BK BH 1998/328
BK BH 1998/328
1998.07.01.
A terhelttől a nyomozás során a magánfél kérelmére és az általa érvényesített polgári jogi igény biztosítására zár alá vett személygépkocsi tárolásával felmerült költség nem bűnügyi költség, és megtérítésére a terhelt nem kötelezhető, ha a magánfél a polgári jogi igény érvényesítésétől a tárgyaláson elállt [Be. 106. § (2) bek., 107. § a) pont, 120. §, 382. §; 1994 LIII. tv. 201. § (1) bek.].
A vádlott ellen indult büntetőeljárás nyomozati szakában alapos gyanú merült fel arra, hogy T. B. helyi lakos sérelmére is lopást követett el.
A sértett a nyomozás során 65 000 forint erejéig polgári jogi igényt terjesztett elő, és ennek biztosítására kérte a gyanúsított személygépkocsijának a zár alá vételét.
A nyomozó hatóság a zár alá vételt elrendelte a bírósági végrehajtó pedig a lefoglalást foganatosította.
A lefoglalt gépkocsi a gyanúsítottól elszállításra került, és a továbbiakban a bíróságon történt őrzésével, tárolásával az ügy nyomozati, majd bírósági szakában költség merült fel. A magánfél azonban a bírósági tárgyaláson elállt az előterjesztett polgári jogi igényének érvényesítésétől és nem kérte kötelezni a vádlottat a kára megtérítésére. A bíróság a zár alá vételt ekkor nem oldotta fel.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki a T. B. sérelmére elkövetett lopás bűntettében is, és csupán az ítéletében oldotta fel a zár alá vételt, de egyben még mindig nem történt meg a gépkocsinak a vádlott részére történő tényleges kiadása.
Az ítélet elsőfokon jogerőre emelkedett. Az elsőfokú bíróság a Be. 382. §-a alapján hozott végzésével utólag kötelezte a vádlottat - most már elítéltet - a zár alá vétellel, illetve a gépkocsi tárolásával felmerült költség mint bűnügyi költség viselésére.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a vádlott jelentett be fellebbezést a költség megfizetésére kötelezés mellőzése végett.
A megyei bíróság a fellebbezést alaposnak találta.
A gépkocsi nem bűnjelként került lefoglalásra, a költség tehát nem bűnjellel kapcsolatban merült fel.
Az elsőfokú bíróság végzésében megállapított költség kizárólag a magánfél kérelmére zár alá vett gépkocsi tárolásával, azaz a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti biztonsági intézkedésnek tekinthető őrzésével merült fel, vagyis nem a büntető eljárással kapcsolatos, azzal szorosan összefüggő valamely eljárási cselekmény, történés során, hanem kizárólag a magánfél által érvényesített polgári jogi igény biztosításával összefüggésben.
Erre nézve pedig sem a Be., sem a 120/1973/IK 1974. 1./IM utasítás nem tartalmaz rendelkezést. Következésképpen a megyei bíróság álláspontja szerint-ez a költség bűnügyi költségnek nem tekinthető.
A vádlottat a bíróság nem kötelezte kártérítésre, azaz az adhéziós perben az elmarasztalása nem történt meg.
A bírósági végrehajtásról szóló és a jelen ügyben is alkalmazandó 1994. évi LIII. törvény 201. §-ának (1) bekezdése értelmében a biztonsági intézkedéssel felmerült költséget az adós csak akkor viseli, ha a követelés iránti eljárás az adós marasztalásával ért véget.
Mivel a vádlott esetében erre nem került sor, a megyei bíróság álláspontja szerint az ezzel felmerült költség viselésére a vádlott (elítélt) nem kötelezhető.
Ezért a megyei bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Be. 356. §-a (2) bekezdésének h) pontja szerint tartott tanácsülésen a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta, és mellőzte az elítéltnek a felmerült költség megfizetésére kötelezését. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. Bf. 384/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
