PK BH 1998/384
PK BH 1998/384
1998.08.01.
I. Az alakiság jelentősége a biztosítási szerződés megszűntének megállapításánál [Ptk. 200. § (1) bek., 218. § (1) bek., 537. § (1) bek.].
II. A biztatási kár elbírálásánál figyelembe veendő körülmények (Ptk. 6. §).
A peres felek között 1991. április 22. napján általános mezőgazdasági álló- és forgóeszköz-biztosítási szerződés jött létre. Az erről kiállított kötvényben úgy rendelkeztek, hogy a biztosítás kezdete 1991. január 1. napja. Kikötötték, hogy az éves biztosítási díj 30%-a március 1-jén, 30%-a június 1-jén, 20%-a szeptember 1-jén, a fennmaradó 20% pedig december 1-jén válik esedékessé. A felperesnél 1992. március 26. napján tűzkár, 1992. május 11. napján viharkár, majd 1992. július 5-én újabb tűzkár keletkezett. Az alperes ezek megtérítésétől elzárkózott, mert álláspontja szerint az 1992. március 1. napján esedékes díjfizetés elmulasztása miatt a felperessel kötött biztosítási szerződés megszűnt. A felperes ezt vitatta, ezért keresetében a fent említett biztosítási események miatt bekövetkezett kára megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Követelését az említett vagyonbiztosítási szerződésre alapította.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán ítéletet hozva, az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a felek között létrejött vagyonbiztosítási szerződés hatálya 1992. május 31. napjáig állt fenn. Megállapította, hogy a felperes nem tett eleget az 1992. március 1. napján esedékessé vált díjfizetési kötelezettségének, amely a Ptk. 543. §-ának (1) bekezdése, valamint az alperes szabályzatának VII/6. pontja alapján 1992. május 31. napján kiváltotta a vagyonbiztosítási szerződés megszűnésének jogkövetkezményét. Úgy foglalt állást, hogy a felperes a perben nem tudta bizonyítani, hogy a biztosítási díj megfizetésére nézve a biztosítótól halasztást kapott volna. Az elsőfokú bíróságtól eltérően rámutatott, hogy a Ptk. 277. §-ának (2) bekezdésében előírt együttműködés keretében az alperest nem terhelte olyan kötelezettség, hogy díjkövetelését a felperesnek járó biztosítási összegbe beszámítsa.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, tartalmilag annak hatályon kívül helyezése és az alperesnek az 1992. december 31. napjáig terjedő helytállási kötelezettségét kimondó elsőfokú közbenső ítélet helybenhagyása iránt. Állította, hogy szóban megállapodott az alperessel a biztosítási díj esedékességének és fizetési módjának módosításáról, amely kizárta a szerződés megszűnése jogkövetkezményének beálltát. Kifejtette, hogy álláspontja szerint ezek nem olyan lényeges kérdések, amelyekre a Ptk. 537. §-ának (1) bekezdése, valamint a Ptk. 218. §-ának (1) bekezdése alapján az írásba foglalás kötelezettsége kiterjedt volna. Előadta azt is, hogy az alperes 1992. május 5. napján, a lejárt biztosítási díjra vonatkozó, határidős azonnali beszedési megbízással fordult az alperes bankszámláját vezető pénzintézethez, amelyet nem vont vissza akkor, amikor a szerződést megszűntnek tekintette. Utalt arra is, hogy az alperes munkatársa szóban úgy nyilatkozott, hogy a biztosítási díjat majd a biztosítási összegből levonja. Ebből olyan következtetés levonását kérte: e szándékos magatartás indította őt alapos okkal arra, hogy az esedékes díj fizetését mellőzze. Ennek alapján arra hivatkozott, hogy a vagyonbiztosítási szerződés erre visszavezethető megszűnésével őt önhibáján kívül olyan kár érte, melyet az alperes megállapodás hiányában, a Ptk. 6. §-a alapján is köteles megtéríteni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a peres felek hozzájárulása alapján a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése folytán a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos.
A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést az alperessel kötött vagyonbiztosítási szerződés módosításának figyelmen kívül hagyásában, valamint a Ptk. 6. §-a alkalmazásának mellőzésében jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése].
A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek szerződésük tartalmát szabadon állapíthassák meg, és ennek során akár a jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő rendelkezéseitől is eltérhessenek. A peres felek e jogukkal éltek, amikor az alperes általános mezőgazdasági álló- és forgóeszköz-biztosítási szabályzatát - az 1991. április 22. napján kiállított kötvényben - egyező akarattal ügyleti feltétellé tették. Ennek VII/1. pontja pedig - a Ptk. 537. §-ának (1) bekezdésével megegyezően - kimondja, hogy a biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. A VII/6. pont szerint a biztosítási díj fizetésének esedékességét és módját a szerződésnek (kötvénynek) kell tartalmaznia. Az idézett szabályok egybevetéséből okszerűen következik, hogy a felek a biztosítási szerződésnek a biztosítási díj esedékességére és fizetési módjára vonatkozó kikötéseire az írásba foglalás kötelezettségét írták elő. Ezért az e kérdésekben kötött korábbi megállapodásuktól érvényesen csak írásos alakban térhettek volna el, ezek szóban történő módosítására nem volt jogi lehetőség [Ptk. 218. § (1) bek.]. Azt viszont a felperes sem állította, hogy az általa hivatkozott halasztásban a most vizsgált alaki feltételek megtartása mellett állapodtak volna meg. Ennek hiányában pedig az a felperes vagyonbiztosítási szerződésben vállalt kötelezettségeire nem volt kihatással. Ezért arra a megállapodásnak a díjfizetés elmulasztása miatt történő megszűnéséből származó jogkövetkezmények alóli mentesülés érdekében sikerrel nem hivatkozhat.
A Ptk. 6. §-a értelmében a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megfizetésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül kár érte. A felperes az 1992. évben esedékes díjrészlettel az 1992. március 20-án bekövetkezett káreseményt, valamint az annak alapján igényelhető kártérítés esedékessé válását megelőzően, már 1992. március 1-jén késedelembe esett. Emellett tudnia kellett arról is, hogy az alperes 1992. május 5. napján határidős azonnal beszedési megbízással kívánta a lejárt biztosítási díjat behajtani, mert azt a bank neki nyolc napon belül bemutatta. Mindezekből jóhiszeműen és alapos okkal nem juthatott olyan következtetésre, hogy az alperes a biztosítási szerződés megszűnése előtt a biztosítási díjat a biztosítási összegbe beszámítja. Emellett a díjfizetés részéről történő elmulasztásának nem az volt az oka, hogy az alperes dolgozóinak szóbeli ígérete alapján mégis erre számított, hanem azért nem teljesített, mert az ehhez szükséges pénz nem állt a rendelkezésére. Ezt támasztja alá, hogy a biztosítási szerződés megszűnését megelőző időben fedezet hiányában az alperes azonnali beszedési megbízása sem vezetett eredményre. Ezekből az következik, hogy a felperes oldalán a kára megtérítésének a Ptk. 6. §-a által előírt feltételei nem állapíthatók meg. Ezért az alperes marasztalására ilyen ok miatt sem volt lehetőség.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a támadott másodfokú határozatot - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 23 277/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás