BK BH 1998/325
BK BH 1998/325
1998.07.01.
Ha az ügyész az alapbűncselekmény (lopás) elkövetői ismeretének hiányában kizárólag az orgazda ellen emel vádat, az orgazdaság bűncselekményének elkövetése szerinti bíróság illetékes; ebben az esetben nem érvényesül az az eljárásjogi rendelkezés, hogy az elkövetőre illetékes bíróság illetékessége az orgazdára (és a bűnpártolóra) is kiterjed [Be. 28. § (1) bek., 31. § (3) bek.; Btk. 326. §].
A D.-i űgyészség 2 rb. orgazdaság vétsége miatt nyújtott be vádindítványt a D.-i Városi Bírósághoz.
A D.-i Városi Bíróság az 1996. január 19-én jogerős végzésével megállapította az illetékességének hiányát, és ezért az iratokat a kerületi bírósághoz tette át.
Az indokolás lényege szerint az iratokból kitűnően az orgazdaságot megvalósító bűncselekmények elkövetési helye és a vádlott lakóhelye is Budapest XIII. kerületében van.
A kerületi bíróság az 1996. február 27-én kelt jogerős végzésével ugyancsak az illetékességének a hiányát állapította meg. A végzésben a bíróság arra hivatkozik, hogy azokat a lopási cselekményeket, amelyekhez a vádlott orgazdaságot megvalósító magatartása kapcsolódik, D. városban követték el, és a Be. 31. §-ának (3) bekezdése szerint az elkövetőre illetékes bíróság illetékessége az orgazdára is kiterjed.
A legfőbb ügyész a kerületi bíróság kijelölését indítványozta.
Az iratok tartalma szerint a jelen ügyben az alapbűncselekmények, azaz a lopások elkövetői ismeretlenek maradtak, így az ügyészség kizárólag az orgazda ellen emelt vádat.
A vádlott Budapesten a XIII. kerületben lakik, és mindkét bűncselekményt Budapesten a XIII. kerületben követte el, vele szemben az eljárás lefolytatására a Be. 28. §-ának (1) bekezdése értelmében tehát a kerületi bíróság illetékes. Tévesen hivatkozik a kerületi bíróság végzésében a Be. 31. §-ának (3) bekezdésére, mivel ez a jogszabályi rendelkezés csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor az alapbűncselekmény elkövetőjét és az orgazdát is azonos eljárásban vonják felelősségre, és ebből adódóan a tárgyi összefüggés teszi indokolttá, hogy ugyanaz a bíróság járjon el valamennyi elkövetővel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre figyelemmel a Be. 34. §-ának (2) bekezdése alapján az eljárás lefolytatására a kerületi bíróságot jelölte ki. (Legf. Bír. Bf. III. 519/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
