374/B/1998. AB határozat
374/B/1998. AB határozat*
1998.12.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 19. § (1) bekezdés második fordulata alkotmányellenességének megállapítására és a megsemmisítésre irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Üt.) 19. § (1) bekezdés második fordulata alkotmányellenességének megállapítását, az ügyvédi alirodára vonatkozó részében pedig annak megsemmisítését kérte.
Ezt a törvényi szabályozást az indítványozó azért tartotta az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben állónak, mert budapesti ügyvéd nem tarthat fenn alirodát vidéken, ám például egy üzletviteli tanácsadó egyszerű bejelentéssel megteheti ezt. Ugyanilyen eltérést mutat a szabályozás egyfelől az ügyvédi irodák, másfelől pedig a gazdasági tanácsadó szolgáltatást nyújtó gazdasági társaságok esetében. Az indítványozó ebben az összehasonlításban az ügyvédi hivatást gyakorlókkal szemben diszkriminációt látott megvalósulni.
Az indítványozó előadta még, hogy a más kamara területén aliroda létesítésére vonatkozó tilalom folytán sérelmet szenved az ügyvédek vállalkozáshoz való alkotmányos joga és a gazdasági verseny szabadsága. [Alkotmány 9. § (2) bek.]
Az indítvány további érve az volt, hogy a kifogásolt rendelkezés folytán sérelmet szenved az Üt. 4. §-ában az állampolgárok számára biztosított szabad ügyvédválasztás joga, mert ha olyan ügyvédet vagy ügyvédi irodát kíván választani, amely az adott megyében nem rendelkezik alirodával, úgy nem tudja jogát teljes körűen gyakorolni „a kapcsolattartás törvényi korlátozottságának következtében.”
Az indítványozó felhívta az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 4. § (4) bekezdését, amely fióktelephely létesítését engedi, továbbá a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, valamint a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 29. törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseit a cég fióktelepe fogalmának meghatározásával kapcsolatban. Hivatkozott a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény bevezetőjére és olyan rendelkezéseire is, amelyek a vállalkozó és a gazdasági tevékenység fogalmát rögzítik. Kifejtette, hogy e törvényi meghatározásnak az ügyvédek, ügyvédi irodák is megfelelnek, mivel egymás között versenyben állnak. Álláspontja szerint ebből az a következtetés adódik, hogy „az ügyvédek és az ügyvédi irodák is vállalkozásoknak tekinthetők bizonyos szempontból, hiszen az arra egyébként jogosult állampolgárok a fenti formában ügyvédi tevékenységüket jövedelemszerzés céljából gyakorolják, ügyvéd esetében egyéni vállalkozóként, ügyvédi iroda esetében pedig társas vállalkozás keretében.”
II.
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése kimondja: „a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
A támadott rendelkezés az Üt. első részében „a kamarai tagság területi hatálya” cím alatt található: „19. § (1) Az ügyvéd Magyarországon egy kamara tagja lehet, és ennek a kamarának a területén tarthat fenn irodát és alirodát.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. a) Az Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta az ügyvédségről szóló 1991. évi XXIII. törvénnyel módosított 1983. évi 4. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ütv.) 2. § (5) bekezdésének alkotmányosságát. Az Ütv.-nek ez a rendelkezése 1998. július 1-jéig volt hatályban és tartalmát tekintve megegyezett az Üt. jelen ügyben támadott rendelkezésével. Az Ütv. 2. § (5) bekezdése azt mondta ki: „Az ügyvéd csak egy ügyvédi kamara tagja lehet, és csak annak területén tarthat fenn irodát: más ügyvédi kamarába a kérelmére jegyezhető át.”
Az Alkotmánybíróság a 744/B/1992. AB határozatban úgy foglalt állást, hogy az említett szabály megsemmisítésére irányuló indítvány nem megalapozott, „az indítványozó által hivatkozott alkotmányos elv, a diszkrimináció tilalmának megsértése ez esetben szóba sem jöhet, hiszen az Ütv. 2. § (5) bekezdése egyértelműen azt mondja ki, hogy az ügyvéd csak egy ügyvédi kamara tagja lehet és csak annak területén tarthat fenn irodát. Kivételt nem határoz meg. Azt azonban lehetővé teszi, hogy az ügyvédet más kamarába jegyezzék be. (...) A jogegyenlőség elvének megsértését éppen a kivétel megengedése jelentené.”
A határozat másfelől rámutatott: „Az Ütv. nem tiltja azt sem, hogy az ügyvédek megbízóik érdekében más kamara illetékességi területén is kifejtsék munkájukat. Csak azt tiltja, hogy más kamara illetékességi területén bárki által látogatható irodát tartsanak fenn. Az indítványozó által sérelmezett szabályozás nincs ellentétben semmilyen alkotmányos elvvel, vagy szabállyal, így az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.” (ABH 1993, 594, 595.)
Ezen határozatból megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság az Ütv. rendelkezését nem találta olyannak, amely aránytalanul súlyos korlátozást jelentene.
Az Ütv. helyébe 1998. július 1-jei hatállyal az Üt. lépett, amelynek fent idézett 19. §-a csupán annyiban tér el az Ütv. korábban elbírált szabályától, hogy az irodát követően az ügyvédi alirodát is megemlíti – ekként téve egyértelművé, hogy más kamara területén ügyvédi aliroda sem tartható fenn. Nem változott a korábbi szabályozás abban a vonatkozásban sem, hogy ügyvédi iroda hiányában nem létesíthető aliroda.
b) Az említett korábbi határozatra figyelemmel az Alkotmánybíróságnak döntenie kellett arról, hogy a most benyújtott indítvány tárgya ítélt dolognak minősül-e, ebben az esetben ugyanis az indítvány visszautasításának van helye. (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.)
A res iudicata az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben ismételten előterjesztett indítvány ítélt dolognak minősül, mert az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti. A res iudicatára vonatkozó határozat megállapításaiból az is következik, hogy amennyiben az újabb indítványt más okból, a rendelkezésnek más alkotmányossági összefüggésére történő hivatkozással terjesztik elő, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.]
A jelen ügy alapjául szolgáló indítvány a korábbi indítványtól eltér annyiban, hogy a megsemmisítés iránti kérelem az ügyvédi alirodára nevesítve is kiterjed, a diszkriminációt nem az ügyvédek (ügyvédi irodák) egymás közötti viszonyában, hanem az ügyvédek és a vállalkozók között látja megvalósulni, továbbá a vállalkozás jogának és a gazdasági verseny szabadságának sérelmére is hivatkozik. Az Alkotmánybíróság ennek folytán érdemben vizsgálta az indítványt.
c) Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás egymástól eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket, alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel [21/1990. (X. 4.) AB határozat, (ABH 1990, 73, 79.) 881/B/1991. AB határozat, (ABH 1992, 474, 477.) 4/1993. (II. 12.) AB határozat, (ABH 1993, 48, 65.)], továbbá a megkülönbözetés alkotmányellenessége csak abban az esetben állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben levő személyek között alkalmaz a jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjog sérelmét okozza, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti [108/B/1992. AB határozat, ABH, 1994, 523, 525.) 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 320.].
Adott esetben az ügyvédek és a közjegyzők közötti – az általuk kiállított egyes okiratok joghatásai terén – megengedhetetlen megkülönböztetést sérelmező indítványról az Alkotmánybíróság megállapította, hogy annak előterjesztője a diszkriminációt tilalmazó alkotmányi rendelkezést félreérti, a törvényhozó a kifogásolt rendelkezéssel nem személyek között különböztet, hanem különböző foglalkozások és hivatások között feladatokat és hatásköröket oszt el és választ szét. (108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 525.)
Az Alkotmánybíróság a 22/1994. (IV. 16.) AB határozatában kitért az ügyvédi tevékenység, illetőleg az ügyvédi kamarai tagság sajátos vonásaira és a következőket rögzítette: „A foglalkozás sajátossága tehát az igazságszolgáltatás és jogalkalmazás rendszeréből folyik azon túl, hogy az igazságszolgáltatáshoz és jogalkalmazáshoz kapcsolódik. Az ügyvédi foglalkozásgyakorlás szabályai közjogi tartalmú, illetve vonatkozású normák. Az ügyvédi foglalkozás megválasztásánál nem lehet más feladatot és tevékenységet választani, mint amit az eljárásjogok intézményesen meghatároznak.” Ebben a határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „az ügyvédi foglalkozás gyakorlásának szabályai, a foglalkozás gyakorlásának körében az ügyvédre háruló kötelességek és feladatok törvényben szabályozott normatív előírások. Ezek olyan szabályok tehát, amelyek az ügyvédi foglalkozás kereteit határozzák meg és tartalmát érintik. Az ügyvédi foglalkozás megválasztása ezeknek a szabályoknak az elfogadását jelenti. Ha tehát valaki az ügyvédi pályát választja, aláveti magát ezeknek az előírásoknak.” (ABH 1994, 127, 130–131.)
Az indítványban kifogásolt, az ügyvéd (ügyvédi iroda) és a vállalkozó tevékenysége között a jogi szabályozásban fellelhető eltérés nem az Üt. által szabályozott jogviszonyok körén belül található. A törvényhozó e jogviszonyokat különböző jogszabályok hatálya alá vonta, s azokra olyan eltérő normákat alkotott, amelyek nem személyek, hanem foglalkozások között tesznek különbséget. E foglalkozások lényegi – az ügyvédi és a közjegyzői hivatás különbözőségénél jóval nagyobb – eltérést mutatnak, ennélfogva nem az adott szabályozási koncepción belüli eltérő csoportokról, nem is összehasonlítható jogosultakról vagy kötelezettekről van szó.
Nem jár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmével az a jogi szabályozás, amely a gazdasági élet szereplőinek jogviszonyait eltérően határozza meg, de nem valamely – a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indok alapján meghatározott – szakmai ágon belül, annak egyes szereplői között tesz különbséget.
2. Az indítványozó a vállalkozás szabadsága alkotmányos jogának [Alkotmány 9. § (2) bekezdés] sérelmét látta abban, hogy az Üt. 19. § (1) bekezdése az ügyvédi aliroda létesítésére a tanácsadást folytató vállalkozáshoz vagy gazdasági társasághoz képest eltérő szabályokat határoz meg.
Az ügyvédi tevékenységnek a gazdasági vállalkozástól eltérő jellege az ügyvéd által ellátott feladatokból adódik. Az ügyvéd a büntetőeljárásban védőként ügyféli pozícióban vesz részt, az eljárás egyéb résztvevőinek (sértettnek, magánfélnek, magánvádlónak) esetében, a polgári peres és peren kívüli eljárásban, a hatóság előtti eljárásban, illetőleg okiratok szerkesztésekor jogi képviselőként jár el.
Az ügyvédi hivatással szemben az ügyvédi tevékenység lényegéből eredően a törvény olyan kívánalmakat támaszt, amelyek a gazdasági tevékenységre vállalkozókkal szemben nem fogalmazhatók meg. Ilyen különösen az a követelmény, hogy az ügyvéd tevékenységében szabad és független legyen, ne vállaljon olyan kötelezettséget, amely hivatásbeli függetlenségét veszélyezteti, továbbá tevékenysége gyakorlása során mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítson. E követelményekkel összefüggésben például az Üt. 6. § (1) bekezdésének b) pontja az ügyvédi hivatással összeférhetetlennek nyilvánítja a személyes közreműködéssel vagy korlátlan anyagi felelősséggel járó vállalkozói tevékenységet.
A fent kifejtettekből az is következik, hogy az ügyvédi hivatás tekintetében – e hivatás sajátosságai folytán – a gazdasági verseny szabadsága nem az ügyvédet és bármely gazdasági tevékenységre vállalkozót összehasonlítva, hanem az ügyvédek egymás közötti viszonyában értelmezhető és elsődlegesen az alkotmányos alapjogok érvényesítése, védelme útján valósul meg.
Az ügyvédi tevékenységre nézve – mint az a fentiekben is részletezést nyert – a vállalkozás joga e tevékenység sajátos jellegének figyelembevételével vizsgálható. Az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatával a vállalkozás jogát a foglalkozás szabad megválasztásához való – az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglalt – alkotmányos alapjog egyik aspektusaként, a különös szintjén történő megfogalmazásaként értelmezve rámutatott, hogy ez a jog nem abszolutizálható és nem korlátozhatatlan, „senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül – hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” (ABH 1993, 340, 342.)
Az Üt. az indítvány tárgyát képező szabályon kívül nem tartalmaz további szabályokat az ügyvédi alirodáról, annak fogalmát az Üt. 111. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörével élve a Magyar Ügyvédi Kamara Teljes Ülése nem definiálta. Az Üt. rendelkezéseiből azonban – akárcsak az Ütv. korábban hatályban volt rendelkezéseiből – aggálytalanul megállapítható, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlásához csak az ügyvédi iroda létesítése elengedhetetlen feltétel, annak hiányában ugyanis az ügyvéd – akár egyéni ügyvéd, akár ügyvédi iroda tagja – kamarai bejegyzését sem kérheti.
Az elsőként bejegyzett iroda mellett a továbbiakban megnyitott újabb irodát vagy irodákat alirodának kell tekinteni. Az ügyvédi tevékenység folytatásának törvényi feltételei között azonban nincs olyan, amely az aliroda létesítését is kötelezően előírná. Az aliroda az iroda jogi sorsát osztja és az iroda megszűnésével értelemszerűen szintén megszűnik. Az Üt.-nek az indítványban kifogásolt, az alirodára vonatkozó szabálya nem a „vállalkozóvá válás” – ebben az esetben egyéni ügyvéddé, illetőleg ügyvédi iroda tagjává válás – lehetőségét korlátozza.
Az ügyvéd és az ügyfél, továbbá az ügyvédek egymás közötti jogviszonyában az alkotmányos jogok érvényesítésének egyensúlyát elsődlegesen az ügyvédi kamara mint szakmai köztestület jogosítványai – e körben szakmai, fegyelmi és etikai téren biztosított felügyeleti, ellenőrzési jogai –, illetőleg e jogosítványok gyakorlása hivatott biztosítani. Az ügyvédi kamarák jogkörüket történelmileg kialakult, hagyományos – Európában széles körben elterjedt – szervezeti keretek között gyakorolják. Az indítványban kifogásolt korlátozás a kamara – a területi kamara és a Magyar Ügyvédi Kamara – mint szakmai köztestület által ellátott ellenőrzés érdekében történt, amely ellenőrzés közérdekű és nem a hivatás gyakorlásának megakadályozását jelenti.
Az indítvánnyal támadott rendelkezés tehát nem sérti az ügyvédek vállalkozási jogát, a gazdasági verseny pedig – miként az alkotmányellenes diszkrimináció is – a fent kifejtettek szerint értelmezhető, ezért az Alkotmánybíróság az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének tekintetében az indítványt nem találta megalapozottnak.
3. Nem megalapozott az indítványozó azon érvelése sem, hogy a kifogásolt rendelkezéssel sérelmet szenved az Üt. 4. §-ában foglalt ügyvédválasztási jog.
Az Üt. 4. §-a szerint ügyvédet mindenki szabadon választhat. A szabad ügyvédválasztás jogát az Üt. – mint azt a törvényjavaslat indokolása kifejezetten rögzíti – alapelvként határozza meg. Ez az alapelv egyfelől az ügyvédhez forduló felek érdekeit szolgálja, másfelől – az ügyvédek egymás közötti viszonyában – a gazdasági verseny szabadságát is biztosítani hivatott. Nem az Alkotmányban meghatározott alkotmányos alapjogról, hanem alkotmányos alapjogok kiegészítéséül, azok érvényesítését elősegítő, az Üt. által alapelvként megfogalmazott – a gyakorlatban ténylegesen érvényesülő – általános normáról van szó.
Az Alkotmánybíróság a már említett 744/B/1992. AB határozatban az Ütv. 2. § (5) bekezdésének vizsgálatakor rámutatott, hogy a rendelkezés, amely szerint az ügyvéd csak egy ügyvédi kamara tagja lehet és csak annak területén tarthat fenn irodát, nem határoz meg kivételt, azt azonban lehetővé teszi, hogy az ügyvédet más kamarába jegyezzék át. (ABH 1993, 594, 595.)
Ugyanez áll az Üt.-nek a jelen eljárásban vizsgált rendelkezésére is. A másik kamara területén létesíthető aliroda kérdése az ügyvéd és az ügyfél közötti kapcsolat fenntartásának minőségét elvileg érinti ugyan, a szabad ügyvédválasztás elvét azonban nem, hiszen az Üt. az ügyvédi tevékenység gyakorlását területi szempontból nem korlátozza.
Budapest, 1998. december 14.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k., Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás