BK BH 1998/368
BK BH 1998/368
1998.08.01.
I. Garázdaság esetén nem tekintendő pszichikai bűnsegédnek az, aki a tettes közösségellenes, erőszakos magatartása tanúsításánál jelen van ugyan, de előzetesen nem is tudhatott a tettes ilyen magatartásáról [Btk. 21. § (2) bek., 271. § (1) bek.].
II. Ha a személyi szabadságtól való megfosztás erőszakkal, illetőleg az élet vagy a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel avagy a sértett védekezésre képtelen állapota kihasználásával történik, és az elkövetők a fogva tartott személy szabadon bocsátását valamely követelés teljesítésétől teszik függővé: a cselekményt nem a személyi szabadság megsértése vagy az önbíráskodás, hanem az emberrablás bűntetteként kell értékelni [Btk. 175. §, 175/A. § (1) bek., 273. § (1) bek.].
III. Amikor az elkövetők az emberrablás továbbfolytatását akkor hagyják abba, amikor a súlyos következmény már bekövetkezett: a büntetés korlátlan enyhítésére nincs alap [Btk. 175/A. § (6) bek.].
A megyei bíróság az 1997. március 6-án meghozott ítéletével az I. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett garázdaság vétsége és társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre ítélte, és annak végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette;
a II. r. vádlottat garázdaság vétsége és társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre, valamint 4 évre a közügyektől eltiltásra;
a III. r. vádlottat társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A piaci elárusítóként dolgozó I. r. vádlott az üzlet tulajdonosának megbízásából az árukészletből 215 000 forint áruhitelt adott a T. városban lakó P. A.-nak és társának, E. F.-nek, akik a tartozásukat a határidőre nem fizették meg. Az üzlet tulajdonosa megbízta az I. és a II. r. vádlottat a tartozás behajtásával, akik több alkalommal jártak e végből T. városban eredménytelenül.
1995. január 27-én ismét T. városba mentek. E. F.-et megtalálták, de pénzt nem kaptak tőle, és miután P. A.-t hiába keresték, a II. r. vádlott E. házánál E. F.-et megfenyegette, hogy szétveri a fejét. Feléje rúgott, megfogta a mellén a ruhát, és ököllel gyomron ütötte, majd egy 90 cm-es fadoronggal, kiabálva verte a kerítésüket.
1995. január 30-án az I. és a II. r. vádlott a III. r. vádlottal - akit megkértek, hogy a gépkocsijával vigye el őket - újból T. városba mentek. E. F.-et egy italboltban megtalálták, kihívták, és amikor az nem akart a gépkocsijukba beszállni, körbeállták, az I. r. vádlott az arcába fejelt, és erőszakkal betuszkolta a kocsi hátsó ülésére. Itt a II. r. vádlott a III. r. vádlott kézibilincsével magához bilincselte, és megfenyegette, hogy szökés esetén szétlövi a lábát. A gépkocsival P. A. lakásához mentek, őt nem találták meg, de az anyja a megbilincselt E.-t látva a fiára eső tartozást 105 000 forintot - kifizette. Mivel E. nem tudott fizetni, őt is és a gépkocsiját is M. községbe vitték, és csak akkor engedték szabadon, amikor az a tartozása fejében az autójáról adásvételi szerződést írt alá velük.
A tényálláshoz tartozik az is, hogy az I. r. vádlott a cselekmény utáni időben közlekedési balesetben kiterjedt agykárosodást szenvedett, szellemi és mozgásszervi károsodása 67%-os.
Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére, a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének a mellőzése végett, a II. r. vádlott esetében a fegyház fokozat megállapítása végett fellebbezett; a vádlottak és védőik pedig a téves minősítés miatt és enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését módosítva tartotta fenn: az I. r. vádlottnak a garázdaság vétsége vádja alól való felmentését, vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől való eltiltás kiszabását, a II. r. vádlott esetében fegyházfokozat megállapítását, egyebekben pedig az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást felülvizsgálva, az elbírálást befolyásoló eljárási szabálysértést nem észlelt. Hiányosság azonban e körben, hogy az ítélet nem tartalmazza az ügyben tartott valamennyi tárgyalás időpontját, a megyei bíróság ugyanis ebben az ügyben még további négy napon tartott tárgyalást. Az ítélet az ügydöntő tények tekintetében teljes mértékben megalapozott. A tényállást a Legfelsőbb Bíróság mindössze annyiban helyesbíti, hogy mellőzi azt a megállapítást, mely szerint amikor az I. r. vádlottat a rendőrök elfogták, nála volt a P. A.-nétól átvett 105 000 forint, erre vonatkozó adatot ugyanis az iratok nem tartalmaznak; kiegészíti a tényállást azzal, hogy E. F. a sérelmére megvalósított könnyű testi sértés miatt nem kívánt magánindítványt előterjeszteni; kiegészíti továbbá a tényállást azzal, hogy a II. r. vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.
Az irányadó tényállás jogi megítélése részben téves. A tényállás nem tartalmaz olyan tényt, amelyből arra kellene következtetni, hogy az I. r. vádlott szándékegységben volt a garázda magatartást kifejtő II. r. vádlottal. Nincs adat arra, hogy előzőleg tudott a társa garázda szándékáról, és az elkövetéskor sem juttatta kifejezésre, hogy azzal egyetért. Ilyen körülmények között a puszta jelenléte a garázda cselekmény helyszínén nem alapozza meg azt a következtetést, hogy az I. r. vádlott megerősítette a II. r. vádlott garázdaságra irányuló szándékát.
Helytálló tehát a legfőbb ügyésznek és az I. r. vádlott védőjének az az álláspontja, hogy az I. r. vádlott bűnösségét nem lehet a bűnsegédként elkövetett garázdaság vétségében megállapítani, ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján az e bűncselekmény miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.
A vádlottak bűnösségének a megállapítása egyebekben törvényes, és a cselekményeik minősítése is megfelel a büntető anyagi jogi szabályoknak.
Az I. r. és II. r. vádlottak védői szerint a vádlottak cselekményét nem emberrablásnak, hanem személyi szabadság megsértésének és önbíráskodásnak kell minősíteni.
Ez az álláspont téves.
Az emberrablás minden esetben személyi szabadságtól való megfosztást foglal magában; ha ez erőszakkal vagy élet avagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználásával történik, és a szabadon bocsátást követelés teljesítésétől teszik függővé: a cselekmény a Btk. 175/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott emberrablás bűntettét valósítja meg.
Az adott esetben azzal, hogy az I. r. vádlott a sértett gépkocsiba kényszerítése végett annak arcába fejelt, majd a gépkocsiba betuszkolta, az erőszak megvalósult, és a láb szétlövésével való fenyegetéssel megvalósult a minősített (kvalifikált) fenyegetés is, tehát a személyi szabadságtól való megfosztás nem a Btk. 175. §-ában írtak szerint, hanem a 175/A. §-ának (1) bekezdésében írt speciális módon ment végbe.
A vádlottak a sértett szabadon bocsátását a követelésük teljesítésétől tették függővé, ezzel az emberrablás másik tényálláselemét is megvalósították, a cselekményük teljes egészében kimerítette az emberrablás bűntette tényállását. A III. r. vádlott védőjének érvelése szerint ez a vádlott nem alkalmazott erőszakot, és mielőtt az emberrablásból súlyos következmény származott volna, a cselekményét önként abbahagyta, ezért vele szemben a büntetés korlátlan enyhítésének van helye.
Ez az álláspont is téves.
A III. r. vádlott tudva azt, hogy milyen módon történt a sértett személyi szabadságtól való megfosztása, a sértett szállításával és az étterem előtti őrzésével tevékenyen részt vett ennek az állapotnak a fenntartásában, vagyis társaival szándékegységben tényállási elemet valósított meg, ezért társtettese a bűncselekménynek.
Az emberrablás következtében a sértett a gépkocsiját átruházta, ezzel a súlyos következmény bekövetkezett, ezen túlmenően a vádlottak az emberrablást nem önként hagyták abba, hanem azért, mert a feltételük részben teljesült, így a Btk. 175/A. §-ának (6) bekezdésében írt korlátlan enyhítésnek a III. r. vádlott vonatkozásában is hiányzik minden feltétele.
Az ítéletben a cselekmény minősítésének a jogi indokolása is helytálló, és csupán annyi helyesbítést igényel, hogy az emberrablás megállapításához nem a Btk. 138. §-ában meghatározott, hanem az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés szükséges.
A büntetések helyességét felülvizsgálva az állapítható meg, hogy a büntetések nagyságából következtetve az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel, hogy a vádlottak által elkövetett emberrablás tárgyi súlya a cselekmény elkövetési módjára, indítékára és következményeire tekintettel az átlaghoz képest csekélyebb. Figyelmen kívül hagyott azonban több olyan körülményt, amelyeket a büntetés kiszabásánál értékelni kellett volna; az I. r. vádlottra kiszabott büntetés szembeszökően törvénysértő, mivel a 3 évi szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése a Btk. 89. §-ának (2) bekezdésében írt kifejezett rendelkezés folytán kizárt, ezenkívül a II. r. vádlottra kiszabott szabadságvesztést nem börtönben, hanem a Btk. 42. §-a (2) bekezdésének b) pontjában, valamint a 42. §-ának (3) bekezdésében írt ok miatt fegyházban kell végrehajtania.
Az ítéletben nem értékelt enyhítő körülmény valamennyi vádlott javára a sértett megbocsátó magatartása, továbbá, hogy a sértett, valamint a társa súlyos mértékben közrehatottak a bűncselekményhez vezető helyzet kialakulásában, és valamennyi vádlott javára kell értékelni az elsőfokú ítélet óta bekövetkezett további időmúlást is.
Az I. r. vádlott esetében a felmentő rendelkezés folytán nincs bűnhalmazat, így ez a súlyosító körülmény, valamint a garázdaság vétségének bűnsegédként való elkövetése mint enyhítő körülmény elesik. A súlyosító és enyhítő körülmények felsorolása az ítéletben egyebekben helytálló. Az I. r. vádlott büntetésének megállapításánál különös enyhítő hatása van a vádlott megromlott egészségi állapotának. A vádlott cselekvőképessége az egészségi állapota miatt korlátozott, így az egyéni visszatartás büntetésigénye csökkent mértékű, ezenkívül csökkent mértékű a büntetést elviselő képessége is. Elsősorban e körülmény miatt - de tekintettel a további enyhítő körülményekre is - a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy e vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés a büntetés célján túlmenő, nem igényelt súlyú hátrányt jelentene, ezért a büntetésének tartamát a végrehajtás felfüggesztését lehetővé tevő mértékben állapította meg, a szabadságvesztés tartamát a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezés érintetlenül hagyása mellett - 2 évre enyhítette.
A II. és a III. r. vádlott büntetésének enyhítését a korábban nem értékelt enyhítő körülmények tették indokolttá. A III. r. vádlott esetében az a tény, hogy 3 kiskorú gyermekes családja túlnyomó részben az ő eltartására van rászorulva, valamint a cselekményben vitt viszonylag kisebb szerepe tette lehetővé a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének c) pontjában írt enyhítő rendelkezés alkalmazását, ezért a II. r. vádlottra kiszabott szabadságvesztést 3 évi fegyházbüntetésre, míg a III. r. vádlottra kiszabott főbüntetés tartamát 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 2 évre enyhítette. (Legf. Bír. Bf. III. 1135/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás