GK BH 1998/293
GK BH 1998/293
1998.06.01.
A bankgarancia jogi természete; az erre vonatkozó szerződés alanyai; a kötelezettségvállalás terjedelme és ennek korlátozása (Ptk. 249. §).
Az alperes jogelődje, a B. Bank Rt. az 1989. szeptember 25-én kelt szerződés alapján 45 millió forint összegű vállalkozási kölcsönt nyújtott a G. Építési-Szerelési és Szolgáltató Kisszövetkezetnek (a továbbiakban: kisszövetkezet). E szerződés 9. pontja szerint a kölcsön és kamatai visszafizetésének biztosítékául az O. K. H. Rt. bankgaranciát vállalt. Az adós a kölcsönt és a járulékait nem fizette meg, ezért az alperes érvényesítette a bankgaranciából eredő követelését. Az általa beszedett 70 432 604 Ft fedezte az adós 45 000 000 forint összegű tőketartozását, valamint a 25 432 604 forint kamattartozást.
A felperes a keresetében a 45 millió forintot meghaladóan beszedett 25 432 604 forint tőke és ennek 1991. december 20-tól járó törvényes késedelmi kamata, valamint perköltsége megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy az adós kisszövetkezet és közte létrejött megbízási szerződésben a megbízónak a B. Bank Rt.-vel kötött kölcsönszerződése alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítéséért legfeljebb 45 millió forint erejéig vállalt bankgaranciát, és e szerződés alapján ugyanilyen feltételt tartalmazó bankgaranciát adott ki.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperes az általa 1991. szeptember 19-én kiállított bankgarancia-nyilatkozat alapján a 45 millió forint összegű tőkén felül az adós kamatfizetési kötelezettségéért is tartozott helytállni.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen vissza a felperes részére 25 432 604 forint tőkét és ennek 1991. december 20-tól járó törvényes késedelmi kamatát, valamint fizessen meg egymillió forint perköltséget. Az ítélet indokolása szerint a kisszövetkezet a kölcsönszerződést az alperes jogelődjével, a B. Bank Rt.-vel kötötte meg, és az ezen szerződés biztosítására szolgáló bankgarancia-nyilatkozatban a felperes kizárólag 45 millió forint erejéig vállalt bankgaranciát. Ezért a 45 millió forinton felüli összeggel az alperes jogalap nélkül gazdagodott, azt a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint köteles a felperes részére visszafizetni. Mivel az alperes által hivatkozott másik - a 45 millió forint kamatára is kiterjedő - bankgaranciának nem az alperes a kedvezményezettje, hanem az Á. B. M. Vállalkozási Irodája, illetve az A. Bank Rt. - és a kedvezményezett pontos megjelölésének a Ptk. 249. §-a alapján jogi relevanciája van -, erre a késedelmi kamatokra is vonatkozó bankgarancia-nyilatkozatra az alperes igényt nem alapíthatott.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében. Tévesnek ítélte azt a megállapítást, hogy a bankgarancia-szerződés a garantáló bank és a kedvezményezett között önálló jogviszonyt hoz létre. Szerinte a garantáló bank „kizárólag az adóssal áll szerződéses jogviszonyban", a kedvezményezettel szemben csak egy egyoldalú nyilatkozatot tesz, amely szerződésnek nem tekinthető. Ez a nyilatkozat akkor is érvényes, ha nem a kedvezményezett nevére van kiállítva, hanem a megbízó (a főadós) nevére szól. Ilyen nyilatkozatot adott ki a felperes 1989. szeptember 19-én, amelyben kölcsöntőke és kamatai erejéig vállalt bankgaranciát. A kisszövetkezettel kötött kölcsönszerződéskor ez állt az alperes rendelkezésére. Arra az esetre, ha a felperes a bankgarancia alapján nem volna köteles a 45 millió forintot meghaladó követelést teljesíteni, az alperes 25 432 604 forint és kamatai erejéig a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva beszámítási kifogással élt, mert szerinte a felperes szándékosan közreműködött abban, hogy a kisszövetkezet az alperessel kötött kölcsönszerződést megszegve ne az abban kikötött fedezetet szolgáltassa, és ezzel a jogellenes magatartásával az alperesnek kárt okozott.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest a felperes részére 100 000 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek találta, és egyetértett az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetésével is, amely szerint a bankgarancia-nyilatkozat nem az adós és a bank, hanem a bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt. Rámutatott, hogy a Ptk. 249. §-a alapján a bankgarancia nem járulékos jellegű, hanem a bank részéről történő önálló kötelezettségvállalás, a bank kötelezettségének tartalma a maga szabta feltételekhez igazodik. A kedvezményezett nem az alapjogviszony, hanem a bankgarancia-szerződés feltételei szerint kérhet kielégítést a pénzintézettől. A kezességtől eltérően, a bank kötelezettsége nem igazodik az adós kötelezettségéhez, annak kifogásait nem érvényesítheti, és saját teljesítése esetén sem szerzi meg a követelést. A garantőr tehát nem a főadósnak a kötelezettségét teljesíti, hanem a sajátját, nem az adós kötelezettségét, hanem a hitelező kockázatát veszi át. A felperes mindkét bankgarancia-nyilatkozatában név szerint megjelölte a kedvezményezettet, és mert az alperes által csatolt - a 45 millió forint kamataira is kiterjedő - bankgarancia-nyilatkozatban a B. Bank Rt. ilyenként nem szerepel, az alperes - mint az utóbbi jogutódja - az általa csatolt nyilatkozatra jogot nem alapíthat.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság szerint annak nincs jogi jelentősége, hogy a felperes a bankgarancia alapján nemcsak kölcsöntőkét, hanem kamatot is fizetett, mert vállalása - minden megkötés nélkül - 45 millió forint összeghatárig szólt, így mindaddig, amíg az alperes követelése ezt a határt el nem érte, az alperes arra tekintet nélkül érvényesíthette a bankgaranciából származó igényét, hogy az adós fizetési kötelezettsége kölcsöntőke vagy kamat tekintetében állt-e fenn. A bankgarancia-vállaló nyilatkozatban megjelölt 45 millió forint összeghatár felett azonban sem a még fennálló tőketartozást, sem a kamatot nem tartozott a felperes kifizetni. Erre figyelemmel az alperes a 45 millió forintot meghaladó kereseti összeget jogalap nélkül hajtotta be a felperestől.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság alaptalannak ítélte az alperes kártérítésre alapított beszámítási kifogását, mert - miután a felperes a 45 millió forinton felül bankgaranciát nem vállalt - jogellenes magatartást nem tanúsított, ezért kártérítési kötelezettsége nem áll fenn.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, az ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte. Kérte a kifizetett összeg késedelmi kamatokkal együtt való megtérítésének elrendelését. A jogszabálysértést a tényállás megalapozatlanságában, továbbá a Ptk. 249. §-ának, valamint a 272-276. §-ainak megsértésében jelölte meg. Az alperes szerint téves és iratellenes a jogerős ítéletének az a megállapítása, amely szerint a felperes által kiadott garancia okirat a felek viszonylatában nem volna irányadó. A felperesi garancianyilatkozat ugyanis az alperesi kölcsönt garantálta; ezt igazolja, hogy a felperes is csak a 45 millió forintot meghaladó részében követelte vissza a teljesítést. A perbeli jogvita a garancia terjedelmére korlátozódott. Az alperes szerint tévesen minősítette a bíróság a garancia jogviszonyt önálló jellegűnek, az ugyanis csak egy másik jogviszonyból eredő kötelezettségre figyelemmel, ehhez igazodóan jöhet létre. Ennek nem mond ellent a Ptk. 249. §-ának rendelkezése sem, hiszen az ott írt „feltétel” a gyakorlatban valamely alapügyletre utal. Az alperes a garancia-jogviszony járulékos jellegére vonatkozóan előadta még, hogy a hitelező minden esetben egy alapjogviszonyban keletkező követelésére kéri a garanciát, a garancia-megbízásnak mindenkor az alapkötelezettségre figyelemmel kell megszületnie, és az mindig utal is az alapkötelezettségre. A Ptk. rendszertanilag is a járulékos biztosítéki elemek között említi a bankgaranciát, a járulékos jellegen az sem változtat, hogy annak lejárata adott esetben eltérhet az alapkötelezettség lejáratától. Ebből a szempontból közömbös, hogy kifogást lehet-e érvényesíteni vagy sem. Az alperes szerint tartalmilag téves az a megállapítás, hogy a garantőr nem az adós fizetési kötelezettségét teljesíti, hanem a sajátját, hiszen minden garancia az (egyenes) adós fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén válik csak lehívhatóvá. Az alperes szerint téves a bíróság részéről annak a megállapítása is, hogy az adós megbízásából történő garanciavállalással a garantőr a hitelező kockázatát „venné át"; az utóbbi ügyleti forma ugyanis nem a garancia, hanem a biztosítás. Tekintettel arra, hogy a felperes által is ismert alapjogviszony szerint a bankgaranciát a tőkére és járulékaira kell nyújtani, az alperes szerint kizárt az az értelmezés, hogy a felperes az ezen alapszerződésre kiadott garanciájában csupán a tőkét garantálta volna, figyelemmel arra is, hogy a kamatjárulékos jellegű, amelyre a Ptk. 95. és 301. §-a szerint nem kell külön szerződést kötni. Végül az alperes azt is sérelmezte, hogy bár a felek között csak a kamatok kérdésében merült fel vita, a bíróság a Pp. 215. §-ába ütköző módon a főkötelezettségre tartozó kérdésekkel is foglalkozott.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és az alperes perköltségben való marasztalására irányuló felülvizsgálati ellenkérelmet terjesztett elő. Az alperes jogértelmezésével szemben egyetértett az eljárt bíróságoknak a bankgarancia jogi természetével kapcsolatos álláspontjával.
A felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében és a 275. §-a (2) bekezdésében meghatározott keretei között eljárva a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem tartalmaz jogszabálysértést. Az ügy eldöntése szempontjában releváns kérdések tekintetében sem ténybeli megalapozatlanság, sem iratellenesség nem állapítható meg, a bíróság döntésénél nem sértette meg a Pp. 215. §-ában előírt kötelezettségét sem, amely szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetve az ellenkérelmen.
A Ptk.-nak a bankgaranciára vonatkozó 249. §-a szerint a garanciát vállaló bank arra kötelezi magát, hogy meghatározott feltételek esetében és határidőn belül a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni a kedvezményezettnek. Ebből következik, hogy a bankgaranciát vállaló pénzintézetnek a garancianyújtás előtt tisztáznia kell a kedvezményezett személyét. A bankgaranciát vállaló nyilatkozatnak tehát a kedvezményezett megjelölését egyértelműen tartalmaznia kell, valamint a kötelezettségvállalás összegszerű terjedelmét és határidejét is, mert a bankgaranciát csak az abban kedvezményezettként megjelölt érvényesítheti, az ott meghatározott terjedelemben és határidőn belül. Bár a garancia egy meghatározott főkövetelés biztosítására szolgál, és rendszertanilag a Ptk.-nak a szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó rendelkezései között került szabályozásra, járulékossága a legtöbb vonatkozásban nem érvényesül, lényegében önálló kötelezettségvállalást jelent a garantáló bank és a kedvezményezett között. Helyesen állapította meg tehát a másodfokú bíróság, hogy a bankgarancia a garantáló bank részéről önálló kötelezettségvállalás, amely e bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt, olyan kötelezettségvállalás, amelyben a banki kötelezettség tartalma nem az alapköveteléshez, hanem a garantáló bank által szabott feltételekhez igazodik.
Téves az az alperesi álláspont, amely szerint - a bankgarancia járulékos jellegéből következően - a garantőr nem korlátozhatja garanciájának terjedelmét, tehát hogy azt mindenkor a már létrejött ún. alapjogviszonyhoz igazodóan teheti csak meg. Ezért téves az az álláspont is, hogy a garanciavállaló helytállási kötelezettségének terjedelme azonos az „egyenes” adós fizetési kötelezettségének terjedelmével. Nem kizárt az, hogy az adós a hitelezővel szembeni tartozásának meghatározott részeire más-más pénzintézettel kössön megállapodást bankgarancia-vállalásra, és ha ez a garanciavállalás megtörténik, az ún. alapjogviszony szerinti követelés nem teljesítése esetén a hitelező nem egy, hanem több pénzintézettel szemben érvényesítheti - meghatározott terjedelemben - az igényét. Téves tehát az az álláspont, hogy egy pénzintézet az ún. egyenes adós alapjogviszony szerinti teljes kötelezettségéért vállalhat csak bankgaranciát, hogy kötelezettségvállalásának terjedelmét az ún. alapjogviszony terjedelméhez képest nem korlátozhatja.
Az eljárt bíróságok - a rendelkezésre álló adatok alapján - helyesen állapították meg, hogy az alperes nem kedvezményezettje a felperes által 1989. szeptember 19. napján a kisszövetkezet részére 45 000 000 Ft és kamatára vonatkozóan kiadott bankgaranciának. Az alperes által ebben a vonatkozásban állított iratellenesség tehát nem állapítható meg. Amellett, hogy az alperes által hivatkozott - a 45 millió forint kamataira is kiterjedő bankgarancia a kisszövetkezetnek az Á. B. M. Irodájához benyújtott kölcsönigényére vonatkozik, amely az A. Bankon keresztüli kölcsönfolyósítás esetén is érvényes, és a kisszövetkezettel külön megkötendő szerződés alapján terhelte a felperest, az abban megjelölt részösszegek lejárati határideje is eltér a felperes és a kisszövetkezet közötti megbízási szerződésben kikötött esedékességi határidőktől.
A fent leírtak alapján mindkét fokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes a kisszövetkezettel kötött megbízási szerződés szerinti kötelezettségvállalása terjedelmének megfelelően 45 000 000 Ft-ra vonatkozó, korlátozott fizetési kötelezettséget vállalt a kisszövetkezetnek az alperes jogelődjével kötött vállalkozási kölcsönszerződésből fennálló tartozásáért.
A felperes sohasem állította, hogy a kisszövetkezetnek az előbbi szerződésből folyó tartozásáért nem vállalt garanciát, csak annak korlátaira hivatkozott, ez a hivatkozása pedig helytálló. Nem merült fel adat arra, hogy a felperes a már hivatkozott és a kisszövetkezetnek az alperes jogelődjével kötött kölcsönszerződése alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítésére - a „legfeljebb” 45 000 000 Ft-ra korlátozott bankgarancia-vállaláson túlmenő - bankgaranciát adott volna. Ezért az alperes a kisszövetkezetnek az előbbi szerződésből eredő tőke- és kamattartozása címén csak az előbbi összeghatárig igényelhetett bankgaranciára alapított teljesítést a felperessel szemben. Ennek a felperes eleget is tett. Helyesen állapította meg mindkét fokú bíróság, hogy a 45 000 000 Ft összeghatár felett a felperest sem tőke-, sem kamattartozás nem terhelte, ezért a 45 000 000 Ft-ot meghaladó összeget az alperes jogalap nélkül szedte be a felperestől. Ezzel a döntésével a bíróság jogszerűen eljárva a felperes keresete tárgyában döntött, azon nem terjeszkedett túl.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a fentiek alapján a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és az alperest kötelezte a felülvizsgálati eljárásban is alkalmazandó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati perköltségek viselésére. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.941/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás