166. §-ának (2) bekezdése alapján a felperesek és szomszédaik javára „szolgalmi átjárást” kellett volna biztosítania. Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Hivatkozott arra, hogy a kérelem külzetén a felperesek több olyan igényt is megjelöltek, amelyeket a per során nem érvényesítettek. A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése jogszabálysértés esetén ad lehetőséget a jogerős ítélet megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére. Ehhez képest a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a perbe vitt igények tekintetében meghozott jogerős ítélet jogszabályt sértett-e vagy sem. Olyan igény tekintetében, amelyet a perben nem érvényesítettek, a jogszabálysértés megállapítása fogalmilag kizárt: a bíróság döntése ugyanis a Pp. 215. §-a értelmében nem terjedhet túl a kereseti kérelmen és az ellenkérelmen.
Az adott esetben a felperesek a felülvizsgálati kérelemben a magánút közúttá minősítését vagy a magánúton a Ptk. 166. §-ának (2) bekezdése alapján „a szolgalmi átjárás”, továbbá a magánúton kiépített közművekre a bekötési és csatlakozási lehetőség biztosítását kérték.
Az elsőfokú eljárásban azonban a felperesek szolgalmi jog biztosítása iránt kereseti kérelmet nem terjesztettek elő, és e körben a másodfokú eljárásban pontosított igényük is csupán arra irányult, hogy az alperes biztosítsa a magánútról az elektromos vezetékre való csatlakozásukat. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Ptk. 166. §-ában meghatározott telki szolgalom alakítására irányuló igénnyel érdemben nem foglalkozhatott.
A perben érvényesített igényekkel kapcsolatban pedig a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a 122/7. hrsz.-ú út saját használatú magánút: ezt az államigazgatási hatóság által jóváhagyott megosztási vázrajz és annak alapján az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés egyértelműen bizonyítja. A magánútjelleg szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperesi épület elhelyezését az építési engedély (feltehetően a felperesek kérelmére) milyen módon határozta meg, illetőleg az egyes közművek elhelyezésére milyen feltételekkel került sor: ezáltal ugyanis a magánút tulajdoni helyzete nem változott meg, az nem vált közúttá. A magánúttal kapcsolatban pedig az alperesnek rendelkezési joga nincs.
A magánút „közúttá nyilvánítására” csak az arra irányadó szabályok szerinti államigazgatási eljárás - kisajátítás - eredményeként kerülhetne sor.
Az államigazgatási jogkörbe tartozó intézkedés megtételére azonban a bíróság nem jogosult, az államigazgatási szerv hatáskörét nem vonhatja el. Az államigazgatási hatóság határozatát, intézkedését sérelmesnek tartó fél vagy a Pp. XX. fejezetében szabályozott módon közigazgatási perben kérheti a határozat felülvizsgálatát, vagy a Ptk. 349. §-a alapján a jogellenes és felróható magatartással okozott kár megtérítése iránt terjeszthet elő keresetet. Más igény bíróság előtti érvényesítésére nincs jogi lehetőség. A jelen perben érvényesített felperesi igény tekintetében helyesen vizsgálták tehát az eljárt bíróságok, hogy a villamos vezeték kiépítésével kapcsolatban az alperesi jogelőd hatósági jogkörében eljárva tanúsított-e jogellenes és felróható magatartást: ebben az esetben ugyanis a felperesek kártérítésre tarthattak volna igényt. E körben azonban a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy az alperes eljárása nem volt jogszabálysértő, ezért a felpereseknek erre alapított igénye megalapozatlan.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273 §-ának (1) bekezdése szerint öttagú tanácsban meghozott ítéletével a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. X. 21.719/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás