BK BH 1998/371
BK BH 1998/371
1998.08.01.
A szolgálatban kötelességszegés vétségének a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezés más módon súlyos megszegésével való megvalósítása csak szándékosan követhető el;
a figyelmetlenségből származó mulasztással - mely a gondatlanság fogalomkörébe tartozik - az említett bűncselekmény megvalósítása fogalmilag kizárt [Bt. 348. § (1) bek., 13. §, 14. §].
A megyei bíróság katonai tanácsa a határőr törzsőrmester I. r., II. r. és III. r. vádlottak ügyében eljárva, az 1997. október 8-án kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat 2 rb. szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt 140 napi tétel - napi tételenként 100 forint - pénzbüntetésre; a II. r. vádlottat 3 rb. szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt 2 hónapi - végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre; a III. r. vádlottat pedig szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt - önálló büntetésül - lefokozásra ítélte. Egyidejűleg a II. r. vádlott vonatkozásában a katonai tanács az 1996. december 16-án jogerőre emelkedett korábbi határozatával elrendelt próbára bocsátást megszüntette.
A tényállás szerint a vádlottak a közúti határátkelőhelyen teljesítenek szolgálatot útlevélkezelőként.
D. I. és D. É. román állampolgárokat 1996. május 13-án Magyarország területéről kiutasították, így mindkét személy neve a tiltó névjegyzékben szerepelt. A kiutasítás után az útlevelüknek a kiutasító bélyegzőt tartalmazó lapjait eltávolították.
A vádlottak ezt követően útlevél-kezelői szolgálatuk során, megszegve a 26/1996. számú paranccsal kiadott Határforgalom Ellenőrzési Szabályzat 22., 37. és 38. pontjaiban foglaltakat, a román állampolgárokat a Magyar Köztársaság területére az alábbiak szerint beléptették: D. I.-t és D. E.-t az I. r. vádlott 1996. szeptember 11-én; D. É. a III. r. vádlott 1996. november 7-én; majd mindkét román állampolgárt a II. r. vádlott 1997. január 6-án.
A II. r. vádlott 1996. április 17-én a határforgalmi kirendeltségen mint útlevélkezelő teljesített szolgálatot, melynek során másodlagos ellenőrzést követően beléptette a Magyar Köztársaság területére F. D. román állampolgárt, akit 1995. április 17-én két évre kiutasítottak a Magyar Köztársaság területéről. A vádlott figyelmét elkerülte, hogy a kiutasítás ténye 1995. május 10-e óta szerepel a tiltó névjegyzék adattárában. F. D. jogellenes Magyarországon tartózkodását 1996. október 5-én egy másik határforgalmi kirendeltségen észlelték.
Az ítélet ellen a katonai ügyész a II. r. vádlott terhére a lefokozás mellékbüntetés alkalmazása végett jelentett be fellebbezést; míg a III. r. vádlott és védője felmentésért fellebbeztek. Az elsőfokú bíróság ítélete az I. r. vádlott vonatkozásában jogerőre emelkedett.
A katonai főügyész a II. r. vádlott terhére bejelentett fellebbezést fenntartotta, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletnek a III. r. vádlott tekintetében történő helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat eredményeképpen azt állapította meg, hogy a tényállás olyan felderítési hiányosságokban szenved, amelyekből nem lehet megalapozott következtetést levonni a vádlottak bűnösségére, nevezetesen arra, hogy a szolgálatuk ellátására előírt kötelezettségeket szándékosan megszegték.
A tényállás hiányosságainak kiküszöbölése érdekében a Legfelsőbb Bíróság a Be. 274. §-ának (1) bekezdése alapján bizonyítást folytatott le, ennek során tanúként hallgatta meg a BM Határőrség Országos Parancsnokságán szolgáló B. I. határőr alezredest, aki a Határforgalom Ellenőrzési Szabályzat rendelkezéseinek az értelmezésével, illetőleg a külföldi állampolgároknak Magyarországra beléptetésével kapcsolatban követendő eljárásról tett tanúvallomást.
Az útlevél-kezelői szolgálat szabályai tekintetében kimerítő ismeretekkel rendelkező tanú előadta, hogy a Határforgalom Ellenőrzési Szabályzatban előírt kötelem teljesítése azáltal valósul meg, ha az útlevélkezelő határőr az útlevelet laponként ellenőrzi. Jóllehet, ez a kötelezettség (a laponkénti ellenőrzés) a szabályzatban konkrétan nevesítve nem szerepel, annak ilyenként teljesítését az útlevélkezelői szolgálatot ellátó határőrnek ismernie kell. Ez utóbbi tényre nézve a tanú vallomását a Legfelsőbb Bíróság bizonyítékként elfogadta.
B. I. határőr alezredes vallomása ugyanakkor azt is tartalmazta, hogy a tiltó névjegyzéket a határőrnek csak abban az esetben kell megnéznie, ha az országba új útlevéllel első ízben lépnek be, avagy az útlevél ellenőrzése során gyanúja merül fel annak, hogy az útlevél tulajdonosa jogellenesen akar az országba belépni, az útlevele hamisított, avagy a belépés jogszerűsége iránt más aggály merül fel. Az adott esetekben a tiltó névjegyzék áttekintését megalapozhatta volna az a tény, ha az útlevélkezelők az úti okmány csonkított voltát észlelik.
A tanú vallomásának helytálló voltát a II. r. és III. r. vádlottak sem vitatták, sőt úgy nyilatkoztak, hogy az útlevélnek a tanú által bemutatott laponkénti ellenőrzését valóban oktatják, és annak ilyenkénti elvégzése az előírt, a szokásos. Fenntartották azonban azt a vallomásukat, hogy ennek ellenére nem tudják, miként kerülhette el figyelmüket a román állampolgárok útleveleinek a hiányos volta.
A másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás azonban nem szolgáltatott olyan adatokat, amelyek alapján a Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács által megállapított tényállást kiegészíthette vagy helyesbíthette volna.
Az elsőfokú ítéletben irányadó tényállás alapján a katonai tanács tévesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére.
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlottak az útlevélkezelői szolgálatuk során megszegték a Határforgalom Ellenőrzési Szabályzat több rendelkezését, amikor D. I.-t és D. É.-t az országba beléptették. Ezen túlmenően - a próbára bocsátást alkalmazó határozatban foglaltakat alapul véve - azt is megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a II. r. vádlott 1996. április 17-én ugyancsak szabálytalanul léptette be az országba azt az F. D. román állampolgárt, akit 1995-ben két évre kiutasítottak a Magyar Köztársaság területéről.
Az ítélet a bűnösséget megállapító és a cselekmény jogi értékelésével foglalkozó részében a katonai tanács a következőkkel indokolta az álláspontját: „A vádlottak azzal a magatartásukkal, hogy nem észlelték a kérdéses román állampolgárok tekintetében az útlevelek hiányosságait, megvalósították a Btk. 348. §-ának (1) bekezdésébe ütköző szolgálatban kötelességszegés vétségét.”
Az elsőfokú ítélet tényállása kötelességszegő magatartásra utal, amelyből a katonai tanács azt a ténybeli következtetést vonta le, hogy a vádlottak „figyelmetlenül” jártak el. A figyelmetlenség - a kifejezés köznapi értelmében, valamint a jogalkalmazás és jogértelmezés körében egyaránt elfogadott jelentése szerint - a kellő körültekintés elmulasztásával azonos, ami a gondatlanságot (Btk. 14. §) jelenti.
A Btk. 348. §-a (1) bekezdésének negyedik fordulata szerint szolgálatban kötelességszegés vétségét kizárólag szándékos magatartással lehet megvalósítani. A vádlottak terhére is ezt a - külön nem nevesített - kötelességszegő magatartást rótta fel az ügyészség.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényekből a szándékos elkövetést nem látta megállapíthatónak, annál kevésbé, mert az elsőfokú bíróság is a gondatlan elkövetést indokolta meg. A Legfelsőbb Bíróság által felvett bizonyítás sem eredményezett olyan bizonyítékot, amelyből megalapozott következtetést lehetett volna levonni arra, hogy a vádlottak a szolgálatuk ellátására vonatkozó kötelezettséget akár egyenes, akár eshetőleges szándékkal szegték meg.
Mivel az elsőfokú bíróság által megállapított és felülbírálat alapjául szolgáló tényállás elégtelen volt a bűnösség megállapítására, és ezt a hiányosságot a Legfelsőbb Bíróság a felvett bizonyítás során sem tudta kiküszöbölni, a II. r., illetőleg a III. r. vádlottakat felmentette szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt ellenük emelt vád alól, a Be. 214. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján.
A Legfelsőbb Bíróság a II. és III. r. vádlottakat az ellenük emelt vád alól ugyanazon tények alapján és okból mentette fel, mint amelyek az I. r. vádlottra is vonatkoztak, a Be. 237. §-ának (2) bekezdése alapján ezért a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezéssel nem érintett I. r. vádlott tekintetében is ugyanígy járt el, vagyis ezt a vádlottat is bebizonyítottság hiányában felmentette az ellene emelt vád alól.
A katonai tanács a II. r. vádlott terhére - ugyancsak a figyelmetlenségre visszavezethető - kötelességszegés miatt szüntette meg a korábban alkalmazott próbára bocsátást, ezért ez utóbbi egy rb. szolgálati vétség miatt a próbára bocsátást megszüntető rendelkezést hatályon kívül kellett helyezni, és e tekintetben az eljárást el kellett különíteni. A próbára bocsátást kimondó jogerős határozat ugyanis az egyesített újabb eljárásban „ítélt dolog”, és mint ilyen, sem a tényállás, sem a jogi minősítés tekintetében nem vizsgálható felül. Ezért a Legfelsőbb Bíróság e vádlott tekintetében az egy rb. szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt próbára bocsátást megszüntető rendelkezést hatályon kívül helyezte, és az ügyet elkülönítette. (Legf. Bír. Bfv. V. 2318/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás